T. Városi Ágnes

Néprajzi gyűjtemény a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban

1989–2020

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNET

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum jogelődjei révén 1859-re vezeti vissza megalakulását, amikor Rómer Flóris (1815–1889) Szent Benedek rendi tanár kezdeményezésére a Császári és Királyi Középponti Bizottmány rendelkezett a Győr környéki értékek gyűjtéséről és megőrzéséről. A bencés gimnázium épületében működő régiségtár 1860-ban nyílt meg a látogatók előtt, s foglalkozott a helyi régiségek gyűjtésével (többségében régészeti- illetve céhemlékek).[1] Működése az első világháború utáni évektől sokáig rendezetlen volt, míg végül 1949-ben, az államosítást követően gyűjteménye beolvadt az 1939-ben alapított Városi Múzeumba. Az egyesített gyűjtemény 1960-ban vette fel Xántus János nevét, s 1963-tól 2012-ig megyei múzeumi igazgatóságként működött.[2] Az intézmény mai formáját és nevét 2013-ban nyerte el, összeolvadva a rendszerváltás után Kolozsváry Ernő polgármester által alapított, főként képző- és iparművészeti gyűjteménnyel rendelkező Városi Művészeti Múzeummal.

A néprajzi gyűjteményrész néhány tárgya még a bencés régiségtár idején került a múzeumba, ezek javarészt kézművességhez kapcsolódó mívesebb eszközök. A 2. világháború után, Szőke Béla régész, későbbi igazgató gyűjtései által jelentős mértékben gyarapodott a néprajzi műtárgyállomány, melynek leltározását és bővítését az 1950-es évektől Gyimesiné Sergő Erzsébet és Gönyey Sándor kezdték el. Jelentős munkát végzett a későbbiekben Németh Imre, Filep Antal és Várayné Bíró Ibolya.

A rendszerváltás utáni évek Győrben is a múzeumi helyzet feltérképezéséről és az irányok kijelöléséről szóltak. A különböző vizsgálatok 1989-től indultak, és több lépcsőben változtatták meg az intézmény szerkezetét és működését. Korszerűsítésre törekedtek, hangoztatva, hogy az nem járhat a megyei igazgatóságok felbomlásával.[3] Az átvilágítások és pénzügyi jelentések megállapításai szerint a költségvetés évtizedeken át nem fedezte a szakmai munkát, csupán a legszükségesebb fenntartási költségekre futotta belőle.[4]

Megyei múzeumi igazgatóságként a győri Xántus János Múzeum szoros együttműködésben dolgozott a megye többi múzeumával, a közel egyenrangú soproni, valamint a kisebb, illetve speciális gyűjtőkörrel rendelkező mosonmagyaróvári, csornai, kapuvári és nagycenki múzeumokkal. A néprajzi területen az együttműködés vándorkiállítások rendezésében, valamint kiadványok megjelentetésében is érvényesült. A néprajzi szakcsoport munkája során segített a közös irányok meghatározásában és szakmailag is segítette tagjait, ami különösen az utánpótlás számára volt gyümölcsöző és motiváló. 2007-ben a Soproni Múzeum az önállósulás első lépéseként területi múzeummá minősült át, s két tagintézmény került felügyelete alá. A győri, továbbra is megyei múzeumként meghatározott intézmény szintén két – gyűjteménnyé, illetve kiállítóhellyé visszaminősített – tagintézménnyel működött tovább.[5] Ennek oka a korábban is rendkívül szűkös költségvetés további csökkentése volt. A csornai kiállítóhely néprajzi feladatai így a győri múzeumra hárultak, ami átfogó revízióval indult. A mosonmagyaróvári gyűjtemény 2009-ben, a csornai kiállítóhely pedig 2013-ban került a helyi önkormányzat fenntartása alá, és függetlenedtek a győri múzeumtól. A kevéssé körvonalazott gyűjtőkörzetek felosztása a megyei rendszer felbomlásával sokat lazult. Bár a megyei hatókörű városi múzeum elméletben továbbra is ellát központi feladatokat, ezek leginkább a régészetre és az állományvédelmi felügyeletre korlátozódnak. A Rómer Flóris neve alatt 2013-ban összeolvasztott múzeum a létszámleépítések során megszüntetett egy néprajzos muzeológusi státuszt, így a következő öt évben egyetlen néprajzossal működött tovább.

