Martyin Emília

Néprajz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban

1989–2019

INTÉZMÉNY- ÉS GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS

A Munkácsy Mihály Múzeum történetéről, gyűjteményeinek alakulásáról, szervezeti változásairól több írásban is olvashatunk. Ezek részletesen taglalják az intézmény legkülönbözőbb korszakainak legfontosabb történéseit.[1] A részletes adatokat felvonultató és elemző tanulmányok azonban elsősorban a korábbi időszakok múzeumtörténeti eseményeire, fejleményeire fókuszálnak, kevés adatot szolgáltatnak a múzeum történetének igen fontos, változásokkal teli utolsó 30 évéről. Ennek az időszaknak az értékeléséhez leginkább a múzeumi éves beszámolók és munkatervek, a fenntartók részére készített intézményi helyzetképek és önértékelések, valamint a sajtóanyagok, újságcikkek adnak támpontot.[2]

A 2019-ben 120 éves intézmény hasonló utat járt be, mint a magyarországi múzeumok általában. Első korszaka a múzeumszervezés időszaka volt, az intézmény elődjét a Békéscsabai Múzeum-Egyesület hozta létre. Az 1899. november 25-én alakult Múzeum-Egyesület, működésének tizenöt éve alatt lerakta a gyűjtemények alapjait, megfelelő szakembereket nevelt, s tevékenységének betetőzéseként, felépítette a múzeumnak helyet adó Közművelődés Házát. A múzeum–könyvtár–műterem–közművelődés négyes funkcióját ellátó intézmény számára készült épületet 1914-ben avatták fel.

A második korszakban az intézmény már az új épületben, városi keretek között működött. Az 1914-től 1950-ig tartó időszakot a szakszerű gyűjteménygyarapítás, a közművelődési igények kielégítése, kiállítások rendezése, de ugyanakkor a két világháború okozta károk és az 1920-as évek gazdasági válsága okozta költségvetési bizonytalanságok jellemezték alapvetően.

1950-től egészen 1962-ig, az 1949. évi új, központi múzeumi szabályozásnak megfelelően állami kezelésben, a Népművelési Minisztérium irányítása alatt zajlottak a harmadik korszak történései. Ebben az időszakban, 1951-ben vette fel a múzeum a gyermekkorát Békéscsabán töltő, és mindig ide hazajáró festőművész, Munkácsy Mihály nevét. Kedvezőbb költségvetés, a gyűjtőterület és a gyűjtőkörök meghatározása, a gyűjtemények gyarapítása, leltározása, revíziója, kiállítások rendezése, kiadványok megjelentetése, a könyvtári anyag leválasztása, a kiállítások és raktárak elkülönítése voltak ezeknek az éveknek a legfontosabb eredményei.

A múzeum történetének leghosszabb, negyedik korszaka fél évszázadot ölelt fel, és a megyei múzeumi hálózat létrehozása, működetése jellemezte az 1962–2013 közötti időszakban. Változatos, lefelé és felfelé ívelő, időnként stagnáló szakaszok tagolták a kezdetben a Békés Megyei Tanács, majd 1990-től a Békés Megyei Önkormányzat által fenntartott megyei múzeumi hálózat évtizedeit. A kezdeti időben egyre bővülő, egyre több intézményt magába olvasztó szervezet a békéscsabai székhelyű Munkácsy Mihály Múzeumban működő Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága központi egység irányítása alatt több tagmúzeumot foglalt magában. 1990-ben Békéscsaba, Gyula, Békés, Orosháza, Szarvas, Vésztő és Biharugra települések voltak a megyei szervezet fenntartásának hívei, de a saját muzeális gyűjteményekkel, kiállítóhelyekkel rendelkező települések (Battonya, Sarkad, Dévaványa, Mezőberény, Gyomaendrőd, Tótkomlós, Kétegyháza, Füzesgyarmat) is igényelték a szakmai felügyelet erősítését.[3] 1993-tól a szeghalmi, a sarkadi és a mezőberényi múzeum is a közös működtetésű múzeumok sorába tartozott, azaz a megyei szervezeten belül működött települési pénzügyi támogatással.[4]

A megyében lévő muzeális intézmények a Békés Megyei Tanács, majd Önkormányzat fenntartása alatt működtek, de fenntartásukhoz éves szinten a települések is hozzájárultak helységenként különféle módon és mértékben. A közös fenntartás sok problémát vetett fel, így az ezredfordulón egyre erőteljesebben merült fel a muzeális intézmények átvétele az adott múzeum települése által. Országos szinten Békés megyében kezdett el először repedezni a megyei múzeumi hálózat, amikor Békés, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Sarkad, Mezőberény visszavette múzeumát, de városi kezelésbe került a szarvasi Szárazmalom, az orosházi Darvas József Irodalmi Emlékház, illetőleg a helyi Szlovák Kisebbségi Önkormányzathoz került a békéscsabai Szlovák Tájház is, melynek kiállított anyaga azonban továbbra is a Munkácsy Mihály Múzeum leltárában szerepel. Gyula városa is átvette működtetésre az Erkel Ferenc Múzeum kiállítóhelyeit (Erkel Emlékház, Ladics-ház, Bene-gyűjtemény, Kohán Képtár, Dürer Terem), így gyakorlatilag az Erkel Ferenc Múzeumban maradtak a gyűjtemények, de az intézmény kiállítóhely nélkül maradt, így az ott dolgozó munkatársak a Munkácsy Mihály Múzeum szakmai munkájához kapcsolódtak. A helyzetet bonyolította, hogy Gyula városa, a kiállítóhelyek működtetésére 2005-ben létrehozta a Corvin János Múzeumot. Így fordulhatott elő az a helyzet, hogy Gyulán egymás melletti épületben működött az évszázados múlttal és komoly gyűjteményekkel rendelkező megyei fenntartású Erkel Ferenc Múzeum, és a frissen létrehozott, kiállítóhelyeket működtető Corvin János Múzeum. Az új városi múzeum megalakulása után néhány hónappal megnyitotta az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai által több éven át előkészített új kiállítást a gyulai várban.

A 2000. évtől, a különböző tagintézmények leválása nyomán a megyei múzeumi szervezethez már csupán a Munkácsy Mihály Múzeum, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely, a békéscsabai Gabonamúzeum, a biharugrai Szabó Pál Irodalmi Emlékház és a csabai Restaurátor- és raktárbázis tartozott, és ezzel együtt a munkatársak létszáma is 136 főről 65 főre csökkent. Ettől az időszaktól a megyében működő városi fenntartású muzeális intézmények sorsát a helyi akarat, adottságok és lehetőségek határozták meg, így szinte minden múzeum sorsa másként alakult, de alapvetően a más kulturális intézményekkel (könyvtár, művelődési ház) való összevonás tendenciája érvényesült sok esetben.

A tapasztalat azt mutatja, hogy – a megyei szervezeti forma minden előnyének elismerése mellett – a hajdani tagintézmények többsége az önállósulást eredményként könyveli el, mert a megyei szervezeten belül mindig hangsúlyosabban érvényesültek a központi múzeum, mint a vidéki múzeumok érdekei.

Kétségtelen tény, hogy ez a változás nem csak szervezetileg, hanem szakmailag is szétszakította a megyében működő muzeális intézmények kapcsolatrendszerét. Városi intézményként minden múzeum, muzeális intézmény sokkal inkább a helyi feladatokra, teendőkre, elvárásokra koncentrál, sokkal kevesebb a közös ügy, ezáltal az azonos szakágakban működő munkatársak szakmai kapcsolata is lényegesen lazult.

Mindezekből kitűnik, hogy amikor az elmúlt 30 év néprajzi szempontú értékelését kívánjuk elvégezni, akkor gyakorlatilag a megyei múzeumi szervezet utolsó két évtizedének felívelő majd számtalan szervezeti és ezzel együtt szakmai változást hozó szakaszának, valamint a városi fenntartásba kerülés hét évének eredményeiről kell helyzetelemzést adnunk. Ebben a harminc évben négy igazgató irányította a múzeum munkáját (Szabó Ferenc, Grin Igor, Szatmári Imre és Ando György), akik közül Grin Igor és Ando György korábban az intézmény néprajzos munkatársai voltak.

A megyei szervezet időszakában a szervezeti formából adódóan szoros kapcsolat volt a hálózatban működő muzeális intézmények között, ami abban befolyásolta az egyes intézmények gyűjteményének fejlesztését, hogy a működési engedélyben meghatározott gyűjtőterületre korlátozódott, azaz fel volt osztva a terepmunka. A másik fontos Békés megyei sajátosság a gyűjtemények gyarapítása tekintetében, hogy a múzeumi szervezet keretében – a megye adottságainak megfelelően – szinte a kezdetektől, de az utolsó harminc évben mindenképpen hangsúlyos szerepet kapott a nemzetiségek anyagának gyűjtése. A megyében élő magyar népesség népi kultúrájának tárgyi emlékei mellett a békéscsabai múzeum alapvetően szlovák, román és szerb, a gyulai román és roma, a mezőberényi pedig német anyaggal gazdagodott.

Fontos megemlítenünk, hogy a magyarországi szlovákok és románok történetének és néprajzának kutatása az 1970-es évektől a Békés megyei múzeumi szervezet hatáskörébe tartozott országos gyűjtőkörrel. Az akkor még megyei fenntartású „bázismúzeum” feladata a szlovák és a román nemzetiségre vonatkozó néprajzi tárgyak, történeti dokumentumok, valamint a szellemi kultúra emlékanyagának gyűjtése és folyamatos feldolgozása, publikációkban való megjelentetése, kiállításokon és előadásokon való bemutatása, népszerűsítése volt.[5]

A muzeális intézmények közötti együttműködés eredményeként a megyei szervezethez tartozó múzeumok gyűjteményi anyagából született meg az Azonosság, másság, sokszínűség – Az együttélés évszázadai Békés megyében című állandó kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban, de több időszaki néprajzi kiállítás is készült ebben az időszakban a szervezet múzeumainak kiállítóhelyein. Jelentős szerepet töltött be a szakmai kapcsolattartásban a publikálási lehetőség biztosítása a megyében dolgozó néprajzosok számára a Békés Megyei Múzeumok Közleményei című múzeumi évkönyv sorozatban.

Az egy szervezethez tartozás előnye volt a folyamatos szakmai kapcsolattartás és együttműködés a néprajzos munkatársak között. A gyűjtemények állományvédelmi feladatainak összehangolása volt a célja a megyei múzeumban működő restaurátor osztálynak, melynek keretében több restaurátor végezte el a műtárgyvédelmi, konzerválási és restaurálási feladatokat jól felszerelt restaurátor műhelyekben. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a központi múzeumhoz képest az állományvédelem tekintetében is hátrányos helyzetben voltak az úgynevezett vidéki múzeumok, azaz a megyei szervezethez tartozó tagintézmények.

