Kemecsi Lajos

A Néprajzi Múzeum működése

1989–2020

Az 1989-ben megjelent országos körképet tartalmazó kötet számára Selmeczi Kovács Attila által írt intézménytörténeti összefoglalás óta nem készült célzott, újabb, ilyen jellegű munka. Számos résztanulmány, gyűjteménytörténeti elemzés született viszont, több elméleti igénnyel írt meghatározó jelentőségű írás mellett.[1] Intézménytörténeti szempontból minden esetben különösen tanulságos minden külső szempontból megvalósult értékelés figyelembevétele. A Magyar Néprajz kézikönyvnek a sorozatot teljessé tevő 2011-ben megjelent kötetében tömör értékelés olvasható a Néprajzi Múzeum utóbbi évtizedeire vonatkozóan.[2] Paládi-Kovács Attilának a néprajzi kézikönyvben megfogalmazott véleménye szerint a budapesti Néprajzi Múzeum kiállításai mellett főként gyűjteményeinek igényes feldolgozásával, tárgykatalógusainak (A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai) és népművészeti tematikus monográfiák (Magyar népművészet) sorozatának megjelentetésével szolgálta a múzeumi tárgykollekciók tudományos feldolgozásának, értelmezésének ügyét.

Egy közgyűjtemény tevékenységének hitelességét és jelentőségét elsősorban a gyűjteményeinek jellemzői alakítják. Az utóbbi harminc évben zajlott gyűjteménygyarapodás bemutatása szoros összefüggésben van az évek óta zajló költözéselőkészítési munkával, amely érdemi előrelépést hozott a nyilvántartási területen is. Így váltak pontosíthatóvá a vonatkozó adatok.

Az alábbi grafikonból megismerhető gyarapodási jellemzők alátámasztják az intézmény éves munkajelentéseiben gyakorlatilag a teljes korszak idején általánosan jellemző módon hangsúlyozott tényt, hogy elsősorban forráshiány miatt nem nyílt lehetőség tervszerű gyűjtésre. Néhány kivétellel, meghatározó módon célzott pályázati források bevonásával lehetett a műtárgygyűjtemény gyarapítását menedzselni. További önkorlátozó szerepe volt a megoldatlan raktározási helyzetnek. A túlzsúfolt gyűjteményi raktárakba a kisebb gyarapítások elhelyezése is különös kihívást jelentett a Kossuth téren vagy a törökbálinti depóban.

A grafikonon feltűnő növekedést jelző ugrás, a külső körülményekkel szoros összefüggésben csak 2018-tól működhetett. Ez összefügg a raktárrendezésből, revíziókból származó belső gyarapodásokkal és egyes sikeres forrásbevonással megoldott célzott szerzeményezéssel egyaránt. A revíziók soha nem jelentenek egyirányú folyamatot, hiszen az esetenként több évtizedes (s előfordult, hogy évszázados) nyilvántartási hiányosságok tisztázása, felszámolása igen gyakran komoly selejtezési, törlési eredményre vezetnek. Különös kihívást jelentetett az utóbbi években, hogy bár a csomagolás és költözés időszakában extra megterhelést jelent minden új gyarapítás, viszont egyes akár nagy darabszámú gyűjtemények intézménybe kerülése stratégiai okokból halaszthatatlan feladatként jelentkezett. Különösen igaz ez a veszélyeztetett magángyűjtemények megszerzésére.

A KORSZAKOLÁS JELLEMZŐI

A most összefoglalásra kerülő három évtized a Néprajzi Múzeum történetének egy sajátos szempontból szinte példátlan stabilitást mutató periódusa, minden intézménytörténeti program, szaktudományi változás, személyi átalakulás ellenére. Ebben a 30 évben ugyanis nem került sor az intézmény kényszerű költözésére – igaz, hogy a bemutatásra kerülő időszak utolsó éveit az utolsónak szánt és tervezett végső költözés előkészítése és megvalósítása határozta meg elsőrendűen, ám a tanulmány írásakor az intézmény főépülete még a Kossuth téren működött.

