Bárkányi Ildikó – Glässerné Nagyillés Anikó – Vukov Anikó

A Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteménye

1989–2020

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS

A szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményének története több mint 100 évet ölel fel. A befogadó városi múzeum évtizedekig önálló intézményként, 1962 után a múzeumi megyei szervezet központjaként működött, majd 2013-tól ismét önálló, megyei hatókörű városi múzeum lett. A gyűjtemény gyarapodásában, összetételében a szervezeti változások nem hagytak mély nyomot, hiszen alapításától kezdve a helyet adó város határain túl, széles földrajzi területet felölelve végeztek a múzeum munkatársai gyűjtéseket, kutatásokat.

A Szeged Városi Múzeum 1883-ban, a várost elpusztító nagy árvíz utáni adományból alapított Somogyi-könyvtár keretén belül jött létre. Néprajzi gyűjteményét jelentős összegű államsegélyből (25 000 korona) nagyszabású, három évig (1906-1908) tartó tárgygyűjtés eredményeként hozta létre Tömörkény István igazgató és munkatársai: Szász Gyula tanító, szakdíjnok és Móra Ferenc könyvtáros, a korra jellemző gyakorlat szerint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének támogatásával. A gyűjtés szakmai tervezetét Tömörkény István (1866-1917) készítette. A gyűjtés jóval túlhaladta a szegedi nagytáj kultúrföldrajzi határait, a munka végeztével több, mint ötezer, a dél-alföldi parasztkultúrát reprezentáló tárgy került a múzeumba. Tömörkény István halála után, 1920-tól a néprajzi gyűjteményt Cs. Sebestén Károly (1876-1956) polgári iskolai rajztanár felügyelte,[1] 1921-1924-ben Banner János (1888-1971) a néprajzi leltárkönyvet, aki a szegedi főreáliskola tanára volt, s csak mellékállásban segítette a múzeumi munkát. Cs. Sebestyén 1930 és 1935 között leltározta a gyűjteményt, de tervszerű tárgygyűjtés nem kapcsolódik a nevéhez.[2]

1945-52-ig volt gyűjtemény gondozója dr. Péczely Attila (1897-1967) orvos, népzenekutató, aki a szegedi múzeumban töltött három éve alatt sokrétű szakmai és közművelődési munkát végzett. Nevéhez fűződik az 1950-ben megalkotott múzeumi törvény érvényesítése: az új nyilvántartási szabályzatnak megfelelő leltározás és a régi tárgyak „átleltározásának” megkezdése (1950).

1952-től a gyűjtemény vezetését Nagy Dezső (1920-2006) vette át, akinek fő érdeklődési területe a munkásfolklór volt, de emellett ambícióval folytatta a tárgygyűjtéseket is. Gyűjtő útjain számos fényképfelvételt is készített. Részletesen dokumentálta egy apátfalvi lakodalom teljes menetét is. Szegedi évei alatt több kiállítást rendezett, így pl. nagyszabású céhtörténeti kiállítással, valamint az alföldi festett parasztbútorokat bemutató tárlattal örvendeztette meg a látogatókat. Neki köszönhető az önálló Néprajzi Adattár létrehozása.[3] 1955 júliusától Szabó Mátyás (1932-) is a néprajzi gyűjtemény munkatársa volt. Mintegy másfél éves munkássága alatt Algyőn sonkolyos szerszámokat és kútásó eszközöket vásárolt, Mórahalom határában a földművelés és állattartás eszközeit (többek között palókákat) és emlékanyagát gyűjtötte, Csongrádon meséket jegyzett le.[4] Mindketten 1956 őszén váltak meg a szegedi múzeumtól.[5]

Juhász Antal (1935-) 1957 augusztusában vette át a néprajzi gyűjtemény kezelését.[6] 1991-ig, a szegedi egyetem néprajzi tanszékének vezetésére történt kinevezéséig volt a múzeum munkatársa, majd tudományos igazgatóhelyettese. Egyetemi kinevezése után megbízással még évekig segítette a múzeumi munkát. Az intézményünkben töltött, több mint három évtized alatt a néprajzi gyűjtemény tárgyainak darabszámát megduplázta (1991 végén 14 734 db volt).[7] Gyűjtőútjai során több tízezer fényképfelvételt készített. Tapasztalatait a múzeum 1956-tól megjelenő évkönyvében, tanulmányok sorában összegezte, a felhalmozott tárgyi anyagot pedig időszaki tárlatokon, és több állandó kiállításon mutatta be.  A megyei szervezethez tartozó öt múzeum néprajzi gyűjteményének legszebb tárgyait 1976-ban Milánóban, 1979-ben Szófiában és Varsóban, 1990-ben Berlinben mutatta be, a „Csongrád megye népművészete” című tárlaton. Juhász Antal vezetése idején indult jelentős fejlődésnek a Nagy Dezső idejében alapított néprajzi adattár, 1986-ban a videótár létrehozása is a nevéhez fűződik. Jelentős szerepet játszott az 1970-es évek elejétől az ópusztaszeri szabadtéri néprajzi múzeum létrehozásában is, amely 1996-ig a megyei múzeumi szervezet tagintézménye (kiállítóhelye) volt.[8] Juhász Antal meghatározó egyénisége volt a szegedi és a Csongrád megyei néprajzi kutatásoknak. Pályája kezdetén a példaképnek tekintett Bálint Sándor nyomában kutatta a város és határa népi kultúráját, majd érdeklődése új szempontú vizsgálódások felé vezette. Elsők között hívta fel a figyelmet a paraszti háztartások teljes tárgyleltárának felvételére (1975), levéltári dokumentumok és családtörténetek segítségével térképezte fel a szegedi táj tanyáinak kialakulását, évtizedekre programot adó tájkutatást indított el, amely a Dél-Alföld migrációs folyamatait tárta fel. Társadalomnéprajzi témájú írásaiban az részletekre és összefüggésekre egyaránt érzékeny tudós mutatkozik meg. Múzeumi évei alatt tevékenyen kivette részét a honismereti mozgalom keretében zajlott földrajzi név-kutatásból, a megyei településmonográfiák munkálataiból, honismereti diáktáborok vezetéséből is. A megyei néprajzi osztály vezetőjeként figyelemmel kísérte a gyűjtemények alakulását, közös kutatási témák (migráció, népművészet, településmonográfiák) vezetőjeként pedig a múzeumi kollégák szakmai fejlődését. Múzeumi pályafutása idején a szegedi múzeumi néprajzi műhely a fénykorát élte, mind a személyi ellátottság, mind a szakmai felkészültség és az elkötelezett kutatások eredményeit tekintve. Publikációk, kiállítások sorozata, módszertani és technikai újítások alkalmazása jellemezte ezt az időszakot.

1962-ben állt a szegedi múzeum szolgálatába Tésikné Knotik Márta (1930-2014) textilrestaurátor, aki nem csak gondozta a textilgyűjteményt, hanem gyarapította is, a 19. század végére és a 20. század első felére jellemző viseleti darabokkal. Kutatásai során nagy hangsúlyt fektetett az archív családi fotók gyűjtésére, adatolására és elemzésére, munkája révén a fotótár mind mennyiségben, mind tudományos értékben jelentős anyaggal gyarapodott, különösen Szeged, Tápé és Apátfalva öltözködési hagyományait illetően.  Az 1960-as évek közepétől a múzeum évkönyvében rendszeresen ismertette a néprajzi gyűjtemény egyes viseleti tárgycsoportjait, hímzéseit és szőtteseit. Mellette, 1983-tól visszavonulásáig a gyűjtemény textilanyagát Katkóné Bagi Éva textilrestaurátor gondozta.[9]

A szegedi múzeum néprajzi gyűjteményét 1959-től 1969-ig Juhász Antal gondozta, gyarapította. Ifj. Lele József (1938-2013) ekkor lett, az addig „egyszemélyes” néprajzi osztály munkatársaként a gyűjtemény kezelője. A nyilvántartás vezetésén és a raktári rend példás megtartásán kívül részt vett a gyűjtemény gyarapításában is, az ópusztaszeri emlékparkban felépített tápéi pékműhely és szatócsbolt berendezésében is oroszlánrészt vállalt. Bálint Sándor múzeumba került hagyatékának (1981) gondozója lett. Fáradhatatlanul gyűjtötte a tudós életének és munkásságának emlékeit, jelentős érdeme van boldoggá avatásának kezdeményezésében, a tanúságtételek és visszaemlékezések összegyűjtésében. Falumonográfiákban és a múzeum évkönyveiben megjelent tanulmányai mellett több önálló kötet szerzője is. Ismeretterjesztő cikkek, előadások, médiaszereplések sokaságával évtizedeken át népszerűsítette a néprajztudomány eredményeit. 2003-ban vonult vissza.[10] 2000-től vett részt a néprajzi gyűjtemény kezelésében Patyik Mihályné, aki 2012-ig, végleges visszavonulásáig gondoskodott a raktári rendről és a gyűjtemény áttekinthetőségéről. Szakmai tudását a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett gyűjteménykezelői tanfolyamon is fejlesztette.[11] Visszavonulása egybeesett a 2010-es évek elejét jellemző múzeumi „recesszióval”, amikor a megyei szervezet munkatársainak létszáma mintegy 25 %-kal csökkent. Sajnos, távozása után a néprajzi gyűjtemény máig raktárkezelő nélkül maradt, a gyűjteménykezelői feladatokat muzeológusok látják el, alkalmanként restaurátorok, gyakorlatot töltő egyetemi hallgatók, közfoglalkoztatottak segítségével.

Börcsök Vince (1925-1985) középiskolai tanár 1974-től harmadikként csatlakozott a néprajzi osztályhoz, és haláláig volt a gyűjtemény munkatársa. Feladata főként a nyilvántartás kezelése volt, ezen kívül önálló témakutatásokat folytatott az egykori Szeged-Alsótanya területén, Tápén és Kisteleken. Elsősorban a homoki szőlőkultúra, valamint a népi jogszokások tartoztak érdeklődési körébe.[12]

Börcsök Vince halála után új munkatársakkal, négy főre emelkedett a szegedi néprajzosok száma. 1985 óta munkatársa a múzeumnak Fodor Ferenc (1957-), akinek fő kutatási területe a Duna-Tisza közi homokhátság paraszti gazdálkodásának változása, az intenzív növénytermesztés térhódításának története és tájkörzeteinek körülhatárolása (pl. öttömösi spárga, martonosi paprika). Témakutatásait a határon túli bácskai, bánsági és szerémségi településekre is kiterjesztette. Gyűjtései révén a néprajzi gyűjtemény elsősorban a gazdálkodás eszközeivel gyarapodott, de több kisipari műhely felszerelését is a múzeumba hozta (cipész, késes, kovács). A gazdálkodás mai módjainak vizsgálata mellett egy vallási közösségből formálódott népcsoport, a Duna-deltában élő lipovánok története, életmódja is foglalkoztatja. Tanulmányai a múzeum néprajzi évkönyveiben, falu- és városmonográfiákban, gyűjteményes és önálló kötetekben jelennek meg. A Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének éveken át rendszeres, meghívott oktatója, több tudományos kutatási projekt résztvevője. 2015 óta a Bálint Sándor-hagyaték gondozója.[13] Fodor Ferenc szakmai kapcsolatai szorosan kötődnek a szegedi egyetemi néprajzi iskola fiatalabb képviselőihez. A Juhász Antal, Klamár Zoltán, később Simon András és Mód László által koordinált kutatási programokban való részvétele a két intézmény szakmai együttműködését a korábbi évtizedekénél jóval gyümölcsözőbbé tette.