2012-től jelentős változás volt a már kevesebb tagintézménnyel működő Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága életében, hogy a Békés Megyei Intézményfenntartó Központhoz került. Az országos tendencia lényege gyakorlatilag az volt, hogy a múzeumok gazdálkodási és pénzügyi teendőit ez a központ látta el. A megcsonkított Békés megyei múzeumi szervezet esetében ez az időszak bizonytalanságot hozott elsősorban a nem önálló gazdálkodás és a bonyolult pénzügytechnikai módszerek BMIK általi bevezetése, másrészt az eredménytelen igazgatói pályázatok és a megbízott igazgatók sorának időleges kinevezése következtében.

Új korszak kezdődött a megyei múzeum és tagintézményei életében 2013-ban, amikor a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012 (VIII. 23.) Korm. határozat alapján a Munkácsy Mihály Múzeum fenntartója Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata lett. Ugyanúgy városi fenntartásba kerültek a gyulai, biharugrai és vésztői egységek, és pusztán a Gabonamúzeum és a Restaurátor- és raktárbázis maradt a Munkácsy Múzeumnál. 2013. január elsejétől az intézmény státusa is megváltozott, ettől az időtől kezdve immár nem Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságaként, hanem Munkácsy Mihály Múzeum névvel, megyei hatókörű városi múzeumként, önállóan gazdálkodó költségvetési szervként folytatta munkáját.

Az új helyzet, a városi fenntartásban működés természetszerűleg hozta magával a korábban szorosan összetartozó intézmények szakmai szétválását is. 2013 óta jellemzően csekély a munkakapcsolat az intézmények néprajzos munkatársai között. A helyzetet némileg javítja a városi fenntartású megyei múzeumok számára törvényileg előírt megyei módszertani feladatellátás, melynek keretében az állományvédelemmel, a gyűjteményi nyilvántartással, a közművelődéssel és a múzeumpedagógiával kapcsolatosan szaktanácsadásokat, módszertani műhelygyakorlatokat és állományvédelmi bejárásokat szervezünk előzetes tervek szerint.

A műhelygyakorlatokon a megyei muzeális intézmények mellett minden esetben részt vesznek a Munkácsy Mihály Múzeumnak az adott témákban érintett munkatársai, így a néprajzos muzeológusok is, hiszen új ismeretekre, tapasztalatokra nekik is szükségük van. A műhelygyakorlatokat szinte minden esetben valamilyen múzeumi program köré csoportosítjuk, hogy ne csak elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is be tudjuk mutatni az adott témakörrel kapcsolatos lehetőségeket, esetleges problémákat. Jó gyakorlatnak bizonyult a kihelyezett műhelygyakorlatok szervezése. A más településeken szervezett programok, mint pl. a gyulai várban, a dévaványai múzeumban, a biharugrai Szabó Pál Emlékházban, a gyulai Almásy-Kastély Látogatóközpontban, a gyomaendrődi Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjteményben, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Múzeumban és a gyulavári kastélyban szervezett műhelygyakorlatok nagyon népszerűek voltak. A kihelyezett szakmai találkozók szervezésében partnerként működnek közre a muzeális intézmények.

A módszertani megyei feladatellátás, a szaktanácsadások és a műhelygyakorlatok nagyon fontos elemei a múzeumi tevékenységünknek, általuk erősödött a kapcsolat a Békés megyei muzeális intézmények között. Az a tapasztalatunk, hogy a közös szakmai programok, előadások, képzések, jó gyakorlatok erősítik a muzeális intézmények közötti kapcsolatépítést, együttműködést, ezért ezt a gyakorlatot folytatni szeretnénk.

ERŐFORRÁS-ELEMZÉS

A néprajz mindig is fontos szakág volt a Békés megyei múzeumi szervezetben az elmúlt harminc évben is, hiszen a gyűjteményi anyag és a feldolgozó munka során a szakmában igen neves elődök tevékenységére lehetett alapozni. Példaként említhetjük Lükő Gábor, Dankó Imre, Szilágyi Miklós, Bencsik János gyulai, Linder László, Tábori György, Beck Zoltán, Grin Igor békéscsabai, Nagy Gyula orosházi, Palov József szarvasi és Miklya Jenő szeghalmi munkásságát.

A megyei fenntartás időszakában a megyeszékhelyi múzeumban és a tagintézményekben dolgozó néprajzos muzeológusok, valamint a fotóműhely és a restaurátor csoport munkatársai tartoztak a néprajzi osztály kötelékébe. A harminc év során, változó időtartamban, a következő, megfelelő végzettséggel rendelkező néprajzos muzeológus munkatársak dolgoztak a megyei szervezethez tartozó intézményekben: Grin Igor, Ando György (Békéscsaba), Martyin Emília (Gyula), B. Szűcs Irén (Békés), Palov József (Szarvas), Miklya Jenő, Laurinyeczné Sinkó Rozália (Szeghalom), Csete Gyula (Mezőberény), Szendrei Eszter (Sarkad). Palov József és Miklya Jenő gyakorlatilag csak a vizsgált korszak utolsó éveiben dolgoztak a múzeumi szervezet keretein belül. A szakmai munkát némileg hátráltatta, hogy Laurinyeczné Sinkó Rozália kivételével a néprajzos muzeológusok látták el az adott múzeumokban az intézményvezetői vagy helyettesi feladatokat meghatározott időszakokban.

A megyei múzeumi szervezet fontos pillére volt a néprajzi kutatás, melynek alapját a muzeológus szakemberek, hátterét a múzeumi gyűjtemények (gyűjteményi anyag, segédgyűjtemények, adattár, fotótár és szakkönyvtár) képezték. Az intézmény mindig hangsúlyozta tudományos műhely szerepét, amely koordinálta a megyei muzeológiai tudományos kutatást.

A tudományos munka terén is fontos kiemelni a Békés megyei múzeum szervezet bázismúzeumi tevékenységét. A magyarországi szlovákok és románok történetének és néprajzának kutatása ugyanis az 1970-es évektől 2013-ig, az új múzeumi törvény életbe lépéséig, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága hatáskörébe tartozott országos gyűjtőkörrel. A megyei fenntartású intézmény feladata a szlovák és a román nemzetiségre vonatkozó néprajzi tárgyak, történeti dokumentumok, valamint a szellemi kultúra emlékanyagának gyűjtése és folyamatos feldolgozása, publikációkban való megjelentetése, kiállításokon és előadásokon való bemutatása, népszerűsítése volt. Békéscsaba volt a helyszíne évtizedeken át a Magyar Néprajzi Társaság által szervezett Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia sorozatnak, melynek szervezésében tevékenyen vettek részt a múzeum munkatársai, Grin Igor, Ando György és Csobai Lászlóné.

A megyei szervezet keretében a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum (Ando György néprajzos és Csobai Lászlóné történész muzeológus) és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum (Martyin Emília) munkatársai végezték a hazai szlovákság és románság történeti-néprajzi kutatását, akik kutatási eredményeiket önálló kötetekben, tanulmányokban és népszerűsítő cikkekben publikálták. [6]

A muzeológus munkatársak munkájának fontos része volt mindig is a szakmai együttműködés más hazai és külföldi (főként szlovákiai és romániai) múzeumokkal, valamint a gyűjteményi anyagra alapozott és a múzeum stratégiájához illeszkedő tudományos kutatómunka végzése, a kutatási eredmények publikációkban történő megjelentetése, előadásokban történő bemutatása. A néprajzi tevékenység hasznossága több területen, alapvetően a kiadványozás, a kiállítások, az oktatás, ismeretközvetítés, kutatómunka segítése, kutatószolgálat biztosítása terén érvényesült.

A tanulmányokban megfogalmazott kutatási eredményeket elsősorban a múzeumi közleményekben, a korszakban jellemző települési monográfiákban (Békéscsaba, Doboz, Kétegyháza, Füzesgyarmat), a Magyar Néprajzi Társaság nemzetiségi néprajzi kiadványsorozatában, illetőleg a nemzetiségi szervezetek által kiadott publikációkban adták közre a múzeumi szervezet munkatársai.

A munkatársak kutatási témáit az alábbiakban közöljük a teljesség igénye nélkül. Grin Igor tudományos kutatói tevékenységéből a magyarországi szerb népköltészeti alkotások, a sarkadi népmesék, valamint a Békés megye népművészetét elemző munkáit emeljük ki. Több kiadvány, így például a Békés Megyei Múzeumok Közleményei évkönyv és a Békéscsaba néprajza monográfia szerkesztője. Ando György tudományos kutatási területe a békéscsabai, továbbá a hazai szlovákság népi építészetének és Békés megye népi hagyományainak, főként a szlovák szokásoknak és a temetők néprajzának vizsgálata. Martyin Emília a naptári ünnepekkel, az emberélet fordulóival, a népi hitvilággal, a viselettel, a textíliákkal, a hagyományos építészettel, a paraszti bútorzattal, a népi táplálkozással és a népi gyógyítás emlékeivel kapcsolatos kutatásokat végzett a magyarországi románok körében. Szendrei Eszter törökkori mondákról, sarkadi hiedelmekről, a boszorkány alakjáról és a méhkeréki románok társadalomnéprajzáról írt tanulmányaiban. B. Szűcs Irén feldolgozta a Békés megyei múzeumok gyűjteményeiben fellelhető sárhajókat, publikált a mézeskalácsos mesterségről, tanulmányt írt a békési parasztság szerelmi életéről, a népi gyermekjátékokról és a füzesgyarmati fiatalok társas életéről. L. Sinkó Rozália feldolgozta a békéscsabai szlovákok gyermekfolklór anyagát, valamint kutatásokat végzett a füzesgyarmati hiedelmek és a terhességhez, szüléshez kötődő hiedelmek körében Füzesgyarmaton és Kondoroson. Csete Gyula Mezőberény népi építészetével kapcsolatosan végzett kutatást, illetőleg berényi anekdotákat, tréfás történeteket tartalmazó adatokat gyűjtött.

Nem néprajzos munkakörben dolgozó munkatársak is részt vettek a néprajzi gyűjtésben, illetőleg publikáltak is a vizsgált témakörökben. Csobai Lászlóné békéscsabai történész a hazai románok hagyományairól, Kiss Anikó gyulai gyűjteménykezelő a gyulai népszokásokról, a teherhordásról, tisztálkodásról és kubikus életről jelentetett meg írásokat.

A napjainkban a muzeális intézményekben alkalmazott néprajzos munkatársak nagy része fiatal, néhány éve végezte el a néprajz szakot, ezért jó szaktudással, de kevés szakmai tapasztalattal rendelkezik. A gyakorlati muzeológia elsajátítása, a tapasztalatok átadása miatt is fontos lenne az elkövetkezendő időszakban a szorosabb együttműködés kialakítása a Békés megyei néprajzos szakemberek között.

Jelenleg az alább felsorolt néprajzos muzeológus munkatársak dolgoznak a Békés megyei, városi fenntartásban működő muzeális intézményekben.

• Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba: Ando György, Martyin Emília, Salamon Edina
• Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft., Gyula: Nagy Adrienn
• Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum: Szojka Petronella
• Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Szarvas: Balogh Tünde
• Nagy Gyula Területi Múzeum, Orosháza: Béziné Purgel Nóra
• Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Muzeális Gyűjtemény, Mezőberény: Csete Gyula
• Nagy Miklós Városi Könyvtár és Sárréti Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, Szeghalom: Hajdú Klára, Kele József
• Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény, Gyomaendrőd: dr. Szonda István
• Dévaványai Általános Művelődési Központ Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény, Dévaványa: Hajdú Ildikó
• Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely Múzeum, Vésztő: Nagy László

A törvényi előírást és a múzeum szakfeladatait figyelembe véve, valamint a takarékos, hatékony működtetés érdekében a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársainak létszáma korrekcióra szorult 2013-ban, a városi fenntartásba kerülést követően. A szakmai munka és a strukturális felépítés jellemzően feladatorientált, így az elérni kívánt cél érdekében az osztálystruktúra átjárhatóvá válik. Egy bizonyos feladat elvégzéséhez a különböző szakágak szakemberei azonnal átcsoportosíthatók.

A városi fenntartásban működő megyei feladatokat ellátó intézményben jelenleg három néprajzos munkatárs – akik közül kettő vezetői feladatokat is ellát – végzi a napjainkra megsokszorozódott feladatokat, hiszen a gyűjtés, kutatás, publikálás, kiállításrendezés mellett revíziós, digitalizálási, közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenység is része a néprajzos muzeológus munkájának.

A múzeum szervezeti felépítése szerint a néprajzi szakág is a Tudományos-muzeológiai Osztály keretében működik. A néprajzos munkatársak alapfeladata a nemzet kulturális örökségének részét képező javak gyűjtése, őrzése, feldolgozása és a szélesebb közönség számára való bemutatása, különös tekintettel a megyére jellemző magyar, szlovák, román, német, szerb, cigány népi kultúra emlékeire. Munkatársaink megfelelő képzettséggel rendelkeznek, anyanyelvi szinten beszélik a kutatáshoz nélkülözhetetlen szlovák illetve román nyelvet és számos kiállítás, publikáció kötődik a nevükhöz.

Munkájukat több elismerésben is részesítették. Ando György munkáját Móra Ferenc-díjjal, az általa vezetett intézményt pedig Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéssel ismerték el. Az évek során Ando György és Martyin Emília a Magyar Néprajzi Társaság Pro Ethnographia Minoritatum, a Nemzeti Művelődési Intézet Pro Cultura Minoritatum Hungariae és a Nemzetiségekért-díj állami elismerésben részesültek.

Néprajzos munkatársaink több országos szakmai szervezetben tevékenykednek. Ando György a Magyarországi Tájházak Szövetsége elnöksége, a Békés Megyei és a Békéscsabai Települési Értéktár Bizottság tagja, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett néprajzi szakfelügyelő. Kiemelkedően fontos megemlíteni, hogy hosszú éveken át, az Országos Szlovák Önkormányzat által létrehozott, mintegy 40 tájház fenntartójaként működő Legatum Kht. vezetője volt. A Legatum, központi intézményként az országos és a helyi szlovák önkormányzatok fenntartásában működő szlovák nemzetiségi tájházak, falumúzeumok és gyűjtemények üzemeltetését, fejlesztését, állagmegóvását támogatta. Martyin Emília a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztályának titkára, a Román Etnológiai Társaság (ASER) tagja és a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága megyei referense.

Az intézményi kutatási koncepciót nem az egyéni ambíciók, hanem a múzeumi stratégia határozza meg. Prioritást élveznek a kevésbé kutatott területek, az intézmény kiadványozási tevékenységéhez illeszkedő kutatások, illetőleg a népi kultúra változási folyamatának vizsgálata, ezért főként kiegészítő gyűjtésekre van szükség. Békés megyében fontos a nemzetiségkutatás, ami egyszerre szolgálja a hagyományok és nyelvállapot rögzítését, és hasznosulása is nyomon követhető, hiszen a nemzetiségi kutatási eredményeket vissza lehet közvetíteni az oktatás által. Néprajzos munkatársaink aktív részt vállalnak az anyanyelven írt nemzetiségi népismeret tankönyvek írásában és szerkesztésében. Fontosnak gondoljuk a jelenkor kutatást, a megőrzött, átalakult, revitalizált és új hagyományok rögzítését, elemzését is.

A jövőt illetően a muzeológusoknak összehangolt kutatásokat kell végezniük, arra kell törekedniük, hogy hiánypótló eredményeket tárjanak fel a néprajz területén és a kutatási eredmények integrálódjanak az országos kutatás vérkeringésébe is. Ehhez erősíteni szükséges a már meglévő külső tudományos intézményi kapcsolatrendszert.

Ahhoz, hogy a néprajzi gyűjteményi munka és tudományos kutatás terén a maximumot tudják nyújtani a munkatársak, az intézmény biztosítja az egyéni továbbképzéseken, továbbá szakmai, országos és regionális konferenciákon, tanácskozásokon való részvétel, valamint a kutatónapok és a terepmunka lehetőségét konkrét feladatok kapcsán.

INTÉZMÉNYI INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET

Az 1990-es évek elején a Békés megyei szervezethez tartozó tagmúzeumok épületei, a kiállítóterek, irodahelyiségek és raktárak nem voltak korszerűnek nevezhetők. Ez az állítás természetesen igaz a néprajzi raktárakra és kiállítóterekre is. Jellemzően a települési támogatásból vagy a központi költségvetésből lehetett finanszírozni a sürgős megoldást igénylő felújításokat, javításokat. Példaként említhetjük az 1989. évet, amikor az alábbi épületfenntartási munkálatokra került sor: tetőfelújítás, főbejárati lépcsőszerkezet cseréje, cserépmosó és fotólabor kialakítása, a kismegyeri raktár tetőszerkezetének és belső világításának rendbehozása (Békéscsaba), fűtéskorszerűsítés, a magtárépület tetőfelújítása, dexion-salgó polcok beszerzése, a Darvas József Emlékház padozatának javítása (Orosháza), a Szárazmalom és a Tessedik Sámuel Múzeum felújítása (Szarvas), a vízvezeték javítása, csatornatisztítás (Békés), a Dürer Terem festése, a Kohán Képtár és az Erkel Ferenc Múzeum épületjavítása (Gyula).[7] A megyei szervezet éves beszámolóinak gazdasági munkára vonatkozó fejezetei szinte minden évben hasonló adatokat tartalmaztak, az épületekre költött összeg meghatározásával. Gyakorlatilag múzeumi feladatok elvégzésére és állományvédelmi szempontból teljesen alkalmatlan épületekről tudósítanak a beszámolók. A néprajzi anyagnak raktárként szolgáló épületet beomlás fenyegette, a kiállítóhelyek beáztak, az épületek nedvesek voltak, nem alászigeteltek, gombásodás volt tapasztalható, javítás, szigetelés, falmegerősítés, tetőzetcsere, stb. volt szükséges. Az épületek javítására költött összegek gyakorlatilag ideiglenes megoldást jelentettek csak, de ugyanakkor a szakmai, tartalmi munkára szánt kiadások kényszerű csökkentését eredményezték.

A helyzet valamelyest megváltozott a pályázati lehetőségek megjelenésével, hiszen nagyobb, komolyabb felújításokra, bővítésekre és a műtárgykörnyezeti paraméterek javítását célzó eszközök beszerzésére az egyre bővülő pályázatok segítségével volt mód. A tagmúzeumok gyakorlatilag nagyrészt ugyanazokban az épületekben maradtak, de lehetőség nyílt ezek felújítására, így 30 év elteltével már az infrastruktúrát tekintve jobb helyzetben vannak a megyei muzeális intézmények. A gyulai múzeumban például a 2000-es évek elején pályázati támogatásból megvalósult a néprajzi raktár vízmentesítése, felújítása, valamint a műtárgykörnyezeti paraméterek javítása szárítóberendezések beszerelésével. Több tagmúzeumban megvalósult a gázosítással történő fertőtlenítés a rovarkár megelőzése és megfékezése céljából. Megvalósult a szarvasi Tessedik Múzeum teljes körű felújítása, korszerűsítése és rövidesen megkezdődnek a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely rekonstrukciós munkálatai.

A Munkácsy Mihály Múzeum épülete műemléki besorolású, ezért itt az állagvédelmi munkák elvégzése folyamatosan indokolt volt. A központi épület nagyobb felújítására 2007-2008-ban került sor Európai Uniós támogatásból, amikor az egész épületet eredeti formájában állították helyre, így egy korszerű, a XXI. századi múzeum fogalmainak megfelelő múzeum jött létre, mely elnyerte az „Év múzeuma 2007” és a „Látogatóbarát múzeum 2008” megtisztelő címet. A rekonstrukciós munkák során az egész épület megújult, az uniós előírásoknak megfelelő követelményeknek eleget téve akadálymentes lett, és emellett mindkét szinten teljesen új állandó kiállítások jöttek létre. A rekonstrukciós munkák minden részletében a közönség igényeinek megfelelő szolgáltatások nyújtása volt a cél. Ennek érdekében az igazgatási egységek, munkaszobák, raktárak kiköltöztek az épületből, így lehetővé vált, hogy az épület ismét teljes egészében a látogatóközönség rendelkezésére álljon.

2018-ig a múzeum központi egysége két önálló épületben a Széchenyi utca 7. és a Széchenyi utca 9. szám alatt működött. A Széchenyi utca 9. szám alatti főépület csak kiállítóhely, azonban a Széchenyi utca 7. szám alatt nemcsak kiállítótér, hanem gyűjteményi raktárak, restaurátorműhely és munkaszobák is találhatóak. A két különálló épület problémák forrásának számított, a látogatók – elsősorban az idősek és a fogyatékkal élők – számára is gondot okozott az épületek közötti mozgás. Mindezek időszerűvé és szükségszerűvé tették az intézmény két épületének összeépítését. A múzeum két épületének összeépítése a TOP – 6.1.4-15 – Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázatból valósult meg 2018 októberére. Az újonnan kialakított tér kiállító- és közösségi térként is hasznosítható, amely biztosítja a növekedő számú múzeumlátogató kulturált kiszolgálását, és a modern kor muzeológiai követelményeinek is maximálisan eleget tud tenni.

A múzeum gyűjteményi anyagainak raktárai négy helyszínen, a múzeum központi épületének Széchenyi u. 7. szám alatti szárnyában, a 2000-ben megnyitott Fábry utcai restaurátor- és raktárbázison, a Szabadság tér 1-3. sz. alatti és a kétegyházi úti két bérelt raktárban találhatóak. A néprajzi gyűjteményi anyag tárolására a Széchenyi út 7. szám alatti épületben lévő két raktár és a nagyobb műtárgyak (gazdasági eszközök, bútorok) tárolására alkalmas Fábry utcai restaurátor- és raktárbázison lévő közös történeti-néprajzi raktár szolgál. A néprajzi tárgyak tárolása állagvédelmi és biztonsági szempontból megfelelő épületen belüli raktárakban történik. Az eddigi raktári rend megtartása érdekében azonban hosszú távon elkerülhetetlen lesz a raktárbővítés és a meglévő külső raktárbázis korszerűsítése.

