Gyanó Szilvia

Néprajz a keszthelyi Balatoni Múzeumban

1988–2018

A 19. század utolsó évtizedében, a millennium előkészületeinek jegyében vetődött fel egy Balaton-vidéki múzeum létrehozásának gondolata. Keszthelyen Csák Árpád szolgabíró és Lovassy Sándor akadémiai tanár voltak a múzeum ügyének legfőbb pártolói. 1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum Egyesület, mely ténylegesen 1898 augusztusától, az alakuló közgyűléstől és az első letét felajánlásától számította fennállását. Az egyesület munkájába kapcsolódott be már korán Sági János, aki néprajzi tárgyak gyűjtésével megvetette a néprajzi osztály alapjait, melynek 1902-től 1910-ig volt a vezetője.

Maga a múzeum épülete 1925–28 között épült fel Györgyi Dénes tervei szerint. Addig a város különböző pontjain raktározták és állították ki a szaporodó tárgyakat. A belső munkálatok az 1930-as évek végéig elhúzódtak, ennek ellenére 1935-ben a gyűjteményeket beköltöztették a múzeum falai közé. A sümegi Állami Darnay Múzeummal való egyesítés (1936) folytán jelentősen bővült a néprajzi állomány is, de az új szerzemények nem kerültek közönség elé. Napirenden volt ugyanis a megnövekedett múzeum államosítása: erre azonban csak 1949-ben került sor.

A Múzeum igazgatója 1941-ben Darnay-Dornyay Béla lett, s megkezdődött egy nagy komplex kiállítás szervezése, mely a háború miatt abbamaradt. A keszthelyi és a sümegi becsomagolt anyagot (a sepsiszentgyörgyi múzeuméval együtt) 1945 márciusában vonatra rakták, melyet a zalaegerszegi vasútállomáson bombatámadás ért. A gyűjteményi anyag, így a néprajzi gyűjtemény nagy része megsemmisült. A kiürült Múzeum hasznosítására különböző tervek születtek, de véglegesen csak az államosítás és az 1949-ben – még nagyrészt kölcsönzött tárgyakból létrehozott – állandó kiállítás szilárdította meg helyzetét. Az 1967-ben megnyílt állandó kiállítás már a múzeum saját anyagára építhetett.

A MÚZEUMI SZERVEZET ÉS A GYŰJTEMÉNYI ANYAG

A Balatoni Múzeum, nevének megfelelően, eredetileg az egész Balaton környékét tekintette gyűjtőterületének. A település- és intézményrendszer változásával ez a terület szűkült, de az 1979-es megyeváltásig a keszthelyin kívül a sümegi és tapolcai járás is hozzá tartozott. Jelenleg területi múzeum, gyűjtőterülete Keszthely város és az egykori keszthelyi járás területe.

1962-től 1979-ig a Veszprém Megyei Múzeumi Szervezet részeként működött (ekkor Veszprém megyéhez tartozott a város), majd az 1972-ben létrejött Zala Megyei Múzeumi Szervezethez került. Központi intézmény a zalaegerszegi Göcseji Múzeum volt, hozzá tartozott még a nagykanizsai Thúry György Múzeum is. 2012-ig, a megyei múzeumi hálózat felbomlásáig a Balatoni Múzeum a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának irányítása alatt állt, 2013-tól pedig Keszthely város lett a fenntartó.

A megyei múzeumi szervezet fennhatósága alatt elsősorban a régészeti tevékenység erősödött meg, melynek túlsúlya egészen fennállásáig érezhető volt. Az autópályás ásatások és a nagy beruházások a régészeti gyűjtemény jelentős gyarapodását eredményezték a megye múzeumaiban. A Balatoni Múzeum a régészeten (254 ezer leltározott tárgy) és néprajzon kívül helytörténeti (5265 db), iparművészeti (2268 db), képzőművészeti- és kisgrafikai (22.291 db) gyűjteménnyel rendelkezik. Természettudományi gyűjteménye lezárt, nagy része Zircre került még az 1970-es években. Az adattárban a történeti és az egyéb, vegyes dokumentumok száma majdnem eléri a 30 ezret. A könyvtári állomány 26.626 tételszámot tesz ki.