Bárkányi Ildikó (1958-) szintén 1985-ben lett a néprajzi gyűjtemény munkatársa. Fő érdeklődési területe a gyermekélet és az öltözködés változása. A gyűjtött tárgyak használati idejének határát a 20. század végéig kiterjesztve, a gyűjtemény viselet- és textilanyagát gyarapította jelentősebb mértékben. A gyűjtemény anyagát több időszaki kiállítás keretében, többnyire munkatársaival közösen mutatta be. Tanulmányai falu- és városmonográfiákban, gyűjteményes kötetekben jelennek meg. 1998-tól 2011-ig a múzeum néprajzi évkönyvsorozatának szerkesztője, 2014 óta A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve új folyamának társszerkesztője. Juhász Antal távozását követően a Néprajzi osztály vezetője, a múzeum 2011-ben lezajlott belső szervezeti átalakítása után a Humán Tudományok osztálya, 2015-től a Művelődéstörténeti osztály vezetője. A 2000-es évek első felében a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz tanszékén a népművészet tantárgy oktatója volt, és aktívan részt vett a Dél-Alföldi Népművészeti Egyesület szakmai tevékenységének (oktatás, zsűrizés, szakmai konzultációk) segítésében, később a Szegedi Divatiskola hallgatói számára tartott népviseleti tárgyú oktatást.

1996-ban a korábban a megyei múzeumi szervezet kiállítóhelyeként működő Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kivált a szervezetből, a továbbiakban közhasznú társaság működtette. Az átadást teljes revízió előzte meg, új műtárgyjegyzékek készültek. A szabadtéri kiállítások felügyeletét továbbra is a megyében dolgozó néprajzosok és restaurátorok látták el, munkájukat a megyei néprajzi osztály vezetője koordinálta. Az évi rendszerességgel végzett tavaszi és őszi bejárások tapasztalatait jegyzőkönyvekben rögzítettük. A két intézmény közötti egyeztető megbeszéléseken a múzeum javaslatokat tehetett a fejlesztésre, a karbantartás mikéntjére. 2012 óta a koordinátori feladatok felelőse Fodor Ferenc.

Bárkányi Ildikó, Fodor Ferenc, ifj. Lele József és Patyik Mihályné mellett 2002 és 2005 között Ozsváth Gábor Dániel etnográfus, malomkutató megbízott munkatársként kezdte el a gyűjtemény nyilvántartásának számítógépes feldolgozását, az Ariadne for Windows program segítségével, amely a megyei múzeumi hálózat valamennyi tagintézménye és gyűjteménye számára rendelkezésre állt. 2004-ben „Hagyományos malmok a Dél-Alföldön” címmel rendezett kiállítást a múzeum vártermében. Később, külső munkatársként 2018 és 2020 között résztvevője volt a múzeum és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) közös népi építészeti kutatási programjának.

2003-ban került a néprajzi osztályra Szabó Magdolna néprajzkutató, aki ifj. Lele Józseftől vette át a Bálint Sándor hagyaték gondozását. Néhány év alatt jelentős eredményt ért el a tárgyak és dokumentumok rendezésében, korszerű tárolási módok és nyilvántartási rendszerek alkalmazásával. 2004-től feladata volt a néprajzi fotótár kezelése is, melynek digitalizálása ettől kezdve jó ütemben haladt. Fő kutatási területe a fotótörténet és a vizuális kultúra, a hagyományos kézműiparok (különösen a szalma-, gyékényfonás és szalmakalapkészítés) története és technológiai leírása, a tradicionális szokások átalakulása. A gyűjteményt a 20. századi szegedi fotóműhelyek felszerelésének darabjaival, valamint exkluzív, kézi varrású, kortárs lábbelikkel gyarapította, a szegedi Sallay cipészműhely termékeivel. Bálint Sándor hagyatékából „A legszögedibb szögedi” címmel rendezett nagyszabású kiállítást a tudós születésének centenáriumán, 2004-ben, emellett több, témakutatásaihoz kapcsolódó időszaki tárlatot is bemutatott. Részt vett két Mura-vidéki település, Kapornak és Dobronak tájházainak berendezésében. Tanulmányai, írásai többnyire a néprajzi évkönyvben, gyűjteményes kötetekben és a Szeged című kulturális folyóiratban jelentek meg. 2014-től a szentendrei Ferenczy Múzeum munkatársa lett.[14]

Vincze Klára etnográfus 2007-től 2012-ig dolgozott a múzeum néprajzi osztályán, a digitális nyilvántartás kezelése volt a feladata. Fő kutatási témája a lakodalmi szokások tradicionális elemeinek tovább élése, emellett foglalkozott szőregi rózsa termesztési hagyományaival és a betlehemezés szokásával is.

A 2000-2010 között a néprajzi osztály személyi ellátottsága igen jónak mondható, 4-6 fő vett részt egy-egy időszakban a gyűjteménygondozásban és a néprajzi kutatásokban. A megnövekedett feladatok: digitális nyilvántartás bevezetése, önálló évkönyvek megjelentetése, jelenlét az oktatásban és az ismeretterjesztésben szükségessé tették a feladatok differenciálását. A gyűjtemény többszöri költöztetése és az állagvédelemi előírások fokozott betartása, a nagy alapossággal végrehajtott revíziók (1997 és 2007) és a nyilvántartás rendezése a tudományos kutatások mellett kissé nagyobb hangsúlyt kaptak a korábbinál. A gyűjtemény rendezettsége a kedvező személyi feltételek megszűnése után is megmaradt.

A fiatal nemzedék képviseletében Vukov Anikó Veronika néprajzkutató, muzeológus 2013 októberében lett a néprajzi gyűjtemény munkatársa. Érdeklődési területe a népi gyógyászat és gyógynövényismeret, a tisztálkodás hagyományai és a jelenkori kézműiparok (bőrműves, késes, papucsos). Publikációi a múzeum évkönyvében és online folyóiratában, valamint szakfolyóiratokban, gyűjteményes kötetekben jelennek meg. 2018-2019-ben a SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vendégoktatója volt. Személyében felkészült, invenciózus és elkötelezett gondozóra lelt a gyűjtemény.

Glässerné Nagyillés Anikó néprajzkutató, muzeológus 2016 októbere óta a Bálint Sándor hagyaték gondozását végzi, Fodor Ferenc útmutatása mellett. A vallási néprajz kutatója, Fodor Ferenccel több kamaratárlatot rendeztek Bálint Sándor életművének bemutatására. Rendszeresen publikál, mind a múzeum kiadványaiban, mind gyűjteményes kötetekben és szakfolyóiratokban. Vukov Anikó és Glässerné Nagyillés Anikó a néprajzkutatók fiatal nemzedékéhez tartoznak, s a közeljövőben a gyűjtemény alakításának irányadóivá válnak. 2019-től adatrögzítőként Mlinaric Marica dolgozik még a gyűjteményben.

2012-ben a múzeum belső szervezeti átalakításának köszönhetően a Néprajzi Osztály az úgy nevezett Humán Tudományok Osztályának tagja lett, majd 2015-től, a Helytörténeti és Irodalomtörténeti Osztály kiválása után a Művelődéstörténeti Osztály része. Ezek az átszervezések annyiban érintették a néprajzi munkát, hogy az új, több gyűjteményt összefogó osztályok vezetését néprajzos vállalta. 2013 januárjától az intézmény Szeged város fenntartásába került, a megyei múzeumi szervezet megszűnése után is megmaradtak azonban a jó szakmai kapcsolatok, az együttműködés zavartalan.

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

1985-től 1991-ig három muzeológus és egy fő gyűjteménykezelő tartozott az osztályhoz, 1991-től 2000-ig két muzeológus és egy raktárkezelő, 2000 és 2003 között két raktárkezelő és két muzeológus. 2004 és 2014 között a szakképzett muzeológusok száma váltakozott, jelenleg 4 szakképzett néprajzos, egy részmunkaidőben dolgozó adatrögzítő és egy asszisztens feladata a gyarapítás és feldolgozás.

A gyűjteményben dolgozó muzeológusok valamennyien szakképzett etnográfusok, Fodor Ferenc és Bárkányi Ildikó PhD fokozattal rendelkeznek, Glässerné Nagyillés Anikó és Vukov Anikó pedig doktori képzésen vesznek részt. A munkatársak ennek megfelelően rendelkeznek angol, német valamint orosz nyelvtudással.

A szegedi néprajzosok tudományos és közművelődési, oktatási munkája számos elismerésben részesült az évek során.

Juhász Antal 1986-ban szerzett kandidátusi címet, 1997-ben Bél Mátyás emlékéremmel, 1998-ban Csongrád Megye Alkotói Díjával, 2000-ben Györffy István emlékéremmel jutalmazták munkásságát, 2008-ban Tömörkény-díjat kapott.

Ifj. Lele József 1981-ben Juhász Gyula-díjban, 1998-ban a múzeum által alapított Tömörkény-díjban, 2003-ban Pro Urbe kitüntetésben részesült.

Bárkányi Ildikó 2005-ben Tömörkény-díjat, 2011-ben Csongrád megye Kultúrájáért kitüntetést kapott. Az apátfalvi viselet változása című doktori értekezését 2006-ban védte meg az ELTE Európai Etnológia Doktori Iskoláján.

Fodor Ferencet 2015-ben Csólyospálos Kultúrájáért díjjal tüntette ki a község önkormányzata, a Tömörkény-díjat 2019-ben kapta meg. A Duna-Tisza közi Homokhátság délkeleti részének paraszti gazdálkodása című értekezésének védése után kapott doktori címet az ELTE-n.

Szabó Magdolna Szalmakötő háziipar Erdélyben című értekezésével szerzett PhD fokozatot az ELTE Európai Etnológia Doktori Iskoláján, 2008-ban.

A munkatársak publikációinak száma jelentős, a múzeum évkönyveiben 2003 óta adjuk közre írásaik könyvészeti adatait.

INFRASTRUKTÚRA

A néprajzi gyűjtemény alapítása óta a múzeum központi épületében, a Tisza-parti Közművelődési palotában kapott helyet. Az eklektika stílusjegyeit viselő, korinthoszi oszlopokkal körülvett bejáratú, impozáns épület a nagy árvíz (1897) után kifejezetten a Somogyi-könyvtár és a városi múzeum befogadására készült. A néprajzi gyűjtemény raktározására és egyben bemutatására Tömörkény István igazgató 200 négyzetméter alapterületű, földszinti termet jelölt ki. Itt nyílt meg 1908-ban az első, szinte valamennyi gyűjteményi darabot bemutató, látványtár szerű néprajzi kiállítás, melynek elbontása után (1950) a helyiség végleg raktárrá alakult. Az 1980-as évek végéig nyitott fémpolcokon, üvegajtós szekrényekben és fiókos textilszekrényekben tárolták a tárgyakat, a helyiség egyúttal munkaszoba is volt. Az épület 1989-es felújítása után a raktár korszerű, galériás, fém (Salgó Dexion) tárolórendszert kapott, a textilek elhelyezésére szolgáló szekrények számát az évek során, részben pályázati támogatással 11-re gyarapítottuk. A 2000-es évektől a textilszekrények fiókjaiban a korábbi selyempapírt savmentes papírra cseréltük. A tágas, világos, könnyen megközelíthető raktár egyetlen hátránya a helyiség klímája volt: a központi fűtés fő vezetékei a mennyezet alatt futottak, télen a levegő pártartalma még a 30 %-ot sem érte el. Az 1990-es évek közepén a raktár egyes pontjain elhelyezett párologtató tálcák helyettesítésére két, pályázati támogatással vásárolt Defensor típusú párásító készüléket állítottunk be, amelyek segítségével a korábbi probléma megszűnt.

2010-ben látványtár kialakítására nyertünk pályázati támogatást (TIOP -1.2.2-09/1). A projekt előkészítéseként a raktárban tárolt tárgyakat (a textilszekrények kivételével) külső raktárba szállítottuk, a galériás polcrendszert elbontottuk. A helyiséget két részre osztottuk, amelyeket mobil vitrinekkel és álajtóval választottunk el. A textilgyűjtemény, az adattár, a fotótár és a kutatók számára kialakított hely az ún. „tömörraktárban”, a látogatók elől rejtve maradó részben kapott helyet, míg a terem háromnegyed részében üvegvitrinekkel berendezett, látogatható raktárt építettünk. A 40 db, 280 cm magas üvegtárlókban közel 3000 tárgy került elhelyezésre. Lehetőség nyílt 6 db nagyméretű, fiókos, fém textilszekrény elhelyezésére is. A helyiségben a klímaértékeket folyamatosan detektáljuk, a fertőzések megelőzésére évente kétszer rovarirtó kazettákat és csapdákat helyezünk el a tárolószekrényekben, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően évente egy alkalommal gázos fertőtlenítést végeztetünk.

