Pilipkó Erzsébet

Néprajz a Laczkó Dezső Múzeumban

1988–2018

Rövid intézménytörténet

A társadalmi rendszer megváltozásának első jelei a nyolcvanas évek végétől egyre nyilvánvalóbbá váltak, ami kihatott a múzeumok szakmai tevékenységére is. Kezdetben főként a működtetés növekvő nehézségei éreztették, hogy a korábbi módon nem lehet folytatni a munkát. A költségvetési támogatás egyoldalúsága ugyanis már nem volt elegendő a megfelelő színvonalú szakmai munka elvégzéséhez. Ezért 1988 óta a veszprémi múzeumi szervezet több alkalommal is a belső erők átszervezésével kísérelte meg a költségek átcsoportosítását, vagyis létszámrevízió során először a múzeumi segéderők egy részétől vált meg, de 1990-ben ez a koncepció már a szakmát is hátrányosan érintette. Majd ezt felváltotta a vállalkozói szemlélet, amelynek legfontosabb tapasztalata, hogy a múzeum alkalmatlan a tőle idegen funkció ellátására. Nem a múzeumnak kell vállalkozni, hanem a múzeumban kell vállalkozni, hiszen a befektetett anyagi és szellemi energia töredéke sem térült vissza. 1992-től kezdődően az alapítványoktól, pályázati kiírásokból sikerült anyagiakat szerezni a szakmai munkához, ugyanis a költségvetési támogatás csupán a működtetés költségeit fedezte. A múzeumi szervezet életképességét mutatja, hogy a sokak által igénybe vett területen tudott anyagi forrásokat szerezni és szakmai munkáját folyamatosan biztosítani, azonban a szakmai alkalmazottak munkaidejének jelentős része erre a „pénzszerző” tevékenységre fordítódott.[1]

Érezhető volt a változás a látogatottság visszaesésének területén is, ami ugyan országos tendencia volt, s a társadalom gazdasági stabilitásának megbillenését is jelentette: mind kevesebben jártak múzeumba, sokan az emelkedő szabadidős költségeket sem tudták megfizetni. Legjelentősebb probléma volt a fiatalok múzeumba járásának a visszaesése, az iskolai kirándulások számának radikális csökkenése, illetve elmaradása.

Az 1980. évi Országos Múzeumigazgatói Értekezlet a múzeumok tevékenységeinek fő irányairól szólva megállapította, hogy a mennyiségi fejlődést a minőséginek kell fölváltania „a belső tartalékok feltárásával, jobb munkaszervezéssel”. A megyei múzeumok feladatáról megfogalmazta, hogy a megyei intézmények – helytörténeti gyűjtemények, emlékmúzeumok, tájházak, emlékházak, egyéb kisgyűjtemények – szakmai irányítását és felügyeletét kell magas színvonalon ellátniuk, regionális kutatásszervező és finanszírozó szerepkörrel gyűjtőterületükhöz és gyűjteményeikhez kapcsolódva. Ugyanezen az értekezleten fogalmazták meg azt is, hogy a vidéki múzeumok csak akkor maradhatnak életképesek, ha a megyei múzeumi szervezet részévé tudnak válni. Két évtizednek kellett mindössze eltelnie, hogy az első megyei szervezet szétbontása, leépítése megkezdődhessék.

Ebben az időszakban a társadalomban zajló átalakulások a kulturális szférában is nyilvánvalóvá tették a változásokat, amelyek részben a költségvetési nehézségekkel, másrészt a kibontakozó önkormányzatisággal álltak összefüggésben.

A Veszprém Megyei Múzeumok 1988. évi beszámolóját Praznovszky Mihály megyei múzeumigazgató (1987–1993) a következő mondattal indítja: „A szervezetben alapvetően fontos kezdeményezés történt: a tanácsi munka korszerűsítéséhez, a helyi önkormányzat erősödéséhez, a társadalmi demokratizmus kiszélesedéséhez kötődően strukturális átalakítást hajtottunk végre.”[2] Az adott évben az intézmény strukturális átalakítását az jelentette, hogy a Veszprém megyei múzeumi hálózatból leválasztották a pápai és a tapolcai múzeumokat, s a helyi tanácsok kezelésébe adták át, bízva abban, hogy az önállóság segít az intézmények működtetési gondjain és költségein. Országos viszonylatban Veszprém az elsők között vitte véghez ezt a szervezeti átalakítást, s tette mindezt kísérleti jelleggel, hogy „a magyar múzeumi rendszer tapasztalatokhoz jusson a jövőt illetően.”[3]

A reformnak számító elképzelés nem ment minden gond nélkül, eredményessége a múzeumi s a helyi vezetés felkészültségén és kompromisszumkészségén múlt. Elhanyagoltság és az elégtelen helyi műtárgyvédelem miatt megszüntetésre került a zánkai kiállítóhely és a pápai patikamúzeum. Új kiállítóhelyként jött létre Vanyolán a Vajda Péter Emlékház, s a tihanyi kiállítási egységgel tovább gyarapodott a megyei intézmény. Balatonfüreden – a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével – a Jókai Villa épületének és kiállításának teljes felújítása megtörtént. A tüskevári kiállítóhelynek első körben az épülete került rendbetételre. A beszámoló szerint „a feszült gazdasági helyzet miatt” jelentősen csökkenteni kellett a múzeumok, kiállítóhelyek nyitvatartási idejét. 1990-ben elkészült a Szegedy Róza Ház felújítása, s megnyílt az új kiállítása. Sümegen a Kisfaludy Sándor Emlékház ebben az évben vált ki a megyei múzeumi szervezetből, s került át a városi tanács kezelésébe. Tulajdonjogi változások miatt ideiglenesen beszüntette működését a tüskevári és a pálkövei kiállítóhely. Ugyancsak jelentkeztek a tihanyi múzeum tulajdonjogi kérdései is.

1990-ben a Bakony Múzeum név helyett az intézmény felvette az alapító múzeumigazgató, Laczkó Dezső nevét. A zirci természettudományi múzeum szervezeti átalakításában számos tárgyalásra került sor, míg 1992-ben kivált a megyei szervezetből, és saját jogon került a megyei önkormányzat hatáskörébe.[4]

1993–94-ben reprezentatív évkönyvkötettel emlékeztek meg a múzeum fennállásának 90. évfordulójáról. Praznovszky Mihályt Cs. Dax Margit régész követte (1993–1998) a Veszprém megyei múzeum igazgatói székében. Ebben az időszakban (1995) a múzeum a bencés rendnek átadta a tihanyi kiállítóhelyet, és a korábban ott elhelyezett, a bezúzástól megmentett ún. tihanyi könyveket[5] – amelyek később a Laczkó Dezső Múzeum látványkönyvtárának bázisát jelentették – visszaszállították a múzeumba.

1998-ban a történeti osztály vezetője, V. Fodor Zsuzsa nyújtott be sikeres pályázatot az igazgatói pozícióra, és több mint két cikluson keresztül, egészen 2009-ig töltötte azt be. A vezetőváltás hatása elsősorban a közművelődési munkában jelent meg látványosan, megkezdődött a múzeum új arculatának a megtervezése.[6] Az új intézményvezetés átértékelte a múzeum szakmához és társadalomhoz való viszonyát, s új célokat fogalmazott meg a nyitott, közönségorientált múzeumkép kialakítása érdekében. Elindult a Múzeumi Kávéház sorozat, ahol rendszeresen saját kiadványú könyvbemutatókat, művésztalálkozókat tartottak. Ezzel egy időben Népek kultúrája címmel másik programsorozat vette kezdetét, ahol finn, japán és brazil napok megszervezésére került sor.

A múzeumi szervezethez tartozó vidéki kiállítóhelyek 1999-ben már új és igényes rendezvényekkel hívták fel magukra a figyelmet (pl. Badacsonyi Reformkori Művelődéstörténeti Szimpózium, Szegedy Róza Nap, Nagyvázsonyi Hagyományőrző Nap), amelyek ismertsége és népszerűsége az évek során fokozatosan nőtt, s mind nagyobb számú közönséget csalogatott be a múzeumba. 2001-ben újraindult az Európa kicsinyben (Unsere Wurzeln) elnevezésű nemzetiségi hagyományőrző múzeumi sorozat, amelyben elsőként a Veszprém megyei német települések mutatkoztak be.

Megélénkültek a múzeum nemzetközi kapcsolatai is. A múzeumi intézmény fennállásának 100. évfordulóján a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeummal, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal megkötött együttműködési szerződés értelmében több közös programra (kiállításokra, konferenciákra) került sor. Jelentős szakmai együttműködés alakult ki a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával és az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseummal.

A 2000-es években a közönségkapcsolati területen megnőtt a múzeumpedagógia szerepe, ettől az időszaktól kezdve alkalmaz múzeumpedagógus munkatársat az intézmény. A múzeumi ismeretterjesztés új formájaként indult el 2006-ban a Múzeumi Szabadegyetem első tanéve. Az azóta is közkedvelt előadássorozat minden évben új tematikával jelentkezik, az előadásokat zömében az intézmény szakmuzeológusai tartják.

A 2006. év legnagyobb vállalkozása az Alfa program támogatásával rendezett új állandó kiállítás Szellem …a tárgyban, …a helyben, …a képben. Válogatás Veszprém megye kulturális örökségéből címmel, illetve a Látványkönyvtár és Tudástár. Ebben az évben a legrangosabb szakmai elismerést „Az év múzeuma 2006” kitüntető címet vehette át az intézmény.

A megyei múzeumi szervezet 2007-ben az új törvényhozás értelmében fokozatosan átalakult. A badacsonyi Egry József Emlékmúzeum és a Szegedy Róza Ház, a Nagyvázsonyi Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a balatonfüredi Jókai Villa, a Tihanyi Szabadtéri Múzeum önkormányzati tulajdonba és fenntartásba került.

2009-től 2014-ig Limbacher Gábor néprajzkutató volt a Veszprém megyei múzeumi szervezet,[7] illetve 2013-tól – a további szervezeti átalakítások miatt – a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója. Ez utóbbi változást az okozta, hogy 2013. január 1-től az intézmény Veszprém Megyei Jogú Város fenntartásába került, a Villa Romana Baláca nevű kiállítóhelyünk a Magyar Nemzeti Múzeumhoz,[8] a 2007 óta zárva tartó Bajcsy Zsilinszky Endre Emlékmúzeum Kővágóörs önkormányzatához, a Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum pedig Pápa városához.  

A múzeum új vezetése – a megváltozott körülmények között is – nemcsak megőrizte az intézmény nyitottságát a társadalom felé, de tovább tágította azt a kört, amellyel mindinkább vonzóvá teheti a különböző társadalmi rétegek számára a múzeumot. Ezt a célt szolgálta többek között a veszprémi kézilabda-történeti kiállítás, amellyel egy szűkebb társadalmi réteget kívánt megcélozni, a kézilabda szurkolók táborát. Ennek az időszaknak egyik legmaradandóbb jellemzője az európai uniós fejlesztési lehetőségek kihasználása. A 2011-es év az újonnan átadott tanulmányi raktár okán leginkább muzeológiai munkákkal telt, 2012-ben a TÁMOP, TIOP és KDOP pályázatok megírása, majd a következő évben a megvalósításuk történt meg. Ekkor készült el a Laczkó Dezső Múzeum épületében a korszerű oktatóterem, valamint a Török Ignác utcában a raktárépület fejlesztéseként a tanulmányi raktár. A múzeum szakmuzeológusai párhuzamosan több múzeumpedagógiai nagypályázaton is dolgoztak.  

2014-től S. Perémi Ágota régész lett az igazgató. Ebben az időszakban a fenntartói elvárásnak megfelelően ki kellett alakítani a gazdaságos, hatékony és eredményes munka alapjának a működési szabályzatait, a folyamatok, kontrollok, intézményi stratégiák rendszerét. Ez a feladat nemcsak az intézményvezetésnek, de a munkatársaknak is jelentős adminisztrációs többletmunkát jelentett. 2016-tól igazgatói utasítás értelmében megkezdődött a múzeumi gyűjtemények teljes revíziója, ami a tervezett kiállítások, szakmai előadások mellett hatékony munkavégzést igényelt a szakmuzeológusok részéről. A gyűjteményi revízió értelemszerűen a raktárépületek és azok környezetének a rendezését is jelentette, így került ismételten integrálásra a felsőörsi raktárbázis. Az új vezetés határozott célként fogalmazta meg a múzeum társadalmasítását, tervezett kiállításai is ezt a célt szolgálták, pl. a Bolygón innen, Földön túl – A kis herceg c. tárlat, illetve az Étel/Élet – Ízek és terek a gasztronómia évszázadaiból címűkiállítás.[9] Ezek mellett olyan rendezvényekkel, programokkal is jelentkeztek, amelyek a legifjabb korosztály számára is vonzóak voltak, felkeltették a figyelmet a múzeum iránt (például új kezdeményezésként bevezették a Múzeumok Éjszakján született gyermekek és szüleik köszöntését, illetve elkészült az óvodás és kisiskolás korúak számára a Laczkó Dezső által, Veszprémben feltárt kavicsfogú álteknős kabalafigurája). Határozott szándék mutatkozott a határon túli magyar szervezetekkel történő kapcsolatfelvételre is. 2014-től kezdődően minden évben a „Nemzeti Összetartozás Napja” alkalmából egy-egy határon túli magyar értelmiségi[10] (történész, művészettörténész, néprajzos, nyelvész, lelkész) tartott előadást a múzeumban. Ehhez a ciklushoz néhány sikeres projekt is kapcsolódik: 2016-ra lezárult a Kubinyi Ágoston Program keretében a Bakonyi Ház felújítása, illetve 2018-ban az EFOP pályázatnak köszönhetően megújult és új funkciót kapott a múzeum Látványkönyvtár és Tudástár tere, elkészültek a látogatókat kiszolgáló mellékhelyiségek, a ruhatár, megújult a múzeumpedagógiai foglalkoztató tér. S új lehetőséget kapott az intézmény a fenntartásába, hasznosításába átadott Szent István u. 7. számú épület révén. Ezek az elkezdett fejlesztések, valamint a további tervek Veszprém városában 2023. évben megrendezésre kerülő Európa Kulturális Fővárosa terveinek is részei.