1956–1964 között nem volt néprajzos Keszthelyen. Petánovics Katalin 1964 júliusától töltötte be a néprajzos-muzeológusi munkakört egészen 1997-ig, nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként 2002-ig dolgozott még a múzeumban. Kutatási területe az agrártörténet, a népi vallásosság, a társadalomnéprajz. E témakörökben számos publikációja, köztük önálló kötetei jelentek meg. Munkája mellett aktív társadalmi, közéleti tevékenységet folytatott, illetve folytat mind a mai napig. Életpályáját számos elismerés kísérte. Többek között Kiváló Munkáért kitüntetés, Móra Ferenc-díj, Öveges József-emlékérem, Zala Megye Alkotói Díja, Keszthely Városért kitüntető cím, Zala Megye Díszpolgára kitüntetés birtokosa.

A megyei rendszer idején a 3 zalai múzeum összehangolta gyűjtéseit. Súlyos raktározási problémák mellett próbálták kihasználni a korlátozott pénzügyi lehetőségeket. Korlátozták a nagy helyet igénylő tárgyak és a kismesterségek tárgyegyütteseinek beszerzését, illetve úgy próbáltak gyűjteni, hogy azonos korú és formájú tárgyak ne kerüljenek mindhárom múzeumba. A korlátozások a könyvtári állományt is érintették, a periodikákat, értékesebb köteteket csak egy múzeum (többnyire a központi) vásárolhatta meg. A raktározási gondokat közös, központi tárolással is igyekeztek megoldani. A tárgyak többszöri mozgatása azonban sérüléseket és hiányokat eredményezett. Egy nagy központi beázás pl. tönkretette a Balatoni Múzeum szőlőpréseit.

Petánovics Katalin munkásságának köszönhetően a gyűjtemény újabb tárgyai – a régi anyaggal ellentétben – megfelelően adatoltak. Munkássága első felében főként a hiányos gyűjteménycsoportok pótlására koncentrált, majd jelentősen növelte a múzeum textilállományát, főként a Kis-Balaton környékének népviseletével. Gyűjtései által jelentős növekedés volt a halászati eszközök és a kerámiák területén is. 1989-ben 9284 db tárgy volt a néprajzi gyűjteményben. A helyi népművészek, iparművészek munkái, főként faragásaik is a raktárba kerültek. Az 1990-es években többnyire ajándékozás útján kerültek új szerzemények a gyűjteménybe, nagyrészt vegyes háztartási eszközök. Számban kiemelkedik a felsőpáhoki iskolagyűjtemény (200 db). A gyűjteményi anyag publikáltsága elsősorban a népviselet terén növekedett, de nőtt a szegényparaszti életformához kapcsolódó adattári és fotótári anyag feldolgozottsága is. Petánovics Katalin munkáját egy rövid ideig Gombosi Beatrix folytatta (2000–2001), közös gyűjtésük eredménye, hogy 2001–2002-ben egyetlen zalavári asszonytól 400 viseleti darab került a raktárba.

A néprajzi gyűjteményt Gyanó Szilvia vette át 2002 októberétől, jelenleg is ő a néprajzos-muzeológus Keszthelyen. Szülési szabadsága alatt Berdán Zsuzsanna helyettesítette (2010–2011). 2013–2017 között a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzi gyűjteményét is gondozta, heti egy alaklommal járt át a szomszédos intézménybe. Több közös kiállítást, konferenciát tudott így szervezni a két területi múzeum. A 2000-es években a népművészet témakörébe tartozó tárgyak kerültek előtérbe. Közülük a hímes tojások feldolgozása történt meg.[1] Időszaki- és vándorkiállítások segítségével a pásztorfaragások, betlehemek, borászati és méhészeti eszközök is láthatóvá váltak a nagyközönség számára.

2002-ben tárgyvásárlásra már nem volt keret, így ajándékozás útján vagy NKA pályázatok segítségével kerültek új tárgyak a gyűjteménybe. A pályázati eljárás elhúzódása nehezítette a beszerzést, a raktárak túlzsúfoltsága értelmetlenné tette a nagyobb gyarapításokat. 2005-ben így is sikerült NKA pályázati forrásból zalavári háztartási textileket (stafírug) és viseleti darabokat vásárolni (200 db); 2006-ban a vallási néprajzi tárgyak sorát gyarapítani (40 db); 2019-ben pincezárakat szerzeményezni. 2013-ban sármelléki hagyatékot ajándékoztak a múzeumnak 143 db tárggyal, melyek többsége a viseleti anyagot gazdagította.

A keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteménye 2019. év végén 11.220 db leltározott tárgyat tart nyilván. Külön néprajzi osztálya nincs, ha az 1 fő néprajzos-muzeológust nem tekintjük külön osztálynak. Az egész intézményre 1 fő gyűjteménykezelő jut (Kiss Viktor), aki más munkaköröket is ellát egy személyben. A múzeumban dolgozik még 2 régész-muzeológus, 1 történész-muzeológus, 1 múzeumpedagógus, 1 közművelődési szakember/könyvtáros, 1 restaurátor, 1 adatrögzítő és 5 egyéb ügyviteli vagy fenntartási alkalmazott. A múzeum 84 ezres fotógyűjteményének és százezres adattárának is egy jelentős része a néprajz tudománykörébe tartozik, egyik sincs viszont szétszedve szakágakra, hanem minden egy-egy közös állományba sorolódik. A műtárgynyilvántartás 90%-a digitalizált (Huntéka), a fotóanyag több mint 90%-a hozzáférhető digitálisan.[2]

Az épület tervezésekor a műtárgyak teljes bemutatására törekedtek. Igyekeztek mindent kiállítani, a raktározásra akkor még nem gondoltak. Így a folyamatosan bővülő néprajzi anyag kisebb része az átalakított alagsori lakásokba került, a tárgyak többsége pedig az eredetileg verandaként épült, utólag befalazott U-alakú raktárba. A zsúfoltság és az épület jellege (rossz tető és szigetelés, nem megfelelő hőmérséklet és páratartalom) folyamatos problémát jelentett. Az amúgy is elkeserítő raktárhelyzetet súlyosbította az 1986-os állandó kiállítás lebontása, amikor a kiállítótérben elhelyezett nagy mennyiségű kerámiát és mezőgazdasági eszközt vissza kellett sorolni. Ráadásul a 2009-es felújítás során a néprajzi raktár egyik végébe liftet építettek. A több tárgyat így kisebb helyen kellett összezsúfolni. (Közben beázás is rontott a körülményeken.) A raktárhelyzet javítása és az egyre növekvő kutatói, látogatói igények kiszolgálására vágott bele 2017-ben a múzeum a Balatoni Kincsestár elnevezésű projektbe. A látványtár/tanraktár építési munkálatai befejeződtek, jelenleg a berendezés zajlik.[3]

TUDOMÁNYOS MUNKA

Zala megye közgyűjteményeiben (Keszthely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa) a néprajzos-muzeológusok száma 2-3 között mozog. A kis létszám miatt a 3 zalai múzeum néprajzosai közti együttműködés nem könnyű, de a megyei múzeumi hagyományokat folytatva és személyes érdeklődésnek megfelelően készülnek közös kiállítások, szerveződnek konferenciák. Nagy, közös kutatási feladatokra azonban nincs lehetőség.

Petánovics Katalin fő kutatási területe a Zalában nagy számban élt szegényparasztság, a summásság élete, története. E témakörből írta disszertációját, mely rövidítve 1987-ben jelent meg a Néprajzi Tanulmányok sorozatban. Ezt követően az 1990-es években sorban jelentek meg tanulmányai a zalai summássággal kapcsolatosan:[4]

• 1991 Az elfeledett örökség. Vállus summásfalu népköltészete. Budapest: MTA Néprajzi Kutató Csoport.
• 1991 A zalai summás gyerekek munkába nevelése. In Sebestyén Gyula emlékére. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum konferenciái, 1. 61–71. Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum.
• 1994 „Atul léptük Zala megye határát.” Zala megyei summások kultúraközvetítő szerepe. In Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19–20. 441–452. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.
• 1997 A zalai summások egészségügyi körülményei a nagybirtokon a század elejétől 1945-ig.In Csoma Zsigmond, Gráfik Imre(szerk.) Kapcsolatok és konfliktusok Közép Európa vidéki életében. Tanulmányok Gaál Károly professzor 75. születésnapjára. 177–186. Szombathely: Vas Megye Önkormányzata.

