Tóth Arnold – Bodnár Mónika – Sárközi Ágnes

Néprajz a Herman Ottó Múzeumban

1989–2019

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS

Intézményi keretek, régiós feladatok

A miskolci Herman Ottó Múzeum 1963–2013-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központjaként működött, és néprajzi feladatait is egy megyei hálózat részeként látta el. Ez a hálózat az 1970-es, 1980-as években jött létre, Szabadfalvi József múzeumigazgató koncepciója nyomán: minden történeti vármegye és/vagy néprajzi tájegység önálló múzeummal rendelkezzen. A néprajzi muzeológia vidéki bázisai voltak ennek megfelelően a Herman Ottó Múzeum irányítása mellett a Matyó Múzeum és a Mezőgazdasági Gépmúzeum (Mezőkövesd), a Gömöri Múzeum (Putnok), a Zempléni Múzeum (Szerencs), az Abaúji Múzeum (Forró) és a Tokaji Múzeum (Tokaj). Gyűjtemény nélküli kiállítóhelyként kapcsolódott a hálózathoz a pácini Mágóchy-Alaghy-Sennyei kastély bodrogközi néprajzi kiállítása. Bár a megyei hálózathoz soha nem tartozott, máig fontos bázisintézmény a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma (a Rákóczi-vár) Sárospatakon, jelentős gyűjteménnyel, néprajzos szakemberrel.

A megyei múzeumi hálózat kisebb-nagyobb változásokkal 2011. december végéig a megyei önkormányzat fenntartásában működött. 2012. január 1-től egy évre, átmenetileg állami irányítás alá került, majd 2012. december 31-én megszűnt. A tagintézmények a székhelyük szerinti települési önkormányzatok, vagy országos múzeumok kötelékébe kapcsolódtak, míg 2013. január 1-től a Herman Ottó Múzeum fenntartója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata lett. 2013 júliusában integrálták a Herman Ottó Múzeumba a Miskolci Galéria kortárs művészeti múzeumot és tagintézményeit.

A 2013-ban lezajlott változások a miskolci néprajzi gyűjtemény helyzetét alapjaiban nem változatták meg, a gyűjtőterület továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megye maradt. A vidéki néprajzi gyűjtemények átadás-átvétellel a jogutód intézmények kezelésébe kerültek, de mivel korábban is külön egységeket alkottak, a változás nem okozott jelentős fennakadást az önálló működés megkezdésében. A műtárgykölcsönzések, a korábban közösen vitt kiállítási és kutatási projektek kapcsán adódtak kezdeti nehézségek a megyei hálózat szétválasztásával, elsősorban az adminisztráció területén.  

Gyűjteménytörténet

A Herman Ottó Múzeum néprajzi gyűjteményének fejlesztését a vizsgált időszakban is alapvetően meghatározta a matyó tárgyi kultúra és népművészet gyűjtésének történeti öröksége. A törzsgyűjtemény összetétele mellett az 1952-ben létrejövő Matyó Múzeum munkájának folyamatos szakmai támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy a kollekció matyó tárgyainak (viseleti darabok, síktextilek, bútorok) dominanciája máig érezhető. 2000-ben bekövetkezett haláláig Fügedi Márta, ezt követően 2001-től napjainkig Viszóczky Ilona végzi a matyó néprajzi kutatásokat. Erősítette ezt a folyamatot az is, hogy a Matyó örökség – a hímzés, viselet, folklór továbbélése 2010-ben a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, 2012-ben pedig az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára került. A matyó hagyomány az új kihívásoknak megfelelően időről időre képes a megújulásra, folyamatos érdeklődés tapasztalható iránta, s ez a múzeumi munkára is jelentős befolyást gyakorol.

A néprajzi gyűjtemény gyarapításának koncepciója az elmúlt harminc évben többször is változott. Az 1980-as évek végéig kiemelt figyelem övezte a népművészetileg értékes, díszített, datált, feliratos egyedi tárgyak múzeumba kerülését. Ekkor zajlott a Szép tárgyak dicsérete című népművészeti kiállítás előkészítése, melynek forgatókönyve 1988-ra készült el. Ezt a korszakot zárta le és összegzi máig érvényes eredményekkel 1997-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete című kötet, a megyei népművészeti monográfiák sorában.

Az 1990-es években jelentősen gyarapodott a kollekció Vida Gabriella révén, aki a kerámiagyűjtemény felé fordította figyelmét. Interdiszciplináris megközelítésben régészeti ásatásokat is folytatott a legjelentősebb borsodi kerámiaközpontban, Mezőcsáton, egészen a középkorig tágítva ezzel a gyűjtemény időbeli kereteit. 2007-ben a mintegy 1700 db-os kerámiagyűjtemény tömörített („gurulós”) raktári polcrendszerre került. Napjainkban is ez az együttes a néprajzi gyűjtemény legrendezettebb része.

A 2000-es évek elején elkészített új gyűjteménygyarapítási koncepció (Cseh Zsolt–Tóth Arnold) az egyedi tárgyak helyett az összetartozó tárgyegyüttesekre helyezte a hangsúlyt. Ekkor a népi mesterségek műhelyei, teljes berendezései kerültek előtérbe, így került a gyűjteménybe 2003-ban egy sályi kádárműhely, 2005-ben Lefkánics Mihály miskolci cipészmester hagyatéka, 2011-ben egy cipészműhely kollekciója Ózdról, és a sajószentpéteri Jasztrab-féle kádárműhely népművészetileg is értékelhető anyaga, összesen mintegy 2000 tárgy.

A másik szándék a gyűjteményben tapasztalható területi egyenetlenségek kiküszöbölése volt. Ennek megfelelően Bodnár Mónika, aki 2011-ben került a Néprajzi Osztály kötelékébe, a gyűjteménygyarapítást kiterjesztette a Bódva-völgye irányába, és 2011–2014 között egy jelentős néprajzi értéket is képviselő üvegnegatív kollekciót gyűjtött be több részletben a Fotó-Negatívtárba. A két világháború közötti időszakból származó fotóanyag kutatása, vándorkiállításon történő bemutatása, publikálása, és a helyi közösségeknek való „visszamutatása” új irányokat adott a néprajzi feladatoknak.

A gyűjteményi koncepció legújabb fejezete a 2010-es években a magángyűjtőkkel való kapcsolatok erősítése. A témában rendezett országos szakmai fórum (2014) és egy időszaki kiállítás-sorozat (Gyűjtők és gyűjtemények, 2016) mellett a gyarapítási stratégia is ennek mentén alakult. A Bódva-völgyi kutatás részeként Bodnár Mónika 2016-ban megkezdte Laki-Lukács László edelényi magángyűjtő textilgyűjteményének felmérését (1200 tárgy került leírásra). A gyűjtő váratlan halála következtében a munka félbeszakadt, de reményeink szerint a kollekció a Herman Ottó Múzeum gyűjteményét fogja gyarapítani.