A Néprajzi Múzeum épületének története végig kísérte az intézmény másfél évszázados működésének teljes időszakát. Számos költözés után 1975-től birtokolta épületét a Parlamenttel szemben a Kossuth téren. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kúria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum, elköltözve a népligeti iskolaépületből, a Kossuth téren kapjon helyet. A Néprajzi Múzeum utóbbi harminc éves története szempontjából meghatározó volt és maradt a székhelyének kérdése. Az intézmény külső megítélésében az olyan kommunikációs tényező sem elhanyagolható, mint az intézmény egyedi, állandó székhelye által társadalmilag megszilárdult képének hiánya. A Kossuth téri elhelyezés időszakát ciklikusan végig kísérték újabb kiköltözési ötletek és szándékok. Közvetve ennek is volt hatása a múzeumi gyűjtemények formációs folyamataira, miként más szinten az eredetileg nem múzeumi célra emelt épület raktározási, kiállítási munkavégzési belső adottságainak is.[3] A beköltözést követően számos komoly átalakítás zajlott az épületben a műtárgyvédelmi, kiállítási, szakmai funkciók megteremtésének szándékával. A legjelentősebb és koncepciózus elképzelés a Palotából Múzeum címet viselő program volt. A Néprajzi Múzeum nyilvános múzeumi tereinek használatát alapjaiban gondolta újra és alakította át 2009-2010-ben. A megvalósítás során az épület több reprezentatív belső tere teljes egészében visszanyerte eredeti állapotát és funkcióját (bejárati előcsarnok), míg az új fogadótér kialakítása a 21. századi múzeumlátogatók igényeit szolgálja. Mindezek mellett – a komplex átalakítási program következtében – az épület múzeumi funkciója az alkalmazott modern technikának köszönhetően sokkal hangsúlyosabbá vált a központi reprezentatív terekben (például a bejárati fogadótérben és a központi aulában elhelyezett, múzeumról szóló multimédiás programok kapcsán).[4]

Az intézménytörténeti összefoglaló írásakor már évek óta zajló gondos előkészítő és tervezési folyamat eredményeként végleges és ez alkalommal története során először, saját céljaira tervezett és megépített objektumokba költözik az intézmény. A kulturális intézmények, így a múzeumok történetének elemzésekor általánosan alkalmazott megoldás azok vezetőinek működését korszakjelölőként értékelni, esetenként elemezni.[5] Megítélésem szerint hiteles intézménytörténeti elemzésnek azonban nem szerencsés automatizmusként kezelnie a vezetőváltásokat „korszakhatárként”. A múzeumi működés összetett folyamat és számos elemének megvalósítása hosszú évekig tartó előkészítést igényel. Ezért nincs értelme egyes főigazgató váltások időpontját alapul venni az elemzések kiindulási pontjaként. Nyilvánvaló az is, hogy akár évtizedes hagyományú programok, tevékenységi területek esetében szűklátókörű és alkalmatlan vezetői beavatkozás az átgondolt fejlesztés helyetti indokolhatatlan lezárás vagy az erőltetett radikális irányváltás.

A most bemutatásra kerülő idő intervallumban a Néprajzi Múzeumot öt főigazgató vezette. A nagyformátumú, az intézmény történetének egyik leghosszabb periódusában vezető Hoffmann Tamás főigazgatói működésének utolsó éveivel kezdődött ez az időszak. Őt követte 1992-től utódja, Hofer Tamás, akinek egy ciklusra (5 év) terjedő működése az útkeresés és az intézményi küldetés átpozícionálásának szándékát tükrözte. Az ő nyugdíjba vonulását követően Fejős Zoltán három cikluson keresztül 1997-től 2013-ig vezette a Néprajzi Múzeumot. Az ezredfordulótól kezdve a Néprajzi Múzeum a muzeológiai kutatások és a néprajzi múzeumi reprezentáció megújításának egyik legfontosabb magyarországi intézményévé vált. Fejős Zoltán egy esztendőre kiterjedő kutatói ösztöndíjas távollétének idejére Szarvas Zsuzsanna főigazgató-helyettes irányította a múzeumot megbízott főigazgatóként 2010-11-ben.[6] Akkor zajlott a Kossuth-téri „korszak” legnagyobb infrastrukturális fejlesztése, a látogatóbarát körülmények megteremtésének igényével. 2013-tól Kemecsi Lajos a múzeum főigazgatója. Az utóbbi esztendők legfontosabb történései az intézmény megújulásának szó szerint teret kínáló új épületek tervezésével, kivitelezésével, a költözés rendkívül bonyolult feladatainak kihívásaival és nem utolsó sorban az új állandó tárlatok előkészítésével összefüggésben zajlottak.