A raktári rend folyamatos megtartását, állományvédelmi szempontból történő ellenőrzését a néprajzos munkatársak és a gyűjteménykezelő legfontosabb feladatai közé soroljuk. A Fábry utcai raktárbázis kiépítésével a néprajzi gyűjtemény zsúfoltsága enyhült, azonban a folyamatos gyarapodásnak köszönhetően, teljesen nem oldódott meg.

A néprajzi tárgyak jelenlegi állományvédelmi helyzetére természetszerűen befolyással vannak a korábbi időszakok, amikor a műtárgyak állagvédelme csupán azok muzeológusok általi, nem mindig szakszerű tisztítására korlátozódott, ami az értékes néprajzi anyag egy részének a pusztulásához vezetett. Ebben a vonatkozásban fordulatot jelentett a megyei múzeumi hálózat kiépülése. A megyei múzeum 1978-ban átadott új épületszárnyában ugyanis helyet kapott a két helyiségből álló restaurátor műhely is, amelyben már restaurátorok dolgoztak. A restaurálás a 80-as évek elejétől önálló csoport, majd l997-től önálló osztály keretében zajlott. A raktározási körülmények javulása és a restaurátor műhely alapterületének növekedése terén mérföldkövet jelentett a Fábry utcai raktárbázist és restaurátor műhely létrejötte.

A megyei szervezeti formában működés időszakában öt restaurátor végezte az állományvédelmi munkát. Tevékenységük alapvetően a megyeszékhelyi központi múzeumban volt hangsúlyosabb, de igény szerint és időszakosan felmérték, illetőleg megoldották a tagmúzeumokban felmerülő műtárgyvédelmi problémákat.

A Munkácsy Mihály Múzeumban jelenleg két restaurátor végzi a műtárgyvédelmi és restaurátori feladatokat. A néprajzi gyűjtemény vonatkozásában a restaurátorok a muzeológusokkal és a gyűjteménykezelővel közösen végzik az állományvédelmi tevékenységet, amely a következő fő feladatokat foglalja magában: a néprajzi tárgyak folyamatos állományvédelme, tisztítása, konzerválása, restaurálása, az új műtárgyak, valamint a kiállításokhoz és a tudományos kutatómunkához szükséges tárgyak restaurálása, aktuális restaurálási feladatok ellátása, esetleges kiállítási sérülések helyrehozatala, a raktárakban őrzött és az állandó kiállításokban szereplő tárgyak állapotának folyamatos ellenőrzése, felügyelete, megelőző állományvédelem, a múzeum raktáraiban és kiállítóhelyein tapasztalható klíma és fényviszonyok mérése monitoring rendszerben, a mérési adatok számítógépes rögzítése.

Természetesen, a megyei feladatellátásból következően napjainkban is működik a műtárgyvédelmi segítségnyújtás és ellenőrzés a városi önkormányzatok kezelésében levő Békés megyei muzeális intézmények számára. A múzeumunkban lévő szakmai feladatok mellett restaurátor munkatársaink elvégzik a törvény által előírt szaktanácsadásokat, szakmai műhelygyakorlatokat és állományvédelmi helyszíni bejárásokat. A bejárásokon pontos képet kapnak a megyében működő muzeális intézmények műtárgyvédelmi és raktározási helyzetéről, és fotódokumentációkon rögzíteni tudják a gyűjtemények műtárgyi környezetének változását. Helyzetfelméréssel, tanácsadással, szakmai segítséggel tudnak hozzájárulni a helyzet javításához.

A Békés megyei muzeális intézmények továbbra is kis szakalkalmazotti létszámmal rendelkeznek. Két területi múzeum kivételével nem alkalmaznak restaurátort. A pályázatok nyomán elvégzett épületfelújítások ellenére helyenként még mindig jellemző a raktárépületek fokozódó állapotromlása, azok műtárgykárosító hatásai, pl. szerkezeti romlás (rossz falszigetelés, vizesedő, salétromos falak) és az épületgépészeti hiányosságok (pl. fűtés, szárító, klímaberendezés hiánya). Több olyan muzeális intézmény van azonban, ahol megfelelő műtárgykörnyezeti feltételek biztosítottak főként a kiállítóterekben. Összefoglalásként azt állapíthatjuk meg, hogy a kiállításokban alapvetően megfelelőek a műtárgykörnyezeti paraméterek, de sajnos ez nem mondható el a raktáraink többségéről, melyek helyzete még távol áll az ideális állapottól.

GYŰJTEMÉNYI ADATOK

A Békés megyei muzeális intézmények néprajzi gyűjteményei alapvetően a megyében működő, korábban említett jeles néprajzkutatók tevékenysége nyomán gazdagodtak, ami 1989-re meghatározta a tagmúzeumok néprajzi gyűjteményeinek összetételét.

Ekkor a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzi gyűjteményének meghatározó része a szlovákok hagyományos kultúráját reprezentálta, de a Békés megyében élő magyar, szerb és román közösségek tárgyi kultúrájának emlékei is megtalálhatóak voltak a gyűjteményben. A néprajzi anyagból kiemelésre érdemesek a szlovák festett bútorok és viseleti anyag, a szlovák és a román textíliák, valamint az erdélyi és alföldi fazekas központokból származó népi kerámiák.

A gyulai Erkel Ferenc Múzeum néprajzi anyagából említésre méltó a népi kerámia, a textilművesség és a kismesterségek anyaga, de nagy jelentőséggel bírnak a Békés-, Hajdú-Bihar és Csongrád megyei településeken szervezett román néprajzi táborokban vásárolt tárgyak, valamint az Erdős Kamill cigánykutató és Bencsik János néprajzos múzeumigazgató által létrehozott cigány néprajzi gyűjteményrész. Itt említhetjük meg a Dankó Imre gyulai múzeumigazgató és Kiss Anikó gimnáziumi tanár által az 1950-es években gimnazisták részvételével szervezett gyűjtőexpedíciókat, amelyek a múzeum gyűjtőterületéhez tartozó települések magyar anyagával gazdagították a gyűjteményt. Ezeken a terepi gyűjtéseken részt vett az akkor még középiskolás Kósa László akadémikus, Széchenyi díjas etnográfus.

Az orosházi, akkor még Szántó Kovács János Múzeum gyűjteményében kiemelésre érdemesek a tótkomlósi bútorok, a népi kerámia, de legfőképpen a Vásárhelyi-puszta gazdálkodásának eszközkészlete, mely a múzeum későbbi névadója, Nagy Gyula munkássága révén került a múzeumba.

A békési Jantyik Mátyás Múzeum néprajzi gyűjteményének kiemelkedő részét képezte a népi kismesterségek eszközanyaga, valamint a viseleti darabok és népi textíliák. A korábban helytörténeti gyűjteményként működő későbbi szeghalmi Sárréti Múzeum a hajdani sárréti életmód és tevékenységek, a paraszti világ és mesterségek tárgyait valamint jelentős mennyiségű népi kerámiát őriz néprajzi gyűjteményében.

A néprajzi tárgyak a korábbi évek gyakorlatát követve az elmúlt 30 évben is vásárlás és ajándékozás révén kerültek a gyűjteményekbe. Az egyéni gyűjtések mellett a különböző szervezett, csoportos gyűjtések is segítették a szerzeményezési munkát. Anyaggyűjtés zajlott a nemzetiségi szövetségek (szlovák és román) és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága által közösen szervezett és finanszírozott néprajzi táborokban.

A korszak éves beszámolóiból kitűnik, hogy a muzeális intézmények néprajzi gyűjteményfejlesztése különösebb koncepció nélkül, az adott térség, település jellemző tárgyainak gyűjtésére koncentrálódott, és minimális, a legszükségesebb pénzügyi ráfordítással valósult meg. Főként a 2000-es évektől jellemző az, hogy a beszámolók csak intézményenkénti darabszámot és jó esetben tárgytípust határoznak meg. A békéscsabai és gyulai gyűjtemény anyaga leginkább a táborok anyagával gyarapodott, de kiegészítő tárgygyűjtésekre került sor a megye több településén is.

Példaként említünk meg néhány szerzeményezést az elmúlt 30 év időszakából. A Munkácsy Mihály Múzeum pályázat útján kapott támogatásból és egyéni gyűjtések során főként békéscsabai szlovák tárgyi anyagot (bútor, kerámia, viselet, a disznóvágás eszközanyaga, hímes tojások) vásárolt, valamint szerb archív fotókat gyűjtött. Nemzetiségi anyag gyűjtésére is sor került több alkalommal a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbség Közalapítványának pályázati támogatásával. Ezek közül említésre méltó a pusztaottlakai Duma József 438 darabból álló, vegyes néprajzi tárgyakat tartalmazó gyűjteményének megvásárlása 2008-ban.

A gyulai múzeum nagyobb szerzeményezésére 1997-ben került sor, amikor átvette és külön leltárkönyvben nyilvántartásba vette az elhunyt családjától a Gyulai Várszínház művészeti vezetője, Sík Ferenc rendező néprajzi hagyatékát. Gyulán nagy mennyiségű félkész fazekas termékekkel, textíliákkal és egy gyulai cipészmester hagyatékával is gazdagodott a gyűjtemény. A szarvasi múzeum alapvetően gazdasági és háztartási eszközöket, kézi csipkéket, evangélikus imakönyveket, kalendáriumokat gyűjtött. 1998-ban került be a múzeumba egy főként kerámiákból álló nagyobb hagyaték. A békési múzeum viseleti anyaggal, textíliákkal, a 20. század eleji használati tárgyakkal bővült. A sarkadi múzeum néprajzosa kovácsmester hagyatékából való és paraszti használati eszközöket gyűjtött Sarkadról és Gesztről, valamint viseleti darabokat, textíliákat, földművelési- és halászeszközöket Sarkadról. Mezőberényben alapvetően textíliák és kerámiák kerültek a gyűjteménybe ebben az időszakban.

Az előzőekből kitűnik, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum 2018. év végi adatok szerint 12581 darabot számláló néprajzi anyagának meghatározó része a szlovákok hagyományos kultúráját reprezentálja, de a Békés megyében élő magyar, szerb és román közösségek tárgyi kultúrájának emlékei is megtalálhatóak a gyűjteményben.

Az intézmény fontos jövőbeni célja a tudományos tevékenység erősítése, melynek része a gyűjtemények tervszerű, tudományos alapossággal végzett, a múzeumi célokhoz igazított gyarapítása. A múzeumnak a gyűjteményfejlesztés tekintetében figyelembe kell vennie a modernizáció következtében megjelenő változásokat. Nagy figyelmet kell fordítani a gyűjteményfejlesztési szakmai feladatok elvégzésére, hiszen a múzeumi tevékenység alapja a gyűjtemény. Nagyon fontos a gyűjtemény gyarapítása, fejlesztése, ami meghatározott koncepció alapján és megfelelő gyűjtési stratégia kialakításával végezhető. Szorgalmazni kell a gyűjteményekre alapozott szakmai kutatási programok megvalósítását. E célok megvalósításához nélkülözhetetlen a szakági sajátosságoknak és követelményeknek megfelelő gyűjteményfejlesztési koncepció, amely alapján tervszerű, és nem esetleges, spontán gyűjteménygyarapítást végeznek a munkatársak. Természetesen azonban, hogy a gyarapítás mikéntjét és mértékét nagymértékben meghatározza a mindenkori pénzügyi helyzet és raktári kapacitás.

