Néprajz a Damjanich János Múzeumban

Gecse Annabella

Néprajz a Damjanich János Múzeumban

1988–2018

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS

Az 1989-cel kezdődő korszak legfontosabb jellemzője az egész intézmény életében a működési feltételek megteremtődése. Múzeumunk főépületét az időszak elején újították fel, ekkor készültek állandó kiállításink is, műtárgyraktárunk pedig már az ezredforduló után kapta meg a raktár fogalmának megfelelő formáját és felszerelését.

Ebben az időszakban is jellemezte a múzeumot a tudományosműhely-jelleg, amelynek kialakulása – még ha ellentmondásnak tűnik is – éppen a korábbi nehéz körülményeknek is köszönhető. Az intézmény egyetlen akadémiai doktora a néprajzkutató Szabó László volt. A ma aktív etnográfus nemzedék tudása és a néprajztudomány országos szerepének jelenleg is zajló újrafogalmazása szempontjából is fontos, hogy a szolnoki múzeumban sok kolléga szerzett gyakorlati muzeológiai alapokat, többek között Bereczki Ibolya és Sári Zsolt. A szolnoki múzeum a jelenlegi összefoglalás elődjének, a Néprajz a magyar múzeumokban c. 1989-es kötetnek egyik kiadója volt, a kötet múzeumunk nyomdájában készült. A tudományos munka a megyei múzeumi szervezet több városban dolgozó etnográfusait kutatócsoporttá formálta. A hálózat szétesése ebből a szempontból veszteség. Ennek veszélyeit a szolnoki muzeológusok már 1989-ben érzékelték, és javaslatokat dolgoztak ki a közgyűjtemények jövőjének biztosítására vonatkozóan. (Pl. „Kívánatos fenntartani a jelenlegi megyei múzeumi szervezeti rendszert, annak minden vívmányával együtt (szakember, személyi ellátottság, kiadványok, kiállítóhelyek, s az eddigi arányú költségvetés), mert ez a szakmai színvonalat, a műtárgyvédelmet biztosítja.” – írta Szabó László 1990-ben.)[1]

A közös (megyei) kutatások lehetősége ugyan nem szűnt meg 2013-ban, de ami korábban helyzeti előny volt, azóta külön szervezőmunkát igényel, nehézkessé vált. A múzeum(ok)on belüli együttműködés, különböző tudományterületek közös munkájának viszont ma is adottak a feltételei. Ez a vidéki múzeumoknak továbbra is erőssége lehet.

A szolnoki múzeum mind kutatások, mind kiállítások tekintetében a megyét tartotta illetékességi területének, mint más megyei múzeumi központok is. Ezt a kutatási eredmények és a kiállítások egyaránt tükrözik ma is. A 2013-mal kezdődő új korszak új szerepének talán három megragadható irányvonala van.

  1. Legfontosabb része az, hogy a kutatások irányát Szolnok város felé kell fordítani. Ezt az intézményi koncepció is kiemelt feladatként fogalmazza meg (életmódkutatás tárgygyűjtéssel összekötve, városrészi és társadalmiréteg-típusok azonosítása, a „szocialista” Szolnok életmódja).
  2. A városimúzeum-jelleg mellett a megyei hatókört különösen az időszaki kiállítások tekintetében szeretnénk megtartani, két fő irányban.
    • Ennek jegyében folytatjuk a megyei mesterek, iparművészek bemutatását és gyűjteményünk gyarapítását az ő munkáikból.
    • Kiegészítésként és a kapcsolódási pontok állandó szem előtt tartása okán a megye szomszédos területeiről is rendszeresen helyet adunk vándorkiállításoknak.
  3. A gyűjtemény szakszerű elhelyezése lehetővé teszi annak feldolgozását a mai követelményeknek megfelelően, így egységeinek bemutatására is sor kerülhet, sorozatszerűen. (Ez a sorozat 2018-ban el is kezdődött a textilgyűjtemény fehérhímzéses darabjainak bemutatásával, katalógus írásával.)

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

Jelenleg (2019. szeptemberében) a Damjanich János Múzeumban két fő etnográfus dolgozik (Benedek Csaba, Gecse Annabella). Egy fő etnográfus végzettségű múzeumpedagógus (Tóth Zsanett) és egy fő gyűjteménykezelő (Puskás Zoltán) tartozik még a gyűjtemény kötelékébe. Valamennyi gyűjteményi osztály közös munkatársa Széplaki Szilárd kiállításrendező.