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

Az 1989-et követő három évtized folyamán 4 etnográfus dolgozott a győri múzeumban. Filep Antal 1989 júliusában másodszor tért vissza az intézménybe, korábban 1959–1961 között már dolgozott itt, és felbecsülhetetlen munkát végzett többek között a Kisalföld népi építészeti emlékeinek jó minőségű fotókon[6] való dokumentálásával. Fő ku­ta­tá­si te­rü­le­te a te­le­pü­lés-nép­raj­z, a né­pi épít­ke­zés és a tör­té­ne­ti et­nog­rá­fia. Dok­to­ri ér­te­ke­zé­sét is a kis­al­föl­di la­kó­há­zak vizs­gá­la­tá­ról ír­ta 1968-ban, Tálasi Ist­ván ve­ze­té­sé­vel. Az 1970-80-as években továbbra is folyamatosan végzett kutatásokat a régióban és visszajárt a helyi munkát segíteni. 1989-ben igazgatóhelyettesi pozíciót kapott, s kamatoztatva az akadémiai Néprajzi Kutató Csoportnál szerzett tapasztalatait is, hozzálátott a múzeumok számítógépekkel való ellátásához. Igazgatóhelyettesként az akkor kezdődő autópálya ásatások előzetes tárgyalásait is ő folytatta, valamint a múzeum történetének feltárása is rá várt. Mindezek mellett folytatta településnéprajzi kutatásait, a megyei levéltár térképanyagát vizsgálta, melyből az évek múltán megjelent gyűjteményes kötetben jelentős fejezetet írt.^[7] A Veszprémi Akadémiai Bizottsággal való szoros együttműködést jelzi, hogy 1989-ben annak néprajzi munkacsoportja Győrben tartotta éves ülését, Településtörténeti Szakbizottsága pedig Filep Antalt kérte fel veszprémi konferenciáján a 17–19. századi szekció levezető elnökének. Ekkor indultak a Győr-Moson-Sopron megye népművészete[8] című monográfia előkészítésének munkálatai, melynek Építkezés fejezetét írta. Itteni kutatásait számos jelentős munkában foglalta össze.[9] 1991 szeptemberétől a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem néprajz tanszékén adott elő, októbertől pedig tanszékvezetője lett. 1992-ben áthelyezték és az egyetem tudományos főmunkatársa lett, a térségbe azonban továbbra is visszajárt kutatni, mai napig jó kapcsolatot ápol a néprajzos, levéltáros és könyvtáros munkatársakkal.[10]

Perger Gyula 1984-ben – ötödéves magyar-néprajz szakos egyetemistaként – került a győri múzeum alkalmazásába, s 1992-től egyedüli szakmuzeológusként látta el a néprajzi gyűjteményt. 1998-tól a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatóhelyettese, majd 2004–2012 között igazgatója. Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak (1982–), a VEAB Néprajzi Munkabizottságának (1985–) és a „Kulturstrasse Donau” munkacsoport szerkesztőbizottságának (1992–), alapítótagja a Magyarországi Tájházak Szövetségének (2002–). Kutatási területe legfőképp a levéltári forrásokra, hagyatéki leltárakra, valamint a szakrális emlékekre terjed ki. 1996 és 2000 között a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumi Szervezet néprajzi munkabizottságának vezetője volt. 1993-ban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közösen szervezett konferenciát Győrben a Kisalföld népi építészetének témájában, s azon előadóként is szerepelt. Az előadások anyagát tartalmazó konferenciakötet[11] szerkesztésében közreműködött, abban a kisalföldi képoszlopokról tartott előadása megjelent.[12] 1996-ban „A magyar iskola első évszázadai” címmel megrendezett győri konferencián középkori diákszokások továbbéléséről adott elő.[13] Forráspublikációk mellett többek között népszokásokkal, kismesterségekkel, cigányságkutatással és vallási néprajzzal is foglalkozott.[14] Kücsán József soproni néprajzossal összefogta a Győr-Moson-Sopron megye népművészete kötet munkálatait, mely szerkesztésükben 2002-ben jelent meg. 2003-ban kezdte meg a PhD képzést a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológiai Tanszékén. Számos előadást tartott hazai és külföldi konferenciákon,[15] s közben irodalmi muzeológiával is foglalkozott. 2009-ben közreműködött a győri múzeum 150 éves évfordulójára megjelentetett katalógus munkálataiban, s annak bevezető tanulmányát írta.[16] 2012-ig, a múzeumi átszervezés megkezdése, illetve a megyei igazgatóság megszűnéséig dolgozott igazgatóként és néprajzkutatóként az intézményben. 

