Mód László

Néprajz a szentesi Koszta József Múzeumban

1989-2020

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNET

A módszeres néprajzi tárgygyűjtés elindítása Szentesen Farkas Sándor (1862-1926) gyógyszerész nevéhez fűződik, aki tevékenysége során több ezernyi paraszti munkaeszközt és használati tárgyat halmozott fel. Gyűjteményének nagy részét a Néprajzi Múzeumnak ajándékozta, ami jelentős mértékben gyarapította az intézmény tárgyi állományát. 1897 szeptemberében a Csongrádmegyei Történelmi és Régészeti Társulat múzeumában a régiségek és a néprajzi tárgyak 401 tételt tettek ki, ebből 266 darab Farkas Sándor és felesége adományából származott. 1913-ban a néprajzi gyűjtemény 2392 tárgyat tartalmazott, amelyeket a korszak osztályozási szempontjait messzemenőkig figyelembe véve 13 tematikai csoportba soroltak.[1] Az önállósult néprajzi osztály anyaga a múzeum ligeti épületében létrehozott kiállítások, mai értelemben vett látványtárak formájában vált hozzáférhetővé a látogatók számára. Az ún. „negyedik szobában” képek, régi bútorok, az ötödikben az ősfoglalkozások (halászat, pásztorkodás, gazdálkodás), népies faragások, népies zeneszerszámok, a hatodikban pedig a szövőipar, az agyagművesség, a kékfestés, illetve a mézeskalácsosság tárgyi emlékei kaptak helyet. 1937-re a néprajzi osztály által őrzött műtárgyak száma már elérte a 3740 darabot, a második világháború idején azonban a gyűjtemény jelentős károkat szenvedett, az anyag fele szétszóródott vagy megsemmisült. Csalog József régész múzeumigazgató irányítása alatt került sor 1954-ben a megmaradt törzsanyag újra leltározására. 1979 nyarától 1983 végéig egymást követve két néprajzos muzeológus, Nagy Vera (1979-80) illetve Nagy Ibolya (1980-83) dolgozott a gyűjteményben. Ebben az időszakban került a múzeum állományába a Dóczi-féle kádárműhely, illetve Papp Imre önkéntes néprajzi gyűjtő kéziratos hagyatéka.

A néprajzi gyűjteményt folyamatos gyarapodás jellemezte, melynek eredményeként az 1988-as állapothoz képest 2018-ra a néprajzi leltárkönyvben nyilvántartásba vett műtárgyak száma megháromszorozódott. 1991 és 1998 között nem tevékenykedett az intézményben néprajzos-muzeológus, feladatkörét ebben az időszakban más szakterületek képviselői, illetve a gyűjteménykezelő látta el. A múzeum életében óriási változást hozott a 2006-os esztendő, amikor a gyűjtemények többsége, a könyvtár és az irodák átköltöztek a Széchenyi ligetből a város központjába, Csongrád vármegye egykori székházába, ahol a korábbi állapotokhoz képest a néprajzi tárgyak megfelelő elhelyezést nyertek. A néprajzi gyűjtemény szempontjából ez kedvező előrelépés volt, mivel korábban a tárgyak jelentős részét a várostól 10-12 kilométer távolságra elhelyezkedő, üresen álló iskolaépületekben raktározták, ami jelentős mértékben hátráltatta az anyag folyamatos állagvédelmét és ellenőrzését. 2006 után az egy épületbe összevont raktárakban a műtárgyak állapota és az abban bekövetkező változások jobban nyomon követhetőek voltak, időben lehet reagálni a fertőzésekre. A másik jelentős változás a néprajzi gyűjtemény szemszögéből a kiállítási terület látványos növekedése volt, ami az új állandó néprajzi tárlatok létrehozása mellett a gyűjteményi anyag sokkal átfogóbb és alaposabb bemutatását tette lehetővé.

