A szaktudomány szerves és komoly szegmensét jelentik a néprajzi gyűjteménnyel rendelkező magyarországi múzeumok. Gyűjteményeik, eredményeik, problémáik egyaránt alapvető jelentőséggel formálják a szélesebb néprajzi terület minőségét is. Nem túlzás azt leszögezni, hogy szinte mindazt, amit a magyar nép hagyományos műveltségéről, ennek alakulásáról tudunk, nagymértékben a múzeumokban őrzött forrásanyagnak köszönhető. Az országhatárokon túli múzeumokban őrzött, magyar vonatkozású néprajzi gyűjtemények, valamint a határon inneni és túli szabadtéri néprajzi gyűjtemények és tájházak gyűjteményei, természetesen az ott dolgozó szakemberekkel egyetemben szerves részei a közös szaktudományi körnek. Helyzetük alapos megismerése elengedhetetlen a szaktudomány hiteles összképéhez a nemzetközi diskurzus jelenségeire is ügyelve.[1]
A Magyar Néprajzi Társaság századik évfordulója alkalmával 1989-ben megjelent egy összefoglalás: Néprajz a magyar múzeumokban címmel.[2] Ebben a centenáriumi kötetben 21 tanulmány keretein belül ismertették az akkori néprajzi muzeológia jeles személyiségei az általuk vezetett vagy ismert két országos múzeum és a 19 megyei múzeumi szervezetben folyó néprajzi muzeológiai munkát és eredményeket. A kötet főbb megállapításai a tanulmányok heterogén összetétele, témakibontása és minősége ellenére napjainkban is meghatározók, de nyilvánvaló, hogy e magyar nyelvű tanulmánykötet nem ment fel az alól bennünket, hogy az utóbbi három évtized és az aktuális magyarországi múzeumi szférában tapasztalható változások ismeretében a néprajz közgyűjteményi helyzetének elemzését elvégezzük. Nagy örömünkre szolgál jelezni, hogy magyar szaktudomány két múzeumi központi intézménye a Néprajzi Múzeum és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szervezésében megtettük az első lépéseket az 1989-től napjainkig tartó hazai és határainkon túli néprajzi múzeumi helyzet összefoglaló igényű felmérésének és kötetbe való szerkesztésének munkálataiban.[3] Erre a helyzetértékelésre feltétlen szüksége van a magyar szaktudománynak, hiszen a különböző kultúr- és tudománypolitikai szempontú átszervezési kísérletek, a közel fél évszázadig működő korábbi regionális megyei múzeumi hálózat 2013-ban lezajlott átalakítása[4], a szaktudomány akadémiai kutatóintézete körüli formációs folyamatok arra kényszerítik a néprajzi muzeológiát és az annak keretet adó múzeumi egységeket, hogy a sokszor nem kívánt változásokhoz is flexibilisen, az értékeket megtartva tudjanak alkalmazkodni.
INTÉZMÉNYEINK HELYZETE
E témakörön belül az alábbi megosztásban tárgyaljuk e kérdéskört: a) központi néprajzi közgyűjtemények, b) korábbi megyei hatókörű városi, városi vagy helyi, illetve regionális múzeumok, c) regionális szabadtéri gyűjtemények, d) tájházak, falumúzeumok
a) Központi néprajzi közgyűjtemények
Néprajzi Múzeum
A hiteles magyarországi körkép meghatározó elmeiként kell, hogy tömören jelezzük a két országos múzeum jelenlegi működését alapvetően formáló nagy projektek jellegét. Az intézmények igen gazdag és komplex tevékenységének részletezése, illetve a későbbi összegzés számára készülő összefoglaló igényű áttekintés helyett elsősorban ezeknek a kiemelt programoknak a hangsúlyozását célozzuk meg ezen tanulmány keretében, ezzel is érzékeltetve, hogy megvalósításuk messze túlnyúlik az egyes intézmények kompetenciáin és a szaktudomány nagy jelentőségű és nemzetközi figyelemre méltó korszakos vállalkozásainak körébe tartozik!
A budapesti Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, archiválja, óvja, kutatja és közvetíti a magyarországi, az európai és az Európán kívüli közösségek hagyományos és modern kulturális emlékeit. Az intézmény küldetése szerint tárgyak, képek, szövegek, hangok és gondolatok gyűjteménye, amely a világ megismerésének gazdag és sokrétű forrása. A Néprajzi Múzeum korszerű társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne, a néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia meghatározó magyarországi intézménye, múzeumtudományi műhelye. Az intézmény több, mint 250.000 műtárgyat gondoz, ennek egynegyedét teszi ki a nemzetközi szaktudományban is elismert értékű etnológiai anyaga.[5] A Néprajzi Múzeumban a magyarság és a hazai nemzetiségek mellett a finnugor rokonság, a közép-ázsiai török népek, s számos más ázsiai nép, indonéziai, afrikai, amerikai gyűjteményei is jelen vannak. Ezáltal egyedülálló lehetősége van saját anyagaiból egyetemes kultúrtörténeti kiállítások rendezésére, kiadványok létrehozására, illetve nemzetközi múzeumközi tudományos feltáró és kiállítási együttműködések formálására.[6] Tudományos bázisként működteti a szaktudomány legnagyobb magyarországi archívumát, amely több millió oldal archivális anyagot, több mint 400.000 képi dokumentumot tartalmaz, továbbá hangarchívumot és filmtárat. A Néprajzi Múzeum könyvtára európai rangú szakkönyvtár. A budapesti intézmény nemzeti jellegű hagyományos magyar néprajzi anyaga nemzetközileg kiemelkedő, kerámia-, valamint textil- és viseletgyűjteménye a kontinens legnagyobb ilyen jellegű kollekciói közé tartozik. A Néprajzi Múzeum 150 éves története során most került legközelebb az alkalmas saját épületekben történő elhelyezéshez. Az 1972-től Budapest központjában a Kossuth téren, a Parlamenttel szemben működő Néprajzi Múzeum elhelyezését az utóbbi években (2015-2022) megvalósuló kiemelt kormányzati beruházás tette lehetővé.
A program első lépcsőjében megvalósult a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központja (NMGYK). A múzeumi kollekcióból 225.000 db műtárgy kerül az NMGYK épületében működő raktárakba. A tisztán raktári funkciót hatékony helykihasználást biztosító korszerű tömör tárolási rendszerekkel felszerelve 10.088 négyzetméteren alakítottuk ki négy földalatti szinten. Az NMGYK-ban (az első emeleten 1.080 nm-es alapterületen) a különböző anyagok eltérő tulajdonságai indokolják a különálló, specializált restaurátor műhelyek működését. A már használatba vett Gyűjteményi Központhoz hasonló méretű és komplexitású intézmény nemzetközi összehasonlításban is kivételesnek ítélhető.[7] Több éves intenzív költözéselőkészítési tevékenységet folytattak a múzeum munkatársai, melynek járulékos eredményeként jelenleg rendkívül pontos gyűjteményi, nyilvántartási és állományvédelmi adatokkal rendelkezik a gyűjteményeiről a múzeum. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a digitalizálással egybekötött módszeres költözés révén hitelesé vált gyűjteményi tudásbázis jelentőségét az intézmény kibontakozó tudományos és ismeretátadási tevékenységének szempontjából.[8]
A tanulmány szövegezésekor már a Néprajzi Múzeum főépületének kivitelezési munkálatai is befejeződtek a főváros legnagyobb parkjának közelében lévő 56-osok terén. A zöldtetős kialakítású impozáns épület több mint 34.000 négyzetméteren oldja meg a Néprajzi Múzeum ebben az objektumban tervezett funkcióinak elhelyezését.[9] A Néprajzi Múzeum 2022-ben itt megnyíló új állandó kiállításának tematikája központi kérdéskörnek számít az intézményi praxison túl is. A főépületben készülő 3.000 négyzetméteres állandó kiállítási tér lehetőséget kínál egy korszerű szemléletű, nagyszabású látogatóbarát tárlat létrehozására. A tárlat műfaja hangsúlyozottan saját gyűjteményi tárgyakra épülő, a múzeum küldetésnyilatkozatával összehangolt üzeneteket megfogalmazó gyűjteményi kiállítás. Az állandó kiállítás célja a múzeum legfontosabb célcsoportjait kiszolgáló turisztikai látványosság, oktatási–ismeretátadási helyszín, a nemzeti identitásépítést és a világ diverzitásának megértését egyaránt szolgáló helyszín megvalósítása. Az új épület földalatti szintjén 8.000 műtárgy, többszáz archív fotó- és filmrészlet, hangzóanyag felhasználásával jön létre. A megújulás szükségességét fölismerő intézmények új kiállítási formákat és új stratégiákat (új kiállítások, interaktív megoldások, kutatási projektek) alakítottak ki Amerikában és Európában. Az elmúlt két évtizedben a néprajzi múzeumok a legtöbb országban újradefiniálták magukat.[10] Az alapkérdés, ami fölmerült a nemzetközi szcénában az volt, hogy mi a néprajzi múzeum?[11] A budapesti Néprajzi Múzeum új épületében készülő állandó tárlatai közül a legnagyobb alapterületű és leggazdagabb műtárgykollekciót bemutató gyűjteményi kiállítás koncepciójának is gyakorlatilag ez az identitáskérdés az alapja. Miközben a néprajz identitástudományi megítélése széleskörben elfogadott, a néprajzi múzeumok identitásával foglalkozó kérdésfeltevés Magyarországon – sőt tágabb közegben így Közép-Kelet Európában – még esetenként meglepő reakciókat válthat ki.[12]
A Néprajzi Múzeum főépületében lehetősége nyílik az intézménynek a látványraktári funkció továbbfejlesztésével a fentiekben jelzett tárlattól térben elkülönülő további állandó kiállítást is megvalósítani. A Kerámia térnek nevezett állandó kiállítás múzeumi látványtár, nyitott gyűjteményi tér. A nemzetközi kerámiaanyag bevonásával a nem csupán magyar Néprajzi Múzeum képének hangsúlyozása összhangban áll az állandó és időszaki kiállítások koncepciójával. A Kerámia tér elhelyezése kb. 2.000 négyzetméter kiállítófelület 4.000 (!) tárggyal. Az új épületben egy harmadik állandó kiállítás is megvalósításra kerül. Az Ifjúsági múzeum a Néprajzi Múzeum társadalmi gyermek- és ifjúsági kiállítása közel 1.000 négyzetméteres térben készül. A több mint 1500 tárgyat bemutató tárlat a kulturális sokszínűségre fókuszál, gyermeknézőpontú és gyermekeket érintő néprajzi-kulturális antropológiai témákkal foglalkozik.[13]
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A 20. század folyamán, és különösen a második világháború után a tudomány beköltözött az egyetemekre (kutatóintézetekbe), és maguk mögött hagyták a gyűjteményeket. A múzeum szinte az elavult tudományok és gyűjteményeinek letéteményese lett. Igazi változás csak az 1990-es években következett be, amikor a múzeumok újbóli felfedezésében az „örökség ügynökei” lettek, és ebben a szabadtéri muzeológiának ma már történelmi érdemei is vannak. Különösen abban az aspektusban, hogy a szabadtéri muzeológia (nemcsak az angolszász és skandináv modellben, de itthon is) az örökség definícióban és értelmezésében a közösségek szerepét hangsúlyozta, és a rezervátum jelleg mellett egyre inkább az in situ megőrzés gyakorlatát is kialakította. Ez jelent meg erőtejesen az új muzeológia fogalma alatt (még ha ez alapvetően a latin-amerikai alapokat hangsúlyozza is) Európában az ökomúzeumok, living history múzeumok vagy éppen a skanzenek és tájházak esetében. Ezek a múzeumi formák az elméleti diskurzus mellett egyre inkább a gyakorlati, alkalmazott muzeológia eszközeit használják, a közösségek bevonásával, részvételre ösztönözve. A már említett centenáriumi kiadványban a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kialakítását bemutató szerző, Balassa M. Iván, cikke lezárásaként ezt írja: „Csak remélni lehet, hogy visszatérhet még egy olyan lendületes időszak, mint amilyen például az 1967-et követő évek voltak, s a megnövekedett lehetőségeket az immáron több mint húsz éve felhalmozódott tapasztalatok birtokában az akkorinál jobban ki tudjuk használni.” Bátran jelentem, kihasználtuk! Az 1990-es évek közepétől kezdve örvendetesen felgyorsultak a tájegység-építési munkálatok, és míg az 1967–1997 közötti harminc év során három tájegységet sikerült felépíteni, addig a rákövetkezendő újabb húsz év során ötöt adhattunk át a szakmai és laikus közönségnek. Kialakult a megfelelő infrastruktúra, az intézmény megszilárdította helyét és szerepét a hazai tudományosság palettáján, a Néprajzi Múzeummal közösen és az adottságokhoz alkalmazkodó feladatmegosztással kompetenciaközpont jött létre Szentendrén. Az országban először látványtárat építettünk, mely azután módszertani követendő példa lett a teljes hazai muzeológia számára. Igen komoly lépést tettünk a gyűjtemények teljes digitalizálása terén, gyűjteményeink szinte teljes egészében – az Open Access jegyében – online elérhetők. Hozzánk került a szellemi örökség védelme, a tájházak menedzselésének feladata, melyek a hálózatépítés keretén belül sok száz településhez és még több közösséghez biztosítottak kapcsolódást. A múzeum keretei között megalakult Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szintén országos lefedettséget biztosít a Skanzenben kialakult módszertanok disztribúciója számára. Mindezekről vázlatos értékelést adtunk a Skanzen alapításának 50. évfordulójára megjelentett Skanzen 50 című kiállítási katalógusunkban.[14] Gyűjteményeink óriás léptékben fejlődnek és gyarapodnak, köszönhetően annak az intézményi stratégiának, miszerint minden újabb belépő tájegységhez biztosított beruházási összeg egy jelentős részét műtárgy-gyarapításra, preventív konzerválásra és digitalizálásra tudtuk fordítani, esetenként száz millió forintnyi nagyságrendben, ami példa nélküli a hazai és nemzetközi muzeológiában egyaránt.[15]
A Skanzen gyűjteményei:
Műtárgygyűjtemény: 104 453 darab Ebből Erdély: 15 004 darab
Demonstrációs tárgy: 13 021 darab Ebből Erdély: 680 darab
Általános Néprajzi Dokumentumtár: 7 509 tétel Ebből Erdély kb. 355 tétel
Történeti Néprajzi Dokumentumtár: 9 918 tétel Ebből Erdély kb. 390 tétel
Épületdokumentációs Gyűjtemény: 477 doboz (ennyi épület/építmény kapott számot), ami összesen 20 773 oldalt jelent Ebből Erdély: 45 doboz
Adattári Dokumentumgyűjtemény: 1 346 tétel
Fotó Gyűjtemény: 190 029 tétel Erdély (2018): 288 tétel
Adattári Fotógyűjtemény: 1 185 tétel
Film- és hanganyag: 18 711 perc videó 3 148 perc hangfelvétel
Könyvtár: 29 801 darab
Ezek az adatsorok azt mutatják, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a kezdeti bizonytalanságok, tétovázások és múzeumszakmai hibák után végérvényesen kinőtte magát, mint országos közgyűjtemény, s a Néprajzi Múzeum mellett és azzal karöltve a hazai néprajzi muzeológia vezető intézményévé vált.
A skanzenekben az egész világon – már ahol elterjedt ez a múzeumi műfaj – természet és kultúra, spirituális és materiális, elmélet és gyakorlat együtt jelenik meg, teljes élményt nyújtva, szerencsés esetben a látogató bevonásával. Nemzetközi téren mára egyértelműen elfogadottá vált, hogy létezik egyedi szabadtéri muzeológia (skanzenológia), amely nem csak az épületekről és a tárgyakról, hanem az emberekről szól. A múzeumi kiállítások – akár szabadtéri akár termes intézmény esetében – tervezésekor és megvalósításakor minden esetben célszerű figyelembe venni, hogy a 21. században nem a puszta tények, hanem a történetek keltik fel és tartják ébren a látogatói érdeklődést.[16] A hitelesen felépített épületek adottságainak figyelembevétele a szabadtéri néprajzi múzeumok munkatársai számára visszatérő kihívás és lehetőség is egyszerre. A szabadtéri múzeumok a világ egyik legsikeresebb múzeumtípusát képviselik, jelentős etnográfiai és történeti gyűjteményekkel, meghatározó, látogatóbarát és látogatókat vonzó kiállításokkal, valamint a kiállításokhoz kapcsolódó programokkal és rendezvényekkel. A múzeumtípus sikere leginkább azon múlott, hogy a társadalom igen széles rétegeit – iskolázottságuktól, társadalmi és gazdasági állapotuktól függetlenül – tudták integrálni a múzeumba. A szabadtéri múzeumok a hétköznapi emberek élettörténeteit mesélik el: önmaguk, családjuk történeteivel találkozhatnak a látogatók.[17]
A szabadtéri múzeumok állandó kiállításai a tájegységek, amelyek egy-egy régió jellemző településképét reprezentálják. A bennük megjelenő épületek az adott régió jellegzetes építészeti szerkezeteit, megoldásait mutatják be. Az épületekben berendezett enteriőrök alapos, sokrétű néprajzi kutatáson alapulnak, egy adott idősíkot reprezentálnak. A hazai skanzenek gyakorlata az apró részletekbe belemenő, részletesen kidolgozott, rengeteg tárgyat bemutató, hiperrealisztikus lakásbelsők, amelyek egy-egy szituációt jelenítenek meg, de gyakran muzeologizált változatban. A nemzetközi szaktudomány szentendrei módszerként hivatkozik rá.[18] A funkcionális elrendezési elvnek megfelelően a lakóházak berendezései az adott tájegység – azon belül az adott település, társadalmi csoport, és gyakran az adott család – hagyományos tárgykultúráját tükrözik. Ennek lényege, hogy az egyes berendezési tárgyak és bútordarabok nem egymástól függetlenül, hanem valamiféle hagyományos kontextusban, egy adott élethelyzetet ábrázolva jelennek meg, ezzel még jobban kihangsúlyozva a néprajzi tárgyak funkcióját is.[19]
A kilencvenes években megkezdődött a kiútkeresés és az építészeti-életmód múzeumból a mindennapi élet kultúráját bemutató társadalmi múzeummá válás lépéseinek előkészítése. Ennek lett eszköze a tárgyközpontúság mellett a történetmesélés (az oral history anyagok múzeumi használata), a kiállítások élet- és élményszerűvé tétele (az élő múzeum koncepciója), és az időbeli változások bemutatása, a kutatott és bemutatott idősíkok szélesítése.
Két nagyon fontos alapvetést kell leszögezni, az egyik, hogy folyamatosan a hozzánk közelebb eső idősíkok is a bemutatás tárgyát képezik, a másik pedig, hogy a korábbi idősíkok esetében már nem elég az enteriőrszerű bemutatás, hiszen az értelmezhetőség csorbát szenved azáltal, hogy a látogató nem ismeri azokat a tárgyakat, amelyekkel a gyűjteményeink rendelkeznek. Már az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2001-es konferenciáján, amelyet történetesen épp Szentendrén rendeztünk meg, megtörtént az elméleti szintézis megfogalmazása, hogy mit lehet egy 19. századi ideával kezdeni a 21. században, hogy hol a határ a szabadtéri múzeumi bemutatásban. Ahogy azonban a nemzetközi példák is mutatják, a termes és a szabadtéri bemutatás együttélése természetessé válik, egymást kiegészíti a szabadtéri múzeumokban. Nincs szereptévesztés vagy identitásválság, az idő- és a társadalmi kihívások, a látogatói igények együttesen idézik elő, kényszerítik ki a szabadtéri múzeumok esetében a sokrétű interpretációs megoldások alkalmazását: megjelennek a multimédiás eszközök, a művészi installációk, meghökkentő elemek is a kiállításokban.[20]
A koncepcionális megújulást mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az alapítók által kigondolt telepítési koncepciót továbbfejlesztve, a kor hazai és nemzetközi skanzenológiai kihívásainak megfelelve, térben, időben és tematikában egyaránt kidolgoztuk a bővítés új területeit. Elkészítettük a 10-15. századi régészeti település ásatások eredményein nyugvó, ún. történeti tájegységünk koncepcióját, elkezdtük a 20. századi falu épületegyüttes épület- és tárgygyűjtését, s megjelentek az első épített objektumok a Kárpát-medencén kívüli diaszpórában élő magyarság köréből is, konkrétan a pennsylvánia-i Vintondale-ből, illetve az argentin Chaco tartományból. A legnagyobb fejlesztési irányt egyértelműen az ún. Erdély tájegység koncepciójának kialakítása és az építési munkálatok megkezdése jelenti. Jó másfél évtizedes előkészítő munkálatok után kialakult a véglegesnek mondható telepítési koncepció, melyben mintegy 140 épülettel, a Trianon után elcsatolt 103 ezer négyzetkilométeres erdélyi és partiumi területeket 18 táji és két tematikus kiállítási egységgel reprezentáljuk.[21] Épül egy, az ún. erdélyi faluhoz szervesen kapcsolódó kisvárosi épületegyüttes is, mely az impériumváltást megelőző és azt követő időmetszetben a jellegzetes kisvárosi építészetet, életmódot, az ott élő társadalmi szegmenseket és közösségi funkciókat mutatja be olyan épületekkel, mint városi kaszinó, nyomda, sörfőzde, postahivatal, szabó- és bútorasztalos műhely, vagy éppen a Kós Károly építette, ún. Keresztes ház, melyben a tervezett bemutatási szituáció a valóságban is az épületben megszállt és dolgozó Bartók Béla népzenekutatásának állít emléket.
Nagy hangsúlyt fektet a múzeum az Erdélyre jellemző etnikai és vallási sokszínűség, interetnikus kapcsolatok reprezentálására. (Az épületegyüttesben helyet kap egy szász, egy román és egy cigány ház is.) Bár összefoglalóan Erdély névvel illetjük az elkészülő épületegyüttest, de Erdély, a Partium és a Bánság területeinek egységes elnevezéseként használjuk a kifejezést, ahol még egy moldvai magyarokat reprezentáló ház is helyet kap. Kiemelt szakrális épületként unitárius templom épül, hiszen Erdélyre a vallási türelem földjeként is tekintünk, amely a 16. században az unitárius vallás bölcsője volt.
Az értékmentés és a hagyományos erdélyi társadalom életmódjának dokumentálása és közvetítése mellett a 20–21. század fordulóján zajló modernizációs folyamatok, társadalmi változások bemutatására is törekszik a Skanzen. Fontosnak tartja a múzeum az Erdélyhez kötődő sztereotípiák értelmezését, újragondolását, hiteles kép nyújtását. A tájegység kifejezetten kerüli a „romantikus-pántlikás” megközelítéseket, s szigorúan a megalapozott történelmi, néprajzi, szociológiai kutatásokra támaszkodva mutatja be egy kisebbségbe szorult népcsoport túlélési stratégiáit, választási kényszereit a mindennapi élet reprezentációjának segítségével.
A tájegységhez nagyszabású ismeretátadási program kapcsolódik, mely képes lesz kiszolgálni a prognosztizált 60-80 ezer fős plusz látogatóközönséget. Az erdélyi épületegyüttes 2022-es megnyitásával párhuzamosan lépéseket tettünk az Erdéllyel kapcsolatos kollektív népemlékezet tárgyi és szellemi anyagának összegyűjtésére is a teljes nyelvterületen, egy, a finn Karelia házhoz hasonló intézmény keretein belül. Már folynak a munkálatok egy olyan ismeretátadási módszertan és eszközkészlet kidolgozására, mely egyrészt a világon is egyedülálló és legmodernebb, ugyanakkor a szabadtéri múzeumokban nem megszokott láttatást és megismerést biztosít, ahol lényegesen kevesebb szerepe lesz az enteriőröknek. Az elmúlt másfél-két évtized fejlődése és annak eredményei következtében a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot ma már az öt legelismertebb európai skanzen között emlegetik, s örömmel mondhatom, hogy már nemcsak a szentendrei és a magyar kollegák járnak külföldre skanzenológiát tanulni, hanem legalább ilyen – ha nem nagyobb – mértékben Szentendre vált mintává a külföldi kollégák számára.
Az elmúlt évtizedekben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiterjedt nemzetközi kapcsolathálót hozott létre, amelynek elemei a szabadtéri muzeológia mellett, az általános muzeológia, a múzeumi oktatás, és a szellemi kulturális örökség területén is megmutatkoznak. A Skanzen tagja az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetségének (AEOM), a Networks of European Museum Organization-nak (NEMO) és az ICOM-nak is. Ezek a szervezeti tagságok is a Skanzen nemzetközi lehetőségeinek a forrásai, hiszen munkatársaimmal rendszeresen veszünk részt a szervezetek konferenciáin, szakmai rendezvényein. A Skanzen számára az európai uniós pályázatok nemcsak külső pénzeszközök bevonását jelenti a múzeumi feladatokba, hanem hálózatépítést és nemzetközi ismertséget is. Az elmúlt ciklusban két Erasmus+ projektünk volt sikeres, az egyik a demenciával élő időskorúak múzeumi aktivitásának lehetőségeit vizsgálata, ennek eredményeként kidolgoztuk a Skanzen speciális programját, illetve elkészítettünk egy módszertani kötetet, amely más múzeumok számára ad segítséget. A másik programunk 2019-ben indult, CREative MAking for Lifelong Learning című projektünk, amelyben hét partnerintézménnyel közösen dolgozunk a múzeumok és a kreatív ipar lehetőségeinek összehangolásán az úgynevezett múzeumi labor műfajának keretében.
A nemzetközi elismerés megmutatkozik a szakágat tömörítő nemzetközi szervezet vezetésében és elnökségében elfoglalt vezető szerepünkben is. Úgy érzem tehát, hogy a bevezetőben emlegetett lehetőségekkel és tapasztalatokkal jól sáfárkodtunk, és közel jutottunk ahhoz a ponthoz, amikor a teljes néprajzi szakma kijelentheti, hogy kész-közeli állapotba került szakmánk egyik legnagyobb vállalkozása, a magyar Skanzen fel- és kiépítése.
A két magyar országos néprajzi múzeum működési gyakorlatát vizsgálva egyértelmű a cél a társadalmi múzeumi működés kiteljesítése irányában. A társadalmi múzeum (écomusée) fogalma az európai, frankofón muzeológiában kristályosodott ki az elmúlt három évtizedben. Újdonsága leginkább abban az általános orientációban mutatkozik meg, ami érzékenységet, elkötelezettséget jelent a társadalom széles rétegeinek mindennapi élete, kultúrája, a folyamatos társadalmi változások, az új jelenségek, a jelenbeli aktuális társadalmi kérdések iránt.[22] A társadalmi múzeum nyilvánvaló módon épít a történetiségre és él annak konkrét múzeummódszertani eszközeivel. A nemzetközi turizmus és a helyi közösségek kettős érdeklődése a néprajzi – etnológiai gyűjteményekkel foglalkozó múzeumok esetében rendkívül sokrétű és irányú módszertant tesz lehetségessé. Fontos azt tudni, hogy mit várnak el a múzeumtól az azzal kapcsolatba kerülők turistaként, kutatóként, forrásközösségként, állami vagy önkormányzati fenntartóként. A néprajzi múzeumoknak ki kell tudni elégíteni ezen csoportok igényeit, megőrizve identitásuk, tudományos szerepük, küldetésük komplex és érzékeny egyensúlyát.
b) Megyei hatókörű városi, városi vagy helyi, illetve regionális múzeumok
A volt megyei hálózatba tartozó intézmények általános helyzetéről elmondható, hogy rendkívül heterogén a magyarországi vidéki közgyűjteményekben a néprajzi szakág állapota, megítélése. A megyei múzeumi szervezetek az utóbbi két évtizedben több alkalommal is a belső erők átszervezésével kísérelték meg a költségek átcsoportosítását, vagyis létszámrevízió során először a múzeumi segéderők egy részétől váltak meg. Ezt a folyamatot fokozatosan (és kényszerből!) felváltotta a vállalkozói szemlélet, amelynek legfontosabb tapasztalata, hogy a vidéki múzeumok strukturális fejlesztés nélkül alkalmatlanok idegen funkciók ellátására. Az utóbbi évtizedben elsősorban alapítványoktól, pályázati kiírásokból sikerült anyagiakat szerezni a szakmai munkához, ugyanis az intézményi költségvetési támogatás csupán a működtetés költségeit fedezte (gyakran csak részlegesen). A megyei múzeumi szervezetek felbomlása után általánosan érzékelhetővé vált, hogy a megyék területén működő muzeális intézményekkel a szoros együttműködés megszakadt, a szakmai és a személyes kollegiális kapcsolat is jelentősen veszített korábbi intenzitásából. Aktuálisan az figyelhető meg, hogy jelentős mértékű átrendeződés következtében, a megyék területén működő muzeális intézmények (a magángyűjteményekre épülő kiállítóhelyeket is ideértve) egyfajta demokratizálódási folyamat részeként, egyenlő távolságra kerültek a korábbi megyei múzeumi intézménytől.
Tagadhatatlan, hogy a korábbi megyei múzeumi rendszer átalakításának vannak komoly nyertesei; olyan intézmények melyekben a néprajz területe sikeres projektek révén értékelhető. Persze egy-egy sikeres időszaki tárlat, de még egy új állandó kiállítás megvalósítása sem jelenti az adott közgyűjteményben a néprajzi terület teljes sikertörténetét. Tanulmányunkban néhány, korábbiakban megyei múzeumként működő intézmény néprajzi szakággal összefüggő tevékenységének kiemelésével kívánjuk érzékeltetni az aktuális helyzetet és az ezt eredményező formációs folyamatokat.