Tanai Péter 1988-tól dolgozott a győri Xán­tus Já­nos Mú­ze­um nép­raj­zi gyűj­te­mé­nyé­nek kezelőjeként, majd 2004-től 2019-ig néprajzos muzeológusaként. A tárgyi anyag mellett kezelte és digitalizálta a 7000 darabot meghaladó néprajzi fotótárat, valamint a hangzóanyag tárat. Főbb kutatási területei a településnéprajz, a népzene és a kályhásipar.[17] Nagy érdeme, hogy a győri Cserépkályha történeti állandó kiállítás létrejöttét, az ahhoz kapcsolódó pályázatokat és gyűjteményi feladatokat koordinálta. Tevékenyen részt vett a kiállítóhely tartalommal való megtöltésében, szakmai és oktatási célú programok szervezésével, előadások megtartásával. A Fruhmann-műhely gipszminta kincsét katalógusban tette közzé,[18] összeállította a kiállítás digitális információs pultjának anyagát. Részt vett a Patkó Imre gyűjtemény távolkeleti és afrikai tárgyú állandó kiállításának megújításában és elkészítette a hozzá kapcsolódó információs pult anyagát. A tervezett új állandó kiállítás első forgatókönyvét még ő készítette, a későbbi átdolgozás már utódjával közösen indult.[19]

2018 második felében a múzeum újra igényelte a korábban visszaadott néprajzos muzeológusi státuszt, melyet azóta T. Városi Ágnes tölt be. 2000-ben végzett Debrecenben, évekig a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum muzeológusaként dolgozott, a megyei múzeumi szervezet idején vándorkiállítások rendezőjeként szorosan együttműködött a győri, soproni és kapuvári múzeumokkal. Kutatási területe a Győr környéki temetkezési szokások változásai, a gyűjteményen belül a kerámia és a mézeskalácsos műtárgyanyag. Néprajzi állandó kiállítás hiányában időszaki és kamarakiállításokkal igyekszik az oktatási és múzeumpedagógia feladatokat támogatni.

Tanai Péter muzeológusi munkakörbe kerülését követően 2005-től Hegedüs Monika látja el a gyűjteménykezelői feladatokat a néprajz mellett több gyűjteményi egységben. A gyűjtemény lelkiismeretes ápolásán túl többek között neki köszönhető a korábbi évtizedek nyilvántartásának számítógépre vitele is.

INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET

A Xántus János Múzeum néprajzi gyűjteményi szempontból releváns épületei az Apátúrház (Széchenyi tér 5.), a Vastuskós ház (Széchenyi tér 4.) és a Fruhmann ház (Kiss János u. 9.), valamint raktár- és irodaépületként a Közgyűjteményi raktár (Vasvári Pál u. 1.). Az Apátúrház 1949-től 2013-ig adott otthont a győri múzeumnak, jelenleg az állandó kiállítás lebontása óta évente 1-2 alkalommal ad helyet rendezvénynek, de állapota rendkívüli mértékben romlik, felújításra vár.[20]A többi érintett kiállítóhely biztonságtechnikai és állományvédelmi tekintetben kielégítő állapotban van.