A megyei múzeumi struktúra megszűnésével lazult a korábban egy szervezeti egységben tevékenykedő szakemberek közötti együttműködés, hiszen megszűntek azok a közös projektek, amelyek lehetőséget biztosítottak például a megye különböző településein végzett közös néprajzi terepmunkára, falumonográfiák vagy tanulmánykötetek összeállítására. A néprajzi kutatások szempontjából napjainkban sokkal inkább érvényesül egyfajta bezárkózás. Az eddigi tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy mind a fenntartó önkormányzatok, mind az intézményvezetők nem igazán preferálják a gyűjtőterületen kívül végzett néprajzi terepmunkát. Ez a hozzáállás főleg olyan témaspecialisták tevékenységét akadályozza, gátolja, akik egy-egy kulturális jelenséget különböző kutatópontokon szeretnék vizsgálni. 

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

Az intézményben 1990/91-ben (Szakál Aurél), 1998 és 2006 között (Mód László) főállású, ezt követően 2017-ig részmunkaidőben, 4 órában foglalkoztatott (Mód László 2015-ig, Pintér Zsófia) néprajzos-muzeológus tevékenykedett, akiknek a munkáját a gyűjtemény fejlesztésében, gondozásában és a kiállítások rendezésében gyűjteménykezelő illetve restaurátor segítette. Az 1989 és 2018 közötti időszakból a Magyar Tudományos Művek Tárában a néprajz területén szentesi vonatkozású témákban 48 tudományos közlemény, 48 újságcikk, ismeretterjesztő írás, 9 kötet, 6 néprajzi film található 24 független idézővel. 1998 és 2018 között az intézményben tevékenykedő néprajzos-muzeológusok mindegyike rendelkezett közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával. 2010-ben Mód László PhD fokozatot szerzett, aki 2007-ben a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János díját is megkapta.

INFRASTUKTURÁLIS HELYZET

A néprajzi gyűjtemény 2006-ban a múzeum új, központi épületében[2] nyert elhelyezést, ahova a Széchenyi ligetből (a múzeum 2006 előtti központi épülete) a törzsgyűjtemény, valamint a két külső raktár (kajánújfalui és lapistói külterületi iskolák) néprajzi anyaga költözött. A műtárgyakat öt, különböző méretű és elhelyezkedésű raktárhelyiség fogadta be, amelyek közül három az épület pincéjében, kettő pedig a földszinten található. A kisebb méretű tárgyak dexion-salgo polcrendszeren, a nagyobbak (mezőgazdasági munkaeszközök, bútorok stb.) a raktárak padlószintjén, illetve a falakon, vaspálcákon nyertek elhelyezést.  A múzeumban néprajzi látványtár nem létesült, mivel a törzsgyűjtemény régi tároló bútorzata nagyszámú műtárgy bemutatását teszi lehetővé a látogatók számára. Az új központi épület Tóth József utca felőli részén sorakoznak a szekrények, amelyek jórészt a törzsanyagot tartalmazzák, egyikükben a múzeum különböző gyűjteményeibe (iparművészeti, néprajzi, történeti) leltározott feketekerámiákkal.

2006-ban a néprajzi gyűjtemény költöztetésével, a külső raktárak felszámolásával párhuzamosan átfogó állományvédelmi akció zajlott, melyet az intézmény akkori restaurátora, Vígh László irányított. Alapvető szempont volt, hogy az új raktárhelyiségekbe csak és kizárólag megtisztított, konzervált műtárgyak kerüljenek. 2012-ben az új helyszínen tapasztalt fertőzések megszüntetése, a tárgyi anyag állagának megóvása érdekében újabb, átfogó műtárgyvédelmi munkálatok elvégzésére került sor, amihez hathatós anyagi támogatást a Nemzeti Kulturális Alapprogram biztosított az intézmény számára. A folyamatos gyarapodások miatt a múzeum néprajzi raktárai fokozatosan megteltek, a nyilvántartásba nem vett tárgyi anyag megfelelő körülmények között történő elhelyezése a közeljövőben megoldandó feladatként jelentkezik.