A néprajzi gyűjtemény rövid története

Az 1980-as években az egykori Bakony Múzeum néprajzi osztályán egy új kutatónemzedék kezdte meg a munkáját a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban. Az 1981-ben kezdődött s eredményesen befejezett Káli-medencei kutatást[11] 1987-ben a Somló-kutatás váltotta fel.[12] A Somló sajátos földrajzi elhelyezkedése, a körülötte lévő 11 község gazdag történeti múltja, néprajzi jellegzetességeinek feltáratlansága volt a vizsgálat indítóoka. Ezzel a két kutatással Veszprém a dunántúli regionális kutatások egyik központja lehetett volna, ha a gazdag néprajzi anyag felszínre hozatalát ígérő Somló-kutatás kényszerűségből nem szakadt volna félbe.[13]

Lackovits Emőke a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban folytatta az egyes néprajzi területeken megkezdett vizsgálatokat: a gyermekélet, a család, a paraszti társadalmon belüli kapcsolatrendszerek, az árucsere néprajza, illetve a szakrális néprajz új területként került a kutatás homlokterébe. Külön figyelmet érdemelnek a református textíliák és szokáshagyományok vizsgálatai, illetve a viseletkutatásban végzett eredményei. Ezekből a témákból gazdag publikációs anyag született, amelyek a múzeumi és az országos szakkiadványokban (pl. az Ethnographiában) jelentek meg. Önálló monográfiában dolgozta fel a Bakonyhoz és a Balaton-felvidékhez kötődően az egyházi esztendő jeles napjait, a viselet és öltözködési kultúrát. A múzeum néprajzi gyűjteményében található hímzéssel díszített kultikus és ünnepi textíliák monografikus feldolgozását Egervári Márta textilrestaurátorral készítette el. Jelentősek a Hadnagy Lászlóval végzett nemzetiségi kutatási eredményei is. Számos publikációja és kiállítása született a katolikus népi hitélet szokásairól, kegytárgyairól, a szentek tiszteletéről és ábrázolásairól, a kegyhelyekről. Kiemelendők még Veszprém megye céheinek történetével, a céhes élet jellemzőivel kapcsolatos munkálatai. Lackovits Emőke az általa kutatott témákban számos kiállítást rendezett a Laczkó Dezső Múzeumban, a Bakony és a Balaton-felvidék tájházaiban (Kékkúton, Bakonybélben, Tihanyban, Nagyvázsonyban, Szentgálon stb.) egyaránt.

Ács Anna a vallási néprajzi vizsgálatokban az ún. neoprotestáns kisegyházak (adventista gyülekezetek) felé fordult, de jelentek meg írásai a szőlőtermelésről, a bortermelő gazdaközösségekről, a legeltetési társulatokról, irodalmi muzeológusként pedig a Bakonyban és a Balaton-felvidéken élt vagy megfordult írók, költők ittlétének néprajzi vonatkozásait kutatta (pl. Kisfaludy Sándor gazdálkodásáról, Móricz veszprémi és balatonkenesei utazásáról írt), s számos kiállítás kurátora volt.

Az agráretnográfia és etnobotanika témakörének vizsgálata Z. Szabó Ágnes és Törő László nevéhez kötődik. Az ezredfordulót követően Schleicher Vera a Bakonyi Ház etnobotanikai kertjének projektje kapcsán szintén kutatásokat végzett a témában.

Az 1990-es években a Laczkó Dezső Múzeum egyik központja lett a vallási néprajzi kutatásoknak, s fő szervezője annak a nemzetközi ökumenikus és interdiszciplináris konferenciasorozatnak, amely e téma köré szerveződött. Az első konferenciára 1990-ben került sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal közösen. Az akkori konferencia a Népi vallásosság a Kárpát-medencében címet kapta, amelynek előadói között nemcsak néprajzosok, de történészek, művészet- és egyháztörténészek, teológusok is szép számmal voltak Magyarországról és a határon túli magyar területekről egyaránt. Ezt követően a konferenciát három-négy évenként rendezték meg, a legutóbbira 2017-ben került sor Hitélet és vallásos kultúra a Kárpát-medencében címmel, amelyet a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeivel, valamint a Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeummal közösen szervezett a Laczkó Dezső Múzeum. A kezdetektől a konferencia fő szervezője Lackovits Emőke volt, a nyugdíjba vonulását követően, a 2008. évtől kezdődően ezt a feladatot Pilipkó Erzsébet vette át a néprajzi osztály munkatársaival közösen.[14] A konferencián elhangzott előadások kéziratai (két alkalom kivételével) önálló kötetben is kiadásra kerültek.

A múzeum mindig fontosnak tartotta az elődök munkájának a megbecsülését. 1989-ben Sebestyén Gyula születésének 125. évfordulójáról, 2003-ban Vajkai Aurél születésének 100. évfordulójáról emlékezett meg az intézmény egy-egy tudományos értekezés keretében. Utóbbihoz emlékkiállítás kapcsolódott. A konferencia anyagai önálló emlékkötetben is megjelentek Lackovits Emőke szerkesztésében.[15] 2018-ban Vajkai Aurél születésének 115. évfordulójáról – a hozzátartozók és családtagok részvételével – ismét megemlékező ünnepséget tartott a múzeum. 2004-ben Nagy László régész, néprajzkutató, könyvtárszervező múzeumigazgató születésének 100. évfordulója tiszteletére pedig tudományos felolvasóesttel emlékezett az intézmény.   

A veszprémi múzeumban az önkéntes gyűjtőhálózatot még az 1960-as években indította el Vajkai Aurél, majd Törő László folytatta, az 1980-as évektől pedig Lackovits Emőke és Geiszt Jakabné koordinálták a munkát. Pályázatokat hirdettek meg, amelynek nyomán jelentős dolgozatok születtek. Több díjnyertes pályamunka önálló publikációként jelent meg a múzeum kiadványaként (Tamás Károlyné: Első kenyérsütésem, illetve Tamás Károlyné – Sófalviné Tamás Márta: Vitéz Tamás Gábor szentgáli parasztember élete). Az önkéntes gyűjtők egy része az 1978-ban megalakult Múzeumbaráti Kör[16] Néprajzi Szakcsoportjában is aktívan részt vett, amelynek a vezetője évtizedeken át Lackovits Emőke volt. A néprajzi kutatások a VEAB Néprajzi Munkabizottsága tevékenységének részét képezték, betagolódva a dunántúli kutatásokba. 

1992 nyarán Lackovits Emőke és munkatársai (Geiszt Jakabné, Ács Anna és Koncz Pál) ökumenikus vallási néprajzi szaktábort szerveztek, amelynek részvevői (gimnazisták) néprajzi gyűjtést végeztek Veszprém parasztvárosi negyedében (a Dózsaváros városrészben) és a Veszprém közeli, vegyes vallású falvakban (Szentkirályszabadján, Gyulafirátóton, Magyarpolányban és Tótvázsonyban). Gyűjtés a következő témakörökben történt: a keresztelő szokásköre, templomi ülésrendek, a temetés és a temetők szokásvilága, búcsújárás, imaalkalmak, a Biblia a vallásos ember életében, a római katolikusok és a protestánsok vallási élete, vallásos egyesületek, vallásos értékrend.[17]

1992-ben indult meg a néprajzi filmezés, amelynek célja, hogy Veszprém megye településein az egyházi év jeles alkalmait sorra megörökítsék. A filmezés szakmai előkészítését Lackovits Emőke végezte.  

A néprajzi osztály munkatársai évtizedeken át tematikus szerzői voltak több falumonográfiának (Nemesvámos, Vörösberény, Balatonalmádi, Csopak, Balatonfüred, Balatonarács, Berhida, Lovas, Örvényes, Takácsi, Királyszentistván), illetve várostörténeti kiadványnak (Pápa, Veszprém). E munka keretében vált lehetővé Veszprém megye egyes községei hagyományos paraszti kultúrájának feltárása. Lackovits Emőke és Ács Anna a Száz magyar falu könyvesháza országos millenniumi könyvsorozathoz is hozzájárult egy-egy kötettel (Köveskál, Noszlop). Ide sorolhatók továbbá Lackovits Emőkének Csopak népéletével, népi műveltségével foglalkozó tanulmányai, valamint a Balaton-felvidék néprajzának sokrétű vizsgálata.

Mészáros Veronikakutatási területei közül kiemelendő a dunántúli németek kulturális jellemzőinek témaköre, a népművészet motívumvilága, a népi táplálkozás, a népi társadalom, a születés, a gyermekgondozás, illetve a gyermekjátékok világa. Az adott témákban kiállításokat rendezett, tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartott, konferenciákat szervezett. Ilyen volt 2004-ben a Háztörténetek – Német sorsok a Duna mentén, vagy 2013-ban a Születés c. kiállítás, illetve konferencia.

Schleicher Vera kutatásaiból kiemelendő a kitelepített sváb családok témaköre (egy kitelepített gannai család házzal kapcsolatos életstratégiáját dolgozta fel), de ami igazán figyelemre méltó, az a Balaton-kutatása (fürdőélet, balatoni halételek, balatoni halászat, balatoni turizmus, emléktárgyak stb.) volt. Jankó János nyomában – Balaton az ezredfordulón címmel 2004–2008 között egy OTKA-kutatásban vett részt, amelynek a MTA VEAB szolgált intézményi hátteréül. A kutatás egyik fő célja az volt, hogy a Jankó-féle adatfelvételi, megfigyelési és gyűjtési szempontokkal összhangban a balatoni települések korabeli állapotát rögzítse. Schleicher Vera egyéni terepmunkája a következő településekre terjedt ki: Balatonkenese, Tihany, Szigliget, Vörösberény, Siófok, Balatonfűzfő, Alsóörs, Paloznak. A témában 2007-ben időszaki kiállítást rendezett Zsákmány. Tárgyak és vágyak a Balatonon címmel, illetve 2009-ben az adott kutatás lezárásaként egy tematikus konferenciát szervezett,[18] eredményeit országos szakmai fórumokban is publikálta. Ő volt a projektvezetője annak a nagyszabású raktár-átalakításnak, amelynek keretében a múzeumi gyűjtemény egy része publicitást nyert, s 2011 őszén RAK-TÁR-LAT címmel megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.[19] Schleicher Vera nevéhez fűződik a Bakonyi Ház 2015. évi multimédiás tárlatvezetésének kialakítása, etnobotanikus kertjének létrehozása.

A múzeum vallási néprajzi arculatának jelentős megerősödéséhez járult hozzá Limbacher Gábor 2009. évi igazgatói kinevezése, valamint Pilipkó Erzsébet néprajzos muzeológus munkába állása (2008). Limbacher Gábor 2010-ben Hungaria Sacra (Öltöztetős ábrázolások, szakrális textilek Magyarországon) címmel rendezett reprezentatív kiállítást. 2013-ban szaktudományos előadássorozatot tartott hazai és külföldi fórumokon a vallási kultúra és magyarságtudat témakörben. Szakmai tevékenységével támogatta a szakrális gyűjtemény fejlesztését és a vallási néprajzi témájú szaktudományos kutatásokat. Pilipkó Erzsébet jelentős részt vállalt a Népi vallásosság a Kárpát-medencében című konferenciák (Balatonfüred, Nyitra, Veszprém, Pápa) szakmai szervezésében és lebonyolításában. Előadást tartott a szakrális tárgykatalógus megalkotásának szempontjairól, illetve elkészítette a Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteményében található szakrális tárgyak online katalógusát, amelynek a bevezetőjét Lackovits Emőke írta. Kutatásai közül kiemelendő témakörök: a várpalotai céhes élet jellemzői, a veszprémi mézesbábosok, a királyszentisváni hagyományok, a balatonkenesei keresztelési szokások a szocializmus időszakában. 2016-ban kiállítást rendezett Az utolsó ítélet angyala – Szent Mihály alakja a művészetekben címmel. Egy OTKA-kutatás keretében[20] a kárpátaljai magyar görög katolikus templomok liturgikus tárgyait vizsgálta – a kutatás eredményei országos szakmai kiadványokban jelentek meg.

A Laczkó Dezső Múzeum egyedülálló kezdeményezése volt a 2006–2007-es tanévben indított Múzeumi Szabadegyetem, amelynek keretében több alkalommal néprajzi témák kerültek bemutatásra. Lackovits Emőke egy önálló előadás-sorozatot tartott szakrális témában (a feszületek és keresztek, a liturgikus textíliák, a kegyhelyek és imalapok). Schleicher Vera előadásai egyik évadban a Balaton néprajzi, művelődéstörténeti vonatkozású témáiról, majd a kézműves céhekről (a csutorásokról, a fazekasokról) szóltak. Törő Balázs a veszprémi kékfestés hagyományairól, Pilipkó Erzsébet a veszprémi mézesbábosokról, a cukrászokról, más alkalommal pedig a bakonyi betyárokról, Lipéczné Karsai Henriett a népi ételkészítés díszes tárgyairól tartott előadást.

A 2010-es éveket követően a tudományos kutatómunka bizonyos háttérbe szorulást mutatott. Egyre nagyobb hangsúllyal kapott szerepet a múzeum tevékenységében az ismeretterjesztő, de különösen a múzeumpedagógiai tevékenység. Ezt erősítették az elnyert TÁMOP, TIOP és KDOP pályázatok, amelyek minden osztály munkatársaira jelentős terhet róttak. Ezek megvalósítása során különböző témakörökben számtalan előadást tartottak a múzeum szakmuzeológusai, táborokat vezettek, több múzeumpedagógiai kiadványt állítottak össze. Ezen tevékenységek előtérbe kerülése megfelelt a múzeum azon törekvésének, amely egyrészt a saját bevételeinek, másrészt a múzeum látogatottságának növelésére irányult, ugyanakkor a tudományos kutatás rovására történt.

A megyei múzeumi szervezet megváltozása különösen a néprajz területén éreztette hatását, ugyanis a közönségkapcsolat bővítését és megerősítését szolgáló, különböző elnyert pályázatok javarészben a néprajzos muzeológusok munkájára építettek – főképpen a múzeumpedagógiai foglalkozások, oktatási feladatok, az ismeretátadás területén végzendő mind hatékonyabb közreműködést igénylő szerepvállalás kapcsán. A sokrétű közművelődési tevékenységben a néprajz kompetenciája a szakismeret és a tudásközpontúság révén meghatározó, ami az élethosszig tartó szakmai képzéssel összhangban mind modernebb ismeretanyag megszerzését és átadását kívánja meg, illetve teszi lehetővé. Ebben a széles kiterjedésű közönségkapcsolati munkában nélkülözhetetlen és folyamatos kidolgozást igényel az intézményvezetés részéről a régiós feladatok meghatározása a rendelkezésre álló etnográfus szakemberállomány terhelhetőségével összehangoltan. A régiós feladatok kijelölésének eredményességéhez hozzájárul, hogy azok milyen mértékben kapcsolódnak az egyéni szakkutatási területekhez. Alapvető követelmény a szakemberek érdekeltté tétele az elnyert projektek magvalósításában.

Erőforrás-elemzés

A megyei múzeumi szervezetben dolgozó szakalkalmazottak közül a szakmuzeológusok azok, akik a választott szaktudományukban a megye egészére kiterjedő tevékenységet folytatnak a komplexitás igényével. A gyűjtőmunkán kívül elvégezik a feldolgozást, majd eredményeikről publikációikban adnak számot a múzeum periodikáiban vagy országos tudományos fórumokon. Ugyanakkor részt vesznek a hazai és külföldi szakmai konferenciákon, ahol előadásokat tartanak, de tartanak előadásokat szerte a megyében tudománynépszerűsítő céllal is. Fontos területe munkájuknak a múzeumban végzett tárlatvezetés, amelynek során az érdeklődő közönséget fogadják és tájékoztatják mind a látnivalókról, mind a múzeum munkájáról.