A legsúlyosabb probléma a teljes időszakra jellemzően a raktározási helyzet. A műtárgyállomány zsúfolt és áttekinthetetlen voltára, ennél fogva a revízió és a gyűjteményi, feldolgozó munka lehetetlenségére a munkatársak és vizsgáló szervek 1989 óta többször felhívták a figyelmet, ám ebben érdemi előrelépés csak 2000-ben, a Közgyűjteményi raktár átadásakor történt. A központi épületektől távol lévő, több városi közgyűjteménnyel megosztva használt, riasztóval ellátott Közgyűjteményi raktárban a múzeum az első emeletet és a padlásteret használja, irodák és raktározás céljára. Az épületben a restaurátorok jelenléte biztosítja a folyamatos műtárgyvédelmi felügyeletet, melyet a telepített hálózatra kötött mérőműszerek is segítenek. A néprajzi anyag számára kb. 300 négyzetméter áll rendelkezésre a padlástérben, ahol elsősorban fa- és fémtárgyak vannak elhelyezve. Az ott kialakított helyiségek nyáron melegek, télen pedig fűtés hiányában hidegek. Mostanra a tetőszerkezet és nagyobb esőzésekkor a nyílászárók is több helyen beáznak. A padlástérben kialakított, szoba méretű raktárhelyiségek közös folyosóra nyílnak, de nem lezárhatók. Itt került elhelyezésre 2014-ben a lebontott állandó kiállítás anyaga, valamint 2018-ban az Apátúrház raktáraiból elszállított műtárgyak egy része is. Ezt a tárgymennyiséget már nem lehetett kezelhető módon elhelyezni, nagy a zsúfoltság és a megfelelő világítás sem megoldott. Nagy problémát jelent, hogy a raktár kialakítása nem jutott el a pormentes nyílászárók és padozat megvalósításáig, így a tisztántartás nem megoldható.[21]

Az 1. emeleten a restaurátorműhely és az irodák mellett több raktárhelyiség található. Ezek közül a néprajzi textíliák, kerámiák és mézeskalács dúcok számára kialakított két – összesen kb. 50 m² – helyiség berendezése elkészültekor akár látványraktárként is működhetett volna, ha az egyéb infrastrukturális lehetőségek adottak. Megfelelő minőségű tárolószekrényekkel, és fém polcokkal vannak beépítve, mára azonban ezek is bővítést igényelnének. Különösen a textilszekrények zsúfoltsága tarthatatlan, ám egyelőre helyhiány miatt az újabb tárolók elhelyezése is problémát okozna. Az emeleti helyiségek fűtöttek, klimatizálás azonban nincs, így a nyári hónapokban nem ritka a 26-27 °C sem.

Az Apátúrház kiürítése során a nagyméretű műtárgyak 2018-ban bérelt raktárba kerültek át, a város egy másik pontján. Ezek a raktárak szintén zsúfoltak, fűtetlenek, de szárazak, 24 órás portaszolgálat gondoskodik a vagyonbiztonságról. A 2019-es Állományvédelmi tervben a fenti problémák ismét felsorolásra kerültek, és 2020 tavaszán a fenntartó tényleges intézkedési terv elkészítését írta elő a problémák megoldására.[22]

GYŰJTEMÉNYI ADATOK, NYILVÁNTARTÁS

A néprajzi gyűjtemény 5 egységből áll, a tárgyi- (9160 db), adattári- (1949 tétel), fotó- (6890 db), hangzóanyag- (82 tétel) és 2012-óta a Timaffy hagyatékból (1737 tétel), melyek mindegyike különálló, nyitott és gyarapodást lehetővé tevő leltárt képez.[23]

Az 1950-60-as évek nagy gyűjtőakciói után még az 1970-es években is igen jelentős mennyiségű műtárgy, fotó és dokumentum került a gyűjteménybe. A 1990-es évektől az idő előrehaladtával azonban a forráshiány és a raktári problémák miatt egyre kisebb mértékűvé vált a beszerzés, ma már alig akad példa másra, mint ajándékkal bekerült tárgyakra. Ha voltak is pályázatok, ezek sokszor nem a kellő időben voltak elérhetőek, vagy a vezetőség mérlegelését követően valamely más gyűjtemény gyarapodására adtak csak lehetőséget. Ugyanakkor az évek során mégis sikerült néhány jelentős szerzeménnyel gazdagítani a néprajzi műtárgyállományt is.[24] A tárgyi anyag jelentősebb részegységét az ezres nagyságrendű kerámia- és a hozzávetőlegesen 2000 darabot számláló textilanyag teszi ki.