GYŰJTEMÉNYI ADATOK

A néprajzi gyűjteményt folyamatos gyarapodás jellemezte, melynek eredményeként az 1988-as állapothoz (3243 darab) képest 2018-ra a néprajzi leltárkönyvben nyilvántartásba vett műtárgyak mennyisége (9843 darab) háromszorosára növekedett. A Farkas Sándor gyűjteményből származó törzsanyag esetében egyértelműen kijelenthető, hogy összeállításánál meghatározó szempontként érvényesült az ún. „ősfoglalkozások” tárgyi emlékeinek a „megmentése”. A halászat és a pásztorkodás tárgyai mellett jelentős mennyiséget képviselnek a különböző formavilágot megjelenítő pálinkás- és borosedények, amelyek közül nem egy helyi agyagiparosok műhelyéből származik. A törzsanyag mellett jelentős egységek a helyi kézművesek[3] hagyatékai, amelyek kiemelkednek gazdag és változatos tárgyi világukkal. A helyi kisiparok mellett a paraszti gazdálkodás és háztartás eszközeivel is gyarapodott a gyűjtemény, elsősorban egy-egy tanyai gazdasághoz (kistőkei Mecs Balogh és a lajostanyai Varga tanya) kapcsolódóan. Az 1989 és 2020 közötti időszak egyik legjelentősebb gyarapodásának Istenes Ferenc helyi állatorvos néprajzi magángyűjteménye tekinthető, melynek legértékesebb egysége a megközelítőleg 400 darabot számláló kerámiasorozat. A megnevezetteken kívül említést érdemelnek még a bolgárkertészkedés munkaeszközei és dokumentumai, amelyeknek a módszeres gyűjtése régi hiányosságot pótolva a 2000-es évek elején kezdődött. A gyűjtemény az elmúlt években újabb és újabb tárgyakkal gyarapodott, melyek jórészt helyi lakosok adományaiként, nem módszeres gyűjtőtevékenység eredményeként kerültek a múzeum tulajdonába.

NYILVÁNTARTÁS HELYZETE

Az új gyarapodások nyilvántartásba vétele 2018-ig folyamatosan zajlott, ezért a leltározatlan tárgyak mennyisége alacsony volt. A néprajzi gyűjteményben igazgatói utasításra 2017-től a hagyományos, papíralapú leltárkönyvek vezetése megszűnt, helyettük a muzeológusok excel táblázatokban rögzítették a tárgyak, dokumentumok legfontosabb adatait.  

ADATTÁR, KÖNYVTÁR

A Koszta József Múzeumban néprajzi adattár is működik, ami főként kéziratos néprajzi dolgozatokat, a terepmunkák alkalmával készült interjúk szövegeit, valamint a népi írásbeliség alkotásait tartalmazza. A tételek nyilvántartására leltárkönyv szolgál, de ennek a vezetése is megszűnt 2017-től, az adatok rögzítése számítógépen, excel táblázatban történik.

A néprajzi adattár legjelentősebb egysége Papp Imre (1900-1973) önkéntes néprajzi gyűjtő kéziratos hagyatéka, ami főként különböző témákról (népi vallásosság, tanyai gazdálkodás, református ünnepi szokások, táplálkozás stb.) készített néprajzi dolgozatait tartalmazza. Az 1988-as állapotokhoz (105 tétel) képest a néprajzi adattár állománya is jelentős mértékben gyarapodott, hiszen 2017-re 419 tételre növekedett a gyűjtemény. A néprajzi témájú fényképek (üveglemez, negatív, pozitív) nem alkotnak külön gyűjteményt, hanem egy közös, intézményi fotótár részét képezik. A múzeum könyvtárában a néprajzi kiadványok folyamatosan gyarapodnak, amelyek külön tematikai egységet alkotnak.

LEGFONTOSABB KIADVÁNYOK

1988-ban indult útjára az intézmény kiadványsorozata „A Szentesi Múzeum Füzetei” címmel, melynek utolsó száma 2013-ban jelent meg. Az első kivételével mindegyik néprajzi tematikával foglalkozott. A 2003-ban és 2004-ben napvilágot látott kötetek egy-egy időszaki néprajzi kiállításhoz kapcsolódó konferenciák előadásait tartalmazták.[4]

