Varró Ágnes – Braila Mária – Paréj Gabriella

Néprajz a Szent István Király Múzeumban

1988–2018

Harminc évvel ezelőtt, 1989-ben jelent meg a Néprajz a magyar múzeumokban című, Selmeczi Kovács Attila és Szabó László által szerkesztett, a néprajzi gyűjtemények és a néprajzi kutatások megyénkénti történetét, helyzetét feldolgozó kötet. Akkor, harminc évvel ezelőtt fiatal muzeológusként én, Varró Ágnes kaptam meg a feladatot a Fejér megyei múzeumi szervezet anyagának összeállítására és megírására. Három évtized elteltével – megújuló szempontok alapján ugyan – most ismét foglalkozhatom a témával. Jóleső érzéssel tölt el, hogy ebben a történetben végig aktív szereplő lehettem, s ez a harminc év tulajdonképpen visszatekintés a saját múzeumi munkámra is, amit a Szent István Király Múzeumban töltöttem. A szerkesztők által megadott szempontok közül a néprajzi könyvtári helyzet megírásához könyvtáros kolléganőm, Braila Mária segítségét kértem. A múzeumpedagógiai és az intézményi küldetés és koncepcióváltozás kidolgozására Paréj Gabriella néprajzos muzeológus, múzeumpedagógus kolléganőm vállalkozott. Mindkettőjük munkáját ezúton is köszönöm.

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS

A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága és az István Király Múzeum történetének fontos korszaka zárult le 1985-ben, dr. Fitz Jenő (1921-2011) régész, múzeumigazgató nyugdíjazásával. A legendás múzeumigazgatók generációjához tartozó tudós direktor 1949-től 36 évig folyamatosan vezette az intézményt. Igazgatósága alatt épült ki a megyei múzeumi szervezet, irányítása időszakát a rendkívül magas szakmai színvonal, a stabilitás, az István Király Múzeum hazai és nemzetközi elismertsége jellemezte. Fitz Jenőt Kovács Péter művészettörténész követte az igazgatói székben 1985 és 1992 között, majd dr. Fülöp Gyula régész 1992-2008-ig. 2008-2015 között dr. Demeter Zsófia történész vezetése következett, akit a második ötéves ciklusa lejárta előtt nyugállományba helyeztek. Idejében változott az István Király Múzeum intézményneve Szent István Király Múzeumra. Őt Kulcsár Mihály régész követte 2015-től 2016 áprilisáig, mint megbízott igazgató, majd 2016 április 1-től 2018 augusztusáig pedig kinevezett intézményvezetőként tartózkodott a múzeumban. Az intézmény történetében szakmailag és emberileg is a mélypontot jelentette ez a másfél esztendő. A múzeum gyakorlatilag nem, vagy csak nagyon nehézkesen működött, a dolgozók elvándorlása rendkívüli mértékű volt. 2018 augusztusában végül menesztették Kulcsárt. Ez után ismét megbízott intézményvezető következett, dr. Nagy Veronika néprajzos végzettségű munkatársunk személyében, aki 2019 januárjáig vállalta a múzeum vezetését. Az igazgatói pályázat kiírása után a pályázók közül a fenntartó Pokrovenszki Krisztián régészt találta alkalmasnak a vezetői pozícióra, ám kinevezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem hagyta jóvá. A tanulmány írásakor az ismételten kiírt igazgatói állás betöltésére érkezett pályázatok elbírálása zajlott.

A megyei múzeumok 2013. január 1-jét követően városi fenntartásba kerültek, ennek értelmében ekkortól a Szent István Király Múzeum fenntartója Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Miután Székesfehérvár gazdaságilag prosperáló város, a múzeum kiállításai, rendezvényei, kiadványai a megyei fenntartás évtizedeihez viszonyítva összehasonlíthatatlanul kedvezőbb anyagi feltételek között valósulhatnak meg. Kiemelt helyet foglalnak el természetesen a fenntartó által kívánatosnak tartott obligát tárlatok és rendezvények. Sajnos, hogy a múzeumban oly fontos és alapvető háttérmunkák humán és infrastrukturális feltételei alig változtak az utóbbi években is. A néprajzi szakterületet leginkább a vidéki kiállítóhelyekre vonatkozó fenntartói változások érintették. A Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének műtárgyaiból teljes egészében vagy részben berendezett tájházak, kiállítások (Agárd, Sukoró, Csákvár, Füle, Pusztavám) üzemeltetése az adott település önkormányzatához tartozik 2013. január 1. óta. A múzeum tulajdonképpen csak a műtárgyakkal kapcsolatos állományvédelmi előírásokat, valamint a kiállítás szakmai felügyeletét látja el. Az önkormányzatok fenntartásába átkerült tájházak üzemeltetése elsősorban az adott önkormányzat anyagi körülményeitől és a vezetés hozzáállásától függ. A sukorói Néprajzi Házat 2016 decemberében be kellett zárni, a teljes berendezését Székesfehérvárra kellett költöztetni, mert a nádtető oly mértékben elöregedett, hogy a félő volt a teljes bedőlése. A sukorói önkormányzat biztosította a tetőcsere anyagi fedezetét és a következő év nyarán újrarendezhettük a tájházat, amit azóta is rendszeresen közösségi térként használnak a községi rendezvényeken, ünnepségeken, falunapokon. A fülei önkormányzat anyagi lehetőségei ezzel szemben sokkal szerényebbek, a megyei múzeumi szervezetből való kikerülés után a fülei Sárréti Tájházban nincsen állandó teremőr, csak kulcsosházként működik, nagyon kevés látogató keresi fel és – az utóbbi ősztől eltekintve – a falu közösségi életében sincsen igazán szerepe az épületnek. A legpozitívabb példa a csákvári Vértes Múzeum és Emlékház helyzete. Az intézmény valódi központja Csákvár kulturális életének az épületben működő múzeumbaráti körnek köszönhetően. Remekül kihasználják a fazekas kiállítás nyújtotta lehetőségeket, táborokat, csoportokat szerveznek és vezetnek ide. Néhány éve közösen megújítottuk, átrendeztük a kiállítást is, új tárlórendszerrel, melyet egy helybéli asztalosmester készített el. Csákváron tehát a múzeum és a kiállítás nagyon jól beilleszkedik a település kulturális vérkeringésébe és különösen figyelnek a Szent István Király Múzeummal való jó együttműködésre. Dr. Varró Ágnes néprajzos muzeológust felkérték a baráti kör vezetőségi tagságába is. Agárdon a Gárdonyi Géza Emlékházban és Pusztavámon a Német Nemzetiségi Tájházban nemcsak a Szent István Király Múzeum néprajzi tárgyai alkotják a kiállítást, hanem annak csupán részét képezik. Agárdon egy Gárdonyi korabeli, 19. század végi konyha berendezését reprezentálják, Pusztavámon pedig a német nemzetiségi tájházban a múzeum néprajzi gyűjteményében nyilvántartott, a községben a nyolcvanas évek elején gyűjtött mintegy száz tárgy szerepel a kiállításban. A Pákozd–Sukorói Arborétum és Vadasparkban berendezett, a Velencei-tó hagyományos halászatát bemutató kiállításban ugyancsak látható néhány régi halászeszköz (rokolyahálók, varsák) néprajzi gyűjteményünkből is.  

A 2013-as változásokkal az addigi megyei múzeum hivatalos megnevezése megyei hatókörű városi múzeumra módosult. E megjelölés a néprajz terén is érvényesül. A fentebb említett tájházakon és kiállításokon kívül a múzeum szakmai felügyeletet gyakorol egyéb, a megyében lévő, nem a múzeum kezelésében álló, működési engedéllyel rendelkező gyűjtemények, kiállítások felett is, melyek elsősorban helytörténeti, néprajzi vonatkozásúak. Ezek szakmai, állományvédelmi szempontú felkeresését a múzeumi restaurátorok a néprajzos muzeológussal közösen végzik évente legalább egy alkalommal. A vidéki kis kiállítóhelyek önkormányzati fenntartásba vétele a néprajzos szakemberre nézve egyrészt jóval több adminisztrációs, jogi természetű munkát jelent, másrészt a szakmai szempontok érvényesítésére is jobban oda kell figyelni, hiszen a fenntartói pozíció bizony nem szabad, hogy felülírja a múzeum kiállítási koncepcióját. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a néprajzi gyűjtemény (is) nagyon súlyos raktározási gondokkal küzd. Tárgyaink mintegy 20%-a különböző kiállításokban van elhelyezve, és a raktározási problémát csak fokozná, sőt megoldhatatlanná tenné, ha bármelyik kiállítóhelyünknek más funkciót szánna a helyi önkormányzat és a kiállított műtárgyainkat el kellene onnan szállítanunk.[1] A fülei Sárréti Tájház két hátsó helyisége (mintegy 40m²) már az épület nyitása (1985) óta néprajzi raktárként szolgál. Közel ezerötszáz műtárgy kapott itt helyet a polcokon.