Az 1989-es felújítás után az épület központi részét és város felőli szárnyát összekötő folyosót a néprajzi gyűjtemény kapta meg. Az itt elhelyezett, üvegezett, régi régészeti tárolószekrényekben és az első néprajzi kiállítás faliszekrényeiben helyeztük el a kerámiagyűjteményt. A rendezett gyűjteményrész ilyen módon közel három évtizede „látványtárként” szolgál.

Az 1960-as évektől növekvő ütemben gyarapodó gyűjtemény számára a város központjában álló kultúrpalota belső raktárhelyisége kicsinek bizonyult, különösen a gazdálkodás eszközeinek és a kisipari műhelyek felszerelésének bekerülése után. A helyszűke enyhítésére külső raktárt bérelt az intézmény. 1991 végéig a várostól néhány kilométerre, Domaszék külterületén álló egykori tanyai iskola épülete fogadta be a néprajzi és a helytörténeti (külön helyiségben) gyűjtemény nagyobb darabjait. Az állagvédelmi ellenőrzés azonban itt is rendszeres volt: nyári időszakban a restaurátor osztály a néprajzi osztály munkatársaival vállvetve kezelték Xylamonnal a fertőzésre érzékeny fatárgyakat. Idővel ez az épület is szűkösnek bizonyult és veszélyessé vált, így a fenntartó megyei tanács közreműködésével sikerült nagyobb területű raktárhoz jutni a közeli faluban, Algyőn. A raktár panelszerkezetű barakkokból állt, amelyekben korábban az algyői olajmezőn dolgozó bányászok laktak. A barakkok helyiségeiben tematikus rendben helyeztük el a gyűjtemény darabjait, a berendezés fémpolcokból állt. A rendszeres állagvédelmi ellenőrzések, fertőtlenítő kampánykezelések ellenére a gyűjtemény állapota fokozatosan romlott: ennek fő oka az épületek állagromlása volt. A 2000-es évek elejére a helyzet tarthatatlanná vált. A megyei önkormányzat eladta az addig múzeumi kiállítóhelyként működő (Képtár, egykor az ipartestületi székhelye), háromszintes belvárosi épületet, és a bevételt új raktárbázis vásárlására fordította. A bezárt kendergyár egyik újabb építésű, irodaházként, majd rövid ideig vásárlóközpontként szolgáló épületét kaptuk meg raktári használatra. Az épületet minden múzeumi igényt kielégítően felújították: új polcrendszerek, fóliázott nyílászárók, vagyonvédelmi rendszerek kerültek kialakításra, előkészítő helyiségek, korszerű restaurátor műhelyek kaptak helyet benne. Az épület a város könnyen elérhető helyén, a Dr. Boross József utcában állt. 2003-ban beköltöztek a gyűjtemények, de sajnos, csupán néhány évig örülhettünk az ideálisnak tűnő körülményeknek. 2008-ban Szeged város eladta az egykori gyár teljes területét, így a múzeumi raktárnak költöznie kellett. Ideiglenesen az egykori textilgyár három hatalmas, üresen álló hangárjában (Kálvária sugárút 87., összes alapterület: 4900 négyzetméter) helyeztük el a tárgyakat, ahol másfél évig becsomagolva várták az újabb szállítást.

A múzeum jelenlegi külső raktárbázisa 2008 végén készült el, könnyűszerkezetes, kétszintes, múzeumi célra tervezett épület. A több mint 700 négyzetméter alapterületű néprajzi raktár az emeleten kapott helyet, a tárgyak szállítását teherlift segíti. A raktár előkészítő helyiségből és a leltározott, tisztított tárgyak őrzésére szolgáló műtárgyraktárból áll. A dr. Boross József utcai raktárból átszállított polcokon kívül itt építettük föl a látványtár kialakítása miatt helyét vesztett, belső raktári galériát is, így napjainkban még optimálisnak mondható a két helyiség telítettsége. Félő azonban, hogy nagyobb arányú gyarapodás már megterhelné a jelenlegi rendet. A klimatikus viszonyokat és a műtárgyak állapotát a földszinti műhelyekben dolgozó restaurátorok folyamatosan ellenőrzik, a műtárgyraktárban légtisztító berendezés működik. Évi két alkalommal végeztetünk gázos fertőtlenítést.

A raktárokon kívül jelentősebb mennyiségű néprajzi műtárgy található az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szabadtéri kiállításaiban. A kölcsönadott tárgyak állagvédelmi ellenőrzését, a tárgyak tisztítását, konzerválását a múzeum restaurátorai minden évben elvégzik.

A néprajzi gyűjtemény tárgyainak tisztítása, fertőtlenítése, konzerválása megoldott, folyamatos. A meglévő anyag állagvédelme mellett az új gyűjtések tisztítását, fertőtlenítését elvégzik, évente átlagosan 200-300 tárgyat kezelnek a restaurátoraink. Bár az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 1997 óta nem tartozik a Móra Ferenc Múzeumhoz, illetve a megyei szervezethez, a szabadtéri néprajzi kiállítások berendezését és textilanyagát is gondozzák. A gyűjtemény egységeinek tisztítása, konzerválása különösen a textilanyag esetében történt módszeresen az 1990-es években, Katkóné Bagi Éva jóvoltából.

A tárgyak restaurálása, kiegészítése többnyire kiállítások előkészületeként, esetleg pályázati támogatással valósul meg. Nagyobb arányú restaurálási munkák előzték meg a Csongrád megye népművészete c. kiállítást (1991), a Bálint Sándor emlékkiállítást (2004), a Szöged hírös város c. állandó kiállítást, de időszaki tárlatok rendezéséhez is sikerült restaurátori közreműködést kapni (Tömörkény István által közölt öltöztetős Mária-szobor restaurálása; gyermekjáték kiállítás anyaga). Pályázati támogatással restauráltak kollégáink gombkötő és paszományos szerszámokat (2006). Speciális hangrestaurálást igényelt a 123 db fonográfhengeren őrzött népdalgyűjtés, valamint Bálint Sándor gyűjtés során használt magnetofonszalagjainak digitalizálása, amelyet 2002-ben, szintén pályázaton nyert támogatással az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársai végeztek, a Magyar Rádió hangtechnikusának közreműködésével.

GYŰJTEMÉNYI ADATOK

A gyűjtemény 2017 végén 23351 darab egyedileg beleltározott műtárgyból állt. Közel 7000 műtárgyat az I. világháború előtt, jelentősebb részét pedig 1960 után gyűjtötték a múzeum néprajzosai. Különösen számottevő volt a gyarapodás az 1960-as, 1970-es években, a hagyományos paraszti tárgykultúra átalakulásának időszakában, amikor a múzeumi tárgygyűjtés ügye is támogatásra talált. Az 1990-es évektől főként a 20. század derekán élt, polgárosuló parasztság gazdálkodására, lakáskultúrájára, háztartására, öltözködésére jellemző tárgyak és iparos műhelyek felszerelései kerültek a gyűjteménybe. A gyarapítás fő célja a régebbi gyűjtések hiányaik pótlása, illetve a változások tárgyi megörökítése, de a helytörténeti értékű ritkaságok (a paprikatermesztés és feldolgozás eszközei, szegedi papucsok, kézzel varrt cipők, bőrdíszművesek tárgyai) megőrzését is feladatunknak tartjuk. Változott a gyűjtés módszere: a vizuális dokumentálás, azaz fotók és filmek készítése nagyobb hangsúlyt kapott, s lehetőleg teljes, részletekben gazdag tárgyegyüttesek megszerzésére törekszünk. Zsoldos Géza késes mester műhelyének múzeumba került felszerelése több mint ezer darabból áll, az alapanyagok, gépek, szerszámok, félkész és kész termékek, dokumentumok egyaránt megtalálhatók benne. Az öltözetek között pedig egyéni, majdnem teljes ruhatárak is megtalálhatók. A tárgyak életkora széles sávot ölel fel: legkorábbi bútoraink, faragásaink a 18. század végén készültek, míg a kerámiagyűjtemény, festett bútorok és néhány viseleti darab a 19. század derekán született. A gyűjtemény gerincét a 19. század végén és a 20. század első felében készített és használt tárgyak alkotják. Az ezredforduló után bekerült tárgyak többnyire a 20. század második felére, végére jellemző tárgykultúra lenyomatát őrzik. A néprajzi és a történeti gyűjtemény lassan összehajlik, újabb elméleti és módszertani kérdések megválaszolására késztetve a muzeológusokat.

Területileg a gyűjtemény a Dél-Alföld paraszti kultúráját reprezentálja. Míg a II. világháború előtt Bács, Békés, Csanád, Temes, Torontál megye településein is megfordultak a tárgyakat vásárló múzeumőrök, az 1960-as évektől, a megyei múzeumi szervezet megalakulásától és gyűjtőkörének meghatározásától a gyűjtés Csongrád megye területére korlátozódott. A gyűjtemény tematikailag is széles kört ölel fel. A kézművesség eszközei, termékei a műtárgyak számában a legnagyobb részét alkotják a gyűjteménynek, s szinte valamennyi, paraszti igényeket kiszolgáló kisipari műhely felszerelése, vagy felszerelésének egy része megtalálható itt. Különösen gazdag a gyűjtemény a mézesbábos ütőfákban és kékfestő dúcokban, teljes a kovács- és bognármesterség, a szegedi késes és papucsos mesterség szerszámkészlete, de igen jó anyaggal rendelkezik a múzeum a fésűs, kalapos, bocskoros, paszományos, kötélverő, gombkötő mesterségek köréből is, hogy csak néhányat említsünk.

A viseleti darabok száma meghaladja a kétezret. Különösen értékes része a gyűjteménynek az 1908-1910 között és az 1960-70-es években gyűjtött anyag, a teljes apátfalvi, tápéi, és szegedi ruházatok, valamint a főként gyűrűkből, mentekötőkből, fülbevalókból, ötvösök által készített dolmánygombokból álló ékszergyűjtemény. Az utóbbi évtizedekben az 1960-as évekig terjedő időszak öltözeti darabjai kerültek a tárolószekrényekbe. Kiemelkedő értéket képvisel a több mint 60 pár szegedi papucs, amelyek részben Rátkai Sándor népművészet mestere adományaként kerültek a gyűjteménybe 2001-ben. Gazdag a múzeum kerámia anyaga is; a főként megyebeli központokban (Hódmezővásárhely, Makó, Szeged, Szentes, Apátfalva) készült használati és díszedények, gömöri fazekak, valamint a Békés megyei szlovák kancsók és korsók száma eléri az ezerötszázat. A táplálkozás és háztartás tárgyainak száma meghaladja a kétezret. Kiemelkedő értéket képvisel a bútorok gyűjteménye, melyben ácsolt ládák, dél-alföldi festett parasztbútorok és a polgárosult ízlést tükröző asztalos bútorok egyaránt megtalálhatók. A festett bútorok legszebb darabjai – tékák, menyasszonyi ládák, székek – alkalmasak az ismert központok stílusváltozásainak dokumentálására.

A gazdálkodás tárgyainak száma is meghaladja az ezret, a gyűjtemény jól őrzi a homoki gazdálkodás, az egykori dohány- és paprikatermesztés, a szőlőművelés szerszámanyagát, valamint az állattartás eszközeit: béklyókat, nyergeket, pásztorbotokat. A gazdálkodás 20. század végi eszközeiből is egyre többet illesztünk a gyűjtemény szerkezetébe. A vallásos népélet tárgyainak száma megközelíti a félezret, a gyermekjátékoké a kétszázat. A népszokások tárgyai és a gyógyítás eszközei, a háziparok (gyékényszövés), a kereskedelemben használt mértékek és eszközök száma szintén jelentős. Nem darabszáma miatt jelentős a hangszergyűjtemény: az emberfejes dudák és faragott citerák méltán őrzik az egykori paraszti zenekultúra emlékeit.