A hazai múzeumi gyakorlatban a látványraktárak létrejöttét támogató pályázati forrásokkal összefüggésben több sikeres néprajzi gyűjtemény korszerű elhelyezésére és hozzáférhetőbbé tételére is lehetőség nyílt. De például a volt megyei múzeumként Veszprémben átgondolt és minőségi munkaként kialakított néprajzi gyűjteményt[23] is tartalmazó látványraktár nem minősíti az egyéb területen komoly problémákkal küzdő néprajzi szakág aktuális helyzetét a helyi múzeumban. Szintén komplexebb a kép a kiemelkedő jelentőségű gyarapodási – bemutatási projektként értékelhető miskolci viseletgyűjtemény és a miskolci Herman Ottó Múzeum nagy hagyományokra építő néprajzi szakmai tevékenységének összefüggéseit megismerve. Sokirányú tanulságokat hordoz a debreceni Déri Múzeum közel 30.000 darabos néprajzi gyűjteményével kapcsolatos szakmai munka eredményeinek értékelése is, melynek csak egyik – de talán legismertebb eleme az Ethno-Trezor látványraktári kiállítás megvalósítása.[24] Az 1883-ban létrejött szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményének története is több mint 100 évet ölel fel. A befogadó városi múzeum évtizedekig önálló intézményként, 1962 után a múzeumi megyei szervezet központjaként működött, majd 2013-tól ismét önálló, megyei hatókörű városi múzeum lett. A gyűjtemény gyarapodásában, összetételében a szervezeti változások nem hagytak mély nyomot, hiszen alapításától kezdve a helyet adó város határain túl, széles földrajzi területet felölelve végeztek a múzeum munkatársai gyűjtéseket, kutatásokat.[25]
A megyei hatáskörnél kisebb városi múzeumi gyűjtemények is igen változatos előtörténettel és számos önkéntes vagy kényszerű átalakításon keresztül jutva értek el a 21. század harmadik évtizedébe. Az Alföldön Jász-Nagykun-Szolnok megyében lévő mezőtúri városi Finta Múzeum a vidéki kisebb intézmények „típusát” képviselheti egy tömör elemzés részeként. A magyarországi vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei számos településen hasonló úton formálódtak. Rendszerint az érintett település és környezete már a 19. század végén felkeltette a néprajzi tudományterület kutatóinak figyelmét. Az érdeklődés indokaként rendszerint az említhető, hogy a korabeli etnográfiai paradigmához igazodva sok mindent egyfajta regionális zárványként őrzött meg a helyi kultúra. A magyarországi kisvárosokban fennmaradt szokások és tárgyi eszközök és a helyi lokálpatriotizmus azt eredményezték, hogy a fellelhető értékek őrzése intézményesített formában történjen helyben. Így létesültek a napjainkban is működő magyar helyi múzeumok, melyekben az utóbbi évtizedekben általában szakirányú végzettséggel rendelkező néprajzos muzeológusok is dolgoztak. A Finta Múzeum intézményesülésének kezdetei 1907-re nyúlnak vissza. A többszöri átszervezés, elhelyezési változások mentén az intézmény saját közösségében meghatározó jelentőségű identást formáló elismert intézménnyé vált évszázados története során. A fentiekben vázolt folyamathoz igazodva az 1917-ben alapított ceglédi Kossuth Múzeum történetében számos magyarországi intézményhez hasonlóan tragikus cezúrát jelentett a második világháború, melynek idején megsemmisült a korábbi gyűjtemény 70%-a. Az 1948-as újjászületést követően a néprajzi szakterület a fő kutatási irányok közé tartozott a Kossuth Múzeumban. A kismesterségek, a népi földművelés, állattenyésztés eszközei és szerszámai, a viselet egykori darabjai a településről és a közeli községekből kerültek a gyűjteménybe.[26] Folytatható lenne az ismereteink szerint több mint száz önálló néprajzi gyűjteményt is gondozó magyarországi múzeum számos intézményének elemzése, de ez meghaladja problémafelvető tanulmányunk célkitűzését.[27]
Nem célja a tanulmányunknak a magyarországi vidéki közgyűjteményi teljes panoráma felvázolása, viszont egy konkrét jelenségre elengedhetetlenül fontos fölhívni a figyelmet. A ma már önálló intézményekben dolgozó néprajzos muzeológusok fölkészültsége, elkötelezettsége a korábbi évtizedeknél hangsúlyosabbá teszi az egyén felelősségét a hazai múzeumokban! Egy-egy kiváló néprajzos muzeológus életmű hosszú időre formálja/hatja a néprajzi gyűjteményeket. Viszont egy alkalmatlan, hanyag, képzetlen muzeológus működésének hatása sokkal nehezebben orvosolható a regionális együttműködések hálózatának fölfoszlása után. A vidéki múzeumi hálózatban működő intézmények esetében egyértelműen kimutatható, hogy minél kisebb egy-egy múzeum, annál fontosabb a (gyakran hosszú évtizedeken át egyetlen) néprajzos muzeológus egyéni felelőssége és szerepe.[28]
c) Regionális szabadtéri gyűjtemények
Magyarországon jelenleg öt regionális szabadtéri néprajzi gyűjtemény található, melyek alapítása 1967 és 1983 között lezajlott. Az eredeti koncepciókat megvalósították, kialakultak állandó kiállítási kereteik, s továbbfejlődésre nem nagyon nyílott lehetőségük. Legutoljára talán épp Nyíregyháza-Sóstó akkori vezetője, Páll István jelentette ki 2001-ben, hogy Nyíregyháza-Sóstó építése befejeződött. Aztán persze hamar kiderült, hogy a skanzenek fennmaradása, az általuk gerjesztett érdeklődés fenntartása érdekében szükség van újabb és újabb bemutatható vagy megjeleníthető területek kialakítására, a fenntarthatóság záloga az állandó fejlődés. Szombathelyen kis kápolnát és kisebb-nagyobb melléképületeket emeltek, Nyíregyháza-Sóstón régészeti parkot, pálinkaházat nyitottak, új rendezvény- és kiállítási teret létesítettek. Ópusztaszer is kápolnát épített, illetve megújította időszaki kiállítási területeit, korszerűsítette az ismeretátadás helyszíneit. Szenna 2013-ban a megyei múzeumi hálózatból átkerült a szentendrei Skanzen kötelékébe, és ennek megfelelően nagyívű koncepciók és tervek készültek, melyek EU-s és hazai forrásokból lassan megvalósulni látszanak. Lesz új bejárati épület, pénztár, közösségi tér, múzeumpedagógai foglalkoztató, múzeum shop, étterem és kávézó és egy rekonstrukcióban elkészülő iskola teszi majd teljessé az épületsort. Az ökologikus szemlélet népszerűsítése érdekében kidolgozták az ún. permakultúrás üzemeltetés koncepcióját és módszertanát. Az öt regionális skanzen közül jelen pillanatban a zalaegerszegi Göcseji Múzeumnak lesz lehetősége a legnagyobb arányú fejlesztésre. A Holt-Zala partján elterülő múzeum a városfejlesztési terveknek köszönhetően része lesz a megyeközpont ún. kulturális-szórakoztató negyedének, ahol számos, turistát csalogató beruházás valósul meg. Ennek keretén belül a Göcseji Múzeumfalu bővül a régió népi építészetét bemutató, ún. második fázissal, vagyis a korábbi archaikus faépítészetet kiegészítendő megépülnek a döntően a két világháború időszakából származó tégla-, kő- és vályogépületek is. Ezzel az elmúlt 150 évre vonatkozóan a teljesség igényével teremtődik meg a hagyományos életmód bemutatása. A muzeológiai fejlesztés mellé új bejárati épület, közönségfogadási centrum és korszerű infrastruktúra is kiépül.
d) Tájházak, falumúzeumok
A magyar néprajzi muzeológia sajátos és karakteres szegmensét képezik a tájházaink, amelyek speciális muzeológiai és közösségi funkciókat egyszerre ellátó intézmények. Működtetésüket elsősorban a helyi önkormányzatok és hozzájuk kapcsolódóan lokális civil közösségek biztosítják. Hazánkban jelen tudásunk szerint 424 tájház található, ezen kívül még 49 helytörténeti és néprajzi témakörrel foglalkozó emlékszobát, illetve kiállítással rendelkező intézményt tartunk számon. Adatbázisunk szerint ezek közül 180 rendelkezik működési engedéllyel. Ez azért fontos, mert ez jelenti a tájházak szakmaiságának mércéjét, hiszen a múzeumi működési engedély megszerzése és megtartása alapvető muzeológiai, műtárgyvédelmi és közösségellátási kritériumrendszert feltételez.
Ebben a 424 + 49 muzeális intézményben évente megfordul mintegy 500–600 ezer ember, mely óriási társadalmi ismertséget mutat (viszonyításként jelezzük, hogy a két nagygyűjtemény látogatóinak száma a 300–350 ezer között mozog, míg a regionális skanzenjeink látogatottsága mintegy 120–150 ezerre tehető. A városi és helyi múzeumokra vonatkozóan nincs becsülhető adatunk). Ez hatalmas társadalmi presztízst feltételez, hiszen 2017-ben Magyarországon több mint tíz és fél millió ember látogatott múzeumba, ezeknek mintegy egy nyolcadát – egy tizedét a néprajzi gyűjtemények adják, ha pedig ennek a 473 helyi néprajzi muzeális intézményben őrzött műtárgyállományát vizsgáljuk, a mintegy fél milliós műtárgyegyüttes a teljes gyűjteményi vertikum 50%-át is eléri. Jelentősége tehát vitathatatlan és megkerülhetetlen mind a néprajzi muzeológia, mind a népi műemlékvédelem, az oktatás és a helyi identitás erősítése, valamint a falusi turizmus területén.
A többé-kevésbé egyéni indíttatású, szerencsésebb esetben megyei múzeumi központok által generált tájházak hosszú évtizedeken keresztül megfelelő szakmai koordináció nélkül jöttek létre, működtek, vagy éppen szűntek meg. Mérföldkőnek számít a Magyarországi Tájházak Szövetsége mint civil szervezet létrejötte, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum pártolásával 2002-ben, s még jelentősebb a szentendrei Skanzenban 2017. április 1-jén létrehozott Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága. Mindkét szervezeti egység a Skanzen szakmai védnöksége alatt koordinálja, irányítja a tájházat működtető és fenntartó egyének, civil szerveződések és önkormányzatok oktatását, felvilágosítását, a hálózat fenntarthatóságának biztosítását. Komoly lobbitevékenységünk hatására ma már a Kubinyi Program, illetve a Miniszterelnökség Népi Építészeti Programja sok százmilliós nagyságrendű támogatást tud biztosítani ezen intézményrendszer számára egy olyan időszakban, amikor a hazai hivatalos népi műemlékvédelem gyakorlatilag felszámolódott. Ezen pozitív képet kissé árnyalja, hogy a hazai tájházakat működtető személyzet néprajzos képzettsége szinte alig vagy csak nyomokban érhető tetten, noha a Skanzen munkatársainak Debrecenben, Pécsett, az ELTE-n vagy éppen Kolozsvárott végzett oktató munkája nyomán egyre több néprajzos talál helyet ezekben a gyűjteményekben. Az előbb említett nagyfokú ismertség és látogatottság, az itt összegyűjtött és megőrzött műtárgyállomány nagyságrendje, valamint a közösségi fejlesztésben betöltött szerepük miatt ezeknek az intézményeknek megfelelő szakmai kezekben kell működniük. E kihívásnak való megfelelés a néprajzi muzeológia következő időszakának nagy feladata lesz.
Az intézményrendszer vázlatos ismertetése után még két fontos elemet szeretnénk tárgyalni, mely mindkettő meghatározó a magyar néprajzi muzeológia egésze számára: a hálózatban dolgozó humán erőforrás jellemzői és annak tevékenysége, valamint az intézmények súlyát, jelentőségét biztosító gyűjtemények jellege.
A múzeumokban tevékenykedő néprajzos kollégák a magyarországi szaktudomány meglévő személyi bázisának többségét jelentik. A sajátos magyar tudománytörténeti helyzetből fakadóan a múzeumok számos régióban kivételes helyzetű, esetenként egyedüli tudományos szereplőként működnek. Ezen funkció változása napi szinten érzékelhető. Az MTA Néprajztudományi Bizottságának kezdeményezésére az illetékes Osztály is megtárgyalta és elfogadta azt az állásfoglalást, mely a vidéki közgyűjteményekben folytatott tudományos tevékenység védelme érdekében született. Az állásfoglalás hangsúlyozta, hogy számos településen, régióban felsőoktatási tudományos központ hiányában a múzeumok, könyvtárak és levéltárak munkatársai végeznek szinte kizárólag érdemi tudományos munkát. A közgyűjtemények fontos bázisai az akadémiai és egyetemi alapkutatásnak, a tudományos intézményhálózatnak. A felsőoktatásban több egyetemi alap- és mesterszakon kötelező múzeumi gyakorlatok színtereként a vidéki múzeumok és az azokban dolgozó tudományos munkatársak közvetlenül is hozzájárulnak a kutatóképzéshez.
A magyarországi közgyűjteményekben az aktuális néprajzi kutatásokhoz kapcsolódó szakmai tevékenység számszerűsíthető adatait komoly kihívás megismerni. Az állami kulturális ágazat által kezelt muzeális intézményekre vonatkozó statisztikák csak bizonyos fenntartással tekinthetők megbízhatónak. Ezen fenntartások ismeretében az alábbi számok inkább csak tájékoztató, iránymutató jellegűek, kevésbé alkalmasak egzakt megállapítások alapvetésére.
Az egyik leggyorsabban változó adatsor a magyarországi múzeumokban szakmai munkakörökben foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkező néprajzos-muzeológusok száma. A legfrissebb statisztika szerint 205 fő közül180 a teljes munkaidőben foglalkoztatott és 25-en részmunkaidőben dolgoznak. Azon múzeumi feladatokat végzők számát csak becsülni lehet a fenti létszám 10-20%-ára, akik ugyan rendelkeznek etnográfus végzettséggel, de múzeumi foglalkoztatásuk alapvetően más munkakörben zajlik. Természetesen ezen néprajzos végzettségűek is végeznek érdemi muzeológusi szakfeladatot is, elsősorban projektek résztvevőiként.
Legnagyobb sajnálatunkra ezen statisztikák nem adnak megfelelő tájékoztatást a néprajzos végzettségű kollegáink tudományos minősítéséről, nyelvtudásáról, továbbképzésének szintjéről és mikéntjéről, esetleges más tudományos diplomáikról. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy jelen ismereteink szerint sem az országos, sem a vidéki hálózatban nem dolgozik aktív akadémiai doktori címmel rendelkező munkatárs, néprajzos muzeológus, s becslésünk szerint a PhD vagy kandidátusi fokozattal rendelkezők aránya sem éri el a 25-30%-ot. Ez mindenképpen elgondolkodtató, annak függvényében, amit a későbbiekben az alkalmazott kutatásokban betöltött szerepükről fogunk mondani. Sajnálatosnak érezzük a nem megfelelő szintű és minőségű idegen nyelvi felkészültség helyzetét is, hiszen ennek hiánya negatív hatással van a nemzetközi kapcsolatokra, mely magába kódolja a kutatások provincializmusát, elzártságát, esetenként reflekciótlanságát, pedig a megnövekedett nemzetközi együttműködési lehetőségek, pályázatok, a romló fenntartói finanszírozási viszonyok között kitörési pontok lehetnek a hálózatban működő tudományos néprajzi kutatások számára.
A múzeumi területen tevékenykedő néprajzosok szaktudományi szerepvállalását az általuk készített tudományos publikációk megismerhető adatai is alátámasztják. Az éves statisztikák alapján kb. 330/350 szakmai publikációt készítenek a magyarországi múzeumokban dolgozó néprajzos szakemberek évente. Az persze egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy milyen jellegű és mennyire hozzáférhető ezen publikációk nagy többsége. A múzeumi évkönyvek korábbi „tanulmány temető” jellegén a korántsem teljeskörű digitalizáció ugyan érdemben javított, de messze van még a 21. század harmadik évtizedéhez méltó minőségi szint elérése. Egyébként az csak színesíti a néprajzos múzeumi dolgozók tudományos publikációs munkásságának értékelését, ha jelezzük, hogy a többi szakág közül a régészet, a történet és a képzőművészeti publikációk száma lényegesen nagyobb a néprajziakénál. Elgondolkodtató, hogy a létszámban lényegesen kisebb bázist jelentő természettudományi terület publikációinak száma is meghaladja a néprajziakét! Az idegen nyelvű publikációk statisztikai adatai nem ismeretesek, de tartunk tőle, hogy ezen a téren igen kedvezőtlen a kép.
A számos statisztikai adat közül – újra hangsúlyozva azok feltételes hitelességét – már csak egyetlen szegmenst emelünk ki: Ez pedig a szaktudomány paradigmaváltásával is szorosan összefüggésbe hozható tárgyi gyűjteményi anyag éves gyarapodása. Becslésünk szerint ma a magyar közgyűjteményekben mintegy 900.000-1.000.000 néprajzi tárgyat tartanak nyilván összesen, melyből a két központi gyűjtemény mintegy 350.000-et birtokol, a tájházhálózat és a regionális skanzenek további, mintegy 200-220.000 tárggyal veszik ki a részüket. A statisztikák szerint évente kb. 15-18.000 darab egyedi leltározott tárgy kerül a néprajzi gyűjteményekbe Magyarországon. Ezek mellett kb. 10-13.000 darab leltározatlan státuszba kerül a statisztikákba, és ami nagyobb baj, a gyűjteményekbe, múzeumi raktárakba, akár kiállításokba! Tagadhatatlan a felelőssége ezzel kapcsolatban az érintett muzeológusoknak, s múzeumi vezetőknek egyaránt. Mindez annak ismeretében igen sokatmondó, ha kiemeljük, hogy milyen következetes célzott gyarapítási és nyilvántartási munka zajlik hosszú ideje a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a tájegységi projektekkel összefüggésben, illetve, hogy a Néprajzi Múzeum számára a gyűjteménygyarapítási tevékenység mennyire a háttérbe kényszerült a költözéssel kapcsolatos feladatrend módosulással is összefüggésben (az éves országos gyarapodás kb. 50%-át produkálja a Skanzen). Riasztó jelenségként értelmezzük azt, hogy elsősorban pénzügyi hiányok, de bizony sokszor a kellő szakmai figyelem hiánya miatt vannak múzeumok, ahol az éves gyarapodás elhanyagolható, pedig a már sokszor emlegetett szakmai paradigmaváltás miatt a jelen kutatás központba állításával (ld. Néprajzi Múzeum MaDok programja)[29] ezek a kutatások felértékelődnek, s megfelelő tudományos következtetések, terepmunka és az itt szerzett tárgyi és kutatási anyag nélkül nem kivitelezhetők. Pusztán jelezni kívánjuk egyébként a gyűjteménygyarapítások és a magángyűjtemények intézményekkel kapcsolatos kihasználatlan potenciális lehetőségeit.
A Néprajzi Múzeum egyedi nyilvántartású műtárgyállományának gyarapodása, 1989–2020
A gyűjtemények közzététele tekintetében ki kell emelnünk a digitalizálás jelentőségét és fontosságát. Míg a korábbi évtizedekben meglehetősen sporadikus, egymással nem összeműködő, akár egyéni akcióknak is nevezhető digitalizálási munkálatokat láthattunk, addig az elmúlt években a Néprajzi Múzeum kompetencia feladatából fakadó irányításával és felelősségvállalásával ennek a folyamatnak egységesülése elkezdődött. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a korszerű és értékelhető adatokat szolgáltató digitalizálás csak rendkívül magas színvonalú és alapos muzeológiai felkészültséggel és lelkiismeretes munkával végezhető el. Itt óriási szerepe és felelőssége van a magyar néprajzi muzeológia személyi állományának.
Végezetül még egy problematikát kell jeleznünk – a teljesség igénye nélkül – ez pedig a néprajzos muzeológus szakma személyi állomány utánpótlásának és képzésének a kérdése. Már a tudományos minősítés kérdésekor is jeleztük, hogy generációváltás időszakát éljük a magyar néprajzi muzeológiában. A minősítéssel rendelkező, komoly kutatási programokat irányító és iskolateremtő kutatók nyugállományba vonultak. Nemcsak az ő módszerük, hanem az ő múzeumi képük is fokozatosan háttérbe szorul. Új kihívások, új társadalmi igények jelentkeznek, melyekre felkészült új generációnak kell (kellene) válaszolnia. A Néprajzi Múzeum, a Skanzen és néhány jelentősebb vidéki gyűjtemény komoly szerepet vállal a hat (Kolozsvárral együtt) Néprajzi Tanszék oktatói munkájában. Ennek többek között legfontosabb célja annak elérése, hogy az egyetemről kikerülő végzett hallgatókat felkészítse arra, hogy az adott intézményben teljes értékű munkát végezzenek. A végzett hallgatók számára szinte egyedüliként a néprajzi gyűjteményekben való munkavállalás biztosít szakirányú elhelyezkedési lehetőséget. A néprajzi közgyűjteményeinknek szüksége is lenne megfelelő minőségű és számú hallgatóra, de sajnos megfelelő képzés hiányában ez nagy nehézséget okoz, hiszen gyakorlott intézményvezetőkként elmondhatjuk, hogy a frissdiplomások a múzeumi munkára felkészületlenek, első két évük gyakorlatilag a néprajzi muzeológiai szakma megértésére irányul. Fontos lenne a néprajzos egyetemi képzés és az őket felhasználó közgyűjtemények között egy megfelelő konzultáció vagy kooperáció, szoros és összehangolt tevékenység. Különösen annak fényében fontos ez, hogy a korábbi megyei múzeumi hálózat felbomlása után megszaporodott a helyi települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok és kiállítóhelyek száma, ahol feltétlenül szükség lenne jól képzett és felkészült néprajzos muzeológusokra. Gondolunk itt falumúzeumok, faluházak, tájházak, ökocentrumok, látogatóközpontok szakemberigényeire.
Összegzésképpen csak ismételni tudjuk a bevezetőben felállított állításunkat, miszerint a magyar néprajzi örökség és kutatás egyik legjelentősebb szegmense a muzeális néprajzi gyűjteményekben folyó munka. A korszerű néprajzi múzeum a kulturális örökségi közösségben egyenrangú félként vesz részt, platformként szolgál az egyének és csoportok számára saját örökségük gyűjtéséhez. A participáció és a diszkurzivitás kutatási tendenciaként jelentkezik a korszerű néprajzi múzeumi kiállítási programokban. Az új örökség diskurzus támogatja az együttalkotást és a megosztott kurátori gyakorlatot. Ezen folyamatok kiteljesedésével a kortárs néprajzi muzeológiában a figyelem középpontjában már nem pusztán a gyűjtés, hanem a gyűjteményfejlesztés áll. A célzott szerzeményezés az aktív gyűjtés arányát egészséges irányban javíthatja az intézmények működésében, esetenként akár évtizedes passzivitást, zsákutcás útkeresést követően is. A néprajzi paradigmaváltás eredményeként korábban soha nem gyűjtött és figyelmet nem kapott anyagok múzeumokba kerülése válik szükségessé és indokolttá. A múzeumi alap- és alkalmazott kutatások komoly muníciót adnak a magyar néphagyományban rejlő örökség mind szélesebb körben történő megismertetéséhez, de legalább ennyire fontos, hogy a hazai kutatóintézetekben folyó elméleti kutatásokhoz is. A társadalomtudományok tudományos háttérbázisai között érzékelhetően növekszik a néprajzi múzeumi gyűjtemények szerepe. A néprajzi múzeumok felelőssége és lehetőségei érdemben megnőttek az utóbbi évtizedben lezajlott emlékezetpolitikai fordulattal összefüggésben.[30] A múzeumi szerepvállalást árnyalja, hogy a hagyomány az identitás médiumaként működik és a hagyományok fenntartása vagy megmentése a társadalmak morális feladata. A hagyomány befolyásolására, felújítására, az újabb hagyományok kitalálására tett kísérletek az egyéni és csoportidentitások fenntartását, revitalizációját vagy éppen átalakítását célozzák meg. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a néprajzi múzeumok eredendő múltorientációját a jelennel való szembesülés komoly kihívás elé állítja. Tehát nem lehet indifferens a szakmai körök számára a néprajzi gyűjtemények helyzete, az itt dolgozó munkatársak felkészültsége és elhivatottsága a közös ügy iránt. A társadalmi hasznosság felismerése és felismertetése mára nemzetközi és magyarországi szintéren egyaránt az intézmények fönnmaradásának és fejlesztésének alapjaként értékelhető. A korszerű múzeumi praxisban lendületes ritmusban előtérbe lépnek a történetek és az emlékezések, valamint a képek és filmek, melyek a hétköznapi életben is roppant módon fölértékelődtek. A magyar központi és vidéki néprajzi gyűjtemények olyan hagyományos kultúrát, tárgyakhoz kapcsolódó háziipari és kézműipari technikai tudást örökítenek, melynek a praxis, a gyakorlat számára pénzben is kifejezhető értéke van. Gondoljunk akár az építőtechnikák, anyagok őrzésére a skanzenekben. Az ottani épületek fenntartása ma is ácstechnikák, nádazás, zsúpfedés stb. ismeretét kívánják meg. A magyar néprajztudomány eredményei és a néprajzi gyűjtemények közvetlenül megjelennek a jelenben az agrárgazdálkodók és a természetvédők működésének részeként is. A néprajzi gyűjtemények számos kézműves-iparág teljes eszközkészletét, rajzait stb. őrzik, olykor ipari műemlékként is bemutatják (kovácsműhelyek, szárazmalom, szélmalom stb.) ezáltal a tárgyalkotó népművészet és a kézműves örökség mai tevékenységével szoros kapcsolatban állnak. A múzeumokban folyó néprajzi alapkutatás esetenként alkalmazott kutatásba csap át, s hasznosul a társadalmi, gazdasági praxisban. A néprajzi múzeumok gyűjteményei közvetlenül hasznosulnak a szellemi kulturális örökség, a hungarikumok területein utóbbi évtizedben felerősödő széleskörű aktivitás számos pontján éppúgy, mint az oktatás különböző szintjein. A magyarországi néprajzi muzeológia csak a magyar néprajzi kutatások egésze szempontjából értelmezhető, attól elválaszthatatlan, annak alakulására meghatározó jelentőséggel bír. Bármilyen anomália, mint például a vidéki múzeumokban zajló kutatások vagy a digitalizáció, vagy éppen a gyűjteménygyarapítás lecsökkenése visszavonhatatlan károkat okozhat egész tudományszakunk számára. Létkérdés a megfelelő, gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező utánpótlás kinevelése, mely felelősség alól a magyar néprajzi tanszékek nem vonhatják ki magukat. Együttműködésre vagyunk ítélve. Az országhatárokon túli gyűjtemények, tájházak, kis skanzenek egyre szorosabb bevonása a magyar múzeumi életbe nemzetstratégiai fontosságú, s e sajátos nemzetegyesítésben a magyar néprajznak, s ezen belül a magyar néprajzi muzeológiának és intézményrendszerének megkerülhetetlen szerepe van.
Mindezeknek egy jelentős kiteljesedése, hogy a Debreceni Egyetem a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban megalapította az Alkalmazott Muzeológia Kihelyezett Tanszéket, melynek célja, hogy a magyar muzeológus szakembergárda továbbképzését elősegítse és egyetemi diploma szerzésére adjon lehetőséget. A tanszék nemcsak a néprajzi muzeológiát szolgálja majd, hiszen valamennyi szakág felé nyitott, a képzésben valamennyi szaktudomány és múzeum képviselteti magát.
Jegyzetek
[1] Vö. Eggmann – Johler – Kuhn – Puchberger (szerk.) 2019. A tanulmánykötet nem vizsgálja célzottan a magyarországi jelenségeket az osztrák, svájci vagy szlovén folyamatokkal összemérhető mértékben – önálló elemzésként. A magyar intézmények kimaradtak a korábbi, 2017-ben megjelent tematikus kötetből is, melyben elsősorban a németországi és hollandiai aktorokkal foglakozott. Eggmann – Kuhn 2017.
[3] A kötet megjelenése 2022-ben esedékes. A párhuzamosan készülő, vonatkozó rendszeresen frissíthető online adatbázis a tervek szerint angol nyelvi összefoglalókkal a külföldi érdeklődők számára is elérhetővé válik az Interneten keresztül.
[4] A megyei rendszer helyett az intézményeket a helyi települési önkormányzatok fenntartásába adta az új törvény.
[6] Vö. Macdonald 2016. Az etnográfiai és etnológiai múzeumokkal kapcsolatosan 10–12.
[7] Hasonló adottságú bázist Londonban és Szentpétervárott építettek csak az utóbbi évtizedben Európában.
[8] A múzeumi digitalizációval összefüggésben remek elemzés a korszerű megoldásokat gyorsan alkalmazó Slovene Ethnographic Museum webes megoldásairól. Ilaš 2016. Hasonlóan tanulságos az észt Nemzeti Múzeum kommunikációs stratégiájának megismerése. Piret 2012: 124–128.
[10] Pagani 2018: 32–35. Így pl. a londoni Museum of Mankindot 1997-ben bezárták, Leidenben vagy Bécsben (új neve Weltmuseum) az etnológiai (Völkerkunde) múzeumok rekonstrukción mentek keresztül és új állandó kiállításaik készültek. Az ember múzeumai közül a párizsi Musée de l’Homme költözésekor új nevet is kapott. Szintén párizsi példa az épület külső jegyeit és a küldetés változását önreflexíven értékelő Museum of Immigration (korábbi neve: Colonial Museum) átalakításának folyamata. A 2000-ben induló változás előzményeit és tapasztalatait is összefoglalják 2017-es tanulmányokban Anne Monjaret és Mélanie Roustan. Monjanet – Roustan 2017. 216–236. Néhány múzeum megtartotta nevében a néprajzi megnevezést, újabban azonban több intézmény a világkultúra múzeuma nevet vette fel. Még az olyan ikonikusnak számító múzeumok, mint a Louvre vagy a British Museum is fontosnak érezte, hogy 2002-ben közös nyilatkozatban tisztázza intézményeik nemzetközi gyűjteményeinek identitását. Tömören a gyűjtemények megtartását az indokolja, hogy nem nemzeti, hanem egyetemes érdekeket szolgál. Harris – O’Hanlon 2018: 12. A névváltásokban is érzékelhető identitásválság nem érte el a budapesti Néprajzi Múzeumot, miként a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot sem. Leszögezhető, hogy Magyarországon érdemben nem merült föl az intézmények nevének megváltoztatása.
[12] Tanulságos a lengyelországi tudományos diskurzus megismerése az antropológia és a „lengyel etnológia” közötti viszonyról, melynek a kutatógenerációk közötti markáns szemléletbeli különbségek is részét képezik. Wróblewski 2013. 147–151. Szintén tanulságos a horvát tudományosságban lefolytatott vita elemzése az európai etnológia – horvát etnológia és kulturális antropológia viszonyáról, ami az intézményi rendszert, a képzési metodikát is érzékenyen érintette. Čapo 2019: 17–35. A keletnémet – nyugatnémet viszonyt is az elemzésébe vonó értelmezése a kulturális antropológia és az európai etnológia kapcsolatrendszereinek olvasható egy 2020-as írásában Victoria Hegnernek. Hegner 2020.
[22] Az etnográfia és a múzeumok kölcsönhatását elemző reflektív esszéje Jacksonnak a Museum Antropology című szakmai folyóiratban jelent meg. Jackson 2019: 63–66.
[23] Közel 25.000 darab műtárgy tartozik a néprajzi gyűjteménybe. A veszprémi múzeum 2017-ben akkreditáltatta a számítógépes gyűjteményi nyilvántartási rendszerét ezzel a vidéki közgyűjtemények között szinte egyedül áll.