A 2008-ban megjelent kiadvány Mód László bevezető tanulmányával Papp Imre önkéntes néprajzi gyűjtő kéziratos hagyatékából az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó ünnepi szokásokat leíró néprajzi dolgozatokat tette közzé. A 2010-ben napvilágot látott újabb kötet Mód László tollából Bese László életútját mutatta be, aki a 20. század második felében a szentesi feketekerámia egyik meghatározó alakjának számított. A 2011-ben megjelent hatodik számban Mód László összegezte a szentesi veszettorvosokra vonatkozó kutatásait, akik a városi határain túl is elismert gyógyító specialistáknak számítottak. 2013-ban jelent meg a sorozat utolsó kötete, amelyben a néprajzi adattár disznóvágásokhoz kapcsolódó kéziratos dolgozatai találhatóak meg. A Koszta József Múzeumban 2019-ben indult útjára Bonus Nuntium néven egy online folyóirat, „A Szentesi Múzeum Füzetei” sorozat pedig „A Koszta József Múzeum Füzetei” néven jelenik meg ezután.

KIÁLLÍTÁSOK

Majd két évtizedig állt a múzeum Széchenyi ligeti épületében a Juhász Antal által rendezett „Szentes néprajza” című néprajzi kiállítás, amelyet 1987. október 9-én Nyíri Antal szentesi származású nyelvészprofesszor nyitott meg.  2006-ban a múzeum költözésével érkezett el az ideje annak, hogy az állandó tárlatok teljes egészében megújulhassanak, új szakmai tartalmak és interpretációs technikák jelenhessenek meg a kiállítási koncepcióban. Az Alfa-program biztosított anyagi kereteket ahhoz, hogy a volt vármegyeháza első emeletén a helytörténeti és a képzőművészeti kiállítások mellett egy nagyszabású néprajzi tárlat is készülhessen, ami több száz műtárgy bemutatásával négy nagyobb témakört (a paraszti gazdálkodás változása, kézművesség, településtörténet, vallási felekezetek) ölelt fel. Az intézmény munkatársainak hathatós közreműködésével jött létre a 2000-es évek elején a nagymágocsi helytörténeti-néprajzi gyűjtemény, valamint a szentesi református Nagytemplom állandó egyháztörténeti tárlata.

A múzeum Széchenyi ligeti és Kossuth téri épületében is több időszaki kiállítás készült az 1989 és 2020 közötti időszakban, amelyeket tematikai sokszínűség jellemzett. A hagyományosabb néprajzi témakörök[5] mellett a modern anyagi kultúra egyes területei is feltűntek, mint a kortárs ifjúsági csoportkultúrák tárgyai vagy a bakelitlemez borítók.[6] 1996-ban a városi galériában Szűcs Judit rendezett „Cifra gúnya, fakilincs…” címmel időszaki tárlatot, amely Csongrád és Szentes viseleti kultúrájának darabjait mutatta be. Több kiállítás helyi magángyűjtők anyagából és hathatós közreműködésével valósult meg a muzeológusok és a gyűjtemény tulajdonosainak kooperációjaként.

KUTATÁSI PROJEKTEK, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, JÖVŐKÉP

 1989 és 2018 között a múzeum munkatársai és kívülálló szakemberek főleg egyéni kutatási projekteket folytattak, amelyek egy-egy helyi kulturális specifikum[7] vizsgálatára irányultak. 2011-ben az SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékével közösen a múzeum nemzetközi diákszemináriumot szervezett. A résztvevők a városrészek mai szerepének vizsgálata mellett kísérletet tettek arra is, hogy a nyilvános tereken (elsősorban a szentesi Kossuth tér) gyakorolt hétköznapi és rituális térhasználati stratégiákat dokumentálják és értelmezzék azokat. Intézményünk néprajzos-muzeológusai révén az ezredfordulón több OTKA pályázatnak is részese volt, amelyek a paraszti gazdálkodás változásával, valamint a turizmus és a migráció kapcsolatával foglalkoztak. Az egyik projekt lehetőséget biztosított arra, hogy a Szentesről a Bánságba kitelepedő közösségek körében is néprajzi terepmunka kezdődhessen.