A gyűjteménygyarapítás fő iránya az elmúlt három évtizedben egyrészt a hiányok pótlása (szokások, vallásosélet tárgyai, 20. századi halászati eszközök), másrészt egyes tematikus egységek változásának dokumentálása volt. Különösen a háztartás eszközeinek, az öltözködés, a gazdálkodás és az egyes kisiparok szerszámainak és készítményeinek megszerzésével a gyűjtemény korszakhatárát igyekeztünk kiterjeszteni a 20. század második felére. Hasonló céllal kezdtük gyűjteni, lehetőségeink szerint a megyében alkotó népművészek, kézművesek (hímző, csipkeverő, papucsos, gyékényszövő, szövő, mézesbábos, tojásfestő) elismert alkotásait, sőt, a hétköznapi tárgykultúra részeként a helyi háziipari szövetkezetek, üzemek által „gyártott” tárgyakat is.

A gyarapítás tematikus arányait mutatja az alábbi felsorolás:

Összes gyarapodás Ebből:	8588
Gazdálkodás (földművelés, állattartás)	491
Közlekedés, teherhordás	144
Bútor	165
Háztartási eszköz	361
Táplálkozás eszközei (tárolás, ételkészítés, fogyasztás)	849
Lakástextil	760
Cserép- és porcelánedény	182
Kisipari szerszámok, műhelyfelszerelés	3925
Kereskedelem, mértékek	680
Viseleti darabok	774
Vallásos áhítat tárgyai	183
Hangszer	33
Játékszer	100

Gyűjtőhelyek száma	59
ebből Szeged	3527
Szeged vonzáskörzete (Bács-Kiskun, Csongrád megye)	606
Elenyésző arányban Budapest, Székelyföld, Duna-delta, Békés megye

A gyűjtemény további gyarapítása során a hangsúly várhatóan a városnéprajz tárgyi dokumentálására helyeződik. Vukov Anikó a tisztálkodás és laikus gyógyítás napjainkban használt eszközeinek gyűjtését is tervezi, várhatóan nagyobb számban gyarapodik majd a szegedi kisvállalkozások (kisiparok) termékeinek száma is. Új téma: a strandélet tárgyi világának megjelenítését is tervbe vettük. A gyarapításban hangsúlyosan a szegediség megörökítése a fő szándék.

A Bálint Sándor hagyaték

A hagyaték a tudós 1980-ban bekövetkezett halálát követően került a Móra Ferenc Múzeumba. Kezdetben a történeti osztály kezelte, majd 1989-től a néprajzi gyűjtemény kezelésébe került. A hagyatékot külön szobában, különgyűjteményként gondozzuk.

A Bálint Sándor hagyatéki szobában a néprajzkutató nagy mennyiségű kéziratát, tárgygyűjteményét, lakása szobaberendezésének néhány darabját őrizzük. Rendkívül jelentősek a róla készült fényképek, személyes iratai, az általa vagy neki írt levelek. A “szegedi nagytáj” és a vallási néprajz kutatásához tartozó feljegyzései, jegyzetei, térképei, lapkivágatai, tanulmányai, cédulái és fényképei 150 levéltári dobozt töltenek meg. A kegyhelyeken készült, illetve más néprajzi témát ábrázoló fényképei közül közel háromezret őrzünk. A családtagokkal, barátokkal, kollégákkal, volt diákjaival, írókkal és művészekkel, plébánosokkal, kiadókkal és szerkesztőkkel folytatott levelezései közel két tucatnyi dobozt töltenek meg.

Bálint Sándor egyik fontos kutatási területe – a szegedi nagytáj hagyományai és művelődéstörténete mellett – a vallási néprajz, a búcsújárás volt. A gyűjteményben ezért az erre vonatkozó dokumentumokon túl számtalan szentképet, kézzel festett pergameneket, metszeteket, ponyvanyomtatványokat, imalapokat, egyéb kisnyomtatványokat, festményeket és apácamunkákat őrzünk. Emellett nagy gonddal összegyűjtött búcsús emlékek (szentkép, bögre, ereklyetartó, offer, gyertya, szobor, üvegkép, fogadalmi tárgy, feszület, füzetek és más kegytárgyak) is találhatóak a hagyatékban. Emellett találhatóak újmisés emléklapok, gyászcédulák is. A 18-19. századi metszetek és szentképek mellett a hagyatékban őrzünk olyan 20. századi művészek munkáiból is, mint Kontuly Béla, Molnár C. Pál, Nyilassy Sándor, Buday György, Kovács Margit és Kopasz Márta. A naiv képek közül jelentős Vankóné Dudás Juli akvarell-sorozata, Tombácz János meseillusztrációi és Polyák Ferenc faragásai. A vallási témák mellett megtalálhatóak világiak is: nyomtatványok, nótásújságok, vőfélykönyvek és paraszti feljegyzések.

A boldoggá avatásával kapcsolatban Hetény János felhívására, illetve ifj. Lele József kezdeményezése folytán több Bálint Sándorra történő visszaemlékezés, illetve levél került a hagyatékba.

A hagyaték gyarapodását azok a dokumentumok, tárgyak, újságcikkek jelentik, amelyek kapcsolódnak a tudós életművéhez: előkerült családi dokumentumok, fényképek, boldoggá avatásával kapcsolatos hírek, róla írt munkák, az ő nevét viselő tánccsoport, program, versenyek tárgyai (például póló), dokumentumai (oklevél, emléklap) stb. Ritkábban kerülnek be a gyűjteménybe olyan tárgyak, dokumentumok, amelyeket Bálint Sándor egykori tanítványai, illetve tisztelői ajánlottak fel a gyűjtemény számára. Ezeket ugyanakkor eltérő leltári számmal és külön levéltári dobozban tároljuk, jelezve a felajánló személyét.

2004-ben a néprajzi gyűjtemény videótárába kerültek a Bálint Sándor emlékév eseményeinek (a Táj és népi kultúra c. konferencia előadásainak, illetve a Beszélgetések Bálint Sándorról c. sorozat 4 előadásának) felvételei.

NYILVÁNTARTÁSI ÉS DIGITALIZÁLÁSI HELYZET

A néprajzi gyűjtemény első leltárkönyvét 1906-ban nyitotta meg az alapító Tömörkény István, a kor elvárásai szerint tételenkénti folyószámozással, és évenkénti lezárással vezették, egészen 1949-ig. A törzsgyűjtemény 1950-től bevezetett új nyilvántartási rend szerinti átleltározása három év alatt lezajlott, az éves gyarapodás nyilvántartásba vétele is folyamatos volt. Jelenleg 23351 műtárgyat 11 papír alapú leltárkönyvben tartunk nyilván. Gyarapodási naplót 1986-tól vezetünk a gyűjteményben, addig a nyilvántartásba vétel közvetlenül a leltárkönyvbe történt. A leltárkönyveket kiegészítő, papír alapú nyilvántartási rendszerek: a leírókartonok és a mutatócédulák (földrajzi és tematikus) vezetése a 2000-es évek közepéig, a számítógépes átállásig folyamatos volt. Hiányossága a gyűjtemény nyilvántartásának, hogy a digitális technika elterjedéséig viszonylag kevés tárgyfotó készíttetésére nyílt lehetőség, hiszen az intézményben időszakonként dolgozó 1-3 fotósnak valamennyi gyűjtemény és a teljes intézmény igényeit ki kellett elégítenie.

A múzeum 2000-ben vásárolta meg az Ariadne for Windows nevű nyilvántartó rendszert, amelybe folyamatosan kerültek felvitelre a korábbi leltárkönyvi adatok. A rendszer továbbfejlesztett, Monari 1.1., majd 1.2. változatát két pályázat segítségével sikerült megvásárolnunk, a konverziót a szoftverfejlesztő végezte el. A Monari 1.2 rendszerben 2012-től a korábbi adatok rögzítése mellett egyidejűleg folyt az aktuális leltározás is, célunk a program mielőbbi auditálása volt. 2018 végéig 15 195 rekord került az adatbázisba, ami a gyűjteményi anyag több mint 70 %-ának digitális feldolgozását jelenti. Az intézmény 2019-ben új nyilvántartó program, a HunTéka használata mellett döntött. Az adatok konverziója 2020 őszén megtörtént, jelenleg a korrekciók folynak. Fontos előrelépés, hogy 2010 óta jelentősen gyarapodott a digitális műtárgyfotók száma, a teljes műtárgyállomány közel negyedéről rendelkezünk professzionális felvétellel. (Dömötör Mihály, Pápai Zoltán, Markos Anna, Mlinarič Marica munkái.) A munkát a látványtári informatikai modul elkészítése (2011), feltöltése nagyban felgyorsította.

Az adattári anyagot: kéziratokat, gyűjtőcédulákat, önkéntes gyűjtők pályamunkáit önálló leltárkönyvekben, és digitálisan tartjuk nyilván. A Monari-ban 2018-ig a Néprajzi Adattárból 1011 (az Adattár 68%-a), a Fotótárból 4295 (a Fotótár 9%-a, a néprajzi témájú fotók 40%-a) került rögzítésre. A teljes adattári anyag digitalizálása (szkennelése) megtörtént (1769 dokumentum), ebben múzeumi gyakorlatukat végző egyetemi hallgatók, az utóbbi években iskolai közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás diákok és közfoglalkoztatottak jelentettek nagy segítséget.

A fotótári tételek nyilvántartása az önálló múzeumi Fotótár megszűnéséig a többi gyűjteménnyel közös leltárkönyvekben történt. A Fotótár megszűnése után, 2000-től a néprajzi felvételek külön nyilvántartásba kerültek, a digitális fotótechnika teljes térfoglalásával azonban a hagyományos leltárkönyvek használata is háttérbe szorult. Az új digitális nyilvántartási rendszer következetes használata jelenthet megoldást a jövőben erre a problémára. Az archív néprajzi felvételek digitalizálása (szkennelése) Szabó Magdolna és Dömötör Mihály szorgalmazására, Bézi László, Pápai Zoltán később Zoltán Sándor Péter közreműködésével megtörtént, a leltári adatok – 2018 végéig 4295 tétel – számítógépes feldolgozását Vukov Anikó végezte el.

A múzeum 2019-ben csatlakozott a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia mintaprojektjéhez, ennek keretében a MuseuMap és az Europeana szolgáltatásaihoz. Jelenleg mintegy 400 néprajzi műtárgy és archív fényképfelvétel hozzáférhető a fenti oldalak jóvoltából a világhálón. A HunTéka nyilvántartó rendszer teljes körű alkalmazása révén az Interneten elérhető tárgyadatok száma várhatóan jelentősen bővülni fog.

Mind a tárgygyűjtemény, mind a segédgyűjtemények kétszer estek át teljes körű revízión (1997-ben és 2007-ben), a harmadik folyamatban van, lezárás előtt áll.

A Bálint Sándor hagyaték nyilvántartása

A múzeumba kerülés után a dokumentumok rendszerezését Tandori Mária, Pelsőczy Györgyi és Sümegi József végezték. Ez az első elrendezés téma szerinti, szekrénykataszterben történő rendszerezést jelentett. A nyomtatott leltárkönyvbe is ennek megfelelően kerültek a dokumentumok. A tárgyakat egyesével leltározták be. A dokumentumok darabonkénti nyilvántartását ifj. Lele József majd N. Szabó Magdolna végezte. Ekkor a levéltári dobozokba ún. dobozjegyzék került, amely már részletesen tartalmazza az ott elhelyezett dokumentumok listáját, darabszámát. N. Szabó Magdolna emellett több mint tízezer dokumentum (11 350 darab) digitális nyilvántartását is elvégezte a Somogyi-könyvtár munkatársainak közreműködésével. A kutatók számára emellett digitálisan rendelkezésre áll a több mint hétezer szentkép, illetve Bálint Sándor teljes levelezése is. Az általa készített fényképek ugyancsak megtalálhatóak digitális formában is a gyűjteményben. Közel kétezer darabos ponyvanyomtatvány-gyűjteménye könyv formában is megjelent, illetve a borítói digitálisan is megtalálhatóak a hagyatékban. A dokumentumok a leltári szám mellett a kuratórium által kért azonosító bélyegzővel is el vannak látva. A festmények szakszerű tárolására pályázati pénzből festménytartó állványt, illetve a térképek, plakátok és textilanyag tárolására megfelelő fémszekrényt szereztek be (2007). 2008-ban a régi salgó-rendszer egy részét további, hagyományos tároló-elemekkel egészítették ki, illetve a legnagyobb felületen teljesen új technikával összeállítható polcrendszert alakítottak ki, amelyen a dokumentumokat őrző levéltári dobozok kaptak helyet.