[24] A miskolci múzeumban korábbi elhalt kezdeményezések után 2019-től új nyilvántartási rendszert vezettek be. Ez az útkeresés jellemzi a vidéki néprajzi gyűjteményeket gondozó intézmények nagy többségét is.
[25] A néprajzi gyűjteményért felelős Juhász Antal három évtized alatt megduplázta a korábbi gyűjteményt, amely így 1991-ben több mint 14.000 darabos volt, míg munkaköri utódjai tevékenységével összefüggésben 2020-ban több mint 23.000 a műtárgyak száma. Ez a gyarapítási tendencia is tanulságokat hordoz, hiszen ezzel is szorosan összefügg a főépülettől különálló távolabbi gyűjteményi raktár igénye, ami a magyarországi vidéki múzeumok között egyre gyakoribb jellemző.
[26] Ez a gyűjtőkör és gyűjtőterületi lehatároltság jellemzi a magyar kismúzeumok nagy többségét. A ceglédi múzeum gyűjteményébe 2020-ban 5600 db egyedileg nyilvántartott néprajzi tárgy tartozott. Ez a nagyságrend szintén általánosnak ítélhető a kisebb múzeumok többségénél.
[27] Ez a részletes bemutatás a bevezetőben említett Néprajz a magyar közgyűjteményekben című adatbázis és kötet vállalása.
[28] A Finta Múzeum esetében az intézményben 1982-től (!) napjainkig folyamatosan dolgozó Örsi Julianna munkássága egyértelműen fémjelzi a néprajzi szakág képviseletét.
[29] A MaDok-program a kortárs tárgyi világ megőrzésérére és a jelenkor múzeumi dokumentációjára 2003-ban indított programja a Néprajzi Múzeumnak. Vö. Frazon (szerk.) 2018. https://www.neprajz.hu/madok (Letöltés időpontja: 2021. március 25.)
Čapo, Jasna 2019 Die kroatische Variante der europäischen Ethnologie. Themen, Dilemmata und Engagements im 21. Jahrhundert. Jahrbuch für Europäische Ethnologie. Kroatien. 2019. 14. Bonn, 17–36.
Cseri Miklós – Sári Zsolt 2015 Az idősíkok tágulása a szabadtéri múzeumokban. In: Jakab Albert Zsolt – Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. 57–66. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság – Székely Nemzeti Múzeum – Szabadtéri Néprajzi Múzeum. 2017 Vasút, juh és serious game – Paradigmaváltás és digitális technológiák a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. In: Ruttkay Zsófia – German Kinga (szerk.): Digitális Múzeum. Múzeumi iránytű 12. 193–205. Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum. 2018 Elképzelt álmok, megvalósult történetek. A Skanzen első ötven éve (1967–2017). Szentendre: .Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Eggmann, Sabine – Kuhn, Konrad (szerk.) 2017 Das Museum als Ort kulturwissenschaftlicher Forschung und Praxis. Schweizerisches Archiv für Volkskunde 113. (2017) 2. Zürich.
Eggmann, Sabine – Johler, Birgit – Kuhn, Konrad – Puchberger, Magdalena (szerk.) 2019 Orientieren & Positionieren, Anknüpfen & Weitermachen: Wissengeschichte der Volkskunde/Kulturwissenschaft in Europa nach 1945. Basel. Münster–New York: Schweizerische Gesellschaft für Volkskunde
Gyarmati János (szerk.) 2008 Taking them back to my homeland… Hungarian Collectors – Non-European Collections of the Museum of Ethnography in a European Context. Budapest: Museum of Ethnography.
Harris, Clare – O’Hanlon, Michael 2018 A néprajzi múzeum jövője. In: Foster Hannah et all. (szerk.): Többszólamú múzeum. Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején. 10–23. Budapest: Néprajzi Múzeum, Budapest.
Hegner, Victoria 2020 Umbruchsituationen. Die Fachenwicklung in der Europäischen Ethnologie/Kulturantropologie nach 1989. Zeitschrift für Volkskunde 116. 2020. 2. Waxmann, 193–216.
Ilaš, Gregor 2016 Web accessibility: the website of the Slovene Ethnographic Museum. Etnolog. Bulletin of the Slovene Ethnographic Museum 26/2016. Ljubljana, 217–226.
Jackson, Jason Baird 2019 At Home and Abroad: Reflections on Collaborative Museum Ethnography at the Mathers Museum of World Cultures. Museum Antropology Journal of the Council for Museum Antropology vol 42. no 2. 62–70.
Kemecsi Lajos 2012 Yard from Hétfalu in the Transsylvanian building complex of the Hungarian Open Air Museum. Acta Ethnographica Hungarica, 57 (2) 233–252. (2012) 2013 Challenges and responses in the open-air ethnographic museology In: Open Air Museums: From Another Perspective. Sirogojno, 2013. 212–235. 2016 Plans and Concepts. Opportunities and Challenges Associated with the New Building of the Museum of Ethnography. Acta Ethnographica Hungarica 61(2) 2016. 383–394. 2018 The Museum of Ethnography’s China Collection. Studies on Cultures Along the Silk Road 2018. vol. 1. Budapest–Peking, 54–67. 2019 Néprajzi Múzeum és állandó kiállítás. In: Bali János – Bárth Dániel – Deáky Zita – Vámos Gabriella (szerk.): Kövek, fák, források. Tanulmányok Mohay Tamás hatvanadik születésnapjára. 170–183. Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet. 2021 The Politics of Memory and Ethnographic Museums.Néprajzi Értesítő CI. évf. 73-83. Budapest: Néprajzi Múzeum.
Macdonald, Sharon 2016 New Constellations of Difference in Europe’s 21st-Century Museumscape. Museum Anthropology 39. 1. 4–19.
Monjaret, Anne – Roustan, Mélanie 2017 A palace as legacy: The former French colonial museum – perspectives from the inside. Journal of Material Culture. Vol. 22(2), 216–236.
Nagyné Batári Zsuzsanna 2014 Tájegység születik. Szabadtéri kiállítások rendezésének kérdései az Észak-magyarországi falu tájegység esettanulmánya alapján. Szentendre.
Pagani, Camilla 2018 Néprajzi múzeumok: egy új paradigma felé? In: Foster Hannah et all. (szerk.): Többszólamú múzeum. Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején. 24–43.Budapest: Néprajzi Múzeum.
Piret, Õunapuu 2012 Estonian National Museum: Public communication strategies and practices in the initial years. Õpetatud Eesti Seltsi Aastaraamat. 2011. Annales Litterarum Societatis Esthonicae. Tartu, 124–128.
Rentzhog, Sten 2007 Open Air Museums. The history and future of a visionary idea. Carlssons, Jamtli.
Sári Zsolt 2017 Interkulturális dialógusok a Skanzenekben. Múzeumcafé 59–60. Skanzen. Falumúzeumok egykor és most. Budapest, 99–114.
Selmeczi Kovács Attila – Szabó László (szerk.) 1989 Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest–Szolnok: Néprajzi Múzeum – Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóság,
Veres Gábor 2020a A nem szakos néprajzi, népművészeti és kulturális antropológiai ismeretek oktatása a magyarországi felsőoktatásban In: Cseh, Fruzsina – Mészáros, Csaba – Borsos, Balázs (szerk.) Számvetés és tervezés: A néprajztudomány helyzete és jövője a 21. században. 489-498. Budapest: L’Harmattan Kiadó – MTA BTK Néprajztudományi Intézet. 2020b A tájházak, mint a kultúra éltető közegei – a kulturális örökség rétegzettségének tükrében In: Albu-Balogh,Andrea – János Szabolcs – Verók, Attila (szerk.) Az irodalom és a kultúra éltető közege: A lokális és a regionális. 127-135. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület.
Wróblewski, Filip 2013 Project „Ethnography as a personal experience”. History of anthropology in Poland from the researchers point of view. Prace Etnograficzne 41. 2013. Krakow, 145–156.
Az 1989-ben megjelent országos körképet tartalmazó kötet számára Selmeczi Kovács Attila által írt intézménytörténeti összefoglalás óta nem készült célzott, újabb, ilyen jellegű munka. Számos résztanulmány, gyűjteménytörténeti elemzés született viszont, több elméleti igénnyel írt meghatározó jelentőségű írás mellett.[1] Intézménytörténeti szempontból minden esetben különösen tanulságos minden külső szempontból megvalósult értékelés figyelembevétele. A Magyar Néprajz kézikönyvnek a sorozatot teljessé tevő 2011-ben megjelent kötetében tömör értékelés olvasható a Néprajzi Múzeum utóbbi évtizedeire vonatkozóan.[2] Paládi-Kovács Attilának a néprajzi kézikönyvben megfogalmazott véleménye szerint a budapesti Néprajzi Múzeum kiállításai mellett főként gyűjteményeinek igényes feldolgozásával, tárgykatalógusainak (A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai) és népművészeti tematikus monográfiák (Magyar népművészet) sorozatának megjelentetésével szolgálta a múzeumi tárgykollekciók tudományos feldolgozásának, értelmezésének ügyét.
Egy közgyűjtemény tevékenységének hitelességét és jelentőségét elsősorban a gyűjteményeinek jellemzői alakítják. Az utóbbi harminc évben zajlott gyűjteménygyarapodás bemutatása szoros összefüggésben van az évek óta zajló költözéselőkészítési munkával, amely érdemi előrelépést hozott a nyilvántartási területen is. Így váltak pontosíthatóvá a vonatkozó adatok.
Az alábbi grafikonból megismerhető gyarapodási jellemzők alátámasztják az intézmény éves munkajelentéseiben gyakorlatilag a teljes korszak idején általánosan jellemző módon hangsúlyozott tényt, hogy elsősorban forráshiány miatt nem nyílt lehetőség tervszerű gyűjtésre. Néhány kivétellel, meghatározó módon célzott pályázati források bevonásával lehetett a műtárgygyűjtemény gyarapítását menedzselni. További önkorlátozó szerepe volt a megoldatlan raktározási helyzetnek. A túlzsúfolt gyűjteményi raktárakba a kisebb gyarapítások elhelyezése is különös kihívást jelentett a Kossuth téren vagy a törökbálinti depóban.
A Néprajzi Múzeum egyedi nyilvántartású műtárgyállományának gyarapodása, 1989–2020
A grafikonon feltűnő növekedést jelző ugrás, a külső körülményekkel szoros összefüggésben csak 2018-tól működhetett. Ez összefügg a raktárrendezésből, revíziókból származó belső gyarapodásokkal és egyes sikeres forrásbevonással megoldott célzott szerzeményezéssel egyaránt. A revíziók soha nem jelentenek egyirányú folyamatot, hiszen az esetenként több évtizedes (s előfordult, hogy évszázados) nyilvántartási hiányosságok tisztázása, felszámolása igen gyakran komoly selejtezési, törlési eredményre vezetnek. Különös kihívást jelentetett az utóbbi években, hogy bár a csomagolás és költözés időszakában extra megterhelést jelent minden új gyarapítás, viszont egyes akár nagy darabszámú gyűjtemények intézménybe kerülése stratégiai okokból halaszthatatlan feladatként jelentkezett. Különösen igaz ez a veszélyeztetett magángyűjtemények megszerzésére.
A KORSZAKOLÁS JELLEMZŐI
A most összefoglalásra kerülő három évtized a Néprajzi Múzeum történetének egy sajátos szempontból szinte példátlan stabilitást mutató periódusa, minden intézménytörténeti program, szaktudományi változás, személyi átalakulás ellenére. Ebben a 30 évben ugyanis nem került sor az intézmény kényszerű költözésére – igaz, hogy a bemutatásra kerülő időszak utolsó éveit az utolsónak szánt és tervezett végső költözés előkészítése és megvalósítása határozta meg elsőrendűen, ám a tanulmány írásakor az intézmény főépülete még a Kossuth téren működött.
A Néprajzi Múzeum épületének története végig kísérte az intézmény másfél évszázados működésének teljes időszakát. Számos költözés után 1975-től birtokolta épületét a Parlamenttel szemben a Kossuth téren. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kúria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum, elköltözve a népligeti iskolaépületből, a Kossuth téren kapjon helyet. A Néprajzi Múzeum utóbbi harminc éves története szempontjából meghatározó volt és maradt a székhelyének kérdése. Az intézmény külső megítélésében az olyan kommunikációs tényező sem elhanyagolható, mint az intézmény egyedi, állandó székhelye által társadalmilag megszilárdult képének hiánya. A Kossuth téri elhelyezés időszakát ciklikusan végig kísérték újabb kiköltözési ötletek és szándékok. Közvetve ennek is volt hatása a múzeumi gyűjtemények formációs folyamataira, miként más szinten az eredetileg nem múzeumi célra emelt épület raktározási, kiállítási munkavégzési belső adottságainak is.[3] A beköltözést követően számos komoly átalakítás zajlott az épületben a műtárgyvédelmi, kiállítási, szakmai funkciók megteremtésének szándékával. A legjelentősebb és koncepciózus elképzelés a Palotából Múzeum címet viselő program volt. A Néprajzi Múzeum nyilvános múzeumi tereinek használatát alapjaiban gondolta újra és alakította át 2009-2010-ben. A megvalósítás során az épület több reprezentatív belső tere teljes egészében visszanyerte eredeti állapotát és funkcióját (bejárati előcsarnok), míg az új fogadótér kialakítása a 21. századi múzeumlátogatók igényeit szolgálja. Mindezek mellett – a komplex átalakítási program következtében – az épület múzeumi funkciója az alkalmazott modern technikának köszönhetően sokkal hangsúlyosabbá vált a központi reprezentatív terekben (például a bejárati fogadótérben és a központi aulában elhelyezett, múzeumról szóló multimédiás programok kapcsán).[4]
Az intézménytörténeti összefoglaló írásakor már évek óta zajló gondos előkészítő és tervezési folyamat eredményeként végleges és ez alkalommal története során először, saját céljaira tervezett és megépített objektumokba költözik az intézmény. A kulturális intézmények, így a múzeumok történetének elemzésekor általánosan alkalmazott megoldás azok vezetőinek működését korszakjelölőként értékelni, esetenként elemezni.[5] Megítélésem szerint hiteles intézménytörténeti elemzésnek azonban nem szerencsés automatizmusként kezelnie a vezetőváltásokat „korszakhatárként”. A múzeumi működés összetett folyamat és számos elemének megvalósítása hosszú évekig tartó előkészítést igényel. Ezért nincs értelme egyes főigazgató váltások időpontját alapul venni az elemzések kiindulási pontjaként. Nyilvánvaló az is, hogy akár évtizedes hagyományú programok, tevékenységi területek esetében szűklátókörű és alkalmatlan vezetői beavatkozás az átgondolt fejlesztés helyetti indokolhatatlan lezárás vagy az erőltetett radikális irányváltás.
A most bemutatásra kerülő idő intervallumban a Néprajzi Múzeumot öt főigazgató vezette. A nagyformátumú, az intézmény történetének egyik leghosszabb periódusában vezető Hoffmann Tamás főigazgatói működésének utolsó éveivel kezdődött ez az időszak. Őt követte 1992-től utódja, Hofer Tamás, akinek egy ciklusra (5 év) terjedő működése az útkeresés és az intézményi küldetés átpozícionálásának szándékát tükrözte. Az ő nyugdíjba vonulását követően Fejős Zoltán három cikluson keresztül 1997-től 2013-ig vezette a Néprajzi Múzeumot. Az ezredfordulótól kezdve a Néprajzi Múzeum a muzeológiai kutatások és a néprajzi múzeumi reprezentáció megújításának egyik legfontosabb magyarországi intézményévé vált. Fejős Zoltán egy esztendőre kiterjedő kutatói ösztöndíjas távollétének idejére Szarvas Zsuzsanna főigazgató-helyettes irányította a múzeumot megbízott főigazgatóként 2010-11-ben.[6] Akkor zajlott a Kossuth-téri „korszak” legnagyobb infrastrukturális fejlesztése, a látogatóbarát körülmények megteremtésének igényével. 2013-tól Kemecsi Lajos a múzeum főigazgatója. Az utóbbi esztendők legfontosabb történései az intézmény megújulásának szó szerint teret kínáló új épületek tervezésével, kivitelezésével, a költözés rendkívül bonyolult feladatainak kihívásaival és nem utolsó sorban az új állandó tárlatok előkészítésével összefüggésben zajlottak.
A Hoffmann főigazgató által irányított Kossuth térre költözést követő időszak az intézmény új funkciójának kidolgozását igényelte. Ez a tudományos elemzőmunka átalakításában, viszonylag önálló fölfogásának képviseletében és a közművelődési, közönségkapcsolati munka – kiállítások, kutatószolgálat, múzeumpedagógia – kiszélesedésében valósult meg. A gyűjteményfejlesztésben és a tudományos munkában erőteljesen éreztette hatását a hosszú ideig elhúzódó költözködés, majd a nyomában járó állományrendezési feladatok terhe, továbbá a napi múzeumi kötelességek ellátásának új követelményei és a kiállítások számának növekedése.[7]
A múzeum alapvetően megváltozott életformája meglehetősen nagy terhet rótt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiválása után megcsappant szaktudományos állományra. A kedvezőbb feltételeket kínáló akadémiai munkahelyek további elszívó hatását a múzeum nem tudta ellensúlyozni, így az 1980-as évek közepére egykori szakemberei nagyobb részét elvesztette. Ennek eredményeképpen a tudományos kutatómunkában is mind erőteljesebben érvényesült a fiatalabb generáció kezdeményezése. A korábbi egyéni monografikus kutatások helyébe új szemléletmódú és módszertani kísérletező vállalkozások léptek, jobbára pályázati rendszerben támogatott kutatások képében.[8] A korszak zárásaként is értékelhető a több évtizedes hiány pótlásaként nehéz és sok vitával is terhelt előkészítési folyamat eredményeként 1991-ben megnyílt új magyar állandó tárlat, A magyar nép hagyományos műveltsége címmel. Ez a kiállítás több megújítás és egy műtárgyösvénnyel való kiegészítést követően az épület látogatók előli bezárásáig, egészen 2017. decemberéig volt látogatható.
Az intézmény kiállításain, kutatási irányain érződött, hogy Hoffmann Tamás saját érdeklődésének egyik alapproblémája volt a termelés és a fogyasztás viszonyának kérdésköre. Számos kísérletet tett az irányítása alatti évtizedekben annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a parasztságnak a 19. század közepéig tartó kisüzemi termelése és társadalmi modernizációja az iparosítás és technikai újítások hatására hogyan alakul át. Miként válik a parasztság árutermelővé, s ezáltal hogyan polgárosodik. További izgalmas kérdésként szerepelt, hogy a fogyasztás szerkezete és stílusa mennyire következik a termelésből, vagyis fölhalmozó, reprezentációra törekvő lesz-e és ezáltal generálja a népművészet idealizációs folyamatát. További erőteljes kiállítási és kutatási tematika volt az életmód és a mindennapi élet ábrázolása. Ehhez szorosan kapcsolódik az archívumi kutatásokat évtizedekre formáló hosszútávú inventárium kutatások elindítása (1978) és folytatása a Néprajzi Múzeumban.[9]
Hofer Tamás 1992-ben vette át az intézmény vezetését Hoffmann Tamástól. Komoly várakozás előzte meg érkezését és vezetői ciklusát mindvégig a kényszerű kompromisszumok és feszítő külső feltételek szorításában volt kénytelen megélni. Vezetői működése a kiterjedt és széleskörű nemzetközi ismereteire is építő újrapozícionálási szándékkal értékelhető. Az adottságként kezelt infrastrukturális és személyi feltételek változtatására kevés esélye nyílt főigazgatóként. A Néprajzi Múzeum küldetésének modernizálásához kézenfekvő eszközként fordult az általa otthonos és ismert társadalmi-történeti kérdésekre reagáló időszaki kiállítások megoldásához. Tudományos kutatási műhelyként nem kezdeményezett radikálisan új irányokat és a publikációs formák terén is megmaradt a hagyományos értékek megőrzésének szándékánál. A néprajz és antropológia tudományos diskurzust igénylő folyamataiban személye kiválóan megfelelt a konszenzust teremteni képes és elfogadott mérvadó szereplő helyzetének. Irányítása alatt indult el a Néprajzi Múzeum a fölismerhető egyre gyorsuló pályán a korszerű közgyűjteménnyé válás felé, a modern múzeumi küldetést támogató feladatvállalással. Az intézmény merőben új tudományos és közművelődési feladatának érdekében alakult meg már 1985-ben a Néprajzi Filmstúdió, amely az archív filmek felújítása mellett néprajzi dokumentumfilmek készítésével napjainkra százezer métert meghaladó anyaggal rendelkezik. A jobbára 16 mm-es filmek korszerű kezelése és forgalmazhatósága miatt 1995-ben megkezdődött a teljes filmanyag feltárása, katalogizálása és videotechnikára való átírása. A filmdokumentumok többsége az 1940-es évek elejétől az 1960-as évek vége közötti időből származik, pótolhatatlan értékű anyagot képvisel.[10]
Hofer Tamás nyugdíjba vonulását követően hozzá hasonló komoly várakozás előzte meg Fejős Zoltán főigazgatói működését. A szintén korábbi évtizedes közvetlen munkahelyi tapasztalattal rendelkező, a korszerű társadalomtudományi szférában elismert kutatóként értékelt Fejős Zoltán jogosan fogalmazott a 2000-ben megjelent a Néprajzi Múzeum Gyűjteményeit elemző monstre vállalkozás bevezetőjében, hogy az intézmény, amely egyfelől jellegében, másfelől a neki tulajdonított szerepében a korábbiakhoz képest sokszorosan megváltozott, a 20. század végén ismét a szakma „frontvonalába” került. Ezt elősegítette, hogy a tudományos preferenciák között megkülönböztetett szerepet kapott a kultúra reprezentációjának kérdése, ami a múzeumi tevékenység széles skáláját érintette.[11] A vidéki múzeumhálózat átalakulásaival párhuzamosan zajló kultúrpolitikai folyamatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a Néprajzi Múzeum, mint országos szakmai irányító, koordinációs központ viszonylagos elsőbbséget élvezett. Ez a helyzet az 1997-es kulturális törvényig maradt fönn, mely megszüntette az országos múzeumok, így a Néprajzi Múzeum irányító szerepét még a szakfelügyelet terén is. Ezt követően az intézmény gyakorlatilag a 21. század második évtizedéig hivatalos, jogi és szervezeti háttér nélkül, kiterjedt tudományos, közművelődési, állományvédelmi tevékenységével, országos muzeológusi konferenciák szervezésével töltötte be szerepét.[12]
A 21. században a magyar paraszti élet és a távoli kontinensek kultúrájának bemutatása mellett hangsúlyos lett a kortárs társadalmi jelenségek dokumentálása is. Érzékelhető hangsúlyváltásként felgyorsult az egyes gyűjtemények feldolgozása és digitalizálása. A múzeum számos új könyvsorozatot indított el, kutatási programokat valósított meg, sikeres hazai és nemzetközi kiállításokat rendezett, népszerű múzeumpedagógiai programokat szervezett. 1998 óta Tabula néven jelent meg a Néprajzi Múzeum új periodikája, melyben a közkultúra, a jelenkor tömegkultúrájának, divatjainak problematikáját elemző írások is helyet kapnak. Hasonló irányultságúak, de a múzeumi funkciókhoz (tárgyszerzeményezés, konzerválás, megőrzés, kiállítás) szorosabban kapcsolódó kiadványok a MaDok Könyvek és MaDok Füzetek című, a jelenkor tárgyi világát dokumentáló új sorozatok is. Fejős Zoltán kiemelt szerepvállalása mellett a múzeumi kollektíva kiemelkedő vállalkozása és eredménye a szerzeményezés történetét, a tárgykollekciók születését, gyarapodását egyenként és külön – külön is elemző, dokumentáló A Néprajzi Múzeum gyűjteményei című kötet.[13]
A Néprajzi Múzeum az utóbbi negyedszázadban nagy lépéseket tett archívumainak nyilvántartása, digitalizálása, anyagainak közreadása terén is. A fényképek, diapozitívok, a rajzgyűjtemény, a mozgófilmek egyre többször önálló albumban, kiállításokon és vetítéseken is megismerhetővé váltak. Megjelentek a Néprajzi Értesítő újabb kötetei, és 2003-ban kiadták az 1900-2000 közötti évfolyamok, kötetek teljes repertóriumát. A Néprajzi Múzeum könyvtára gondoskodik a Magyar Néprajzi Bibliográfia című sorozat újabb (éves) anyagainak összeállításáról is.[14]
Országos szintű intézményi szerepvállalásként indult és teljesedett ki az egyértelműen Fejős Zoltán főigazgatóhoz kötődő korszerű nemzetközi mintákat is figyelembe vevő komplex program a MaDok.[15] A 2002-ben az intézmény által szervezett kaposvári néprajzos muzeológus továbbképzésen kezdeményezett jelenkor-dokumentálási programként indult. Véglegesült a jelenkor-dokumentálás adatbázisának a szerkezete, megkezdődött az egyes néprajzi, illetve társadalomtörténeti, egyetemi intézményekkel való kapcsolatfelvétel. A program indításának meghatározó fölismerése, hogy a múzeumi gyűjtemények bővülésének, gyarapodásának egyik hosszú távú lehetősége a jelenkor dokumentációja. Fejős Zoltán a Tabula folyóirat alapítójaként széles körű fórumot teremtett a néprajzi-antropológiai kutatások számára, aMaDok-füzetek és MaDok könyvek sorozatának elindítása pedig a jelenkorkutatás, a kortárs muzeológia fogalomkészletét, megközelítésmódját újította meg, helyezte korszerű alapokra. A Néprajzi Múzeum a MaDok-program keretében közel két évtizede kínál segítséget a kultúrtörténeti, társadalmi múzeumok és szakemberek számára a jelenkutatás koordinálásában. A MaDok program rendszeresen működő elemei voltak az indulást követő évtizedben: gyűjteménygyarapítási pályázat a hálózatban lévő intézmények számára, a Kiállítási Dominó kiállításainak cseréje (Domino Remix, 2006), módszertani konferenciák szervezése a múzeumi jelenkutatás keretében folytatott gyűjteménygyarapításról és a kiállításokról, s a konferenciák anyagainak publikálása.
Az utóbbi években a MaDok program több súlypont váltáson keresztül formálódott. A program részei különböző intenzitással működtek az egyes években a hozzájuk rendelt források kiszámíthatatlan, viszont gyakorlatilag folyamatosan csökkenő tendenciáihoz igazodva. Népszerű eleme volt a programnak a hálózati szereplők számára kínált gyűjteménygyarapítási pályázat, tájékoztató film készítése a MaDok-ról, módszertani konferenciák szervezése.
A Fejős Zoltánt követő Kemecsi Lajos főigazgatói kinevezése (2013) után az évek óta fokozatosan gyengülő minisztériumi támogatás miatt passzívabb program számára új kitörési pontok és stratégia kialakítása vált szükségessé. 2013-ban a MaDok Programban kiemelt szerepet kapott az oktatás (elsősorban a TÁRGYAS_RAGOZÁS kiállításra építve). A program sikerét mutatja, hogy a Néprajzi Múzeum a kiállítás múzeumpedagógiai programja révén ebben az évben múzeumpedagógiai nívódíjat is nyert. A kísérletezés és a kutatás mellett 2015-től újra megjelent a programban a kiállítási munka, ami azért fontos, mert a leginkább látható része a múzeumi eredményeknek. Kiemelt szerepet kapott egy kísérleti, városi kiállítóhely kialakítása, ennek a kulturális életbe és a múzeumtudomány közegébe való integrálása. A MaDok LABOR-ban kísérleti jelleggel két projekt valósult meg 2014-15-ben: Tárgymutató és Múzeumháló címen. A korszerű szemléletet képviselő kutatói együttműködésre épített Ellenpedagógia a tóparton című kiállítás a Program tudományos és kommunikációs eleme is volt egyben. 2014 év végén OTKA támogatással megjelent Az otthon tárgyai. Képeskönyv a magyarországi bevándorlók tárgykultúrájáról című MaDok kötet. A migráció témájának jelentőségét és aktualitását a hazai társintézmények közül elsőként a Néprajzi Múzeum ismerte föl. A célzott tudományos OTKA kutatás szorosan kapcsolódott a MaDok programhoz.
Frazon Zsófia tapasztalataira építve sikerült egy korábban ki nem használt lehetőséget megragadni és célzott, a MaDok kutatást támogató OTKA pályázatot elnyerni (2014-2018). A pályázat segítségével a MaDok-program módszertani alapkutatást indított el: Mai tárgyak, mai emberek, társadalmi múzeumok. Út a részvételen és együttműködésen alapuló múzeumok felé címen. A kutatás céljai között hangsúlyosan szerepelt a több mint másfél évtizede működő MaDok-program módszertani kereteinek a kritikai feldolgozása, lehetséges új alapokra helyezése. A kortárs múzeumi tudományos szcénában is példaértékű pályázat eredményeként sikeres és korszerű módszertan mentén elkészült a…Nyitott Múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum című kézikönyv 2018-ban.[16] A kortárs kutatások országos kompetenciaközpontként kibontakoztatható fejlesztése a Néprajzi Múzeum kultúrstratégiai intézményi működésének (2019) az egyik szándékolt irányaként értékelhető.
Szintén országos szintű szerepvállalása bontakozott ki a Néprajzi Múzeumnak a 2000-es évek elejétől az állományvédelem területén Fejős Zoltán főigazgató és Balázs György főigazgató-helyettes irányításával. A múzeumi gyűjtemények anyaga elérhetőségének az elsődleges feltétele, hogy az ott őrzött tárgyak, dokumentumok hosszú távon épen megőrződjenek. Az intézmény stratégiájában ezért központi kérdéssé vált a raktári feltételek megfelelő biztosítása, valamint a preventív jellegű állományvédelem. A Néprajzi Múzeum az ezen a területen elért eredményeit és megszerzett tapasztalatait közvetlenül kamatoztatta a Nemzeti Állományvédelmi Program kidolgozásában. A program szakmai irányítását ellátó Múzeumi Állományvédelmi Bizottság vezetése és működtetése egyértelműen az intézményhez kötődött. A program első ciklusának (2003–2006) értékelő elemzése, valamint a következő középtávú terv (2007–2010) kidolgozását követően változatos területeken teljesedett ki a rendkívül jelentős szakmai feladat. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek rendszeres állományvédelmi ellenőrzése és a szükséges beavatkozások az intézményben működő restaurátorok és gyűjteménykezelők – muzeológusok összehangolt munkájára építve zajlott. A korántsem ideális körülmények ellenére egyértelműen ez a szakmai fölkészültséget és a napi rutinfeladatokban is érvényesülő következetességet igénylő munkatársi feladatvállalás biztosította az elmúlt évtizedekben és a jelenben is a Néprajzi Múzeum példaszerűnek ítélhető preventív állományvédelmi működésének sikerességét.