A 2013-as változásokhoz tartozik, hogy városi fenntartás életbe lépésével a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban lévő mintegy 3000 darabos néprajzi tárgyi anyag kikerült a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága kezeléséből és gondozását az Intercisa Múzeumban alkalmazott mindenkori néprajzos muzeológus látja el. A Szent István Király Múzeum, mint megyei hatókörű múzeum a továbbiakban a szakmai felügyeletet biztosítja.

NÉPRAJZI TERÜLETEN DOLGOZÓ SZAKALKALMAZOTTAK A MÚZEUMBAN

A Szent István Király Múzeum néprajzi tárában 2015-ig két néprajzos muzeológus és egy néprajzi gyűjteménykezelő volt alkalmazásban. Dr. Lukács László 1974-től, 2015 februárjáig, nyugdíjba vonulásáig, dr. Varró Ágnes 1984 óta jelenleg is a múzeum munkatársa. Mindkettőjüknek ez az első munkahelye az egyetemi tanulmányok elvégzése után. A tárgyalt időszakban összesen négy néprajzi gyűjteménykezelő dolgozott a gyűjteményben (Szász Zsuzsanna, Szekszárdy Tamásné, Atalai Gáborné, Gáspár Virág), eleinte az újkortörténeti osztállyal közösen osztoztunk egy gyűjteménykezelőn. 2015-től, Lukács László nyugdíjba vonulásától Varró Ágnes egyedül látta el a múzeumban a néprajzos muzeológusi feladatokat 2019 első félévéig. 2019. júniusától néprajzos és történész bölcsész diplomával rendelkező, 2013 óta múzeumpedagógusi munkakörben dolgozó Paréj Gabriellát néprajzos muzeológussá sorolták át, ezzel ismét két főre bővült a néprajzi tár muzeológusi létszáma. Paréj Gabriella a néprajzos muzeológusi feladatok mellett a néprajzi terület múzeumpedagógiai feladatait is ellátta.

Kulcsár Mihály régész igazgatósága idején, 2016-ban az új SZMSZ alapján az addig évtizedek (1957) óta önállóan működő néprajzi osztályt (tárat) összevonták az újkortörténeti tárral és a történész munkatársat bízták meg a csoport vezetésével. A döntés következményeképpen a hivatalos ügymenet nehézkesebbé vált, a néprajzi szakterület pedig veszített korábbi, a múzeumban elfoglalt megbecsültségéből, presztízséből.

Dr. Lukács László nyugdíjazása után egyéni tudományos kutatási munkatervvel, egyéni időbeosztással, évente megújított szerződésekkel továbbra is dolgozik az intézményben, elsősorban egyéni kutatásait folytatja, rendezi kötetekbe. 1990-től kandidátus, 1999-től a Kodolányi János Főiskolán egyetemi tanár, 2008-tól pedig az MTA doktora, főmuzeológus. Számos szakmai és állami kitüntetésben, elismerésben részesült munkásságáért. 2018-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat, 2007-ben Fejér megye díszpolgára, 2008-ban szülőhelye, Zámoly község díszpolgára címet kapta meg. Szakmai elismerései: Jankó János-díj (1983), Gunda Béla-díj (1989), Vörösmarty Mihály-díj (2005), Györffy István-emlékérem (2009), Akadémiai Díj (2010) és a nemzetközi Pitré-díj (2010). Németből középfokú, angolból alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Kutatási területei: európai etnológia, Közép-Európa néprajza, népi építészet, tanyák, szőlőkultúra, népszokások, történeti mondák, céhes ipartörténet, az iparosok hagyományai, táj- és népkutatás a Kárpát-medencében. Témáiból számos tanulmány, könyv, publikáció született. Több ízben nyert kutatói ösztöndíjat németországi, ausztriai egyetemekre, ahol a kutatás mellett előadásokat tartott a magyar néprajzról. 1990-91-ben és 1993-ban Humboldt-ösztöndíjas   vendégkutató volt a Müncheni Egyetemen. A Duna menti kulturális határokat, a kétparti településeket vizsgálta Ulm és Belgrád között. Az 1991-es nyári félévben magyar néprajzi szemináriumot tartott. 2008-ban és 2014-ben a Freiburgi Egyetemen volt Humboldt-ösztöndíjas, ahol a karácsonyfa történetét, európai elterjedését, valamint Szent Vendel kultuszát kutatta. Itt a 2008-as nyári félévben tartott magyar néprajzi szemináriumot.

Dr. Varró Ágnes egyetemi doktorátust szerzett 1994-ben, francia nyelvből középfokú, német nyelvből alapfokú nyelvvizsgát tett. Kutatási területe a vallási néprajz, népszokások, szakrális kisemlékek, kertkultúra, népi gyógyászat, népi táplálkozás vizsgálata elsősorban a múzeum hatókörében, Fejér megye területén. Ezen kívül a múzeum néprajzi gyűjteményében őrzött tárgyakról folytat kutatásokat. A Leuven-i Katolikus Egyetemen három ízben volt ösztöndíjas (1994, 1995, 1996), ahol a kulturális antropológia tanszéken a vallás és a népi orvoslás határterületeit vizsgálta. 2018-ban a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Alapítvány ösztöndíját kapta meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatától a székesfehérvári bolgárkertészet hagyományainak és emlékeinek kutatásához. Gáspár Virág néprajzi gyűjteménykezelő középfokú végzettséggel rendelkezik és elvégezte a Nemzeti Múzeum által szervezett gyűjteménykezelői képzést.

INTÉZMÉNYI INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET

A Szent István Király Múzeum kiállításai az alábbi székesfehérvári épületekben találhatók:

• Rendház (Fő utca 6.): első emeletén a régészeti állandó kiállítás volt látható 1992-2018-ig, a földszinten és a második emeleten a múzeum dolgozóinak munkaszobái találhatók. 2019. december végéig az épület teljes kiürítésre kerül felújítás miatt.
• Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.): a Vörösmarty Mihály Könyvtárral közösen használt épület, a múzeum legnagyobb, elsősorban képzőművészeti tárlatoknak otthont adó kiállítóhelye.
• Budenz-ház (Arany János utca 12.): az Ybl-család műgyűjteményéből rendezett kiállítás. Ez oly mértékben felújításra szorulna, hogy jelenleg zárva tart, s csak előzetes bejelentkezéssel látogatható).
• Új Magyar Képtár (Megyeház utca 17.): modern képzőművészeti kiállítás látható.
• Pelikán Galéria (Kossuth utca 15.): ma élő képzőművészek kiállításainak ad otthont.
• Fekete Sas Patika (Fő utca 5.): műemlékpatika és berendezése látható.
• Országzászló tér 3.: ez az épület volt a múzeum központi épülete 1929-től 1991-ig. Itt található a földszinten a múzeumi könyvtár, a Marosi Arnold Könyv-és Régiség Látványtár, az első emeleten a Tárgyalkotó hagyomány – fejezetek Fejér megye népi kultúrájábólcímű néprajzi állandó kiállítás, a másodikon pedig időszaki kiállítások bemutatására használt terem kapott helyet.
• Rác utca 11.: a palotavárosi skanzenben lévő múzeumi épület, Palotavárosi emlékek – Palotaváros története és néprajzacímű állandó kiállítás látható.
• 2016. januárjától a múzeumhoz csatolták a Hetedhét Játékgyűjteményt (Oskola utca 2.) és a Városi Képtár – Deák Gyűjteményt (Oskola utca 10.) is. Ezen kívül a múzeumhoz tartozik a középkori romkert, Szent István bazilikájának maradványait magában foglaló romterület is.

A néprajzi szakterületet érintő épületállomány egyik része Székesfehérváron, másik része vidéki településeken található. Utóbbiak műszaki felügyelete és fenntartása 2013-tól kikerült a múzeum és a megyei önkormányzat feladatköréből. A múzeum néprajzi anyaga és kiállításai maradtak továbbra is Sukorón, Agárdon, Fülén, Csákváron, a mára már a helyi önkormányzatok által működtetett épületekben. Ezen kiállítások szakmai felügyeletét továbbra is a múzeum néprajzosa látja el. Ezekben az épületekben lévő kiállításokról alább, egy következő témakörben részletesen fogok szólni.

A Székesfehérváron lévő épületeink közül a Fő utca 6. számú múzeumi központi épületben az intézmény dolgozóinak munkaszobái, köztük a néprajzos munkatársak irodahelyiségei foglalnak helyet. Az épület második emeleti boltíves, reprezentatív folyosóján helyeztük el a bútorgyűjteményünk menyasszonyi ládáit és néhány festett szekrényét. Miután az egész épület 2019 és 2022 között felújításra kerül, innenegyenlőre meg nem határozott helyre kell költözniük a dolgozóknak és a műtárgyaknak is. Utóbbiak biztonságos elhelyezését szinte megoldhatatlanná teszi az eddig is rendkívül szűkös raktári helyzetünk.