A számítógépes nyilvántartás elindítására már 1990-ben történtek próbálkozások, az intézmény informatikusa megyei használatra jól működő nyilvántartó programot készített, melyet 2002-től már a gyűjtemények jórészében alkalmaztak. A számos országosan megjelent program közül – a szabályozások nyomására – az intézmény utóbb rövid időre áttért a Múzeumi Nyilvántartó Rendszer (MuNyiR) használatára, majd 2017-ben a Qulto-ra. Az átmeneti időszakok nehézségei miatt az adatok nagy része Excel táblázat formájában került beírásra, majd átkonvertálásra. A néprajzi gyűjtemény számítógépes nyilvántartása a papír alapúval párhuzamosan naprakész, az adatok visszamenőleges ellenőrzése folyamatban van. A fotó- és a hangzóanyag tár teljes egészében, a néprajzi adattár (kéziratgyűjtemény) anyaga pedig az utóbbi 1-2 év kivételével digitalizálásra került.

ADATTÁR, KÖNYVTÁR

A Néprajzi Adattár 1965-től indul, teljes anyaga rendezett adattári gyűjtődobozokban van elhelyezve. Az 1980-as évekig jobbára gyűjtőpályázati munkák, néprajzi gyűjtőexpedíciók jelentései és gyűjtőcédulái találhatóak benne, a későbbi évekből jelentősebb mennyiséget képviselnek a pályázati munkák, de akadnak imakönyvek és egyéb, többnyire 19. századi nyomtatványok is.

A könyvtár gyűjtőkörében a beszerzés alapja — mint a többi szakágnál is – legfőképpen a hazai és külföldi kiadványcsere. A múzeum jogelőd intézményei a kezdetektől megvásárolták az Ethnographiát, amelynek teljes sorozata megtalálható a könyvtárban. Más kiadványok beszerzése erősen függött a költségvetéstől és attól, volt-e szakképzett könyvtáros, de a lehetőségekhez képest folyamatosan fejlődött a néprajzi könyvanyag is. A helytörténeti – Győr-Moson-Sopron megyei, észak-dunántúli és határon túli (ausztriai és szlovákiai) – néprajzi szempontból legfontosabb kiadványok lehetőség szerint beszerzésre kerültek, figyelve a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár kitűnő helytörténeti állományára is. A múzeumi könyvtárt gyarapította többek között Fél Edit hagyatéka. 1990 óta kiemelt figyelmet kap az analitikus feltárás.[25]

KIADVÁNYOK

Az Arrabona[26] múzeumi évkönyv megjelenése 1959–1979 között folyamatosnak volt mondható, az azt követő évtizedekben viszont többnyire nagyon akadozva, összevont számok formájában tudott csak megjelenni. A megye néprajzosainak mindig is fontos publikálási lehetőséget adott, bár a tematikus számok olykor kivételt jelentettek.

Múzeumi műtárgykatalógus formájában egyetlen néprajzi vonatkozású kiadványt lehet említeni, mely a Fruhmann-műhely gipszminta kincséből készült.[27] Katalógus jellegű a múzeum 150 éves fennállásának évfordulójára készült kiadvány is, melyben a néprajzi gyűjtemény tárgyaiból közel 100 darab szerepel.[28] Legfontosabb összefoglaló művek A Kisalföld népi építészete[29] és a Győr-Moson-Sopron megye népművészete[30].