A Hoffmann főigazgató által irányított Kossuth térre költözést követő időszak az intézmény új funkciójának kidolgozását igényelte. Ez a tudományos elemzőmunka átalakításában, viszonylag önálló fölfogásának képviseletében és a közművelődési, közönségkapcsolati munka – kiállítások, kutatószolgálat, múzeumpedagógia – kiszélesedésében valósult meg. A gyűjteményfejlesztésben és a tudományos munkában erőteljesen éreztette hatását a hosszú ideig elhúzódó költözködés, majd a nyomában járó állományrendezési feladatok terhe, továbbá a napi múzeumi kötelességek ellátásának új követelményei és a kiállítások számának növekedése.[7]

A múzeum alapvetően megváltozott életformája meglehetősen nagy terhet rótt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiválása után megcsappant szaktudományos állományra. A kedvezőbb feltételeket kínáló akadémiai munkahelyek további elszívó hatását a múzeum nem tudta ellensúlyozni, így az 1980-as évek közepére egykori szakemberei nagyobb részét elvesztette. Ennek eredményeképpen a tudományos kutatómunkában is mind erőteljesebben érvényesült a fiatalabb generáció kezdeményezése. A korábbi egyéni monografikus kutatások helyébe új szemléletmódú és módszertani kísérletező vállalkozások léptek, jobbára pályázati rendszerben támogatott kutatások képében.[8] A korszak zárásaként is értékelhető a több évtizedes hiány pótlásaként nehéz és sok vitával is terhelt előkészítési folyamat eredményeként 1991-ben megnyílt új magyar állandó tárlat, A magyar nép hagyományos műveltsége címmel. Ez a kiállítás több megújítás és egy műtárgyösvénnyel való kiegészítést követően az épület látogatók előli bezárásáig, egészen 2017. decemberéig volt látogatható.

Az intézmény kiállításain, kutatási irányain érződött, hogy Hoffmann Tamás saját érdeklődésének egyik alapproblémája volt a termelés és a fogyasztás viszonyának kérdésköre. Számos kísérletet tett az irányítása alatti évtizedekben annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a parasztságnak a 19. század közepéig tartó kisüzemi termelése és társadalmi modernizációja az iparosítás és technikai újítások hatására hogyan alakul át. Miként válik a parasztság árutermelővé, s ezáltal hogyan polgárosodik. További izgalmas kérdésként szerepelt, hogy a fogyasztás szerkezete és stílusa mennyire következik a termelésből, vagyis fölhalmozó, reprezentációra törekvő lesz-e és ezáltal generálja a népművészet idealizációs folyamatát. További erőteljes kiállítási és kutatási tematika volt az életmód és a mindennapi élet ábrázolása. Ehhez szorosan kapcsolódik az archívumi kutatásokat évtizedekre formáló hosszútávú inventárium kutatások elindítása (1978) és folytatása a Néprajzi Múzeumban.[9]

Hofer Tamás 1992-ben vette át az intézmény vezetését Hoffmann Tamástól. Komoly várakozás előzte meg érkezését és vezetői ciklusát mindvégig a kényszerű kompromisszumok és feszítő külső feltételek szorításában volt kénytelen megélni. Vezetői működése a kiterjedt és széleskörű nemzetközi ismereteire is építő újrapozícionálási szándékkal értékelhető. Az adottságként kezelt infrastrukturális és személyi feltételek változtatására kevés esélye nyílt főigazgatóként. A Néprajzi Múzeum küldetésének modernizálásához kézenfekvő eszközként fordult az általa otthonos és ismert társadalmi-történeti kérdésekre reagáló időszaki kiállítások megoldásához. Tudományos kutatási műhelyként nem kezdeményezett radikálisan új irányokat és a publikációs formák terén is megmaradt a hagyományos értékek megőrzésének szándékánál. A néprajz és antropológia tudományos diskurzust igénylő folyamataiban személye kiválóan megfelelt a konszenzust teremteni képes és elfogadott mérvadó szereplő helyzetének. Irányítása alatt indult el a Néprajzi Múzeum a fölismerhető egyre gyorsuló pályán a korszerű közgyűjteménnyé válás felé, a modern múzeumi küldetést támogató feladatvállalással. Az intézmény merőben új tudományos és közművelődési feladatának érdekében alakult meg már 1985-ben a Néprajzi Filmstúdió, amely az archív filmek felújítása mellett néprajzi dokumentumfilmek készítésével napjainkra százezer métert meghaladó anyaggal rendelkezik. A jobbára 16 mm-es filmek korszerű kezelése és forgalmazhatósága miatt 1995-ben megkezdődött a teljes filmanyag feltárása, katalogizálása és videotechnikára való átírása. A filmdokumentumok többsége az 1940-es évek elejétől az 1960-as évek vége közötti időből származik, pótolhatatlan értékű anyagot képvisel.[10]