Székesfehérváron, az Országzászló tér 3. szám alatti régi múzeumi épület ad otthont a földszinti helyiségekben a múzeum több mint százezer kötetes könyvtárának, a Marosi Arnold Könyv-és Régiség Látványtárnak, az első emeleten a néprajzi állandó kiállításnak, két néprajzi raktárnak, és egy elsősorban néprajzi programkínálattal rendelkező múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiségnek. A második emeleten található nagyméretű, időszaki kiállítások bemutatására szolgáló teremben időnként néprajzi témájú kiállításokat is rendezünk. Az ötéves múzeumi stratégiai tervben szerepeltettük, hogy ugyanebben az épületben az első emeleten a jövőben szeretnénk kialakítani egy előadóteremmel kombinált néprajzi tematikus látványtárat is, azonban a jelenlegi költözési koncepció ezt az elképzelésünket, átmenetileg, felülírta. A földszinten lévő, 2012-ben megnyílt, Marosi Arnoldról (1873-1939), a múzeum első igazgatójáról elnevezett látványtár minden múzeumi szakágból tartalmaz műtárgyakat. A néprajz céhládákkal, csákvári kerámiákkal, kékfestő nyomódúcokkal képviselteti magát. A látványtárban elhelyezett tárgyak üvegfalú vitrinekben, polcokon, illetve erre a célra kialakított tárlókban tanulmányozhatók. A tárlók mellett lévő számítógépen részletesen, digitalizált formában is megjeleníthetők, kutathatók a kiállított műtárgyak. A múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint a látványtár kialakítása is Európai uniós anyagi forrásokból valósult meg. Az épületben található még két kisebb néprajzi raktárhelyiség is, összesen mintegy 80m² alapterületen. Polcos elrendezésben itt helyeztük el a kerámia gyűjteményünket, a több mint ezer darabos kékfestő nyomódúcainkat, a népviseleteket, népi textíliákat porvédő ruhában, illetve fiókos fémszekrényben, pásztorfaragásokat, a teljes céhes dokumentum anyagunkat, a mosás eszközeit, kisebb mezőgazdasági szerszámokat, kisebb berendezési tárgyakat, szalmából készült tárolóeszközöket, a késesmesterség szerszámait és termékeit, valamint a szövés-fonás eszközeit. A helyiségek mérsékelten fűtöttek, a műtárgyak állapota, azt lehet mondani, hogy napi szinten ellenőrizve van. Körülbelül ötezer tárgy elhelyezése biztosított ebben a két raktárhelyiségben. Székesfehérváron a Rác utca 11. számú házban, a fehérvári skanzen egyik épületében 1988-ban nyitottuk meg Palotavárosi emlékek – Székesfehérvár-Palotaváros története és néprajzacímű kiállítást. Az épület hátsó két helyisége a nyitás óta néprajzi raktárként szolgál (összesen kb. 60m²).   Bútorok, szekrények, székek, kismesterségek eszközei és szerszámai kaptak itt helyet, ideálisnak nem nevezhető körülmények között. Sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem megfelelő az apró ablakos, nádfedeles népi épületben. Rendszeres szellőztetéssel tudjuk csak úgy-ahogy szinten tartani a körülményeket. Szuvasodás, penészesedés egyaránt előfordul. A tárgyak biztonsága a kiállítás nyitvatartási idejében teremőrrel megoldott, ezen túl pedig riasztóberendezés működik az épületben. 1999-ben innen, a kiállításból lopták el a székesfehérvári csapócéh és tobakcéh korsóit, a tobakcéh ládáját, valamint a székesfehérvári vargacéh pecsételőjét. A rendőrségi nyomozás sikertelen volt, a tárgyak azóta sem kerültek elő. A múzeum és a város is felbecsülhetetlen értékű céhtörténeti tárgyi anyaggal lett szegényebb.

A Rác utcai épületünkön kívül egy másik tájházban, Fülén a Sárréti Tájházban is található még egy kb. 40m² alapterületű néprajzi raktárhelyiségünk, kb. 800-1000 darab tárggyal.  Nagyméretű halászati és mezőgazdasági szerszámokat, egy komplett rézműves műhelyt, kovácsszerszámokat, cipészszerszámokat raktározunk itt polcos elhelyezéssel, illetve a nagyobb darabokat a padlószinten. Összességében megállapítható, hogy a múzeum néprajzi raktárhelyzete úgy alapterület, mint a raktározási körülmények tekintetében nagyon messze van az alapvető muzeológiai kívánalmaktól és előírásoktól.  A közelmúltban felcsillant a remény, hogy a jelenleg is zajló nagy költözés hozadékaként végre egy korszerű, minden igényt kielégítő raktárbázishoz jut a múzeum, ahová a néprajzi anyagból elsőként a Fülén tárolt műtárgyakkal költözünk, hiszen ez a mostani állapot az ideális biztonsági és állagvédelmi szempontoktól is fényévekre van, ez az elképzelés most sem valósult meg. Székesfehérvár határában a fenntartó önkormányzat a közelmúltban megvásárolt ugyan egy raktárépületnek szánt objektumot, ami jelen állapota és mérete miatt alkalmatlan a néprajzi műtárgyak elhelyezésére.  Ilyen raktári feltételek mellett az új tárgyi gyűjtést, az éves gyarapodást elhelyezni már szinte lehetetlen. A koncepciót nem az anyag-technika-beérkezési sorrend, tematika vagy egyéb rendszer vezérli, hanem a „hol van még egy talpalatnyi hely ahová besuvasztható egy újonnan megszerzett tárgy” gyakorlata. Valamennyi raktárhelyiségünkre kitehetjük a „megtelt” táblát. Hivatásunknak, szakmai céljainknak ellentmond, hogy helyhiány miatt kell lemondanunk műtárgyak megvételétől vagy ajándékként való elfogadásától. Szerencsére, hogy a jelenleg mintegy 13 ezer darabból álló néprajzi gyűjtemény körülbelül 20%-a kiállításokon szerepel, a kiállítás is egyfajta raktározás – mégpedig jelen helyzetben a legideálisabb.

A műtárgyaink állagvédelmét, restaurálását jelenleg öt fős restaurátorműhely biztosítja. Sajnos, hogy munkatársaink között nincsen sem papír, sem pedig textiles szakember, pedig a néprajzi műtárgyak ezt nagyon megkívánnák. Külsősökkel, külön díjazásért kell restauráltatnunk a céhes papíranyagunkat vagy a népi hímzéseinket. A változások hozadéka még az is, hogy a 2013-ig a megyei múzeumi szervezethez tartozó Intercisa Múzeumban működő papírrestaurátor műhelyt sem vehetjük azóta csak külön tiszteletdíj ellenében igénybe. Pozitívumként értékelhető viszont, hogy kiváló farestaurátor kollégával rendelkezünk, aki nagy szakértelemmel végzi a népi bútorok, faeszközök állagmegóvását, restaurálását.

A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY

A múzeum néprajzi gyűjteménye két nagy egységből tevődik össze, a tárgyi anyagból és az adattári dokumentációs anyagból, ami fotódokumentációkból, kéziratokból, gyűjtési cédulaanyagból, kiállítási dokumentációból áll. Ezek egyrészt a múzeumban dolgozó mindenkori néprajzos muzeológusok gyűjtéseit, a Fejér megyei önkéntes néprajzi gyűjtők írásait, külső hivatásos néprajzkutatók megyére vonatkozó kutatott anyagát, egyetemi hallgatók, középiskolás diákok néprajzi témájú munkáit tartalmazzák. Ez utóbbiak jelentős része az 1976 és 2001 között 26 éven át a megye különböző településein megrendezett múzeumi honismereti táborokban terepmunka során gyűjtött írásba foglalt dolgozatait, gyűjtési eredményeit jelentik. Ez az anyag mára már forrásértékű. A településenként külön-külön adattári dobozokban őrzött gyűjtés papíralapú, digitalizációja folyamatban van. Az utóbbi tíz évben már DVD-n vagy CD-n is nyilvántartjuk az adattárba került dokumentumokat. A fotónegatívok szkennelése is folyamatos. Az adattárban őrzött fotónegatívok száma többezer darab. A néprajzi adattár a tárgyalt időszakban több hagyatékkal is gyarapodott. 1990-ben dr. Kresz Mária (1919-1989) néprajzkutató kéziratait vásárolta meg a múzeum, 12 adattári dobozban helyeztük el a 65 tételből álló hagyatéki anyagot, ami nagyrészt a már publikált tanulmányok, cikkek kéziratait, kisebb részben dr. Kresz Mária és a Kresz-család levelezéseit tartalmazza. Itt őrizzük Pesovár Ferenc (1930-1983) hagyatékát, kéziratanyagát és fényképfelvételeit, valamint igen jelentős az általa készített néptáncfilm és népzenei hanganyag is. Ezek digitalizálását külső szakemberek végezték. A néprajzi adattárban helyeztük el az Ethnographia 1993 és 1998 között készült kéziratait is. Ebben az időszakban a múzeumban szerkesztettük a folyóiratot.  A 2018. decemberében 1280 tételből álló néprajzi adattár helyben szabadon kutatható, ehhez előzetesen kutatási engedély kérése szükséges. 