KIÁLLÍTÁSOK

A Xántus János Múzeum egykori főépületében, az Apátúrházban 1959-ben nyílt először olyan állandó kiállítás, melyben már a néprajz is helyet kapott.[31] A további gyűjtések által bővült gyűjteményből 1967-ben került sor a Kisalföld népművészetének bemutatására,[32] 1971-ben pedig a néprajzi résszel együtt ismét megújult és kibővült az állandó kiállítás.[33] Az utolsó nagymérvű átrendezésre 1988-ban került sor,[34] ezt követően csak kisebb változtatások történtek az újabb gyarapodások és műtárgyvédelmi beavatkozások függvényében. 2013-ban, röviddel a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum megalakulása után, az Apátúrház felújítását előkészítendő, falkutatásokat kezdtek az épületben, ezért hamarosan bezárt az állandó kiállítás.[35] A kiállított műtárgyak csomagolására és elszállítására 2014-ben került sor. 2020-ig több változatban is készültek kiállítási forgatókönyvek, illetve belsőépítészeti látványtervek, ám pénzügyi okokra hivatkozva az épületfelújítás azóta sem kezdődött el.

Két olyan állandó kiállítás van a városban, mely jelenleg is tartalmaz a néprajzi gyűjtemény anyagából műtárgyakat. 1986-ban nyílt meg a látogatók előtt a Patkó Imre Gyűjtemény (Vastuskós ház, Széchenyi tér 4.), melynek egy kisebb szelete, a padlástérben elhelyezett – főként afrikai, távolkeleti és ausztráliai gyűjtésből származó – törzsi művészetet bemutató anyag. Ennek egy része a néprajzi gyűjtemény leltárában szerepel. A kiállításrészben 2011-ben volt nagyobb mérvű megújítás, melynek során megtörtént a vitrinek korszerűsítése. A tárlat interaktív információs konzollal való ellátása 2012-es TIOP (Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) pályázatból valósult meg.

Utoljára 2008-ban bővült új kiállítóhellyel az intézmény. Az „Otthon melege” című cserépkályha-történeti állandó kiállítás a Fruhmann házban éveken át tartó előkészületek eredménye. Fruhmann Antal (1908–1987) kályhásmester végrendeletében hagyta házát és műhelyét a Xántus János Múzeumra, állandó kiállítás céljára. A hasznosítási tervet 1992-ben fogadták el, felújítási munkákat követően 1995-ben készült el a kiállítás forgatókönyve, azonban annak megvalósítása csak 2007-ben, az Alfa program keretében indulhatott meg. 2011-ben TIOP pályázat keretében oktatótér kialakítására került sor. A kiállítás tárgyi anyagának kisebb része tartozik a néprajzi gyűjtemény alá.

Fontosabb időszaki kiállítások 1989-től: Afrika művészete Győr-Bécs, Collegium Hungaricum, 1988–1991 (rendezte: Vargyas Gábor – Perger Gyula); Karácsony. Győr, 1989. (Rendezte: Perger Gyula); Húsvét. Győr-Sopron, 1992-93. (Rendezte: Perger Gyula); Szakrális kisemlékek a Kisalföldön. Komárno, Győr, Pozsony, Trencsén, Budapest 1997–1999 (rendezte: Perger Gyula – Liszka József); Győr-Moson-Sopron megye élő népművészete. Aarhus, Dánia, 1998. (Rendezte: Perger Gyula); A kékfestés története Győrben. Győr, 2001 (rendezte: Perger Gyula); „Szent és profán – Vallásosság a népéletben” vándorkiállítás. Mosonmagyaróvár, Sopron, Győr, 2001–2002. (Rendezte: Városi Ágnes – Perger Gyula – Kücsán József); A tisztaság dicsérete. Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Visegrád, Esztergom, 2003-2005. (Rendezte: Perger Gyula); Gyermekvilág anno… Mosonmagyaróvár, Győr, Sopron, Galánta, Dunaszerdahely 2006–2008 (Rendezte: T. Városi Ágnes – Perger Gyula – Kücsán József); Szegény ember vízzel főz – Paraszti takarékosság és józan anyaghasználat a tárgyak tükrében. Győr, 2020. (Rendezte: T. Városi Ágnes).[36]

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumnak jelenleg nincs Győrön kívüli néprajzi kiállítóhelye, de két tájház berendezéséről és szakmai felügyeletéről gondoskodik.