Minősítések:

  • PhD fokozat – 1 fő

Nyelvtudás:

  • német nyelv, középfok – 2 fő
  • angol nyelv, középfok – 2 fő
  • angol nyelv, alapfok – 1 fő
  • eszperantó, középfok – 1 fő
  • szlovák nyelv, középfok – 1 fő

Tudománymetriai adatok:

 Jelenleg aktív muzeológusok adataiTeljes időszak adatai
Könyv szerzőként325
Könyv társszerzőként36
Könyv szerkesztőként920
Könyvfejezet, könyvrész3070
Folyóiratcikk2560
Idegen nyelvű publikációk215
Idézett munkák idézeteinek száma7kb. 200

Elismerések, díjak:

  1. Intézményi elismerések: Az Év Múzeuma – 1996-ban és 2006-ban
  2. Néprajzi szakmai díjak:
    • 1987 – a Művelődési Minisztérium Nívódíja a Szolnok megye népművészete c. kötetért
    • Móra Ferenc Díj – Szabó László részére
    • A Magyar Kultúra Lovagja – Szabó László részére
    • Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tudományáért Díj – Szabó László részére
    • Ezüst Pelikán Díj – Szabó László részére
    • Jankó János Díj – Bereczki Ibolya (1987) és Sári Zsolt részére (2003)
    • Bolyai János Kutatásai Ösztöndíj – Gecse Annabella részére (2011–2014)

INTÉZMÉNYI INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET

Az 1980-as évek végén indult el a megoldás felé a múzeumi műtárgyraktár kérdése. Az intézmény életének egészére kihatott, hogy éppen a múzeum néprajzkutatóinak (Bereczki Ibolyának és Szabó Lászlónak) köszönhetően megkezdődött a „raktári lobbi”, a tárgyalások, egyeztetések sora az egykori tüzér-, majd szovjet laktanyaépület megszerzéséért. Az épület felújítása, műtárgyraktárrá alakítása 2004 őszére oldódott meg, benne – a művészettörténeti gyűjtemény kivételével – minden osztály/gyűjtemény egy-egy szintet kapott, illetve az alagsorban 1-2 helyiséget. A néprajzi gyűjtemény egységeit az első emelet kilenc és az alagsor egy helyiségében helyeztük el. Valamennyi gyűjteményben ekkor teremtődtek meg a feldolgozás és gyűjteményrendezés feltételei. A néprajzi gyűjtemény elhelyezésében ezen kívül a Kossuth téri főépület két helyiségének (belső raktárak) van szerepe. Az egyik előkészítő raktárként szolgál, a másik pedig a kerámiagyűjteménynek ad helyet. A múzeum Kossuth téri főépülete – az állandó kiállítások és a belső raktárak helye – mintegy 20 éve esett át teljes felújításon. Az épület állapota évtizedekig aggasztó volt, a felújításra nem sikerült forrást találni. 1989-ben – inkább a gondviselésben, mint az anyagi megalapozottságban bízva – nem volt tovább halasztható, kevés forrással, de megkezdődött a nyolc évig tartó felújítás. 1995-ben aztán sikerült címzett támogatást szerezni a befejezéshez, és a múzeum épülete 1996-ban elkészült. A régészeti 1996-os megnyitása után, 1997-ben nyílt meg a két ma is álló néprajzi állandó kiállítás.

A megyei múzeumi hálózat felbomlása (2013) óta mind a kiállításokban, mind a raktárakban (a gyűjteménykezelő mellett) állományvédelmi munkatárs is ellenőrzi, műszeresen is a műtárgykörnyezeti körülményeket.

GYŰJTEMÉNYI ADATOK

Gulyás Éva és Szabó László már 1989-ben megfogalmazták a néprajzi gyűjtemény két legsajátosabb jellemzőjét:

  • a teljes Jász-Nagykun-Szolnok megyét átfogja (hasonlóan más, egykori megyei múzeumokhoz)
  • a gyűjtés kései indulása miatt sokkal erősebb 20. századi jellege, amit csak kiegészítenek 19., olykor 18. századi darabok

Az 1950-es évek társadalmi változási is indokolják, hogy a gyűjteményben rendkívül magas a paraszti munkaeszközök és a kismesterségek eszközeinek aránya. Az 1989-es állapothoz képest nyilvántartási tételeinek száma nagyjából kétezerrel nőtt. A korábbi hangsúlyos egységek közül az 1990-es évektől folyamatosan gyarapodott a kerámiagyűjtemény. Ennek sajátossága a kortárs anyag, amely a kezdetben Szolnokon, később Mezőtúron és Karcagon megrendezett Alföldi Fazekas Triennálék zsűrizett darabjaiból származik. A gyűjteménygyarapítás másik, inkább már az ezredforduló utáni évekre jellemző fontos tendenciája a „másodlagos népművészet” gyűjtése, amely révén az egykori népművészeti szövetkezetekben készült, népművészeti boltokban árusított tárgyakkal gazdagodott a viselet- és kerámiagyűjtemény. Az időszak harmadik sajátossága a viseleti darabok, kisebb részben vesszőből készült tárgyak sérült állapotából adódik, amelyek rekonstrukcióit a 2000-es évekkel kezdődően lehetőségeink szerint alkalmanként máig készíttetjük.