A Laczkó Dezső Múzeumban a néprajzi gyűjtemény gyarapítása és gondozása a kezdetektől kiemelt jelentőséggel bírt, s mindig szakmuzeológusok végezték a feladatot: 1932-től Nagy László, majd Vajkai Aurél, Herkely Károly és Morvay Péter nevéhez fűződik az országos viszonylatban is kiemelkedő néprajzi tárgygyűjtés. S. Lackovits Emőke 1973-ban került az intézménybe s – kisebb megszakítással[21] – 2008-ig, a néprajzi osztály munkatársa: 1986-tól osztályvezető, 1993 és 1998 között igazgatóhelyettes volt.

Ács Anna 1987-től néprajzos muzeológusként, 2000-től 2008-ig azonban irodalmi muzeológusként működött a múzeumban.  

Mészáros Veronika 1998-ban frissen végzett néprajzosként került az intézménybe, s aktívan bekapcsolódott a szakmai munkába, de 2006-tól 2012-ig szülési szabadságon volt, majd visszatérte után egy ideig igazgatóhelyettesként is dolgozott, s 2015 végéig múzeumi koordinátorként működött Veszprém megyében. 2016-ban azonban végleg kilépett a múzeumból. Az ő távolléte alatt, őt helyettesítendő több néprajzos is megfordult a gyűjteményben: Brauer-Benke József, majd később Gyöngyössy Orsolya, utóbb Törő Balázs.

Schleicher Vera 2001-ben került a Laczkó Dezső Múzeumba néprajzos státuszba, 2006–2009 között az ELTE Néprajzi Intézetének PhD képzésében vett részt, 2016-ban védte meg a doktori disszertációját.[22] 2010-től ő vette át a néprajzi osztály vezetését, amely Lackovits Emőke távozását követően már más szervezeti formában működött. Takarékossági megfontolásból összevonták a történeti osztállyal (ilyen módon létrejött a történeti–néprajzi osztály), ami előbb a történész múzeumigazgató, V. Fodor Zsuzsa irányítása alá tartozott, majd a későbbi vezetőváltást követően Limbacher Gábor néprajzos igazgatóhoz, ezt követően az Adattárral együtt Schleicher Veravette át az irányítását. Az adott osztályhoz tartozott a néprajzi, a történeti, a művészettörténeti és az irodalmi gyűjtemény. A 2011–2013 között szülési szabadságon lévő Schleicher Verát távolléte alatt Dohnál Szonja művészettörténész helyettesítette. 2016-ban Schleicher Vera kilépett a Laczkó Dezső Múzeum szervezetéből.

Pilipkó Erzsébet 2008-ban nyert felvételt a múzeumba, amikor S. Lackovits Emőke nyugállományba vonult, illetve Ács Anna „átigazolt” a balatonfüredi helytörténeti gyűjteménybe. Ezt követően a megüresedett két státusz összevonásra került, s Pilipkó Erzsébet múzeumi felvételekor kettős munkakört kapott: 4 órában néprajzi, 4 órában pedig irodalmi feladatokat kellett ellátnia. 2012–2014 között az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán 4 féléves képzésen vett részt, s múzeumpedagógus szaktanácsadói diplomát szerzett. Schleicher Vera távozását követően, 2016-ban ő vette át a történeti–néprajzi osztály vezetését, a megüresedett néprajzos státuszt pedig Lipéczné Karsai Henriett töltötte be segédmuzeológusi munkakörben.

Tóth G. Péter 1996-ban került a Laczkó Dezső Múzeum szervezetéhez történészi státuszba, azonban a szűkebb szakmai feladatain túl nagyszámú néprajzi tematikájú projektben is részt vett, jelentős kiállítások, publikációk kötődnek a nevéhez.

Nyelvi ismeretek

A néprajzos szakmuzeológusok nyelvi ismeretére vonatkozó információkat zömében a múzeumi intézmény által megítélt nyelvpótléki adatokból nyertem: 

• S. Lackovits Emőke, egyetemi doktor (1976), német középfokú komplex
• Ács Anna, egyetemi doktor (1984), német-orosz alapfokú
• Mészáros Veronika, angol középfokú szóbeli
• Schleicher Vera, Phd doktori fokozat (2016), angol középfokú szóbeli, orosz középfokú komplex, német középfokú komplex
• Pilipkó Erzsébet, Phd doktori fokozat (2004), orosz-ukrán felsőfokú komplex
• Törő Balázs, angol középfokú komplex.

Elismerések, díjak

A Laczkó Dezső Múzeum néprajzos szakmuzeológusai a következő elismerésekben részesültek az elmúlt évek során:

• S. Lackovits Emőke: Gunda-díj (1980), Szocialista Kultúráért (1984), Veszprém Megyéért (1984), Káli-medencéért Emlékplakett (1986), Gizella Díj (1993), Pro Comitatu Díj (2001), Laczkó Dezső Tudományos Díj (2005), Móra Ferenc Díj (2006), Veszprém Megye Arany Érdemrendje (2007), Károli Gáspár Díj (2009), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2011)
• Ács Anna: Szocialista Kultúráért (1984), Pro Comitatu Díj (2000), Laczkó Dezső Tudományos Díj (2003), Toldy Díj (2005), Gizella Díj (2005), Noszlop Díszpolgára (2007), Honismereti Emléklap (2012), Balatonfüred Kulturális Nagykövete (2012)
• Schleicher Vera: Bátky Zsigmond Díj (2013)
• Tóth G. Péter: Köztársasági Ösztöndíj (1995), Young Leaders Fellowship Ösztöndíj (1999)
• Pilipkó Erzsébet: Ikvai Nándor Díj (1995), Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (2008–2011).

Intézményi infrastrukturális helyzet

A különböző szervezeti átalakítások eredményeképpen 2018-ban Veszprémben, a megyei hatókörrel rendelkező, városi fenntartású Laczkó Dezső Múzeum a következő telephelyekkel rendelkezik:

• Laczkó Dezső Múzeum – 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.
• Műtárgyraktár – 8227 Felsőörs, Szabadság tér 14.
• Laczkó Dezső Múzeum Igazgatóság, Műtárgyvédelmi Központ és Műtárgyraktár – 8200 Veszprém, Török Ignác utca 5–7.
• Bakonyi Ház – 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 3.
• Hősök Kapuja – Veszprém, Vár utca 2.
• Tűztorony – 8200 Veszprém, Vár utca 9.
• Szent István u. 7. sz. épület, volt MÉM irodaépület.

Laczkó Dezső Múzeum

Múzeumunk központi épülete a megyeszékhely városi múzeumaként szolgáló, megyei hatókörrel rendelkező Laczkó Dezső Múzeum, az ország legkisebb alapterületű kiállítótérrel rendelkező intézménye. A Medgyaszay István által tervezett, 1925-ben átadott épület az ezredfordulóra a múzeumok iránt támasztott új igényeknek már csak nehezen felelt meg, sok szempontból elavultnak és korszerűtlennek bizonyult. Az épületben elhelyezett segédgyűjtemények és eszközök számára a szűkössége miatt egyre inkább használhatatlanná vált, állaga is elöregedett, bár a 2005-ben nyertes Alfa pályázat lehetővé tette, hogy az új állandó kiállítás előkészítése mellett a múzeum előcsarnoka is átépítésre kerüljön. A lényegi változást a múzeumi igazgatóság 2006. évi átköltözése jelentette az egykori piarista rendház épületébe, amelyre a Megyei Levéltár új székházba költöztetésével nyílt lehetőség. Így a Vár u. 12. számú épület lett a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság székhelye, itt kapott helyet a Gazdasági Hivatal, a Néprajzi Osztály, a Történeti Osztály és az informatika. Ezzel az átköltözéssel a Laczkó Dezső Múzeum épületében kedvezőbb elhelyezést kaptak az archív anyagaink és az épületben maradt munkatársak (régészek, illetve az adattári, fotótári és a közönségkapcsolati osztály). Ez az örömteli helyzet azonban alig egy évig tartott, ugyanis 2007-ben – a megyei közgyűlés új határozata értelmében – a Veszprém, Vár u. 12. sz. épületet mind a megyei igazgatóságnak, mind az itt dolgozó munkatársaknak el kellett hagyni, az épületet ki kellett üríteni, s ezzel párhuzamosan a Laczkó Dezső Múzeum épületében dolgozó munkatársak zömének is ki kellett költözni. Új munkahelyeket, irodákat a Török Ignác utca 7. számú épületben alakítottak ki, amely alkalmatlan volt erre a funkcióra, mivel eredetileg a régészeti raktár műtárgyai számára tervezték. Az utólagos kisebb változtatások sem adtak megnyugtató megoldást az új helyzetre, s ez napjainkig így maradt.

A 2007. évi kiköltözést követően[23] a múzeum üresen maradt tereit új kiállítások foglalták el. 2009-ben egy Alfa pályázatnak köszönhetően kialakításra került a Látványkönyvtár, 2010-ben pedig a TIOP pályázat jóvoltából a gyerekbarát Tudás-Tér múzeumpedagógia terem.[24] 2018–19-ben az EFOP pályázat keretében ismét megújult a Látványkönyvtár, amely már konferenciateremként is használható. Kialakításra kerültek a látogatók kényelmét szolgáló mellékhelyiségek és a ruhatár. A fenntartó tervei szerint 2019-ben elkezdődött volna az épület egyre sürgetőbbé váló energetikai felújítása s az idősek, mozgáskorlátozottak számára kialakítandó lift megépítése is. Sajnos az adott időszakban erre nem került sor, jelenleg az épület, a várható energetikai felújítás miatt, csak korlátozottan látogatható.

Műtárgyraktárak és a múzeumi igazgatóság helyszínei

Minden múzeum alapja a gyűjtemény, amelynek tárgyai csak akkor maradnak fenn, ha a falak közé bekerült anyagot megfelelő módon s megfelelő körülmények között őrzik, gondozzák. Egy tárgy múzeumi élete nem eleve adott, ha nem biztosítják a megmaradásának a feltételeit, ezért fontosak a gyűjteményi raktárak. A Laczkó Dezső Múzeum épületének szűkössége s a gyűjtemények gyarapodása miatt az intézmény az 1980-as években már külső raktározásra kényszerült. A műtárgyak raktárbázisa és restaurátorműhelye Veszprémen kívül, Felsőörs településen került kialakításra. 1989-ben az itt lévő raktárépületet tovább bővítették, így a gyűjtemények (a régészeti, a történeti és a néprajzi, illetve a képzőművészeti) elkülönített elhelyezést kaptak.[25] 1990-ben az épületet fűtéssel és vízvezetékkel is ellátták. Az itt kialakított rend – a korábbi állapotokhoz képest – szakmailag az igényesebbek közé tartozott. A restaurálási munka a munkahelyek számát és felszereltségét tekintve megfelelő volt. A fertőtlenítő állomás létrehozatala azonban megoldatlan maradt. Egy kőtár kialakítása szintén megvalósításra várt.

Az évtizedek múlásával, a napi munka során azonban egyre nehézkesebbé és költségesebbé vált a két helyszín közötti munkavégzés megoldása. Így került sor 2005-ben a veszprémi Török Ignác utcai épületegyüttes igénybevételére. Az előzetes tervek szerint a külső raktárbázis teljes megszüntetése volt a cél, de ez időközben megváltozott. Az eredetileg régészeti raktárnak szánt épületszárnyat – a megyei közgyűlés új határozata értelmében – irodahelyiségekké alakították át a múzeumi igazgatóság és a szakdolgozók részére, így a régészeti anyag zöme a felsőörsi raktárhelyiségben maradt. Átköltöztetésre került viszont a néprajzi, a képző- és az iparművészeti, valamint a történeti és a numizmatikai gyűjtemény a Török Ignác utca 5. számú épületbe. Az adott épület – bár újonnan került kialakításra a gyűjtemények elhelyezésére – a különböző tárolószekrények, állványok, polcok hiányosságai miatt sok kívánnivalót hagyott maga után. 2011-ben egy európai uniós pályázatnak (TIOP) köszönhetően valósult meg a néprajzi, történeti és képzőművészeti műtárgyállomány nagy részének látványraktári bemutatása, állományvédelmi szempontú kialakítása. A pályázat pénzügyi támogatásával új tároló bútorzat készült a teljes textil-, az üveg-, részben a szobor-, valamint a hadtörténeti gyűjtemény zömének elhelyezésére. Ezen gyűjtemények műtárgyai látványszerű bemutatásra kerültek a pályázatban vállaltak szerint. Így a kimaradt műtárgyak tárolására új tömör raktározási rend kialakítására volt szükség. A néprajzi bútorraktár meglévő állványzata új installációs elemekkel bővült, lehetővé téve a látványos és a tömör raktározás kombinálását. A pályázat keretében a raktárépület érdemi növelésére nem volt lehetőség, viszont az oktatási funkció és az akadálymentesítés biztosítására igen. Így készült el a háromszintes, 105 m²-es bővítmény, amelyben fogadóhelyiség, oktatóterem, kutatószoba és lift kapott helyet. Az új látványraktár kialakítása azonban nem oldotta meg a múzeumi gyűjtemények raktározási problémáját, ezért került sor 2017–18-ban a felsőörsi raktárbázis ismételt igénybevételére, az épületek közműveinek aktiválására, a belső termek festésére s ismételt használatba vételére.

Bakonyi Ház

A Laczkó Dezső Múzeum szomszédságában álló Bakonyi Ház egy öcsi kisnemesi lakóház mintájára épült 1935-ben szabadtéri néprajzi kiállítóhelyként. Nádhéjazatú tetőszerkezete 2008-ban, majd 2013-ban ismét leégett. A kiállítási anyagban szerencsére egyik alkalommal sem esett kár. 2014–15-ben a Kubinyi Ágoston Program keretében a ház belső tere és környezete komplex felújításon esett át. Az újonnan kiépített meleg vizes rendszerű falfűtésnek köszönhetően a falak vizesedése megszűnt, s az egyenletes hőmérséklet következtében a műtárgyak megfelelő körülmények közé kerültek. Elkészült a Bakonyi Ház kibővített, öntözőrendszerrel ellátott etnobotanikai kertje, és megújult a fonott kerítése is.

Tűztorony, Hősök Kapuja Látogatóközpont, Várkapu Bolt

Fenntartói döntés értelmében 2013–14-ben a Laczkó Dezső Múzeum új telephelyekkel gyarapodott: a Tűztorony, majd a felújított Hősök Kapuja Látogatóközpont, illetve a Várkapu Bolt került az intézményünkhöz. Ezek az objektumok a belvárosi idegenforgalom fő útvonalán helyezkednek el, s ezzel hozzájárulnak a múzeumi látogatottság növekedéséhez.