2014-ben Miskolc város és Barna György magángyűjtő megállapodása értelmében a Lézerpont Látványtár néven ismertté vált magángyűjtemény Kárpát-medence népviseleteit magába foglaló része (280 db teljes népviselet, 173 db egész alakos bábura öltöztetve, zárt vitrines állandó kiállításban) a Herman Ottó Múzeumba kerül. Ezzel összefüggésben a fenntartó vállalta a múzeum épületének új szárnnyal való bővítését, a múzeum pedig kötelezettséget vállalt a teljes gyűjtemény bemutatására. Elkészültek az építészeti tervek, Viszóczky Ilona pedig megírta a tervezett kiállítás forgatókönyvét, és végzi a bemutatáshoz szükséges kutatómunkát. Az eltelt évek alatt mindkét terv (építészeti és kiállítási) számos alkalommal módosult, Barna György időközben elhunyt, de reméljük, hogy a nemzetközi szinten is értékelhető anyag a közeljövőben valóban a Herman Ottó Múzeum néprajzi gyűjteményébe kerül.

A múzeumi ismeretátadási feladatok által generált új elem a gyarapításban a műtárgymásolatok, rekonstrukciók készíttetése. Az egyre szaporodó vándorkiállításokon és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon ezekkel válthatjuk ki az eredeti tárgyakat. 2014 óta népviseleti darabok és matyó tisztaszobába való berendezési tárgyak másolatai, rekonstrukciói készültek el, és kerültek az installációs–demonstrációs eszközök külön nyilvántartott gyűjteményébe.

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

Az elmúlt három évtizedben a 3–6 fős néprajzi gyűjteményben összesen 18 szakalkalmazott dolgozott, számosan közülük csak rövid ideig voltak a múzeum munkatársai. E fluktuáció ellenére is a Néprajzi Tár személyi erőforrásai mindvégig megfelelőnek mondhatók, a nehezebb időszakokban sem maradt a gyűjtemény muzeológus szakember, gyűjteménykezelő és adatrögzítő munkatársak nélkül. A gyűjtemény méretéhez képest jelenleg is elegendő a szakalkalmazottak száma és képzettsége, lehetséges az egyes gyűjteményrészek és a kutatási, muzeológiai, közönségkapcsolati, ismeretátadási feladatok észszerű és hatékony szétosztása.

Szakemberek a 2000-es évekig

A vizsgált időszak kezdetén, 1988-ban a néprajzos végzettségűek száma nagyon kedvezően alakult, bár közülük közvetlenül a néprajzi gyűjteménnyel csak kevesen foglalkoztak. Szabadfalvi József (1928–2001) a kutatásait néprajzi témákban végezte, de idejét és energiáját múzeumigazgatóként (1973–1990) az irányítási feladatok ellátására fordította. A néprajzos szakemberek hosszú időn keresztül egykori tanítványainak köréből kerültek ki. Veres László ugyan történészként került a múzeumba, de kutatásai és végzettsége révén a néprajzhoz is kötődött. 1979-től az intézmény igazgatóhelyettese, majd igazgatója volt 2010-es nyugdíjba vonulásáig.

Dobrossy István (1946–2015) és Kunt Ernő (1948–1994) csak rövid ideig dolgoztak a Néprajzi Osztályon. Dobrossy előbbi a Történeti Osztálynak lett munkatársa, 1993-ban a megyei levéltár élére került. Kunt Ernő a vizuális antropológia jegyében az önálló Fotótörténeti Gyűjtemény létrehozója és első vezetője volt, majd 1992-ben a Miskolci Egyetemre távozott, ahol megalapította a Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéket.

Fügedi Márta (1949–2000) is Szabadfalvi-tanítványként került az intézménybe. 1973-1982 között ő vezette a Néprajzi Osztályt, ezt követően megyei múzeumigazgató-helyettes volt. Részt vett a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának létrehozásában, majd főállásban az egyetemen dolgozott, de egyetemi státusa mellett másodállásban a múzeum alkalmazásában állt haláláig.

Viga Gyula 1976-ban került az intézménybe. Hosszú ideig volt a Néprajzi Osztály vezetője, 1995-től a múzeum igazgatóhelyettese, 2010-ben megbízott igazgatója, 2011-től tudományos titkára, majd 2012-ben nyugállományba vonult a múzeumból. Kapcsolata az intézménnyel nem szűnt meg, bodrogközi kutatásaiba továbbra is bevonja az itt dolgozó szakembereket. Az MTA doktora, egyetemi professzor, az Ethnographia főszerkesztője.

Vida Gabriella 2001-ig volt a múzeum alkalmazásában. Egykori tanára, igazgatója, Szabadfalvi József biztatására megkezdte a kerámia gyűjtemény rendezését, kutatását, mely munkát azóta a Néprajzi Múzeumban folytatja.

Katona Judit 1992-től, Felhős Enikő történész 1996-tól, Hatvani Gábor 1998-tól, Cseh Zsolt 1999-től volt a Néprajzi Osztály munkatársa. Siska József korábban a szerencsi Zempléni Múzeumot vezette, onnan került Miskolcra, a Néprajzi Osztályra. Szentesi Edina egy rövid néprajzos időszakot követően a Fotó-Negatívtár és a Fotográfiai Gyűjtemény muzeológusa lett.

A Herman Ottó Múzeum jelenlegi néprajzos munkatársai

A leghosszabb ideje, 1993 óta Barsi Csaba segédmuzeológus, gyűjteménykezelő dolgozik a néprajzi gyűjteményben.

Tóth Arnold 2000-ben az ELTE-n végzett fiatal szakemberként került a Néprajzi Osztály kötelékébe, ahol rövidesen osztályvezető, majd 2011-től igazgatóhelyettes lett, miközben megőrizte osztályvezetői beosztását is. 2017 áprilisától 2019 január 31-ig az intézmény igazgatója volt, 2019. február 1-től tudományos titkár.

Viszóczky Ilona 2001-ben került a megyei múzeumigazgatóság kötelékébe, ahol a Néprajzi Osztály munkatársaként a mezőkövesdi Matyó Múzeum vezetésével bízták meg. 2009-ben megszűnt igazgatói beosztása a mezőkövesdi Matyó Múzeumban, azóta a Néprajzi Osztály muzeológusa, textilgyűjteményének felelőse.