Az egész időszakot jellemzi és a gyűjtemény összetételében, alakulásában is jelentkezik a múzeum és közönsége kapcsolatának megváltozása. Az utóbbi két évtizedben nyilvántartásba vett tárgyaink zöme ajándékozással került a gyűjteménybe, ami azt is jelzi, hogy az intézmény bekerült a köztudatba, a város lakossága a múzeumot sajátjának, a tárgyak megőrzését, bemutatását és értelmezését egyre inkább szükségletének érzi. Bizonyára hozzájárul ehhez az is, hogy hat (olykor más településeket jelentő) költöztetés után, 2004 óta a múzeum valamennyi gyűjteményét szakszerű műtárgyraktárban tudjuk tárolni és feldolgozni. A feldolgozást megelőző műtárgyrevízió eredménye szerint állományunk – a hat költözés sérüléseit, veszteségeit beleszámítva – ma is 14000 nyilvántartási tétel körül mozog. Ennek csupán kis része, kb. 2000 darab köszönhető a most tárgyalt, 1989 óta eltelt időszaknak. A műtárgyállomány a külső raktár tíz és a belső raktár két helyiségében található, eltekintve az állandó kiállításokban szereplő tárgyaktól.

A következő időszakra vonatkozó terveink között szerepel a bútorgyűjtemény fejlesztése akár magángyűjteményekből is, pótlandó ezzel a mostoha raktári körülmények, leginkább a jászdózsai raktári betörés áldozatául esett darabokat.

NYILVÁNTARTÁSI ÉS DIGITALIZÁLÁSI HELYZET

A néprajzi gyűjtemény nyilvántartásban szereplő tételein felül, annak kb. 10%-ának megfelelő mennyiségű tárgyi anyag nyilvántartásba vételre vár. Ez az anyag jellemzően nem új szerzemény, hanem raktárrendezés és revízió során került elő. Ettől eltekintve mind a tárgyi állományt, mind a segédgyűjteményeket (adattár, fotótár, diatár, mozgóképtár, hangtár) hagyományos nyilvántartási formákban vezetjük, folyamatosan. A hagyományos leltárkönyvek mellett naprakészen vezetjük a tárgyi állomány, a fotótár, az adattár és a hangtár számítógépes nyilvántartását. A néprajzi fotótár valamennyi tétele digitalizált, az állomány nagyobb része elérhető a MaNDA felületén keresztül az Europeana állományában. A műtárgynyilvántartás digitális elérésének megoldása a végső szakaszába lépett. A Monguz kezelői konvertálták számítógépes nyilvántartásunkat, 2019 decemberére az állomány teljes egészében elérhető lesz internetes felületükön. Az adattár nyilvántartásának számítógépes változata naprakész, ám tartalmának digitalizálása csak most kezdődött meg. (Internetes közzétételét a jövőben sem tervezzük.)

ARCHÍVUMI, KÖNYVTÁRI GYŰJTEMÉNYEK

A néprajzi gyűjtemény nem kezel külön könyvtári és archív állományt.

LEGFONTOSABB KIADVÁNYOK

Múzeumunk fontosabb sorozatai:

  • TISICUM (1993 előtt: Szolnok megyei múzeumi évkönyv): 1968 óta. 2018-ban a 26. kötete jelent meg.
  • A Damjanich János Múzeum (1977-től a Szolnok Megyei Múzeumok, 1989-től a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok) Közleményei: 1958–2005 között 60 kötet.
  • Jászkunsági Füzetek: 1954–1957 között 4 kötet.
  • Múzeumi Levelek: 1958 óta, 2005-ben a 82/83. kötete jelent meg, azóta szünetel.
  • Szolnok Megyei Múzeumi Adattár: 1965–2004 között 25 kötet.
  • Documentatio Historica: 2000–2011 között 14 kötet.
  • A Damjanich János Múzeum tárgykatalógusai: 2018 óta 2 kötet.

Sorozaton kívül:

1996 óta kiállításvezetők és múzeumpedagógiai foglalkoztató füzetek valamennyi állandó kiállításhoz készültek – összesen 4+3 darab.