Hofer Tamás nyugdíjba vonulását követően hozzá hasonló komoly várakozás előzte meg Fejős Zoltán főigazgatói működését. A szintén korábbi évtizedes közvetlen munkahelyi tapasztalattal rendelkező, a korszerű társadalomtudományi szférában elismert kutatóként értékelt Fejős Zoltán jogosan fogalmazott a 2000-ben megjelent a Néprajzi Múzeum Gyűjteményeit elemző monstre vállalkozás bevezetőjében, hogy az intézmény, amely egyfelől jellegében, másfelől a neki tulajdonított szerepében a korábbiakhoz képest sokszorosan megváltozott, a 20. század végén ismét a szakma „frontvonalába” került. Ezt elősegítette, hogy a tudományos preferenciák között megkülönböztetett szerepet kapott a kultúra reprezentációjának kérdése, ami a múzeumi tevékenység széles skáláját érintette.[11] A vidéki múzeumhálózat átalakulásaival párhuzamosan zajló kultúrpolitikai folyamatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a Néprajzi Múzeum, mint országos szakmai irányító, koordinációs központ viszonylagos elsőbbséget élvezett. Ez a helyzet az 1997-es kulturális törvényig maradt fönn, mely megszüntette az országos múzeumok, így a Néprajzi Múzeum irányító szerepét még a szakfelügyelet terén is. Ezt követően az intézmény gyakorlatilag a 21. század második évtizedéig hivatalos, jogi és szervezeti háttér nélkül, kiterjedt tudományos, közművelődési, állományvédelmi tevékenységével, országos muzeológusi konferenciák szervezésével töltötte be szerepét.[12]

A 21. században a magyar paraszti élet és a távoli kontinensek kultúrájának bemutatása mellett hangsúlyos lett a kortárs társadalmi jelenségek dokumentálása is. Érzékelhető hangsúlyváltásként felgyorsult az egyes gyűjtemények feldolgozása és digitalizálása. A múzeum számos új könyvsorozatot indított el, kutatási programokat valósított meg, sikeres hazai és nemzetközi kiállításokat rendezett, népszerű múzeumpedagógiai programokat szervezett. 1998 óta Tabula néven jelent meg a Néprajzi Múzeum új periodikája, melyben a közkultúra, a jelenkor tömegkultúrájának, divatjainak problematikáját elemző írások is helyet kapnak. Hasonló irányultságúak, de a múzeumi funkciókhoz (tárgyszerzeményezés, konzerválás, megőrzés, kiállítás) szorosabban kapcsolódó kiadványok a MaDok Könyvek és MaDok Füzetek című, a jelenkor tárgyi világát dokumentáló új sorozatok is. Fejős Zoltán kiemelt szerepvállalása mellett a múzeumi kollektíva kiemelkedő vállalkozása és eredménye a szerzeményezés történetét, a tárgykollekciók születését, gyarapodását egyenként és külön – külön is elemző, dokumentáló A Néprajzi Múzeum gyűjteményei című kötet.[13]

A Néprajzi Múzeum az utóbbi negyedszázadban nagy lépéseket tett archívumainak nyilvántartása, digitalizálása, anyagainak közreadása terén is. A fényképek, diapozitívok, a rajzgyűjtemény, a mozgófilmek egyre többször önálló albumban, kiállításokon és vetítéseken is megismerhetővé váltak. Megjelentek a Néprajzi Értesítő újabb kötetei, és 2003-ban kiadták az 1900-2000 közötti évfolyamok, kötetek teljes repertóriumát. A Néprajzi Múzeum könyvtára gondoskodik a Magyar Néprajzi Bibliográfia című sorozat újabb (éves) anyagainak összeállításáról is.[14]