Bodnár Mónika, a Gömöri Múzeum volt igazgatója 2008-ban került a Herman Ottó Múzeumba, ahol 2011-ben csatlakozott a Néprajzi Osztály kötelékébe. 2017-től a Néprajzi és Történeti Tárak osztályvezetője.

Sárközi Ágnes kulturális antropológus előbb kulturális közfoglalkoztatottként került a Néprajzi Osztályra, majd 3 év után segédmuzeológusi, újabb 3 év után muzeológusi besorolást kapott 2019-ben. Elsősorban a gyűjtemény digitális fejlesztéséért felelős.

Hajdú Ildikó kulturális antropológus korábban a Miskolci Galéria egyik tagintézményének, a Petró-háznak volt a vezetője, 2018. augusztus 1-től a Néprajzi Tár muzeológusa.

A jelenlegi munkatársak közül hárman rendelkeznek tudományos (PhD) fokozattal: Bodnár Mónika, Hajdú Ildikó és Tóth Arnold. Bodnár Mónika szlovákul, Hajdú Ildikó és Tóth Arnold angolul beszél és publikál.  

INTÉZMÉNYI INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET

A Néprajzi Tár a Herman Ottó Múzeum Görgey u. 28. sz. alatti főépületében működik. Három munkaszoba (az Adattár helyiségét is beleértve) áll a munkatársak rendelkezésére. A személyi számítógépekkel való ellátottság átlagosnak mondható, egyéb informatikai eszközök (nyomtató, szkenner, fényképezőgép, szolgálati telefon) csak részben, a többi gyűjteménnyel megosztva, vagy csak egyes munkatársak számára hozzáférhetők. A kutatószolgálat helyiségei és a gyűjteményi digitalizálás, reprográfia eszközei is a többi tárral (Történeti Tár, Könyvtár) közösek.

A néprajzi tárgyi gyűjtemények (16.000 db) négy raktárban találhatók, összesen 280 m² alapterületen. Közülük három raktár a munkaszobákkal azonos helyen, a főépületben van, így a mindennapi munkavégzés könnyen megoldható. A legnagyobb, 104 m²-es raktárban tömörített „gördülő” fém polcrendszeren található a kerámiagyűjtemény, vele azonos helyiségben a fa,- vessző,- gyékény alapanyagú gyűjteményi darabok. Külön helyiségben van a textilgyűjtemény, 32 m²-es raktárban felerészben fém, felerészben fa textilszekrényekben. A pinceszinten található a harmadik raktár, amely 57 m² alapterületen őrzi a fa- és fém gazdasági eszközöket, bútorokat. A negyedik, legújabb raktár külső helyszínen, a múzeum Tímármalom úti raktárbázisán található, alapterülete 87 m². Gördülő polcrendszerén a ládagyűjtemény és nagyméretű gazdasági eszközök vannak.

Minden helyiség száraz, élőerős és elektronikus védelemmel is ellátott épületben található. A raktárak egyike sem klimatizált, a korszerű állományvédelmi szempontoknak csak részben felelnek meg. A hőmérséklet és a páratartalom ingadozása jellemzően a határértékeken belül marad, de az állandóság nem biztosítható. A gyűjtemények legnagyobb nehézsége a zsúfoltság, a 100%-ot bőven meghaladó raktári telítettség.

2018-ban megtörtént a Tímármalom úti raktárbázis 2. épületének átadása, ahol a Néprajzi Tár számára egy 170 m²-es új raktár került kialakításra, bepolcozása a jövőben valósul meg. Ennek birtokba vételével a 87m²-es meglévő külső raktár a régészet számára átadásra kerül, így a nettó raktári alapterület 83 m²-rel, 280 m²-ről 363 m²-re (kb. 30%-kal) növekszik majd. Ez várhatóan néhány évre megoldja a helyhiányt, és a költözés kapcsán lehetővé válik a teljes gyűjtemény átmozgatása, átfogó revíziója, a maradék részek digitalizálása.

GYŰJTEMÉNYI ADATOK

• A Néprajzi Tárgyi Gyűjtemény közel 16 ezer darabot számlál. Raktározása szerint anyagtípusonként több kisebb részre oszlik, de nyilvántartási szempontból egységes. A legjelentősebb egység a textilgyűjtemény, ezen belül is kiemelkedő a matyó textíliák (viseletek és síktextilek) tárgycsoportja. Ezt követi szám szerint a kerámiagyűjtemény, amely fazekasközpontok, és azokon belül tárgytípusok szerinti rendben jól áttekinthető. Jelentős egységet alkotnak a hagyományos paraszti gazdálkodás eszközei, a konyhai eszközök, a kenderfeldolgozás eszközei, a lakáskultúra és háztartás tárgyai, a bútorok, a pásztortárgyak és a gyermekjátékok. Megtalálhatóak még a gyűjteményben népszokások tárgyai, archív fotók, dongás edények és gyékény-vessző tárgyak, a népi vallásosság tárgyai, pipák és néhány hangszer. Az utóbbi egy-másfél évtizedben főleg a népi kismesterségek tárgyainak, komplett műhelyeinek begyűjtésére törekedtek a szakemberek, ezért jelentős a kéziszerszámok, műhelyfelszerelések, műhelybútorok csoportja. A gyűjtemény folyamatosan bővül, bár a szűkös raktározási lehetőségek, másrészt az anyagi keretek korlátot szabnak a gyarapításnak.
• A Néprajzi Adattár szintén élő gyűjtemény és folyamatosan gyarapszik, 2019-ben több mint 8000 leltárba vett tételt tartalmaz. Eredeti dokumentumok, feljegyzések, fotók mellett vannak benne terepnaplók, gyűjtőcédulák, honismereti pályázatok, tudományos kéziratok, aprónyomtatványok. Jelenleg a közelmúltban bekerült, mintegy 3 iratfolyóméternyi Bódva-völgyi dokumentumanyag leltározásra való előkészítése zajlik.
• A Népi Építészeti Archívum 1854 tételből álló gyűjtemény a megye településeinek épített örökségéről. Főleg fényképfelvételek, és jelentős mennyiségben írott dokumentumok, műszaki rajzok, települési- és kataszteri térképek is találhatók benne. A kutatást a településnevek szerinti betűsoros rendbe sorolt kartonok segítik. A fotók részben saját gyűjteményi darabok (eredetijük a Fotó- Negatívtárban), részben más intézményektől átvett nézőképek, az eredeti negatívok őrzési helyére és adataira történő utalással. Intézményünk gyűjtőkörét, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét így lefedi a kollekció. A gyűjtemény lezártnak tekinthető, évek óta nincs gyarapodás, de bővítése elvileg lehetséges.
• A Diatár egy különálló leltárkönyvvel nyilvántartott, lezárt gyűjteményi egység, mely 2830 db színes diapozitív felvételt számlál. Tárgyfotókat, könyvillusztráció reprodukciókat, épületfotókat, településképeket, rendezvényeket megörökítő eseményfotókat tartalmaz.