INTÉZMÉNYI KÜLDETÉS, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, TUDOMÁNYOS PROJEKTEK

Az intézményi küldetés az évtizedek során a közművelődésről szóló törvény előírásait tekintette irányadónak,[37] az abban történt változások legfőképpen a területi hatókör leszűkülésével függenek össze. 2016 óta kiemelt hangsúlyt kaptak a küldetésnyilatkozatban a képzőművészeti műalkotásokkal és műgyűjteményekkel kapcsolatos múzeumi feladatok és szolgáltatások, valamint a turizmus helyi fejlesztése és a városban élők egész életen át tartó tanulásának, művelődésének segítése. Ezzel együtt a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban annak megalakulása óta a szakmai rendezvényeknél nagyobb előnyt élveztek a kulturális szórakoztató programok, sok esetben elmosva a művelődési ház és a múzeum közötti határokat.

A megyei önkormányzat és a Galántai járás kapcsolata révén már az 1990-es évektől volt együttműködés a szomszédos szlovákiai területekkel. Ezek többsége kiállításokban mutatkozott meg. Mindazonáltal elmondható, hogy a személyes ismeretségek nagyobb hatással voltak a nemzetközi kapcsolatokra, így a muzeológusok többnyire ennek mentén végeztek közös munkát, vagy vettek részt közös projektekben. A Galántai Honismereti Múzeumon kívül a komárnói Fórum Kisebbségkutató Intézettel és Burgerlanddal voltak a néprajzos muzeológusoknak közös munkáik, de többnyire csak 1-1 kiállításra, egyszeri közös kiadványra vagy konferenciameghívásra volt példa.

A jelentősebb tudományos projektek közül kiemelendő a már korábban említett kisalföldi népi építkezés kutatása, és „Antropogén változások a táj ökológiájában” c. program, mely az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatással valósult meg. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszékének 2002–2004 közötti kutatásában Tanai Péter vett részt.

A további gyűjteményi munka és a hiányosságok pótlása érdekében fontos lenne a raktárhelyzet mielőbbi megoldása, illetve a gyűjtések és a publikációs lehetőségek anyagi feltételeinek megteremtése.

A NÉPRAJZOS TERÜLETEN DOLGOZÓK SZEREPVÁLLALÁSA A MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI, OKTATÁSI TERÜLETEN

A rendszerváltás után is folyamatos igény volt a régióban a néprajzos szakértelmére, honismereti versenyek zsűrizése, gyűjtőpályázatok elbírálása és ismeretterjesztő előadások formájában. Ezek az utóbbi évtizedben erősen megritkultak. A múzeum szervezésében megvalósult táborokban is voltak kisebb kihagyások, a honismereti jellegű táborok pedig megszűntek. A kályhamúzeumban indított inkább 12 év felettieket célzó tábor nem volt hosszú életű, de néhány éve újra van igény a néprajzos közreműködésére a „Kis muzeológusképző” tábor során.

Az utóbbi 10 évben megnövekedett számú múzeumpedagógiai projektekben időnként néprajzos közreműködésére is szükség volt. A „Kompetencia és szakmai készségfejlesztés az IKT infrastruktúrával felszerelt Xántus János győri Múzeumban”[38] című pályázat 2009-től valósult meg. A kályhakiállításhoz kapcsolódó oktatási térről már fentebb szó esett (Iskolabarát oktatás és szakmunkára nevelés IKT infrastruktúrával a győri Fruhmann kályhamúzeumban[39]), és szintén ehhez a kiállítóhelyhez kapcsolódott a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) pályázata, „Sárból várat, tűznek házat – kreatív ipar és iskolabarát oktatás a győri Fruhmann házban”[40] címmel. A „Muzsikáló történelem a Xántus János Múzeumban”[41] 2012-ben induló pályázat volt, akárcsak az „Az IKT infrastruktúrával feltáruló Patkó Imre Gyűjtemény”[42], melyek fenntartási kötelezettsége 2018-ig tartott. 2013 után egyetlen, néprajzi témát érintő múzeumpedagógiai projekt volt, a 2018-ban indult „Művészetek – régiségek – Tanórán kívüli ismeretközvetítés és kompetenciafejlesztés a Rómer Flóris Múzeumban”[43], melyben néprajzi órakeret is meg volt határozva.