Petánovics Katalin érdeklődése idővel egyre inkább a népi vallásosság felé fordult, gyűjtéseit a Zalai Múzeum évkönyveiben, a Népi vallásosság a Kárpát-medencében sorozatban és más kötetekben dolgozta fel. Az 1986-os Balaton és az ember c. állandó kiállítás katalógusai még 1987-ben megjelentek, de utána is folyamatosan publikált halászat és a múzeum gyűjteményét érintő témakörökben. A 2000-es években megjelenő zalai falumonográfiák megírásában is részt vett (Zalavár, Szentgyörgyvár, Gyenesdiás). A Balatoni Múzeum néprajzi raktárának tárgyegyütteseit tematikus időszaki kiállítások keretében mutatta be, számtalan tudományos és ismeretterjesztő előadást tartott és tart a mai napig. Keszthely városának köztiszteletben álló személyisége.

Gyanó Szilvia 2002-ben vette át Petánovics Katalintól a néprajzi gyűjteményt. Fő kutatási területe a népi vallásosság, a Balaton szőlészet-borászata, valamint az utóbbi években foglalkozik a Balaton és Zala megye népművészetével is. 2005–2008 között zajlott a Balaton az ezredfordulón – Jankó János nyomában c. kutatási program, mely a Balaton szűkebb térségét vizsgálta.[5] A Keszthely környéki települések kutatását koordinálta és az ezredforduló utáni szőlészeti-borászati jelenségeteket vizsgálta. Pályája kezdetét az új állandó kiállításra való felkészülés jellemezte, majd 2017-től a néprajzi látványtár megvalósításán dolgozott/dolgozik. Közben elsősorban vallási néprajzi és szőlészet-borászati témákban publikált:

• 2019 Kisasszony napja(i) Kiskanizsán. Adalékok Zala megye népi vallásosságához. Zalai Múzeum 24. 211–229.
• 2020 Komplex családi gazdaságok a balatoni borkultúrában a 21. század elején. Kézirat a Zalai Múzeum 25. számához.[6]

A zalai muzeológusok 1987-től a Zalai Múzeum elnevezésű periodikában adják közre publikációikat. A Balatoni Múzeum munkatársai rendszeresen írnak a Zalaegerszegen megjelenő évkönyvbe. A keszthelyi múzeum saját kiadványa a Balatoni Múzeumi Füzetek, melynek első kötete 1942-ben jelent meg, majd még hat részt ért meg. 2015-ben a régi hagyományt felélesztve újra elindult a sorozat, első kötete Petánovics Katalin Megélték az emberi sorsot – A születés, a házasság és a halál szokásai Keszthely környékén és Zala megyében című dolgozata volt. A füzetek újraindítása sikeresnek bizonyult, azóta a 4. kézirat várja a megjelenést.

KIÁLLÍTÁSOK

1986-tól 2008-ig A Balaton és az ember című komplex kiállítás mutatta be a Balaton és környékének életét, ahol a néprajz nagy arányban képviseltette magát. A Balaton természeti képe, A láp haszna, A halászat története, A földművelés története, az Ékszer- és viselettörténet, valamint A kerámiakészítés története c. tematikus egységek kronologikus felépítésében szép számmal szerepeltek a néprajz témakörébe tartozó tárgyak, ábrák, fotók és szövegek.[7] A kiállítás tematikája a következő volt (termek szerint):

1. A Balaton természeti képe (geológia, talajtan)
2. A Balaton természeti képe (a láp haszna, nyersanyag-felhasználás)
3. A Balaton növény- és állatvilága
4. A halászat története
5. A halászat története
6. A földművelés története
7. A földművelés története
8. Ékszer- és viselettörténet
9. A kerámiakészítés története
10. Fürdőkultúra
11. Hajózástörténet, környezetvédelem

Az ezredforduló után Zalában a megyei fenntartású múzeumok állandó kiállításai mind megújultak: 2000-ben a Göcseji Múzeum kezdte a sort (Központok a Zala mentén), majd 2006-ban a Thúry György Múzeum folytatta (Emberek, utak, kapcsolatok.), a sorozat záró helyszíne 2009–2011-ben pedig Keszthely volt az „Aranyhíd” című kiállítás megnyitásával. A 2000-es évek közepétől a munkatársak egyre nagyobb erőbedobással dolgoztak az új állandó kiállítás létrehozásán. 2007-ben Havasi Bálint régész-múzeumigazgató vezetésével megkezdődött az Alfa pályázat előkészítése, a forgatókönyv megírása, a látványterv készítése. A projekt 1200 m²-es terület teljes felújítását jelentette, melyből maga a kiállítás közel 700 m²-t tett ki. Hosszas mérlegelés után a több, azaz három ütemben való elkészítés mellett döntöttek a múzeum fenntartói. 2008-ban a Balatoni Múzeum az Oktatási és Kulturális Minisztérium Alfa pályázatán az új állandó kiállítás megvalósításának első ütemére sikeresen pályázott. (Ekkor a Zala Megyei Önkormányzat volt a fenntartó, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozott.) A múzeum első emeletén található 11 terem közül 5 teremben felépült az új állandó kiállítás első fele. Az „Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből” című állandó tárlat 2009. szeptember 25-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A projekt a 2009-ben elnyert Alfa-támogatásnak és a fenntartói hozzájárulásnak köszönhetően tovább folytatódott a 6. és 7. termek kialakításával, majd egy 3. ütem keretében a fennmaradó kiállításrészek is megépítésre kerültek.