A hagyományosnak mondható, elsősorban a paraszti tárgyi kultúrára fókuszáló szemlélet mellett 2002-től kezdtünk el gondolkodni új típusú gyűjtési stratégiák alkalmazásán, amelyek elsősorban a néprajzi gyűjtemény időhatárainak a jelen felé közelítésére irányultak. Határozott meggyőződésünk, hogy a néprajzi gyűjteménynek is valamiképpen reflektálnia szükséges a tárgyi kultúra változásaira, máskülönben jövője a kiegészítő gyűjtésekre fog szorítkozni. Az első próbálkozások egy jelenségkörhöz, a helyi ifjúsági csoportkultúrákhoz kapcsolódtak, amelyeknek a tárgyi világát próbáltuk dokumentálni és megszerezni a múzeum számára. A néprajzi gyűjtemény jövőjét semmiképpen sem úgy képzeljük el, mint a paraszti tárgyi kultúra kizárólagos gyűjtőhelyét, ugyanakkor továbbra is fontosnak tartjuk a meglévő anyag folyamatos kiegészítését, hiányosságainak pótlását. Ezzel párhuzamosan szükségesnek ítéljük új gyűjtési koncepciók alkalmazását, amelyek gyűjteményünk időbeli és társadalmi határait szélesre tárják. Terveink között szerepel például a helyi kertésztársadalom sajátos tárgyi kultúrájában bekövetkező változások módszeres dokumentálása, gyűjteményi integrálása. Meggyőződésünk, hogy a múzeumnak gyűjteményi szinten is reflektálnia szükséges a helyi örökséggyakorlatokra akár tárgyak gyűjtése, a szellemi örökségelemek rögzítése révén vagy az örökségesítési folyamatban játszott aktív szereplőként.

A modern anyagi kultúra dokumentálása és gyűjtése mellett az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált egyes kortárs kulturális jelenségek (például térhasználati formák, emlékezési gyakorlatok, lokális ünnepek és fesztiválok stb.) vizsgálata, melynek eredményeként a múzeumi adat- illetve fotótárak állománya jelentős mértékben gyarapodott.

SZEREPVÁLLALÁS MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI, OKTATÁSI TERÜLETEN

A néprajzos-muzeológusok szinte a kezdetektől fogva bekapcsolódtak az intézmény oktatási tevékenységébe. A múzeumpedagógus szakemberekkel nemcsak kidolgozták a néprajzi foglalkozások tematikáját, hanem a megvalósításukban is aktív szerepet vállaltak. Messzemenőkig figyelembe vették azt, hogy a néprajzi kiállítások és a gyűjteményi anyag is megjelenjen a néprajzi ismeretek átadása során. Igény szerint Szentesen és a környékbeli településeken az általános iskolákban is tartottak foglalkozásokat, amennyiben az adott oktatási intézmény diákjai szervezett keretek között nem tudták felkeresni a múzeumot. Az etnográfus tudása iránt a múzeum gyűjtőterületéhez tartozó településeken óriási igény mutatkozik. Rendszeresek a felkérések a civil szervezetek, illetve a társintézmények (könyvtár, levéltár) részéről szakmai előadások megtartására, az általuk szervezett programok lebonyolítására.

Új színterekként jelennek meg a néprajzos szakemberek számára a helyi fesztiválok, amelyeken a szervezők különböző formában (előadások, kiállítások) várnak közreműködést. A múzeum munkatársai a 2000-es évek elején több, műemlék jellegű épület felújítására irányuló projektekben vállaltak szerepet, amelyeknek része volt új állandó kiállítások építése, kibővítve ezzel a turisztikai kínálatot, illetve az objektumok funkcióját.

KIÁLLÍTÓHELYEK, FILIÁK

2013 előtt szoros szakmai együttműködés keretei között a Szegvári Falumúzeum bizonyos szempontból a Koszta József Múzeum filiájaként működött. A fenntartói háttér megváltozásával azonban a kapcsolat lazult, korántsem tekinthető olyan szorosnak, mint amikor mindkét intézmény a megyei múzeumi szervezet keretei között folytatta tevékenységét. Szegváron is kialakult néprajzi gyűjtemény, melynek gyarapításában, leltározásában a Koszta József Múzeum munkatársai is aktív szerepet töltöttek be.

---