A múzeum 2017–2021-es időszakra vonatkozó gyűjteményfejlesztési stratégiájának fő szempontjai a néprajzi szakág vonatkozásában a Mit gyűjtsünk? Milyen feltételeket kell figyelembe venni a gyűjtéskor? Hogyan történjen a fejlesztés? Hogyan gondozzuk a bekerült műtárgyakat? kérdésekre adott válaszok mentén épül fel.

NYILVÁNTARTÁSI ÉS DIGITALIZÁLÁSI HELYZET

Az 1989-től induló időszak nyilvántartására vonatkozó adatokat szintén az éves beszámolókból ismerhetjük meg. A megyei hálózat működése időszakában az volt az általános, hogy az éves gyarapodást az adott évben vagy a következő évre áthúzódóan nyilvántartásba vették a munkatársak, igyekezvén naprakészen tartani a leltározást. Ez azt is jelentette, hogy gyakorta nem szerepeltették a tárgyakat a gyarapodási naplóban, hiszen azok azonnal leltárba kerültek. A leltárkönyvi bejegyzések mellett elkészültek a néprajzi tárgyak leíró kartonjai is. A tagmúzeumok többségében tárgy- és helymutató kartonok is segítették a tárgyak kereshetőségét. Mivel múzeumi fotóst csak az 1990-es évek közepéig alkalmazott a megyei múzeumigazgatóság, sajnálatos módon a tárgyfotók alapvetően csupán a 2000-es évek elején, a digitális fényképek megjelenése után készültek, és akkor is csak a műtárgyak egy részéről.

A nyilvántartási munka jellemzőjeként említhetjük, hogy szinte minden múzeumban jelentek meg a raktárak mélyéről a múzeumunk régi anyagaként később leltározott, nem adatolható, ismeretlen tárgyak, korábbi gyűjtésekből. A másik jellemző viszont már pozitívumként említhető, nevezetesen, hogy – a korábbi korszakok szűkszavú leltári bejegyzéseivel ellentétben – a néprajzos munkatársak egyre körültekintőbben és részletesebben írták le a tárgyakat a leltározás során.

A Munkácsy Mihály Múzeumban jelenleg a szabályoknak, előírásoknak megfelelő nyilvántartási munka folyik, ennek ellenőrzése a Tudományos-muzeológiai osztály vezetőjének a feladata. Kétségtelen tény, hogy jelentős, szinte robbanásszerű változást hozott a múzeumok életébe a digitális eszközök megjelenése, melyek első körben megnehezítették, hosszabbá tették a nyilvántartási feladatok elvégzését, de előnyei már egyértelműen érezhetőek. A néprajzi szakág három muzeológusa és egy gyűjteménykezelője párhuzamosan végzi egyelőre a hagyományos és számítógépes nyilvántartási munkálatokat a 2017-ben megalkotott és 2021-ig érvényben lévő Digitalizálási stratégia szempontjai és céljai szerint.[8]

A hagyományos leltározás mellett arra törekedtünk, hogy a saját intézményünkön belül egy komplex gyűjteménykezelő rendszert hozzunk létre. Ennek érdekében excel táblázatokban rögzítettük az összes gyűjteményt és a nem kevésbé fontos segédgyűjtemények (fotótár, adattár) teljes anyagát, és – a lehetőségek adta kereteken belül – egységesítettük az excel táblák rovatait. Így gyakorlatilag minden gyűjteményre alkalmas felületeken működik az adatbázis a Huntéka rendszerben.

A múzeumi munkához szükséges informatikai háttér adott, nagymértékben segíti munkatársaink tevékenységét. Ebben a tekintetben a fejlesztéseknek a korszerűbb eszközbeszerzést és az amortizációt kell követniük. Az informatikai fejlesztéseket saját forrásból és a pályázati lehetőségek igénybevételével kívánjuk megvalósítani. 2016-ra a múzeum teljes anyaga, összes gyűjteménye, fotótári és adattári anyaga tekintetében elkészült a Huntéka digitális nyilvántartási rendszer. A jogosultságok beállítása megtörtént. Megkezdett és rövid távú fontos feladatunk az adatbázis rekordjainak mielőbbi ellenőrzése, fotókkal való feltöltése, hiszen ez egyaránt szolgálja a kutatók, érdeklődők és a gyűjtemények kezelését végző muzeológusok érdekeit. Ez által pontos adatokat kapunk a gyűjteményeinkről, áttekinthetőbbé válnak, gyorsabbá válik a nyilvántartás, rendszerbe foglalás, könnyebben történhet a műtárgyak visszakeresése, és minőségileg javul a kutathatóság. A végső cél pedig egyértelműen az átállás a hagyományos leltározásról a digitális nyilvántartásra néhány éven belül, illetve az online tartalmak elérhetővé tétele.

Az adatbázis feltöltése, az adatok javítása folyamatosan zajlik. A már javított és fotókkal ellátott rekordokat közzétettük Magyar Nemzeti Múzeum OMMIK aggregációs adatbázisához csatlakozó museumap.hu portálon, és 2019-től ezek szerepelnek az Europeana oldalán is.

ARCHÍVUMI, KÖNYVTÁRI GYŰJTEMÉNYEK

A Munkácsy Mihály Múzeum jelentős könyvtári, archív- és dokumentumfotó-gyűjteménnyel, valamint szakági adattári anyaggal rendelkezik. A szakkönyvtári, adattári, archív fotó gyűjteménybe tartozó és fotótári anyagok kétségtelenül a múzeum rendkívül jól hasznosítható alapforrásai, bázisai a tudományos kutatásnak, éppen ezért ezek a múzeum munkatársai, de más intézmények kutatói és a különböző szakágak által érdeklődő egyéni kutatók számára is rendelkezésre állnak. Intézményünk szakmailag jelentős tudásbázist halmozott fel ezekben a gyakorta segédgyűjteményekként aposztrofált fontos gyűjteményi egységekben.

Az intézmény könyvtára évről évre gyarapodott, napjainkra elérve a 35 ezret megközelítő darabszámot. A múzeum különálló néprajzi könyvtárral nem rendelkezik, a könyvtár állományának körülbelül 18-20 %-át teszik ki a néprajzi kiadványok. Jellegüket tekintve ezek legnagyobb számban időszaki kiadványok (folyóiratok, évkönyvek vagy sorozatok). A könyvek esetében túlsúlyban vannak a monográfiák, de megtalálható számos tanulmánykötet, szakkönyv, kézikönyv, konferenciakötet és kiállítási katalógus is. Továbbá cserekiadványként egyre gyakrabban kapunk gyűjteményi ismertetőket, illetve múzeumpedagógiai jellegű kiadványokat. A néprajzi kiadványok gyarapodása alapvetően ajándékozás és kiadványcsere által történt az évek során, általában indokolt esetben voltak nagyobb könyvvásárlások.

Könyvtárunk megújult környezetben fogadja a kutatókat és érdeklődőket a központi épületben 2016-ban átadott olvasóteremben. Természetesen a múzeum néprajzosai számára fontos kiadványokat tartalmazó kézikönyvtárakat is kialakítottunk mindennapi használatra. Emellett azonban a könyvtári anyag nagy részét helyhiány miatt a múzeum több épületében erre a célra kialakított terekben vagyunk kénytelenek tárolni raktári rendben. A szakkönyvtárban jelenleg is egy múzeumi könyvtáros dolgozik, aki a mindennapi könyvtári nyilvántartási feladatai mellett kutatók kiszolgálását is végzi. Mivel a múzeumi könyvtárat tudományos kutatóműhelynek tekintjük, célunk a muzeológusok, kutatók speciális, a közművelődési könyvtáraktól eltérő szakmai igényeinek kielégítése valamennyi könyvtári szolgáltatás terén (azonnali tájékoztatás, szakirodalom biztosítása, fénymásolás, cserekiadványok beszerzése, könyvtárközi kölcsönzés, stb.).

Az intézmény Néprajzi Adattára a 2021. évi adatok szerint három leltárkönyvben 2100 körüli tételt számlál. Alapvetően cédulázott gyűjtéseket, kéziratokat, pályamunkákat leltároztak a muzeológus és gyűjteménykezelő munkatársak az évek folyamán 1954-től kezdődően. Az 1970–1980-as években a tematika kiegészült tárgyleírásokkal, kottákkal, néprajzi táborok beszámolóival, kiállítási tématervekkel és forgatókönyvekkel, egy-egy témát feldolgozó kitöltött kérdőívekkel, a békéscsabai nemzetközi nemzetiségi néprajzi konferenciák előadásaival. Az 1990-es évektől jellemzően a következő jellegű anyagok kerültek a Néprajzi Adattárba: gyűjtések, szakdolgozatok, néprajzi tanulmányok, pályamunkák, kiállítási forgatókönyvek, kérdőívek, bibliográfiák, nyomtatott anyagok (meghívók, plakátok, programfüzetek), sajtófigyelők, CD lemezeken rögzített feljegyzések és fotók. Az adattári anyagok jól tükrözik, nyomon követik az adott évek fontosabb tudományos projektjeit. Ezt igazolják a Dobozi monográfia megjelentetése idején leltározott Doboz néprajzát feldolgozó tanulmányok, a Magyarországi Szlovákok Néprajzi Atlaszához készült gyűjtések nagy mennyiségű anyagai az ország egész területéről, valamint a szlovák és román néprajzi és tájnyelvi adatok. Az adattári anyagok a megye szinte minden településének néprajzát érintik, és a népi kultúra legkülönbözőbb területeit fogják át. Különösen jelentősek, kuriózumnak számítanak a megyei szlovákok hagyományaira vonatkozó feljegyzések, írások. Megfigyelhető, hogy a 2000-es évektől, a számítógépes feldolgozások időszakától egyre kevesebb anyag került a múzeum néprajzi adattárába.

A fényképek tekintetében még inkább jellemző, hogy a digitális fotók korszakában komoly nehézséget jelent számunkra ezek nyilvántartásba vétele, különös tekintettel arra, hogy egyetlen munkatárs kezeli a történeti gyűjteményt, az összes adattárat és a fotótár anyagát is. A néprajzi fotókat intézményünk soha nem kezelte külön. A jelenlegi felméréseink szerint a Munkácsy Mihály Múzeumban a színes dia tár 15%-a (9559 db-ból 1473 db), az archív fotóanyag 20%-a (2203 db-ból 451 db), a fotótár 25%-a (53653 db-ból 13676 db) néprajzi tárgyú ábrázolás.

Az archív fotó gyűjteményben a leggazdagabb a néprajzi terepmunkák és néprajzi táborok alkalmával gyűjtött családi képeket tartalmazó, főként Grin Igor és Ando György által gyűjtött anyag, de számottevő az immár tudatos dokumentálás szándékával megörökített képanyag, amely a népélet szinte minden fontos területét és a népi építészeti emlékeket örökíti meg. Az elmúlt 30 évben leltározott archív fotók közül kiemelésre érdemesek a békéscsabai népi lakóházakat, a tótkomlósi viseletet és az eleki románok hagyományőrző tevékenységét ábrázoló fényképek, melyek Tábori György és Csobai Lászlóné gyűjtése nyomán kerültek a múzeumba. A színes diák főként a néprajzi gyűjtések, táborok alkalmával készített helyszíni fotók és a gyűjteményben lévő tárgyakról készült műtárgyfotók. A fotótári negatív és pozitív képek változatos tartalmúak: terepfotók, dokumentumfotók, néprajzi kiállítások fotói, stb.