Az intézmény a 2014-től országos kompetencia feladatként vállalt küldetését saját gyűjteményeivel összefüggésben is következetesen gyakorolta.[17] Ettől az évtől vált kiemelt feladattá a napjainkban is működő, az állományvédelmi felelősi munkakör ellátásához szükséges ismeretanyagon alapuló akkreditált képzés. A képzés a Néprajzi Múzeum felnőttképzési programjaként jött létre, a Múzeumi Állományvédelmi Bizottság szervezésében. Elkészült a MÁP hároméves középtávú terve, melyben külföldi tapasztalatokra, valamint a hazai oktatási és kulturális intézményekkel történő együttműködésre alapozva elsősorban a hálózatosodás kiépítésére, a társadalmi küldetés erősítésére, a Bizottság valódi országos hatáskörének kibontására tett javaslatot. A 2017-ben elkészült középtávú program mentén működő kompetencia feladat kibontakozását az intézmény végleges és kiváló infrastrukturális feltételeket teremtő Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjának Szabolcs utcai bázisán fog kiteljesedni. Erre vonatkozóan már kidolgozásra került a kultúrstratégiai intézményi küldetéshez illeszkedő fejlesztési koncepció és a széleskörű hálózati működéssel az országhatárokon is túlnyúló állományvédelmi program elindítása előtt állunk.
Az intézmény előtt 2013-ban párhuzamosan két feladat állt, melynek középtávú és távlatos stratégiai kereteit kellett meghatározni és kialakítani: Az egyik a Múzeum folyamatos napi működésének biztosítása, kiállítások, programok kiadványok készítése, intenzív muzeológiai és közönségkapcsolati munka. Ennek része volt egy átgondolt, sokrétű kiállítási program megvalósítása, valamint a középtávú kiállítási koncepció kidolgozása, ami távlatosan már az új állandó tárlat létrehozását is elősegíti. A másik kiemelt feladat a Néprajzi Múzeum költözésének előkészítése volt. Ennek kapcsán megfogalmazódtak az új múzeumi intézményi stratégia meghatározó elemei, elkészült az építészeti program, amely minden építészeti koncepció alapját kellett, hogy képezze. Megkezdődött a várható költözésre való felkészülés, a raktárfelmérések, -rendezések, a gyűjtemények rendbetétele, a revíziós munka átgondolása.
A Kormány 1866/2015. (XII. 2.) határozata értelmében a Néprajzi Múzeum új épülete a Liget Budapest projekt részeként a városligeti Ötvenhatosok terén épül fel. A múzeum gyűjteményei pedig a Szabolcs utcában felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerülnek. Ezzel a döntéssel hosszú – több évtizedes (!) – esetenként ad hoc döntéseket is eredményező ötletelési folyamat zárult le végérvényesen. A tervezési, sőt még a kivitelezési fázisban is felmerültek ugyan esetenként korábban már valós érvek alapján elvetett „kiváló megoldások” meglévő ingatlanok (pl. Kilián laktanya) átalakítására a múzeum számára, de ezeket amennyiben szükséges volt széleskörű szakmai és társadalmi összefogással és célzott kommunikációs programmal minden esetben sikerült elhárítani.
2014-től további két országos kompetencia feladattal bővült a Néprajzi Múzeum felelősségi és cselekvési területe. A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat alapvetően a múzeumi Monari adatbázis fejlesztése során szerzett tapasztalatok hasznosításával függött össze. Az intézmény tevékenységében a kétezres évek elejétől folyamatosan jelen volt a digitalizációs muzeológiai feladatrend. Az egyik legnagyobb ugrást a 2004-es év hozta amikor 15.000 műtárgyat – fotót és dokumentumot digitalizáltak pályázati forrásra támaszkodva.[18]
A gyűjtemények digitalizációs programja (ami adatbevitelt és -ellenőrzést, a rekordok fotóval való ellátását, valamint a rekordok webes publikálását jelenti) már azt eredményezte, hogy 2006 végére közel 20.000 műtárgy, továbbá ehhez kapcsolódó 33.000 műtárgyfotó, valamint 20.000 meghaladó adattári dokumentum volt elérhető interneten keresztül a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiből. Ez magyarországi viszonylatban valószínűleg a legjelentősebb hozzáférhető múzeumi digitális állomány volt akkor! A kétezres években a napi muzeológiai munka egyik legfontosabb feladata volt a műtárgy-digitalizálás. A digitalizációs munka részben a műtárgyállomány feldolgozását, részben külső hozzáférésének biztosítását szolgálta. A gyűjteményi adatbázishoz való hozzáférést az Ariadne adatbázis internetes felülete biztosította.[19] 2009-ben az interneten keresztül hozzáférhető állományok újra jelentősen tovább bővültek. A hozzáférés néhány speciális csoport kiemelésével még hangsúlyosabb lett, így külön elérhetővé vált a nemzetközi rangú Óceánia-gyűjtemény számottevő része, a képeslapgyűjtemény újonnan digitalizált csoportja (1.500 db), valamint a Néprajzi Értesítő teljes 80 évfolyamnyi anyaga – ami érdemben támogatta a tudományos kutatásokat.
A kompetencia feladat kijelölése annak a nyilvánvaló állapotnak volt köszönhető, hogy a Néprajzi Múzeum rendelkezett a legnagyobb hazai néprajzi digitális adatbázissal, amelyből nagy számban tett tételeket publikussá, továbbá olyan digitalizálási stratégiával is rendelkezett, amely a zökkenőmentes és módszeres működés alapját képezhette. A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat keretén belül működött az a konzultáció-sorozat és szakmai segítségnyújtás, amelyet a Múzeum szolgáltat más intézmények számába a Monari adatbázis használatának és fejlesztésének kapcsán. A kompetencia feladat részeként került sor más múzeumokkal közös online-adatbázisok és online-kiállítások létrehozására, amelyekben a néprajzi tartalom is hangsúlyosan megjelenik (mint például az I. világháborús tematikájú oldal, amelyben a Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Múzeummal működött együtt az intézmény, vagy a Xántus János ázsiai tárgyait bemutató oldal, amelynek létrehozásában a Hopp Ferenc Múzeummal).[20] A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat a Múzeumban e téren végzett több évtizedes munkán és a szakágban e területen betöltött vezető szerepén alapul. A kompetenciafeladat ellátását elsősorban a Nyilvántartási és Digitalizálási Főosztály informatikus és muzeológus munkakörben foglalkoztatott munkatársai végzik, összhangban az intézmény napi működését biztosító nyilvántartási, és az utóbbi években kitüntetett szerepet játszó költözéselőkészítési feladatokkal, az ehhez kapcsolódó fejlesztésekkel. Az utóbbi során kialakított és rendszerbe foglalt folyamatok, és az ezek kiépítése során felhalmozódott tudások, tapasztalatok már szintén annak a tudásbázisnak, ismeretanyagnak a részét képezik, amelyet nemcsak a néprajzi gyűjtőkörrel rendelkező társintézményekkel osztunk meg személyes vagy online konzultációkon (pl. Beregi Múzeum, Szabadtéri Néprajzi Múzeum), hanem más országos múzeumokkal is. Szintén a szakágon túlmutató szerepvállalást bizonyítja, hogy részt vesz a Néprajzi Múzeum mind a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia mintaprojektjének munkacsoportjában, mind pedig a Múzeumi Spektrumon dolgozó szakértői bizottságban.
A TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG AZ INTÉZMÉNYBEN
A korszerű múzeumi tudományos kutatás két meghatározó területe a gyűjteményi anyag feldolgozása és kutatása, illetve új, a gyűjteményekhez is kapcsolódó (terep)kutatások, tárgy- és dokumentumgyűjtések megvalósítása és feldolgozása. A Néprajzi Múzeumban alapkutatás jelleggel működött a vizsgált időszakban a gyűjteményi anyag feldolgozása. A gyűjteményfeltáró program számos gyűjteményi egységet érintett, és célja a tárgyleírások, tárgypublikálások tudományos kérdéseinek tisztázása volt az anyagközlésen túl. A konkrét feldolgozások és kötetek egy-egy jellemző megközelítési módot valósítottak meg, egyesítve az elméleti szempontokat a leíró részekkel.
A múzeum kitüntetett kutatási témájaként értékelhető az elmúlt évtizedekben az anyagi kultúra, ezen belül pedig a kortárs anyagi kultúra vizsgálata. Előbbi esetében alapkutatások és esettanulmányok egyaránt folytak Az intézményi tudományos szerepvállalás mindezen területeken kimagasló eredményességgel zajlott.[21] A Néprajzi Múzeum megítélése a hazai közgyűjtemények között kiemelkedőnek ítélhető a megújulást eredményező szakmai kezdeményezések és a tudományos tevékenység alapján.[22]
Az intézmény tudományos és szakmai tevékenységét érdemben minősíti, hogy hány szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatárs dolgozik a Múzeumban. A tudományos minősítéssel rendelkezők száma a minőségi feltételek háttereként is informatív, illetve az intézmény sikeres pályázati tevékenységének is fontos eleme.
Tudományok doktora, akadémiai doktor
1
Kandidátus, PhD
6
Egyetemi doktor
6
Fokozat nélkül
39
Összesen
52
Minősítettek összesen
7
Minősítettek %-ban
13,5
Tudományos munkakörben foglalkoztatottak száma, 2003
Szakirányú egyetemi végzettség, tudományos munkakör
58
Tudományos fokozat (kandidátus, PhD, habilitáció)
15
Folyamatban lévő PhD
8
Középfokú nyelvvizsga (összlétszámra)
72
A munkatársak szakirányú végzettsége és tudományos minősítése, 2020
A fenti két táblázatban szereplő adatok alátámasztják, hogy az intézményi költözés és az új állandó tárlatok előkészítésének, megvalósításának komplex feladatrendjéhez igazodva, milyen hangsúlyt kapott a személyi erőforrás fejlesztésben a tudományos potenciál képviselete az utóbbi évtizedben. A 2003-as minősített munkatársi arány 13,5 % volt, ami közel a kétszeresére nőtt 2020-ra, azaz 26 %-os volt. A továbbképzés, a szakmai fejlesztés, illetve az életpálya szempontjából is fontos adatot jelent a folyamatban lévő PhD képzésben érintettek száma.[24] 2003-ban 6 munkatárs szerepelt a folyamatban lévő PhD képzések listáján – tanulságos, hogy közülük a napjainkig eltelt időszakban ketten szerezték meg a tudományos fokozatot. A nemzetközi kapcsolatrendszer, a szakmai tevékenység szempontjából egyértelműen fontos, hogy hány munkatárs rendelkezik nyelvvizsgával az intézményben. A táblázatban szereplő adatok igazolják, hogy a Néprajzi Múzeum személyi állománya magas szinten kvalifikált és a kulturstratégiai besorolású intézmény kiemelt jelentőségű feladatainak megvalósításához méltó minősített szaktudással rendelkezik. Az intézményvezetés kiemelt célja, hogy a fiatal munkatársakat továbbképzésre, nyelvvizsgák megszerzésére ösztönözze. A Néprajzi Múzeumban 2020-ban 58 szakirányú végzettségű kutató (ezzel jelenleg a legnagyobb létszámú hazai néprajzos-antropológus munkatársat foglalkoztató intézmény) dolgozott. Közülük nyolcan a költözéssel összefüggésben nem közvetlenül muzeológusi beosztásban, hanem az alkalmazott tudományos tevékenységben szerepet vállalva működnek. A 15 minősített munkatárs közül 1 fő habilitációval is rendelkező kandidátus, 14 fő PhD minősítéssel rendelkezett, és ugyancsak nyolc fő végezte a doktori iskolát. A szakirányú végzettségű munkatársi kör 72 nyelvvizsgával rendelkezett, többnyire angol, német, de néhányan spanyol, orosz, francia, olasz és román nyelvből is.
Az utóbbi harminc esztendő a hazai néprajztudomány és kulturális antropológia történetének rendkívül fordulatos időszaka. Ez közvetlenül leképeződött a Néprajzi Múzeum tudományos tevékenységében is. Évtizedes előzményekre épülő folyamatok teljesedtek ki az 1989-től vizsgált időszakban. Ezek sorát a még 1977-ben megindult 17-19. századi hagyatéki leltárak feltárásának programja nyitotta meg, amely révén több mint tízezer inventárium teljes anyaga került a gyűjteménybe. 1988-tól a feltárt anyag publikálása is megindult. A számítógépes anyagfeltárás végső célja eredetileg a történeti források alapján kimutatható tárgyi felszereltség sokszempontú elemzése, illetve annak összevetése volt a recens, muzeális gyűjteményi anyaggal. A tárgytörténeti vizsgálatokkal szoros kapcsolatban álltak a motívumkataszter és tárgykatalógus munkálatai, melyek az egyes gyűjtemények teljes tárgykészletének rendszerezésére vállalkoztak. Módszertanilag is új eredmények voltak várhatóak a falusi, mezővárosi társadalom gazdasági és kulturális változásait vizsgáló kutatásoktól, melyek közül Besenyőtelek 20. századi családrekonstrukciója készült el ötezer adatlap nyomán. Emellett társadalom-néprajzi vizsgálatok folytak Bajnán, Mezőkövesden és a Sárközben is. Az 1990-es évek első felében nyílt lehetőség a nemzetközi gyűjtemények gyarapítását is eredményező több expedíciós részvételre az Urál vidéki finnugorok körében és Dél-Amerika indián kultúráinak kutatása terén.[25]
Az intézményi tudományos kutatások anyagi feltételeinek megteremtésében időszakonként sajnálatos módon szinte kizárólagos szerepe volt a külső pályázati forrásoknak. Így teremtette meg az intézményi keretét a tárgygyűjtemény-feldolgozáson alapuló OTKA kutatás a kiemelkedő jelentőségű publikációknak (Tárgykatalógusok) is.[26] A program a szakmai szempontok figyelembevételével kiemelt gyűjtések vagy tárgytípusok katalógus formájában való közzétételét ölelte fel. 2004-ben befejeződött egy korábbi OTKA kutatás[27], mely a múzeum Európán kívüli gyűjteményeit és gyűjtőit európai kontextusba helyezte. Ennek a munkának az értékes összefoglalása 2008-ban jelent meg angol nyelven.[28] Az intézmény által kezdeményezett és koordinált OTKA programok mellett további tudományos projektek is szorosan kapcsolódtak a Néprajzi Múzeum munkatársi köréhez. Így A „népi kultúra” képének megszerkesztése Magyarországon 1850–1918 (T 030291); vagy a Nemzeti jelképek a népi tárgykultúrában (T 032126) programok.[29] 2010. végén fejeződött be az újabb, gyűjteményfeltáró munkát támogató OTKA kutatási program, amely 5 tárgykatalógus megjelentetését és további 3 előkészítését tűzte célul.[30]
A Néprajzi Múzeum egyes gyűjteményi egységei már intézmények kapcsolódó kollekcióival közös tudományos feldolgozásokban is megjelentek. 2012-ben jelent meg a Hagyományos járművek országos gyűjteményi katalógusa – melyben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a vidéki szabadtéri gyűjtemények vonatkozó műtárgyai mellett a Néprajzi Múzeum válogatott tárgyai is szerepelnek.[31] A komplex gyűjteményfeltáró tevékenység egyik sikeres programjaként 2013-ban befejeződtek az Ónedények Magyarország közgyűjteményeiben című – digitális formában készülő – katalógus munkálatai (http://onedenyek.neprajz.hu). 19 megyében és 4 önálló intézményben folyt a munka, az egész anyag korszerű digitális publikáció formájában a Néprajzi Múzeum honlapján hozzáférhető. Az utóbbi években folytatódott a munka más múzeumokkal közös online-adatbázisok és online-kiállítási archívumok létrehozásával, amelyekben a néprajzi tartalom is hangsúlyosan megjelenik. Így valósult meg Az Első világháború tárgyi emlékei című kutatás és oldal (http://elsovilaghaboru.neprajz.hu) a Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Múzeummal együttműködésben, és folyamatosan bővül a Xántus János ázsiai tárgyait bemutató oldal, amelynek létrehozásában a Hopp Ferenc Múzeum működik közre. További három online gyűjtemény készült az intézményi költözés időszakában: Lajtha László és csoportjának gyűjtései (http://lajtha.neprajz.hu); Kő kövön (http://kokovon.neprajz.hu); Ellenpedagógia a tóparton (http://ellenpedagogia.neprajz.hu); és Bartók Béla gyűjtései a Néprajzi Múzeumban (http://bartok.neprajz.hu)
Az intézményi tudományos tevékenység egyik közvetlenül megismerhető formája volt az utóbbi évtizedekben is a konferenciák szervezése. Éves rendszerességgel működtek a néprajzos-muzeológus továbbképzések több napos alkalmai, melyeken a tudományos diskurzus mellett érdemi szerepet töltött be az informális találkozások alkalma is. A Néprajzi Múzeum által kezdeményezett és koordinált szakági muzeológusképzés mint országos szakmai kompetenciafeladat lehetővé tette a néprajzi muzeológia teljes spektruma számára az aktuális szakmai kérdések hozzáférhetőségét, a tapasztalatcserét és a szakmai kapcsolatépítést. A néprajzos-muzeológus továbbképzés elsősorban egy intézményen túlmutató, teljes szakágat érintő szakmai és tudományos fórum, a néprajzi gyűjteményekben dolgozók számára teremt lehetőséget az eredményesség és hatékonyság növelésére.
A számos emlékezetes és az aktuális tudományos kihívásokra is érzékenyen reagáló alkalom között indokolt megemlíteni a Fotó és néprajzi muzeológia címmel 2003-ban, vagy a Tudományos kutatás a néprajzi múzeumokban című 2004-es, [32]A néprajzi muzeológia „helyi” körülményei és kontextusai a 2006-os vagy a 2011-es Mi a néprajzi muzeológia ma?című tanácskozásokat. Visszatérő témái voltak a továbbképzéseknek a múzeumok alapfeladataira reflektálva a gyűjteményezés kérdéskörének problémái. A 2000-es felsőtárkányi konferenciát követően, a 2008-as lakitelki tanácskozáson és a 2012-es szegedi éves rendezvényen is erről volt szó. A képzés témaválasztását és szervezését jelenleg is a Néprajzi Múzeum felügyeli és végzi, amelyre 2016-ban kidolgozott egy középtávú képzési tervjavaslatot. Az új stílusú továbbképzéseken szekciókra bontva, előadások, kerekasztal beszélgetések és alkalmanként world café keretében értekeztek a résztvevők a felvetett témákról, amelyben az elméleti megközelítés, a módszertani és a gyakorlati tevékenység lehetőségei és kritikái egyaránt helyet kaptak. Az intézményi költözéssel (majd a pandémiával) összefüggésben az utóbbi években nem valósult meg vidéki helyszínre szerveződő több napos továbbképzés. 2020-ban az új állandó kiállítások koncepciójának megvitatására szervezett három napos Útközben című nemzetközi konferencia töltötte be a továbbképzés szerepét. 2021. őszén a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjának megvalósult megoldásaira építve újra gyűjteménykezelés és a nyilvántartás tematikájának elemzésére nyílik lehetőség a tervek szerint.
Az éves muzeológus továbbképzések szakági jelentőségű alkalmain kívül is számos iránymutatóként értékelhető tudományos konferencia megvalósítása kötődik a Néprajzi Múzeumhoz, az itt dolgozó kutatókhoz.[33]
A Néprajzi Múzeumban a kutatási eredmények az utóbbi években a költözési tevékenységgel összhangban – kiállítások hiányában – más rendszerben váltak láthatóvá és hozzáférhetővé: egyfelől kiadványokban, konferenciákon, szakmai és közönségprogramokon, másfelől a Múzeum online felületein és social média közegében. A Néprajzi Múzeum a magyarországi közgyűjtemények között vezető szerepet tölt be a digitalizált, publikált, nyilvánosan hozzáférhető gyűjteményi anyag számadatait tekintve. Ez azt a szemléletváltást is tükrözi, amely szerint a szakszerű megőrzés, a tárolás és a kutatás, ismeretátadás múzeumi alapfunkciói mellett a láthatóvá és hozzáférhetővé tétel hasonlóan fontos szereppel és funkcióval bír. A múzeumi szakmai stratégiai feladatok meghatározása kapcsolódik továbbá ahhoz a komplexebb stratégiaalkotó tevékenységhez is, amely a korábbi években már megélénkült. Ezt a munkát a gyűjteményi, gyűjteménygyarapítási és restitúciós stratégiák ugyanúgy meghatározzák, mint egy új tudományos, állományvédelmi, oktatási és kommunikációs stratégia kidolgozása. Ezek egyike sem képzelhető el magában, a gyakorlati működés pedig középtávon egészen biztos, hogy alakítja és formálja a tartalmukat. Létrehozásuk során egyszerre kell figyelembe venni a jelenlegi, aktuális működést és a közeljövőt meghatározó alapvető változásokat.
Fővárosi szakintézményként kevésbé közvetlen és egészen más stratégiát igényel a Múzeum viszonya a vidéki helyi közösségekhez és a lokalitáshoz (például egy városi múzeumhoz képest), mégis a kisközösségek számára a saját kulturális örökség hozzáférhetővé tétele szerves része a muzeológiai tudományos és a közönségkapcsolati munkának egyaránt. Nagy múltra tekint vissza a Múzeum gyűjteménye és kutatói kapcsolata a Heves megyei Átány faluval. Évek óta tartó terepkutatás, a helyszínen megrendezett kiállítások, és a magyar néprajztudomány egyik nagy adósságaként magyar nyelven 2016-ban megjelenő Az átányi parasztember szerszámai című kötet azt a komplex társadalmi és kulturális kapcsolatépítést is igazolja, amely a fizikai távolság ellenére is megvalósítható egy országos közintézmény és egy helyi közösség között. 2014-ben zárult le a Múzeum egyik OTKA kutatása (Bevándorló közösségek kortárs tárgyközpontú vizsgálata Budapesten; témavezető Szeljak György), amely Budapesten élő migránsok körében végzett tárgyközpontú antropológiai vizsgálat volt.
A korszerű módszertan mentén szerveződő múzeumi archívumi tudományos kutatások példaértékű projektjét valósította meg 2013 és 2016 között egy OTKA támogatású, történeti forrásfeltáráson alapuló múzeumi alapkutatás: A köznépi tárgyi világ differenciáltsága és változása a 18-19. századi Magyarországon címmel. A kutatás fő eredménye pedig a négy és féléves munka eredményeiből megjelent kötet: Pamutkendő, vasfazék, fajansztányér címmel.[34]A kutatás eredményei sikeresen kapcsolják össze az írott vagy ikonográfiai történeti források tárgyi világra vonatkozó adatait a múzeumokban őrzött tárgyakkal, s ezáltal bővítik, gazdagítják a róluk, a néprajzi tárgyakról való ismereteket. A hasonló – a kimeríthetetlen gazdagságú archívumi gyűjteményeket és az intézményi műtárgy gyűjteményeket vizsgáló komplex kutatások nemzetközi partnerek bevonásával nyilvánvaló módon kiemelt jelentőségű intézményi vállalásként működhetnek a jövőben is.
Az archívumi kutatással részben párhuzamosan 2018 és 2020 között Osztrák-Magyar kelet-ázsiai expedíció és Xántus János gyűjteménye című NKFI pályázat[35] keretében célzott levéltári és adattári kutatások zajlottak Budapesten és Washingtonban, illetve Lipcsében. A kutatás során összegyűjtött korábban ismeretlen levéltári források, nyomtatott dokumentumok és múzeumi adatbázisok elemzése alapján a kutatást lezáró kötet is elkészült.[36] Az első múzeumvezető tevékenységét összefoglaló monográfia megjelentetése komoly adósság felszámolását tette lehetővé a néprajzi muzeológia részéről. Olyan iratanyag tanulmányozására és másolatban begyűjtésére került sor, amelyek a Múzeum első kiállításával, illetve Xántus ezt megelőző amerikai gyűjtéseinek kapcsolatos új információkat jelentenek, és segítenek rekonstruálni a Múzeum születésének történeti időszakát. A források a vártnál-reméltnél nagyobb számban állnak rendelkezésre, ezért a jelenleg már 3.000-nél is több dokumentum digitális kutathatóvá tételére szolgáló adatbázis háttere is készül. A kutatás eredményei közvetlenül bekapcsolódnak a Múzeum aktuális állandó kiállítási munkájába is.
2017 és 2020 között zajlottak a Néprajzi Múzeum NKFI által támogatott alkalmazott tudományos kutatásai – amelyek a gyűjteményi feltáró munkák mellett, azokat kiegészítve, illetve a költözéselőkészítés mellett az intézmény tudományos kutatásainak fontos pillérei. Az egyik legfontosabb kutatási projekt célja a Néprajzi Múzeum új épületében megvalósítandó állandó kiállítások kutatási előkészítése, és a forgatókönyv elkészítésének katalizálása volt.[37] Az Útközben. A Néprajzi Múzeum új Állandó kiállításának előkészítése címmel végzett kutatás érdemben támaszkodott a magyar és nemzetközi gyűjteményekben korábban megkezdett és sikeresen folyó kutatások elméleti, módszertani eredményekre is. A komplex kutatás egyik eredménye egy fordításkötet megjelentetése, amely a nemzetközi etnográfiai múzeumok tapasztalatait, kiállítási gyakorlatát, szerepük újradefiniálását tekinti át.[38] Az állandó kiállítási témakönyv/forgatókönyv fejlesztő munkamessze túlmutat az NKFI kutatásban közvetlenül érintett munkatársak munkáján, és lényegében a teljes szakmai stáb kutatásán és rendszeres konzultációján alapul. A három – egymástól funkciójában és módszertanában alapvetően különböző – kiállítási egység (Kerámiatér látványtár; Ifjúsági kiállítás; modulrendszerű állandó gyűjteményi kiállítás) várhatóan évtizedes távlatban alakítja a hazai szakági tudományos paradigmát és múzeumi kiállítási gyakorlatot is. A tudományos eredmények megmérettetését is célozta a Néprajzi Múzeum által szervezett három napos nemzetközi Útközben / En Route című konferencia. A pandémia miatt a rendkívül nagy látogatottságú (550 fő!) konferencia online valósult meg.[39]
Nem szorosan a készülő új tárlatokhoz, inkább a megújítani szándékozott múzeumi (gyűjteményi) koncepcióhoz végeztek előkészítő tudományos kutatást 2019-ben és 2020-ban az Európa-gyűjtemény muzeológus és gyűjteménykezelő munkatársai Zágrábban és Belgrádban, egy szélesebb körűre tervezett balkáni együttműködés első lépéseként. A Múzeum több ezer balkáni tárgya mostoha sorsú, de nagyon izgalmas anyag, kutatására a korábbi évtizedekben nem volt sem humán sem anyagi erőforrás. Jelenleg sincs speciálisan a térségre vonatkozó szaktudással rendelkező munkatársa a Néprajzi Múzeumnak, ezért arra törekszünk, hogy ezt a deficitet hazai és nemzetközi együttműködések révén, esetleg jövőbeni közös kutatásokkal orvosoljuk.
A Néprajzi Múzeum nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tervezés folyamatához kapcsolódó aktuális kutatások minél több fórumon megjelenjenek, s ezek eredményei a lehető legnagyobb mértékben hasznosuljanak. Kresz Mária születésének századik évfordulója 2019-ben egy komplex szakmai és közönség programsorozat megvalósítását indikálta – más intézményekkel való együttműködésben. Időszaki tárlat nyílt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, amelyben a Néprajzi Múzeumban zajló kerámiakutatások eredményei is hasznosultak, a munkatársak pedig közvetlenül is részt vettek. Az évfordulóhoz kapcsolódóan online játéksorozat indult szeptember elején a Múzeum honlapján Kresz Mária 100 címmel, amely a kerámia tipológiai rendszert, illetve a gyűjtemény anyagát ismertette meg az érdeklődőkkel. Kapcsolódott ehhez egy promóciós film és egy nagyobb lélegzetű, Kresz Mária múzeumi munkásságát bemutató alkotás – ennek bemutatója a Néprajzi Múzeum, a Hagyományok Háza és a Magyar Néprajzi Társaság szervezésében megvalósult meg. Az online játék és a fejlesztés eredményei az új épületbe készülő Kerámiatér látványtárban is hasznosulnak, az online feladatsor pedig elérhető a Múzeum honlapján, a múzeumpedagógiai kínálatban.Az online és offline, szövegszerű publikációk mellett 2019-ben két filmes alkotás is készült a Múzeumban: Költözik a tojásgyűjtemény, Maglód pünkösdi templomdíszítési szokásai, melyek díjakat is nyertek az AVICOM F@IMP 2.0 (Festival of Audiovisual International Multimedia Patrimony) mozgóképes Sanghajban rendezett seregszemléjén.
Az új állandó kiállításokhoz és a folyamatban lévő kutatásokhoz igazítva a Múzeum az utóbbi évtizedben szabályozott formában lehetővé tette a heti egy nap – tudományos kutatómunkára fordítható – távollétet. Ennek keretében készültek a kutatások köteteiben megjelenő tanulmányok kéziratai, a Néprajzi Értesítő tanulmányok kutatómunkája és a szövegírás, az új állandó kiállítás forgatókönyvfejlesztésére szervezett tematikus munkacsoportokban végzett egyéni kutatómunka, egyéb tudományos előadások és publikációk előkészítése.
A Néprajzi Múzeum tudományos együttműködései – zárva tartása ellenére az utóbbi években is – több regiszterben működtek. Múzeumi alapkutatásnak számítanak a Múzeum NKFI kutatásai, amelyek a megvalósítás során magyar és nemzetközi együttműködéseket is mozgatnak: a gyűjteményi kutatások – amelyek most elsősorban a Múzeum új állandó kiállításainak megvalósítását célozzák – több esetben igényelnek komplex kutatói és intézményi együttműködést; emellett a továbbiakban is fontos a Múzeum és az oktatási intézmények kapcsolata, melyeket nem befolyásoltak érdemben a zárva tartás körülményei.
Jó példa a tudományos kutatásokkal szorosan összefüggő közvetlen múzeumi szakfeladatok összetettségére az alábbi program: A Néprajzi Múzeum 2018-ban együttműködési keretmegállapodást kötött a Görögkatolikus Metropóliával, amely a tervezett együttműködés szakmai pontjait is tartalmazta. Ezek közül 2019-20-ban megvalósult a magyarkomjáti ikonosztáz ikonképeinek és részben szerkezeteinek teljes restaurálása, a Metropólia finanszírozásában, 25 millió forint értékben. Az együttműködés folytatásaként az intézmény szakrális gyűjteményének vonatkozó egységeit feltáró célzott kutatás, gyűjteményi katalógusok, illetve komplex restaurálási program és időszaki tárlat terve is formálódik.