A néprajzi tárgyi gyűjtemény a leltárkönyv szerint 2018. december 31-én 12.333 darab tárgyból állt, ennek kb. egyötöde kiállításokban, négyötöde pedig a fentebb részletesen bemutatott raktárainkban kapott helyet. A nagyobb tematikai egységek a következők:

1. Zsákmányoló gazdálkodás (halászeszközök, méhészeti eszközök, nádvágás szerszámai, csapdafélék)
2. Népi gazdálkodás eszközei (földművelés, szőlőművelés eszközei, állattartás eszközei, ezen belül elsősorban a juhászat, teherhordás eszközei)
3. Népművészet tárgyai (pásztorfaragások, szőttesek, hímzések, kerámia)
4. Mesterségek (céhes tárgyi-és dokumentumanyag, kovács, cipész, rézműves, kötélgyártó, szíjgyártó, mézeskalácsos, késes műhelyek, a Felmayer és Montskó kékfestőgyárak nyomódúcai)
5. Népviseletek
6. Bútorok, lakásberendezési tárgyak
7. Szakrális tárgyak, népszokások tárgyai
8. Egyéb (hangszerek, mosás tárgyai, szövés-fonás tárgyai, kenyérsütés eszközei, gyermekjátékok, büntetőeszközök, türelemüvegek, világítóeszközök)

Az 1980-as évek végéig ütemesen, rendszeresen tervszerűen bővülő néprajzi gyűjtemény gyarapodása az utóbbi harminc évben lelassult. Ennek több oka van. 1992-ben az addig évente rendszeresen elkülönített tárgyvásárlási keretünk megszűnt, ezzel a gyarapodás előre tervezhetősége tovább már nem valósulhatott meg.  Adminisztrációs és pénzszerzési nehézségek akadályozták a fel-felbukkanó értékes néprajzi tárgyak megszerzését. A másik sajnálatos körülmény, ami a tárgygyarapodásunkat befolyásolja, az a raktározási kapacitás szinte teljes beszűkülése. Nagyobb méretű tárgyakat többek között azért nem fogadunk vagy vásárolunk, mert raktáraink teljesen megteltek. Az alábbi táblázatban a tárgyalt időszak leltárkönyv szerinti gyarapodását foglaltam össze.

Év	Tételszám	Darabszám
1988	62	75
1989	47	67
1990	21	45
1991	66	92
1992	25	27
1993	8	8
1994	24	24
1995	15	25
1996	37	45
1997	6	6
1998	–	–
1999	3	3
2000	10	10
2001	19	19
2002	3	3
2003	22	22
2004	51	59
2005	77	86
2006	17	17
2007	55	68
2008	22	24
2009	116	116
2010	34	34
2011	42	42
2012	7	7
2013	16	16
2014	15	15
2015	312	317
2016	80	114
2017	72	78
2018	28	28

A vizsgált időszakban a gyűjteménybe került tárgyak között kiemelkedő jelentőségű móri, felsővárosi, pázmándi, perkátai népviseleti darabokat kell megemlíteni. Kálmán Gyula fafaragó, a népművészet mestere 24 munkáját 1995-ben ajándékozta a múzeumnak. Csákberényből, Pázmándról szőttesek, hímzések gazdagították a gyűjteményt. Kajászóról, Iszkaszentgyörgyről, Füléről menyasszonyi ládákat vásároltunk. A kismesterségek anyagát cipészszerszámok Sárszentmiklósról és kádárszerszámok Székesfehérvárról gyarapították. Agárdról számos erdélyi kerámiát és mennyezetes festett ágyat kaptunk. Különösen értékesek a céhekkel kapcsolatos tárgyak és dokumentumok, amelyeket egészen a legutóbbi időkben is meg tudtunk szerezni a gyűjtemény számára. A városhidvégi vegyes céh, Nikolits György által 1866-ban készített nagyméretű zöldmázas, rátétes díszítésű korsója Stitz Sándor ajándékozása révén került a gyűjteménybe 1999-ben.  Jelenleg a néprajzi állandó kiállításon látható. 2002-ben a várpalotai Király asztalos dinasztia kézírásos könyve, 2011-ben a székesfehérvári csapócéh 1700-ban kelt szabadalomlevele, 2017-ben a székesfehérvári csizmadiacéh 1692-ben íródott artikulusai, valamint a székesfehérvári vargacéh 1703-ban rögzített privilégiumai gazdagították a néprajzi gyűjteményt. A tárgyak nagyobb részéhez ajándékozás útján jutottunk, a vásárlásokat NKA pályázatok, valamint fenntartói támogatás segítségével valósíthattuk meg.

NYILVÁNTARTÁS, DIGITALIZÁLÁS HELYZETE

A néprajzi gyűjtemény leltározása és nyilvántartása papíralapon történik. Az éves gyarapodás beleltározása és a raktári rendbe történő elhelyezése az adott év december végéig lezajlik. A műtárgyállományunk revízióját 2015 óta folyamatosan végezzük, 2018-ig a gyűjtemény kiállított és raktári állományának eddig mintegy harmadát revízióztuk. A múzeum által használt HUNTÉKA nyilvántartási rendszerben a néprajzi gyűjtemény 10.745 rekorddal szerepel, melynek töredéke, 454 tárgy fényképpel együtt publikus, elérhető az internetes felületen. 2015-ben a Nemzeti Vagyonkezelő NKVL nyilvántartó rendszerébe felvette a múzeum összes – köztük a néprajzi – leltárkönyvét is, ez az adattömeg azonban nem hozzáférhető. A néprajzi adattár és a fotótár sem digitalizált még. Ennek és a tárgyak terén való digitalizálási munkák lemaradásának oka elsősorban a humán erőforrás kapacitáshiánya. A néprajzi osztály 2015-ig három munkatársból állt, majd 2015-től két főre csökkent (egy fő muzeológus és egy fő gyűjteménykezelő), s csak a legutóbbi hónapokban sikerült a másik muzeológusi státuszt is újra betölteni.

A SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM KÖNYVTÁRA NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYI TEVÉKENYSÉGE

A Szent István Király Múzeum Könyvtára tudományos szakkönyvtár, 2010 óta nyilvános könyvtárként működik. Gyűjtőkörébe tartozik elsősorban a helyismereti irodalom és a múzeumi tudományok – régészet, történelem, néprajz, művészettörténet – szakirodalma: könyvek és periodikák.

A könyvtárban megtalálhatók a néprajztudománnyal foglalkozó legjelentősebb periodikák. A könyvanyag mintegy 4500 kötet. A könyvtár a tárgyalt időszakban is törekedett a néprajzi témájú kiadványok lehetőség szerinti teljes körű gyűjtésére. A gyűjteményezés vásárlás, kiadványcsere és ajándékozás útján történik. A néprajzi anyag a frissen megjelenő kiadványok és hagyaték (Kresz Mária néprajzkutató hagyatéka) megvásárlásával folyamatosan gyarapodott. A könyvtár az 1960-as évek óta folytat intenzív cserekapcsolatot a társintézményekkel. A tárgyalt időszakban a kiadványcsere nehézkessé vált a különböző szervezeti átalakulások és a pénzügyi lehetőségek miatt. Ennek ellenére az 1990 és 2009 közötti években pont kétszer annyi néprajzi témájú kötet érkezett be csere útján, mint vásárlással (vétel 390 db, csere 782 db) (plusz 1500 db Kresz könyvanyag vétele). 2010–2018 között 100 db vétel útján, 280 db pedig csere útján érkezett.

A könyvanyag 2002-ig cédulakatalógusban kereshető, 2003-tól számítógépes feldolgozással online elérhető[2]. A könyvtár a néprajzkutató kollégák munkáját könyvtárközi kölcsönzéssel is segíti.

A legjelentősebb nehézséget a humánerőforrás hiánya. A könyvtárban a tárgyalt időszak utolsó harmadában, 2008 óta 1 fő könyvtáros dolgozik, valamint az összes anyagrészre – így a néprajzi anyagra is – kiterjedő helyhiány, az elavult, vizesedő, nedves falú raktárhelyiségek okozzák.

LEGFONTOSABB NÉPRAJZI KIADVÁNYOK

A Szent István Király Múzeum kiadványa a Szent István Király Múzeum Közleményei (1950-től) Fejér megye és Székesfehérvár történetére, műemlékeire, néprajzára, régészetére, természettudományos kutatásaira vonatkozó tudományos, népszerűsítő és múzeumi tanulmányokat közöl. Négy sorozata jelenik meg:

A sorozat : tanulmányok Fejér megye és Székesfehérvár múltjából. Tudományos dolgozatok magyar és idegen nyelven.

B sorozat: múzeumi füzetek – Fejér megyére és Székesfehérvárra vonatkozó publikációk tudományos, népszerűsítő módon.

C sorozat: Alba Regia, a Szent István Király Múzeum tudományos évkönyve elsősorban a múzeumban dolgozó tudományos munkatársak kutatási eredményeit közli. 1960-tól jelenik meg.