Az utóbbi években természetesen a néprajzi szakág munkája nyomán is rengeteg digitális fénykép készült. Ezek egyenkénti feldolgozására nincs sem humán erőforrás sem idő, ezért ezeket külső merevlemezen, évenkénti rendszerben és tematikus mappákba rendezve tároljuk. Elkészült viszont az összes adattári- és fotóleltárkönyv összes adatának excel táblákba rendezett számítógépes nyilvántartása, és folyamatban van a könyvtári anyag digitális nyilvántartásba vétele is.

LEGFONTOSABB KIADVÁNYOK

A Munkácsy Mihály Múzeum évi rendszerességgel megjelentette kiadványait, tudományos publikációs lehetőséget biztosítva a különböző területeken tevékenykedő múzeumi szakemberek számára, így nemcsak megyénkben, de országos szinten is betekintést kaphatnak a szakmabeliek és az érdeklődők a múzeumban folyó kutatásokba. A múzeum évkönyv és közlemények sorozataiban mindig helyet kaptak a megyei múzeumi szervezet keretében dolgozó néprajzos munkatársak írásai, de a múzeum szakemberei a regionális, lokális monografikus jellegű munkák előkészítésénél, kiadásánál is jelentős szerepet vállaltak.

A teljesség igénye nélkül itt említjük meg a legfontosabbakat, mint pl. az 1989-ben kiadott Dobozi tanulmányok vagy az 1993-ban megjelent Békéscsaba néprajza című monografikus köteteket. Az öt évenként Békéscsabán, részben a múzeum szervezésében megrendezett Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferenciákon elhangzott előadásokat tartalmazó kötetek ugyan a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában jelentek meg, de a szerkesztők között voltak a múzeum munkatársai, Grin Igor és Ando György is. Fennállása 100. évfordulójának tiszteletére egy önálló kötettel emlékezett meg a múzeum. A Száz év műtárgyai a Munkácsy Mihály Múzeumban 1899–1999 címet viselő kötet a néprajzi gyűjtemény történetét és néhány reprezentatív tárgyát is bemutatja.[9]

A Munkácsy Mihály Múzeum az Aradi Múzeummal együttműködésben 2004-től kezdődően 5 közös, néprajzi témájú, határokon átívelő, interetnikus PHARE CBC projektet valósított meg.[10] Minden projekt végén egy kutatási eredményeket bemutató kötet is megjelent a két múzeum közös kiadásában.[11] Említésre méltóak azok a kiadványok is, melyeket már több éve vagy évtizede múzeumunk munkatársai gondoznak, szerkesztenek, de finanszírozásuk nem a múzeum intézményi keretéből történik. Ilyenek a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában megjelenő szlovák és román néprajzi kiadványsorozatok, vagy a Magyarországi Románok Kutatóintézete által évente megjelentetett Izvorul (Forrás) című román néprajzi folyóirat.

A nemzetiségi szervezetekkel való jó együttműködésnek köszönhetően Ando György és Martyin Emília több önálló, saját néprajzi kötetet jelentetett meg a szlovák és a román szervezetek, kutatóintézetek kiadásában és finanszírozásával. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei sorozatban jelent meg Grin Igor Lakatos János sarkadi cigány népmeséit tartalmazó kötete, valamint a Debreceni Egyetem adta ki a szerző Szerb népi énekek című önálló kötetét.

2013-ban alapvetően megváltozott a Munkácsy Mihály Múzeum kiadványozási stratégiája. A tudományos évkönyv kiadása továbbra is elsőbbséget élvez, de intézményünk már nem a szűk szakmának szóló, a szakági munkatársak által írt tanulmányok megjelentetését, hanem tematikus évkönyvek kiadását kezdte meg. A munkatársak szakmai tanulmányainak megjelentetésére a honlapunkon biztosítunk lehetőséget, ugyanakkor szorgalmazzuk írásaik megjelentetését országos, regionális, megyei és városi kiadványokban.

A kiadványozásban nagyon fontos szempont továbbra is a tudományos alaposság, de közérthető, érdekes, grafikailag látványos kiadványok megjelentetésére törekszünk. A könyveink fogadtatása igazolta elképzeléseinket. Nagy sikert aratott az a két évkönyvünk is, amely nagy számban néprajzi tematikájú írásokat is tartalmazott. Az Ami csabai… múzeumi sorozatban megjelent Dedinszky Gyula: Vidám Csaba[12] című múzeumi évkönyv 1000 példányát hamar elkapkodták a múzeumlátogatók. A szintén ebben a sorozatban, Békéscsaba újratelepülésének 300. évfordulójára megjelentetett, a város történetéről és népéletéről szóló 300 érdekes, rövid írást tartalmazó CSABENSIS[13] című kötet immár megérte a második kiadást. Az első 1000 példány egy hét leforgása alatt elfogyott, ezért további 2000 példány megjelentetésére vállalkoztunk, melyek szintén sikeresen és gyorsan utat találtak az olvasókhoz. Jelenleg tervezzük a kötet harmadik kiadásának megjelentetését, ami a múzeumi évkönyveket tekintve országos szinten is példaértékű.

A múzeum kiadásában megjelent kiadványok egy része online elérhető az intézmény honlapján,[14] az Arcanum honlapján pedig minden kiadványunk digitálisan hozzáférhető.[15]

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK, JELENTŐSEBB IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK

A Békés megyei etnikai csoportokat bemutató első állandó történeti – néprajzi kiállítás 1980-ban nyílt meg, s egészen 2002-ig volt látható. A Néprajzi csoportok Békésben a XVIII – XIX. században című, több mint két évtizedet megért állandó kiállítás lakóházbelső részleteken és viseleti anyagon keresztül mutatta be a megyében élő nemzetiségek népi kultúrájának sajátosságait, hasonlóságait és különbözőségeit. A XXI. század elejére már kivitelezésében elavult kiállítást a 2003 tavaszán megnyílt Azonosság, másság, sokszínűség című új állandó kiállítás váltotta fel. A kiállítás közel 200 négyzetméteren, újszerű szemléletben mutatta be a Magyarország legszínesebb etnikai összetételű megyéjében élő magyarság és nemzetiségi lakosság (szerbek, románok, szlovákok, németek és romák) történetét és néprajzát, az együttélés évszázadai alatt bekövetkezett kölcsönhatások során kialakult sajátos népi kultúráját. A kiállítás 2010-ig volt látogatható a Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállításaként. Azóta a megyei múzeumi szervezet honlapján megtalálható virtuális tárlaton láthatóak a magyarországi szlovák és román nemzetiség tárgyi kultúrájának reprezentatív emlékei.[16]

A Munkácsy Mihály Múzeum az európai uniós források felhasználásával végrehajtott teljes rekonstrukciót követően 2008-ban nyitotta meg új állandó kiállítását, melynek néprajzi része gazdaságnéprajzi kiállítás volt Hagyományos gazdálkodás Békés megyében címmel. A sikeres állandó kiállítás néprajzi tematikai egységét az épület bővítési munkálatai miatt 2017-ben lebontottuk, helyét az új interdiszciplináris állandó kiállítás vette át.

2014-ben nyílt meg a CsabaParkban az erre a célra létrehozott különálló épületben a Kolbászmúzeum nevű új állandó kiállítás, mely kialakításának szakmai háttérmunkájában jelentős szerepet vállaltak a múzeum munkatársai. Ezen kívül több településen, így például a kondorosi csárdában, Biharugrán és Almáskamaráson rendezett állandó kiállítás létrehozásában is közreműködtek.

A múzeumi feladatellátás, a múzeumok funkciója a XXI. század elejére megváltozott. A hagyományos múzeumi szakmai feladatok (gyűjtemények bővítése, nyilvántartása, megfelelő körülmények közötti őrzése, a műtárgyak állapotának javítása, restaurálása, a gyűjteményi anyagok tudományos feldolgozása, stb.) mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kap a múlt tárgyi örökségének a közönség számára való korszerű eszközökkel történő közvetítése kiállításokon és programokon keresztül. Színvonalas, magas tudományos, kulturális igényeket kielégítő, nagy létszámú látogatót vonzó tárlatok rendezése a cél. A színvonalas kiállításokra igény van, ezért feltétlenül szükség van a régi kiállítási módszerek megújítására, hiszen látványos, interaktív, közönségbarát, modern szemléletű kiállításokkal biztosítható csak a magas látogatószám és az ebből következő bevétel.

Ezeknek a szempontoknak a figyelemvételével készült el 2020–2021-ben az „utazás TÉRben és IDŐben című új állandó kiállítás két egysége Békéscsaba az évezredek idővonalán és Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala címmel. Az új állandó kiállítás az eddigi gyakorlathoz képest merőben más koncepció alapján készült. Nem szakáganként, a legértékesebb műtárgyi anyag bemutatása volt a célunk, hanem egy idővonalra felépítve kívántuk – természetesen elsősorban gyűjteményeinkre alapozva – kontextusba helyezni Békéscsaba és Békés megye kultúráját, kitekintéssel Magyarország és a világ jelenségeire az adott korszakokban. Már a tervezés időszakában a legfontosabb volt a feldolgozott gyűjteményekre alapozott, szakmailag átgondolt, világos koncepció, amelynek célja nem a csak a bemutatás, hanem a problémafelvetés és ismeretközvetítés.

A kiállítás a teret úgy tagolja, hogy nem információáradattal találkozik a látogató, hanem szabadon eldöntheti, mit kíván megnézni, illetőleg a különböző részegységeknél bepillanthat a kulisszák mögé. Nem választja el a különböző szakági gyűjteményi darabokat, hiszen a látogató nem szakágak szerint gondolkodik, hanem kontextusba helyezett eseményeket, jelenségeket, tárgyakat, összefüggéseket, válaszokat keres. A látogatói szabadságot szolgálja, hogy az állandó kiállítás nem agyonzsúfolt, hanem kiemeli a lényegi elemeket, biztosítja a hozzáférést a reprezentatív, legszebb, legértékesebb műtárgyakhoz, adott kontextusba helyezve ezeket. Ezeknek az önmagunkkal szemben megfogalmazott elvárásoknak a megvalósítása a különböző szakágak munkatársainak szoros együttműködésével és látványtervező szakemberek bevonásával történt. Az új formai megoldások alkalmazása során azonban nem hagytuk figyelmen kívül a műtárgyvédelmi és biztonságtechnikai szempontokat és szabályokat.