Lehetőséghez mérten fontosnak tartjuk a tárgyak és a dokumentumok restaurálását, állagmegőrzését is. 2003-2004-ben 4 olajfestmény, egy fa dombormű (hárfázó Dávid király), missziós kereszt, valamint egy öltöztetős viasz kegykép (Mária megkoronázása) teljes restaurálásra, az ebben az évben megrendezett kiállítás tárgyainak tisztítására került sor. 2005-2006-ban 250 vallásos ponyvanyomtatvány, valamint a radnai kegyképet ábrázoló 18. századi fametszet restaurálása történt meg. Szabó Tamás több képzőművészeti alkotás restaurálását végezte el 2006-ban. 2009-ben 11 darab 19. századi imakönyv és Telek József ferences szerzetes prédikációgyűjteménye, két 18. századi apácamunka, három viasz relief, egy máriaradnai búcsús emlék, 18. századi barokk Feltámadt Krisztus-szobor, egy mélyített keretben lévő esküvői emlék, 19. századi Prágai Kis Jézus viasz szobra, 45 ponyvanyomtatvány, 5 kolligátum lett restaurálva. 2010-ben a “Tizen-Két tsillagú korona…” című 1772-es kiadvány és egy hartai festett szekrény lett restaurálva. 2018-ban Dobó Bernadett szakmai tanácsaival segítette a gyűjteményben elhelyezett, elsősorban szerves anyagú, kompozit tárgyak biológiai károsodásának megelőzését. Hamar Edina a hagyatékban őrzött hartai festett szekrény állapotának konzerválását (festék, lakk megkötése) végezte el.

2005-2006-ban kétezer ponyvanyomtatvány és ugyanennyi kis szentkép került fóliatasakba, egyetemi hallgatók segítségével. 2008-ban műtárgyvédelmi szempontból megfelelő, savmentes, varrott borítékokba, illetve palliumba került a Bálint Sándor hagyatékban őrzött ponyvanyomtatvány-gyűjtemény, illetve fényképgyűjtemény (pozitívok). Ugyanebben az évben a dokumentumok számára új levéltári dobozok készültek, melyekbe új rendezőelv szerint kerültek át az egyes gyűjteményrészek (150 doboz). A szentképek mindegyike át lett csomagolva 2017-2018-ban savmentes papírtasakokba. A kis szentképek lefűzött katalógusának készítése jelenleg is zajlik. 2017-ben közfoglalkoztatott adatrögzítő munkatárs által több száz archív fényképfelvétel digitális másolata készült el a Bálint Sándor hagyatékban.

ARCHÍVUMI, KÖNYVTÁRI GYŰJTEMÉNYEK

Néprajzi Adattár

Az 1967-től fennálló Néprajzi Adattár 1988-tól 2018-ig 508 dokumentummal gyarapodott: 1031-ről 1487-re nőtt a leltárazott tételek száma. A legutóbbi, 2017-es revízió szerint az állományból 45 db hiányzik, új hiány a 2000-es revízió óta nem keletkezett.

A beérkezett dokumentumok döntő többsége a 2000-es évek elejéig – az előző évtizedek „gyakorlatához” hasonlóan – a Csongrád Megyei Honismereti Gyűjtőpályázatra készített pályamunka. A beadott dolgozatok közül a helyezést, illetve különdíjat elnyert munkák bírálólapjaikkal együtt kerültek beleltározásra. A 2000-es évek közepétől az önkéntes gyűjtői munkák, a megye néprajzával foglalkozó szakdolgozatok, disszertációk és forrásmunkák, tudomány- és gyűjteménytörténeti dokumentumok aránya kiegyenlítetté vált a bekerülő anyagok tekintetében.

2008-tól kezdődik meg az adattári kéziratok digitalizálása 1769 db dokumentum szkennelésével. Az ifjúsági közösségi szolgálat keretében középiskolások, múzeumi gyakornokok és kulturális közfoglalkoztatottak közreműködésével, muzeológusi irányítással zajlik a digitalizálás, melynek köszönhetően 2019. év végére az Adattár közel 100%-a pdf formátumban, külső winchesteren elérhető. Terveink között szerepel felhő alapú, majdani múzeumi tárhelyen is elhelyezni a digitalizált állományt. A Monari adatbázisban 2017-2019 között az Adattár 1011 tétele (68%-a) került rögzítésre.

Az Adattár az elmúlt évtizedekhez hasonlóan az elmúlt 30 évben is együttműködő kutatói adatbázis: a kiemelésre került dokumentumokat mozgási naplóban rögzítjük, ideiglenes helyüket őrjegyeken tüntettük fel. A digitalizálás ütemével párhuzamosan a beérkező kutatói igényeknek már a kért dokumentum(ok) szkennelt változatainak kiadásával teszünk eleget: A Móra Ferenc Múzeum egységes kutatói-kölcsönzési protokollja szerint, kitöltött engedéllyel kérvényezhető a kutatás, melyet a gyűjteményvezető hagy jóvá. Ezután a gyűjteménykezelő egyeztet a kutatóval a kikérni kívánt anyagokról, majd írásbeli megegyezés aláírását követően a forráshasználat jogi vonatkozásait szem előtt tartva, díjfizetés ellenben válnak hozzáférhetővé az adattári dokumentumok. Évente átlagosan 4 kutatói kérés érkezik hozzánk: ezek között van meghatározott dokumentum kikérése és helyszíni kutatómunkára vonatkozó igény egyaránt. Ez utóbbi esetén az adattáros fogadja az érdeklődőt a kutatóidőben: a látványtár mögötti ’tömör’ raktári részben kutatói asztal és számítógép áll ehhez rendelkezésre. 2009-ben az adattár anyaga 150 db savmentes papírdobozba kerültek áthelyezésre, 2017-ben pedig mindegyik dokumentumot savmentes papírmappába csomagolta át az adattáros. Állagvédelmükről a helyiség páratartalmának ellenőrzésével, szabályozásával és a dobozokban elhelyezett szilikagéles tasakokkal gondoskodunk.

Fotótár

A Fotótár elmúlt 30 évének áttekintéséhez elengedhetetlen röviden szólnunk a megelőző évek fotóleltározási gyakorlatáról a Múzeumban. A Vegyes Fotótár évtizedekig felölelte mindegyik múzeumi gyűjtemény (néprajzi, régészeti, helytörténeti, irodalomtörténeti, természettudományi, numizmatikai) fotóanyagát; a tematikus elkülönítés a vonatkozó leltárkönyvi rovatban került feltüntetésre. 1980-ban vált ki a 31641 negatívot számláló gyűjteményből és kapott önálló fotóleltárkönyvet a másik épületbe költözködő történeti osztály. A Vegyes Fotótárba 1988 és 1990 között beleltározott fényképek közül 530 db a néprajzi témájú.

1998-ban fogalmazódott meg az osztályonkénti külön jelzetű negatív leltárkönyvek igénye; az ekkor, az 51691. sorszámmal induló leltárkönyv kizárólag a régészet és a numizmatika bejegyzéseit tartalmazta. 2000-ben kezdődött meg külön néprajzi fotónegatívtár leltárkönyvi vezetése: a korábbi, folyamatos számozást az E (Etnográfia) 1-gyel újraindított jelölés váltotta fel. A leltárkönyv nyolc előre meghatározott fotódokumentum-típus meghatározására ad lehetőséget (negatív, pozitív másolat, pozitív nagyítás, szürke diapozitív, színes diapozitív, sztereofelvétel, színes pozitív-másolat, mozgófilm, valamint 2 egyéb, szabadon beírható kategória). A 2008-ig rögzített gyarapodás felöleli a Csongrád megye népművészete[15] kötet tárgyfotó anyagát, a gyűjtemény munkatársainak kutatásaihoz kapcsolódó képi dokumentációt és néhány múzeumi életképet egyaránt.

A digitális képkészítés- és tárolás térnyerésével a vizuális archívumok mindinkább a személyi számítógépek tárolóegységein kaptak helyet, mely gyakorlat megkönnyíti a képi dokumentációt, de az archiválás folyamatába nehezen illeszthető be. 2011-től kapott nagy lendületet a Vegyes Fotótár állományának, azon belül külön hangsúllyal a néprajzi anyag digitalizálása: a szkennelt üveg- és polimer negatívok fotótári külső winchesteren kaptak helyet egységes filenév rendszerben (mfm_n + a leltári szám). 2016-ig 27500 fotó, azaz Vegyes Fototár állományának 52%-a – a néprajzi témájú fotók 96%-ával – érhető el digitális (nézőképes és teljes méretű) formában fotótári külső winchesteren és a Múzeum szerverén egyaránt.

A Monari adatbázisba 2016 és 2018 között 4295 db fénykép (a néprajzi témájú fotók 40%-a) leltárkönyvi adata került rögzítésre. Jelenleg a digitális archiválás egységesítése, a tárolás, őrzés módjainak összehangolása a fő célkitűzésünk, külön tekintettel a feldolgozandó képi anyagra (pl. a dokumentum értékű gyűjtési felvételekre, a műtárgyfotókra és a gyűjteménybe kerülő, keretezett installált pozitív képekre).

A Fotótár anyaga a Móra Múzeum műtárgyvásárlási protokollja szerint elérhető a kutatók, illetve a nagyközönség számára: a téma szerint megjelölt képanyagot digitális formában bocsátjuk az érdeklődő rendelkezésére, a felhasználás típusának megfelelő díj ellenében. Évente átlagosan 5 képkölcsönzési kérelem érkezik a Néprajzi Gyűjteménybe.

A múzeumi könyvtár

Az intézmény könyvtára közel 60 000 kötetet őriz, gondoz. A gyűjtemény igen gazdag, a múzeumi diszciplínák mindegyikét igyekezetek a gyarapítók kiszolgálni. A Somogyi-könyvtártól örökölt, eredeti berendezését megőrző olvasóteremben szabad polcon elérhetők a társintézmények évkönyvei, a néprajztudomány vezető folyóiratai, az akadémiai kutatóintézet és az egyetemek sorozatai. Ugyancsak bármikor hozzáférhetők itt a fontos néprajzi kézikönyvek, a Magyar Néprajzi Lexikon, a szegedi múzeum évkönyvei, sorozatai. Utóbbiak digitalizált formában, online is olvashatók. A gyűjteményben az eligazodást digitális katalógus (Szirén) segíti, amely a múzeum honlapján szintén elérhető. A könyvtár néprajzi állományának gyarapítása részben cserekiadványok révén, nagyobb arányban pedig a munkatársak kívánságainak figyelembevételével történik. Az intézmény korábbi (napjainkra a szállítási, kiadási költségek jelentős növekedése miatt egyre csökkenő léptékű) határon túli cserekapcsolatainak köszönhetően számos határon túli néprajzi kötet és sorozat is elérhető a gyűjteményben.