A kiállítás középpontjában a Balaton áll. Az új tárlat nem tekinti feladatának a tó egészének bemutatását, erre utal a kiállítás alcíme is: „Fejezetek a Balaton történetéből”. Az 1986-os kiállításhoz képest egyes témák teljesen eltűntek, más témák maradtak, valamint teljesen új témacsoportok kerültek be a végleges forgatókönyvbe.[8] Termek szerint a kiállítás tematikája:

1. A Balaton és környezetének geológiája
2. A Balaton és az ember kapcsolata, vízszabályozás
3. A Balaton növény- és állatvilága
4. Erődök és várak a Balaton körül I.
5. Erődök és várak a Balaton körül II.
6. Multifunkcionális terem
7. A Balaton halászata
8. A balatoni fürdőkultúra, sport és idegenforgalom története
9. A balatoni fürdőkultúra, sport és idegenforgalom története
10. A balatoni hajózás története
11. A balatoni hajózás története

Bár forgatókönyv szőlészet-borászat és népművészet témában is készült, az új kiállításban a néprajz egy termet kapott, mely a halászat témakörét dolgozza fel[9]. A 7. terem közel 75 m²-en, négy vitrinen és két diorámán keresztül mutatja be a balatoni halászat történetét, annak fontosabb tárgyi anyagát (régészeti emlékek, céhes emlékek, hálókészítés, kisszerszámos halászat). A diorámák a téli nagyhalászatot, illetve a nyári kisszerszámos halászatot érzékeltetik. A terem közepén elhelyezett bödönhajó restaurálási munkálatait a kiállítás építésével egy időben végezték. (NKA pályázati forrásból). Az állandó kiállítást magyar és angol nyelvű feliratok kísérik. Katalógus vagy vezető nyomtatott formában nem, visual guide rendszer viszont készült (német és orosz nyelven is).[10]

Tájház szakmai felügyeletét nem látja el a Balatoni Múzeum, külső helyszíneken megrendezett állandó vagy időszaki kiállításokhoz viszont rendszeresen hozzájárul tárgykölcsönzéssel és/vagy szakmai segítséggel. Néprajzi jellegű vagy vegyes, néprajzi részt is tartalmazó állandó kiállítás a gyűjtőterületen a vonyarcvashegyi Festetics Helikon Tavernában a Da Bibere tematikus borászati és gasztronómiai kiállítás (2013), melynek néprajzi tárgyai a múzeum raktárából származnak, válogatásukat, rendszerezésüket, a szövegírást a múzeum etnográfusa végezte el. A Gyenesdiás néprajzi kincsei c. állandó tárlatot (2015) a település általános iskolájában a múzeum néprajzi „osztálya” készítette. A balatonkeresztúri Bél Mátyás Látogatóközpontban természettudományi és néprajzi virtuális kiállítások láthatók a múzeum munkatársainak összeállításában (2015).  