A társintézményekkel közösen végzett kutatások közé tartozik a Hagyományok Háza, az ELKH BTK Zenetudományi Intézet és a Néprajzi Múzeum együttműködésében megvalósuló Tiszta Forrás program, amelynek keretében a Múzeum a gyűjteményeiből feltárta és átadta az érintett települések múzeumban őrzött hangzó- és képanyagát, továbbá és tárgyi örökségét digitális formában.
A Néprajzi Múzeum a magántőkét, támogatói költséget és mecénási forrásokat bevonó, feltáró, kutató és publikációs tevékenységét is folytatott az utóbbi években. A hazai közgyűjteményi gyakorlatban sajnálatos módon kivételesnek tekinthető finanszírozás és együttműködés eredményeként műtárgyak szerzeményezése, restaurálása is megvalósult. Mecénási támogatás segítette 2014-15-ben a Xántus-adatbázis munkáját, amely az Ázsia-gyűjtemény összes Xántus gyűjtötte tárgy adatait tartalmazza. Az adatbázis bővebb a Monari szabványnál: tartalmaz felületet a vitára, és kétnyelvű. Összesen 2.239 tétel szerepel benne. A korábban nagylelkű mecénási támogatással kiépülő adatbázisok további publikált eredménye 2019-ben készült el. Bíró Lajos gyűjteményei a Néprajzi Múzeumban címmel kutathatóvá vált Bíró kéziratainak, fényképeinek és tárgyainak egy része – egyelőre magyar nyelven (biro.neprajz.hu). A strukturált, böngészhető és kereshető adatbázis elsősorban az etnológus szakemberek érdeklődésére tart számot. Emellett folytatódott a Bíró Lajos rendkívül értékes fotóanyagát elemző látványos kötet előkészítése (Vargyas Gábor munkájaként), illetve a Festetics Rudolf gróf 1893 és 1896 közötti csendes-óceániai utazásának anyagából egy nagyobb szabású kiadvány szakmai előkészítése (Antoni Judit által).
A Néprajzi Múzeum az utóbbi évtizedben újrapozicionált együttműködési hálózatot hozott létre. Ennek részeként a hazai egyetemi karokkal és tanszékekkel kialakított kölcsönös együttműködés az oktatás, a képzés, a múzeumi gyakorlatok, szakmai és oktatási programok megvalósításában érvényesült: az MTA (ELKH) BTK Néprajztudományi Intézet, ELTE BTK (Néprajztudományi Intézet, Történeti muzeológia, Régészettudományi Intézet, Kulturális Antropológia Tanszék, Finnugor Tanszék, Kulturális Örökség szak), a MOME (tárgytervezői, design- és művészetelmélet szakok), a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem (Integrált művészeti gyakorlatok), a Debreceni Egyetem BTK, az ELTE PPK, a PTE BTK és a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem Magyar Néprajzi és Antropológia Intézete továbbra is aktív partnerintézményei a Múzeumnak. Felsőoktatási tevékenységben a Néprajzi Múzeum muzeológus és múzeumpedagógus munkatársai az utóbbi két évtizedben rendszeresen közreműködtek, egyetemi kurzusok, alkalmi előadások megtartásával, doktori szigorlati bizottsági részvétellel. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékével hosszú évek óta működő sikeres együttműködés keretében a Múzeum rendszeresen biztosít konzerválásra, restaurálásra szoruló műtárgyakat, az Iparművészeti Restaurátor szakirány hallgatóinak vizsgamunkáihoz. A felsőoktatási tevékenység részeként fogadta a Múzeum a hazai néprajz és antropológia tanszékek muzeológiai gyakorlat kurzusainak hallgatóit, illetve alkalmanként külföldi tanszékekről és intézetekből érkező hallgatókat is (pl. Aberdeen University History and Anthoropology tanszék, Goethe Universität Frankfurt am Main).
A Magyar Néprajzi Társaság (MNT) irodája évtizedek óta a Néprajzi Múzeumban működik – s az intézmény bezárásáig rendezvényei többségét is itt valósította meg. Számos program és kiadvány megjelenését a Múzeum közvetlenül anyagi források átadásával is támogatta az utóbbi években.[40] Az erdélyi Kriza János Néprajzi Társasággal zajló együttműködés is több kötet megjelentetését tette lehetővé. A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel folytatott együttműködés komplex tudományos kutatóprogramot, több színvonalas kötetet és a korábbi állandó tárlatot megújító műtárgyösvény létrehozását is eredményezte az utóbbi években.
A Néprajzi Múzeum nemzetközi együttműködései jellemzően kutatási programok és tanulmányutak formájában valósultak meg az elmúlt évtizedben – igazodva a költözési feladatrendhez. A nemzetközi gyűjtemények feltárásában volt kiemelkedő jelentősége a 2010–2013 között zajlott széleskörű együttműködésnek: Japanese Buddhist art objects in European museums /.[41] Afrancia Nouveau Document kiadó és a Néprajzi Múzeum együttműködése Róheim Géza antropológiai tematikájú kutatásainak kiadásáról 2017 őszén eredményesen zárult, a kutatásból készült kötet megjelenésével.[42] A kutatás és a kötet szélesebb szakmai közeg számára teszi láthatóvá a nemzetközi gyűjtemény egy részét. A Múzeum öt nemzetközi szervezettel együtt vett részt az Erasmus+ európai uniós programkeretében elnyertDivercity projektben 2014-15-ben. A Múzeum feladata a projektben egy módszertani és gyakorlati keret kidolgozása volt, amelynek lényege, hogy a marginális társadalmi helyzetben lévő városi fiatalok és fiatal felnőttek számára befogadó hellyé tegyék a Múzeumot, továbbá a múzeumi tapasztalat megélésének és továbbadásának aktív részeseivé váljanak a fiatalok.
Számos külföldről érkezett szakmai delegáció erősítette az együttműködést az utóbbi évek során. A mongóliai partnerintézmények közös publikációs és kutatási programmal összefüggésben látogattak a Múzeumba. A pekingi Néprajzi Múzeummal és a Pekingben működő Magyar Kulturális Intézet közvetítésével ott megvalósított tanácskozással folytatódott az utóbbi években már megalapozott együttműködés. A kínai delegáció az új múzeum tervezésével összefüggésben átvehető tapasztalataink miatt is érdeklődött eredményeinkről. Kazahsztánból érkezett kutatókkal 2019 decemberében közösen folytatott kutatómunka eredményeként segítette a Néprajzi Múzeum a Magyarországon őrzött kazah kulturális értékek és kapcsolatos tudományos eredmények megismerését. Az equadori eredetű gyűjteményi egységgel összefüggésben is zajlott szakmai háttértevékenység az évek során.
A fentiekben röviden összefoglalt szerteágazó tudományos tevékenység alátámasztja az utóbbi évtizedekben némileg gyengülő állítást, mely szerint a múzeumok a tudományos kutatások fontos bázisaiként működnek.
AZ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK VÁLTOZÁSAI
Sajnálatos módon a Néprajzi Múzeum működését a vizsgált három évtizedben szinte ciklikusan nehezítették a központi, fenntartói költségvetési megszorítások. Ilyenek érték el az intézményt 2006-ban, amikor az évi költségvetés szaktörvényi pénzügyi keretének 50%-os csökkentése mellett kellett, hogy teljesüljenek a tervek, köztük a bevételi elvárások. A Néprajzi Múzeum jóváhagyott létszáma abban az évben 118 fő, míg a valós létszáma 2006 végén 113 fő volt. A hazai múzeumok többségénél szintén ismeretesek voltak azok az intézkedések melyek az elrendelt 10%-os kötelező létszámleépítéssel párhuzamosan a folyamatosan csökkenő dologi keretek pótlását kellett megoldani. A munkavállalói létszámadatok változásával gyakorlatilag párhuzamosan időről időre lezajlott az intézményi struktúra módosítása is. A fenntartó minisztérium 2006-ban elfogadta a Néprajzi Múzeum új Szervezeti és Működési Szabályzatát. Az új SZMSZ a múzeum fő szervezeti egységeit főosztállyá nyilvánította, aminek értelmében főosztályvezetői pályázatokat kellett kiírni a korábbi osztályvezetői helyek betöltésére. Ezek lezárultával 2009-ben teljes átalakítás zajlott és új középvezetők kerültek felelős beosztásokba.[43] 2010-ben új Alapító Okirat és Szervezeti Működési Szabályzat készült, s folytatódtak a vezetőváltások.
A létszámadatok radikális csökkenésében közrejátszott az az intézményvezetői döntés, melynek eredményeként a teremőrök alkalmazása helyett a technikai eszközökkel (kamerákkal) és a fegyveres biztonsági őrséggel kombinált megoldást alkalmazta az intézmény egészen tárlatainak 2017. decemberi bezárásáig. További központi forráselvonással párosuló intézkedések okozták a 2011-es kényszerű létszámleépítés krízisét. Ezzel szoros összefüggésben jelentkezett a kényszerű 20%-os létszámcsökkenés 2012-ben. Az így kialakult engedélyezett intézményi létszám már 100 fő alá esett. Az intézmények önálló gazdálkodását szabályzó 2015-ös központi rendelkezés bevezetésekor a múzeum engedélyezett munkavállalói létszáma már csak 86 fő volt. Ezért volt kiemelt jelentőségű a Néprajzi Múzeum működését tekintve a 127/2015 számú kormányrendelet, mely kivételes státuszt hangsúlyozva megerősítette az önállóságát az intézménynek – függetlenül a foglalkoztatotti létszámtól. Az intenzíven gyorsuló költözéselőkészítési tevékenység folyamatos létszámbővítést igényelt és tett egyben lehetővé megnyugtatóan biztosítva a szükséges költségvetési forrásokat. 2014-től fokozatosan, évente az induló 30 M Ft-os keretről 230 M Ft-ra nőtt az ilyen céllal felhasználható forrás. Ez is segítette, hogy a tanulmány írásakor az intézményben több, mint 140 fő dolgozik.
A fenntartó által elrendelt átalakítások, valamint a törvényi változások szükségessé tették az intézmény Alapító Okiratának módosítását. Ennek megfelelően átalakításra került a Szervezeti és Működési Szabályzat, amely a kényszerű létszámcsökkentésből adódó változásokra figyelemmel a Múzeum szervezetének átgondolását, új alapokra helyezett intézményi stratégia kidolgozását tette szükségessé 2013-ban. A hatékonyabb funkcióellátás biztosításának érdekében szükség volt az osztályok működésének, szervezetben való elhelyezkedésének és a vezetői struktúrának az átalakítására. Ez a struktúra gyakorlatilag alapjaiban máig változatlanul a projektmódszer alkalmazásának erősítésével alkalmassá tette az intézményt a hétköznapi, „normális” feladatokat meghaladó rendkívüli kihívások kezelésére is az utóbbi fél évtizedben. Az új épületekbe költözésekkel szoros összefüggésben formálódik a múzeum szervezeti struktúrájának átalakítása.
Dokumentálható és ellenőrizhető módon zajlott az éves látogatószám nyilvántartása az utóbbi két évtizedben a Néprajzi Múzeumban. Amennyire rekonstruálható, az intézmény vezetése részéről nem volt gyakorlat a sajnálatos módon egyes hazai múzeumokban köztudottan működő, adatok „kozmetikázása”, statisztikai bűvészkedéssel „feljavítása”. A Néprajzi Múzeum vezetői következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a látogatószám eredményességi jelentőségét számos más mérési lehetőséggel együtt célszerű alkalmazni – igazodva a múzeumi intézményi működés komplex jellegéhez. Pusztán a látogatószámok voluntarista kezelése negatív hatású a valós helyzetértékelés, az önreflexív kritikai szemlélet érvényesítése szempontjából – s ezzel a valódi minőségi stratégiai tervezés és működés súlyos korlátozó eszközeként hat. Nyilvánvaló az is, hogy a mindenkori fenntartó részéről változó reakciókat váltott ki ez a következetes intézményi magatartás.
A Parlament működése, az intézmény közvetlen környezetében zajló állami rendezvények, a speciális parkolási feltételek (azok hiánya), majd a jelen tanulmányban elemzett korszak végén a Kossuth tér komplex rekonstrukciója, melynek részeként hosszú ideig csak rendkívül korlátozott módon volt megközelíthető az épület, alakította a múzeum látogatói adatait. 2017. decemberétől a Néprajzi Múzeum bezárt a látogatók elől, annak érdekében, hogy a korábbi kiállítási és rendezvény tereket is felhasználva végezhesse el a nagy felelősségű költözés előkészítési – csomagolási feladatát.
Megállapítható az intézményi statisztikák elemzésével, hogy egyes években célzott és sikeres kommunikációs kampányokkal, jól megválasztott időszaki tárlatokkal és rendezvényekkel a sajátos külső körülmények ellenére is sikeresnek ítélhető volt a látogatottsága az intézménynek. 2003-ban a 150.000 fős látogatottságot érte el a múzeum. A látogatószám növekedés lassult és éveken keresztül gyakorlatilag stagnált, de 2007-ben megközelítette a 160.000 főt.[44] A napi működés biztosítása, a financiális lehetőségek függvényében tervezett komplex kiállítási struktúra megvalósítása, a sokrétű szakmai és közönségrendezvények szervezése, az intenzív muzeológiai és közönségkapcsolati munka együttesen eredményezték a Néprajzi Múzeum látogatottságának erősödését. A közönséggel kialakított komplex és közvetlen viszony formálása viszont arról is szólt, hogy az intézmény ne csak a látogatólétszámban gondolkodjon, hanem a mennyiség mellett további minőségi paramétereket is építsen a munkába – az elért társadalmi közegek számának növelésével. E tekintetben a kulturális alapellátás programjának részeként hátrányos helyzetű társadalmi közegekből érkező látogatókkal (mint például hátrányos helyzetű gyerekekkel, hajléktalan csoportokkal) továbbra is érdemi kapcsolat kialakítására törekedett az intézmény.
A Kossuth téri Igazságügyi palota múzeumi célokra alkalmatlan épületének karbantartása gyakorlatilag a teljes itt töltött korszakban megoldhatatlan kihívást jelentett a Néprajzi Múzeum számára. Az évtizedek során az épület belső udvara, környezete a rendszeres vakolatomlás miatt több alkalommal is életveszélyessé vált. Az életveszélyelhárítás gyakorlatilag minden évtizedben legalább egyszer akut problémaként jelentkezett, de soha nem sikerült az állami tulajdonban lévő – a múzeum által csupán vagyonhasználatra megkapott ingatlan – épület állapotát megnyugtatóan rendezni. A kétezres évek elején felújították, korszerűsítették a múzeum egyetlen, tárgy- és személyszállításra egyaránt használt liftjét, ezzel a mozgáskorlátozottak a bejárattól mindhárom kiállítási szintre eljuthattak. A földszinti látogatói mosdókat felújították és kialakítottak egy újabb, a mozgáskorlátozottak igényeinek megfelelő illemhelyet is.
A legnagyobb infrastrukturális kapcsolódó beavatkozásokat Magyarország Európai Uniós elnökségének időszakában (2011) kiemelt helyszínként működő épületre vonatkozóan, illetve a Kossuth tér rekonstrukcióját alakító Steindl Imre Program részeként 2014-ben sikerült elvégezni.
A Kossuth téri épületbe költözést követően az ezredfordulótól felélénkültek a gyűjtemények elhelyezésén javítani kívánó munkálatok, párhuzamosan a dolgozók munkakörülményeinek formálásával és a látogatói terek változtatásával. Az évtizedes folyamat rendkívüli megterhelést jelentett mindvégig az intézmény számára. A múzeum gyűjteményi raktárainak egy része a főépületben, másik része a törökbálinti DEPO raktárban található jelenleg is. Általánosságban megállapítható, hogy raktárainak zsúfoltak, a tárgyak tárolására szolgáló szekrények, állványrendszerek, polcok nagyrészt régiek, elavultak, kialakításuk nem mindig igazodik a bennük tárolt műtárgyak mennyiségéhez, méreteihez. A múzeum hosszú távú tervében évtizedeken keresztül fontos szempont volt a zsúfoltság csökkentése. 2006 után elkészült két új raktáregység a múzeum főépületének padlásterében. A tetőtérben kialakított raktárak szabályozott műtárgykörnyezetet, műtárgyvédelmi szempontból optimális tárolási feltételeket biztosítanak érzékeny, sérülékeny tárgyegyütteseknek. A tetőtéri új modulrendszerű tárolóegységek kialakítása, a megfelelő műtárgykörnyezet biztosításának szándéka azonban mindvégig forráshiányos feltételek között, a munkatársi feladatvállalást maximalizálva zajlott.
A főépület raktáraiban a megfelelő műtárgykörnyezet kialakítása szintén évtizedes kihívásként jelentkezett. A Kossuth téri épület minden szintjén található műtárgy raktár. Az alsó szinten a magas páratartalom, a felső szinteken a szárazság okoz gondokat. Szárító berendezések, és párásító készülékek üzembe állításával szükséges megközelíteni az optimális műtárgykörnyezetet. A Kossuth téri épület raktáraiban csak kitartó és elkötelezett munkával nyílt fokozatosan lehetőség a műtárgykörnyezet szabályozására. Ugyanilyen gondokkal küzdöttek a szakemberek egészen a 2017 végi zárásig a kiállításokban szereplő tárgyak műtárgykörnyezetének kialakítása terén is.
A Kossuth téri problémák mellett mindvégig a vizsgált évtizedek alatt kihívást jelentett a múzeum számára a törökbálinti depóniában lévő raktárak állapota. Ott is számos beavatkozás, heroikus rendezési program működött, azonban az épület eredendő alkalmatlansága, az ott elhelyezett gyűjteményi anyag kiszolgáltatott helyzete mindvégig fönnmaradt.[45] A törökbálinti DEPO raktár épülete műtárgyvédelmi szempontból sok gondot okozott a tárgyal 30 éves periódusban. Az egy légterű, betonszerkezetes épületben lehetetlen biztosítani a megfelelő műtárgykörnyezetet. Gyakoriak voltak a beázások, a réseken beáramlott a por. Az utóbbi évtizedben végzett átgondolt tervezéssel és sok-sok munkával sikerült a polcok zsúfoltságán a sok helyen nem megfelelő a polcosztás feltételein változtatni.
Az évtizedes folyamatos kitartó munkát végül az intézményi költözés folyamatát elindító program teljesíthette be. Ennek részeként született meg az a stratégiai döntés az új raktárbázisba költözés projektjével összefüggésben 2014-ben, hogy elsőként innen, az alkalmatlan törökbálinti helyszínről kell a múzeumi anyagot végső, erre tervezett és épített raktáraiba juttatni. Azonban a Kossuth tér rekonstrukciójának az intézmény helyzetétől függetlenül működő kormányzati programja fölülírta ezt a helyzetet. S bár a múzeum munkatársai jól szervezett és szakszerű munkával gyakorlatilag 2018 végére fölkészítették a törökbálinti gyűjteményeket a költözésre – nyilvántartási, revíziós, állományvédelmi szempontból egyaránt – mégsem innen, hanem a Kossuth térről indult meg a költözés 2020-ban.[46]
A gyűjteménytári muzeológiai munka a vizsgált időszakban mind szorosabb kapcsolatot igényelt a tudományos kutató- és feldolgozó tevékenységgel. A tárgynyilvántartás terén hasznosítható számítógépes adatfeldolgozás és adatbázis-építés az egyes gyűjtemények többszempontú rendszerezéséhez, új összefüggések feltárásához, többek között a motívumvizsgálatokhoz kínáltak realizálható lehetőségeket. A tárgygyűjtés terén az ipari forradalom utáni tárgykultúra, a gyári eredetű használati cikkek, eszközök, a közelmúlt és a jelen gazdasági-társadalmi változásait dokumentáló tárgyak feltárása jelentkezett egyre sürgetőbb feladatként. A hatalmas méretűre növekedett tárgyi és archivális anyag szakszerű kezelése megkövetelte a számítógépes hálózat kiépítését, és alapvetően új feldolgozási módszerek alkalmazását. Ennek érdekében alakult meg 1995-ben az Informatikai Részleg, mely számottevő részt vállalt a magyar múzeumok számítógépes nyilvántartási rendszerének kidolgozásában, továbbá a különböző muzeológiai feladatokat elősegítő multimédia megvalósításában.[47] Nem volt minden részletében gyors és sikeres az intézményi nyilvántartási feladatok megoldása. Esetenként évtizedes elmaradásokat kellett rohammunkával feldolgozni. Így történt ez 2003-ban is amikor a minisztériumi átfogó felügyeleti ellenőrzés által feltárt hiányosságok megszüntetése kiemelt feladat volt. A munkatársak megfeszített munkájával abban az évben befejeződött a múzeum 1994–2002 közötti leltározási elmaradásainak végleges felszámolása. Elkészültek az erre az időszakra vonatkozó nyomtatott leltárkönyvek és leírókartonok. Ezzel a régi leltározási hiányok megszűntek átmenetileg.[48] A múzeum 2009-ben újra célul tűzte ki a tárgyi gyűjteményekben, az évek óta halmozódó leltározási elmaradások felszámolását. A feladat teljesítésére év elején ütemezett feladatterv készült, ami az intézményi jelentés szerint teljes egészében megvalósult: 1247 (2003–2008 között bekerült) tárgy leltározása teljesült.
A gyűjteménygondozás és a nyilvántartás feladatai közül a legjelentősebb előrelépés volt a Monari adatbázis 2014-ben megvalósított akkreditációja, amelyet alapos és kiterjedt szakmai egyeztetések, fejlesztések előztek meg. Ennek keretében történt meg a gyűjtemény archív filmanyagának online hozzáférhetővé tétele. Ez az alapja a továbbra is jó ütemben zajló gyűjteményi digitalizálási feladatoknak, illetve az intézmény új országos kompetencia feladatának, a néprajzi digitális tartalmak fejlesztése terén. A Néprajzi Múzeum műtárgynyilvántartó rendszerének akkreditációjával azon szűk hazai intézményi kör részese lett, amely a szakmai kihívásokra releváns válaszokkal rendelkezik. Az akkreditációt követően következetesen és a költözés, illetve az állandó kiállítás előkészítését szem előtt tartó fejlesztés zajlott az utóbbi fél évtizedben. A Monari, integrált nyilvántartási rendszer korszerűen kapcsolja össze a múzeum gyűjteményi, nyilvántartási, kutatási és publikálási tevékenységét. Az ennek eredményeként működő programkörnyezet nemcsak a múzeum gyűjteményi munkájához kínál biztonságos környezetet, hanem a gyűjteményt is hozzáférhetővé teszi, és ez valódi motort jelent a szakszerű nyilvántartási és publikálási tevékenységnek, de további, eddig nem használt lehetőséget is biztosít a néprajzi digitális tartalmak fejlesztése terén, amely új országos kompetencia feladata lett az intézménynek. A költözési előkészítő munka, lehetőséget teremtett arra is, hogy a digitális tartalmak növelése és a múzeum pótolhatatlan legveszélyeztetettebb állományainak, a nitrocellulóz alapú vagy üveg- negatívoknak a megmentése érdekében nagyszabású digitalizálási program indult a legkorszerűbb technológiát alkalmazva, amelynek köszönhetően a külső szolgáltató Phase One típusú rendszerrel 30.000 darab negatívot és 6.000 darab rajzot digitalizált 2019-ben.
Az archívumi gyűjtemények szempontjából egyértelmű korszakhatárként volt értékelhető a Kossuth térre költözés. Az 1980-as években a kézirattár és az Ethnológiai Archívum minden részegysége megfelelő raktári elhelyezést nyert a Kúria volt épületében.[49] A kéziratok tárolását tűzbiztos fémszekrényekben sikerült megoldani és a numerikus rendben elhelyezett kéziratok könnyen hozzáférhetővé váltak. Azonban a raktárterület szűkössége már a kilencvenes évekre egyértelmű problémaként jelentkezett. A raktári rendezőmunka, anyagmozgatás feltételei nem voltak ideálisak a vizsgált korszak jelentős részében. Ezzel szorosan összefüggött, hogy az intézmény tevékenysége az 1980-as 90-es években alapvetően kiállításcentrikus volt. A kézirattár kiszolgálta a tárlatok rendezése során fölmerült igényeket, elsősorban az adatszolgáltatásokhoz szükséges gyűjteményfeltáró, -rendező munkálatokkal. Az 1990-es években mérséklődtek a kézirattár állagmegóvási problémái. Gyökeres változást eredményezett a folyamatos állagmegóvás bevezetése. 1994-től dolgozik papírrestaurátor a gyűjteményben. A speciális papírrestaurátor műhely 1996-ban jött létre. Különlegesen értékes gyűjteményi egységek tervszerű restaurálására nyílt lehetőség az utóbbi évtizedekben. (Így pl. Kálmány-hagyaték, Baráthosi-hagyaték, gazdasági naplók, Xantus napló, stb.) Az 1990-es években számottevően megnőtt a közönségszolgálati feladata az archívumi munkatársaknak. Az érdeklődés folyamatosan nőtt egészen az archívum költözés miatti 2018-as bezárásáig.
A kézirattár gyarapításának elemzése egyértelművé tette, hogy a tudományos gyűjtőhálózat révén érkezett anyagok aránya folyamatosan csökkent az utóbbi évtizedekben. Szembetűnő volt, hogy az ajándékba kapott kéziratok száma sokkal nagyobb, mint a vásárlással megszerzetteké. A 2000-es évektől a kézirattár feladatai erőteljesen módosultak, elsősorban a megnövekedett közönségszolgálat, a kiállítási feladatok gyarapodása és a számítógépes adatbázis kiépítése, illetve a digitalizáció erősödése miatt.[50] A számítógépes nyilvántartási rendszer éppen a tárgyalt korszak kezdetén 1989-ben indult el. A munka a kéziratgyűjtemény katalógusában nem szereplő anyagok feldolgozásával kezdődött. A hagyatékok feldolgozása folyamatosan zajlott, számuk évről évre csökkent. A legnagyobb előrelépést a múzeumi költözéselőkészítési feladatok 2015-től felgyorsuló működése eredményezte ezen a téren is.
A MÚZEUMI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSE
A múzeumi könyvtár a Jankó János által 120 éve meghatározott elvek alapján nyilvános könyvtári szolgálattal áll a kutatók, az egyetemi hallgatók, s minden néprajz iránt érdeklődő olvasó rendelkezésére. Eredeti könyvlajstromát már az 1990-től számítógépen épített, 2001-től az interneten is elérhető katalógus váltotta fel. A Néprajzi Múzeum könyvtárának működését az utóbbi három évtizedben jelentős fejlesztések jellemzik, informatikai, tartalmi és fizikai szempontból egyaránt.[51] A kurrens néprajzi bibliográfia anyagának gyűjtését és szerkesztését 1971 óta végzi a Néprajzi Múzeum Könyvtára. 1989-től már nem a Néprajzi Hírekben, hanem önállóan az intézmény kiadványaként jelent meg. 2008-ig általában kétéves ciklusokban összesen 12 kötet látott napvilágot az 1988 és 2004 közötti tárgyévekre vonatkozóan. 2001-től először párhuzamosan online is elérhetővé váltak a bibliográfia tételei.[52]
Az informatikai fejlesztések között kiemelkedő a korszak elején még 1990-ben nyílt lehetőség, mellyel élve a Könyvtár elektronikus katalógus szoftvert (ISIS) kaphatott, mely egy évtizeden keresztül 2000-ig működött. Ez a fejlesztés azt is magával hozta, hogy a katalógus kartonokat a rendszerből nyomtatták ki. A 2001-es újabb fejlesztéssel a hazai múzeumi könyvtárak között mindenképpen a legelsők közé lépett az intézményi könyvtár. Olyan integrált könyvtári rendszerre (Tinlib) váltott, mellyel kapcsolatban már évtizedes nemzetközi tapasztalat állt rendelkezésre, és az angol tulajdonos a magyarországi ügyfeleket egy magyar disztribútor közreműködésével szolgálta ki. A szoftver hadrendbe állítása több szempontból is jelentős változást hozott, mégpedig: Ekkortól működik a könyvtár interneten keresztül szabadon elérhető online katalógusa http://hunteka.neprajz.hu/, a papíralapú katalógus tárgyszókészleténél sokkal bővebb, részletezőbb tárgyszókészletet alkalmazhat és a fejlesztést követően minden beérkező kötet (függetlenül a megjelenési évtől) bevételezése, bibliográfiai leírása, tárgyszavazása már csak a gépi rendszerben történt, és a papír alapú katalógust egyáltalán nem építették tovább. Továbblépésként értékelhető, hogy 2005-re, mire a Tinlib angol tulajdonosa felhagyott a rendszer további fejlesztésével, a budapesti disztribútor a tapasztalatokra és az itthoni ügyfelek igényeire alapozva egy új, saját fejlesztésű integrált rendszert hozott létre (Huntéka), melyet a Tinlib használói kedvezményesen szerezhettek be. A Néprajzi Múzeum képes volt élni a kedvező lehetőséggel, s így már abban az évben megtörtént az adatok migrációja az új rendszerbe.
A modern könyvtári működést meghatározó informatikai fejlesztések tovább folytatódtak, amikor 2010-ben létrejött a Magyar Néprajzi Bibliográfia online keresőfelülete. A fejlesztés eredményeként a bibliográfia kétéves nyomtatott ciklusai mellett naprakészen, online kereshetővé vált az anyag, hiszen maga a gyűjtés és feldolgozás már addig is az elektronikus katalóguson keresztül történt, azt „csak” nyilvánosan láthatóvá, kereshetővé kellett tenni. A kedvező fogadtatás következményeként a hagyományos nyomtatott kötetek kiadása le is állt. Ezt a fejlesztést hangsúlyozva indokolt megemlíteni, hogy a bibliográfia, mint online adatbázis építésével ismét csak a ritka könyvtárak közé számít a Néprajzi Múzeumé. A hasonló könyvtárak többsége ugyanis a nemzetközi adatbázisok megjelenésekor felhagyott a magyar szakirodalom bibliográfiai számbavételével. A Magyar Néprajzi Bibliográfia munkálatainak folytatását az teszi szükségessé, hogy a magyar nyelvű etnográfiai, etnológiai, antropológiai szakirodalom termése nem kerül be a nemzetközi adatbázisokba, viszont a dokumentumok számbavétele is, és analitikus feltárása is nélkülözhetetlen.[53] Az informatikai fejlesztések közül a legutóbbi a 2017-es év kiemelkedő változása volt, a moduláris felépítésű Huntéka rendszer kibővítése a kölcsönzési és az RFID modulokkal. Mindkettő alapvetően szükséges a korszerű könyvtári működéshez, és beszerzésük már az új múzeumi épületek, a több helyszínen történő munkavégzés miatt volt messzemenően indokolt. A modern kölcsönzési rendszernek köszönhetően olvasóink is láthatják, hogy a számukra szükséges könyv elérhető-e, az RFID rendszer pedig vagyonvédelmet is biztosít.