Szent István utca 7. számú épület

A fenntartói közgyűlés döntése értelmében 2014-ben a múzeum fenntartásába került volna a korábbi Magyar Építőipari Gyűjtemény, azonban az átvételi procedúra elhúzódása miatt a gyűjtemény sorsa napjainkig rendezetlen maradt. Az országosan is kiemelkedő gyűjtemény három helyszínen volt található. A három telephely egyikét, az időközben többször beázott, elhanyagolt Szent István utca 7. számú épületet a múzeum végül megszerezte, illetve olyan hasznosítási programot dolgozott ki,[26] amellyel – a szakmai tervek mellé rendelt költségvetéssel együtt – a fenntartó támogatta a múzeumi birtokbavételt. Így 2018-ban az új telephely bekerülhetett a múzeum alapító okiratába.

Gyűjteményi adatok

A Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének műtárgyállománya a legutóbbi beszámoló szerint[27] 1987-ben 13110 darabot tartalmazott. 2018-ban a beleltározott tárgyak száma 24438 tétel. Ezek egy része 18. századi, döntő többségük a 19. század első, illetve második feléből, nagy többségük viszont a 20. század első feléből származik. Az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően jelentős a 20. század második feléből származó tárgyegyüttes is. A gyűjtemény legkiemelkedőbb egységei: a textilgyűjtemény (viseletegyüttesek, köznapi és ünnepi szőttesek, hímzett, kultikus textilek), a bútorgyűjtemény, a pásztorművészet tárgyai, a szakrális gyűjtemény, a gyermekjáték-gyűjtemény, valamint a céhes műhelyek anyaga (mézeskalácsos, cipész, tímár, esztergályos, kovács, rézműves, ács, fafaragó, csutorás, pintér, kádár, fazekas, kötélverő, takács, csizmadia, paszományos).

A magyarországi megyei hatókörű múzeumok néprajzi gyűjteményei zömében a hagyományosnak tekintett paraszti-népi kultúra emlékeit őrzik, amelyek az adott megyében élő emberek életére vonatkozó tárgyi és írott anyagot, illetve szóbeli közléseiket egyaránt tartalmazzák. A gyűjtemények tartalmi alakulása részben függ a tudománytörténeti örökségüktől, másrészt a későbbi kutatási prioritásoktól, a feldolgozástól és a megjelenítéstől. A Laczkó Dezső Múzeum néprajzi osztályán az 1980-as évek végén befejezett Káli-medencei komplex kutatás, illetve az 1987-ben megkezdett Somló-kutatás évtizedekre meghatározták a múzeum néprajzi gyűjteményének tartalmi alakulását is. A leletmentő és kiegészítő gyűjtések zömébenaz életmód, a gazdálkodás, a viselet és a szakrális szokások témakörben folytak. 1988-ban értékes textíliát gyűjtöttek a vanyolai, nyárádi anyagból,[28] több népi mesterség műhelye is ebben az időben került a gyűjteménybe.[29] 1990-ben a néprajzi gyűjtőmunka elsősorban a Lovason létrejövő tájház anyagához kötődött – az alapító TSZ anyagi támogatásával.[30] Ezt segítette a szakmai publikációk készítése is. Az 1994. évben is jelentős tárgygyarapodás történt[31] a néprajzi osztály munkatársainak kutatási területeihez kapcsolódóan: bútorok, világítóeszközök, használati eszközök, céhemlékek Nagyvázsonyból, Szentkirályszabadjáról és Paloznakról, textíliák és szakrális tárgyak Kővágóörsről és Balatonfüredről. Az 1997-es évben jelentős céhes anyag (55 db) került be Várpalotáról Törő László gyűjtése eredményeképpen,[32] Nyárádról pedig egy kiváló textilegyüttes, Kiss I. magángyűjteménye (197 db) Lackovits Emőke jóvoltából. A viseletegyüttesek gyűjtése az elkövetkező években továbbra is prioritás maradt.[33] 2001-ben Mészáros Veronika leletmenő és kiegészítő tárgygyűjtéseket végzett,[34] ennek révén a múzeumba került egy alsóörsi kisnemesi mente, a mindennapi élet használati tárgyai Berhidáról, Nagyvázsonyból, valamint a nagyteveli német tárgyegyüttes, a paraszti életmóddal kapcsolatos fényképek, egy berhidai családi „fotóalbum”, továbbá veszprémi, temető-hegyi német família családi fényképei az 1900-as évektől napjainkig. Ugyanebben az időben Lackovits Emőke Balatonkeneséről, Szentbékkálláról, Köveskálról, Bakonynánáról, Magyarpolányról, Padragról mindennapi használati és ünnepi viseletet és szakrális tárgyakat gyűjtött. Megjegyzendő, hogy a gyermekélet, a viselet és a szakrális gyűjtemény anyagát Lackovits Emőke gyűjtései alapozták meg. Komplett ruhatárakat „hozott be” Városlődről, Magyarpolányból, Márkóról, Tótvázsonyból, Szápárról.

Az ezredfordulót követően jelentős tartalmi átalakulás történt a gyűjtemény tárgyi anyagában. A hagyományos népi kultúra tárgyainak gyűjtését egy másfajta szemlélet váltotta fel, amely már fontosnak tartotta a társadalmi mozgások teljes folyamatának vizsgálatát oly módon, hogy annak része a jelenkori kutatás, illetve a jelenkori tárgygyűjtés is. Ebbe a koncepcióba illeszkedett Schleicher Vera Zsákmány. Tárgyak és vágyak a Balatonon című időszaki kiállításához (2007) kapcsolódó kutatás[35], amelynek helyszíne a Balaton volt, de több témát ölelt fel párhuzamosan: halászat, horgászat, orvhalászat, a turizmussal kapcsolatos emléktárgyipar, a fürdőzés, az őslakosok és a nyaralótulajdonosok viszonya stb. A kiállítás az adott kulturális térben kitermelődő jelenségeket kortárs perspektívából közelítette meg, s ez meghatározta a tárgygyűjtés módszerét is. Másfajta együttműködést feltételezett a kortárs tárgyak tényeleges használói (pl. emléktárgy árusok) és a kiállítás kurátora között, illetve egy másfajta szemléletet ezeknek a tárgyaknak a múzeumi rendszerbe való beillesztéséhez. 2006-ban Schleicher Vera 350 db tárgyat gyűjtött az adott témához kapcsolódóan (pl. emlékbögre „Balaton” felirattal, sörnyitó, dugóhúzó, homokozó játék, különböző horgászfelszerelés és horgászkellék stb.).[36]

A Mészáros Veronika által rendezett A Születés – A gyermekáldás kultúrája című kiállításhoz kapcsolódóan főleg 20. század végi, 21. századi tárgyak gyűjtése folyt (pl. kismama viselet, születési értesítő, a csecsemőgondozás tárgyai, gyerekruhák stb.).[37] A kiállítás kurátora a Lélek Éled Kör tagjaként a történeti, néprajzi példák felsorakoztatása mellett az alternatív szüléstől a gyermekgondozás korszerű mintáinak (pl. aktív apaszerepek) bemutatásával jelentősen kitágította a tárlat szellemiségét s ezáltal a kiállított tárgyak, installációk („anyaméhszobor”) többszólamúságát is. Ez utóbbi a Lélek Éled Kör tagjainak közös alkotása volt, ami ezáltal a kurátor és közösségi együttműködés szimbólumává vált.

A Laczkó Dezső Múzeum I. világháborús centenáriumi tárlata (Veszprémiek az I. világháborúban, az I. világháború Veszprémben)[38] indította el azt a gondolatot, hogy felhívást intézzenek a helyi lakossághoz, miszerint korabeli tárgyakkal járuljanak hozzá a kiállítás létrehozásához. A helytörténeti téma révén joggal számíthattunk a lakossági részvételre. A felajánlások nagy száma azt mutatta, hogy a múzeum kezdeményezése hatékonyan aktivizálta az embereket, s nagyszámú felajánlás történt. Ezek zöme adományként érkezett, vagyis a kiállítás lebontása után nem kérték vissza a tárgyakat, így azok a gyűjteményt gyarapították, és a gondos adatfelvételnek köszönhetően a múzeumi tudás részévé váltak. Hasonló szemlélettel készült a Játékvilágok című időszaki tárlat is, amely – a gazdag gyűjteményi anyag ellenére – tárgybehozatalra biztatta a lakosságot. A kurátorok (Mészáros Veronika és Schleicher Vera) igazi célja a kiállítás, illetve a gyűjtemény kortárs tárgyi anyagának erősítése volt. Ezzel szemben a felhívásra az idősebb korosztály jelentkezett, akik saját vagy gyermekei játékait hozták be a múzeumba, s ajándékozták az intézménynek.

A meghirdetett lakossági felhívástól függetlenül is jelentős számban kerülnek adományként műtárgyak a múzeumi gyűjteménybe. Ezeket részben az idősebb korosztály ajánlja fel, mert úgy tartja, hogy az utódok azokat a tárgyakat már amúgy sem használnák, s nem is őriznék meg, másrészt pedig a fiatalabb korosztály hozza be az örökölt régi holmikat, a felmenői iránti tiszteletből.[39] Ezeknek a tárgyaknak a zöme háztartási, ritkábban mezőgazdasági eszközök, ünnepi és hétköznapi textilek, viselet, kerámia, szakrális tárgyak stb.[40] 2013-ban S. Lackovits Emőke közvetítésével egy nyugállományba vonult katolikus plébános szakrális tárgyegyüttese került a gyűjteménybe, amelyet Pilipkó Erzsébet vett leltárba.[41] 2017-ben Kádártáról, Kislődről, Káptalanfáról, Ajkáról, Veszprémből felajánlás révén közel másfélszáz műtárgy gyarapította a néprajzi gyűjteményt. 2018-ban egy komplett – 106 tételt tartalmazó – órásműhely[42] jutott a múzeum birtokába adományozás útján, amely két gyűjtemény: a történeti és a néprajzi között került megosztásra. Másik alkalommal egy veszprémi gyűjtőnek a közel 40 darabos miskakancsó és egyéb fazekas tárgyakból álló gyűjteménye s az ahhoz tartozó kéziratok[43] kerültek a múzeumba az utódok jóvoltából.[44]

Ezek a lakossági adományok jelentősen hozzájárulnak a gyűjtemény gyarapodásához, ugyanis az utóbbi évtizedekben már nincs külön költségvetési keret műtárgyvásárlásra, csupán pályázatból tudjuk a vásárlást finanszírozni. Így sikerült megszerezni 2009-ben Sebestyén Gyula veszélyeztetett hagyatékát a MaDok-program gyűjteménygyarapítási pályázati lehetősége révén.[45] Ennek zöme a család irat- és fényképanyaga, illetve értékes kor- és tudománytörténeti dokumentumokat tartalmaz.

Vajkai Aurél hagyatékának átadása több éven át húzódott az örökösök és a múzeum között, s végül 2015-ben született meg a hivatalos szerződés, amely az eredetileg letétként elhelyezett szakmai anyagot (képzőművészeti alkotások, néprajzi tárgyak, könyvek, folyóiratok, kéziratok, forrásértékű szakmai levelezés, dokumentumok, fotók – összesen 30 raktári papírdoboz, kb. 10 fm iratanyag, 23 db műtárgy) a múzeumnak adományozza.[46] Ez utóbbi hagyatékok anyagának zöme a múzeum adattári és fotótári gyűjteményeit gyarapította.[47]  

Anyagi források híján a műtárgyvásárlás nem biztosított a múzeum számára, ezért a különböző műtárgyak bekerülése esetleges. Egyetlen lehetőséget az NKA kollégium által kiírt pályázat jelenti a legveszélyeztetettebb műtárgyak megvásárlására.[48] Pályázati keretből 2010–2018 közötti időszakban Győri Endréné magángyűjtőtől több alkalommal is történt vásárlás a gyűjteményünk számára, adott esetben egy-egy tematikus kiállításhoz vagy leletmentő céllal.[49] Leletmentő céllal történik a helyi fenntartásban lévő tájház anyagának a megyei hatókörű múzeumunk néprajzi gyűjteményébe történő beleltározása is.[50]

A Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteménye az utóbbi három évtizedben – a hagyományos paraszti világ tárgyai mellett – nagy számban gyarapodott a 20. század második feléből származó, gyáripari termékek darabjaival, amelyek a közelmúltban még jól gyűjthetők voltak.

Összefoglalva elmondható, hogy a gyűjteményi gyarapítást – az anyagi források hiányában – előre tervezni nem lehet, mert a csekély pályázati lehetőségeken kívül csak magánszemélyek adományainak köszönhetően van erre mód. Ennek következtében a gyarapodás tartalmilag esetleges és kiszámíthatatlan. A gyűjtemény változatlanul nyílt jellegű, kész a gyűjteményi anyag folyamatos befogadására.

Nyilvántartási, digitalizálási helyzet

A múzeumi törvény[51] idevonatkozó rendelkezései szabályozzák a tárgyi anyag, a vonatkozó dokumentumok, illetve a fényképek nyilvántartásának alapkérdéseit. Minden muzeális intézmény működésének alapfeltétele, hogy rendelkezzen szakember által készített nyilvántartással.[52]

A Laczkó Dezső Múzeum, mint megyei hatókörű városi múzeum jogszabályban előírt, primer feladata a megye – és benne Veszprém városa – hagyományos örökségének gyűjtése, megőrzése, feldolgozása és széleskörű bemutatása, azaz a köz számára elérhetővé tétele. Az „alapítóatyák” korának értékítélete pusztán régiségük, ritkaságuk, drága alapanyaguk vagy művészi kivitelezésük alapján határozta meg a múzeumok gyűjtési tevékenységét. Ez a tradicionális értékosztályozás lényegesen árnyaltabbá vált az évtizedek alatt, és a múzeumok ma többé-kevésbé tudományos jelentőségük alapján határozzák meg a gyűjtőkörüket, vagyis azt, amit megőrzésre érdemesnek tartanak. Noha az alapvető funkciók nem változtak, továbbra is fő szempont, hogy a múzeumoknak el kell látniuk a hagyományos alapfunkcióikat (gyűjtés, védelem, feldolgozás, bemutatás), mégis jelentős hangsúlyeltolódásokat tapasztalunk. A társadalmi elvárásoknak megfelelően ma az elsődleges feladat, hogy a gyűjtemények a lehető legteljesebben és a lehető legszélesebb körben hasznosuljanak. Ennek következtében a Laczkó Dezső Múzeumban az elmúlt évek során a gyűjteményezési feladatok némileg háttérbe szorultak. Ez a hangsúlyeltolódás legfőképpen a gyűjteményekben felhalmozódott leltározatlan műtárgy- és adattári anyag mennyiségében követhető nyomon. A 2018. évi adatok szerint[53] a múzeum néprajzi és adattári gyűjteményeinek a feldolgozottságát a következő táblázat mutatja:

Gyűjtemény	Leltározott tételek száma (db):	Leltározatlan tételek száma (db):	A feldolgozottság mértéke (%)
Adattár
Múzeumtörténet	55 428	kb. 5 000	91
Néprajzi és ipartörténeti dokumentumok	78 926	kb. 8 000	90
Pályamunkák/kéziratok	924	0	100
Céhtörténeti dokumentumok	5 333	3	99
Audiokazetta	6	35	14
Történeti dokumentumok	42 584	152	99
Egyéb adattári dokumentum	800	21	97
Fotógyűjtemény
Fotótár negatív	101 727	kb. 3 000	97
Eredeti forrásértékű fotó	13 690	kb. 500	96
Diapozitív	Összesen: 21566, ebből néprajzi 2347, történeti, irodalom- és művészettörténeti 19219	153	99
Néprajzi gyűjtemény
Műtárgyraktár	24 438	3 530	86

A feldolgozásra váró leletanyag mennyisége, a leltározatlan tételek száma több esetben csak becsült érték, tekintettel a folyamatban lévő revízióra, amelynek során folyamatosan kerülnek elő elfekvő, leltározatlan tételek.