NYILVÁNTARTÁSI ÉS DIGITALIZÁLÁSI HELYZET

A Néprajzi Tár gyűjteményeiben a hagyományos, papíralapú leltárkönyvek jelentik a hivatalos nyilvántartást, ugyanakkor a digitális feldolgozottság a metaadatok (leltárkönyvek és kartonok leíró adatai) tekintetében 100%-os, a digitalizált állományok (műtárgyfotók) tekintetében 87%-os. A munkatársak belső használatában a digitális nyilvántartás az elsődleges, a látogatók számára az online publikáció elkezdődött, de a teljes gyűjtemény online közzététele még nem történt meg. Ez a magas arányú feldolgozottság 2012–2018 között a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA, később Forum Hungaricum) közfoglalkoztatási programjának révén valósult meg.

Intézményünkben már az 1990-es években felmerült az igény, hogy a hagyományos leltárkönyvek mellett számítógépes nyilvántartás is készüljön. Az évtized végére létrejött az a számítógépes háttér, aminek segítségével a napi használat részévé váltak az adatbázisok. A kezdeti lépéseket a Microsoft Excel és Access programok jelentették, majd következett a DataEase adatbázis-kezelő rendszer, melybe megtörtént az adattár, a tárgyi gyűjteményből pedig a textilek metaadatainak felvitele.

2004-ben az intézmény részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pilot-programjában, ami egy államilag támogatott Múzeumi Nyilvántartó Rendszer (MuNyiR) kifejlesztését célozta. A cél kecsegtető volt: országosan egységes nyilvántartási rendszerben dolgozni, mely lehetővé teszi hitelesíthető leltárkönyv nyomtatását. A megvalósítás azonban nehézségekbe ütközött, majd 2009–2010 folyamán adatmentést követően a MuNyiR végleg használaton kívül került. Emellett 2004-től kezdődött meg az Excel táblázatok nyilvántartási célokra való intenzív alkalmazása, kezdetben az államilag támogatott rendszer mellett, majd helyette.

2010-ben vásárolta meg a Herman Ottó Múzeum a Néprajzi Múzeumban is használt MONARI rendszert. A visszamenőleges metaadat-bevitel a kézi leltárkönyvek és a leírókartonok alapján 2013 végére fejeződött be. Ezután következhetett a rekordok képekkel való gazdagítása, ez a rendszer ugyanis már a műtárgyfotókat is kezelte. A múzeum honlapján így már egy látványos, kulcsszavak alapján kereshető adatbázis jelent meg, megvalósult a kollekció publikálása a nagyközönség számára.

A képekkel való gazdagítást nagyban gyorsította, hogy 2012-ben a Herman Ottó Múzeum csatlakozott a MaNDA (később Forum Hungaricum) közfoglalkoztatási programjához, és megkezdődött a tárgyi gyűjtemény digitális fotózása. A munka akkor folyt a leghatékonyabban, amikor azt kifejezetten erre a feladatra alkalmazott munkatársak végezték. (Jelenleg digitális közfoglalkoztatás keretében már csak egy fő segíti a Tár munkáját.) A MaNDA program révén a publikálásra átadott rekordok nemcsak a saját intézményi honlapon, hanem egy országos, és azon keresztül egy nemzetközi felületen, az EUROPEANA-n is elérhetővé váltak. A rendszer ugyanakkor lehetővé tette, hogy az érdeklődő egy linken keresztül a forrásadatbázisba eljutva, a múzeum honlapjára is megérkezzen.

A MONARI a kezdeti biztató működést követően, több műszaki és informatikai probléma, szerverhiba miatt 2014 októberében összeomlott. Ekkor a többszöri újrakezdés során szerzett keserű tapasztalatok után, pályázat keretében megbízást kapott egy miskolci informatikus szakember egy saját, helyi fejlesztésű műtárgykezelő rendszer kialakítására. Az ígéretesen induló fejlesztést a Néprajzi Tár munkatársai segítették, tesztelték a már elérhető funkciókat és időről-időre javaslatokat tettek a módosításokra. A megbízott szakember azonban nem fejezte be maradéktalanul a feladatát, így a leltarkonyv.hermuz.hu azóta is félkészen, de használhatóan üzemel.

2016-ban döntött az intézmény a MúzeumDigitár online rendszeréhez való csatlakozásról. A korábbi rendszerekből készült mentések alapján adatmigráció történt, így került feltöltésre a Digitár adatbázisa. Azóta is folyamatosan zajlik a rekordok ellenőrzése, melynek keretében tematikus tárgycsoportok készülnek a publikálás céljából. Ez a válogatás már elsősorban a nagyközönség igényeit szolgálja.

2017-ben készült el a Herman Ottó Múzeum első digitalizálási stratégiája. Ennek kapcsán szólni kell a közzétett képek vízjelezésének problémájáról, a szabad hozzáférés és a védendő gyűjteményi értékek dilemmájáról. A MONARI-ba és a MaNDA-ba kezdettől fogva lekicsinyített, vízjeles képeket töltöttünk fel. A MúzeumDigitárhoz való csatlakozás óta eredeti minőségben és méretben, vízjel nélkül tesszük közzé a tárgyfotókat, az archív fényképek és képzőművészeti alkotások digitális reprodukcióit azonban továbbra is vízjellel látjuk el.

A Tárgyi Gyűjtemény mellett az Adattár és a Népi Építészeti Archívum digitalizálása is előrehaladott állapotban van. A Népi Építészeti Archívum tételeinek szkennelése 2012 folyamán megkezdődött a MaNDA projektjének keretében, és 100%-ban elkészült. A Forum Hungaricum által üzemeltetett MaNDA adatbázisban folyamatosan gyarapszik a nyilvánosan feltöltött tételek száma. 2016 óta az Adattár egésze is feldolgozásra került. Minden adattári tétel Excel táblázatban kereshető, és szkennelésre került tételenként néhány jellemző oldal, kép vagy rajz. Az Adattár teljes digitális feldolgozása (az összes dokumentum teljes terjedelmű szkennelése) nem célja az intézménynek, noha erre már a 2000-es évek derekán is történtek kísérletek a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékének kezdeményezésére.