Évente 10–12 időszaki kiállításnak ad otthont a Balatoni Múzeum épülete. Nagyjából egyforma arányban vannak köztük saját rendezésű és vándorkiállítások. A nyári „szezonban” inkább a szélesebb publikum számára készülnek a tárlatok, az őszi–tavaszi időszakban pedig – főként amióta Keszthely városa a fenntartó – a helyi, környékbeli lakosság a célcsoport. Nem csak a pályázati forrásból megvalósuló kiállítások esetében történik vándoroltatás, hanem egyértelmű a törekvés intézményi és egyéni szinten is a „szomszédokkal” való kapcsolattartásra, együttműködésre. Így gyakran válik egy-egy bemutató egészben vagy részben vándorkiállítássá. Például a „De mi magyarok maradunk…” Történelem, emlékezés és identitás a yonkersi (USA) magyarok körében című, az ’56-os emlékévre készült időszaki kiállítás állomásai voltak: 2016-ban a keszthelyi Balatoni Múzeum, 2017-ben a sümegi Kisfaludy Sándor Emlékház, 2017–18-ban a nagykanizsai Thúry György Múzeum. Csak a kép- és szöveganyag (14 db roll-up) ment Balatonkeresztúrra a Bél Mátyás Látogatóközpontba 2017-ben és a Csillagvár Múzeumba Balatonszentgyörgyre 2019-ben. (A 2020-as tiszaalpári bemutató a COVID-járvány miatt elmaradt.) Néprajzi vagy részben néprajzi jellegű tárlat évente 1–3 nyílik. 2019-ben hagyományteremtő szándékkal indult a Tavaszi Népművészeti Tárlat, mely a Keszthelyi Alkotóház (Zala Megyei Népművészeti Egyesület) népművészeivel, népi iparművészeivel közösen kétévente kerül majd megrendezésre. A néprajzos szakemberen való osztozás idején több közös, Nagykanizsán és Keszthelyen is megrendezett kiállítás válogatott a két intézmény gazdag anyagából. Elsősorban az ünnepkörök (karácsony, húsvét, farsang) zalai és balatoni vonatkozásait dolgozták fel az NKA-forrásból is finanszírozott tárlatok, valamint Kerecsényi Edit népi méhészkedéssel kapcsolatos gyűjtései is közönség elé kerültek:

• „Húsvéti nefelejcs.” Nagykanizsa 2014., Keszthely 2015.
• „Szép jelen, szép csillag…” Keszthely 2014., Nagykanizsa 2015., Sümeg 2016. (NKA 3506/183)
• „Farsang – Az ördög ünnepe.” Nagykanizsa 2018., Keszthely 2019. (Thúry György Múzeum NKA-pályázata)
• Dél-Zala, a méhek terített asztala. Nagykanizsa 2017., Keszthely 2018. (Thúry György Múzeum NKA-pályázata).

A kiállítások forgatókönyvét írta, a tárlatokat rendezte: Gyanó Szilvia, részben az ő munkája volt még a „Nincsen énnekem varrott dunyhám.” Betyárok és betyár élet Dél-Zalában Nagykanizsa 2016., Keszthely 2017. (Thúry György Múzeum NKA-pályázata).

A 2020-as év főszereplője a látványraktár, mellyel a néprajzi gyűjtemény legszebb tárgyegyüttesei válnak elérhetővé az érdeklődők számára. Az új múzeumi tér üvegkupolájával egy új látványosságot is jelent az épületen belül. A 75 m2-es északi belső udvar kapott üvegtetőt, egy galériaszintet úgy, hogy az összeköttetésbe került az emeleti díszteremmel. Az így keletkezett „emelet” inkább a műtárgyak tárolására, bemutatására, a kutatói igények kiszolgálására, míg a földszint a csoportos foglalkozások megtartására alkalmas. A berendezéssel egyidejűleg fotózás és digitalizálási munkálatok is folynak, honlap és tematikus/virtuális kiállítások készülnek.[11] A látványtárban a meglévő raktári anyag az alábbiak szerint csoportosul (de bővíthető is):

1. Textilek: fehérhímzéses textíliák és népviselet (Kis-Balaton környékének gyöngyöskontyos viselete)
2. Pásztorművészet
3. Bútorok (többségben keményfa székek)
4. Jeles napokhoz és népi vallásossághoz kapcsolódó tárgyak (betlehemek és bábúik, hímes tojások, szentképek és -szobrok)
5. Kerámiák
6. Mesterségekhez köthető tárgyak (csutorák, mézeskalács minták, pincezárak)
7. Yonkersi magyarok tárgyai: amerikai magyarok relikviái, köztük egy házmakett.[12]

A Balatoni Kincsestár 2020 nyarán nyitja meg kapuit. Itt az elmúlt évek időszaki kiállításain szerepelt restaurált műtárgyakon kívül a pályázati forrásból vásárolt új szerzemények is bemutatásra kerülnek.[13]

MÚZEUMPEDAGÓGIA ÉS EGYÉB TEVÉKENYSÉGEK

A 21. század első évtizedében a Balatoni Múzeumban – akárcsak más muzeális intézményekben – a múzeumpedagógia előtérbe kerülése figyelhető meg. A pályázatoknak és a látogatói igényeknek megfelelően múzeumpedagógus munkakör jött létre (Németh Péter). A kiállításokhoz, rendezvényekhez múzeumpedagógia programok készülnek, a tárlatvezetések mellett folyamatos a múzeumpedagógiai foglalkozások iránti kereslet.