A vizsgált korszakban a könyvtári területen számos tartalmi fejlesztés valósult meg az intézményben. 2002-ben nagyszabású retrospektív katalogizálási projekt zajlott. Ennek keretében az 1990 előtt bevételezett könyvek bibliográfiai adatait a katalógus kartonokról rögzítették az online katalógusba. Az adatrögzítésre válogatva, a kartonok alapján legkevésbé problematikus, legkönnyebben rögzíthető tételeket vonták be. Ugyanezen évtől vált lehetővé, hogy a muzeológusok az EBSCO full-text folyóirataihoz hozzáférést kapjanak. 2002 után csatlakozik a múzeumi könyvtár az Országos Széchényi Könyvtár által létrehozott Libinfo rendszerhez, amely az OSZK online felületén beérkezett olvasói kérdésekre nyújtott szakszerű választ, tájékoztatást. 2008-ban a „Reneszánsz év” keretében részt vett az intézményi könyvtár az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Digitális Képkönyvtár pályázatában. A saját állományban lévő, értékes illusztrációs anyagot tartalmazó könyvekből 1.803 kép digitalizálására került sor, metaadatokkal és tárgyszavakkal ellátva. A képeket tartalmazó könyvek közül a néprajzi szempontból fontosakat teljes terjedelmükben digitalizáltattuk, ezek elérhetővé váltak a múzeum honlapján.[54] 2010-ben egy nyolctagú múzeumi, könyvtári konzorcium tagjaként TÁMOP-pályázatot nyert a Néprajzi Múzeum könyvtára, ami több jelentős fejlesztést tett lehetővé: retrospektív katalogizálással 27.500 bibliográfiai rekordot hoztak létre, kiépült az informatikai kapcsolat a Magyar Országos Közös Katalógussal (MOKKA), ahová azóta is naponta eljutnak új tételek, a pályázati időszakban rendszeressé és tervszerűvé vált a kapcsolat általános- és középiskolákkal, kézműves iskolákkal, ahonnan szervezett csoportokat fogadtak. Nem a pályázat részeként, de arra épülve a rögzített 27.500 rekordot kiegészítették a papíralapú szakkatalógusban hozzájuk tartozó etnikai tárgyszavakkal is.
A 2012. év jelentős változása volt, hogy intézmény csatlakozott az EISZ Konzorciumhoz (Elektronikus Információ Szolgáltatás). A kutató muzeológusok régi igénye teljesült azzal, hogy online adatbázisokra, forrásokra fizetett elő a múzeum. A könyvtár felkerült a nyilvános könyvtárak jegyzékére. Ténylegesen már a korábbi évtizedekben is fogadott és kiszolgált számos külsős érdeklődőt, diákot, kutatót – hiszen a mindenkori múzeumvezetést kezdettől fogva a nyitottság jellemezte –, de a formálisan is elnyert státus egyes pályázatoknál feltétel is volt. A következő fejlesztés eredményeként a könyvtár NAVA-ponttá vált. A NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) filmjei az olvasói számítógépeken keresztül bárki számára elérhetők.
Az intézményi kapcsolati hálót erősítve a könyvtár közvetítésével sikerült állandó kapcsolatot kialakítani egyetemekkel. Rendszeressé váltak az ELTE Néprajzi Intézetének hallgatói, a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatói, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói könyvtári órái a múzeummal együttműködve. Az egyetemi hallgatóság elérését is, illetve a könyvtár népszerűsítését szolgálta, hogy 2010-től minden évben önálló standdal részt vettek a múzeum könyvtárosai az ELTE Könyvtári Nap című rendezvényén, ahol az állományt, és a szolgáltatásokat mutatták be, beiratkozási lehetőséget biztosítottak, és a múzeum kiadványait árusították. Szintén évente a Néprajzi Múzeum Napján a Könyvtár is saját programmal várta a múzeumba látogatókat. A költözési előkészítés átgondolt programjának részeként 2017-től ismét szisztematikus retrospektív katalogizálás kezdődött, kiterjesztve könyveken kívül különlenyomatokra, kolligátumokra is, válogatás nélkül. Szintén lehetőség nyílt az ú.n. régi könyv gyűjtemény szakszerű, és a könyvek kézbevételével történő katalogizálására azzal a céllal, hogy az állomány teljes mennyisége bekerüljön bibliográfiai adataival az elektronikus katalógusba. 2019. december 31-ig 454 régi könyv, és 16.469 egyéb dokumentum rekordja készült el.
A múzeumi könyvtár tevékenységének tömör összefoglalásakor indokolt jelezni, hogy érdemi fizikai változások is zajlottak az utóbbi évtizedekben. A 2000-es év elején az olvasóterem új polcrendszert és bútorzatot kapott. A 2000-es évek végén az úgynevezett régi könyv gyűjteményt raktáron belül áthelyezték abba a helyiségbe, ahol a restaurátori mérések a könyvek számára legkedvezőbb klimatikus viszonyokat mutatták. A 2000-es években jutottak el odáig, hogy már az olvasóinknak is rendelkezésére álljanak számítógépek a könyvtárban, s ezeken dolgozhassanak és kutathassanak. Szintén a költözés előkészítéssel szoros összefüggésben a könyvtár története során első alkalommal került sor 2017-ben a teljes könyvtári állomány portalanítására, amely tömeges, de szakszerű, restaurátori portalanítást jelentett. 2019-ben megkezdődött egy másfél ezer kötetre kiterjedő komplex állományvédelmi program. A program keretében különböző kezeléseket (teljes restaurálást, kötésrestaurálást, kötésjavítást, vagy vörösbomlás kezelést) végeznek azokon a köteteken, amelyeken az szükséges az előzetes állományvédelmi fölmérés szerint.
A múzeumok, könyvtárak történetének mérföldköveiként értékelhetőek a jelentősebb gyűjteményi gyarapítások. Ezek számos esetben a közgyűjteményekben hagyatékok megszerzésével valósulnak meg. A Néprajzi Múzeum a tárgyal három évtizedes korszakban számos meghatározó jelentőségű hagyatéki gyarapítással gazdagodott.
1988-ban Hoffmann Tamás jóvoltából jutott a könyvtár birtokába egy mennyiségében is jelentős könyvhagyaték, Dömötör Teklának (1914-1987), a népszokások, a néphit, a népi színjátszás és színháztörténet kutatójának néprajzi könyvtára. A külön leltárkönyvbe DTH jelzéssel bevételezett gyűjtemény 1.172 kötet könyvet tartalmazott. A hagyaték többsége magyar nyelvű, ebből a folklór, néprajz tárgyú könyvek jelentős része a könyvforgalomban jól hasznosítható duplumként szerepel a könyvtár állományában. A népi vallásosság, a néphit, a népmese, a népi színjátékok, a színháztörténet témakörében gyűjtött angol és német nyelvű szakirodalma érdemi hiányokat pótolt a gyűjteményben.
A múzeum könyvtárába került könyvhagyatékok számos esetben az intézmények adományozott vagy a múzeum által megvásárolt tárgyhagyatékokhoz, gyűjteményekhez kapcsolódtak. Ilyen hagyaték volt a műgyűjtő Rudnyánszky István és felesége, Szávay Edit könyvhagyatéka, amelyet 1997-ben minisztériumi dotációból vásárolt meg a múzeum. A gyűjtő Párizsban, Nyugat-Afrikában, Egyiptomban volt sajtótudósító, s 246, e területen vásárolt afrikai tárgyához 135 könyv társult. A könyveket nem a könyvtár numerus currens leltárába, hanem külön leltári tételként, nevesített hagyatékként vételezték be. Ezek jellemzően nem elsősorban tudományos céllal beszerzett művek, hanem az afrikai tartózkodás során érdeklődésből vásárolt könyvek. Az afrikai törzsi művészettel foglalkozó néhány értékes mű mellett elég sok kiállítási katalógust és apró ismeretterjesztő füzetet is tartalmaz az adomány. Németh Lajosné Fülöp Katalin (1930-2000) húsz éven át volt a Néprajzi Múzeum textilgyűjteményének vezetője; becses hagyatékát az örökösei adományozták a könyvtárnak 2002-ben. Az 1.881 tételből álló könyvhagyaték a viselettörténet gazdag tárháza. Különös ritkaságértéke a gyűjteménynek, hogy Fülöp Katalin igazi muzeológusként rengeteg apró, pár lapos kiállítási katalógust is megőrzött, amelyeket korábban az intézményi könyvtár efemer aprónyomtatványként kezelt.[55] 2008-ban került sor a hazai antropológia és etnológia meghatározó személyiségének Boglár Lajosnak a könyvtári hagyatékának megvásárlására. A legutóbbi kiemelkedő jelentőségű gyarapodás Vajda László hagyatékaként került a múzeumba. Tartalmán kívül mennyiségét tekintve is kiemelkedő: az állományba vett anyag megközelíti a 10.000 kötetet.
A hagyatéki gyarapításokkal párhuzamosan az utóbbi fél évtizedben a múzeum külön erőfeszítéseket tett a nemzetközi kiadványcsere programjának újraépítésére, illetve fönntartására. A számos évtizedes partneri viszonyra építő kiadványcsere eredményeként a Néprajzi Múzeum szakkönyvtára megőrizte és erősítette regionális szinten is erőteljes helyzetét. A nemzetközi kiadványokkal összefüggő gyarapodásnak meghatározó elemeiként értékelhetőek a múzeum OTKA, illetve az utóbbi években NKFI kutatási pályázatai is. Ezeknek a pályázatoknak határozott célja volt az utóbbi években, hogy tematikák mentén a legfrissebb és legfontosabb külföldi könyvek beszerzését is célként szerepeltették. Így például a MaDok programhoz kapcsolódó pályázat olyan kurrens szakkönyvek beszerzését tette lehetővé, melyek máshol Magyarországon nem hozzáférhetőek. Hasonlóképpen működik az új állandó kiállítás előkészítését támogató négyéves kutatási pályázat, melynek egyik komoly eredményeként értékelhető a vonatkozó külföldi szakirodalom beszerzése. További komoly nemzetközi szakkönyv gyarapodás kötődik az utóbbi fél évtizedben zajlott, célzott külföldi tanulmányutakhoz. Az új épületek tervezésével, illetve a korszerű raktározási feltételekkel összefüggésben megjelent könyvek mellett számos kiállításokkal foglalkozó kiadvány is ezeknek az utaknak az eredményeként került a Néprajzi Múzeum könyvtárába.
A NÉPRAJZI MÚZEUM KIADVÁNYAI
A Néprajzi Múzeum legfontosabb rendszeresen megjelenő kiadványa az először 1900-ban napvilágot látott Néprajzi Értesítő. A 2018-ban a századik évfolyam kötetének megjelenésekor Szarvas Zsuzsa szerkesztő tanulmányában foglalta össze a múzeumi évkönyv történetét.[56] A magyar néprajztudomány második legnagyobb hagyományú rendszeres kiadványaként az Értesítő, a Magyar Néprajzi Társaság Ethnographia című folyóiratához hasonlóan története során mindvégig bizonyos értelemben keresztmetszetét adta a szaktudomány – elsősorban az anyagi kultúra – eredményeinek, tematikai irányváltásainak. Különösen tanulságos annak értékelése, hogy a Néprajzi Múzeum saját gyűjteményei, milyen súllyal szerepelnek az egyes számokban, mennyiben határozzák meg a kutatás, a feldolgozás perspektíváját.[57] A Néprajzi Értesítő utóbbi 30 esztendőben megjelent kötetei alapján megállapítható, hogy több irányváltást is jeleznek a tanulmányok jellemzői.
Az 1980-ban elakadt Néprajzi Értesítő három összevont száma után 1992-től ismét valódi évkönyvvé lett. Számos olyan kötet jelent meg, amelyben a munkatársakat köszöntötték hatvan, hetvenéves születésnapjukon. Fél Edit, Kresz Mária, Csilléry Klára (1993, 2003), Diószegi Vilmos (2004), Hoffmann Tamás (2007), Csalog Zsolt (2016), Hofer Tamás (2017), Balassa Iván (2017), Jankó János (2018) munkásságára is emlékeztek a szerzők egy-egy számban.
Az 1990-es évektől a rendszeresen, az intézmény által szervezett országos néprajzos muzeológus konferenciák/továbbképzések előadásaiból jelentek meg válogatott írások, illetve a Néprajzi Múzeumban megvalósult konferenciák anyagából közöltek tanulmányokat (Barokk a magyar népművészetben, Magyarok Kelet és Nyugat között 1995, Kalotaszeg – a népművészet felfedezése 1998). A Néprajzi Múzeum 125 éves jubileumát ünnepelte az évkönyv 1997-es évfolyama. Ekkor elsősorban tudománytörténeti megközelítésben értékelték a múzeum születését, intézményesülését, gyűjteményeinek alakulását. Fejős Zoltán főigazgatósága idején a Néprajzi Értesítő tematikáján is érzékelhető volt a tematikai irányváltás. A hangsúly egyértelműen az intézményre, működésének különböző muzeográfiai aspektusaira került. 2000-ben az országos néprajzos muzeológus továbbképzés témája a korszerű gyűjteménykezelés volt, ennek anyagát nemzetközi kitekintéssel adta közre az a szám. A közép- és kelet-európai néprajzi múzeumok előtt álló kihívásokról rendezett nemzetközi tanácskozás előadásait fűzte csokorba a 2001-es angol nyelvű kötet. 2002-től új arculattal jelent meg a Néprajzi Értesítő[58].
2004-től a múzeum által alapított Bátky Zsigmond-díjjal jutalmazott kutató ünnepi előadását is közreadták a megjelent számok. 2008-tól az évkönyvek végén rövid tömör összefoglalás látott napvilágot a múzeum aktuális éves tevékenységéről. A hosszútávú tudományos kutatások intézményvezetői korszakokon keresztül ható jelentőségét is igazolták a 2009-es és 2010-es kötetek, melyekben egy Hofer Tamás által vezetett OTKA kutatás eredményeit összefoglaló írások jelentek meg. A 2012-es Néprajzi Értesítő a muzeológus továbbképzés kiemelt jelentőségű témájával a korszerű gyűjteményfejlesztéssel összefüggő tanulmányokat adott közre. A legutóbbi kötetek a néprajzi muzeológia meghatározó témáit (katalógusok 2014, kiállítások 2015) tárgyaló és intézménytörténeti, illetve a nemzetközi vonatkozásokat bemutató elméleti írásokat tartalmaztak. Olyan tanulmány is megjelent az évkönyvben melyből a Néprajzi Múzeum új épületeinek, költözésének és állandó kiállításainak koncepcionális kérdéseiről is olvashattak az érdeklődők.[59] A 2018-as századik szám pedig már az új állandó kiállítás előkészítésével összefüggő intézményi tudományos kutatások eredményei közül is bemutatott többet.[60]
A múzeumi kiadványstratégia részeként még 1988-ban indult meg a forráskiadás a „Fontes musei ethnographiae” sorozatcímmel, amit a következő évben a jóval eredményesebb tudománytörténeti kiadványsorozat. a „Series historica ethnographiae” követett. 1997-ben végre angolul is megjelenhetett a múzeum magyar néprajzi állandó kiállításának vezetője (Folk Culture of the Hungarian. Catalogue) Selmeczi Kovács Attila és Szacsvay Éva szerkesztésében.
A gyűjteményi rendszerező és feltáró munka eredményeinek megismertetését 1993-tól „A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai” című sorozat biztosította, elsőrendűen pályázati támogatások révén.[61] Ez utóbbiban a múzeumi gyűjtemények jelentős részét érintette a tárgygyűjtemény-feldolgozáson alapuló Tárgykatalógusok OTKA kutatás, a nemzetközi gyűjteményrészlegeket A Néprajzi Múzeum Európán kívüli gyűjteményei európai kontextusban kutatás. A Nemzeti Kulturális Alap tette lehetővé a nagy múltú „Magyar Népművészet” c. kiadványsorozat felelevenítését, évenként egy-egy kötet megjelentetésével. Az 1924-ben Bátky Zsigmond által megindított sorozat értékes tematikus tárgyi ismeretanyagot közöl.[62] 2013-ban befejeződtek az Ónedények Magyarország közgyűjteményeiben(Vida Gabriella) című – digitális formában készülő – katalógus munkálatai. 19 megyében és 4 önálló intézményben folyt a munka, az egész anyag korszerű digitális publikáció formájában a Néprajzi Múzeum honlapján hozzáférhető.
2016-ban a Múzeum szakmai stratégiájának fontos eleme volt, hogy a költözéselőkészítési munkák mellett fenntartsa a látogatói érdeklődést. Mindezt úgy, hogy az épület második emeletén a 2016 márciusában zárult Élő népművészet című tárlatot követően nem nyílt újabb kiállítás, a teremsorra ugyanis a gyűjteményi (restaurálási, fotózási és revíziós) munkák elvégzéséhez feltétlen szükség volt. 2016 tavaszától volt elérhető a Néprajzi Múzeum új honlapja, ami nemcsak a Múzeumban folyó szakmai munka eredményeit teszi korszerűbb formában hozzátérhetővé, hanem a közönséggel való kommunikációt is jelentősen könnyíti. A nemcsak számítógépre, hanem a különféle okos eszközökre optimalizált honlap a hozzáférést rugalmassá teszi. Az utóbbi években a múzeumi honlap fejlesztése több lépésben folytatódott és megállapítható, hogy jelenleg ez egyik legkorszerűbb és informatívabb múzeumi felület Magyarországon.
KIÁLLÍTÁSOK A NÉPRAJZI MÚZEUMBAN, 1989–2019
A múzeumok működésével kapcsolatban még napjainkban is a tevékenységükre vonatkozó közvélekedés elsősorban a kiállításokkal függ össze. Egyes intézmények – melyek nemzetközi szaktudományi téren elismert – kutatási, gyűjteményezési, állományvédelmi tevékenységet folytatnak, szinte láthatatlanok a „közönség”, az őket körülvevő társadalmi környezet számára. Egyes tárlatok – különösen a „korszerűen kommunikált” kiállítások viszont népszerűséget, megugró látogatottságot, közfigyelmet, fenntartói s esetenként mecénási – szponzori aktivitást is generálhatnak. Ezt az állapotot lehet elhibázottnak, „igazságtalannak”, „álságosnak” értékelni, de tudomást nem venni róla – az lehetetlen.
A Néprajzi Múzeumban a vizsgált három évtizedes korszakban mindvégig működött kiállítási bizottság, melynek egyik feladata az volt, hogy az intézmény középtávú kiállítási koncepcióját megfogalmazza, kiválassza az ajánlatokból a megvalósítandó tárlatokat, vagy ilyeneket maga is kezdeményezzen. Az intézményben 1989 és 2019 között megvalósított kiállítások száma több mint háromszáz.[63] Nyilvánvaló módon nincs tér a teljes múzeumi kiállítási tevékenység minden részletre kiterjedő bemutatására.[64] A Néprajzi Múzeum kiállítási tevékenységével összefüggő adatokat példaszerűen összefoglalja 2000-ig ANéprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötet vonatkozó melléklete.[65] Az utóbbi három évtized több, mint háromszáz kiállításából a legfontosabbakat említve lehetséges felvázolni az intézményi kiállítási küldetés és stratégia irányait és elért eredményeit. A múzeumi kiállítások számba vételénél indokolt figyelembe venni az intézményben rendelkezésre álló tereket is. A második emeleti teremsorban 1995-ig volt látogatható az 1980-ban megnyílt állandó tárlat Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel, a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagy értékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani.
A magyar gyűjteményi anyagra épülő A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására hosszas, esetenként éles vitákkal járó előkészítést követően 1991-ben került sor.[66] A magyar nyelvterület egészét bemutató tárlat az épület első emeletén 13 teremben (900 m2) tárta a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakig. A kiállítás a magyar népi kultúra gazdag tárházából nyújtott ízelítőt, példák segítségével érzékeltette a hagyományos népélet sokszínűségét, Európához tartozását. A bemutatott tárgyak túlnyomó része a 19. század második feléből származott, ezért a tárlat földrajzi kiterjedése értelemszerűen az első világháború előtti történelmi Magyarország határaihoz igazodott.
A kiállítás viseleteken keresztül érzékeltette a Kárpát-medence népeinek etnikai és vallási sokféleségét, bemutatta a jellemző településformákat és intézményeket, megismertette a paraszti munka és a kézművesség sokrétűségét és változatos eszközkészletét. A falu és a város kapcsolatát, találkozási alkalmait a piac és a vásár enteriőrjei tárta a látogatók elé. A 19. századi lakáskultúra két pólusát szemléltette az őrségi „füstös” régi ház, valamint a sárközi gazdagparaszti új ház „tisztaszobája”. A legszebb korai népművészeti darabok külön egységben voltak találhatók. Az emberi életút bemutatásának középpontjában a lakodalom állt a kalotaszentkirályi menyasszonyi kelengye és a kalotaszegi templomi esküvő felidézésével. A kalendáriumi ünnepekhez kapcsolódó népszokások elemei képezték a kiállítás utolsó fejezetét.[67]
A tárlat 1997-ben és 2001-ben is teljes körű felújításon ment keresztül. A korszerűbb ismeretátadási megoldások érdekében számítógépes tanulmányi állomással bővítették 2003-ban. 2011–2012-ben készült el a tér grafikai korszerűsítése. A kiállítás eközben maradt a régi: erős tárgyak, lineáris tér és történet, patinás installációs környezet. 2015-ben – miután nyilvánvalóvá vált, hogy az intézmény új épületekbe költözése miatt a Kossuth téri épületben már nem nyílik lehetőség új állandó tárlat megvalósítására – egy megújítási kísérletet folytatott a múzeum. Az ABLAK című műtárgyösvény egy olyan muzeológiai munkaként valósult meg, amely újabb tárgyak, tudások és gondolatok kiállításba illesztésével fűzött új tartalmi szálat a több évtizedes állandó kiállításba. Nem rendezte át, és nem bontotta le a meglévő kiállítást, csupán új perspektívákat kínált fel, amelyekből másként vált nézhetővé a mű és a múzeum. Az új olvasatok új tartalmi és módszertani rétegeket mutattak meg, és az értelmezés lehetőségét kínálták fel a nézőknek.[68]
A Néprajzi Múzeum utóbbi három évtizedében az intézményben megvalósított tárlatok jelentős része valamilyen eseményhez, évfordulóhoz kötődött. Ilyen volt pl. a Barokk a magyar népművészetben (1993) című kiállítás. amit a Néprajzi Múzeum és a nyírbátori Báthori István Múzeum közösen rendezett a „Közép-Európai Barokk Évében”. Néprajzi szemlélettel készült, a magyar népművészet emlékanyagának néhány sajátos csoportját mutatta be kiállítás katalógusában olvasható célmeghatározásként.[69]
Az intézményhez is kötődő kutatók életműveit elemezte az időszaki kiállítások egy további köre: így Xántus János, Lajtha László, Reguly Antal, Vargha László, Jankó János, Diószegi Vilmos, Baráthosi Balogh Benedek, Győrffy István munkásságát bemutató és értékelő kiállítások is készültek. A millecentenáriumot a múzeum két nagy időszaki kiállítással ünnepelte: a második emeleten az előző évben elbontott nemzetközi kiállítás helyén rendezte meg négy külföldi múzeum közreműködésével a Rokonnépek és őshazák. A finnugor népek hagyományos kultúrája c. kiállítást, ami a Budapesten rendezett finnugor népek második világkongresszusának programjában is szerepelt, továbbá az Utazások Magyarországon. Magyarországi interpretációk a millennium és a millecentenárium közötti időben című tárlatot (1996). 1997-ben pedig a Birodalmak határán címmel az ázsiai nomád népek sajátos tárgykultúráját bemutató kiállítás valósult meg a Budapesten sorra került orientalisztikai világkongresszus alkalmából.[70]
Az ezredfordulóig is többször fölmerült jelenkorkutató részleg vagy a modern társadalom egyes rétegei, csoportjai életmódjának, tárgyi világának jelenkori dokumentációs munkája, anélkül, hogy ez a Néprajzi Múzeum beállítottságát, anyagcsoportosítási elveit érdemben befolyásolta volna. Ilyen kísérletek legföljebb kisebb tárgyegyüttesek beszerzéséhez vagy egy-egy kiállításhoz vezettek. Az egyik első ilyen kísérletként értékelhető A vidék polgárosodása – új szerzemények a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben 1980-1989 című 1990-ben megnyílt tárlat.[71] Ez az időszaki tárlat az életmód-történeti és a népművészeti kiállítások között helyezhető el. A bemutató újdonsága nem annyira a megjelenítésben, mint inkább a bemutatott tárgyak újszerűségében volt.[72]
A múzeum időszaki kiállításainak többsége a népművészet egészének, vagy némely részletének, tárgycsoportjának bemutatásához kapcsolódott. Szorosan kötődött például az új állandó tárlathoz a szintén 1991-ben megnyílt A parasztház „öltözete” – hímzéstechnikák a Kárpát-medencéből című időszaki kiállítás, melyben kutatómunkájának összefoglalását végezte el egyértelműen az állandó tárlat keretei között be nem mutatható mélységben és részletezettséggel.[73] Nyilvánvaló módon a nemzetközi érdeklődés, így a külföldi vándorkiállítások között is szerepeltek a látványos és népszerű népművészeti témák.[74] Több olyan közepes méretű időszaki kiállítás is készült népművészeti tematikában, melyek a készítő gyűjteményfelelős muzeológusok érdeklődését, kutatási irányait tükrözték elsősorban. Közvetlenül nem kapott sorozat megnevezést, de általánosnak tartható, hogy a nagyobb egyházi ünnepeket és népszokásokat megelőzően ahhoz kapcsolódó tárgyakat mutatott be a múzeum, így például elsősorban hímes tojásokat (1993-ban és 1997-ben) és a farsanghoz (busómaszkok 1999), karácsonyhoz kapcsolódó tárgyakat, mint a betlehemek. Ez utóbbi gyűjteményi egység esetében évtizedekkel később megvalósult az a koncepcionális szándék is, hogy elkészült a kétnyelvű gyűjteményi katalógus és egy látványos nagy alapterületű, hosszú ideig látogatható Betlehem „nagy dolgok a jászolnál történnek” című időszaki kiállítás is létrejött 2015-17-ben.[75]
A múzeumi kiállítások önálló és markáns csoportját jelentették a korszakban mindvégig a fotókiállítások. Érdemes kiemelni azokat a tárlatokat, melyek már témaválasztásaikkal is a társadalom jelentős csoportjait foglalkoztató kérdésekhez kapcsolódtak. Ezek a tárlatok antropológiai, etnográfiai módszerekkel elemezték a jelenségeket – érdemben formálva az intézményi gondolkodás- és beszédmódot. A munkácsi zsidók között készített fotókból és gyűjtésekből rendezett Keserű gyökér (1995), vagy A társadalom peremén címen bemutatott kiállítás (1989) is ezek közé tartozik. Ez utóbbival szoros összefüggésben nyílt meg 1993-ban a Képek a magyarországi cigányság 20. századi történetéből című tárlat. Ebben a kiállításban a fotó- és életmódtörténet párhuzamos szálon futott, s eljutott a jelenig.[76] Egyszerre tudománytörténeti és önreflexív jellegű időszaki kiállításként értékelhető az 1995-ben megnyílt Ethno – Phono – Photo – Kinematográfia. A néprajzi hang- és képrögzítés fejlődése című tárlat. A sokszínű és kreatív technikai megoldásokat alkalmazó népszerű időszaki kiállítás számos módszertani tanulsággal is szolgált az elkövetkező időszakra nézve.
Az 1992 és 1997 közötti évek legemlékezetesebb kiállítása a Magyarok Kelet és Nyugat között – Nemzeti legendák és jelképek (1994). A tárlat több éves közös kutatómunka eredményeire épült és a Néprajzi Múzeum munkatársainak szinte teljes közössége dolgozott a megvalósításán. A tárlat a megvalósítás terén is kínált új elemeket. A látogatóknak hálózat szerű, topológiai asszociációs kapcsolatokba állítva kínálta föl a tárgyalt komplex témákat. A kiállítás abból a szempontból is újszerű volt, hogy a kiállított tárgyak többsége más intézményekből került a múzeumba.[77] Szintén jelentős arányban más intézményekből származó anyag bemutatására vállalkozott az Utazások Magyarországon című kiállítás 1996-ban. Ezen tárlat látványvilágának meghatározó jellemzője volt, hogy minimalizálni törekedett a hagyományos vitrinek alkalmazását és ezek helyett enteriörök sorozataként kezelte a rendelkezésére álló teret.
Hofer Tamás főigazgatót leginkább a nemzeti kultúra megkonstruálásának folyamata, a népi kultúra kialakítása, ennek a nemzeti kultúrába való beépítése érdekelte. Ezen problémakör számára nem szűkült le csupán a magyar gyűjteményekre, hanem szélesebb összefüggésekre is nyitott volt. Ezzel összefüggésben értelmezhető az ezekben az esztendőkben megélénkülő nemzetközi anyagokat is feltáró tudománytörténeti időszaki kiállítások számának gyarapodása.[78] 1995 után az állományvédelmi okokból lebontott nemzetközi állandó tárlat helyére több, szintén a nemzetközi tematikába sorolható időszaki kiállítás került. 1997-ben a Birodalmak peremén – Nomádok és városlakók Ázsiában és Észak-Afrikában című, vagy az 1999-es Nem csak sastoll – indián és eszkimó kézművestechnikák című tárlatok. A nemzetközi tematikát képviselte a külföldi vándorkiállításként Észtországban, Finnországban, Csehországban is megfordult Rokonaink Szibériában – Hantik című tárlat 1991 és 1994 között.[79]
Hofer Tamás utolsó, a múzeumban megvalósult kiállítása (Szacsvay Évával közösen) a Kalotaszeg – a népművészet felfedezése (1997) című tárlat volt. Az időszaki kiállításhoz tudományos konferencia és a tanulmányokat közreadó kötet is kapcsolódott. A Hofer „korszakban” megvalósuló tárlatokra általánosan jellemző volt, hogy egyszerre érvényesült az intézményi alapokra építő hagyománytisztelet és témaválasztásaikban a releváns társadalmi kérdéseket tárgyaló jellegük.