Országos szintű intézményi szerepvállalásként indult és teljesedett ki az egyértelműen Fejős Zoltán főigazgatóhoz kötődő korszerű nemzetközi mintákat is figyelembe vevő komplex program a MaDok.[15] A 2002-ben az intézmény által szervezett kaposvári néprajzos muzeológus továbbképzésen kezdeményezett jelenkor-dokumentálási programként indult. Véglegesült a jelenkor-dokumentálás adatbázisának a szerkezete, megkezdődött az egyes néprajzi, illetve társadalomtörténeti, egyetemi intézményekkel való kapcsolatfelvétel. A program indításának meghatározó fölismerése, hogy a múzeumi gyűjtemények bővülésének, gyarapodásának egyik hosszú távú lehetősége a jelenkor dokumentációja. Fejős Zoltán a Tabula folyóirat alapítójaként széles körű fórumot teremtett a néprajzi-antropológiai kutatások számára, a MaDok-füzetek és MaDok könyvek sorozatának elindítása pedig a jelenkorkutatás, a kortárs muzeológia fogalomkészletét, megközelítésmódját újította meg, helyezte korszerű alapokra. A Néprajzi Múzeum a MaDok-program keretében közel két évtizede kínál segítséget a kul­túrtör­téneti, társadalmi múzeumok és szakemberek számára a jelenkutatás koordinálásában. A MaDok program rendszeresen működő elemei voltak az indulást követő évtizedben: gyűjtemény­gya­rapítási pályázat a hálózatban lévő intézmények számára, a Kiállítási Dominó kiállításainak cseréje (Domino Remix, 2006), módszertani konferenciák szervezése a múzeumi jelenku­tatás ke­re­tében folytatott gyűjteménygyarapításról és a kiállításokról, s a kon­ferenciák anyagainak publikálása.

Az utóbbi években a MaDok program több súlypont váltáson keresztül formálódott. A program részei különböző intenzitással működtek az egyes években a hozzájuk rendelt források kiszámíthatatlan, viszont gyakorlatilag folyamatosan csökkenő tendenciáihoz igazodva. Népszerű eleme volt a programnak a hálózati szereplők számára kínált gyűjtemény­gya­rapítási pályázat, tájékoztató film készítése a MaDok-ról, módszertani konferenciák szervezése.

A Fejős Zoltánt követő Kemecsi Lajos főigazgatói kinevezése (2013) után az évek óta fokozatosan gyengülő minisztériumi támogatás miatt passzívabb program számára új kitörési pontok és stratégia kialakítása vált szükségessé. 2013-ban a MaDok Programban kiemelt szerepet kapott az oktatás (elsősorban a TÁRGYAS_RAGOZÁS kiállításra építve). A program sikerét mutatja, hogy a Néprajzi Múzeum a kiállítás múzeumpedagógiai programja révén ebben az évben múzeumpedagógiai nívódíjat is nyert. A kísérletezés és a kutatás mellett 2015-től újra megjelent a programban a kiállítási munka, ami azért fontos, mert a leginkább látható része a múzeumi eredményeknek. Kiemelt szerepet kapott egy kísérleti, városi kiállítóhely kialakítása, ennek a kulturális életbe és a múzeumtudomány közegébe való integrálása. A MaDok LABOR-ban kísérleti jelleggel két projekt valósult meg 2014-15-ben: Tárgymutató és Múzeumháló címen. A korszerű szemléletet képviselő kutatói együttműködésre épített Ellenpedagógia a tóparton című kiállítás a Program tudományos és kommunikációs eleme is volt egyben. 2014 év végén OTKA támogatással megjelent Az otthon tárgyai. Képeskönyv a magyarországi bevándorlók tárgykultúrájáról című MaDok kötet. A migráció témájának jelentőségét és aktualitását a hazai társintézmények közül elsőként a Néprajzi Múzeum ismerte föl. A célzott tudományos OTKA kutatás szorosan kapcsolódott a MaDok programhoz.