A digitalizált képállomány és az Excel táblázatok tárolása jelenleg három asztali számítógépen és egy külső winchesteren történik, valamint a táblázatok és a szkennelt állomány archivált része az intézmény saját szerverén is kereshető, belső számítógépes hálózat segítségével. A MúzeumDigitárba feltöltött adathalmaz és képanyag egy távoli elérésű, házon kívüli szerveren, ill. felhő alapú technológiával tárolódik, az adatbázis szolgáltatójával kötött szerződés keretében.

A Herman Ottó Múzeum szakágai közül a néprajzi gyűjteményeinek digitális feldolgozottsága a legjobb. Amennyiben sor kerül a nyilvántartási rendszer auditálására, lehetővé válhat a papír alapú leltárkönyvek elhagyása.

ARCHÍVUMI, KÖNYVTÁRI GYŰJTEMÉNYEK

A Néprajzi Tár több jelentős kutatói hagyatékot is őriz. 1992-ben a Herman Ottó Múzeumba került Gunda Béla akadémikus, tanszékvezető egyetemi professzor nagy értékű magánkönyvtára, a Miskolci Egyetem és a Herman Ottó Múzeum (mint kihelyezett tanszékcsoport) oktatói tevékenységét szabályozó együttműködés keretében. A könyvtárral együtt megvásárolta a múzeum Gunda Béla rendszerezett kéziratos hagyatékát is. A Gunda-könyvtár a múzeum nyilvános szakkönyvtárának különgyűjteménye, engedéllyel kutatható.

2004-ben került a Néprajzi Adattárba a múzeum egykori igazgatója, Szabadfalvi József kéziratos hagyatéka és könyvtárának egy része. 2010–2011-ben Varga Marianna néprajzkutató ajándékként átadta a mezőkövesdi matyó hímzőkultúra és viselet kutatása során végzett munkájának jelentős mennyiségű iratanyagát. 2018–2019-ben összesen mintegy 40 doboznyi, a Bódva-völgyére vonatkozó iratanyag került az adattárba Laki-Lukács László hagyatékából.

LEGFONTOSABB KIADVÁNYOK

Az elmúlt harminc évben több, mint 50 néprajzi kötet jelent meg a Herman Ottó Múzeumban. Ennek a magas számnak a hátterében az a rendkívül aktív könyvkiadói tevékenység áll, amely a 2000-es évek végéig jellemezte az intézményt.

A bemutatott időszak kezdetének legfontosabb kiadványa volt a megyei népművészet-monográfiák sorozatában megjelenő Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete kötet (1997, szerk. Fügedi Márta–Viga Gyula). Ez a vállalkozás egy korszak lezárása is egyben, a monográfiában összegzésre került a múzeum első évszázadának néprajzi tárgygyűjtése, és a megye intézményeiben őrzött gyűjtemények feldolgozásának tudományos eredménye. Hasonló rangú kiadvány a néprajz területén azóta nem született.

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1957 óta élő periodika, utolsó megjelent kötete a 2017-es LVI. szám. 1994-ben a Herman Ottó Múzeum Közleményei megszűnt, beolvadt az Évkönyvbe. Az Évkönyv minden évben közöl néprajzi tanulmányokat a múzeumban zajló kutatások eredményeiről.

Az 1990-es évek elején a múzeumi könyvkiadás mind az ismeretterjesztő, mind a tudományos területen jelentősen átalakult. Megszűntek nagy múltú, a néprajztudomány hagyományos publikációs csatornáinak számító önálló szakági sorozatok: a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai sorozat utolsó, 22. kötete 1988-ban, a Borsodi Kismonográfiák utolsó néprajzi kötete 1992-ben jelent meg. Helyettük indult 1993-ban egy egyesített, többféle tudományágat összefogó új intézményi sorozat Officina Musei címmel, amely jelenleg is él. Az 1993–2018 között megjelent 25 kötetből 12 néprajzi témájú (Fügedi Márta, Szabadfalvi József, Viga Gyula, Veres László, Vida Gabriella, Bodnár Mónika, Tóth Arnold monografikus szintű művei), így jelenleg ez a kiadványsorozat képviseli leginkább a néprajz szakágat a múzeumi könyvkiadásban. Kisebb terjedelmű, népszerűsítő néprajzi írások jelentek meg ezen kívül a Múzeumi Mozaik sorozat füzeteiben is.

A jelzett időszakban megjelent továbbá jónéhány sorozatokon kívüli, önálló néprajzi kiadvány is. Az 1990-es, 2000-es években több, az intézménytől független kutató is a Herman Ottó Múzeum könyvkiadói közreműködésével publikálta műveit (Ujváry Zoltán, Paládi-Kovács Attila, Hoffmann Tamás, Kriston Vízi Kózsef, Balassa M. Iván). Számos néprajzi vonatkozást közöl a múzeum OTKA-kutatásának megjelent kötete, a Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (szerk. Veres László–Viga Gyula, 2006) című könyv. Az olvasók körében igen népszerű Viga Gyulának a Tájak, ízek, ételek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című táplálkozástörténeti áttekintése (2006). Hatvan néprajzi tanulmányt tartalmaz a Néprajz – muzeológia című kötet, amely Viga Gyula 60. születésnapját köszöntötte (szerk. Tóth Arnold, 2012).

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK, JELENTŐSEBB IDŐSZAKI TÁRLATOK

A jelzett korszak legfőbb jellemzője, és egyben legnagyobb hiányossága, hogy Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban 1996 óta nincs néprajzi állandó kiállítás. A megyei múzeumi múlt örökségeként áll ma is a mezőkövesdi Matyó Múzeum állandó kiállítása, amely a miskolci néprajzi gyűjtemények anyagára is támaszkodva, Viszóczky Ilona kurátorsága és Viga Gyula szakmai-intézményi vezetése mellett jött létre 2005-ben. Ez a 2013-as megyei szétválást követően is megmaradt, a benne elhelyezett anyag azóta kölcsönzés formájában szolgál tovább Mezőkövesden. Többször újrarendezett formában van továbbá egy kisebb néprajzi anyag a putnoki Gömöri Múzeum állandó kiállításában is.

Miskolcon az utolsó állandó kiállítás az 1990-ben megnyílt, 1996-ban lebontott Szép tárgyak dicsérete című népművészeti tárlat volt, mely Fügedi Márta vezetésével került megrendezésre a Papszer utcai épületben. Új néprajzi állandó kiállítás azóta sem született. Ennek legfőbb oka a papszeri műemléképület rossz állapota. A 2007-ben egy részleges belső felújítás kapcsán az 1990-es években megnyitott többi (ásványtani, várostörténeti, régészeti) állandó kiállítás is lebontásra került, azonban ez a kisebb beavatkozás az épület állapotában érdemi változást nem hozott. Egy bő évtizedes intenzív időszaki- és vándorkiállítási program, közte három hosszabb időtartamú (több éves „fél-állandó”, a Szász Endre, az Elit alakulat és a Szemere Bertalan) kiállítás után, 2019-ben az épület ideiglenesen bezárt a látogatók előtt. Az állandó tárlat hiánya miatt a néprajzi kiállítási munka hangsúlyai az időszaki- és vándorkiállításokra helyeződtek.