D sorozat: kiállítási katalógusok, kiállítás vezetők.

Az A sorozatban a tárgyalt időszakban az alábbi néprajzi kiadványok jelentek meg:

• Demeter Zsófia – Gelencsér József – Lukács László: Palotavárosi emlékek. (1990)
• Gelencsér József – Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében.  (1991)
• Lukács László: A mezőföldi tanyák néprajza. (1997)
• Lukács László: 1848-49 jeles napjai a néphagyományban. (1998)
• Lukács László: Kossuth Lajos a magyar néphagyományban. (2004)
• Lukács László: A tisztes ipar emlékei. Céhek, céhemlékek, az iparosok hagyományai Fejér megyében és Székesfehérváron. A tárgykatalógust összeállította: Varró Ágnes. (2007)
• Lukács László: Az 1848-as móri csata emlékei. (2007)
• Lukács László: Sárfőtől Mezőföldig. (2011)
• Emléktöredékek Gunda Béláról. Összeállította: Lukács László. (2011)
• Lukács László: Néprajzi látásmód az ezredfordulón. (2011)
• Lukács László: Tárgyak, életformák, népszokások. (2012)
• Lukács László: Ezer év gyöngye. (2013)
• Lukács László: Objekte, Lebensformen, Volksbräuche. (2016)
• Lukács László: Szép karácsony szép zöld fája. (2015)
• Lukács László: A Káli-medencei lakóház a Dunántúl népi építészetében. (2017)
• Lukács László: Szent Vendel főpásztor, barmok patrónusa. (2018)
• Gelencsér József: Székesfehérvár áldásos árnyékában. Sárkeresztes népi jogélete. (2018)

A B sorozatban megjelent könyvek:

• Lackovits Emőke – Lukács László – Varró Ágnes: Íme az én népem. (1995)
• Kresz Mária – Lukács László: Vörösmarty emlékek (1995)

A C sorozatban évente megjelenő Alba Regia Évkönyvben a néprajzi osztály munkatársai rendszeresen számonként egy-két tanulmányt írtak.

A D sorozatban megjelenő kiállítási katalógusok között az alábbiak kapcsolódnak a néprajzhoz:

• Alba Regia liberata. (1988)
• A bűvös tükör. Fejezetek a tükör kultúrtörténetéből. (1994)
• Orisekné Farsang Erzsi naiv festő kiállítása. (1994)
• 125 év – 125 tárgy. Válogatás a Fejér Megyei Múzeumok gyűjteményeiből. (1998)
• Tárgyalkotó hagyomány – fejezetek Fejér megye népi kultúrájából. (magyar és német nyelven) (2009)

A múzeum néprajzi kiadványai közül a HUNGARICANA online felületén is olvasható néhány:

Az Alba Regia Évkönyv 2005-ig megjelent számai, Fejér megye néprajza sorozat I-III. kötetei, Lukács László: 1848-49 jeles napjai című munkája, Lackovits Emőke – Lukács László – Varró Ágnes: Íme az én népem című könyve, ami a három szerző Kis magyar néprajz a Rádióban című műsorban elhangzott előadásait tartalmazza, valamint a 125 év – 125 tárgy című kiadvány, ami a múzeum alapításának 125 évfordulójára rendezett kiállítás tárgykatalógusa.

NÉPRAJZI ÁLLANDÓ ÉS IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK

A Szent István Király Múzeum Néprajzi Osztályához Székesfehérváron két, Fejér megyében további településeken pedig hat állandó kiállítás tartozik. E kiállítások szakmai felügyelete, megújítása, minden, velük összefüggésben lévő tudományos, jogi és gyakorlati feladat ellátása a múzeumi néprajzos munkatárs(ak) feladata.

A tárgyalt időszakban két állandó néprajzi kiállítást nyitottunk Székesfehérváron. 1988 őszén a Palotavárosban, a skanzenként megőrzött Rác utca 11. számú épületében látogatható a Palotavárosi emlékek – Székesfehérvár-Palotaváros története és néprajza című kiállítás.  A skanzen megvalósításában az itt álló kis barokk ortodox templom eredeti környezetben való megőrzése jelentette az alapvető koncepciót. Az 1970-es évek végi nagy lakótelep építési hullám áldozataként az addig földművesek, kereskedők, iparosok által lakott Palotaváros kis földszintes házait, műhelyeit teljesen elbontották. Csupán egyetlen utca, a városrész szívében húzódó Rác utca, közepén a Rác templommal menekült meg a buldózerek elől – köszönhetően a múzeumi szakemberek és városi építészek kitartó, áldozatos munkájának. A bontás előtt régészeti, néprajzi, művészettörténeti kutatásokkal tárták fel a városrész múltját és tettek javaslatot e néhány ház megmentésére. Fehérvári üzemek és vállalatok társadalmi munkában vállalták egy-egy épület felújítását.  Ez a 150 méter hosszúságban elnyúló kis utca 13 épülete őrzi és mutatja a városrész bontás előtti képét, falusias hangulatát. A megőrzéssel cél volt az is, hogy a Rác utca és a kis nádfedeles házak új funkciót nyerjenek és ezáltal bekapcsolódjanak a városrész és a város közösségi életébe. A megvalósult skanzen utca és a megújult Rác templom 1990-ben Europa Nostra-díjban részesült. A múzeum kezelésében lévő 11. számú épület a szerb nemzetiségű földműves Csikós-család tulajdonában állt. Az épületet teljes berendezésével az utolsó tulajdonostól, Csikós Danicától vásárolta meg a múzeum. A kiállítás első, tisztaszobája és konyhája berendezését az ő bútorai, használati tárgyai alkotják. A hátsó szobában elhelyezett tárlókban pedig a jellegzetes palotavárosi mesterségeknek (tobak, csizmadia, szűcs, szűrszabó, varga, cipész, szíjgyártó, kékfestő) állítunk emléket. Az épület egy következő helyiségében a szomszédos Csapó utcában az 1980-as évek közepéig működő Dittrich-féle kalaposműhely szerszámai, gépei láthatók. A hátsó két helyiség pedig néprajzi raktár céljára szolgál, ideálisnak nem nevezhető körülmények között raktározunk itt elsősorban bútorokat, a polcokon pedig kisebb tárgyakat. Az épület hosszú ideig, évekig csak előzetes bejelentkezéssel volt látogatható, ami nagyon megnehezítette a bejutást, és a kiállított műtárgyak állagromlását is okozta a ritka szellőztetés.

A másik székesfehérvári néprajzi állandó kiállításunkat 2009-ben, Tárgyalkotó hagyomány – fejezetek Fejér megye népi kultúrájábólcímmel nyitottuk meg az Országzászló tér 3. szám alatti épületünk első emeletén. A múzeum történetében egyébként ez az első önálló néprajzi állandó kiállítás. A kb. 180m²-nyi alapterületen berendezett tárlat az ALFA-program keretében és támogatásával valósult meg. A népi kultúrában használatos tárgyi világot az alkotók – árucsere – használatba kerülés sorrendjének koncepciójába ágyazva mutatjuk be. A kiállításon néprajzi gyűjteményünk legszebb, legértékesebb darabjai kerültek a tárlókba, például a gazdag céhes anyag, a csákvári kerámiák, mézeskalácsosok, kékfestők, pásztorfaragások tárgyait kell itt kiemelni. A kiállításhoz kétnyelvű (magyar, német) katalógus készült. A kiállítótér melletti helyiségben 2009-ben TIOP forrásból sikerült megvalósítani egy múzeumpedagógiai foglalkoztatót is, ahol elsősorban néprajzi tematikájú előadásokat, foglalkozásokat tartunk különböző korosztályok számára.

Az elmúlt harminc évben néprajzi témájú időszaki kiállítások sora valósult meg. Ezek között voltak önálló, és más múzeumi szakágakkal közösen rendezett művelődéstörténeti tárlatok is. Igen sikeresnek bizonyultak a Fekete Sas Patika kis kiállítótermében a Hónap Tárgya keretében bemutatott tárgyak vagy tárgyegyüttesek. A néprajzi raktár kincsei közül is rendszeresen kiállítottunk itt tárgyakat. Például szarvasagancs lőportartókat, a váli takácscéh korsóját, türelemüvegeket, spanyolozott pásztormunkákat, nyergeket, mézesbáb nyomódúcokat. A népszokások tárgyai közül a húsvéti, adventi és karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakat, népi büntetőeszközöket, csákvári korsókat, felsővárosi piacozó kocsit, Veszelszky Antal orvosságos könyvét, egyedi, különleges csákvári edényeket, menyasszonyi koszorútartó dobozokat, állat, virág- és címerábrázolásos tárgyakat, menyasszonyi ládát, céhládákat, varázserejű tárgyakat, csutorákat, céhleveleket. Megemlékeztünk Kálmán Gyula fafaragóról, a népművészet mesteréről, Pesovár Ferenc (1930-1983) néptánc-és népzenekutató kollégánkról, dr. Kresz Máriáról (1919-1989) haláluk kerek évfordulóin. A szentek kultusza témakörben Szent Orbánról és Szent Vendelről rendeztünk tematikus kiállításokat. A néprajzi adattár archív fotóiból ugyancsak készítettünk kiállítást Páros életképek címmel. Legutóbb, 2018-ban a múzeum könyvtárának imakönyveiből és a néprajzi gyűjtemény szakrális tárgyaiból nyitottunk közös tárlatot Adoremus Dominum címmel. Látogatóink részéről kifejezetten pozitív fogadtatásban részesültek ezek a kisebb tárlatok, melyek alkalmat adtak a muzeológus számára is egy-egy résztémában való elmélyülésre. Sajnos, hogy a múzeum kiállítási koncepcióváltása miatt 2018-ban már lezárult a Fekete Sas Patikában a hasonló kis kiállítások rendezésének lehetősége.