Frazon Zsófia tapasztalataira építve sikerült egy korábban ki nem használt lehetőséget megragadni és célzott, a MaDok kutatást támogató OTKA pályázatot elnyerni (2014-2018). A pályázat segítségével a MaDok-program módszertani alapkutatást indított el: Mai tárgyak, mai emberek, társadalmi múzeumok. Út a részvételen és együttműködésen alapuló múzeumok felé címen. A kutatás céljai között hangsúlyosan szerepelt a több mint másfél évtizede működő MaDok-program módszertani kereteinek a kritikai feldolgozása, lehetséges új alapokra helyezése. A kortárs múzeumi tudományos szcénában is példaértékű pályázat eredményeként sikeres és korszerű módszertan mentén elkészült a…Nyitott Múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum című kézikönyv 2018-ban.[16] A kortárs kutatások országos kompetenciaközpontként kibontakoztatható fejlesztése a Néprajzi Múzeum kultúrstratégiai intézményi működésének (2019) az egyik szándékolt irányaként értékelhető.

Szintén országos szintű szerepvállalása bontakozott ki a Néprajzi Múzeumnak a 2000-es évek elejétől az állományvédelem területén Fejős Zoltán főigazgató és Balázs György főigazgató-helyettes irányításával. A múzeumi gyűjtemények anyaga elérhetőségének az elsődleges feltétele, hogy az ott őrzött tárgyak, dokumentumok hosszú távon épen megőrződjenek. Az intézmény stratégiájában ezért központi kérdéssé vált a raktári feltételek megfelelő biztosítása, valamint a preventív jellegű állományvédelem. A Néprajzi Múzeum az ezen a területen elért eredményeit és megszerzett tapasztalatait közvetlenül kamatoztatta a Nemzeti Állományvédelmi Program kidolgozásában. A program szakmai irányítását ellátó Múzeumi Állományvédelmi Bizottság vezetése és működtetése egyértelműen az intézményhez kötődött. A program első ciklusának (2003–2006) értékelő elemzése, vala­mint a következő középtávú terv (2007–2010) kidolgozását követően változatos területeken teljesedett ki a rendkívül jelentős szakmai feladat. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek rendszeres állományvédelmi ellenőrzése és a szükséges beavatkozások az intézményben működő restaurátorok és gyűjteménykezelők – muzeológusok összehangolt munkájára építve zajlott. A korántsem ideális körülmények ellenére egyértelműen ez a szakmai fölkészültséget és a napi rutinfeladatokban is érvényesülő következetességet igénylő munkatársi feladatvállalás biztosította az elmúlt évtizedekben és a jelenben is a Néprajzi Múzeum példaszerűnek ítélhető preventív állományvédelmi működésének sikerességét.

Az intézmény a 2014-től országos kompetencia feladatként vállalt küldetését saját gyűjteményeivel összefüggésben is következetesen gyakorolta.[17] Ettől az évtől vált kiemelt feladattá a napjainkban is működő, az állományvédelmi felelősi munkakör ellátásához szükséges ismeretanyagon alapuló akkreditált képzés. A képzés a Néprajzi Múzeum felnőttképzési programjaként jött létre, a Múzeumi Állományvédelmi Bizottság szervezésében. Elkészült a MÁP hároméves középtávú terve, melyben külföldi tapasztalatokra, valamint a hazai oktatási és kulturális intézményekkel történő együttműködésre alapozva elsősorban a hálózatosodás kiépítésére, a társadalmi küldetés erősítésére, a Bizottság valódi országos hatáskörének kibontására tett javaslatot. A 2017-ben elkészült középtávú program mentén működő kompetencia feladat kibontakozását az intézmény végleges és kiváló infrastrukturális feltételeket teremtő Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjának Szabolcs utcai bázisán fog kiteljesedni. Erre vonatkozóan már kidolgozásra került a kultúrstratégiai intézményi küldetéshez illeszkedő fejlesztési koncepció és a széleskörű hálózati működéssel az országhatárokon is túlnyúló állományvédelmi program elindítása előtt állunk.

Az intézmény előtt 2013-ban párhuzamosan két feladat állt, melynek középtávú és távlatos stratégiai kereteit kellett meghatározni és kialakítani: Az egyik a Múzeum folyamatos napi működésének biztosítása, kiállítások, programok kiadványok készítése, intenzív muzeológiai és közönségkapcsolati munka. Ennek része volt egy átgondolt, sokrétű kiállítási program megvalósítása, valamint a középtávú kiállítási koncepció kidolgozása, ami távlatosan már az új állandó tárlat létrehozását is elősegíti. A másik kiemelt feladat a Néprajzi Múzeum költözésének előkészítése volt. Ennek kapcsán megfogalmazódtak az új múzeumi intézményi stratégia meghatározó elemei, elkészült az építészeti program, amely minden építészeti koncepció alapját kellett, hogy képezze. Megkezdődött a várható költözésre való felkészülés, a raktárfelmérések, -rendezések, a gyűjtemények rendbetétele, a revíziós munka átgondolása.