Saját gyűjteményi anyagból, saját helyszínen egyetlen időszaki kiállítás készült, Tóth Arnold rendezésében az Ősök és hagyományok című, régészekkel közös kiállítás 2012–2013-ban. Ennek elsődleges célja a múzeumpedagógia volt, a hon- és népismeret tananyaghoz kapcsolódó foglalkozásokkal (kenderfeldolgozás-textilkultúra, illetve a magtól a kenyérig témakörökben). A kiállítás felújított változata 2019-ben a Tokaji Múzeumban került bemutatásra.

A külső helyszínen rendezett állandó kiállítások közül jelentős néprajzi anyag szerepelt a kékedi Melczer-kastélyban (1991, Kerámiák a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből), a pácini kastélyban (A Bodrogköz népélete, megújítva 2004-ben, fennállt 2012-ig), és a lillafüredi Herman Ottó Emlékházban (2007-től). A néprajzi gyűjtemény leltárában szerepel, és kölcsönzési formában van állandóan külső helyszínen a gönci Huszita-ház teljes berendezése is.

A saját gyűjteményi anyagból rendezett vándorkiállítások révén jelentős hazai és nemzetközi eredmények születtek az elmúlt két évtizedben. 2000-ben a Varsói Állami Néprajzi Múzeumban mutatkozott be nagy sikerrel a Kolory Ziemi Matyó (Matyóföld színei) című, a mezőkövesdiekkel közös nagyszabású népművészeti kiállítás, Cseh Zsolt és Barsi Csaba rendezésében. 2004–2006 között a Visegrádi Négyek együttműködésének keretében utazott több helyszínre (Trencsén, Ostrava, Sosnowiec) a 4×40 műtárgy című reprezentatív műkincs-tárlat. 2007-ben e projekt folytatásaként A régi konyha körül címmel egy tematikus válogatás szerepelt az említett cseh, szlovák és lengyel partnermúzeumokkal közös újabb vándorkiállításban. 2008-ban a lengyelországi Ostrołęka múzeumába kapott meghívást egy utazó anyag, Észak-Magyarország népművészete címmel.

2013-ban a Kassa Európa kulturális fővárosa program kapcsán készült a Gondolatmenet – főhajtás Kassa előtt című vándorkiállítás, három bemutatási helyszínnel (Kassa, Nagymihály, Miskolc). Szintén 2013-ban indult útjára Viszóczky Ilona rendezésében a Míves kézműves örökség – a matyó népművészet című tárlat, mely öt magyarországi (Szentendre, Mezőkövesd, Miskolc, Jászberény, Ráckeve), két szlovákiai (Királyhelmec, Kassa) és négy lengyelországi (Kielce, Zielona Góra, Przemyśl, Zamość) múzeumban is bemutatásra került, egy szűkített változata pedig Brüsszelben az Európa Parlament épületében volt látható.

Kisebb volumenű, rugalmasan utaztatható tablós-molinós néprajzi kiállításokból további három készült. Lajos Árpád születésének 100. évfordulójára Tóth Arnold rendezett vándorkiállítást (Miskolc, Mezőkövesd, Dédestapolcsány). Bodnár Mónika 2013-ban Emberek, helyek, események – válogatás Veres József fotóiból címmel tablós kiállítást rendezett a Bódvavendégiből begyűjtött üvegnegatívok bemutatására, ami egyúttal hozzájárult a fotók azonosításához is. A kiállítás négy felvidéki (Bódvavendégi, Tornaújfalu, Torna, Kassa) és két magyarországi (Hidvégardó, Miskolc) helyszínen került bemutatásra. A Barna György-féle népviseleti magángyűjtemény átvételére, előzetes reklámozására készülve, Viszóczky Ilona szerkesztésében elkészült egy magyar-angol kétnyelvű, a Kárpát-medence népviseleteit ábrázoló molinókiállítás. A magyar külképviseletek és külföldi magyar intézetek szervezésében Ukrajnában (Csernovic, Ungvár) és Bulgáriában (Szófia, majd további hat város) került eddig bemutatásra.

A befogadott anyagból rendezett időszaki kiállítások közül legjelentősebbek a Gyűjtők és gyűjtemények című sorozat állomásai voltak. A Papszer kiállítóépület kamaratermében mutatkozott be 2016-ban három különböző típusú, egyaránt néprajzi textileket tartalmazó magángyűjtemény. A koncepció lényege a magángyűjtők világának, motivációinak, gyűjteményeinek bemutatása volt, tematikus tárlatvezetésekkel, szakmai napokkal, előadásokkal, közönségtalálkozókkal segítve az értelmezést. Az „Egy vasárnap délután felöltöztem nagy cifrán” – Ünnepi viseletek Joó Csaba gyűjteményéből című kiállítás egy egri magángyűjtővel engedett közvetlen találkozást. A Nyiss ajtót a Barkóságra! című projekt egy népművészeti alapokon szervezett helyi munkahelyteremtő kezdeményezés gyűjteményének bemutatását célozta Királd községből. A Húsvéttól Pünkösdig – jeles napok, ünnepek textiljei Juhász Béláné gyűjteményéből című állomás pedig egy értékmentő falusi tanító, hímző asszony kollekcióját mutatta meg a közönségnek.

INTÉZMÉNYI KÜLDETÉS, KONCEPCIÓ – JELENTŐS TUDOMÁNYOS PROJEKTEK ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Tárának hagyományos küldetése a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye 19–20. századi néprajzi jelenségeinek kutatása, tárgyi és szellemi emlékeinek feltárása és gyűjtése, közzététele, népszerűsítése. Ez a klasszikus koncepció az utóbbi évtizedben, az „új muzeológia” korában sem változott. Az intézmény elsődleges feladatának a gyűjteményekkel összefüggő tárgyi néprajzi kutatásokat tekinti, azonban a „tudomány vidéki bázisa” koncepciójának jegyében a gyűjteményhez közvetlenül nem kapcsolódó egyéb (folklorisztikai, kulturális antropológiai, történeti demográfiai) kutatásokat is végez a megye területén. Ennek a munkának az eredményei gyakran nem saját intézményi, hanem külsős (pl. önkormányzati, egyetemi) kiadványokban, monográfiákban, tanulmánykötetekben válnak közkinccsé.