Móra Ferenc Múzeum Szakkönyvtár magyar nyelvű néprajzi folyóiratok: [16]

Acta Ethnographica Hungarica 1994-
Acta Ethnographica 1978-
Documantatio Ethnographica 1974-Ethnographia 1980-
Folklór és ethnográfia 1979-1998
Folklór és tradíció
Folklórarerum
Folcloristica
Folia Historica et Ethnographica
Fontes Musei Ethnographicae
Folklór Archivum 1974-1987
Műveltség és hagyomány 1972-1998
Néprajzi értesítő 2011-
Ethno-Lore 1968-
Néprajz és nyelvtudomány 1955-
Néprajzi közlemények 1956-1994
Néprajz egyetemi hallgatóknak 1989-1993
Néprajzi értesítő 1966-2010
Néprajzi Hírek 1984-2016
Népi kultúra-népi társadalom 1968-1998
A MNM Néprajzi osztályának értesítője (Ethnographia melléklete) 1990-1963-1982
Néprajzi Látóhatár
A Néprajzi Múzeum adattárának értesítője 1952-1961
Studia Folkloristica et ethnographica 1982-1998
A Néprajzi Múzeum adattárának értesítője 1952-1961
TIM Társadalom Információ Művelődés 1990-1994

Idegen nyelvű néprajzi folyóiratok:

Analele Banatului Etnograpie 2008, 2009
Anuarul Muzeului Etnografi al Transilvananiei 1969-1977
Current Anthropologie 1960-1986
Etnolog 1991-2002
Etnograafiamuuseumi Aastaraami 1968-1989
Ethnographisch-Archaologische Forschungen 1953-1959
Ethnologische Zeitschrift 1970-1980
Ethnologische Zeitschrift Zürich 1971-1981
Glasnik-Etnologia 1968-1997
Glasznyik 1965-1996
Glasznyik na Ethnoloskijot Muzej (Szkopje) 1960-1965
Rocznik Muzeum Górnoslaskiegow Bytomin, Etnografia 2001
Szlovenski Etnograf 1958-1993
Scripta Ethnologica 1987-1998
Szovteszkaja Ethnografija 1967-1995

LEGFONTOSABB KIADVÁNYOK

A múzeum 1956-tól 1992-ig rendszeresen megjelentette A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve vegyes tartalmú sorozat köteteit. Az évkönyvek Csongrád megye valamennyi múzeumában dolgozó néprajzkutató számára lehetőséget nyújtottak a publikálásra. A munkatársak mellett az intézményhez kötődő kutatók néprajzi témájú írásai is rendszeresen megjelentek a kötetekben. Két, kiemelkedő jelentőségű néprajzi monográfia is a sorozat részeként látott napvilágot: a Bálint Sándor által írt A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete három kötete (1976 – 1980) mellett 1989-ben, az 1982/83-as évkönyv 2. köteteként Juhász Antal A szegedi táj tanyái című monográfiája. 1988-ban Markos Gyöngyi, Fejér Gábor és Szűcs Judit, 1989-ben Szűcs Judit, Juhász Antal és Nagy Vera dolgozatai, 1992-ben Bárkányi Ildikó, Szigeti György és Fejér Gábor, Szűcs Judit, Grynaeus Tamás, Szakál Aurél írásai kerültek publikálásra az évkönyvben.

A múzeumi szervezet intézményeiben zajló tudományos kutatások sokasodása, a publikációs igény növekedése és az intézmény kutatói kapcsolathálójának szélesedése az 1990-es évek közepére szétfeszítette a korábbi vegyes tematikájú évkönyvsorozat kereteit. Különösen a régészet számára bizonyult szűkösnek a megjelenési lehetőség, mind formai, mind mennyiségi tekintetben, így 1995-től A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve szakáganként, önálló sorozatként jelent meg. A néprajzi tanulmányokat 1995-től 2011-ig a Studia Ethnographica sorozat 7 kötetében jelentettük meg. Az első kötet szerkesztője Szűcs Judit, a 2-7. köteté Bárkányi Ildikó volt. A hét kötetben összesen 73 tanulmány szerepel, elsősorban a megyében dolgozó néprajzkutatók tollából, de a régió népi kultúrájával foglalkozó vendégkutatók írásait is szép számmal közöltük, köztük pályakezdő fiatalok tanulmányait is. Az évkönyv korábbi hagyományaihoz híven a dolgozatok végére angol nyelvű összefoglaló került. 2005-től közöltük a megye múzeumaiban dolgozó néprajzkutatók publikációs jegyzékét is.

A tematikus évkönyvek utolsó kötetei 2011-, 2012-ben jelentek. A szűkösebbé váló pénzügyi lehetőségek ismét a vegyes tartalmú évkönyvek felé terelték a múzeum kiadói tevékenységét. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Új folyamának kötetei 2014 óta, évi rendszerességgel kerülnek kiadásra, valamennyi számban olvashatók néprajzi témájú tanulmányok, 2019-ig összesen 25 dolgozat. A múzeum munkatársainak (Glässerné Nagyillés Anikó, Fodor Ferenc, Vukov Anikó) írásai mellett egykori kollégák (Mód László, Purgel Nóra, Szűcs Judit, Pintér Zsófia) és tájhoz személyesen vagy valamely téma kapcsán kötődő kutatók (Kerekes Ibolya, Ament-Kovács Bence) publikációit is olvashatjuk a sorozatban.

Az évenként rendezett múzeumi fölolvasó ülésen elhangzott előadások anyagának közlésére a Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében sorozat kötetei adtak 1979-től 2008-ig lehetőséget.

Részben hasonló céllal, rövidebb közlemények közreadására indult a múzeum online folyóirata, a Veritatis Imago 2017-ben, szerzői között a múzeum fiatal néprajzosai: Glässerné Nagyillés Anikó és Vukov Anikó is megtalálhatók. A folyóirat főszerkesztője Fodor Ferenc.

A periodikusan megjelenő kiadványok mellett a múzeum több önálló vagy valamely alkalomra összeállított, több szerzős néprajzi kötetet is megjelentetett az 1990-es évektől, amelyek tükrözik az intézményben folyó munka komolyságát. 1990-ben látott napvilágot a Migráció és település a Duna-Tisza közén címet viselő kötet, amelyben az azonos című, 1989 novemberében rendezett konferencián elhangzott előadások anyagát tette közzé az OTKA támogatással 1987-1989 között végzett kutatás vezetője, a kötet szerkesztője, Juhász Antal.[17] A kutatás folytatódott, az újabb eredmények azonban a szegedi egyetem Néprajzi Tanszékének kiadásában jelentek meg.

Ifj. Lele József múzeumi évei alatt több önálló, néprajzi tudományos-ismeretterjesztő kötetet írt. 1988-ban Hagyományok Tápén, 1989-ben a Tápai élet, tápai szokások címmel, 1996-ban Bálint Sándor életéről Az Úr készen találta őt címmel jelent meg önálló munkája. 1998-ban A tápaiak hite c. könyve jelent meg a múzeum gondozásában. A Pick Szeged Szalámi és Húsüzem kiadásában Pick szalámi és parasztkolbász (2002), a Homokháti Kistérség önkormányzatainak támogatásával A Szeged tanyai fiatalok művelődési és szórakozási alkalmai (2003) című kötete látott napvilágot.

A 70 éves Juhász Antal tiszteletére Határjáró címmel jelentettünk meg tanulmánykötetet 2005-ben, amelyben 47 szerző köszöntötte írásával egykori kollégánkat. Ugyanebben az évben, a szegedi levéltárral karöltve adta ki a múzeum az 1987-ben indult, és évtizedekig folytatott migrációkutatásainak összefoglalásaként benyújtott akadémiai doktori értekezését.[18]

2008-ban Fodor Ferenc doktori értekezése jelent meg a múzeum gondozásában, A Duna-Tisza közi Homokhátság délkeleti részének paraszti gazdálkodása a 20. században címmel.

2014-ben CD melléklettel közöltünk válogatást a néprajzi gyűjteményben őrzött, digitalizált fonográf felvételekből. Az összeállítást Paksa Katalin végezte, aki a „Jaj, de szépen harangoznak…” címet adta a kézzel írt kottákkal és fotókkal gazdagon illusztrált kiadványnak. 2015-ben jelent meg a múzeum kiadásában a Néprajzi tanulmányok Apátfalváról című kötet, amelyben az 1990-es évek végén indult falumonográfia számára írt dolgozatok kaptak hosszú várakozás után helyet. A kötet szerzői többségükben a korábbi megyei múzeumi szervezet tagintézményeinek munkatársai (Fodor Ferenc, Juhász Antal, T. Knotik Márta, ifj. Lele József, Bárkányi Ildikó, Tóth Ferenc, Markos Gyöngyi, Felföldi László, Nagy Vera), mellettük Gombos András tánckutató, Polner Zoltán költő és Szűcs Norbert néprajzkutató-szociológus jegyzi a tanulmányokat. A kötethez Dömötör Mihály készített kiváló tárgyfotókat.

Kevés kiállításunk vagy gyűjteményrész ismertetésére készült önálló katalógus. Mind tartalmi, mind esztétikai minőségét tekintve kiemelkedően értékes azonban a Bálint Sándor születésének 100 évfordulójára rendezett tárlathoz készült kiállítás vezető, amely „A legszögedibb szögedi”. Emlékkiállítás Bálint Sándor születésének 100. évfordulóján címmel jelent meg, N. Szabó Magdolna szerkesztésében. A kötetben N. Szabó Magdolna, Szilárdfy Zoltán, L. Imre Mária, ifj. Leele József és Csapody Miklós tanulmányai mellett Bálint Sándor életművének és a róla szóló írásoknak a teljes bibliográfiája is helyet kapott. Gyakran forgatják a kutatók a „Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában” című gyűjteményi katalógust is, amely 2010-ben látott napvilágot.

A 2010-ben nyílt, „Szöged hírös város…” című állandó kiállítás vezetője, Újrahasznosítható hagyományaink címmel csak évekkel a nyitás után, 2013-ban jelent meg.

A tudományos kutatások eredményeinek közlését a muzeológus munkatársak új generációja is fontosnak tartja. Bár nem a szegedi, hanem a kunszentmártoni múzeum adta közre 2019-ben Vukov Anikó: Csató Gábor énekeskönyve Tiszasasról című önálló kötetét, fontosnak tartjuk e helyen megemlíteni.

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK ÉS JELENTŐSEBB IDŐSZAKI TÁRLATOK

A múzeum első, alapításkori gyűjteményét bemutató kiállítása 1908-ban nyílt a főépület földszinti nagytermében, és 1950-ig volt látható. A múzeum új, Szeged környéki népélet című állandó néprajzi kiállítását Juhász Antal rendezte 1964-ben, amelyben a város néprajzi sajátságait vonultatta föl, a halászat és vízi élet, a kubikosság, a gazdálkodás és paprikatermesztés, valamint a jellegzetes kisiparok eszközeinek bemutatásával. 1978-ban Csongrád megyei parasztbútorok és népviseletek címet viselő új állandó tárlat készült, amely 1988-ig volt látható. A kiállítás újdonsága volt, hogy a bemutatott konyha-szoba enteriőr fölött épített galérián a hagyományos lakóház berendezett padlását is meg lehetett tekinteni. A megyei szervezethez tartozó öt múzeum néprajzi gyűjteményének legszebb tárgyait 1976-ban Milánóban, 1979-ben Szófiában és Varsóban, 1990-ben Berlinben mutatta be, a Csongrád megye népművészete című tárlaton. 1991-ben szintén Juhász Antal és T. Knotik Márta rendezte az új állandó kiállítást, azonos címmel. A vidék hagyományos tárgykultúrájának reprezentatív darabjait korszakonként csoportosítva csodálhatták meg a látogatók, a 18. század végétől a 20. század elejéig követhették a népművészet stílusváltozásait. A kiállítás a múzeum második emeletén épült, a Központi Múzeum Igazgatóság kiállításrendező csapatának kivitelezésében. Az előmunkálatokkal egyidőben jelent meg az azonos címet viselő reprezentatív kötet, az Európa Könyvkiadó Megyék népművészete című sorozatának másodikjaként.[19] A népszerű tárlat 2008-ig volt látható, ekkortól indultak az Alfa-program támogatásával készült új állandó kiállítás előmunkálatai. Az új tárlat forgatókönyvét Fodor Ferenc, Szabó Magdolna és Bárkányi Ildikó írta, céljuk a szegediség megfogható kritériumainak bemutatása volt. A tárlat 12 témát dolgoz föl: a halászat, a hajóépítés, a gazdálkodás, állattartás, a szőlőművelés, a paprikatermesztés, a kékfestő, késes és papucsos mesterség, a tápéi gyékényszövés, a napsugárdíszes házoromzatok és az alsóvárosi búcsújárás hagyományait. A kiállítás újdonsága az a nyolc érintőképernyős terminál, amelyeken archív fotókat lapozhat, filmrészleteket nézhet vagy irodalmi idézeteket hallgathat a látogató. A látogatói igényeket figyelembe véve, a kiállítással szinte párhuzamosan épült a földszinten a látványtár, ahol a korábbi tárlat népművészeti tárgyait is felsorakoztattuk.