A nagyobb volumenű néprajzi kiállítások többsége más múzeumi szakágakkal közösen valósult meg. Így 1988-ban Székesfehérvár török alóli felszabadulásának 300. évfordulójára rendezett Alba Regia liberata című nagyszabású tárlaton a gyűjteményünk legrégibb, elsősorban céhes kötődésű darabjaival szerepeltünk. 1993-ban rendeztük meg régész, újkortörténész kollégákkal közösen az emlékezetes Bűvös tükör – Fejezetek a tükör kultúrtörténetébőlcímű művelődéstörténeti kiállításunkat a Csók István Képtárban. Ugyanitt, 1998-ban a múzeum alapításának 125. évfordulójára gyűjteményeink legreprezentatívabb, legkiemelkedőbb műtárgyait állítottuk ki. Mindhárom kiállításhoz katalógus is készült. Jelentősnek mondható még 2007-ben A tisztes ipar emlékei című, a Fő utcai rendház dísztermében a néprajzi gyűjtemény céhes emlékeiből készült kiállítás. Takács Istvánné Ambrus Éva székesfehérvári népi iparművész, csuhészobrász életmű-kiállítása az Országzászló téri épület második emeletének kiállítóterét töltötte meg 2014 tavaszán. Jelenleg ismét egy nagyobb kiállításra készülünk, 2020-ban Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulójáról a múzeum Országzászló téri épületében kiállítással és ehhez kapcsolódó rendezvényekkel fogunk megemlékezni.

INTÉZMÉNYI KÜLDETÉS, KONCEPCIÓ VÁLTOZÁSAI

A múzeum első küldetésnyilatkozata 2018-ban fogalmazódott meg, amely azonban nem lép túl az általános múzeumdefiníció – gyűjt, feldolgoz, bemutat szentháromságán – illetve a nemzeti örökséggel kapcsolatos értékközvetítést, valamint az intézménynek a megye közgyűjteményi életében betöltött szakmai vezető szerepét fogalmazza meg.  Bár ilyen formában nem publikálták az intézmény stratégiai célkitűzései korábban, az éves beszámolók és a Szervezeti és Működési Szabályzatok egyes passzusai iránymutatóak lehetnek ebben a kérdésben. A város történeti és turisztikai adottságainál fogva, alapvetően a régészeti profil került előtérbe a múzeum valamennyi felületén. Két kiállítóhely élvezett mindig is kiemelt figyelmet, ez a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert és a Gorsium – Herculia Régészeti Park Tácon.

Ezen fő csapásirányok, mind a tudományos kutatásban, mind a múzeum turisztikai arculatában meghatározóak. Emellett alapvetően Kovalovszky Márta – Kovács Péter munkásságának nyomvonalában a modern és kortárs képzőművészet volt egy valamelyest körülhatárolható célcsoport fókuszában. Más kiállítóhelyek, gyűjtemények – köztük a néprajz – érvényesülési lehetőségei sokkal szerényebben jelentek és jelennek meg a múzeum tervezési folyamataiban. A múzeum küldetésnyilatkozatában a néprajz, meg nem nevezve, mintegy segédtudományi szerepben jelenik meg, amely hozzá fog járulni a majdani (régóta tervezett) új, állandó, várostörténeti kiállításhoz, illetve a megye ipartörténeti emlékeit gyűjtő és rendszerező munkában is kaphat egy szerény szeletet.

A korábbi időszakot tekintve a néprajztudomány területe nem élt meg jelentősebb koncepcióváltást az elmúlt harminc évben, tekintettel arra, hogy nem voltak személyi változások. 1988 és 2018 között főállásban két néprajzos muzeológus látta el a megyei feladatokat, 2015-től dr. Varró Ágnes egyedüli főállásúként, míg dr. Lukács László saját munkaterv és szerződés alapján végzi tudományos munkáját, nyugalmazott muzeológusként. 2019. június 1-től Paréj Gabriella néprajzos végzettségű kolléga is a néprajzi gyűjtemény kötelékébe léphetett, aki korábban 2013 októberétől múzeumpedagógusként vett részt az intézmény munkájában.  

A főbb kutatási és gyűjtési területek – alkalmazkodva a változó körülményekhez – folytonos és egyenletes munkát jelentettek a gyűjtemény életében, szerényebb tárgy- és gazdagabb adattári gyarapodással. Az 1990-es évek elején, közepén hozott válságintézkedések az intézmény gazdálkodásában elsősorban a tanulmányutak és a tárgygyarapítás vásárlás útján történő bővítését nehezítették meg.  Érdekes, hogy a néprajzi terület háttérbe szorulása éppen a 2009-ben kialakított állandó kiállítás megnyitása után kezdett el érzékelhetővé válni. Ennek oka talán az, hogy nem igazán volt tere egy nagyobb volumenű, néprajzi témájú időszaki kiállításnak, míg korábban évente akár több, magas szakmai színvonalú időszaki tárlat rendezésére volt lehetőség. Tetézte ezt és meghatározza a mai helyzetét is a gyűjteménynek, hogy 2016-ban igazgatói döntés nyomán megszűnt az önálló Néprajzi Osztály, és besorolódott az Újkortörténeti Tár elnevezésű szervezeti egységbe, amely a napi működést is nehezíti, bonyolítja az adminisztrációt, a hivatali utat meghosszabbítja.

A múzeum dr. Fitz Jenő és később, Kovács Péter de még dr. Fülöp Gyula igazgatósága idején is figyelemreméltó nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezett, bár a bezárkózás már a rendszerváltás körül megkezdődött. Szűkült a kiadványcserére szánt saját kiadvány mennyisége, a múzeum anyagi nehézségei miatt az intézménynek egyre kevesebb lehetősége volt külföldi munkatársak meghívására, a múzeum kutatóinak pedig egyre gyakrabban kellett saját vagy egyéb, pályázati forrásból a külföldi tanulmányutak költségeit előteremteni. Ennek az 1990-es évek közepén már mutatkozott az eredménye.

Dr. Lukács László néprajzkutató, muzeológus, a múzeum dolgozói közül kiemelkedve, kifejezetten sokrétű nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, számos pályázat, ösztöndíj révén, ez azonban nem tudott szervesülni a múzeum és a gyűjtemény életében, aminek összetettek az okai. A következő vezetői időszakokban kifejezetten lokálissá (regionálissá?) zsugorodott a múzeum hatóköre. Ezt a helyzetet tetézte a múzeumi törvény 2013-tól hatályos változása, amikortól megyei hatókörű városi múzeummá vált az intézmény.

Intézményünk és gyűjteményünk szempontjából is elkeserítő, hogy a múzeum szakmaiságát, és annak várost támogató voltát is ellehetetleníti az instabil működés. A különbség talán abban fogható meg, hogy a megyei fenntartás ideje alatt inkább gazdálkodási problémák jelentették a fő gátat, mára a bérezést leszámítva ez inkább demoralizálódó közösség (nem függetlenül az előbbitől) és a belső kommunikáció nehézségei, az intézmény szakmai minőségét aláásó gyakorlatot jelenti.

A néprajzi gyűjteményi stratégiai tervezését, a fentiek mellett, mind rövid, mind közép, mind hosszú távon nehezíti a múzeum főépületének 2017 óta húzódó, felújítás miatti költözése körüli bizonytalanságok. A költözés érinti a raktározási, kiállítási feladatokat is, illetve a gyűjteményben dolgozók munkahelyi feltételeit. Folyamatos készenléti állapot jellemezte a 2018-as évet is, azonban a raktározási kérdések megoldatlanok maradtak. A néprajzi raktárak szétszórtan, kisebb egységekben vannak a városban és a városon kívül is elhelyezve, ráadásul a tárgygyűjtés egyik legfőbb akadályát is a raktározás megoldatlansága, sok esetben nem kielégítő állományvédelmi volta és elégtelensége jelenti. A raktárbázis kérdése a néprajzi gyűjteményt illetően (sem) rendeződött megnyugtatóan.