A múzeumi digitalizálás legfontosabb területe az adatbázis-építés. Ennek kezdete a Laczkó Dezső Múzeumban az 1990-es évekre nyúlik vissza az Ariadne program használatához, melyet eleinte a néprajzi gyűjteményben és az adattárban alkalmaztak. A régészeti gyűjtemény 1998-ban állt át a DEPO program használatára. Integrált múzeumi gyűjteményi adatbázis kiépítésére több kísérlet után 2009-ben került sor a Monari program (Geo-Kart Kkt., Budapest) bevezetésével. 2015-ben a múzeum elindította a Monari nevű nyilvántartó program auditálását szinte minden gyűjteményében, illetve a restaurátor osztályon is.[54] A leltározás a nyilvántartó programban történik, amelyet az év végén kinyomtatunk, hitelesítünk, és a múzeumigazgató aláírásával lezártnak tekinthető. Az auditálási folyamat 2017-ben befejeződött.

A műtárgy-nyilvántartási adatbevitel kétszintű, a leltározással párhuzamosan folyamatos a retrospektív adatbevitel. Utóbbi munkát kezdetben múzeumi segéderők, majd a program elindulása után közfoglalkoztatott munkatársak végzik. A feladatokhoz rendelt közalkalmazotti létszámkeret optimalizálása elengedhetetlen a tervszerű, megfontolt nyilvántartási feladatok elvégzéséhez. A Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményi osztályai jelenleg nem rendelkeznek ezzel az optimális létszámmal sem a szakmuzeológusok, sem adminisztratív, technikusi állomány tekintetében, amelynek hátterében többek közt a múzeumra is vonatkozó, a személyi állomány bővítésével kapcsolatos létszámstop áll.

2016. szeptember 1-től igazgatói utasítás értelmében elkezdődött a gyűjtemények tételes revíziója. Az elrendelt revízió elsősorban a műtárgyállományt érintette, de mellette az adattári, fotótári anyagra is kiterjedt. 2018. év végéig a néprajzi gyűjtemény műtárgyraktárában 13276 tétel került revízió alá. A revízió során ellenőrizzük a tárgyak leírását, a hagyományos és a digitalizált leltárkönyvi bejegyzéseket, portalanítjuk, illetve szükség esetén újracsomagoljuk a műtárgyakat, a sérültek a restaurálást követően kerülnek a helyükre. Az adatbázis rekordjainak egyelőre csak egy töredéke van fotóval ellátva, ezért a revízió során a műtárgyakról felvételek készülnek, amelyek a digitális adatbázisba kerülnek. Így a revízióval párhuzamos zajlik a digitalizálás, valamint a raktári rend kialakítása is.

A 2018. évi adatok szerint[55] a Laczkó Dezső Múzeum néprajzi és adattári gyűjteményeinek a digitalizáltságát a következő táblázat mutatja:

Gyűjtemény	Digitalizált tételek száma (db)	Digitalizálandó tételek száma (db)	A digitalizáltság mértéke (%)
Adattár
Múzeumtörténet	39 620	15 808	71
Néprajzi és ipartörténeti dokumentumok	2 083	76 843	3
Pályamunkák / kéziratok	0	912	0
Céhtörténeti dokumentumok	3 198	2 135	60
Audiokazetta	6	0	100
Történeti dokumentumok	13 245	29 339	31
Egyéb adattári dokumentum	800	0	100
Fotógyűjtemény
Fotótár negatív	101 727	0	100
Eredeti forrásértékű fotó	7 900	5 790	57
Diapozitív	2 324	19 242	11
Néprajzi gyűjtemény
Műtárgyraktár	22 185	2 253	91

A digitális fotók nyilvántartására a múzeum saját fejlesztésű programot hozott létre, mely a Digitár nevet kapta. A program a múzeum saját fejlesztése, az első változat 2005-ben, a második 2011-ben készült el. A tárgyfotókon kívül minden egyéb típusú fotó nyilvántartására szolgál, pillanatnyilag 47852 fotót tartalmaz. Fontos feladat az eredeti nagyméretű fotók tárolása, valamint a régi DVD-k másolása.

A nyilvántartási munkák mellett kiemelt fontossággal bír a közönség számára szolgáló digitális tartalomközlés. Virtuális kiállításként böngészhetők a múzeum állandó és időszaki kiállításai is. Régi honlapunkon (vmmuzeum.hu) találhatók a Tanulmányi raktár publikus gyűjteményei és a Képek Laczkó Dezsőről című virtuális kiállítás, továbbá a Népi gyógyászati fotótár és a Nemzetiségi fotótár.

Az Arcanum digitalizálási tevékenységének köszönhetően korábbi kiadványaink elérhetők az interneten. A tudásközvetítés mindig is a múzeum alapfeladati közé tartozott, de a korábbi hagyományos formákat mára felváltották a digitális formák, amelyek lehetőséget nyújtanak új kultúrafogyasztó szokások kialakítására. Megjelenik a távoli felhasználó, mint az új múzeumlátogató típusa.

Archívumi, könyvtári gyűjtemények [56]

A Laczkó Dezső Múzeum 45487 kötetes tudományos szakkönyvtárral és 4000 példányszámú műemlékkönyvtárral rendelkezik. A tudományos szakkönyvtár a megyei helytörténet-kutatás bázisa, korlátozottan nyilvános. Fő feladata, hogy a múzeum szakembereinek és a külső kutatóknak biztosítsa a szükséges szakirodalmat. Gyűjtőköre régészet, néprajz, történelem, helytörténet, művészettörténet, kiegészülve a numizmatika, a hadtörténet, a családtörténet, az irodalomtörténet és a muzeológia területével. A szakkönyvtár 2007 nyaráig a Laczkó Dezső Múzeum épületének második emeletén kapott helyet. A helyiség galériás része az 1990-es évekre már nem bírta a terhelést, így statikailag sem volt biztonságos, ezért a ritkán használt periodikák a felsőörsi raktárbázisban kerültek elhelyezésre. Miután a megyei közgyűlés 48/2007. (IV. 19.) számú határozata értelmében a Laczkó Dezső Múzeum kiürítése nem csak a szakmai dolgozókat, hanem a szakkönyvtárat is érintette, annak ideiglenes elhelyezését a Megyei Levéltár (Veszprém, Török Ignác u. 1.) épületének III. emeleti 105 m²-es raktárában jelölte meg. A teljes könyvtárállományt azonban nem sikerült elhelyezni. A külföldi periodikák egy része a múzeum Török Ignác u. 7. számú épületébe, a Műtárgyvédelmi Központ egyik – eredetileg restaurátor – műhelyéből átalakított helyiségébe szorult, de jelentős mennyiségű kiadvány került a muzeológusok dolgozószobáiba is. A szakkönyvtárnak ilyen formában történő megosztása a munkatársak és a kutatók számára egyaránt rendkívül nehézkessé teszi annak használatát. Mára a gyűjtemény gyarapítása, a hagyatékok fogadása egyre nehezebb, tovább növeli a zsúfoltságot. Emellett 2007 óta a múzeumnak megszűnt az önálló könyvtári gyarapítási kerete, így csak esetenként vásárol egy-egy kötetet. Az intézmény a külföldi cserepartnereknek is alkalomszerűen tudja viszonozni az általuk küldött kiadványokat, a belföldi cserepartnereknek pedig a múzeum igyekszik a postaköltség megspórolásával eljuttatni a megjelenő köteteit. A könyvtári állomány kisebb részben ajándék útján gyarapodik, ritkán egy-egy hagyatéknak köszönhetően.

 A néprajzi szakirodalmi könyvtárállomány az elmúlt három évtizedben alig több mint 700 kiadvánnyal gyarapodott, a periodikák 357 tétellel. 1995 óta folyik a könyvállomány számítógépes feldolgozása, a monográfiák 70%-a került bevitelre. Azonban a jelenleg használt Ariadne program mára elavult, a Monari pedig nem alkalmas a múzeumi szakkönyvtár nyilvántartására. Az új, korszerű könyvtári nyilvántartó programok beszerzése a múzeum számára nagy költséget jelent. A helyzet rendezésére 2016-ban történtek egyeztetések az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral, de az előzetes tárgyalások után kiderült, hogy a múzeum nem tud az általunk tervezett módon integrálódni a könyvtári nyilvántartási rendszerhez. Ennek megoldása még várat magára.

A Laczkó Dezső Múzeum műemlékkönyvtára a 2007. évi költözés alkalmával, hely hiányában a Laczkó Dezső Múzeum közművelődési termében kapott helyet, mára az átalakított Látványkönyvtár és Tudástár tartozéka: üveges, zárható vitrinekben kapott méltó elhelyezést. 2009-ben nyílt meg a nagyközönség előtt. Honlapunkon a katalógusa is elérhető. Az ún. „tihanyi könyvtár” néven emlegetett könyvállományt az intézmény – a gyűjtés körülményei miatt – kezdettől önálló egységként kezelte. A gyűjtemény sajátosnak mondható, mert nevével ellentétben se nem tihanyi, se nem könyvtár (a szó egységes gyűjteményi értelmében). A könyvek zöme ugyanis különböző egyházi könyvtárakból származik, amelyeket az államosítás során elkoboztak, majd az Országos Könyvtárellátó Központ pinceraktáraiba kerültek, ahol az OSZK könyvtörténész szakértője leltárba vette s védettség alá helyezte ezeket. A könyvek duplum s triplum példányai ezután feleslegessé váltak, s a bezúzását tervezték. Ez szerencsére nem történt meg, ugyanis a tihanyi apátság könyvtára az 1962-ben megalakult Veszprém Megyei Múzeumi Szervezet kezelésébe került, s a felhalmozott példányokat az intézmény az állományába emelte. Gyakorlatilag annyi folyóméternyi könyvet mentettek meg az enyészettől, ahány folyóméternyi üres könyvespolc állt rendelkezésre Tihanyban. A könyvmentő ötlet érdekessége, hogy mindezt a Balatonnál nyaraló Keresztury Dezső, Illyés Gyula és Lipták Gábor közreműködésével vitték véghez.

1991-ben, az egyházak kártalanításakor, amikor a bencés rend visszakapta a tihanyi rendház épületét, nem tartott igényt az újjászervezett önkormányzati múzeumok könyvtári gyűjteményére, ekkor került a „tihanyi könyvtár” a Laczkó Dezső Múzeum épületébe, ahol évekig, a Látványkönyvtár kialakításáig a múzeum közművelődési termének galériáján, polcokon összezsúfolva kapott helyet.[57] Az alapleltár digitalizálását követően fokozatosan került sor a könyvek könyvészeti, művelődéstörténeti állományfeltárására. Bár az már e nélkül is nyilvánvaló volt, hogy a könyvek tartalmukat és kötéseiket tekintve vegyes állományt alkotnak, s egy kisebb rész, ami kiemelkedően értékes. Tartalmaz két inkunábulumot, több antikvát és számos első kiadású 17–19. századi magyar szépirodalmi és tudományos művet. 2009-ben egy Alfa pályázatnak köszönhetően nyílt arra lehetőség, hogy az addig „láthatatlan könyvtár” megfelelő körülmények közé kerüljön, s a nagyközönség és a kutatók számára egyaránt elérhető legyen.

Legfontosabb kiadványok

A beszámoló terjedelmi kereteit messzemenően szétfeszítené annak tételes felsorolása, ha az elmúlt három évtized múzeumi kiadványait és a néprajzos szakmuzeológusok publikációit sorra venném, ezért csupán annak válogatása kerül bemutatásra.

A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei

Az intézmény legfontosabb szakmai kiadványa, A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1988 és 2018 között kilenc alkalommal jelent meg. A 2014-ben kiadott – a szervezeti változások miatt – már A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei címmel látott napvilágot. A kiadvány megjelenése nem mondható kiegyensúlyozottnak, mert néha öt-hat, míg máskor egy-két évenként jelent meg. Zömében a nagyobb létszámú régész munkatársak tanulmányait tartalmazza, de arányosan a néprajzos szakmuzeológusok munkái is helyet kapnak benne. Az alábbiakban sorra veszem az adott kiadványt, kiemelve a néprajzos publikációkat:

1. K. Palágyi Szilvia (szerk.) 1994 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19–20. 90 esztendős a „Veszprémvármegyei” Múzeum. Jubileumi évkönyv. (1993–1994) Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon.
• Ács Anna: A felekezeti viszonyok változása Nemesvámoson a XVII. századtól napjainkig.

2. K. Palágyi Szilvia (szerk.) 2000 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 21. Veszprém. (Szerkesztése a magyar millennium ünnepének jegyében történt, a múzeum különleges értékű tárgyainak, tárgyegyütteseinek jutott a főszerep, köztük a néprajzi vonatkozásúaknak is.)

• S. Lackovits Emőke: A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének türelemüvegei – üvegbe zárt jellegzetes szakrális ábrázolástípusok.
• Mészáros Veronika: Ládák a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében I.
• Ács Anna írása veszprémi vonatkozású irodalmi tematikát dolgoz fel: Kazinczy levele Pápay Sámuelhez. Egy irodalmi kibékítés története.

3. K. Palágyi Szilvia (szerk.) 2002 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 22. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: „Ó, áldandó Szentháromság…” Szentháromság tisztelete és ábrázolásai a Bakony és a Balaton-felvidéki vallásos népéletben.
• Mészáros Veronika: Család- és háztörténet egy Veszprém, Temető-hegyi régi német família tagjának emlékei alapján.
• Ács Anna írása Kisfaludy Sándor költő gazdálkodásáról szól, amely kiválóan ötvözi az irodalmi és a néprajzi ismereteket: A gazdálkodó költő. Kisfaludy Sándor gazdálkodása bevételi pénztárkönyve alapján.