A gyűjtemény és a táj hagyományainak bemutatására számos időszaki tárlat készült, amelyeket egyrészt a Közművelődési palotában, másrészt a Horváth Mihály utcai képtárban rendeztünk. 1987-ben a megyei szervezethez tartozó múzeumok anyagára épült a Gyermekjátékok. Bemutatjuk a Csongrád megyei múzeumok anyagát című kiállítás, amely a Képtárban, majd a makói és a csongrádi múzeumban is látható volt.[20] 1990-ben ugyancsak a Képtárban láthatták a szegediek a táplálkozás: ételkészítés és fogyasztás tárgyi anyagát felvonultató, „Terülj, terülj asztalkám…” című kiállítást, Szűcs Judit és Bárkányi Ildikó rendezésében. A tárlatot a következő évben bemutatta a csongrádi és a makói múzeum is. Fodor Ferenc 1998-ban „A gazdálkodás eszközei Szeged környékén” címmel rendezett ugyanott önálló tárlatot.

Az ópusztaszeri szabadtéri múzeum alsóvárosi házát 1992-ben rendezte be Fodor Ferenc és Bárkányi Ildikó. A ház kamrájában 2000-ben nyílt meg a szegedi paprika termesztésének hagyományos eszközeit bemutató kamarakiállítás.

A Közművelődési palotában 2001-ben Fodor Ferenc mutatta be a lipován-kutatás során, a Duna-deltában készített fényképfelvételeiből összeállított kiállítását, amely később az ország több múzeumában is látható volt. 2002-ben a minisztériumi támogatással megvásárolt „Zsoldos János késes mester műhelyé”-t mutattuk be a közönségnek a főépületben, Fodor Ferenc rendezésében, 2003-ban Raktáraink kincseiből címmel láthatott válogatást a közönség.[21]

2004-ben több, jelentős időszaki tárlatot rendeztek a munkatársak. Kiemelkedik jelentőségében “A legszögedibb szögedi” című kiállítás, Bálint Sándor születésének 100. évfordulóján.[22] A kiállításhoz reprezentatív vezető is készült. Ebben az évben került bemutatásra a Hagyományos malmok a Dél-Alföldön című tárlat a múzeum vártermében, Ozsváth Gábor rendezésében. Ugyancsak a várban láthatta a közönség a múzeum néprajzi fotográfiáinak egy részét, Szabó Magdolna válogatásában. A múzeum főépületében pedig Móra Ferenc néprajzi gyűjtéseinek állított emléket Fodor Ferenc és Szabó Magdolna, az egykori igazgató születésének 125. évfordulója kapcsán. Tíz évvel később, 2014-ben Kiskunfélegyházán mutattuk be az író félegyházi néprajzi tárgygyűjtéseinek és régészeti leleteinek színe-javát.[23]

2012 és 2015 között kisebb néprajzi kamaratárlatok születtek, Varázslatos viaszhengerek címmel a 20. századi népzenei gyűjtések megismertetésére Bárkányi Ildikó rendezett tárlatot, a szegedi nagytájon fennmaradt templomi öltöztetős Mária szobrok bemutatására, a Szegedi Nemzeti Színház előadásához kapcsolódva a különc alsótanyai asszony, a Pipás Pista néven elhíresült, többszörös gyilkosságért elítélt „átokházi hóhér” életútjának illusztrálására.[24]

2015-ben a tisztálkodás eszközeit mutatta be Vukov Anikó a múzeum főépületében, a „Házi szappanytól az arczkenőcsig. Paraszti tisztálkodás és polgári divat címet viselő, népszerű tárlat 2016-ban a makói József Attila Múzeumban, a csongrádi Tari László Múzeumban és a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban is látható volt. 2016-ban a Dóm Látogatóközpontban Bárkányi Ildikó és Fári Irén történész Szeged és folyója címmel rendezett a Tiszához kötődő foglalkozásokat, az árvizeket, a vízi közlekedést és sportokat, az úszóházakat és strandokat bemutató nagyobb lélegzetű tárlatot. 2017 áprilisában nyílt meg a Páratlanok. A szegedi papucs története című kiállítás, amely a 2019-ig, a múzeum felújítás miatti bezárásáig volt látható, és 2018-ban Az év kiállítása pályázaton elismerő oklevélben részesült.[25]

A múzeum néprajzosai a saját gyűjtemény jeles részeinek bemutatása mellett számos vendégkiállítást is fogadtak.

Kiállítások Bálint Sándor hagyatékából:

• Bálint Sándor emlékkiállítás (halálának 20. évfordulóján). Alsóvárosi művelődési ház, 2000. Rendezte: Ifj. Lele József, Szűcsné Kopasz Kinga
• Bálint Sándor és gyűjteménye. Főszékesegyházi Kincstár, Esztergom. 2005. március 18-május 17. Rendezte: N. Szabó Magdolna
• Bálint Sándor gyűjteményéből. Tari László Múzeum, Csongrád. 2005. november 10-től Rendezte: N. Szabó Magdolna
• Bálint Sándor szakrális gyűjteményéből. Koszta József Múzeum, Szentes. 2008. november 6-tól Rendezte: N. Szabó Magdolna
• Közreműködés a Bálint Sándor emlékháznak kiválasztott épület helyreállításának tanácsadói munkájában (Bárkányi Ildikó, Szabó Magdolna) 2008.
• “Bálint Sándor hagyatéka” Somogyi Könyvtár, Szeged, 2009. Rendezte: N. Szabó Magdolna
• 110 éve született Bálint Sándor néprajztudós. Csólyospálosi Helytörténeti Gyűjtemény, Csólyospálos. 2014. augusztus 1-december 31. Rendezte: Fodor Ferenc
• “Az én másokért adatott” Dokumentumok, tárgyak Bálint Sándor hagyatékából. Dóm Látogatóközpont, Szeged. 2017. Rendezte: Fodor Ferenc, Glässerné Nagyillés Anikó
• “Messiás született, ki jövendöltetett…” – kiállítás a Szeged-Csanádi Egyházmegye templomainak betlehemeiből, a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményéből és Bálint Sándor hagyatékából. Dóm Látogatóközpont, Szeged. 2018. december-2019. január. Rendezte: Bárkányi Ildikó, Glässerné Nagyillés Anikó

JELENTŐS TUDOMÁNYOS PROJEKTEK, HATÁRON TÚLI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, A GYŰJTEMÉNY JÖVŐKÉPE

Az 1980-as évek második felétől a megyei szervezet néprajzi osztályán dolgozó munkatársak számának emelkedése az egyénre szabott kutatási programok és a közös projektek megvalósításának is kedvezett. 1987-ben Juhász Antal vezetésével, OTKA támogatással indult az a Bács-Kiskun és Csongrád megyei muzeológusokat összefogó migrációkutatás, amelynek során széles körű anyaggyűjtést végeztek a témavezető által kijelölt kutatópontokon a kollégák. A terepmunka mellett az egyházi anyakönyvek másolását is elvégeztük, ezek a másolatok alkotják a Migrációs adatbázis elnevezésű, szegedi archívumot. Az eredményekről a résztvevők 1989 novemberében konferencián adtak számot, az előadások nyomtatott formában is megjelentek. A kutatás az 1990-es években folytatódott, a múzeumi szervezet részéről Fodor Ferenc, Szűcs Judit részvételével.

Jelentős szerepet vállaltak a néprajzos munkatársak a Csongrád megyei településmonográfiák elkészítésében, melyekben szakmai érdeklődésükhöz illeszkedő témakutatásaik eredményeit közölték. (1992: Mórahalom. A település földje és népe – Juhász Antal, Fodor Ferenc, ifj. Lele József, Bárkányi Ildikó; 1995: Tanulmányok Csólyospálos történetéről és népéletéről, Fodor Ferenc szerkesztésében – Fodor Ferenc, ifj. Lele József, Szűcs Judit; 1996: Mindszent története és népélete – Juhász Antal, Fodor Ferenc, Nagy Vera, Szűcs Judit, Bárkányi Ildikó; 1998: Öttömös. A település földje és népe – Fodor Ferenc, Juhász Antal, Szabó Magdolna; 2001: Ruzsa története és népélete – Juhász Antal, Fodor Ferenc, Bárkányi Ildikó; 2008: Öttömös évszázada – Juhász Antal, Fodor Ferenc, Bárkányi Ildikó; az 1998-ban indult előmunkálatok után 2015: Néprajzi tanulmányok Apátfalváról – Juhász Antal, Tóth Ferenc, Fodor Ferenc, Mód László, ifj. Lele József, Markos Gyöngyi, Nagy Vera, Bárkányi Ildikó)

Újszerű eleme volt a múzeumi csapatmunkának az a két éven át végzett gyűjtőmunka (1997-1998), melynek keretében az M5 autópálya nyomvonalába eső, lebontásra ítélt tanyák felmérését és teljes körű dokumentálását végeztük el. A gyűjtött tárgyakat a régészeti feltárások anyagával közös kiállításon mutattuk be 2003-ban Úton, útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán címmel.

Kétszer került Szegeden megrendezésre a néprajzos muzeológusok országos továbbképzése, 1994 májusában a fogyasztási kultúra vizsgálata, 2012-ben a gyűjtemények gyarapításának lehetőségei témában. A konferenciák szervezésében a szegedi egyetem, a Néprajzi Múzeum és Szegedi Akadémiai Bizottság is közreműködött.

Több, megyénk határain túlmutató, szakmai konferencia szervezését is vállalták munkatársaink. 2004-ben Szabó Magdolna Kép, dokumentum, műtárgy – avagy a fotográfiák életei témában, ugyanebben az évben, Bálint Sándor tiszteletére, az egyetem néprajzi tanszékével karöltve Táj és népi kultúra címmel rendeztünk ülést. 2015-ben A Szegedi Akadémiai Bizottság Néprajzi Munkabizottsága, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke és a Móra Ferenc Múzeum Az anyagi kultúra és a társadalom változása az Alföldön címmel szervezett országos konferenciát a 80 éves Juhász Antal tiszteletére. Munkatársaink a hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadói, résztvevői.

Több, OTKA támogatással végzett kutatási projektben vett részt Fodor Ferenc, amelyek keretében a paraszti gazdálkodás változását, a határokon belül folyt migrációs folyamatokat vizsgálta, Homokhátság településein, az Észak-Bánság falvaiban és a Szerémségben.

2018-ban, IPA Interreg támogatással indult az a határon átnyúló kutatási projekt, amelyben a népi építészet legszebb emlékeinek és változásának dokumentálását végezték el munkatársaink: Fodor Ferenc, Ozsváth Gábor és Bárkányi Ildikó. A partnerintézmény a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet volt, amelyet Szilágyi Mária és Kerner Gábor képviseltek a kutatásban.

Fodor Ferenc 1995-től több éven át vezetett gyűjtőutakat a Duna-deltában élő lipovánok kultúrájának kutatására, az expedíciókat többnyire pályázati támogatással szervezte. A projekt eredményeit összefoglaló, fényképfelvételekkel gazdagon illusztrált kézirat megjelentetése ezidáig nem támogatásra.