A kiállításoknak az egyes intézmények életútján belül kitüntetett szerepe hasonló a muzeológusok, kurátorok életében betöltötthöz. Esetenként évtizedes előkészítés, komplex kutatómunka eredményeként készülhet el egy-egy tárlat, mely megvalósítóinak és a megvalósulásnak helyet adó intézmények szempontjából egyaránt korszakosként értékelhető. Nemzetközi téren is ismert az a jelenség, hogy az egyes önmagukat újrafogalmazni kívánó múzeumi intézmények mintegy szimbolikus fordulópontként kezelnek egy-egy időszaki vagy állandó kiállítást. A magyarországi múzeumi közvélemény számára ilyen határkőként volt értékelhető a Néprajzi Múzeum „Időképek” című, Fejős Zoltán főrendező-főigazgató irányításával megvalósított tárlata 2001-ben.[80] A kiállítás hatása messze túlmutatott a Néprajzi Múzeum falain, tevékenységének erőteljes változásán. Ez a kiállítás jellegét, méretét és a hazai viszonyok között szokatlannak ítélhető reflektáltságát tekintve is kiemelkedik a sorból.[81] Korszakhatárnak ítélhető ez a kiállítás a jelenből visszatekintve abból a szempontból is, hogy ettől a ponttól kezdve minimális elvárássá lett a Néprajzi Múzeumi tárlatok esetében a kétnyelvűség (magyar–angol), a kiállításvezető vagy katalógus, konzekvens látványterv, esztétikus grafikai munka. Az ezredfordulót követően lényegesen fölerősödik az intézményi kiállítási projektek tervezettsége, stratégia mentén formálódó átgondolt megvalósításának igénye. A nagyméretű terjedelmes kiállítási katalógusok mellett ezektől az évektől rendszeres a kisebb méretben megjelenő katalógustípus is, a kiállításvezető, a Kamarakiállítás, illetve a KépTár sorozatokban.[82]
Mind témaválasztásával, mind módszertani újszerűségével kiemelkedik az évtized időszaki kiállításainak sorából a műanyag című 2006-2007-ben látogatható tárlat. Az élő szociokulturális környezetből származó téma a kortárs múzeumi kutatások komplex bemutatására kínált lehetőséget. Impozáns kiállítási katalógusban nyílt tér a modern anyagi kultúra megközelítéseinek korszerű módszertani kérdéseivel érdemben foglalkozni. Számos szempontból a tárlat az Időképek időszaki kiállítás programadó jellegét idézte.[83]
Fejős Zoltán egy évtizeddel készítését követően 2019-ben publikálta egy állandó tárlatként is megvalósítható kiállítási koncepció jellemzőit. A nép mint látvány általa javasolt kiállítása azt a komplex 19. századi folyamatot kívánta bemutatni, amelynek során a magyar politikai osztály és a társadalom felfedezi, beilleszti önképébe a népet. Az ötletből forráshiány miatt nem született kiállítás és nem nyílt lehetőség részletező kidolgozására sem.[84]
A Fejős Zoltán főigazgatói irányításával fémjelezhető másfél évtized időszaki tárlatai között erőteljes vonalat képviselt a gyűjteményfeltáró tevékenységhez, a gyűjteményi katalógusokhoz szorosan kötődő kiállítások sorozata. Ennek első darabja, a több szempontból provokatívnak ítélhető és formabontó szándékkal megvalósított önreflexív Itt a helyed! című időszaki tárlat volt 1999-ből.[85] Ugyanabban az évben az Európai gyűrűk a Néprajzi Múzeumban című kiállítás is kapcsolódott gyűjteményi katalógushoz. 2000-ben nyílt meg A cifraszűr című időszaki kiállítás. Példaértékű gyűjteményfeltáró kutatómunka látványos eredményeként készült el – párhuzamosan a vonatkozó gyűjteményi katalógussal – a Néprajzi Múzeum nyereggyűjteményére épülő Nyeregbe című időszaki kiállítás 2002-ben.[86]
A gyűjtemények gyarapításával összefüggésben is készültek időszaki tárlatok. Így került sor az 1999-ben gyűjtött „Parasztebédlő” – népies enteriör a századfordulóról A társadalmi idő tárgyai című kiállítás megvalósítására. A 2001-es kiállításon bemutatott enteriőr nemcsak a páratlanul gazdag népi és népies tárgyi anyagot magába foglaló értéke miatt jelentős, hanem kultúrtörténeti szempontból is, hiszen olyan történelmi jelentőségű személyek kapcsolhatók készítésének körülményeihez, illetve használatához, mint Jungfer Gyula (1841-1908) fémműves, a historizmus korának kiváló iparművésze, vagy (Dálnoki) Miklós Béla (1890-1948) egykori miniszterelnök.[87]
A múzeum első vezetőjének Xántus Jánosnak a kinevezésére évente március 5-én nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett a Néprajzi Múzeum. Hagyományosan ezen a napon nyílt meg évente az előző időszak Új szerzeményeket bemutató időszaki kiállítása is. Ezek a tárlatok minden évben érzékeltették az intézmény gyarapításának lehetőségeit/korlátait és egyben irányait is, ezáltal közvetlenül formálták a hazai néprajzi muzeológia vonatkozó működését is, egészen a 2017-es épület zárásig.[88]
A múzeum 2003-2004. évi kiállítási programja a néprajzi tárgyak, tények és dokumentációk problematikája köré szerveződött. A két nagyszabású (800 m2) kiállítás – A kitalált hagyomány. Az aratóünneptől az új kenyér ünnepéig; Eredeti, másolat, hamisítvány: tárgyak párbeszédben –, de a kamarakiállítások is különböző szempontból vizsgálták a hagyomány, a hagyományalkotás, -átadás kérdéskörét. A múzeum kiállításait teljessé tevő programkínálat mellett 2003-ban, hagyományteremtő módon, a múzeum először rendezte meg éves központi eseményét a Néprajzi Múzeum Napját március 5-én, mely nagy sikert aratott, élénk sajtóvisszhang kísérte. [89] A gyűjtemény kevésbé ismert értékeinek feltárását célul tűzte ki a „Aki dudás akar lenni…” Dudák és dudások a Kárpátokon innen és túl” című tárlat 2005-ben.
A nemzetközi gyűjtemények ritkán, vagy korábban még soha be nem mutatott műtárgyait is igyekezett az intézmény időszaki tárlatain bemutatni.[90] Ilyen céllal is készült 2002-ben a Kaméleon című időszaki tárlat, vagy a 2003. áprilisától látogatható A kaland nyomában. Tolnai Festetics Rudolf gróf óceániai utazásai című látványos kiállítás. A Néprajzi Múzeum egykori munkatársa, a hazai kulturális antropológia és etnológia meghatározó alakjának elhunyta után az intézmény emlékkiállítást rendezett „Csak igaz varázslók álmai válnak valóra” Boglár Lajos emlékére címmel 2004-ben. Egy izgalmas gyűjteménygyarapítással szoros összefüggésben, régészeti magángyűjtemény állami megvásárlását követően került sor Sámánszobrok és kőjaguárok. Ecuador ősi művészete című látványos időszaki tárlat megvalósítására 2005-ben.[91] Az intézmény különleges értéket képviselő nemzetközi zenei és hangzó gyűjteményeire épült a 2006-2007-ben nagy látogatottsággal működő Síppal, dobbal, didzseriduval… Népek hangszerei a Néprajzi Múzeumból című időszaki kiállítás. Tanulságos együttműködés részeként készült el 2010-ben az Aranyba rejtett arcok Arany maszkok Ázsiából a Zelnik-gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban című tárlat, melynek bemutatott anyagát az intézmény kivételesen gazdag kapcsolódó kollekciója tette teljessé.[92]
Példaszerűen fölépített komplex kísérő programokkal, kamaratárlatokkal működött a (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállítás 2009-2011-ben. A Néprajzi Múzeum Európa-gyűjteményének gazdag finn anyaga és más magyarországi múzeumok finn vonatkozású tárgyai mellett a finn kultúra iránt érdeklődők által behozott tárgyak és a MaDok tárgyvásárlási pályázatából vásárolt mai tárgyi világ is megjelent a komplex tárlaton. A kiállítás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyarok finnekről alkotott képét milyen tényezők alakították és befolyásolták a 19. század végétől napjainkig. A hagyományos kultúra elemeitől elindulva, a finn-magyar kapcsolatokat felvázolva eljutott napjaink meghatározó finn cégeinek termékeihez, a finn példa, a finn csoda okainak feltárásához, bemutatásához és értelmezéséhez.[93]
Az archívumi gyűjtemények intézményi hangsúly erősödése a tudományos kutatások mellett olyan közvetlen területen is igazolható, mint az időszaki tárlatoké. Egészen az intézmény költözésével összefüggésben elengedhetetlen bezárásig számos sikeres tárlat valósult meg az archívumi anyagok feltárását végző muzeológusok munkájának eredményeként. Meghatározó eleme volt az ilyen kiállítások sorának a Boldog/képek című 2004-2005-ben látogatható tárlat. A komplex szempontokat érvényesítő tárlat számos hazánkban úttörő jelentőségű szempontot és megközelítési irányt felvállalt így az etnográfia falu képét, a képek társadalmi életét is érzékletesen elemezte és bemutatta.[94] A korábban szinte már elfeledettnek ítélhető Huszka József hagyatékának példaértékű tudományos mélyséfű feltárásával függött össze a rendkívül látványos 2005-2006-os kiállítás, a Huszka József, a rajzoló gyűjtő címmel és látványos katalógussal.[95] Szorosan az archívum tevékenységéhez kötődő tárlatként évtizedes kutatási eredmények összefoglalásaként valósult meg 2007-ben a Néprajzi Múzeumban a Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen A Kováts-napfényműterem száz éve című kiállítás és a szintén látványos katalógus.[96]
A 21. század első évtizedében is folytatódott az intézményben a leggazdagabb gyűjtemények anyagaira építő, hangsúlyosan magyar etnográfiai anyagot feltáró, érdemi – akár több évtizedes –kutatások eredményeit is közreadó időszaki tárlatok sora. Ilyen volt 2002-ben a „Félre gatya, pendely” Látható és láthatatlan a népviseletben című, a földszinti teremsorban 400 m2– es alapterületű látványos kiállítás.[97] Kiterjedt és eredményes kutatás eredményeinek hiteles és látványos bemutatását célozta a 2007-ben megvalósult „Virágozódott… anno” Az Umlingok Kalotaszegen című kiállítás. 2009-2010-ben volt látogatható a Fél Edit és Hofer Tamás által folytatott nemzetközi elismertségű átányi kutatással foglalkozó időszaki tárlat az Egy falu az országban – Átány Emberek, tárgyak, kapcsolatok címmel. A kiállítás első kísérletként ízelítőt adott a páratlan tudományos vállalkozásból. Forrásanyagát az Átányon gyűjtött, eddig kiállításokon szinte soha nem szerepelt tárgyak, korabeli feljegyzések és a bőséges fotóanyagból válogatott képek alkották.
A Néprajzi Múzeum 2006-ban Faluforduló címmel új rendezvény- és kiállítás-sorozatot indított. A Falufordulóban egymást követve „fordultak meg” egyes magyarországi települések, és kaptak különleges bemutatkozási lehetőséget a múzeumban. Kiemelt program és kiállítás keretében mutathatták be a budapesti és az ide látogató külföldi közönség előtt régi és új hagyományaikat, ünnepeiket és hétköznapjaikat, amelyeket a Néprajzi Múzeum archív fotói és filmjei, dokumentumai és tárgygyűjteményei, valamint a néprajzi jelenkutatás legújabb eredményei együtt tettek teljessé.[98]
A múzeumi kutatásokat, kiállítási programokat érdemben alakító tényezők között az intézménytől független külső befolyásoló elemként értékelhető a komoly pályázati lehetőségeket kínáló tematikus évek, programok, nemzetközi együttműködések működése.[99] Érdemi és eredményes együttműködés eredményeként valósult meg 2011-ben a Néprajzi Múzeum által koordinált MaDok-program új, mobil időszaki kiállítása az EtnoMobil 2.0. Az egyedülálló, lakókocsiban utazó kiállítás 17 hazai múzeum együttműködésével jött létre, célja a mozgás és a kultúra kapcsolatának bemutatása kortárs tárgyak és történetek mozaikos elrendezésével, a látogatók bevonásával.[100]
Kiváló lehetőséget kínált színvonalas időszaki tárlat létrehozására a Nemzeti Kulturális Alap 2008-ra meghirdetett Reneszánsz éve és a Néprajzi Múzeum élt a kínálkozó lehetőséggel és rendkívül látványos időszaki tárlatot valósított meg a 18-19. századi népi tárgyak és a reneszánsz kapcsolatának újragondolásával. Az imént felidézett Umling festőasztalos-család tevékenységét bemutató tárlat eredményei is inspirálták bátor vállalkozásként a közkeletű leegyszerűsítő és általánosító vélemények megtörésére a reneszánsz és a népművészet viszonyait illetően a tárlat megvalósítóit. A Legendás lények, varázslatos virágok – a közkedvelt reneszánsz című 2008-2009-es tárlat jobbára ismeretlen és feltáratlan gyűjteményi anyag feltárására vállalkozott sikerrel.[101] A komplex kutatási programra épülő, akár több évtizedes gyűjteményfeltáró háttérmunkát igénylő időszaki kiállítások közé tartozik a hosszú időn keresztül 2011. júniusi megnyitásától egészen 2013-ig látogatható komoly szakmai és látogatói érdeklődést kiváltó Nők, szőnyegek, háziipar című tárlat.[102]
2013-ban széleskörű munkatársi közreműködésre épülő középtávú időszaki kiállítási program készült az intézményben. Az útkeresés, az új épületekbe költözés és az ezzel párhuzamosan meginduló új állandó tárlat szakmai előkészítése komplex múzeumi működést tett szükségessé. Ennek volt szerves része több olyan, a kiállítási területen szereplő projekt, melyek tapasztalatai közvetve – közvetlenül szolgálták az új állandó kiállítás tervezésének folyamatát. Ilyennek tekinthetők a Hónap műtárgya, a Hónap kortárs műtárgya sorozatok, vagy az aulából nyíló, a korábban kihasználatlan térben megvalósuló tematikus kamara tárlatok sorozata. Itt pl. megvalósult egyetlen tárgytípus látványtári elemeket is alkalmazó bemutatása (Miskakancsók) vagy a nemzetközi gyűjtemény kiemelkedő súlyú kongói gyűjteményére épülő anyagából készített kamara tárlat is.[103]
Egyes országos kulturális programokhoz kapcsolódva nyílt alkalom a Néprajzi Múzeum korábban be nem mutatott gyűjteményi elemeinek időszaki kiállításon való megismertetésére. Így a kapcsolódó gyűjteményi anyagból 2009-től kezdve az országos Szakrális Művészetek Hete programjának részeként kamara tárlatok, virtuális bemutatások sorozata valósult meg.[104] Számos tanulságot hordozó intézményközi együttműködés zajlott 2013 és 2017 között a Magyar Állami Operaházzal, melynek részeként az Erkel Színházban a bemutatók közül évadonként három – négy előadáshoz is Néprajzi Múzeumi kamaratárlatok csatlakoztak, egy, speciálisan a kiállításokra alkalmassá tett térben.[105]
2013-ban három olyan – elsősorban saját anyagra épülő – új kiállítása nyílt a Múzeumnak, amelyekhez jelentős kutató-, illetve feldolgozó munka kapcsolódott. A Saaremaa, Muhumaa és Hiiumaa Az észt szigetvilág néprajzi képe száz évvel ezelőtt – Bán Aladár gyűjteménye,[106] az Erdélyen innen, Alföldön túl. AFekete-Körös-völgy lakói és települései a századfordulón, valamint a Több mint szomszéd, Horvátország európai uniós csatlakozására készült kiállítás. Mindhárom tárlat olyan gyűjteményi anyagokat mutatott be elsősorban melyek soha korábban nem voltak láthatóak-ismertek. A nemzetközi gyűjteményt különleges összefogással megvásárolt kollekcióját mutatta be a Boglár Lajos hagyatékából származó gazdag dél-amerikai indián tárgy kollekcióra épülő Tollvarázs című időszaki kiállítás 2014-ben.
A sikeres és szakmailag megalapozott gyűjteményfeltáró tevékenységre épülő időszaki tárlatok létrejötte a távlati új állandó kiállítási programon túl közvetlenül hasznosítható vándorkiállítási projektek bázisaként is működött. Így az Ácsolt fatornyok – védelmező templomok. Válogatás a Néprajzi Múzeum grafikáiból, fényképeiből című tárlat is a budapesti bemutatót követően 2013-2014-ben számos magyarországi és határon túli helyszínen is látható volt. A nemzetközi gyűjtemények féltett kincsei közül szintén több helyszínre eljutott a Kauri és nagyító. Óceániai ékszerek Bíró Lajos gyűjteményéből című időszaki tárlat. Az egyik legtöbb helyszínen sikeresen bemutatott időszaki kiállítás a már fentebb említett, korábban ismeretlen gazdagságú anyagot feltáró Fekete-Körös völgyi tárlat volt. A külföldi Magyar Intézetekkel intenzív szakmai együttműködések működtek az utóbbi években. Ezeknek részeként került sor a Múzeum archív fotóanyagából (Műkedvelő pillanatképek. Vajdaság a 20. század kezdetén egy amatőr fotográfusnő szemével) készült tárlat bemutatására 2015-ben a párizsi Magyar Intézetben, ahol 2016-ban a Kő kövön című kiállítás megrendezésére került sor. A tallinni Magyar Intézetben szintén 2016-ban volt látható a „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel…” Magyar népi hangszerek című múzeumi vándorkiállítás.
Az utóbbi években az archívumi gyűjteményekhez kapcsolódó időszaki tárlatok sorozata új lendülettel folytatódott. Így „Az igaz hitben végig megmaradjunk…” Népénekkutatás az 1950-es években című tárlat 2013-ban korábban be nem mutatott gyűjteményi anyagot feltárva a magyar vallásos népénekkutatás Lajtha László és a Lajtha-csoport által feltérképezett, gyűjtött, dokumentált kulturális örökséget mutatta be kották, jegyzőkönyvek, tárgyak és eredeti felvételek segítségével. Az intézmény archívumi filmgyűjteményének ritkán látható értékeire hívta föl a figyelmet az épület rendhagyó, első emeleti kiállítóterében a „Minden kocka érték”. Etnográfus kamerával elnevezésű nyitott, tematikus bemutatótérben az „Én voltam a gyalogfilmes” Keszi Kovács László 1908-2012 című tárlat. A kamara-kiállítás a rendkívüli tehetségű és termékeny, iskolateremtő néprajzi filmes alkotó, Keszi Kovács László etnográfus életútjának főbb állomásait követte végig az általa készített filmek, dokumentumok, fotók, személyes tárgyak és technikai eszközök segítségével.[107] Párizsban is látható volt a Műkedvelő pillanatképek Vajdaság a 20. század kezdetén egy amatőr fotográfusnő szemével című fotókiállítás 2015-ben.
Az intézmény az utóbbi harminc évben összetett és számos szempontból komoly eredményeket létrehozó kapcsolatot alakított magángyűjtők és műkereskedők körével. A számos sikeres, a gyűjteménygyarapítástól, a kutatómunkán át a közös kiállításokig terjedő komplex kapcsolat egyik legjobb nemzetközi példáját képviselte Tuomas Sopanen a Ryijy élő hagyománya A finn szőnyeg 1707 – 2012 között című időszaki kiállítás 2013-ban.[108]
2014-16-ban volt látogatható a Néprajzi Múzeumban a Kő kövön Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című tárlat, mely a Holokauszt Emlékév programjának projektjeként jött létre.[109] A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tárt a látogató elé, amely megkísérelte előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektált. A kiállítás törzsanyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteménye adta. Ez a kollekció – egy-egy tárgy kivételével – még soha nem szerepelt kiállításon, sőt igazán eddig még a múzeum zsidó vonatkozású anyagának pontos számbavétele, értelmezése sem történt meg. A tárlat erre tett látványos és korszerű módszereket alkalmazva kísérletet: bemutatta a kicsiny, ámde jelentős judaika gyűjteményt.[110]
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékező program támogatott projektjeként jött létre A szabadság kódjai. Jelek és jelképek a függetlenség jegyében című időszaki kiállítás 2016-ban. A tárlat az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc összefüggéseire hívja fel a figyelmet a két történelmi esemény szimbólumainak összefüggéseit a múzeum gyűjteményein keresztül elemző kísérletként.[111]
Az intézménytörténeti összefoglalás szempontjait szem előtt tartva indokolt jelezni, hogy 2001-től egészen 2017-es bezárásáig a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületében rendezték meg a World Press Photo professzionális sajtófotósok díjazott alkotásaiból készülő vándorkiállítását.[112] Szintén több alkalommal került megrendezésre a Magyar Sajtófotó éves tárlata a Néprajzi Múzeumban. Egy-egy évben a múzeum saját anyagából, illetve szervezésében kísérő kiállítás is csatlakozott az utazó tárlathoz. Az intézményközi együttműködésekkel (Hagyományok Háza, Népművészeti Egyesületek Szövetsége) szoros összefüggésben voltak láthatóak a Néprajzi Múzeumban az Élő Népművészet című időszaki tárlatok (2010, 2015-16). A népi kézművesség legszebb alkotásait bemutató népszerű kiállításokra az előző öt év legfontosabb, legjelentősebb tárgyait, mestermunkáit, mesterremekeit szakmai zsűri válogatta ki a beérkezett több ezer pályamunkából.[113]
Szintén az intézményi kiállítási komplexitás érzékeltetése érdekében szükséges a külföldről érkezett, illetve oda meghívott vándorkiállítások, illetve a közös projektként megvalósított tárlatok sorára is fölhívni a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi intézményi együttműködések és a tematikai összefüggések alapvetően formálták az ilyen kiállítások budapesti bemutatásának feltételeit. A korszak elején több osztrák és csehszlovákiai helyszínen is bemutatták a Magyarország címere a népművészetben című tárlatot.[114] Kiemelkedően sikeres volt a múzeum cifraszűrjeit bemutató „Fiers Magyars” című tárlat a párizsi Musée de l’Homme meghívására 2001-ben. Szlovéniából érkezett a Szerelem a levegőben Szerelmi ajándékok a hagyományos szlovén kultúrában (2002), vagy a párizsi Musée de l’Homme-ból indult Mindenki különböző, mindenki egyforma (2002), az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum Háztörténetek című tárlata (2003). 2004-2005-ben a múzeum nyereggyűjteményének feltárására épülő sikeres időszaki tárlat több külföldi helyszínen is szerepelt.[115] A Másik. Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség címmel a Genfi Néprajzi Múzeum és a Néprajzi Múzeum, valamint más európai múzeumok gyűjteményeiből származó bőséges és színes etnográfiai gyűjteményt, korabeli dokumentumokat, kortárs művészeti alkotásokat mutatott be 2008-2009-ben kiváló példájaként a budapesti gyűjtemény kapcsolódási pontjainak alkalmazási lehetőségeire.[116] Napjainkban különösen nagy érdeklődést kiváltó témájú volt a Dán Kulturális Intézet Jégszakadás Klímaváltozások hatásai Grönlandon című tárlata 2012-ben azt is jelezve, hogy a Néprajzi Múzeum érzékenyen reagál társadalmi múzeumként az aktuális jelenségekre. A klímaváltozáshoz hasonló rendkívül fontos témaként valósult meg a berlini Európai Kultúrák Múzeumának Casa mare (Nagy tér) tárlata az intézményben 2012-ben. A kiállítás kultúratörténeti kérdésfeltelésekkel próbálta Kelet- és Délkelet-Európa kulturális kapcsolatait is konfliktusait vizsgálni. A nagy tér nem más, mint Európa keleti, délkeleti régiója, egy történetileg többnemzetiségű, multikulturális terület. 2013-ban a madridi Cigány Kultúra Intézetével közös projekt részeként valósult meg aVidas GitanasCigányok Spanyolországban című időszaki kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Ebben az évben voltak láthatóak a berlini Európai Kultúrák Múzeuma Kelet-Közép- és Délkelet-Európa Koordinációs Központjának vendégkiállításai a Néprajzi Múzeumban a Találkozások című kiállítási sorozatban.[117] A nemzetközi gyűjtemény gyarapításához is hozzájárult a Vietnami porcelán – törékeny múltidézés című a vietnami köztársasági elnök magyarországi látogatására időzített tárlat.[118] 2014-ben a katasztrófa sújtotta japán régió kultúráját bemutató Egy hányatott sorsú vidék Tóhoku kézműves hagyománya című vándorkiállítás volt látható a Kossuth téren.
Nem csupán saját gyűjteményi elemeket alkalmazó kiegészítésekkel befogadott projektként működött a Szabadkai Városi múzeummal közösen megvalósított rendkívül népszerű időszaki kiállítás, a Bicikliváros Szabadka – Budapest című tárlat 2014-ben. A kiállítás a 19. század második felétől kezdve tárgyakon, szövegeken és fotókon keresztül dolgozta fel a kerékpározás történetét a két városban. Hasonló módon nem egyszerűen egy befogadott tárlat budapesti bemutatásaként működött, hanem a zsolnai Považské Múzeumvonatkozó gazdag anyagát szervesen a budapesti koncepcióhoz alkalmazó nagy alapterületű és látványos kiállítás volt aMegvetés és önbecsülés Igaz történet Üstfoltozóról, Drótostótról, Teknőscigányrólcímű tárlat 2014-15-ben. A kiállítás az intézményi küldetés részeként ahazai nemzeti és etnikai kisebbségek életmódjának, társadalmi helyzetének és kulturális szokásainak bemutatását célozta, annak érdekében, hogy aktívan segítse a különböző csoportok közötti közeledést, egyúttal hozzájáruljon az alávetett csoportok önbecsülésének növekedéséhez, a velük szembeni előítéletek csökkentéséhez.[119]
A társadalmi múzeumi küldetéssel szoros összefüggésben az aktuális, érzékeny jelenségek (Hot Spots)[120] múzeumi megközelítésére jó példa a migrációval foglalkozó múzeumi tevékenység. Célzott tudományos kutatási projekttel összefüggésben a 2015-ös menekülthullám kivételes hazai múzeumi reflexiójaként értékelhető a speciális nemzetközi közegben és korszerű módszertannal megvalósított Talált tárgyak. Interaktív padlótárlat és fotókiállítás a szerb-magyar határnál gyűjtött tárgyakból a Sziget Fesztiválon, ami 2016 nyarán volt látható. A kiállítás hátterét az adta, hogy a Néprajzi Múzeum egyik kutatócsoportja a 2015 nyarán felerősödött menekülthullám egyik meghatározó állomásán, a szerb-magyar határövezetben járt. A kutatók Röszkénél és Ásotthalomnál egy rövid terepbejáráson tárgyakat gyűjtöttek és fotódokumentációt készítettek. A tárlat a látogatókat párbeszédre hívta, hogy közösen próbálják meg értelmezni a tárgyakba sűrített élethelyzeteket, személyes sorsokat.[121]
Szintén külső helyszínen – a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt Picasso – Alakváltozások című kiállítással párhuzamosan – valósult meg a Néprajzi Múzeum nemzetközi gyűjteményére építő korszerű elemzési kísérletként értékelhető látványos Perspektívák Művészet és etnográfia című kamara tárlat 2016-ban.[122] A kiállítás szervesen kapcsolódott a formálódó új múzeumi állandó kiállítás koncepciójának egyes kérdéseihez.
Az utolsó nagylélegzetű időszaki tárlat, melyet a Néprajzi Múzeum költözése előtt búcsúzásként a Kossuth téri épületben valósított meg, a témaválasztásával az átmeneti helyzetre utaló Bocskor, csizma, paduka. Kalandozás a lábbeli körül című tárlat volt 2017-ben.[123] A kiállítás a Néprajzi Múzeum gyűjteményének egy tárgytípusa, a lábbelik példáján mutatta be a néprajzi tárgy idő- és térbeli változatosságát, használatának és jelentéseinek gazdagságát. Kísérletet tett arra, hogy a Múzeum Kárpát-medencei és nemzetközi lábbeli anyagának jelentős részét, csaknem kétszáz év különféle tárgyait egymás mellé helyezve a merítést együtt értelmezze. A kiállítás nem teljes öltözetek részeként láttatta a lábbeliket, s az anyag nem volt sem időrendi sem régiók szerint sorba rendezve. A tárlat az új állandó kiállítás koncepciójának kidolgozásához is tanulságokkal szolgált.
2017 végén a Kossuth téri épület a látogatók előtt bezárt, annak érdekében, hogy a korábbi kiállítási terekben is a költözés szakmai munkaállomásait lehessen kialakítani. A komplex tevékenység azt igényelte, hogy az intézmény kiállítási programját hangsúlyosan külső helyszíneken valósítsa meg átmenetileg. Sikerült olyan időszaki vándorkiállítási projektet kidolgozni, melynek elemei számos hazai és határon túli bemutatáson sikeresen működtek. A számos tárlat között az intézmény összetett tevékenységi és küldetési jellemzőit érvényesítő projektek szerepeltek[124]: A szerelem kertjében Szerelmi ajándékok a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben című kamara tárlat a Don Giovanni opera Erkel Szinházi bemutatójához igazodva készült. A Mindenkinek ismerős dolgok 1-2. A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak és a Néprajzi Múzeum kutatóinak kiállítása két verzióban is létrejött, kapcsolódva az intézményi MaDok programhoz. Az egzotikus cigány Cigány a művészetekben című kamara tárlat, vagy a Húzd rá cigány! című vándorkiállítás a cigányzenekarok és híres zenészek történetét is tárgyalta. Ez utóbbi tárlat hazai helyszínek mellett lengyelországi városokban a Lengyel – Magyar Kulturális Évad programjaként működve. A nemzetközi gyűjtemény értékeit felvillantó Tea és legyező A japáni gyűjtemény a Néprajz az Operában sorozat részeként készült. A migráció aktuális témájával foglalkozott az Íszt szájd sztori – határtalan szerelmek Vegyes házasságok történetei és tárgyi emlékei című (a Néprajz az Operában kiállítás sorozat 11. egysége) kiállítás. A kamarakiállítás témája a West Side Story című musical történetének ellenpontozása volt: olyan, bevándorlók és magyarok között kialakult szerelmek bemutatása, amelyek beteljesültek, együttéléssel, házassággal, családalapítással végződtek. Erdélyi múzeumokban szerepelt A székelykaputól a törülközőig Szinte Gábor gyűjtései című, az archívumban feltárt gyűjteményre épülő kiállítás, melynek eredményei közvetlenül megjelennek a tervek szerint az új állandó kiállításban is. 2018-at követően a Néprajzi Múzeum átmenetileg leállította még ezeket a külső helyszíni megjelenéseket is a biztonságos feladatellátás érdekében.