Az állandó kiállítások mellett az elmúlt 30 évben megvalósított időszaki kiállítások közül említésre méltó a népi gyermekjátékokat bemutató, közösen szervezett, a megyei múzeumi hálózat múzeumainak anyagát felvonultató interaktív, látványos vándorkiállítás, amely bejárta a megyei hálózat összes múzeumát. Említésre méltó a múzeumunk nagytermében Jövőnk a múltunkban címmel megrendezett kiállítás, amely látványos módon, újszerűen mutatta be a magyarországi szlovák települések néprajzi hagyományait, valamint a Pusztaiak. A pásztorok világa címmel Kunkovács László fotográfiáiból és a néprajzi gyűjtemény anyagából válogatott tárgyakat szerepeltető csárda enteriőrből álló kiállítás. Néprajzos munkatársaink, Grin Igor, Ando György, Martyin Emília, a nemzetiségi szervezetek és helyi közösségek kezdeményezésére több településen rendeztek néprajzi kiállításokat, elsősorban valamilyen jeles alkalomhoz kapcsolódóan. A nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően több időszaki kiállítás megrendezésére került sor. Az Aradi Múzeummal közösen megvalósított PHARE CBC projektek eredményeként mind az 5 projekt kapcsán időszaki kiállításokat rendeztünk a vizsgált témakörben. A nagyváradi Körös-vidéki Múzeum Régi román üvegikonok Erdélyből című, a múzeum Tégla Termében rendezett nagysikerű kiállítás viszonzásaként a Munkácsy Mihály Múzeum A csabai kolbász titka című néprajzi kiállítást mutatta be a nagyváradi múzeum akkori épületében, a püspöki palotában. Az utóbbi kiállítást nagy sikerrel mutattuk be a szlovákiai múzeumokban is, Kassán, Zsolnán és Tőketerebesen.

Az 1989–2018 közötti időszakban, a megyei hálózat keretein belül és a városi fenntartás idejében is, számtalan kisebb néprajzi kiállítást rendezett a Munkácsy Mihály Múzeum, sokszor együttműködésben más intézményekkel ill. szervezetekkel, melyek közül csupán néhányat említünk meg a változatos tematika érzékeltetése céljából: A magyarországi horvátok népművészete, A mézeskalács, Hagyományos famegmunkálás Szlovákiában, 100 év műtárgyai, A csabai kolbász, Terített asztalnál – az országos textiles konferenciához kapcsolódó kiállítás, Viseletek régen és ma, A csabai disznótoros, Csabai fésűsmesterség, Békés megyei népi textíliák, Illés Károlyné, a Népművészet Mestere életmű kiállítása, stb.

A beszámolók adataiból kiderül, hogy a 2000-es évek első évtizedében egyre inkább megcsappant a múzeum falai között rendezett néprajzi kiállítások száma, viszont továbbra is sok kiállítást rendeztek a néprajzos munkatársak változatos külső magyarországi és külföldi (főként szlovákiai és romániai) helyszíneken. Meglepő módon a néprajzi kiállítási tematika kiszorult a múzeum falai közül, helyét a képzőművészeti kiállítások dömpingje vette át.

Meggyőződésünk, hogy a jövőben szorgalmazni kell a néprajzi témák megjelenését a múzeum kiállítási terveiben és nem kell elhatárolódni az ún. „nagyot szóló tárlatoktól“ sem, amelyek a lakosság számára vonzóak, továbbá azoktól a tárlatoktól sem, amelyek valami újdonságot, meghökkentőt visznek a kiállítóterekbe. Ennek jegyében rendeztük meg 2020 őszén Az elmúlás néprajza – Halálkép és halottkultusz című kiállításunkat.

INTÉZMÉNYI KÜLDETÉS, KONCEPCIÓ, TUDOMÁNYOS PROJEKTEK, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, JÖVŐKÉP

A Békéscsaba Megyei Jogú város által fenntartott Munkácsy Mihály Múzeum több mint száz éve tölti be a tudományos, múzeumi szakmai, illetve közművelődési feladatkörét. Az 1899-ben megalakult Békéscsabai Múzeum-Egyesület célja volt a „köz” művelése, felemelése, az értékek felkutatása, megőrzése és feldolgozása, illetve bemutatása. A múzeumnak jelenleg is helyet biztosító, napjainkra új épületszárnyakkal kibővült épület ma is ezeket a fő célokat szolgálja.

Már a múzeum alapításakor megfogalmazódott a későbbi intézmény alapszabálya, mely meghatározta az intézmény legfontosabb, máig érvényes feladatkörét: gyűjtés, tudományos feldolgozás, bemutatás, azaz értékmegőrzés és közművelődés. A Munkácsy Mihály Múzeum célja egy új típusú élményigényt kielégíteni szándékozó, látogatói elvárásokhoz igazodó, a helyi kulturális javak, tárgyi és szellemi emlékek talaján felépített programközpontú, valódi ízlést, szolgáltatási kínálatot adó múzeum működtetése. Fontos cél továbbá az intézmény tudományos tevékenységének erősítése, színvonalas, látogatóbarát kiállítások szervezése, kiemelkedő városi, megyei rendezvények lebonyolítása, a gyűjtemények tervszerű fejlesztése, ezen gyűjtemények hagyományos és digitális nyilvántartásának állományvédelmi előírásoknak megfelelő precíz vezetése és a műtárgyvédelem biztonságtechnikai követelményeinek javítása.

A néprajzi szakág és feladatkör fejlesztési irányai szorosan kapcsolódnak a múzeum intézményi koncepciójához és stratégiájához. A néprajz területén megtartandó és fejlesztendő területek között kiemelt helyen szerepelnek a gyűjteményfejlesztés, a tudományos tevékenység (hazai és nemzetközi tudományos projektek), valamint a kiállítások.

A néprajzi gyűjtemény fejlesztési stratégiájának legfontosabb céljait az alábbiak szerint fogalmaztuk meg:

• Fontos a kortárs tárgyak integrálása a gyűjteménybe, minden olyan néprajzi tárgy gyűjtése, amivel jelenünk értelmezhetővé válik (pl. jelenkor tárgyainak, a közelmúltbeli városi élet hétköznapi tárgyainak gyűjtése).
• Törekedni kell a Békés megyére és Békéscsabára vonatkozó archív fényképek gyűjtésére, hiszen általuk megismerhetővé válik a környék hajdani épített öröksége, kultúrája, sajátosságai, néphagyományai, amelyek nélkülözhetetlenek egy-egy témakör kiadványban, filmen, stb. történő bemutatásához.
• A műtárgyak elsődlegesen Békés megye településeiről származzanak, vagy Békés megye valamely településén készüljenek.
• Minden gyűjteményrész bővítése fontos és ajánlatos, de a mennyiségi helyett a minőségi gyarapításra kell törekedni.
• Kevésbé jellegzetes és a gyűjteményben tömeges mértékben reprezentált tárgyak múzeumpedagógiai hasznosítása célszerű.
• Elsőbbséget élveznek a néprajzi gyűjteményből hiányzó vagy ritkaságszámba menő tárgyak és tárgyegyüttesek. Törekedni kell a hiánypótlásra.
• A műtárgy kordokumentumként szolgáljon, a népi kultúra adott szegmensét mutassa be (kiállítások alkalmával, ill. a kutatók számára képet adjon az adott korról).
• Fontos a kiállításba szánt tárgyak szakmai feldolgozása, illetőleg a korábbi gyűjtések anyagának (tárgyi anyag, fotók, adattári anyag) feldolgozása.
• Figyelembe kell venni a modernizáció következtében megjelenő változásokat, különös tekintettel arra, hogy az emberek hagyományos kultúrához való viszonya is folyamatosan változik.[17]

A néprajzi tudományos munka irányainak meghatározásában hangsúlyt fektetünk továbbra is a nemzetiségi kutatásokra, a hiánypótló kutatások végzésére és a nemzetközi együttműködésben megvalósítandó projektekre, különös figyelmet szentelve a kutatások hasznosulására.

1990-től kiszélesedtek a múzeum nemzetközi kapcsolatai. A múzeum nemzetközi kapcsolatai között kiemelt szerepet kapnak a szlovákiai kapcsolatok, melyek főként kiállítások cseréjében, szakemberek kölcsönös konferenciákon, tanácskozásokon való részvételében, közös programok rendezésében mutatkoznak meg. A Kassai Önkormányzati Kerület Dél Zempléni Múzeuma és Kulturális Központja – Tőketerebes és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum több évre visszanyúló együttműködés keretében évenkénti rendszerességgel valósít meg a másik fél gazdag gyűjteményeit, sok esetben néprajzi anyagát bemutató kiállításokat.

Az utóbbi évtizedben egyre fontosabbá vált a romániai intézményekkel való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás és együttműködés. A Munkácsy Mihály Múzeum kapcsolatot létesített az aradi és nagyváradi múzeum munkatársaival. Az aradi és nagyváradi muzeológusok részt vettek a néprajzi táborok munkájában, a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai pedig az együttműködés keretében több romániai településen végeztek adatgyűjtést az interetnikus kapcsolatoknak, a nemzetiségek együttélésének vizsgálatát célozva.

Az aradi múzeummal való, az 1990-es években kezdődő együttműködés keretében közös kutatásokra, egymás gyűjteményeinek megismerésére, kiállítások cseréjére került sor. Ezek között említhetjük az Arad megye népművészetét bemutató kiállítást, amelyet Békés megye több településén, a Békés megyei múzeumi szervezet tagmúzeumainak kiállító termeiben láthatott az érdeklődő közönség. A két intézmény 2004-től kezdődően 5 közös, néprajzi témájú, határokon átívelő, interetnikus PHARE CBC projektet valósított meg. A projekt keretében dokumentumfilm, kiállítás és önálló web oldal készült a kutatási eredményekkel, illetőleg a kutatásban részt vevők konferenciákat is rendeztek a vizsgált témakörökben. A projektekben az Arad Megyei Múzeum (Románia) szakemberei, Sorin Sabău, Elena Rodica Colta, Gabriel Hălmăgean, és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága (Magyarország) kutatói, Ando György, Csobai Lászlóné és Martyin Emília vettek részt. Az öt projekt közül kettő a román kulturális minisztérium elismerésében részesült.

A Nagyváradi Körösvidéki Múzeummal való kapcsolat az 1980-as évekre nyúlik vissza. Az együttműködés keretében a két intézmény munkatársai szakmai tapasztalatcseréket és közös kutatásokat szerveztek a néprajz területén, viszonossági alapon, közösen elfogadott tervek alapján. E határon átnyúló kapcsolatokat szükséges bővíteni a Temes megyével és a temesvári múzeummal való kapcsolatfelvétellel, hiszen erre nemcsak az eurorégiós összetartozás, hanem az egymást kiegészítő gyűjtemények is kedvező lehetőséget biztosítanak.

A XXI. századra megváltozott a látogatók viszonya a múzeumhoz, akik az információáradat miatt már nem csak tudásközvetítést, hanem élményt is elvárnak, elavult helyett látványos, népszerű, interaktív kiállításokat.

A látogatóknak kínált néprajzi kiállítások szervezésénél fontos tényezőként kívánjuk figyelembe venni az alábbi tényezőket: felfedezhető legyen a kiállításban a tudományos műhelymunka, de ugyanakkor látványos, sok látogatót vonzó, újdonságot, esetenként meglepetést és tartós élményt nyújtó tárlatokat tervezünk.