A múzeum néprajzosai több határon túli múzeummal és intézménnyel ápol szakmai kapcsolatokat, többnyire személyes együttműködések kapcsán. Munkatársaink az ezredfordulón részt vettek a székelyföldi Varság kutatásában (Fodor Ferenc), segítettek két Lendva-vidéki település: Dobronak és Kapornak tájházának berendezésében (Fodor Ferenc, Szabó Magdolna). Több ízben részt vettünk előadóként az aradi Városi Múzeum által szervezett kisebbségkutató konferenciákon (Fodor Ferenc, Bárkányi Ildikó).

A néprajzi osztályon négy szakképzett muzeológus dolgozik, egyéni terv szerint végzett, önálló témakutatásaik eredményeit rendszeresen publikálják. 2018-ban 12 önálló kutatási témával foglalkoztak, amelyek a következő években is meghatározzák vizsgálódásaik irányát. Bárkányi Ildikó a gyermekélet, és az öltözködés hagyományainak változására vonatkozó adatait rendszerezi, kiegészíti, a szegedi papucsos mesterség történetére vonatkozó új eredményeket összegzi. Fodor Ferenc a paraszti gazdálkodás innovatív változásait kutatja, folytatja a Homokhátság történetére és migrációs folyamatainak vizsgálatát, Kömpöc település monográfiájának szerkesztését, részben írását tervezi. Glässerné Nagyillés Anikó a Szívgárda történetét, a két világháború közötti vallásos gyermeknevelés módszereit és ideológiai hátterét, valamint az I. világháborús hőskultusz és emlékműállítás hagyományait kutatja. Vukov Anikó a népi gyógynövényismeret, a paraszti tisztálkodás és a szegedi kisiparok (bőrművesség, papucsos mesterség napjainkban) vizsgálatát folytatja.

A tervszerű tárgygyűjtés lehetőségei napjainkra érezhetően csökkentek, mégis feladatunknak tekintjük, hogy Szeged és környéke utóparaszti kultúráját reprezentáló gyűjteményünk hiányainak kiegészítése mellett a jelenkor tárgyi világát is a múzeumba hozzuk.

Továbbra is fontos feladatnak tartjuk Bálint Sándor személyéhez kötődő tárgyak, dokumentumok gyűjtését. A pályázati lehetőségektől függően tervezzük a hagyatékban őrzött tárgyak tárolásának további korszerűsítését (vitrinek, esetleg interaktív eszközök), a gyűjtemény állandó kiállításként való bemutatását nagyobb csoportok számára is, esetleg néprajzi, helytörténeti témájú múzeumpedagógiai programokba történő bevonását. Folytatjuk a gyűjteményi anyag Monariba, majd a Huntékába történő rögzítését, illetve a MuseuMap-be történő feltöltését. Folytatódik a kis szentképek szkennelt, nyomtatott, mappákba fűzött másolatainak szerkesztése, amelynek eddig 60 százaléka készült el.

A NÉPRAJZOS TERÜLETEN DOLGOZÓK SZEREPVÁLLALÁSA A MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI, OKTATÁSI TERÜLETEN

A néprajzos munkatársak aktív szerepvállalása a tudományos ismeretek átadásában és népszerűsítésében az intézmény fennállása óta fontos volt, jól példázza ezt a Tömörkény István és részben Móra Ferenc újságírói tevékenysége. A korai törekvések után az 1960-as évektől tudatosabbá és sokszínűbbé vált a tudománynépszerűsítés. Juhász Antal 1958-tól  a Délmagyarország című szegedi napilapban és a Csongrád  Megyei Hírlapban közölt rendszeresen néprajzi életképeket, a tudomány népszerűsítésében évtizedeken keresztül mégis ifj. Lele József járt élen. Az 1990-es években évente 50-60 írása jelent meg a szegedi napilapokban, a tápéi és a szegedi nagytáj hagyományairól, Bálint Sándor életéről és munkásságáról az Új Ember, a Keresztény Élet, a Magyar Vetés, az Aranyág című lapok hasábjain. Az 1990-es évek közepén rendszeres szereplője volt a szegedi városi televízió Szieszta című, heti kulturális és életmódműsorának, 8-10 alkalommal adott interjút a helyi rádiónak. A média érdeklődése ebben az időszakban élénkült fel a múzeumban folyó munka iránt: a kiállítások, jeles napok, új kiadványok kapcsán rendszeressé váltak a néprajzos munkatársak nyilatkozatai a szegedi, a megye egyéb településein működő helyi médiában. Egy-egy jeles alkalom – így például Bálint Sándor születésének centenáriuma, az M%-ös autópálya nyomvonalán végzett régészeti feltárások mellett végzett tanyafelmérések, az új állandó kiállítások nyitása – kapcsán az országos média figyelmét is sikerült felkelteniük munkatársainknak.

Az ismeretterjesztő előadások szintén fontos részei a napi muzeológusi munkánknak. Művelődési házak, iskolák, egyesületek, nyugdíjas klubok felkérésének teszünk rendszeresen eleget a munkánkról, kutatásainkról vagy vidékünk hagyományairól tartott előadásokkal. Ebben is példaként járt elől ifj. Lele József, aki évente 15-20 alkalommal is vállalt szereplést, az iskolák mellett idősotthonokban, fogyatékkal élők (gyengénlátók, mozgáskorlátozottak) és nyugdíjasok klubjában, a Vöröskereszt szervezésében. Ezekben a közösségekben nem csak előadásokkal, de vetélkedők szervezésével, filmvetítésekkel is szerepet vállalunk alkalmanként.

A különböző egyesületek, civil szervezetek munkájából kiveszik részüket a munkatársak. Ifj. Lele József a KALOT Népfőiskolák szervezéséből vett részt 1992-ben, Fodor Ferenc az újraszerveződő gazdaköröket segítette néprajzos-történész tudásával. A megyei népművészeti egyesület tevékenységét Juhász Antal és Bárkányi Ildikó segítette az 1980-as évek végétől előadásokkal, szaktanácsadással, az 1990-es években a szakkörvezetői tanfolyamok keretében tartott néprajzi-népművészeti oktatással. A felnőttoktatás keretében Bárkányi Ildikó 2004-től a Szegedi Divatiskola hallgatói számára tartott népviseleti órákat.

A honismereti mozgalommal és az önkéntes néprajzi gyűjtők tevékenységével is szoros kapcsolatba kerültünk. 2012-ig a szegedi múzeum néprajzosai szervezték és bírálták az országos önkéntes gyűjtőpályázatok megyei fordulóját. A megyei honismereti egyesület által szervezett nyári diáktáborok szakcsoportjainak vezetését is vállalták alkalmanként a munkatársak, a gyűjtőmunka eredményeként gyarapodtak a gyűjteményeink és archívumaink.

Az oktatás valamennyi szintjén jelen vannak munkatársaink évtizedek óta, változatos formában. Rendeztünk óvodai játékkiállítást, általános iskolásoknak tanítottunk betlehemezést, pünkösdölést (ifj. Lele József, Fodor Ferenc), megismertettük velük a néprajzi raktár rejtett kincseit. A Tömörkény István nevét viselő művészeti szakközépiskolában az 1990-es években a népművészet tantárgy oktatását vállaltuk (Bárkányi Ildikó). Az iskola kerámia szakos diákjai évente gyűjtenek inspirációt raktárunkban. Sikeres volt 2018-ban a múzeumi tárgyak újragondolására szervezett projekt, amelynek a keretében a dohányzacskók újragondolt motívumvilágát viselő, múzeumi célra használható textiltárgyak készültek két szakközépiskola diákjainak közreműködésével. 1992-1998-ig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajztanárnak készülő hallgatókkal ismertettük meg a magyar népművészetet. A 2000-es évek közepétől Fodor Ferenc rendszeresen ad órát a Szegedi Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak, a paraszti gazdálkodás változásáról és a múzeumi gyűjteményhez kapcsolódva a néprajzi tárgyak ismeretéből. 2017-2018-ban bekapcsolódott az egyetemi oktatásba Vukov Anikó is, Előadói és filológiai alapismeretek című kurzus vezetésével.

Munkatársaink rendszeresen adnak szakmai tanácsot és nyújtanak segítséget a hozzánk forduló önkormányzatoknak, iskoláknak helyi gyűjtemények létrehozásával, gondozásával, kiállítások rendezésével kapcsolatban. Fodor Ferenc rendszeres kapcsolatot tart szülőfaluja, a Bács-Kiskun megyéhez tartozó Csólyospálos helytörténeti gyűjteményének fenntartójával, kiállításokat rendez, tárgyakat gyűjt, aktívan részt vesz a jövendő tájház kialakításában. Részt veszünk pályázati projektek szakmai hátterének kidolgozásában is, pl. a kisteleki kegyeleti park és múzeum létesítésére benyújtott pályamunkák elkészítésében (Vukov Anikó és Glässerné Nagyillés Anikó, 2018).

Az osztály valamennyi munkatársa, így a Bálint Sándor hagyaték kezelői – gyűjteménykezelői feladatok mellett – igény szerint tárlatvezetést tartanak, részt vesznek a múzeumpedagógiai foglalkozásokon, ismeretterjesztő cikkeket írnak, szerepelnek a médiában, segítik az oktatási intézmények tanárainak és hallgatóinak munkáját. Emellett a kutatók rendelkezésére bocsájtják a gyűjtemény anyagát. A Bálint Sándor hagyaték esetében emellett a mindenkori gyűjteménykezelő együttműködik a Bálint Sándor boldoggá avatásával kapcsolatos teendőkben. Ifj. Lele József ebben kiemelkedő szerepet vállalt. Bálint Sándor szakmai és emberi megismerését segítették/segítik a róla elnevezett alkalmak, találkozók, társaságok, vele kapcsolatos vetélkedők, imatalálkozók. A gyűjteménykezelő évente összehívja május 10-én (vagy ahhoz közeli időpontban) a kuratóriumot, megemlékezünk Bálint Sándor haláláról az Alsóvárosi temetőben, az Alsóvárosi Ferences templom előtti szobránál, illetve a Pantheonban lévő szobra előtt.

FILIÁK, TÁJHÁZAK, KIÁLLÍTÓHELYEK

A néprajzi gyűjtemény legnagyobb, múzeumon kívüli kiállítóhelye az Ópusztaszeri Nemzeti történeti Emlékparkban látható szabadtéri néprajzi kiállításokat bemutató házsor, amelynek utolsó, munkatársaink által tervezett és berendezett épülete az 1992-ben átadott szeged-alsóvárosi napsugárdíszes oromzatú parasztpolgár ház. 1990-ig volt a múzeum gondozásában a kiskundorozsmai szélmalom, amelyben a malmi élet helyi gyűjtésből származó eszközeit is bemutató kiállítás volt látható.

Ifj. Lele József néprajzi magángyűjteménye 1971-től volt látható, tápéi házának földszinti helyiségeiben. A gyűjteményben szoba- és konyhaenteriőr, viseleti darabok, lakástextilek, háztartás és a gyékénymunkák eszközei kaptak helyet. A gyűjtemény fontos állomása volt a Szegedre érkező turisták programjának, valamint jelentős szerepet töltött be az általános iskolai oktatásban is. Létrehozója és gondozója évente 100-130 néprajz iránt érdeklődő csoport számára tartott tárlatvezetést.

A munkatársak aktívan segítették a megyében működő, helyi fenntartású helytörténeti gyűjtemények és tájházak működését, a gyűjtemények, kiállítások rendezésében való közreműködéssel, illetve a gyűjtemények szakszerű leltározásával (Mindszenti Helytörténeti Gyűjtemény, Algyői tájház, Buday Sándor hagyaték – Sándorfalva, kiskunmajsai, csólyospálosi helytörténeti gyűjtemények). A 2000-es évek közepén a Tájházszövetség helyi szervezeteinek felkérésére Mindszenten és Szalkszentmártonon tartottunk gyűjteménykezelésről előadást. A szegedi Pick szalámigyár üzemtörténeti gyűjteményének felügyeletét az ezredfordulóig ifj. Lele József látta el.

A Szeged területén létrehozott Alsóvárosi tájház fenntartója kezdettől fogva a város önkormányzata, de a napsugaras oromzatú parasztház felújításának és berendezésének tervét Szabó Magdolna készítette 2014-ben.

---