4. K. Palágyi Szilvia (szerk.) 2004 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Krisztus ábrázolások a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében I. A szenvedő Krisztus megjelenítése.
• Schleicher Vera: Balatoni emlékeink. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének balatoni műtárgyai.
• Mészáros Veronika: Néprajzi negatívok a Balaton mellékéről. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Negatívtárában található néprajzi fényképek vizsgálata.
• Ács Anna: Ady Endre balatonfüredi utazásainak mitológiája. A mítoszok utazója – az utazó magán- és társadalmi mítoszai.

5. K. Palágyi Szilvia (szerk.) 2006 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. Veszprém.

• Schleicher Vera: Kakukktojás tárgyak a Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteményében.
• S. Lackovits Emőke közösen Rainer Pál történésszel: Egy címerekkel díszített XVII. századi faládika.
• Ács Anna írása Móricz Zsigmond országjárásának veszprémi és balatonkenesei állomásait tárja fel.

6. Tóth G. Péter (szerk.) 2008 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke – Pék József: Egy szentkép nyomában. A gidlei (Lengyelország) kegyszobor szentképi ábrázolása a népi vallásosságban.
• Brauer-Benke József: Népi hangszerek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében.

7. Rainer Pál (szerk.) 2011 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. Veszprém. – Régészeti és történeti tanulmányokat tartalmaz, néprajzi tematikájú írások nincsenek benne.

8. S. Perémi Ágota (szerk.) 2012 A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. Veszprém.

• Schleicher Vera: Kéjpart, lidósítás és velencei est a Magyar Tengeren. Minták és hatások a balatoni fürdőkultúra fejlesztésében.
• Pilipkó Erzsébetnek irodalmi tematikájú írása jelent meg, mely a Veszprém megyei születésű Ányos Pál költészetében a nemzeti emlékezés motívumait dolgozza fel.

9. S. Perémi Ágota (szerk.) 2014 A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. Veszprém.

• Limbacher Gábor: Gyermekáldásért folyamodó vallásos gyakorlat a jelenben.
• Mészáros Veronika: Újabb adalékok a városlődi Noé ház történetéhez.
• Pilipkó Erzsébet: Keresztelések a szocializmusban Balatonkenesén.

Veszprémi Történelmi Tár

A Veszprémi Történelmi Tár című kiadvány az akkori múzeumigazgató, Praznovszky Mihály szerkesztésében indult1989-ben, azonban csak két évfolyamot ért meg. Valószínűsíthető, hogy a szüneteltetett Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei című múzeumi kiadványt volt hivatott helyettesíteni, zömében régészeti írásokat tartalmazott, de jelen van a néprajzi, történeti és a művelődéstörténeti tematika is. Itt látott napvilágot Ács Anna Szőlőművelő és bortermelő gazdaközösségek Tapolcafőn (1759–1943) című cikke, illetve S. Lackovits Emőkének két tanulmánya: 16–17. századi kéttornyúlaki párták és párhuzamaik, valamint Veszprém megye textilművészete. II. A halottas lepedők.

Múzeumi Diárium

1988–1993 között, évi két alkalommal jelent meg a Múzeumi Diárium c. ismeretterjesztő múzeumi kiadvány Geiszt Jakabné szerkesztésében. A cél az volt, hogy az adott év legfontosabb múzeumi eseményeiről tájékoztassák a közönséget.

Népi vallásosság a Kárpát-medencében

A Lackó Dezső Múzeum néprajzi szakkiadványainak legjelentősebb sorozata az 1990-ben indult Népi vallásosság a Kárpát-medencében című konferencia előadásainak az anyaga. A tanulmánykötet 10 alkalommal jelent meg, valamennyi az intézményünk kiadásában. Az alábbiakban sorra veszem a tanulmányköteteket, kiemelve a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos szakmuzeológusainak az írásait.

1. S. Lackovits Emőke (szerk.) 1991 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 1. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Vallásos ábrázolások és feliratok a közép-dunántúli paraszti kultúrában.

2. S. Lackovits Emőke (szerk.) 1997 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. Veszprém–Debrecen.

• Ács Anna: A nemesvámosi adventista gyülekezet megalakulása és működése a II. világháború végéig.
• S. Lackovits Emőke: Református templomi ülésrendek Közép-Dunántúlon.

3. Lantosné Imre Mária (szerk.) 2000 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 3. Pécs.

4. A 4. kötet nem jelent meg.

5. S. Lackovits Emőke – Mészáros Veronika (szerk.) 2001 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5. I-II. Veszprém.

• Mészáros Veronika: Püspöklátogatás Berhidán egy fényképalbum tükrében.
• S. Lackovits Emőke: Különböző felekezetű közösségek együttélése a Veszprémi Egyházmegyében a XVII–XX. században.

6. S. Lackovits Emőke – Mészáros Veronika (szerk.) 2004 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. I-II. Veszprém.

• Schleicher Vera: Egyházi ünnep vagy világi szórakozás? A paksi szüreti felvonulás világképe.
• S. Lackovits Emőke: Lélekszám csökkenés és szórványosodás Veszprém megyében a Bakony és a Balaton-felvidék reformátusok lakta falvaiban.

7. S. Lackovits Emőke – Szőcsné Gazda Enikő (szerk.) 2007 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. I-II. Sepsiszentgyörgy–Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Megszentelt helyek, gyógyító és csodaforrások a Veszprémi Római Katolikus Egyházmegyében, különös tekintettel a Bakonyra és a Balaton-felvidékre.
• Ács Anna: Egyházfegyelem egy bakonyalji falu református gyülekezetében a XVIII. században.
• Pilipkó Erzsébet: Egyházi fogadalomtétel Kárpátalján.

8. Pilipkó Erzsébet (szerk.) 2013 Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Egy 18. századi oltalomlevél, azaz breverl.
• Limbacher Gábor: A váci Hétkápolna kegyhely a térség népi vallásosságában.
• Pilipkó Erzsébet: A kárpátaljai magyar görögkatolikus templomok liturgikus tárgyai.

9. Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor (szerk.) 2014 Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. Veszprém.

• Pilipkó Erzsébet: Árpádházi-szentek ábrázolásai a kárpátaljai görögkatolikus templomokban.
• Limbacher Gábor: Krisztus fegyverei hazánkban, Európában és a szakrális idő elvesztése a magyarországi katolikus egyházban.
• Gyöngyössy Orsolya: ’Cognitiv mapping’ – szakrális térben?

10. Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.) 2017 Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. Veszprém.

• S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő böjti alkalmai a Bakony és Balaton-felvidék közösségeinek vallásos népéletében.
• Pilipkó Erzsébet: Van-e Szent István-hagyomány Királyszentistvánon?

Falu- és várostörténeti monográfiák

A néprajzi osztály munkatársai évtizedeken át tematikus szerzői voltak több falu- és várostörténeti monográfiának.

S. Lackovits Emőke
1988   A népélet szakrális tárgyai. In Rohály Gábor (szerk.): Freskó és faragás. Kővágóörs hagyományai. 17–29. Budapest: Népművelési Intézet.
1995   Vörösberény lakosságának kapcsolatrendszere. Házassági kapcsolatok. In Kredics László – Lichtneckert András (szerk.): Vörösberény és Balatonalmádi története. 319–335. Balatonalmádi: Almádiért Alapítvány.
1996   Pápa város népélete (Gondolatok a „Tanulmányok Pápa város történetéből…” című tanulmánykötetet olvasva.) In Dr. Hermann István (szerk.): Tanulmányok Pápa város történetéből II. 131–136. Pápa: Pápa Város Önkormányzata.
1997   Népélet, hagyományok, népi műveltség. In Lichtneckert András (szerk.): Csopak története. 461–569. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.
1998   A Bakony és a Balaton-felvidék népi kultúrája. In Hamar Imre – Dr. Kasza Sándor – Bacsa Tibor (szerk.): Veszprém megye kézikönyve I. 80–84. Veszprém: CEBA Kiadó.
1999   Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden. Balatonfüred néprajza. In Lichtneckert András (szerk.): Balatonfüred és Balatonarács története. 301–413. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.
2000   Népi kultúra, népi társadalom. A hagyományos társadalom összetétele, jellemzői. In Lichtneckert András (szerk.): Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza. 219–290. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.
2001   Fejezetek Lovas életéből. In Hudi József (írta és szerk.): Lovas község története: egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene. 441–465. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.
2003   Fejezetek Litér történetéből és népéletéből. InS. Lackovits Emőke – Rainer Pál (szerk.): Litér. 2–25. Litér: Faa Produkt Kft.
2010   Életmód, néphagyomány és kultúra jellemzői Örvényesen. In Hudi József (szerk.): Örvényes község története. 419–510. Örvényes: Örvényes Község Önkormányzata.
2017   A népi műveltség jellemzői. In Hudi József (a forrásokat vál., … és a kötetet szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez. 41–180. Veszprém: Magánkiadás – Dr. Hudi József[58].

Ács Anna
1994   Nemesvámos néprajza. In Veres D. Csaba – Hudi József – Ács Anna – Palágyi Sylvia: Nemesvámos története. 299–354. Veszprém: Balatonfüred-Csopak Tája Szövetkezet
1994   Fejezetek Pápa város népéletéből. In Kubinyi András (főszerk.): Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. 533–578. Pápa: Pápa Város Önkormányzata.
1995   Földbirtokossági és legeltetési társulatok Vörösberényben. In Kredics László – Lichtneckert András (szerk.): Vörösberény és Balatonalmádi története. 350–372. Balatonalmádi: Almádiért Alapítvány
1999   A balatonfüredi adventista gyülekezet megalakulása és működés a 20. század elejétől napjainkig. In Lichtneckert András (szerk.): Balatonfüred és Balatonarács története. 645–658. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.

Mészáros Vera
2000   Család, családi élet, családi ünnepek. In Lichtneckert András (szerk.): Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza. 291–330. Veszprém: Veszprém Megyei Levéltár.

Pilipkó Erzsébet
2014   Királyszentistván néprajza. In Somfai Balázs – Pilipkó Erzsébet: Királyszentistván története. 63–280. Veszprém: Viza Kft.

Száz magyar falu könyvesháza országos millenniumi könyvsorozata:

S. Lackovits Emőke
2002   Köveskál. Budapest: Száz magyar falu könyvesháza Kht. 200 p.
Ács Anna
2002   Noszlop. Budapest: Száz magyar falu könyvesháza Kht. 214 p.

Tematikus monográfiák

S. Lackovits Emőke
2000   Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
2001   Viseletek, öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
2012   „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem…” Református vallási néprajzi tanulmányok. Pápa–Veszprém: Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei.

S. Lackovits Emőke – Egervári Márta
2005   Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Textilgyűjteményében. Hímzéssel díszített kultikus és ünnepi textíliák a Bakonyból és a Balaton-felvidékről. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
2018   „Isten Ditsőségéhez való buzgóságából, az Úri Szent Asztalhoz való készületül ajándékozta…” Református liturgikus textíliák a Dunántúlról és a Kisalföldről (17–20. század). Pápa: Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei. (Bevezető tanulmánnyal, 258 db textília színes fényképével, 75 mintalappal.)

Kiállításvezetők, katalógusok

Mészáros Veronika (szerk.)
2002   Háztörténetek. Német sorsok a Duna mentén című kiállítás katalógusa. Veszprém.

Pilipkó Erzsébet
2019   Régi konyhák falvédői. Dr. Akócsi Katalin magángyűjteménye. A katalógust összeállította, szerkesztette és a szövegeket írta Pilipkó Erzsébet. Csopak: Csopak–Paloznaki Református Egyházközség.

S. Lackovits Emőke (szerk.)
1987   „Amint tisztes asszonyhoz illik…” Kiállításvezető Győri Endréné gyűjteményéhez. Veszprém. 9 p.
1995   „…jertek az Úr asztalához …s megelégesztek…” Református úrasztali textíliák a Dunántúlon. Kiállításvezető. Veszprém. 36 p.
1999a   Nagyvázsony, Schumacher–ház. Kiállításvezető leporelló. Veszprém.
1999b   Tihany, Parasztgazda háza és a Halászcéh-ház. Kiállításvezető leporelló. Veszprém.
2000a   „… Illő hozományokkal felszerelve…” Kiss Ilona magángyűjteményének textíliái. Kiállításvezető. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
2000b   Kékkút és az Egyed-ház. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
2006   „Istenes életre késztető alkotások”. A népi vallásosság és hitélet emlékei. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.

Schleicher Vera (szerk.)
2006   Balatoni halas füzet. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.

Szántó Attila János (szerk.)
2017   Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető. Veszprém: Lackó Dezső Múzeum. (a résztéma kidolgozásában közreműködött Pilipkó Erzsébet)

Tikovits Ernő (szerk.)
2013   „Számon-tartva”. A kommunista egyházüldözés pap áldozatairól. Veszprém: Lackó Dezső Múzeum. (résztéma kidolgozója Pilipkó Erzsébet)

Tóth G. Péter (szerk.)
2006   Szellem…, tárgyban, …helyben, …képben. Kiállítási iránytű. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.

Tóth G. Péter – Makai Betti (szerk.)
2008   Borlovagok. Borrendi díszruhák a Közép-dunántúli régióban. Pápa: Eszterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum.

Tóth G. Péter – Schleicher Vera (szerk.)
2003   Térjünk a tárgyra! Kiállítás a múzeum alapításának 100. évfordulójára. Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum.

Online kiadványok [59]

A Laczkó Dezső Múzeum tudományos ismeretterjesztő muzeológiai magazinja, szerkesztő Regenye Judit: http://www.ldm.hu/hu/ldm-online.

A néprajzi gyűjtemény szakrális anyagának online katalógusa elkészült. A bevezető tanulmányt S. Lackovits Emőke írta, a szerkesztést Pilipkó Erzsébet végezte: http://www.ldm.hu/hu/neprajzi-gyujtemeny.