Ugyancsak hosszú ideje nem tudható bizonyosan, hogy a költözés érinti-e, és ha igen, akkor mennyiben a múzeum Országzászló téri kiállítóhelyét, ahol a Tárgyalkotó hagyomány című állandó néprajzi kiállítás látható. A gyűjteményben dolgozók évek óta tervezték, tervezik, de eddig vezetői akarat hiányában nem tudott megvalósulni az immár 10 éves állandó néprajzi kiállítás koncepcióbővítése és megújítása, illetve egy többfunkciós, néprajzi látványraktár és közösség tér kialakítása a jelenlegi állandó kiállítás melletti helyiségben.  Pedig mindkettőre szükség lenne, hiszen a látogatói igények, trendek is nagyot változtak az elmúlt 10 évben, másrészt kiállítástechnikailag is fontos lenne. Ezek azonban 2018-ban még messzebb kerültek, egyre inkább úgy tűnik, hogy a „vágy” kategóriába. Amennyiben a költözés következtében a munkatársak egy része az Országzászló téri épületben kap helyet, még az állandó kiállítás látogathatósága is kérdésessé válik.

A jövőképhez rövid távon az állomány revíziójának befejezése, középtávon pedig a digitalizálás kiteljesítése és az állományvédelem esetenkénti jobb érvényesítése is hozzátartozik. Ezek a feladatok mindenképpen meg fogják határozni a gyűjtemény munkáját az elkövetkezendő években. A gyűjtés, kutatás koncepcionális megújhodása pedig sokban függ attól, hogy hogyan és mikor stabilizálódik a múzeum vezetése, és ezzel együtt milyen stratégiai elképzelések lesznek a múzeum jövőjét illetően. 

A NÉPRAJZI KÖZMŰVELŐDÉS ÉS MÚZEUMPEDAGÓGIA EREDMÉNYEI

 A múzeumi beszámolókat és egyéb elérhető adatokat fürkészve érdekes volt, hogy bár rendszeresen meg vannak említve a múzeumba érkező diákcsoportok a tárgyalt időszakban, akik múzeumi órákon vettek részt, azonban számszerűsítve sokáig nem szerepeltek. A múzeumi órák az 1980-90-es években leginkább a kutatók, kurátorok által tartott tárlatvezetést jelentik, nem pedig alkalmazott pedagógiai módszereket.

2004-ben 57 alkalommal 1457 diák vett részt foglalkozáson, ez csak kis részben érintheti a néprajzi gyűjteményt, pontos adat azonban nem áll rendelkezésre. Ez az első eset, hogy a múzeumi beszámolókban a múzeumpedagógia számszerűsítve megjelenik, ami jól mutatja, hogy az intézményben viszonylag későn kezdett el a szemlélet változni a diákcsoportok múzeumi szerepét illetően. Még ebben az időben sem beszélhetünk múzeumpedagógiáról, pedagógiai értelemben, ezt a későbbiekben részletesebben kifejtem.

1980-90-es években, mint a diákokkal való foglalkozás, szinte kizárólagos, sőt az ezredforduló utáni első években is meghatározó volt a Fejér Megyei Ifjúsági Honismereti Tábor, amelynek rendezését a Fejér Megyei Múzeumegyesület biztosította a múzeum szakembereinek vezetésével, 1976 és 2003 között.  A honismereti táborban évente 30-35 fő középiskolás diák, ritkábban általános iskolás vagy egyetemi hallgató vett részt. Az utolsó, 28. honismereti tábort Etyeken tartották, de a megye néprajzi, történeti szempontból fontos állomásait, településeit megjárták (Dég, Bodajk, Mór, Előszállás, Sárbogárd, stb.) a majd három évtized alatt. A honismereti táborokat néprajzosként dr. Lukács László és dr. Varró Ágnes vezette évtizedeken át. A 2010-es évek végén felmerült a gondolat, hogy fel kellene újítani a honismereti táborok gyakorlatát, azonban erre eddig nem került sor.

A táborban a diákok előadásokat hallgattak és módszertani gyorstalpalót kaptak a gyűjtéshez, majd maguk is feldolgozhattak egy-egy témát (gazdálkodás, táplálkozás, szokások, kismesterségek, stb.). A tábor végén a gyűjtött anyagból dolgozatokat állítottak össze, amelyek a néprajzi adattárba kerültek. A tábor növendékei közül többen orientálódtak felsőfokú tanulmányaikban is a múzeumi pályák felé, és több diplomamunka is született abból az érdeklődésből, amit az intézményben alapoztak meg.

Ugyancsak a Fejér Megyei Múzeumegyesület bábáskodott Ifjúsági Tagozata révén a diákszakkörök felett. A múzeumban havonta, a növekvő érdeklődésre való tekintettel, 1989-től kéthetente múzeumi szakköröket hirdettek középiskolásoknak, melyek a múzeum gyűjtőkörének megfelelően régészeti, néprajzi, illetve történeti–helytörténeti és képzőművészeti szakkörök voltak. A legnépszerűbb a régészeti és a néprajzi szakkör volt, e sorok írója is egy ilyen múzeumi régészeti szakkörön kezdte múzeumi pályafutását 15 évesen az 1990-es évek végén.

A Szent István Király Múzeumban 2004-től számolhatunk olyan múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, amelyet, ugyan nem múzeumpedagógus, hanem népművelő tartott. Ezek elsősorban történelmi játszóházakat jelentett, több kiállításhoz kapcsolódva, és érintőlegesen néprajzi témák is megjelentek köztük. Ilyenek voltak például a jeles napi játszóházak az akkori Babaházhoz kapcsolódva, mivel ekkor állandó néprajzi kiállításként a városban csak a Palotavárosi Skanzen volt, azonban itt nem volt – és nincs a mai napig sem – megfelelő infrastruktúra nagy volumenű rendezvények lebonyolítására, vagy akárcsak diákcsoportok megfelelő foglalkoztatásához.

Érdekesség, hogy a jóval kisebb múzeumi egységet jelentő Intercisa Múzeum Dunaújvárosban 1992 óta, népművelő alkalmazásával, de biztosította az akkori látogatói és múzeumszakmai elvárásoknak is megfelelő játszóház típusú kézműves foglalkozásokat, amelyekre megszervezték a diákcsoportokat is, így ott már az 1990-es években is évi 20-30 alkalommal tartottak diákcsoportoknak tematikus foglalkozásokat. Más kérdés, hogy ez a kézműves–játszóházi foglalkozásszerkezet megteremtette és megerősítette a múzeumokban azt a sztereotípiát, hogy a múzeumpedagógia „látványpékség”, így hosszú távon nem biztos, hogy a szakma profitált ebből.

Múzeumunkba 2008-ban került először múzeumpedagógus végzettségű szakember, aki azonban a néprajzi résszel nem foglalkozott, viszont jelentős változást hozott a 2009-2010-ben indulóTIOP-1.2.2-08/1-2009-0062 azonosító számú, Új foglalkoztató terek kialakítása az Országzászló téren elnevezésű pályázat, 5 éves fenntartási időszakkal. A fenntartás első éveiben részben népművelő munkatárssal, részben erősen fluktuálódó külsős foglalkozásvezetőkkel oldották meg az indikátorok teljesítését. 2013-ban a pályázati vállalások bedőlni látszottak, végül 2013-ban néprajzos végzettségű munkatársat vettek fel erre a feladatra, Paréj Gabriella személyében.

Bár ő sem rendelkezett pedagógiai, még kevésbé múzeumpedagógiai végzettséggel, gyakorlatból is csak kevéssel, kénytelen volt gyorsan tanulni. Ennek érdekében részt vett egy szakmai továbbképzésen (Mire jó a múzeum? – Néprajzi Múzeum szervezésében) és civilek és oktatási intézmények által szervezett szakmai napokon, amelyeken a drámapedagógia, a multikulturális és a gyógypedagógiai nevelés alapjaival ismerkedett. Ekkor alapozódtak meg azok a foglalkozások, amelyek az esélyteremtést, és a múzeum egyenlő hozzáférést biztosító szemlélet megjelenését biztosították és meghonosítottak egy új nézőpontú tudománykommunikációs gyakorlatot az intézményben. Széles bázist a város speciális nevelési intézményei, a hátrányokkal és fogyatékkal élő gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó szervezetei, intézményei adták.

Ebből a tevékenységből nőtt ki és indult 2018-ban a Mindent ÉRTünk! című projekt, amelyért 2019-ben Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott a múzeum. A Mindent ÉRTünk! egy differenciáló pedagógiai módszerekre és eszközökre építő esélyteremtési projekt volt, amely az állandó néprajzi kiállítás anyagára épült és amelyben állami gondozott, SNI-s, hátrányos helyzetű és/vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek vettek részt. Ebben a munkában a néprajzi kutatómunkában is fontos módszerek (résztvevő megfigyelés, mélyinterjú) is nagy szerepet kaptak.