Intézményünk egyik kiemelt kutatási programja volt az 1980-as években a megye népművészeti kutatása, Fügedi Márta és Viga Gyula szakmai irányításával. A végeredményként megszületett Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete kötet szerzői gárdájában megtaláljuk a Herman Ottó Múzeum (elsősorban néprajzos) muzeológusait (a már említett Fügedi Márta és Viga Gyula mellett Szabadfalvi József, Veres László, Kunt Ernő, Vida Gabriella, Katona Judit, Kárpáti László), a vidéki hálózat néhány munkatársát (Bencsik János és Bodnár Mónika), valamint a megye népi építészetét jól ismerő Balassa M. Ivánt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársát. A népművészeti kutatásokat napjainkban Viszóczky Ilona folytatja, elsősorban a mezőkövesdi hímzéskultúra és viselet változásainak vizsgálatával.

Az 1990-es évek intézményi programja a Bódva-völgye történeti-néprajzi kutatása volt. Ennek projektgazdái Bodnár Mónika, a putnoki Gömöri Múzeum vezetője és Rémiás Tibor, a Herman Ottó Múzeum történész muzeológusa voltak. OTKA és intézményi támogatással 1992–1994 között folytak a kutatások, az új politikai viszonyok adta lehetőségeket kihasználva a határ mindkét, magyarországi és szlovákiai oldalán. A 26 szerzős kötet Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából címmel 1999-ben látott napvilágot.

Szintén az 1990-es években indult, és napjainkig folyamatosan tart a Bodrogköz magyarországi és szlovákiai területének komplex kutatása. A projektek szervezője Viga Gyula, aki a térség néprajzi kutatását folyamatosan végzi, s számos önálló könyvet írt – s munkatársait is bevonva a kutatásba – szerkesztett a térségre vonatkozóan. Az egész tájegységet átfogó kötetek mellett településmonográfiai vizsgálatok zajlottak Kisgéres, Nagytárkány, Cigánd, Pácin községekben. A legutóbbi nagyszabású kiadvány 2014-ben jelent meg Fejezetek Cigánd néprajzából címmel.

Rendszeresen visszatérő kutatási téma a megye nemzetiségeinek történeti-néprajzi vizsgálata, az érintett nemzetiségi önkormányzatokkal együttműködésben. Legutóbb a Miskolc-Görömböly városrészben élő ruszin közösség hagyományait és folklórját Tóth Arnold, a miskolci németek történeti demográfiáját és közösségük 20. századi történetét Tóth Arnold és Bodnár Mónika publikálták néhány tanulmányban.

A tudományos tevékenység mérföldköveit jelzik az intézmény munkatársainak fokozatszerzései, megjelent értekezései. Fügedi Márta népművészeti témából doktorált, Állatábrázolások a magyar népművészetben című munkájával (megjelent 1993-ban). Vida Gabriella PhD értekezése a múzeum sorozatában látott napvilágot (A miskolci fazekasság a 16–19. században, 1999). Viga Gyula 2004-ben a Pécsi Egyetemen szerzett PhD fokozatot (A bodrogközi kultúra és társadalom változása a 19–20. században, megjelent 2008-ban), majd 2005-ben a Debreceni Egyetemen habilitált (A gazdasági kapcsolatok hagyományos formái. A Felföld és a Magyar Alföld táji kapcsolatainak néprajza, megjelent 2007-ben). 2011-ben védte meg MTA doktori értekezését (A tájak közötti gazdasági kapcsolatok néprajza – A Felföld népeinek gazdasági kapcsolatai a 18-20. században, megjelent 2013-ban). Bodnár Mónika 1994-ben egyetemi doktori fokozatot, 2011-ben PhD fokozatot szerzett a Debreceni Egyetemen. Mindkét doktori értekezésének javított változata könyv formában is megjelent (Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században, 2002; A Serényiek hatása a gömöri népéletre, 2014). Tóth Arnold 2013-ban doktorált az ELTÉ-n, munkája nyomtatásban is megjelent (Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században, 2015). Hajdú Ildikó szintén 2013-ban szerzett PhD fokozatot a Debreceni Egyetemen, Borászat és gazdasági antropológia – Tokaj-hegyaljai községek ökonómiájának jelenkori mikrovizsgálata című dolgozatával.

A múzeum tudományos koncepciója nagy hangsúlyt fektet a szakmai rendezvények, konferenciák megvalósítására. Az 1980-as, 1990-es években rangos nemzetközi tanácskozásokat hoztak Miskolcra a múzeumi néprajzos szakemberek. Kunt Ernő szervezésében valósult meg a SIEF/UNESCO Néprajzi Képkutató Munkabizottságának nemzetközi konferenciája (1988). A Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közösen szervezett konferenciát Szabadfalvi József és Viga Gyula, Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében címmel (1989). Az interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon című tanácskozás (1984) folytatása, második eseménye volt az Interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményeiről rendezett konferencia (1995). Mindezek esetében a többnyelvű tanulmánykötetek is megjelentek a múzeum kiadványainak sorában.

Intézményi célkitűzés, hogy időről-időre országos szakmai rendezvényeknek adjon helyet a régió ma is. Ennek keretében zajlott 2007-ben a hazai nemzetiségek kutatásának újabb eredményeiről rendezett tanácskozás a Néprajzi Társasággal, illetve 2006-ban Mezőkövesden és 2013-ban Mályiban a néprajzos muzeológusok országos továbbképzése a Néprajzi Múzeummal közös szervezésben.

A múzeum saját rendezésű konferenciáinak sorában a jeles néprajzos elődök évfordulóin szervezett emlékülések (Gunda Béla 1996, Herman Ottó 2005 és 2014, Bodgál Ferenc 2007, Lajos Árpád 2011, Szabadfalvi József 2018) mellett tisztelgő tanulmánykötetek születtek Veres László (2010) és Viga Gyula (2012) hatvanadik születésnapjára. Kiemelkedő esemény volt a Matyó Múzeum 50. évfordulója alkalmából Mezőkövesden rendezett tanácskozás, amelynek anyaga nyomtatásban is megjelent (2005). Három alkalommal zajlott gasztronómiai témájú konferencia, a Borsodi Madárka elnevezésű sorozat (népi táplálkozás 2006, a magyar pálinkakultúra 2008, fejezetek a sörgyártás és sörfogyasztás múltjából 2012). A Visegrádi Négyek együttműködésének részeként került megrendezésre egy nemzetközi konferencia Múzeumaink jövője – jövőnk múzeumai címmel (2006), a Barna György gyűjtemény múzeumba kerülésének előkészítésére pedig egy országos szakmai napot szervezett a Herman Ottó Múzeum (2014).