Azonkívül, hogy a Balatoni Múzeum 2008–2011 között megújította állandó kiállítását, 2010–2018 között több európai uniós vagy hazai finanszírozású oktatási-nevelési programot és beruházást hajtott végre.[14] 2012-ben Az Év Múzeuma, 2014-ben Podmaniczky díjban részesült. Mindegyik projekt keretében új múzeumpedagógiai programokkal bővült a múzeum kínálata, köztük a néprajz is képviseltette magát. Többnyire a naptári ünnepekhez, az állandó kiállítás halászati terméhez és a népművészethez kötődnek néprajzi foglalkozások, illetve a szőlészet-borászat témakörhöz egy nagyobb, 5 napos tábor is szerveződött.

Az egész évben nyitva tartó intézmény látogatószáma 25–27 ezer fő között mozog. A Balatoni Múzeumot alapítói „kultúrpalotának” szánták, céljuk a „Balaton kultuszának emelése” volt. Ezek a törekvések változatlanok, így nem csak szigorúan múzeumi jellegű tevékenységeknek, hanem egyéb kulturális rendezvényeknek (képző- és népművészeti, zenei, irodalmi, oktatási és társadalmi programoknak) is helyszíne az épület.

A JÖVŐRE VONATKOZÓ TERVEK, ELKÉPZELÉSEK

A következő években elsősorban a látványtárba kerülő tárgyak, tárgyegyüttesek feldolgozása a legfontosabb feladat. Tervben van tematikus műtárgykatalógusok elkészítése, közülük a mézeskalács-ütőfák és a pásztorfaragások publikálása várható leghamarabb. A honlapfejlesztéssel egyidejűleg a műtárgyak fotózása (újrafotózása), digitalizálása és folyamatos állagmegóvása, valamint a raktári rendszer átalakítása is prioritás. A gyűjtemény feldolgozása szempontjából, a jövőbeli munkavégzés megkönnyítéséhez sürgető a néprajzi fotók különválasztása a jelenlegi „vegyes” gyűjteménytől. Bár az állandó kiállítás még újnak és korszerűnek mondható, a 11 terem majdani átalakításával, újragondolásával is számolni kell. Közben kisebb, tematikus időszaki tárlatok segítségével lehet bemutatni a raktár és a fotótár mélyén rejtőző néprajzi anyagot.

A gyűjteménygyarapítás esetében a tárgyvásárlás tervezése nehézkes, hiszen nagymértékben a fenntartótól függ, hogy mire lesz forrás. A pályázati lehetőségeket figyelembe véve elsőbbséget élveznek a meglévő sorozatokat kiegészítő darabok, a ritkaságok vagy a hiánypótló tárgyak, tárgyegyüttesek. A néprajzi gyűjtemény (észszerű keretek között) nyitott az ajándékozásra, nem csak a szűkös források miatt, hanem annak figyelembe vétele miatt is, hogy mit tartanak a helyiek megőrzendőnek a jövő számára. A muzeológus kutatási területeit, a meglévő tárgyakat, tárgysorozatokat, valamint a készülő kiállításokat szem előtt tartva tervezi a tárgybeszerzéseket. Külön figyelmet fordít a népművészeti tárgyakra, a belőlük merítő mai népművészeti, népi iparművészeti és kézműves alkotásokra, a Kis-Balaton környékének népviseleti darabjaira (pl. gyöngyöskonty), a népi vallásosság tárgykörébe tartozó jelenségekre, a Balaton szőlészeti-borászati hagyományaira, a jeles napokra és a hozzájuk fűződő tárgyi- és szellemi emlékanyagra. Fontos a kortárs tárgyak[15] vagy az éppen elmúló jelenségek gyűjteménybe integrálása, hogy a jövő kutatóinak a mai kor jellegzetes tárgykultúráját tudjuk prezentálni. Ehhez kapcsolódóan a változások dokumentálása is előtérbe kerül mind a tárgygyűjtések, mind az adattári munka (fotók, interjúk) esetében.

---