Az intézmény küldetésének beteljesítésében, az értékközvetítésben jelentős szerepet tölt be az intézmény új állandó kiállítása, melynek célja, hogy kommunikáljon a látogatóval, közvetítsen ismereteket eredeti tárgyak által, legyen tudományos alapokon nyugvó, új szemléletű, látványos, adja meg a látogató szabadságát, képes legyen időszakosan megújulni, teremtsen kapcsolatot múlt és jelen között, szolgálja az oktatást, a különböző rétegekhez tartozó látogatók igényeit, állja meg a helyét a kulturális piacon.

A kiállítás speciális tervezési feladatokat is igényelt, hiszen a komplex ismeretanyagot és a különleges élményt biztosítani akartuk a fogyatékkal élő embertársainknak is. A többterű és többrétegű kiállítás térszervezésében figyelembe vettük az ő életsajátosságaikat is.

Tapasztalat, hogy a látogatókat egyre inkább érdekli a múzeumi háttérmunka, szeretnek bepillantani a kiállítások készítésének kulisszái mögé, ezért önreflexiós elemeket is terveztünk az állandó kiállításba. Lehetőséget kell teremteni a látogatói visszajelzésekre valamilyen formában a kiállításban. Célként fogalmaztuk meg, hogy olyan egységeket kell létrehozni, amelyek időközönként átalakíthatóak a látogatói igényeknek megfelelően, vagyis a látogatóknak beleszólásuk lehet a kiállítás alakításába. Olyan állandó kiállítást hoztunk létre, amely változó vagy változtatható egységeket, elemeket tartalmaz, reagálni tud a látogatói igényekre. Ehhez elengedhetetlen az intézményi kommunikáció hatékony működése (médiafelületek kihasználása, sajtótájékoztatók, hirdetések, interjúk, honlap, közösségi oldalak, stb.).

A múzeum 2013-ban született küldetésnyilatkozatában részletesen megfogalmazta tevékenységének legfontosabb jövőbeni irányait, melynek bevezetője összegzésképpen így fogalmaz: „A Munkácsy Mihály Múzeum feladata feltárni, összegyűjteni, tudományosan feldolgozni, a modern kor követelményeinek megfelelően mindenki számára közkinccsé tenni azokat a kulturális értékeket – kiváltképp Munkácsy Mihály hagyatékát, a megyében élő magyarság és nemzetiségek hagyományait – amelyek Békéscsabához, Békés megyéhez kötődnek. A Munkácsy Mihály Múzeumban a közelmúltban elkezdődött pozitív irányú változások, a tudományos tevékenység előtérbe helyezése, a szakmai munka átfogóbb koordinálása, a kiállítási, közművelődési tevékenység magasabb szintre való fejlesztése, a gyűjtemények naprakész kutathatóvá tétele, a múzeum városi, megyei, települési programokon való aktív részvétele, a technikai háttér jobb feltételeinek biztosítása, a személyi állomány szemléletváltása, munkamoráljának javulása a biztosítékai a megyei hatókörű városi múzeum jó működésének.

A NÉPRAJZOS TERÜLETEN DOLGOZÓK SZEREPVÁLLALÁSA A MÚZEUMPEDAGÓGIAI, ISMERETÁTADÁSI TERÜLETEN

A múzeumban dolgozó néprajzosok a múzeumi munka mellett sok egyéb programban vettek részt az elmúlt évtizedekben, egészen egyszerűen azért, mert erre igény mutatkozott, számos intézmény, szervezet vagy éppen projektvezető személy megkeresése által. Elsősorban említeném a változatos tematikával megtartott népszerűsítő előadásokat, melyeket iskolai csoportoknak iskolákban és könyvtárakban, nyugdíjas klubokban, vagy rendezvényekhez kapcsolt programként tartottak munkatársaink. Sok megkeresés érkezett rendezvényekhez, jeles alkalmakhoz kapcsolódó kiállítások rendezésére is az adott település népi kultúrája vagy annak legreprezentatívabb területe bemutatására. Ezek a kiállítások sokszor helyi gyűjtésű anyagok feldolgozásával, rendszerezésével, kontextusba helyezésével készültek el. A nemzetiségi bázismúzeum szerepkör miatt ilyen külső helyszíni kiállítások rendezésére nem csupán Békés megyében került sor.

A szakértői munkára való felkérés is sokrétű. Még mindig, bár egyre kevésbé jellemző, hogy bizonyos települések tájházat, faluházat, hagyományok házát, gyűjtemények házát kívánnak létrehozni a lokális identitás erősítése, az iskolai oktatás segítése céljából, melyhez múzeumunk néprajzosainak szakmai segítségét kérik. Ez általában a kiválasztott épület megfelelőségének meghatározását, az összegyűjtött tárgyi anyag válogatását, a kiállítási vagy az épület más népismereti tartalmú funkciója koncepciójának kialakításában való segítségnyújtást foglalja magában. Ezekre számos példa volt az elmúlt időszakban. A néprajzos muzeológusok szakértői munkájára volt szükség több ízben, amikor a magyar-román határon átcsempészni kívánt, lefoglalt műtárgyak, legfőképpen fára festett ikonok azonosítására, értékbecslésére volt szükség.

A kiállításokhoz nyújtott segítségen kívül gyakori a pályázati segítség kérése. A nemzetiségi szervezeteknek kiírt pályázatok összeállításához gyakran van szükség néprajzos szakember tanácsára, de a Szellemi Kulturális Örökség megyei referensi feladatellátásból adódóan is segítjük a közösségek munkáját az örökségelemek anyagának összeállításában. Hasonlóan hasznos a szakmai segítség a szakdolgozatok, pályamunkák, népismereti dolgozatok írói (egyetemi hallgatók, gimnáziumi tanulók, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület alkotó tagjai, stb.) számára, hiszen a néprajzos munkatárs a kutatószolgálat keretében nemcsak tárgyakkal és adatokkal segíti munkájukat, hanem több évtizedes szakmai, bibliográfiai ismereteivel, megszerzett tudása tapasztalataival is.

Az etnográfus tudására természetesen szükség van a múzeumpedagógiai munkában is. Mivel a múzeumban egyetlen múzeumpedagógus dolgozik, egyre fokozottabban volt és lesz szükség a muzeológus munkatársak aktív szerepvállalására ezen a területen is. Különösen érvényes ez, mivel az EFOP Infrastrukturális fejlesztés az élethosszig tartó tanulás feltételrendszerének kialakítása érdekében című pályázat eredményeképpen teljesen új, modern múzeumpedagógiai terek állnak rendelkezésre, illetőleg az új állandó kiállítás interaktív elemei is nagy lehetőséget kínálnak erre. Kiemelten fontos, sokrétűen hasznos feladatként a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai részt vettek általános iskolai és gimnáziumi szlovák és román népismereti tankönyvek írásában, összeállításában és szerkesztésében, ezáltal a kutatási eredményeket szakszerűen, de az életkori sajátosságoknak megfelelően ismertették meg az új generációkkal.

FILIÁK, TÁJHÁZAK, KIÁLLÍTÓHELYEK

A Garay u. 21. szám alatti fedett előtornácos és darufás oldaltornácos házban működik 1972 óta a békéscsabai szlovák tájház, ahol mennyezetes ágy, faragott-festett bútorok, jellegzetes szlovák szőttesek, népi cserépedények, családi képek, gazdasági és háztartási eszközök segítik a látogatót a csabai módos parasztok 19. századi életmódjának megismerésében. A klasszicista stílusban 1865-ben épült háromosztatú, alföldi típusú lakóház berendezése nagyrészt a Munkácsy Mihály Múzeum anyaga, de helyben gyűjtött tárgyakat is bemutat. A tájházat a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai rendezték be, hosszú évekig a múzeum filiáléjaként működött, jelenleg azonban a Békéscsabai Szlovák Önkormányzat gondozásában van, de a szakmai felügyeletet, a műtárgyak állagmegóvását továbbra is a múzeum néprajzosai végzik. Napjainkban a tájház nem csupán egy statikus épület, hanem élő organizmusként kapcsolódik a helyi szlovákok kulturális életébe, hiszen a hátsó részben található Áchim Terem számos hagyományőrző program, konferenciák, kiállítások és változatos szlovák kulturális programok helyszíne.

A magyarországi román nemzetiség egyetlen tájházát is a múzeum munkatársai rendezték be a Békés megyei Kétegyházán Grin Igor irányításával, 1984-ben. Bár a tájház nem tartozott sosem a múzeum fenntartásába, az intézmény a szakmai munka mellett kiegészítő műtárgyakkal segítette a tájház kiállításának létrehozását, mely kezdetben a települési, jelenleg pedig a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata égisze alatt működik.

A múzeumban dolgozó néprajzosok a megyében működő tizennégy tájház szinte mindegyikében nyújtottak szakmai segítséget, melyek közül kiemelésre érdemes a gerendási, a csorvási, a medgyesegyházi és a nagybánhegyesi tájház.

A Munkácsy Múzeumnak a központi épületegyüttesben működő kiállításokon kívül jelenleg egyetlen muzeális kiállítóhelye van, a régióban Gabonamúzeumként ismert Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely, mely Békéscsabán, a Gyulai út 65. sz. alatti egyfajta mini skanzenként hivatott bemutatni Békés megye gabonatermesztés-történetét. A Gyulai úti múzeumi együttes létrehozásának gondolata 1974-re nyúlik vissza. Az elhatározást az indokolta, hogy a jó minőségű búza miatt Békés megye évszázadokon át fontos szerepet játszott a gabonatermesztésben és feldolgozásban. A Gabonamúzeum létesítményei nem egyszerre, hanem egymást követően jöttek létre. A Gajdács tanya jellegzetesen alföldi, háromosztatú épülete eredeti helyén áll, 1824-ben épült, és az 1888. évi csabai árvíz után színnel, istállóval, hombárral és melléképületekkel bővült. A vert falazatú, döngölt agyag padozatú, szabadkéményes, nádtetős épület és annak berendezése a kisparaszti életformának állít emléket. Felújítására 2016-ban került sor pályázati forrásokból. A szín, a mezőgazdasági fejlődés következtében megjelent új gépek raktározására alkalmas építmény eredetije 1875-ben épült, és Vésztő település mágori határrészén Wenckheim Dénes uradalmán állt. A 19. század közepén épült szélmalom, mellyel 100 tanya gabonájának őrlését végezték 1953-ig, a Makó város határában volt Csókás pusztáról került át a Gabonamúzeum területére 1978-ban. A múzeum létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Vasvári Mihálynak és Cs. Szabó Istvánnak. Itt látható Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója és Emil Vitroel nagyváradi képzőművész Bőség című szimbolikus alkotása is.

Az idők folyamán a Gabonamúzeum több fenntartóváltáson ment keresztül. Jelenlegi gazdája, a Munkácsy Mihály Múzeum felvállalta a kiállítóhely területén lévő épületek és tárgyak ütemezés szerinti állagvédelmét, felújítását, valamint a kiállítóhely népszerűvé, „élővé” tételét múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és kulturális programok, nyári táborok helyszínre szervezésével.

---