Állandó kiállítások, jelentősebb időszaki tárlatok

A Laczkó Dezső Múzeum közművelődési tevékenységének elsődleges színterei a kiállítások. Célunk az, hogy az intézmény tudásközpont és élményszerző közösségi térként működjön. A kiállítási tervek összeállításánál alapvető szempont, hogy saját gazdag gyűjteményünk mind nagyobb mértékben publicitást nyerjen. Emellett fontos, hogy Veszprém megye és Veszprém város örökségét is bemutassuk, hiszen elsődleges látogatóink a város és a megye lakossága. Ugyanakkor szükséges, hogy vándorkiállításokkal és cserekiállításokkal más múzeumok értékeit is közelebb hozzuk, színesítsük kínálatunkat. Ennek volt kiváló példája a „Mint millió üveggolyó…” A Pál utcai fiúk régen és ma című kiállítás,[60] ahol a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagát egészítettük ki saját műtárgyainkkal, vagy a Rippl-Rónai művekből összeállított művészettörténeti tárlat, amelyért cserébe Egry József alkotásaiból összeállított kiállítást kölcsönöztünk Kaposvárra. További megfontolandó szempont, hogy az intézményünk csatlakozzon az országos trendekhez, emlékévi programokhoz. Ennek szép példája a 2018 márciusában megnyílt „Újra szárnyal a Fehér Sas!” Küzdelem az önálló Lengyelországért (1795–1918) című történeti-néprajzi tárlat.[61] A kiállítás azért is különleges, mert az előzőleg kifejtett alapelveket magába foglalja: csatlakozik országos programhoz, intézményi összefogás segítette és saját gyűjteményünkből nagyszámú műtárgyat bemutathattunk.

Állandó kiállítások

A Laczkó Dezső Múzeumban 2006-ban megnyitott újszerű tematikájú és installációjú állandó kiállítás[62] (Szellem …a tárgyban, …a helyben, …a képben. Válogatás Veszprém megye kulturális örökségéből)[63] napjainkra elvesztette varázsát, s az épület tervezett belső átalakítása, rekonstrukciója miatt 2019 tavaszán lebontásra került.[64] A Laczkó Dezső Múzeum épületében jelenleg a műemléki könyvtár anyagából kialakított Látványkönyvtár és Tudástár című állandó kiállítás látható, mely az Alfa pályázat keretében valósult meg 2009-ben. Az anyag zöme első kiadású 17–19. századi szépirodalmi és tudományos művek sorozata, de a kollekció jelentős számban tartalmaz több száz éves antikvát és ősnyomtatványt is. A kiállítás kurátora Tóth G. Péter volt.

Másik állandó kiállításunk a Laczkó Dezső Múzeum szomszédságában álló – 1935-ben közadakozásból épült – Bakonyi Házban található, amely egy kisnemesi család életét hivatott reprezentálni. A szoba-konyha enteriőr, mely a mai napig érvényes tartalommal bír, Lackovits Emőke forgatókönyve alapján van berendezve. Egy 2015. évi pályázatnak köszönhetően a „digitális nemzedék” számára egy multimédiás tárlatvezetés került bevezetésre mind a szoba, mind a konyha helyiségeiben. A tárlatvezetések témája az enteriőrök értelmezése, valamint a helyi népi kultúra egy-egy területének (kenyérsütés, kemencehasználat, az emberélet fordulóinak szokásai, tavaszi és téli szokások) részletesebb bemutatása. A Bakonyi Ház hátsó szobájában megnyílt Időtlen idők?! című új kamarakiállítás a múzeum néprajzi gyűjteményéből kiválogatott, kiállításban korábban nem szerepelt 50 db „évszámos” műtárgy korszerű vizuális környezetben való bemutatásával a népi kultúra időtlenségéről, örökkévalóságáról kialakult képet kívánja árnyalni. A kiállítás kurátora Schleicher Vera.

A házat körülvevő kertben a kiállítási környezetnek és a paraszti kultúra tematikának megfelelően egy etnobotanikai kert került kialakításra, amely a környékre jellemző vadon élő, illetve termesztett növényekből ad válogatást. A témával kapcsolatos kutatást Schleicher Vera végezte, a kert böngészhető adatbázisa egyben e kutatás első publikációjának alapanyaga is.[65]

2011 őszén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a múzeum tanulmányi raktárának kiállítása RAK-TÁR-LAT címmel egy TIOP pályázatnak köszönhetően. Ennek eredményeként a háromszázezer darabot meghaladó múzeumi gyűjteményből most húszezer darab tekinthető meg: textilek, fegyverek, néprajzi bútorok, festmények, képzőművészeti ritkaságok.[66]

A Hősök Kapuja Látogatóközpont[67] állandó kiállítása modern kialakítású, azonban témáját tekintve nagyon specifikus: Veszprém történelmi hőseit mutatja be. A kiállítás kurátora Tóth G. Péter volt. Tapasztalataink arra mutatnak, hogy elhelyezkedését tekintve (Veszprém, Vár) elsősorban a turisták látogatják, akik számára – a visszajelzések is ezt erősítik – hiánypótló lenne egy részletgazdag, modern vártörténeti állandó kiállítás.

Élet a mínusz harmadikon – Várbörtön a 21. században c. új állandó kiállítás 2015-ben nyílt meg a múzeum és a Veszprémi Törvényszék együttműködésének köszönhetően. A kiállítás bemutatja a fogvatartottak életét, külön cellatárlat emlékezik meg az itt raboskodó Mindszenthy bíborosról. A kiállítás kurátora Szántó Attila, egyik résztéma kidolgozója Pilipkó Erzsébet volt.

A Tűztorony bemutatóhelyhez is kapcsolódik egy 2015-ben megnyitott kis állandó kiállítás, amely a műemlék több évszázados történetét ismerteti.

Virtuális kiállítások

A Laczkó Dezső Múzeumnak vannak virtuális kiállításai, amelyek állandó jelleggel elérhetők a múzeum honlapjáról. Ezek az összeállítások országos trendekhez, emlékévi programokhoz kapcsolódtak, és zömében történeti jellegűek:

• Világháborús fényképgyűjtemény. Az első világháború centenáriuma alkalmából készült, összeállította Rainer Pál történész. http://galeria.bakonyihaz.hu/hu_HU/i-vilaghaboru/
• 150 éves a kiegyezés. Tárgyak és dokumentumok a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből. Az összeállítást készítette Kákonyi Anna történész. http://www.ldm.hu/hu/150-eves-a-kiegyezes-virtualis-kiallitas
• Mátyás-kori mindennapok Veszprémtől Vázsonyig, Pápától Palotáig. Az összeállítást készítette Pátkai Ádám Sándor régész. http://www.ldm.hu/hu/matyas-kori-mindennapok

Jelentősebb időszaki tárlatok

Az időszaki tárlataink közül először azokat emelném ki, amelyek nemzetközi együttműködés keretében jöttek létre. Ezek egyike a 2004-ben megvalósult kiállítás Apáink népe.Bakonyi és Balaton-felvidéki életképek címmel, amely a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeummal, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal közös projektben készült, s mindegyik intézménynél bemutatásra került. Ugyanebben az évben az Ékes hímes gyűjtemény (Válogatás Veszprém megye népművészetéből) című kiállítás a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában került bemutatásra. Mindkét kiállítás kurátora S. Lackovits Emőke volt.

A két határon túli magyar testvérintézménnyel Ünnepek és találkozások címmel új közös kiállítás- és rendezvénysorozat került megszervezésre. A kiállítás egyik része a Veszprém megyei, másik része a partnerintézmény tájegységi hagyományainak megfelelően mutatta be az év vallási ünnepeihez kötődő néprajzi anyagot, szokásokat. 2006-ban a révkomáromi, 2008-ban a veszprémi, 2009-ben pedig a sepsiszentgyörgyi múzeumban került sor ennek a kiállításnak a bemutatására. A veszprémi múzeum részéről S. Lackovits Emőke,[68] a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeum részéről Sipos Anna, a Székely Nemzeti Múzeum részéről Gazda Enikő koordinálta a feladatokat.

2006-ban Veszprém Megyei Önkormányzat képviselőjével közös szervezésben, Ács Anna rendezésével készült a Veszprém megye élő népművészete című kiállítás, amely Veszprém finn testvérvárosában, Rovaniemiben került bemutatásra. 

Nemzetközi kapcsolataink közül ki kell emelnünk a Bőrbe kötve című kiállításunk bemutatását a Szlovák Nemzeti Múzeum Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Pozsonyban,[69] valamint az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseummal közösen rendezett Háztörténetek. Német sorsok a Duna-mentén című kiállítás veszprémi megrendezését.[70]

Jelentősebb időszaki kiállítások:

• Adventtől adventig. Az egyházi esztendő jeles napjai és szokásai Veszprém megyében (1991, Lackovits Emőke)
• Tisztes hozományokkal felszerelve: Kiss Ilona textilgyűjteménye (1994, Lackovits Emőke)
• Jertek az Úr asztalához… (1995, Lackovits Emőke)
• XVI–XVIII. századi úrasztali textíliák (1995, Lackovits Emőke)
• Ékes tárgyak üzenete. Napjaink népművészete, népi iparművészete Veszprém megyében (2000, Mészáros Vera)
• „Az ajtómon Jézus Krisztus, ablakomon Boldogasszony…” Gáns Lajosné Tamás Mária szakrális tárgyinak gyűjteménye. Kamarakiállítás (2001, Lackovits Emőke).
• Viseletek, öltözködési kultúra a 19–20. században. Bakony, Balaton-felvidék magyar, szlovák, német viseletek (2003, Lackovits Emőke).
• Kendertől a vászonig. Kamarakiállítás (Bakonyi Ház, 2003, Mészáros Veronika)  
• Vajkai Aurél Emlékkiállítás (2004,Lackovits Emőke)
• Istenes életre késztető alkotások. A népi vallásosság és hitélet emlékei (2006, Lackovits Emőke)
• Zsákmány. Tárgyak és vágyak a Balatonon (2007, Schleicher Vera). A MaDok program, Kiállítási dominó 2006 sorozat részeként készült.
• Hungaria Sacra. Öltöztetős ábrázolások, szakrális textilek Magyarországon (2010, Limbacher Gábor)
• Születés. A gyermekáldás kultúrája (2012, Mészáros Vera)
• Nyugat és Kelet találkozása: a lublini Szentháromság-kápolna freskói. Fotókiállítás a debreceni Déri Múzeummal közös szervezésben. (2011, Pilipkó Erzsébet)
• Minden bajban védelmező. Orosz fémikonok a 18–20. századból (2012, Pilipkó Erzsébet, Limbacher Gábor)
• Üvegbe zárt vallásos ábrázolások (türelemüvegek). Kamarakiállítás. (2012, Pilipkó Erzsébet)
• „Számon-tartva”. A kommunista egyházüldözés papi áldozatainak emléket állító kiállítás, amely egy országos vándorkiállításhoz történő csatlakozás keretében valósult meg. (2013, Pilipkó Erzsébet)
• Húsvéti szokások a Bakonyban. Kamarakiállítás. (2013, Pilipkó Erzsébet)
• Veszprém: Szentivánszeg – Cserhát. Egy ezer éves városrész múltja és újra fejlődése a jelenben című városrész-történeti kiállítás (2013, a résztéma kidolgozásával közreműködött Schleicher Vera)
• Játékvilágok (2013, Schleicher Vera, Mészáros Veronika)
• Ácsolt fatornyok – védelmező templomok – erdélyi műveltség (2014, Limbacher Gábor)
• Tulipán, pelikán, kígyó – A népművészet motívumvilága (2015, Mészáros Vera)
• Magyar szórványok Nyugat-Európában (2015, Pilipkó Erzsébet)
• Az Utolsó Ítélet Angyala. Szent Mihály alakja a művészetekben (2016, Pilipkó Erzsébet)
• Zöld múlt – zöld jövő. Vándorkiállítás (2016–2017, Schleicher Vera, Pilipkó Erzsébet)
• Étel/Élet – Ízek és terek a gasztronómia évszázadaiból (2017, a néprajzi résztéma kidolgozója Törő Balázs)
• Vajkai világa. Kamarakiállítás. (2018, Lipéczné Karsai Henriett)

A múzeum időszaki kiállításai tartalmi szempontból – más megyei hatókörű múzeumok többségéhez hasonlóan – igen változatosak: történeti, néprajzi, művészettörténeti és régészeti témák egyaránt megtalálhatók. Jelen összefoglalóban elsősorban a néprajzi tematikájú tárlatainkat vettem számba. Felméréseink szerint a kiállítások hasznosításában elsősorban a különböző nevelési intézményekbe járó diákokra számíthatunk. Ezért az időszaki kiállítások tervezésénél az egyéb elvárások mellett, ezt a szempontot is figyelembe vesszük.

Intézményi küldetés [71]

A Laczkó Dezső Múzeum az adófizetők akaratából fenntartott intézmény, éppen ezért feladata, hogy kellő hangsúllyal világossá tegye a közösség számára az intézmény társadalmi-gazdasági hasznosságát. A múzeum küldetését, céljait, az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásait mindezek figyelembevételével kell definiálnia. Tehát a megyei hatókörű városi múzeum küldetése, hogy Veszprém megye régészeti, numizmatikai, néprajzi, történeti, ezen belül helytörténeti, képzőművészeti, irodalomtörténeti örökségét gyűjtse, őrizze, feldolgozza és közzétegye, különös tekintettel Veszprém város lakossága számára. Ezen túlmenően minden, Veszprém városába látogató hazai és külföldi számára is biztosítsa, hogy megismerkedhessen a város, a megye történetével, kulturális gazdagságával.  

A múzeum együtt él az őt körülvevő társadalmi közeggel, ezért munkatársainak a feladata, hogy minden tudásukkal figyeljék a külső és belső jelzéseket, melyek alkalmasak arra, hogy szakmailag megalapozott, reális és nem utolsósorban fenntartható célok fogalmazódjanak meg. Saját eszközeivel bekapcsolódjon a társadalmi kérdések, problémák feltárásába, s lehetőségei szerint hozzájáruljon a válaszok kialakításához.

A múzeumi szervezet legnagyobb értékét a gyűjteményei jelentik. Ezek a magyar nemzet szellemi és anyagi örökségének egyedi és felbecsülhetetlen értékű részei, gyarapításuk és az utókor számára való megőrzésük az intézmény legfontosabb kötelessége. Ugyanakkor a gyűjtemények a múzeum versenyképességének legfőbb forrásai is, mert a kiállítási és a tudományos stratégia ezeken alapszik. Ezen túl a múzeum nyitott, élő közösségi tér, egyedi tudásközpont, amelynek feladata a tárgyakban rejlő ismeretek közvetítése, szélesebb körű megismertetése. A különböző településekről érkezők és itt tanulók számára is vonzó kiállításokkal, rendezvényekkel hozzájárulhat a város, a környék, a megye jobb megismeréséhez. Társadalmi szerepvállalásának egyik fontos eleme az egész életen át tartó tanulás iránti elkötelezettsége s a társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökkentése, melyekre számos programot, foglalkozást kínál.