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK, JELENTŐSEBB IDŐSZAKI TÁRLATOK

1997-ben nyíltak meg ma is álló állandó kiállításaink: a Mesterségek művészete és Népélet a Közép-Tisza-vidéken.

A korszak jelentősebb időszaki kiállításai:

  1. Sorozatszerűek:
    • 1990-es évek, több éven át: Szolnok megye népművészete (állomásai: Párizs, Lyon, Riihimäki, Uusikaupuuki)
    • A teljes korszakban, kétévente megyei mesterek (főként népművészet mesterei és népi iparművészek) bemutatása (Chlumetzky Ildikó, Szűcs Imre, Nagyné Török Zsóka – fazekasok, Hegedűs József – fafaragó, Luka Lajos – vesszőfonó)
    • 2004 – A Jászságtól Beregig (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye népművészete)
    • 2005–2010 – Kézművesség határok nélkül (erdélyi, felvidéki, ausztriai helyszínekkel együttműködésben)
  2. Egyediek:
    • 1994 – Hol élünk?
    • 1999 – A paraszti asztal örömei
    • 2000 – Ezer év a Tisza mentén
    • 2000 – A vallásos élet tárgyai
    • 2003 – Erotika a népi kultúrában
    • 2004 – Jabloncai falvédők
    • 2006 – A szolnoki csipke
    • 2010 – „Nagy Isten kedvében – örök dicsőségben”. Templomok művészete. (Közösen a művészettörténeti osztállyal)
    • 2013 – Csete Balázs keze vonása után
    • 2017 – A reformáció tárgyi emlékei Jász-Nagykun-Szolnok megyében
    • 2018 – Szép asszonyt magáért, rossz kocsit vasáért pártolják. Újrahasznosítás a paraszti kultúrában
    • 2018 – „Szép menyecskék varrták fejér patyolatból”. Fehérhímzéses textilek a DJM néprajzi gyűjteményéből
    • 2018 – XIV. Alföldi Fazekas Triennálé (A Szolnokon indult kezdeményezés „visszatalálása” a városba az 1984-es áthelyezés után, nem saját kiállítás, ám általunk kiegészített)
    • 2019 – Tabán (P)Anno – valamennyi múzeumi osztállyal közösen

JELENTŐS TUDOMÁNYOS PROJEKTEK

A megyei múzeumi szervezet 2013-as felbomlása előtt a megyében dolgozó etnográfusok – amint arra már az 1. pontban is utaltunk – a kutatások többségében közösen, kutatócsoportként vettek részt. Az együttműködés néhány eredménye:

  • 1985–1990: Tisza II. – Több megye néprajzkutatóit összefogó kutatás a középső Tisza-szakaszon.[2]
  • 1983–1987: Szolnok megye népművészeti kutatása – országos, máig élő sorozatot indított.
  • 1991: Ők és mi. Román–magyar közös kutatás a Fekete-Körös völgyében
  • 1991–1993: Jász-Nagykun-Szolnok megye folklórja
  • 1993: Gyermekvilág a régi magyar falun – kutatás, kiállítás és konferencia
  • 1994: Szent György alakja a magyar néphagyományban
  • 2007–2011: Peremlétben? A Tiszazug történeti, néprajzi, földrajzi kutatása az ezredfordulón.
  • 2013 óta kutatásainkat nem jellemzi a korábbi együttműködés. Legfontosabb célunknak Szolnok kutatását gondoljuk, mivel a megyei kutatásokból mind ez ideig kimaradt. Ez intézményünk alapkoncepciója gyűjteménygyarapítás és monografikus kutatás tekintetében egyaránt. (A gyűjteménygyarapítási koncepciót ld. bővebben az 1. pontban.)

A NÉPRAJZOS TERÜLETEN DOLGOZÓK SZEREPVÁLLALÁSA A MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI, OKTATÁSI TERÜLETEN

A múzeum néprajzi osztályának 2013 óta külön múzeumpedagógusa van, korábban a múzeumpedagógusok munkáját a néprajzos kollégák segítették. 2009-ben ilyen együttműködéssel jelent meg az állandó kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet Mesterségek művészete címmel. Jelenleg etnográfus végzettségű múzeumpedagógus kollégánk hetente tart múzeumpedagógiai órákat az állandó kiállításhoz kapcsolódóan, illetve valamennyi időszaki kiállításunkhoz szervez minden iskolás és óvodás korosztály számára foglalkozásokat.