A Néprajzi Múzeum a hagyományos kiállítások mellett már 1996-tól elindította a virtuális tárlatainak sorozatát. A sikeres időszaki tárlatok virtuális verziói közül a Kalotaszeg (1998), vagy az „Itt a helyed! Székkiállítás SZÉKKIÁLLÍTÁS A WEBEN Foglalj helyet! (1999) című tárlatok voltak az ezredforduló előtt a legnépszerűbbek.[125] A korábbi virtuális tárlatok folyamatosan elérhetőek maradtak az intézmény új honlapján is. Így az Istenek arca: afroamerikai oltárok, vagy az „Éljen a Haza!” 1848-49 emlékezete című ünnepi kiállítás is hasonlóan A régi világ falun című megújított változatban elérhető fotókiállítás anyagához.[126] 2003-tól elérhető a honlapon keresztül a látványos A cifraszűr című tárlat. 2012-ben készült Fejős Zoltán vezetésével az utolsó időszaki kiállítás az intézményben, melynek virtuális verziója Rakosi60@neprajz.hu címen szintén megtalálható a honlapon.
Az intézményvezetői stratégiával összhangban a MaDok program hangsúlyváltásával és útkeresésével összefüggésben több virtuális kiállítás is megvalósult az utóbbi években. Ezeknek a tárlatoknak a múzeum épületében, vagy speciális külső helyszínen volt látható az eredeti verziója. A Tárgyas ragozás – szubjektív etnográfia című kiállítás, vagy a 2014-ben készült, Fejős Zoltán 60. születésnapját köszöntő Múzeumháló című projekt[127], illetve az együttműködés és részvétel korszerű múzeumi működési megoldásaira is reflektáló eredetileg a múzeumban 2015-ben bemutatott, majd virtuális megoldással 2017-től elérhető Ellenpedagógia a tóparton című virtuális tárlat.[128]
Az intézmény költözésével összefüggő stratégiai döntés eredményeként készültek el olyan időszaki kiállítások virtuális projektjei, mint a Boglár Lajos amazóniai tárgyait bemutató Tollvarázs című (2016), vagy a számos hazai és külföldi helyszínen is bemutatott népszerű vándorkiállításra épülő Erdélyen innen, Alföldön túl (2016) Györffy István Fekete-Körös völgyi kutatásait feltáró virtuális tárlatok. A Kő kövön Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című izgalmas gyűjteményfeltáró kísérletet megvalósító időszaki tárlat szintén szerepelt hazai és külföldi helyszíneken is, majd 2017-ben elkészült a virtuális verziója is.
A virtuális tárlatok között különös jelentőségűnek értékelhető a 2017-ben bezárt, majd a költözéshez szükséges munkaterület kialakítása miatt lebontott még 1991-ben megnyílt A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó tárlat anyaga, amely 2019-ben az intézmény honlapján keresztül minden korábbi hasonló tárlathoz mérten lényegesen komplexebb megoldással készült. A virtuális tárlat, amely a magyar parasztság egykori életének tárgyi világába enged betekintést a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakban, mintegy háromezer tárgyat, többezer fotót, iratanyagot tartalmaz. A cél az volt, hogy a bezárás pillanatában látható kiállítást minél teljesebb módon megörökítve, maradjon továbbra is megismerhető. Ehhez a kiállított tárgyak, fotók, szövegek, filmek számbavétele mellett a kiállítással kapcsolatos, évtizedek során felhalmozott dokumentumokat: népszerű és tudományos szövegeket, kritikákat; videóinterjúkat, tárlatvezetéseket is rögzítettek az alkotókkal és interpretátorokkal, végigfotózták a tereket és virtuális séta készült. Mindezekből állt össze azután a sokszínű és rétegű anyag, amely újra hozzáférhetővé teszi a kiállítást.[129]
ÖSSZEFOGLALÁS
A Néprajzi Múzeum, mint korszerű szemléletet képviselő társadalmi múzeum, elsősorban a társadalom mozgásaival, a mindennapi élettel foglalkozik, és ezeket a – múltra és jelenre egyaránt vonatkozó – tapasztalatokat és tudásokat illeszti be a múzeum prezentációs gépezetébe, a társadalmi elkötelezettség hangsúlyozásával. A gyér hazai példák ismeretében, kitekintéssel a nemzetközi tapasztalatokra 2013-ban kiérlelt küldetésnyilatkozatot fogalmazott meg, majd fogadott el a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársainak közössége:
A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, archiválja, óvja, kutatja és közvetíti a magyarországi, az európai és az Európán kívüli közösségek hagyományos és modern kulturális emlékeit. Tárgyak, képek, szövegek, hangok és gondolatok gyűjteménye, amely a világ megismerésének gazdag és sokrétű forrása. A Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne. A néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia első számú magyarországi intézménye, múzeumtudományi műhelye. Gyűjteményének és tudáskészletének köszönhetően a Múzeum más tudományok és a művészet számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, a kulturális sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez. A tudás, az élmény és a tapasztalat összhangjával lehetőséget teremt a közösségi és egyéni értelmezések, viszonyulások megfogalmazására.[130]
A költözéssel párhuzamosan készülő gyűjteményi stratégia nyilvánvalóan nem előzmények, komoly előtanulmányok nélküli. Több évtizedes elemei is vannak a stratégiai tervezés előmunkálatainak a Néprajzi Múzeumban. Messzemenően ilyennek értékelhető Fejős Zoltán főigazgató tudatos és átgondolt gyűjteményfeltáró programja. A Néprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötetben az egyes részletesen elemzett és bemutatott gyűjteményi fejezeteknek a főszerkesztő szándékai szerint markáns külön egysége volt az érintett gyűjtemények jövőjének, fejlesztési irányainak a rögzítése.
A néprajzi tárgygyűjtés mai szükségletei, lehetőségei, követelményei és a néprajzi gyűjtemények jövője is igénylik a tudományos elemző munkát. A Néprajzi Múzeum jelenlegi tárgyállományát hiba lenne rendszeres gyűjtőmunka eredményének tekinteni, nyilvánvaló, hogy gyarapodása nem volt független az ötletszerűségtől s más hiányosságoktól sem.[131] A műkereskedelem egyértelmű hatással volt és van az etnográfia tárgykoncepciójára. Át kell gondolni a műtárgy- és régiségkereskedelem szereplőihez fűződő viszonyt. A tárgyakkal kapcsolatos értékképzésben érzékelhetően érvényesül a műtárgypiac léte, hatása. A műkereskedelemmel való viszony elemzése része szaktudományunk önreflexiójának, a tárgygyűjtést leíró kritikai elemzéseknek. A múzeumi eljárások megteremtették az értelmezés, a tudás bázisát, mindazt, aminek jegyében saját tevékenységük zajlik.[132]
A tárgy gyűjtemények mellett az archívumi gyarapodás tervszerűsége is kiemelten fontos eleme a stratégiának. Az aktív archívumi tervezett dokumentálás, mint a gyarapítás erőteljes iránya messzemenően indokolt a Néprajzi Múzeum újra formálódó feladatrendjének részeként. A hétköznapi működés tapasztalatai alapján a passzív gyarapodási tendenciák részeként további archívumi jellegű hagyatékok múzeumba kerülése várható és indokolt is egyben. Célszerű intézményünknek az ilyen jellegű állomány gyarapításra kiemelt figyelmet fordítania. A külön gyűjteményként kezelés viszont csak jellegénél, illetve méreténél egyaránt kimagasló hagyatékok esetében célszerű megoldás. A múzeum korábbi munkatársainak, a szaktudomány jelentős művelőinek az intézményhez kapcsolódó archívumi anyagai jelentős értéket képviselnek. Azonban ezen anyagok feldolgozásakor egyöntetű tapasztalat, hogy gyakori a duplum, másolati anyagok szerepeltetése. Az archívum fizikai raktározási adottságai ugyan várhatóan az új épületben legalább két évtizedes távlatra megnyugtatóan rendeződnek, de az erőforrásokkal való gazdálkodás miatt elengedhetetlen a feltáró szelekció következetes érvényesítése. Az intézménytörténeti adattári- és fotóanyag gyarapodása várhatóan felgyorsul a nyugdíjasoktól származó anyagok gyarapodásával. Indokolt a múzeum nyugdíjba került munkatársaitól fokozatosan a felhasználható és az archívum, illetve az intézmény számára értékes dokumentumok összegyűjtése, illetve ugyanilyen fontos a már a gyűjteményben lévő anyagok esetében az elmúlt évtizedekben összegyűjtött személyes ismereteiknek felhasználása, pl. az azonosítások, a digitalizáláshoz is fontos hiánypótlások. A nyugdíjasok és az intézmény számára az egyik leginkább értékes együttműködési lehetőség az archívumi szakmai tevékenységben történő közreműködés.
A kultúrpolitikai döntések eredményeként megindult költözés előkészítési folyamat nyilvánvalóan lehetőséget kínál a Néprajzi Múzeum számára strukturális változásokra is. Az új Néprajzi Múzeum a létező gazdag és sokrétű gyűjteményi adottságot kívánja hasznosítani a mai nemzetközi múzeumi tendenciákkal összhangban álló szemléletmód érvényesítésével és a legkorszerűbb muzeográfiai technikák alkalmazásával. Az új intézmény kiemelkedően épít a közönséggel való együttműködés, a nyitottság és a társadalmi felelősség, a fenntarthatóság elveire. Ezeket a jellemzőket képviselik a műszaki tervezés során megfogalmazott területi igények – messzemenően építve a Kossuth téri állapotból származó tapasztalatokra. Az új épületekbe költözés semmi esetre sem jelenti a meglévő intézmény változatlan áttelepítését, hanem minden szempontból az intézmény újragondolását igényli. A Néprajzi Múzeumnak meg kell haladnia a korábbi kötöttségeket, korlátozottságokat, a pillanatnyi működési adottságokból adódó rossz kompromisszumokat. 2019. decemberében a kulturális törvény módosításával a Néprajzi Múzeum bekerült a Nemzeti Kulturális Tanács kultúrstratégiai intézményeinek a körébe. Ezáltal megnyílt a lehetőség ágazati stratégiai programok kidolgozásán keresztül távlatos intézményi feladatvállalás részeként meghatározó projektek és széleskörű együttműködések kialakítására, működtetésére.
A Néprajzi Múzeum adottságainál fogva nem lokális, hanem társadalmi jellemzőkkel és globális kontextussal rendelkezik – a magyarországi néprajzi muzeológia terepén egyedüliként. A Múzeum legerősebb identitása történeti öröksége: a gyűjteménye; feladata pedig ennek az örökségnek a továbbvitele, ami már önmagában is lehetőséget teremt arra, hogy saját tárgyát – a kultúrát és a társadalmat, annak hétköznapi és populáris jelenségeit – átfogóan, nemzetközi kitekintésben tárgyalja. Ezt korszerű, jelenre nyitott, közérthető és kritikai módon képes közönsége számára láthatóvá, érthetővé, élvezhetővé és élményszerűvé tenni – s ebben kínál 150 éves története során először számára tervezett és épített épületeibe költözése minden korábbi időszaknál nagyobb esélyt.
Jegyzetek
[1] Pl. Selmeczi 1989. pl. Gyarmati (szerk.) 2008, Fejős 2003b.
[2] A magyar etnográfia tudománytörténete című fejezetet a főszerkesztő Paládi-Kovács Attila írta. Paládi-Kovács 2011: 39-125.
[4] Az átépítés (a tervezéstől a megvalósításig, az új terek berendezéséig) reflektorfénybe helyezte az épület építésének és használatának történetét. Ezért tűnt különösen izgalmasnak a viszonylag jól dokumentált építéstörténet mellett az épület több mint egy évszázados, de részleteiben alig ismert térhasználatának feltárása amit egy időszaki kiállítás és katalógus is bemutatott. https://www.neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2010/atvaltozasok_palotabol_muzeum.html Letöltés időpontja: 2020. április 28. Granasztói – Sedlmayer – Vámos-Lovay 2012.
[15] Fejős Zoltán rendkívül alaposan és széleskörű nemzetközi kontextusba helyezve önálló kötetben, illetve akadémiai doktori disszertációjában elemezte a múzeumi kortárs kutatások hazai jellemzőit. Fejős 2017.
[17] 2013-ban indokolatlan fenntartói rendelkezéssel összefüggésben a program hivatalos vezetése egy esztendőre átkerült a Magyar Nemzeti Múzeumba. Azonban a nyilvánvaló tapasztalatok alapján a társintézmény vezetőivel egyetértésben 2014-től már nem csak a gyakorlati munka, hanem újra a hivatalos irányítás és a kapcsolódó források is a Néprajzi Múzeumhoz rendeltettek.
[18] Az intézményi munkajelentésben eredetileg 2003-ra tervezték, de finanszírozási okokból csak a következő esztendőben valósult meg a program.
[19] Az intézmény 2010-ben tért át a jelenleg is használt, de számos specifikus fejlesztéssel bővített Monari rendszerre.
[20] Hasonló együttműködéssel valósult meg a 2021. március 5-én publikussá váló „trianoni gyűjteményi adatbázis” a múzeum honlapján.
[21] Ez akkor is vitathatatlan, ha ismertek elhalt tudományos kezdeményezések, forráshiány miatt el sem indított intézményi tudományos programok. Ilyennek ítélhetjük a kétezres évek első évtizedében időről időre meghirdetett új állandó kiállítások előkészítését célzó projekteket, vagy a még 2003-ban is az intézményi munkajelentésben vállalt tudományos kutatást melynek vállalásaként 2004 és 2008 között a múzeum elkészíti és kiadja a 20. századi néprajzi enciklopédiát, mely a múlt század néprajzi kutatásainak fogalmi tárházát tartalmazza. A kapcsolódó nagyszabású kutatás a múzeum tudományos dolgozóinak teljes körét érintette volna. A munkajelentések megőrizték számos hosszan érlelt gyűjteményi katalógus kudarcát is – viszont az elkészült 25 kötet példanélküli a hazai muzeológiában.
[24] Gyarapodás figyelhető meg a minősített munkatársak számát tekintve az intézményben. Így pl. 2010-ben már 11-en rendelkeztek fokozattal és 1 fő szerezte meg az év során a munkajelentés alapján.
[29]OTKA műszerpályázat keretében zajlott az intézményben éveken keresztül a filmanyag digitalizálása és mutatózása (M 042002).
[30] Tanulságos viszont, hogy több sikertelen OTKA pályázatot követően csak 2013-tól kapott új lendületet a gyűjteményi katalógusok megjelentetése. A Miskakancsó kötetet magán mecenatúra támogatásával, míg a sorozat utolsó öt kötetét az NKA miniszteri keretének segítségével adta ki a Néprajzi Múzeum.
[32]Gyűjtők, gyűjtemények és kiállítások. Seregélyes, 1998. október 5-7.Korszerű gyűjteménykezelésFelsőtárkány, 2000. április 22–28.A néprajzi kiállításBudapest, 2001. november 12–14.Néprajzi jelenkutatás és a múzeumi gyűjtemények változásaKaposvár, 2002. szeptember 30.–október 2.Fotó és néprajzi muzeológia.Vác, 2003. szeptember 10–14.Tudományos kutatás a néprajzi múzeumokban.Mezőkövesd, 2004. 09. 29.–10. 01.A néprajzi muzeológia „helyi” körülményei és kontextusaiVeszprém 2006. október 4–6.Gyűjteménygondozási stratégia Lakitelek, 2008. október 13–15.Múzeumi anyag és tudás hozzáférésének kérdéseiKalocsa, 2009. október 5–7.Változó szerepek a néprajzi muzeológiában. Mátészalka, 2010. október 4–6.Mi a néprajzi muzeológia ma?Budapest, 2011. október 12–13.Gyűjteményfejlesztési stratégiák
Szeged, 2012. október 3–5. Nyilvántartástól az elérhetőségig. A múzeumi digitalizálás eredményei és feladatai Miskolc (Mályi), 2013. október 9–11. Az állandó kiállítások állandósága és múlandósága
Székesfehérvár, 2015. október 7–9.Adatbázis, múzeum, kutatás – koncepciók és gyakorlatok
Budapest, 2016. november 10–11. Terepkutatás, néprajztudomány és a múzeumi gyűjtemények. Békéscsaba,2018. november 5-7. Útközben/En Route. Az új állandó kiállítások koncepciója. Budapest, 2020. november 16-18.
[33] Pl. A Matyó Múzeum 50 éves évfordulója, A Néprajzi Múzeum és a Herman Ottó Múzeum konferenciája, Mezőkövesd, 2003. november 3–4. Indiánok, meszticek, antropológusok – kultúrakutatás Mexikóban. Magyar Tudomány Napja (nemzetközi konferencia mexikói vendégelőadókkal), 2003. november 10. Hagyomány és eredetiség 2004. szeptember 9-10. Non-European collections in Central European museums 2004. március 26-27.
[40] Az Ethnographia és a Néprajzi Hírek megjelentetése mellett a monográfia sorozat köteteinek nyomdai költségéből is vállalt a közgyűjtemény.
[41] Együttműködő partnerek voltak: Research Center for International Japanese Studies. Hosei University / Josef Kreiner, Shin Abiko, (Tomoe Steineck: Institute of East Asian Studies, Japanese Studies, University of Zurich).
[42] E. Pichon-Rivière, Av. Santa Fe 1379, Buenos Aires – G. Róheim, Hermina ut 35 b, Budapest. Joanny Lelong – Samuel Rambaud főszerk. Villeurbanne, Nouveau Document, 2017.
[43] A szervezeti átalakulás miatt (Gyűjteményi Főosztály létrehozása két eddigi főosztály összevonásával, a Nyilvántartási és Digitalizálási Főosztály, valamint a Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztály feladatváltozása miatt). Új szervezeti egységként jött létre a Beszerzési és Üzemeltetési Főosztály, melynek önálló működését az ilyen jellegű tevékenységek számának növekedése indokolta.
[44] 2008-ban azonban központi intézkedésként megszűnt az állandó tárlatok ingyenessége ez radikálisan csökkentette minden múzeum látogatottságát. A Néprajzi Múzeumot abban ez évben már csak 107.000-en látogatták meg. 2009-ben 115.000 látogató volt.
[45] Ezekben a feladatokban Balázs György főigazgató-helyettes, Máté György muzeológus – főosztályvezető meghatározó szerepet játszott mindvégig.
[46] Azért az megjegyzésre méltó, hogy az új raktárbázisra érkező első műtárgyak között a veszélyeztetett törökbálinti raktárból átszállított bútorok is megjelentek. A Kossuth téri költözés feszített ritmusába mindvégig szerepeltetett az intézmény heti rendszerességgel Törökbálintról érzékeny műtárgyakat a biztonságos új raktárakba juttató szállítmányokat.
[48] Legalábbis az aktuális minisztériumi jelentés és az intézményi éves munkajelentés szerint. Nyilvánvalóvá lett viszont a jelenleg is zajló költözés előkészítésekor, hogy számos esetben akár évszázados (!) elmaradásokat, hiányokat és zavarokat kellett tisztázni a múzeum szakembereinek.
[63] 1989 és 1999 között 63 darab saját tárlata volt a múzeumnak. Fejős (főszerk.) 2000. 982-991. További 30 magyarországi vendég kiállítást mutattak be az intézményben, ebben az évtizedben. Fejős (főszerk.) 2000. 994-996. Külföldi vendégkiállítás 29 volt 1989 és 1999 között a publikált adatok alapján. Fejős (főszerk.) 2000. 1000-1002. A későbbi évekre vonatkozóan elsősorban az intézményi munkajelentések adatai alapján lehetséges a kiállításokat számba venni. A múzeumi honlapon 2000-től a saját rendezésű időszaki kiállítások közül 189-ről szerepelnek adatok és fotók is. https://www.neprajz.hu/kiallitasok?filter=korabbi Letöltés ideje: 2020. április 22.
[64] A korábbi évtizedek (1951 – 2002) kiállításaival kapcsolatos dokumentumok rendezését 2004-ben végezte az Archívum a Nyilvántartás iratainak átvételét követően (100 doboz, 14 ifm terjedelemben).
[65] Fejős főszerk. 2000. 959-991. Az utóbbi évtizedek adatait a készülő intézményi gyűjteményi stratégiát közreadó kötetben tervezi megjelentetni a múzeum.
[73] Szuhay 2003: 82. A tárlat vándorkiállításként 1991 és 1994 között szerepelt muraszombati, maribori, ljubljanai helyszíneken is. Fejős 2000: 983.
[74] Így pl. 1994-1995-ben a Magyar népművészet című tárlat oroszországi helyszíneken. Fejős 2000: 986. Japánban több városban is sikeresen szerepelt a Magyar népviseletek és hímzések című vándorkiállítás 1995-1996-ban. Fejős 2000: 988.
[75]https://www.neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2015/betlehem.html Letöltés ideje: 2020. április 30. Ennek a tárlatnak a példáján érdemes fölhívni a figyelmet arra a folyamatra, melynek részeként a kényszerű generációváltás a muzeológusok között akkor és úgy működött a legeredményesebben az intézmény szempontjából, ha a nyugdíjba készülő kolléga mellett 1-2 esztendeig az őt, a vonatkozó gyűjteményben váltó fiatal munkatárssal tudott együttműködni. Akár gyűjteményi revíziók, akár – mint a betlehemek esetében – gyűjteményi katalógus és időszaki tárlat létrehozásának céljából. Szojka – Foster 2017.
[76] Szuhay 2003: 86. A tárlat vándorkiállításként szerepelt 1993 és 1995 között több magyarországi városban és Berlinben is. Vö. Fejős 2000: 985.
[77] Szuhay 2003: 91. A tárlat 1996-ban Helsinkiben és Tartuban is megvalósult vándorkiállításként. Fejős 2000: 986.
[78]A Nílustól Szibériáig – Jankó János (1868 – 1902) emlékkiállítás (1903), Az ősvallás nyomában: Diószegi Vilmos a sámánok között (1993), Reguly Antal (1819 – 1868). Emlékkiállítás születésének 175. évfordulójára. (1994), Xántus János Kelet-Ázsiában (1994), Az építész és néprajzkutató Vargha László (1994), Baráthosi Balogh Benedek ajnu és Amur-vidéki gyűjteménye (1996) – több Japán városban is bemutatásra került, Néprajzi Missio – 1896 Katolikus misszionáriusok etnológiai gyűjteménye a millennium évéből (1996). Idézi Szuhay 2003: 91.
[79]Két magyar nő Szibériában a sámánok között alcímmel. Vö. Fejős 2000: 984.
[80] A tárlat ötlete főigazgatói pályázatával összefüggésben már 1997-ben fölmerült. Megvalósításának folyamatát részletesen elemzi Fejős 2003a: 59-60.
[81] Lásd a Tabula 2001: 2. számban olvasható elemzéseket. Fejős 2003a: 57. 1. jegyzetben további hivatkozások.
[89] A rendezvények tapasztalatai indokolták, hogy 2018-tól a költözés miatti kényszerű bezárás miatt online térben egy-egy célzott projekttel szerepelt az intézmény a március ötödikei alkalommal. 2021-ben a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából készített „Trianon Tárgyi emlékei múzeumi gyűjteményekben” című online adatbázis vált elérhetővé a közönség számára.
[90] A 21. század első évtizedében visszatérő feladatként foglalkozott a múzeumi közösség új, nemzetközi állandó tárlat koncepciójával azonban ez a feladat nem jutott el a tématervi szintnél messzebbre.
[91] A gyűjtemény vitatott státusza miatt rendszeresek az ecuadori diplomáciai megkeresései a Néprajzi Múzeumnak. Gyarmati 2005.
[98]Ünnepek és hétköznapok Csömörön (2007-2008), Turai utazás múlt és jelen között (2009),
[99] Az intézményhez szorosan kötődik a Kiállítási Domino kortárs tematikájú időszaki tárlatokat megvalósító MaDok programjának több eleme is. Pl. Kettő, egy pár. Szerelem, udvarlás, esküvő a 20. században (2006), Az örökéletű farmer (2007-2008), Kortárs ruha-tér-kép (2007-2008), Gyermekvilágok #5 Kinderwelten #5 (2008-2009),
[103]Két kontinens egy lélekben. Torday Emil kongói gyűjtése című kiállítás 2015-17. https://www.neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2015/ket-kontinens-egy-lelekben.html Letöltés ideje: 2020. április 30. A Hónap műtárgya sorozat a bezárást követően az online térben folytatódott mindvégig a költözés időszakában, először havonta egy, majd kéthavonta egy műtárgy bemutatásával.
[127] A kiállítás a Néprajzi Múzeum 15 évének szakmai áttekintésére vállalkozott – néhány meghatározó tartalmi és módszertani sűrűsödési pont fragmentált bemutatásával. Fejős Zoltán múzeumi működésével összefüggő, a múzeumi gondolkodásmódhoz és a múzeumtudományhoz kapcsolódó fogalmak, koncepciók, elemzések és alkotások kerültek előtérbe. A kiállítás helyszíne: MaDok LABOR, Budapest, Lövölde tér 4. volt. (A MaDok LABOR a Néprajzi Múzeum ideiglenes, kísérleti kiállítóhelyeként működött 2014-15-ben, ahol kortárs témák, mai megközelítések voltak láthatóak a múzeum épületén kívüli városi térben, egy évek óta üresen álló épületben.)
Fejős Zoltán 2000 Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére. In. A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest 9-49. 2003a A kiállítás mint átmeneti rítus. Néprajzi Értesítő LXXXIV. 2002. 57-68. 2003b Tárgy-fordítások. Néprajzi Múzeumi tanulmányok. Budapest 2005 Boldog/képek. Néprajzi Múzeum, Budapest 2017 Új helyek, új metafórák. Közelítések a jelenkor múzeumi etnográfiájához. Debrecen
Fejős Zoltán (szerk.) 2006 Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Néprajzi Múzeum, Budapest 2008 Legendás lények, varázslatos virágok – a közkedvelt reneszánsz. Néprajzi Múzeum – Budapest
Fejős Zoltán (főszerk.) 2000 A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest
Fejős Zoltán – Frazon Zsófia (szerk.) 2007 műanyag. Néprajzi Múzeum – Budapest
Fogarasi Klára 2007 Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen A Kováts-napfényműterem száz éve. Néprajzi Múzeum – Budapest
Forrai Ibolya 2000 Kéziratgyűjtemény. In: Fejős Zoltán (főszerk): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei, Budapest, 611-648.
Frazon Zsófia 2011 Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei. Gondolat Kiadó PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest – Pécs
Frazon Zsófia (szerk.) 2018 …Nyitott Múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum. Néprajzi Múzeum Budapest
Fülöp Hajnalka – Lackner Mónika et. al. 2012 Nők, szőnyegek, háziipar. Budapest
Granasztói Péter – Sedlmayr Krisztina – Vámos-Lovay Zsuzsanna 2012 Átváltozások. Palotából múzeum. KépTár 3. Néprajzi Múzeum – Budapest
Gráfik Imre (szerk.) 2002 Nyeregbe!Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Néprajzi Múzeum – Budapest
Gyarmati János (szerk.) 2005 Sámánszobrok és kőjaguárok Ecuador ősi művészete Néprajzi Múzeum – Budapest 2008 Taking them back to my homeland… Hungarian Collectors – Non-European Collections of the Museum of Ethnography in a European Context. Museum of Ethnography, Budapest 2020 A gyűjtés rabszolgája. A múzeumalapító Xántus János és az osztrák – magyar keletázsiai expedíció. Néprajzi Múzeum, Budapest
Hoffmann Tamás 1988 Előszó. In: Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai I. Keszthely 1711 – 1820. Néprajzi Múzeum – Budapest, XIII – XIX. o.
Jelen János – Wilhelm Gábor (szerk.) 2010 Aranyba rejtett arcok Aranymaszkok Ázsiából A Zelnik –gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban. Néprajzi Múzeum – Magyar Indokína Társaság, Budapest
Katona Edit 2002 „Félre gatya, pendely” Látható és láthatatlan a magyar népviseletben. Néprajzi Múzeum – Budapest
Kemecsi Lajos 2012 Hagyományos járművek országos gyűjteményi katalógusa. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 3. DVD. Szentendre 2016 A Néprajzi Múzeum új épületének tervei. Néprajzi Értesítő XCVII. Néprajzi Múzeum – Budapest, 17-35.
Kenyéri Kornélia 2006 Haben sua historia libelli. Jelentősebb hagyatékok a Néprajzi Múzeum könyvtárában. Néprajzi Értesítő LXXXVII. 2005. 77-129.
Kósa László 2001 A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest
Lackner Mónika 2015 A Néprajzi Múzeum kiállításai katalógusai az ezredforduló után. Néprajzi Értesítő 2014. XCVI. Néprajzi Múzeum – Budapest, 19-30.
Paládi-Kovács Attila 2011 A magyar etnográfia tudománytörténete. In: Magyar Néprajz I.1. Táj, nép, történelem. (Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila, szerkesztő Flórián Mária). Akadémiai Kiadó, Budapest. 39-125.
Selmeczi Kovács Attila 1989 A Néprajzi Múzeum története. In: Selmeczi Kovács Attila – Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest – Szolnok, 7-27. 1997 Fejezetek a Néprajzi Múzeum történetéből. Magyar Múzeumok 3 (3) 13-20.
Selmeczi Kovács Attila – Szacsvay Éva 2003 A magyar nép hagyományos kultúrája. Néprajzi Múzeum – Budapest
Sopanen Tuomas 2013 A Ryijy élő hagyománya A finn szőnyeg 1707 – 2012 között Tuomas Sopanen gyűjteménye. Tuomas Sopanen – Néprajzi Múzeum
Szacsvay Éva (szerk.) 1993 Barokk a magyar népművészetben. Katalógus. Néprajzi Múzeum, Budapest
Szarvas Zsuzsa 2015 Látlelet és/vagy reprezentativitás, avagy a tudomány forrásai-e a múzeumi katalógusok? Néprajzi Értesítő XCVI. 2014. Néprajzi Múzeum – Budapest, 31-42. 2017 Zsidó tárgyak- A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 24. Néprajzi Múzeum – Budapest 2019 A Néprajzi Értesítő 100. évfolyama. Néprajzi Értesítő C. 2018. Néprajzi Múzeum – Budapest, 9-24.
Szarvas Zsuzsa (szerk.) 2009 (M)ilyenek a finnek? Kiállítási katalógus Néprajzi Múzeum – Budapest
Szojka Emese – Foster Hannah Daisy 2017 Betlehemek. A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 25. Néprajzi Múzeum – Budapest
Szuhay Péter 2003 Hagyományok és újítások a Néprajzi Múzeum kiállítási törekvéseiben 1980-2000 Néprajzi Értesítő LXXXIV. 2002. Néprajzi Múzeum – Budapest, 77-96.