Az intézmény néprajzosai tagjai az MTA Miskolci Területi Bizottsága (MAB) Néprajzi és Kulturális Antropológiai Munkabizottságának. Ez a regionális hatókörű tudományos testület 2009 óta minden évben egy konferenciát rendez Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben felváltva. A Herman Ottó Múzeum három alkalommal volt szervező házigazdája ennek a napjainkban is élő rendezvénysorozatnak.

SZEREPVÁLLALÁS MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI, OKTATÁSI TERÜLETEN

Az intézmény néprajzosai folyamatosan részt vesznek a múzeumi tudás közkinccsé tételének, társadalmi hasznosításának feladataiban. Legrégebbi és legerősebb a kapcsolat a honismereti mozgalommal, amely 1996-tól egyesületi formában (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület) működik, az országos Honismereti Szövetség tagjaként. A mindenkori néprajzos munkatársak (jelenleg Bodnár Mónika) vezetőségi tagként, szervezőként is részt vesznek a helytörténeti-honismereti projektekben. A Néprajzi Adattár gyarapodásában máig jelentős szerepet játszik az 1961 óta megrendezett Istvánffy Gyula Honismereti Gyűjtőpályázat. Napjainkig folyamatosan kiírásra kerül a pályázat (1999 óta már csak kétévente), amelyre nemcsak helytörténeti, hanem néprajzi pályaművek is érkeznek. A múzeum emellett konferenciák, nyári táborok (ifjúsági akadémia), könyvbemutatók szervezésében való közreműködéssel segíti a honismereti tevékenységet.  

Hasonlóan erős a népművész alkotókkal fenntartott együttműködés. Borsod-Abaúj-Zemplénben az országban elsőként, 1982-ben alakult meg a megyei népművészeti egyesület. A rendszerváltozást követően a szervezet szétvált több közösségre, és újabbak is alakultak. Jelenleg hat különálló egyesület (Fügedi Márta-, Matyó-, Sajómenti-, Hegyaljai Mesterek-, Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete, és a királdi Művésztanya) keretében dolgozik több száz népművész alkotó. Az első egyesület 2000-ben vette fel a népművészeti mozgalmat szakmailag irányító etnográfus-muzeológus, Fügedi Márta nevét. Mind a hat alkotóközösség keresi és igényli a múzeum néprajzosaival való szakmai kapcsolatot. A kiállításmegnyitók, zsűrizések, nyári táborok, előadások, raktári látogatások, szakmai napok, szaktanácsadás területén Viszóczky Ilona végez folyamatos közművelődési munkát, a múzeum további néprajzos munkatársai alkalmanként kapcsolódnak a népművészek tevékenységéhez.

Az oktatás területének egyik oldala, a múzeumpedagógia – állandó kiállítás híján – az időszaki kiállításokhoz kapcsolódik. Az elmúlt tíz évben minden néprajzi tárlathoz készültek foglalkozások, amelyben a Néprajzi Tár munkatársai nemcsak az előkészítés, hanem a megvalósítás szakaszában is személyesen közreműködtek. Bodnár Mónika, Viszóczky Ilona, Sárközi Ágnes rendszeresen vezetnek diákcsoportoknak foglalkozásokat, és egy-egy esemény kapcsán szerveznek családi kézműves napokat. Az oktatás másik oldala az iskolai hon- és népismeret tantárgy (illetve művészeti iskolákban a folklórismeret) tanításában való közreműködés. Tóth Arnold tíz éven át volt óraadó a miskolci középiskolákban, ennek kapcsán a múzeum rendszeresen kölcsönöz kiállításokat (molinókat, másolatokat, vitrineket) az oktatási intézmények számára.

A Herman Ottó Múzeum közönségkapcsolati munkájának gyakorlata, hogy a legtöbb időszaki kiállításhoz közművelődési előadások, rendezvénysorozatok kapcsolódnak. A néprajz szakágban a „Gyűjtők és gyűjtemények” kiállítássorozatához illeszkedve zajlottak előadások és közönségrendezvények több éven keresztül.

FILIÁK, TÁJHÁZAK, KIÁLLÍTÓHELYEK

A Herman Ottó Múzeum intézményi hálózatába 2013. január 1. óta csak miskolci egységek tartoznak. Közülük csupán a lillafüredi Herman Ottó Emlékház (a múzeum névadójának egykori nyaralója) állandó kiállításában szerepelnek néprajzi tárgyak. A megyei hálózat átalakulásával a néprajzban érintett mezőkövesdi Matyó Múzeum, a Tokaji Múzeum, a putnoki Gömöri Múzeum, a szerencsi Zempléni Múzeum és a pácini kastély is önálló intézmények lettek. Az Abaúji Múzeum (Forró, később Telkibánya) működési engedélyét a minisztérium visszavonta, néprajzi gyűjteménye jelenleg többfelé tárolva raktárakban található.

Az egykori filiák különböző utakat jártak be az átszervezés óta. Putnokon, Mezőkövesden és Tokajban a múzeumot integrálták a települési kulturális-közművelődési intézmények (illetve nonprofit gazdasági társaságok) kötelékébe, és más intézménytípusokkal összevonva működteti őket a fenntartó. Mezőkövesden és Putnokon állandó néprajzi kiállítás található, míg Tokajban már csak időszaki kiállításokban szerepel a néprajz. Szerencsen a Zempléni Múzeum intézményi önállósága megmaradt, de egykori néprajzi feladatai (a Taktaköz és a Harangod-vidék tájmúzeuma) háttérbe szorultak. A pácini kastély 2013-ban megnyílt új kiállításából a Bodrogköz néprajza kimaradt, az anyag raktárba került.

Folyamatos feladatot jelent a miskolci néprajzosok számára a megyében található tájházakkal való kapcsolattartás. Az 1990-es évekig számos tájház a megyei hálózat részeként jött létre, a rendszerváltozáskor azonban valamennyi kiállítóhely a települési önkormányzatok fenntartásába került. A Herman Ottó Múzeum saját gyűjteményi anyaga mindössze egy helyen (a gönci Huszita Házban) szerepel állandó kiállításban. Ugyanakkor a felmerülő szakmai kérdésekben (berendezés, nyilvántartás, állományvédelem, működési engedélyek) rendszeres az együttműködés, a megye településein található tájházak munkájában való személyes részvétel (az elmúlt két évtizedben kiemelten: Mezőkövesd, Rátka, Bőcs, Tiszalúc, Dédestapolcsány, Homrogd).