Az ismeretterjesztés területén korszakunk „csak” folytatása a korábbinak. Az etnográfus kollégák ugyanis számos ismeretterjesztő előadást tartottak korábban is. Állandó előadói vagyunk a Múzeumi szabadegyetem című sorozatnak, a Szolnok televízió Kedvenc műtárgyaink című sorozatának, illetve alkalomszerű előadásokat is vállalunk. A városi intézmények által szervezett tanfolyamok rendszeres oktatói vagyunk (játszóházvezetői tanfolyamok, pedagógus továbbképzések, módszertani napok).

Egy kollégánk a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének vendégoktatója.

Muzeológusként évente néhány alkalommal tanácsokkal segítjük más helyszínen készülő kiállítások létrejöttét.

Az etnográfus tudására változó intenzitású, folyamatos igény van, helyi szinten, regionálisan és esetenként országos viszonylatban is. Egy kollégánk a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága megyei referense. Nem muzeológusként, hanem etnográfusként mindannyian tartunk évente legalább 6-8 előadást megyeszerte. Készülő kiadványok esetében is rendszeres tanácsadók vagyunk. Munkaidőnk nem kis részét teszi ki a „népművészeti tanácsadás”-nak nevezhető tevékenység. Ez az alkotó mesterek, iparművészek munkájának segítését jelenti. (Kutatási lehetőséget teremtünk számukra tárgyi gyűjteményünkben, adattárunkban.) Az 1960-as évek óta mai napig évente írunk ki néprajzi gyűjtőpályázatot amatőr kutatók számára. Ezeket a pályamunkákat mi magunk bíráljuk el, készítőiknek rendszeresen tanácsokat adunk. (A Magyar Néprajzi Társaság Tradíció pályázatának születése óta nem tudjuk továbbküldeni pályázóink munkáit az országos fordulóra, mivel az egyéni internetes regisztrációhoz kötött. Korábban az országos fordulóban minden évben szerepeltek általunk továbbított pályamunkák.)

FILIÁK, TÁJHÁZAK, KIÁLLÍTÓHELYEK

1992-ben, a városrész átrendezése után egy eredeti épület újjáépítését követően nyílt meg a Tabáni tájház, a Tabán 24. szám alatt. A tájház azóta is nyári nyitvatartással működik. Önálló programjai közé tartozik a városrész életéhez kapcsolódó előadássorozat, a Tabáni mesék, amelynek a muzeológus kollégák mellett levéltáros, könyvtáros, helytörténész előadói is vannak. 2019-ben szorosabbra fűződött a tájház és az egykori tabániak kapcsolata a Tabán (P)Anno c. kiállítás megrendezésével a Szolnoki Galériában. Ugyanerre az alkalomra jelent meg a tájház tárgykatalógusa.[3]


Jegyzetek

[1] Szolnok Megyei Néplap 1990. március 31-i szám.

[2] Eredményei többek között: Abádszalók (Ujváry Zoltán (szerk.) 1996 Abádszalók. Rákóczifalva: Lamark) és Tiszaörs (Szabó István (szerk.) 1992 Tiszaörs. Tanulmányok a falu múltjából. Debrecen: Ethnica) tanulmánykötete.

[3] Gecse Annabella–Gulyás Katalin 2019 Tabáni mozaik. A szolnoki Tabáni Tájház tárgykatalógusa. A Damjanich János Múzeum tárgykatalógusai 2. Szolnok: Damjanich János Múzeum.

LEGFONTOSABB VONATKOZÓ IRODALOM

Benedek Csaba – Gecse Annabella
2004   „Iszkábás döböcke”, avagy: miből lesz a néprajzi tárgy? A néprajzi gyűjtemény alakulása. In Gulyás Katalin–Horváth László–Kaposvári Gyöngyi–Pató Mária (szerk.): Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum. 68–80. Szolnok: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága.

Gulyás Éva – Szabó László
1989   Szolnok megye múzeumainak néprajzi gyűjteményei. In Selmeczi Kovács Attila–Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. 253–265. Budapest–Szolnok: Néprajzi Múzeum–Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóság.

Kaposvári Gyula
1997   Múzeum a Tiszántúl kapujában 1. rész. Magyar múzeumok 2. sz. 17–20.

Pató Mária
1997   A szolnoki városi könyvtár és múzeum története, 1933–1944. In Madaras László–Szabó László–Tálas László (szerk.): TISICUM. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve X. 85–96. Szolnok: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága.

Szabó László – Gulyás Éva
2004   „Egy álom megvalósul…”. A Damjanich János Múzeum története. In Gulyás Katalin–Horváth László–Kaposvári Gyöngyi–Pató Mária (szerk.): Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum. 8–29. Szolnok: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága.

Tálas László
1997   Múzeum a Tiszántúl kapujában 2. rész. Magyar múzeumok 2. sz.21–22.