Időszaki kiállítások híján az utóbbi két évben negyedévente épültek a múzeumpedagógiai munkát segítő kisebb kamarakiállítások, hely hiányában a Fruhmann ház pavilonjában. Ugyanitt évente kétszer a Múzeumok Éjszakája és a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében kamarakiállítások és múzeumpedagógiai programok valósultak meg.

TÁJHÁZAK, FILIÁK

A tájházak rendszerváltás utáni, önkormányzati kézbe kerülése egyrészt anyagi terhet vett le a megyei múzeum válláról, másrészt a kihelyezett gyűjteményi anyag a helyszínen maradt, így az intézmény továbbra is felügyeleti szervként funkcionált. 1990-ben már látszott, hogy a helyi önkormányzatok nem egyformán vannak felkészülve e gyűjteményekkel kapcsolatos teendők átgondolására és vállalására.

Tényőn (Kétsor u.) 1975-ben nyílt meg a tájház, melynek berendezéséhez még abban az évben is szervezett műtárgygyűjtés folyt.[44] Azóta a tájház leginkább azokban az években működött, amikor volt helyben kijelölt, lelkiismeretes gondnoka. Jelenleg az időnkénti revízión és az évente többszöri állományvédelmi vizsgálaton kívül a múzeum nem sok mindent tud tenni. Javaslatait az önkormányzat többnyire meghallgatja, de az épület állapota folyamatosan romlik, így, ha érdemi előrelépés nem történik, felvetődhet a műtárgyak elhozatala.

A tápi Hegysor zsellérházainak népi építészeti együttese már 1960 előtt felkeltette Filep Antal érdeklődését, s igyekezett védelmének szükségességére ráirányítani az illetékesek figyelmét is.[45] 1970-től több szakaszban műemléki védelem alá vonták, s 1978-ban a helyreállítási munkák után a legmagasabb ponton álló épületben Várayné Bíró Ibolya tájházat rendezett be. 1989 után, bár nagy tervek voltak a terület idegenforgalmi hasznosítására, a zavaros tulajdonjogi viszonyok és viták miatt azok nem valósulhattak meg. 1992-re az épületek állapota oly mértékben leromlott, hogy a múzeum kénytelen volt műtárgyait onnan beszállíttatni. Felújítást követően, 1996-ban a millecentenáriumra újra berendezhetővé vált a tájház, és megnyílhatott a látogatók előtt. 1998-tól, miután az önkormányzat a megmaradt épületek nagy részét megvásárolta, többször is lendületet kapott a terület kulturális hasznosításának igénye. Nagyobb perspektívájú pályázatot 2009-ben nyújtott be az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz, azt azonban elutasították, így a népi építészeti együttes továbbra is csupán évi 1-2 rendezvény helyszíneként funkcionál.[46] Az épületek állapotának javítására ugyanakkor 2012-ben támogatást nyertek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól, melynek keretében 2014-ben a kiállítást magában foglaló 11. számú ház nádazásának renoválása is sor került. A tájház megnyitásának 40. évfordulójára, 2019-ben Várayné Bíró Ibolya (1945–2015) családja az önkormányzattal és a múzeummal közösen programot szervezett, melyen a további együttműködésre is igyekeztek lehetőséget találni.

2019-ben elindult a győrszentiváni tájház anyagának önkormányzati tulajdonba, múzeumi kezelésbe való hivatalos átvétele. A helyi alapítvány által hosszú éveken át gyűjtött anyag számos érdekes darabot és típusváltozatot tartalmaz, annak felmérését az alapítvány átadási szándékáról értesülve a múzeum elvégezte, az átvétel azonban a szerződés önkormányzati aláírását követően egyelőre megrekedt. A szerződésben megfogalmazott cél az, hogy az épület felújítása után új kiállítás létesüljön a tájházban.

Amint az a fentiekből is kitűnik, az intézmény hányatott sorsa nyomot hagyott a néprajzi gyűjteményen is, ugyanakkor a muzeológusok és munkatársaik mindenkor igyekeztek megfelelni a változó – vagy éppen változatlanul nehéz – körülményeknek.