Az 1988-2018 közötti időszakban a gyűjtemény munkatársai számos felnőttképzési és egyéb oktatási intézmény képzésein tartottak órákat, így dr. Lukács László a Kodolányi János Főiskolán, a fehérvári Táncházban, dr. Varró Ágnes a Tóparti Gimnáziumban, a Pedagógiai Intézetben a népi játszóház vezetők képzésén tartott néprajzi kurzusokat. 

Múzeumi Tájékoztató 2016. (LII.) évfolyama áprilisban jelent meg utoljára, amelyben rendszeresen közzé tettük a közművelődési programok mellett többek között a múzeumpedagógiai aktualitásokat is. A Múzeumi Tájékoztató 2016. májusában indoklás nélkül, igazgatói döntés nyomán nem jelenhetett meg többet. 2014-től állandósult és azóta is tart, a rendezvények nem megfelelő, kellő hangsúlyokat tévesztő és/vagy vesztő kommunikációja, bár a kommunikációs munkatársak körében is volt némi fluktuáció ezekben az években. 

Az 1990-92-es években radikálisan kezdett el csökkeni a múzeum látogatottsága. Az akkori igazgató, Kovács Péter az 1990. évi beszámolóban az alábbi mondatot jegyezte: „A közművelődési tevékenységünkben az érdeklődés nem mutatott akkora visszaesést, mint a kiállítások látogatottságának száma. Ez intő jel lehet számunkra, hogy minél színesebb, gazdagabb programokkal csábítsuk közönségünket intézményeinkbe. ” (27.p.) Fontos gondolat, amely évekig nem talál még megszívlelésre.

Kovács Péter 1992-ben lemondott igazgatói kinevezéséről, és az őt követő igazgatók átsiklottak e felismerés felett. Bár az 1990-es években már dolgozott népművelő a múzeumban, ő elsősorban kiadványok szerkesztésével foglalatoskodott, csak 2004-től töltötte be szakember ezt a pozíciót valóban népművelői tevékenységgel, de ebben csak érintőlegesen vannak jelen a kifejezetten néprajzi események. A beszámolókban az 1994-95-ös, legválságosabb években kezd el a közművelődési rész bővülni, részletesebben jelennek meg benne a programok, ekkor kezd el a beszámolókban, és egyéb jelentésekben nagyobb hangsúly kerülni a múzeum közművelődési tevékenységére, ezáltal azoknak a kollégáknak a munkájára is, akik ilyen típusú tevékenységet – kurátori tevékenységük mellett is – végeztek. Összességében elmondható, hogy az intézmény lassan reagál a nemzetközi és az országos trendekre.

A tudománynépszerűsítésben a múzeumi előadások mellett nagy közönségtetszést kiváltó kezdeményezés volt dr. Lukács László és dr. Varró Ágnes Kis Magyar Néprajz a Rádióban című előadássorozata, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején.

Felnőttekkel való foglalkozás, kvázi mentori, témavezetői segítségnyújtással az Országos Néprajzi és Nyelvjárásgyűjtő pályázaton, ahol több díjazott munka is került ki az évek alatt a megyéből, legtöbbször díjazott amatőr gyűjtője a megyének dr. Kisari Sándorné (Csór hagyományai) volt.

A múzeum előadásainak szervezése a 2000-es évek elejéig is a Fejér Megyei Múzeumegyesület felnőtt tagozata, illetve a Tájak – Korok – Múzeumok aktív tagságától származik, 2004-től veszi át ezt a népművelő, innentől fogva esetleges az egyesület szerepe ebben. Néprajzi témákban az előadások elsősorban a jeles napokhoz, kalendáris ünnepekhez fűződő hagyományok jelennek meg, és évtizedeken át népszerű műfaj az útibeszámoló, akár külföldi, akár belföldi tanulmány- vagy gyűjtőút adja a témáját.

A Múzeumegyesületen belül Néprajzi Kör is működött az 1980-90-es években, tematikus előadássorozatokkal, évente két alkalommal tanulmányi kirándulásokkal (Erdély, illetve néprajzi szempontból jeles helyek felkeresésével). Érdemes még megemlíteni a 2004-es évet abból a szempontból is, hogy a Múzeumegyesület ebben az évben Pesovár Ferenc emlékének szentelte a Marosi Arnold-napot.

A 2009-2010-es TIOP pályázat a felnőtt közönségnek szóló ismeretterjesztésben is hatott: Az irreálisan magas indikátorok miatt számos szakkör szerveződött felnőtteknek, és megfigyelhető az igazodás az országos trendekhez, a közönség körében kedvelt játékokhoz. Több alkalommal szerveződött például detektívjáték a néprajzi kiállításban. A tematikus programok, emlékévekhez való kapcsolódása megjelenik az egyre inkább egységesülő országos nagyrendezvények műsorán is. Az ezredforduló után a néprajzi kiállítás is bekapcsolódott a Múzeumok Éjszakája, a Múzeumok Őszi Fesztiválja, stb. kezdeményezéseibe.

A problémát az jelentette, hogy a múzeum általános működéséhez hasonlóan, éveken ken keresztül nem volt tisztességes programösszehangolás, próbálzak a kollégák igazodni az országos és a városi nagyrendezvényekhez, kapcsolódni az aktuális évfordulókhoz, de ezek sokszor maradtak egyéni erőlködések. A kommunikáció intézményen kívül és belül is nehézségekkel küzdött, amely szintén sok okból eredt, de sok szerencsétlen következménnyel járt. Egységes arculat, több évre meghatározott stratégiai célkitűzések és jól felépített kommunikáció hiányában a múzeum jelenleg képtelen egységes brandként, a helyi közösség életében valódi szervezőerőként fellépni.

FILIÁK, TÁJHÁZAK

1988 és 2018 között az alábbi vidéki tájházak és kiállítóhelyek tartoztak/tartoznak a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságához, illetve utódintézményéhez, a megyei hatókörű Szent István Király Múzeumhoz:

• Csákváron a Vértes Múzeum és Emlékház (Szabadság tér 1.), ahol több kiállítás is várja az érdeklődőket. Helybéli régészeti leletek, a múzeumalapító Kovács Pál emlékszoba, a csákvári fazekasságot reprezentáló kerámiák, valamint képzőművészeti időszaki tárlatok láthatók az épületegyüttesben. 2013 óta a helyi múzeumbaráti kör a fő szervezője az itteni rendezvényeknek. Általuk a csákvári fazekasság történetét bemutató, a múzeum anyagából rendezett, három helyiséget elfoglaló kiállítás méltó helyet tölt be a település életében. Táborokat szerveznek ide, rendszeresen iskolai órákat tartanak a kiállítóhelyiségekben. Sajátjuknak érzik a kiállított anyagot, melynek segítségével a helyi identitástudat megőrzésén fáradoznak. A múzeum munkatársainak is kiváló a kapcsolata a baráti körrel. 2019 augusztusában dr. Kresz Mária néprajzkutató, a csákvári fazekasság monográfia szerzője születésének 100., halálának 30. évfordulója alkalmából helyi fazekas által készített emléktábla avatásra került sor a Vértes Múzeum ünnepi rendezvénye keretében.
• Fülén a Sárréti Tájházat 1985-ben nyitottuk meg a Széchenyi u. 107. számú népi műemléképületben. Azóta folyamatosan működik a kiállítás enteriőr része. A Szőttesek, hímzések Fejér megyéből című tematikus tárlatot 2016-ban a székesfehérvári restaurátorműhelybe szállítottuk, mert a kiállított textíliák állagromlása olyan nagymértékű volt, hogy a kiállítást le kellett bontanunk. Restaurálás után már nem építettük fel ismét a tárlatot, mivel a nedves, dohos körülmények miatt a műtárgyak visszafordíthatatlan állagromlást szenvednének. A textíliák helyett ugyanitt archív néprajzi fotómásolatokat helyeztünk el.
• Sukorón a Szilvás sor 7. szám alatt lévő egykori zsellérházban 1967-ben megnyílt tájház országos szinten is az egyik első szabadtéri néprajzi múzeum volt. Azóta kisebb-nagyobb felújításokat ért meg az épület, s a közelmúltban, már a községi önkormányzat költségén a nádtető teljes cseréje is megtörtént.
• Pusztavámon eredetileg a művelődési ház felső szintjén rendeztek be a községben, az 1980-as évek elején gyűjtött néprajzi tárgyakból egy kis kiállítást, amit az 1990-es évek közepén az önkormányzat által megvásárolt, német nemzetiségi tájháznak szánt épületbe, a polgármesteri hivatal szomszédságába költöztettek. A Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében nyilvántartott 110 darab néprajzi tárgyon kívül a községben az évek során összegyűjtött számos egyéb berendezési, háztartási, népviseleti tárgyat is kiállították az enteriőrökben.
• Agárdon az 1988-ban megnyílt és azóta jelentősen megújult Gárdonyi Géza Emlékházban (Sigray István utca) az író korára jellemző konyhát rendeztünk be néprajzi gyűjteményünk anyagából.
• Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban lévő központi épületben a Velencei-tó halászatát bemutató kiállításon néprajzi gyűjteményünk néhány halászeszköze is látható.

---