A múzeum stratégiai célja között szerepel a közösségek létrejöttének, megerősítésének elősegítése, ösztönzése, szakmai-módszertani támogatása. Fontosnak tartja, hogy az intézmény közösségi térként és közösségi bázisként működjön Veszprém mindennapjaiban, s hogy minél több civil szervezet közvetlenül kapcsolódjon a múzeumhoz. Léteznek olyan közösségek, amelyek eddig is kötődtek a muzeális intézményhez: a Veszprémi Múzeumegylet, a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub, az Ifjú Muzeológusok Köre vagy az Irodalomtörténeti Társaság Veszprémi Tagozata rendszeresen ott tartja az összejöveteleit. Emellett számos olyan egyesület, szerveződés van a városban, amellyel a múzeumnak szoros együttműködése van. Ilyen a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör, Kis-Bakony Táncegyüttes, Tiszafa Fafaragó Műhely, Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete, Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, Veszprém Turisztikai Egyesület, Veszprémi Cserháti Kulturális Társas Kör stb.

A Laczkó Dezső Múzeum működésének fontos részét képezik a belföldi és külföldi szakmai együttműködések, a közösen szervezett konferenciák, a vándor-, illetve cserekiállítások. Az ezredfordulón jelentős együttműködés alakult ki a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával és az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseummal. Az 1990-es évek elején a Laczkó Dezső Múzeum több határon túli magyar múzeumi szervezettel felvette a kapcsolatot: a Székely Nemzeti Múzeummal (Sepsiszentgyörgy) és a Duna Mente Múzeummal (Révkomárom) több közös kiállítás került megrendezésre. A Népi vallásosság a Kárpát-medencében című konferenciasorozat első helyszíne is Sepsiszentgyörgy volt. Ezek a kapcsolatok – változó intenzitással – napjainkig működnek.

2015-ben a Laczkó Dezső Múzeum csatlakozott ahhoz a Pannon Egyetem által szervezett, határon túli magyar kultúrákkal foglalkozó veszprémi rendezvénysorozathoz, amelynek témája a nyugati magyar diaszpóra volt. Ennek keretében az intézmény felvette a kapcsolatot a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközséggel, a Felsőőri Református Egyházközséggel és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesülettel, s egy közös kiállításban mutatta be a müncheni és a burgenlandi közösségek ünnep- és hétköznapjait.  

Az elkövetkező időben – múzeumi tevékenységünk gazdasági nehézségei miatt – legfőbb célunk, hogy minél több önkéntest és lehetséges partnert nyerjünk meg múzeumi feladataink ellátása, egy-egy program megvalósítása céljából. Ezzel összefüggésben a néprajzi gyűjtemény jövőképe egy jóval korszerűbb és hatékonyabb műtárgykezelés módszerének és technikájának kidolgozását igényli, amely alapvetően a tárgyi anyag teljes körű digitalizálására épül. A digitalizálás nem csupán a tárgynyilvántartás és kiállítás terén hasznosítható, hanem a tematikus tárgykatalógusok dokumentációs értékének biztosítását is szolgálja. Perspektivikusan fontos lenne a teljes gyűjteményi anyag katalogizálása és tematikai rendjének kialakítása, valamint a digitalizált tárgykollekcióhoz az érdeklődő közönség hozzáférésének szabályozott biztosítása. A digitális adatbázis fejlesztésének lehetséges iránya az újabb, jelenkori kulturális platformokon jeleníthető meg, részben a jövő kihívásainak eleget téve, részen az újabb kutatási területek birtokbavételéhez segédanyagként hasznosítva. Új tematika és a sokrétűen hasznosítható digitális adatbázis együttesen szolgálhat alapul a gyűjteményfejlesztés irányának kijelölésében.

A néprajzos területen dolgozók szerepvállalása

A néprajzos muzeológus gyűjteményi és tudományos kutatási feladatainak szerves része a kiállítások rendezése. Ezek helyszínének jelentős részét a vidéki tájházak, kiállítóhelyek adják. Az elmúlt évtizedekben a Veszprém megyei múzeumi szervezet keretében számos jelentős kiállítást rendeztek az intézmény néprajzosai.[72]

Lackovits Emőke nevéhez a következő vidéki tárlatok kötődnek: Kővágóörs kisnemesi kúria, Szentgál parasztpolgári porta, Kékkút és az Egyed-ház, illetve a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben a Dunántúl reformátusságát és egyházművészetét bemutató kiállítás. 1997-ben Pápán a Református Galériában A Dunántúli református templomok, 1998-ban a Kékfestő Múzeumban Hímes vásznak, 2000-ben Kékfestő a vásárokon, illetve 2000-ben a Balatonudvari Közösségi Házban a Balatonudvari népéletének jellemzői című tárlatoknak volt a kurátora. 2005-ben Kislődön, a római katolikus plébánia épületében kiállítást rendezett be egy helyi plébános gyűjtötte, tekintélyes számú szakrális emlékanyagból (Rőthy Mihály Népi Vallásosság Gyűjtemény). 2005-ben a 950 éves a Tihanyi Apátság című tárlat kurátora volt Rainer Pál történésszel.  

Törő László 1997-ben Zircen A Bakony népművészete, Dobán pedig Szőlészet, vadászat a Somlón címmel szervezett kiállítást.

Ács Anna Egeralján, Tüskeváron, Badacsonyban, Pápán rendezett néprajzos tárlatokat, 1999-ben a Hollósy Galériában a Győry Gyűjtemény anyagából állított össze bemutatót A paraszti gazdálkodás hagyományos eszközei címmel.

Schleicher Vera Gyulafirátóton, Nagyvázsonyban, Somlóvásárhelyen, Tóth G. Péter 2005-ben pedig Bakonybélben A hagyományos orvoslás évszázadai, illetve A bakonybéli faeszközkészítés története címmel rendezett kiállítást.

Pilipkó Erzsébet 2008-ban a csopaki Református Gyülekezeti Házban (Nagyanyáink falvédői), 2009-ben a pulai faluházban (Viselet Pulán) 2010-ben és 2017-ben a Csopaki Galériában (A népi vallásosság emlékei, illetve Régi konyhák falvédői) rendezett bemutatót egy helyi magángyűjteményből.

Limbacher Gábor 2010-ben Egy hazát szeretünk! Nemzeti jelképek Pápa térségéből címmel rendezett kiállítást a pápai Hollósy Galériában.

2000-ben, a millecentenáriumi ünnepségek keretében a szentendrei skanzenben Lackovits Emőke és Mészáros Veronika Veszprém megye népművészetéről, illetve népi iparművészetéről készítettek kiállítást. 2005-ben Schleicher Vera és Mészáros Veronika pedig közreműködtek a Szigliget Kamon-kő tanösvény néprajzi tábláinak az összeállításában.

Lackovits Emőke és Ács Anna éveken át szerepet vállaltak a néprajzi pályázatok meghirdetésében, a néprajzi kérdőívek készítésében, az önkéntes néprajzi gyűjtők munkájának szervezésében, különböző konzulensi tevékenység ellátásában, a diplomamunkák bírálatában. Lackovits Emőke több mint másfél évtizedig ellátta az ELTE néprajzos egyetemi hallgatói gyakorlatának vezetését, a pályázatok véleményezését, bírálatát. Továbbá részt vett a népművészeti országos zsűri munkájában, a népművészeti munkák zsűrizésében és minősítésében. Feladatkörébe tartozott a kapcsolattartás a hazai és külföldi múzeumokkal, egyházi gyűjteményekkel. Országos szakfelügyeleti tevékenységet végzett. A Magyar Néprajzi Társaság és a Pulszky Társaság Választmányának munkájában való részvétel, valamint a MVSZ vezetőségi feladatainak ellátása is rá hárult. Közben a Károli Gáspár Egyetem Művelődéstörténeti Tanszékén, a Pedagógus Továbbképző Intézetben és a Közművelődési Intézetben oktatott.

Ács Anna a Pannon Egyetem Turizmus Tanszékének, Tóth G. Péter pedig a Pécsi Tudományegyetem Kulturális Antropológiai Tanszékének munkájában vett részt óraadóként.  

Mészáros Veronika feladatkörébe tartozott a kapcsolattartás a Veszprémi Kézműves Műhellyel, a megyében dolgozó népművészekkel. Schleicher Vera aktív szerepet vállalt a tájházak megyei szakfelügyeletében, szakmai tanácsadásaiban. Utóbb ezeket a feladatokat Pilipkó Erzsébet és Lipéczné Karsai Henriett látta el.

Az ezredfordulót követően a tájházak már helyi önkormányzati fenntartásba kerültek, a kiállított műtárgyak viszont továbbra is a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményeihez tartoznak, s az adott önkormányzat kölcsönszerződéssel veheti azokat igénybe. Ezzel kapcsolatban az általános tapasztalat, hogy a tájházak épületei műszakilag nem megfelelőek, s a kihelyezett műtárgyak gyakran károsodnak. Ezt megelőzendő a néprajzos szakmuzeológus az állományvédelem munkatársával évenként rendszeres ellenőrzést és szaktanácsadást tart a tájházak megfelelő műtárgykörnyezetének kialakítása végett.[73] Miután a helyi önkormányzatok nem rendelkeznek elég anyagi forrással a sokszor elfogadhatatlan állapotok (pl. gombás fertőzés, rovarkár, kültéri erózió) megszüntetéséhez, ezért a helyzet megoldására csak valamilyen pályázati forrás jelenthet megoldást. A pályázatok megírásához ismételten a szakmuzeológus segítségét kérik.

A hagyományőrző rendezvények szakmai előkészítésében a néprajzos szakmuzeológus mindig jelentős szerepet vállalt – pl. Dunántúli Néprajzi Nap, Nemzetiségi Néprajzi Nap, Nagyvázsonyi Hagyományőrző Nap, Európa kicsinyben, Veszprém megyei Hagyományőrző Napok, Kulturális Örökségi Napok, Múzeumok éjszakája, Múzeumok Őszi Fesztiválja, Ars Sacra fesztivál stb. Az évek során több néprajzos tábort (Népi élet a Bakonyban és a Balaton-felvidéken) is szerveztek gyerekek számára.

A néprajzos szakmuzeológus feladatkörének részét képezi a különböző ismeretterjesztő fórumokon történő publikálás. Lackovits Emőkének több írása jelent meg a Bakony-Balaton Kalendárium, a Hegyvidék, a Barátság, a Megyeházi Tudósítások, a Néprajzi Hírek, a Honismeret, a Káli-medencei Lapok című folyóiratoknál. Ács Annának, Schleicher Verának az Új Balaton, Néprajzi Hírek, Mészáros Veronikának a Megyeházi tudósítások, a Múzeumi Hírlevél, Pilipkó Erzsébetnek a Néprajzi Hírek, Honismeret, Séd, Almádi Újság, Lipéczné Karsai Henriettnek az Almádi Újság című lapoknál jelentek meg írásai.  

A múzeum néprajzosai számos ismeretterjesztő előadást tartottak a különböző nyugdíjas klubokban, vidéki faluházakban, civil szervezetek (pl. Védegylet, ZONTA) meghívásainak eleget téve.

Az ezredfordulót követően elsősorban a múzeumpedagógia s az ezzel kapcsolatos pályázati projektek voltak azok, amelyekben jelentős szerepet vállaltak a néprajzos szakmuzeológusok. A múzeumi tanulás lehetőségeinek bővítése és a múzeumpedagógia fejlesztése kifejezett kultúrpolitikai célkitűzéssé vált. Ennek következtében a múzeumok rendkívül komoly pályázati összegeket fordíthattak mind a múzeumpedagógiai tevékenység kibontakoztatására, mind az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztésére (TÁMOP és TIOP pályázatok). A Laczkó Dezső Múzeumban már az 1990-es évektől a közművelődési munka hangsúlyozottan az iskolák felé irányult, s Geiszt Jakabné, a múzeum népművelő munkatársa ebben az időben a korszerű közművelődési munka elsődleges feladatának tekintette „a kiállítások tartalmának közvetítését a különböző korosztályú és eltérő érdeklődésű emberek számára.” Az Adventtől adventig című, 1991-ben megnyitott kiállításhoz kapcsolódóan Lackovits Emőkével – a kiállítás kurátorával – újszerű programkínálatot dolgoztak ki. Az egyházi esztendő jeles napjait és szokásait bemutató tárlat sajátos tárgyi és szellemi anyaga lehetőséget kínált új módszerek alkalmazására.[74]

Az ezredforduló éveiben a Laczkó Dezső Múzeum vezetésének szemléletében is megjelenik a múzeumok kulturális piacon betöltött potenciáljának felismerése, s megfogalmazódik a látogatóbarát és szolgáltató múzeum kialakításának igénye. 2000-ben önálló múzeumpedagógus státusz betöltésére kerül sor. Az intézmény múzeumpedagógiai tevékenységében mérföldkövet jelentett a 2010-ben indult, az Európai Unió által finanszírozott TÁMOP pályázatokon való sikeres részvétel. Az évek során – az összesen 7 sikeres pályázatnak köszönhetően – több száz programon több ezer diák vett részt szervezett formában.[75] A foglalkozások közül csak néhány népszerű programot emelnék ki: Helyi érték – honismereti témahét, Pendely, gatya, szűr – Veszprém megyei paraszti viseletek, Kalendáriumi kalandozások című témanapok (Schleicher Vera), a Kinizsi-, illetve a Tüskevár olvasótábor (Pilipkó Erzsébet) stb. A pályázatok megírásából s a programok megvalósításából, a különböző foglalkoztató füzetek elkészítéséből a szakmuzeológusok aktívan kivették a részüket. Egyik, a gyűjteményre épülő, a Veszprém megyei német népszokásokat bemutató interaktív foglalkozás 2014-ben Múzeumpedagógiai Nívódíjat nyert. A foglalkozás kidolgozója Schleicher Vera és Mészáros Veronika volt. A pályázati foglalkozások közül napjainkig több is szerepel az intézmény múzeumpedagógiai kínálatában.[76] Közben a szakmuzeológusok is képezték magukat a múzeumpedagógia terén, részt vettek a MOKK által szervezett módszertani programokon, egyikük az ELTE-n múzeumpedagógusi diplomát is szerzett.

Amint a szemléltetésként szolgáló részleges felsorolásból is kitűnik, a néprajzos muzeológus tevékenységének sokrétű hasznosulása nemcsak a napi múzeumi szakmai tevékenység területén érvényesül, hanem számos ide kapcsolódó témakörben is. Ez részben összefügg a szaktudomány sokarcúságával, de ugyanakkor az élethosszig tartó önképzés eredményességével is. A jelenkori társadalmi változások miatt egyre nagyobb az igény egyfajta szellemi útbaigazításra, az embereket közvetlenül érintő körülmények, események megvilágítására, valamint igényes és korszerű szórakoztatásra, széleskörű ismeretszerzésre és -átadásra. Mindezek következtében az etnográfus tudására nemcsak a múzeumi kereteken belül van szükség, hanem egy jóval szélesebb ismeretanyag közvetítésére is egyre nagyobb társadalmi igény mutatkozik, ami a szakterület életközelségével, az alapos szakmai felkészültséggel és a minden iránt való intenzív érdeklődéssel áll összefüggésben.

---