A Kormány 1866/2015. (XII. 2.) határozata értelmében a Néprajzi Múzeum új épülete a Liget Budapest projekt részeként a városligeti Ötvenhatosok terén épül fel.  A múzeum gyűjteményei pedig a Szabolcs utcában felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerülnek. Ezzel a döntéssel hosszú – több évtizedes (!) – esetenként ad hoc döntéseket is eredményező ötletelési folyamat zárult le végérvényesen. A tervezési, sőt még a kivitelezési fázisban is felmerültek ugyan esetenként korábban már valós érvek alapján elvetett „kiváló megoldások” meglévő ingatlanok (pl. Kilián laktanya) átalakítására a múzeum számára, de ezeket amennyiben szükséges volt széleskörű szakmai és társadalmi összefogással és célzott kommunikációs programmal minden esetben sikerült elhárítani.

2014-től további két országos kompetencia feladattal bővült a Néprajzi Múzeum felelősségi és cselekvési területe. A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat alapvetően a múzeumi Monari adatbázis fejlesztése során szerzett tapasztalatok hasznosításával függött össze. Az intézmény tevékenységében a kétezres évek elejétől folyamatosan jelen volt a digitalizációs muzeológiai feladatrend. Az egyik legnagyobb ugrást a 2004-es év hozta amikor 15.000 műtárgyat – fotót és dokumentumot digitalizáltak pályázati forrásra támaszkodva.[18]

A gyűjtemények digi­ta­li­zá­ciós programja (ami adatbevitelt és -ellenőrzést, a rekordok fotóval való ellátását, valamint a rekordok webes publikálását jelenti) már azt eredményezte, hogy 2006 végére közel 20.000 műtárgy, továbbá ehhez kapcsolódó 33.000 műtárgyfotó, valamint 20.000 meghaladó adattári dokumentum volt elérhető interneten keresztül a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiből. Ez magyarországi viszonylatban valószínűleg a legje­lentő­sebb hozzáférhető múzeumi digitális állomány volt akkor! A kétezres években a napi muzeológiai munka egyik legfontosabb feladata volt a műtárgy-digitalizálás. A digitalizációs munka részben a műtárgyállomány fel­dolgozását, részben külső hozzáférésének biztosítását szolgálta. A gyűjteményi adat­bá­zis­hoz való hozzáférést az Ariadne adatbázis internetes felülete biztosította.[19] 2009-ben az interneten keresztül hozzáférhető állományok újra jelentősen to­vább bővültek. A hozzáférés néhány speciális csoport kiemelésével még hangsúlyosabb lett, így kü­lön elérhetővé vált a nemzetközi rangú Óceánia-gyűjtemény számottevő része, a képeslap­gyűjte­mény újonnan digitalizált csoportja (1.500 db), valamint a Néprajzi Értesítő teljes 80 évfo­lyam­nyi anyaga – ami érdemben támogatta a tudományos kutatásokat.

A kompetencia feladat kijelölése annak a nyilvánvaló állapotnak volt köszönhető, hogy a Néprajzi Múzeum rendelkezett a legnagyobb hazai néprajzi digitális adatbázissal, amelyből nagy számban tett tételeket publikussá, továbbá olyan digitalizálási stratégiával is rendelkezett, amely a zökkenőmentes és módszeres működés alapját képezhette. A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat keretén belül működött az a konzultáció-sorozat és szakmai segítségnyújtás, amelyet a Múzeum szolgáltat más intézmények számába a Monari adatbázis használatának és fejlesztésének kapcsán. A kompetencia feladat részeként került sor más múzeumokkal közös online-adatbázisok és online-kiállítások létrehozására, amelyekben a néprajzi tartalom is hangsúlyosan megjelenik (mint például az I. világháborús tematikájú oldal, amelyben a Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Múzeummal működött együtt az intézmény, vagy a Xántus János ázsiai tárgyait bemutató oldal, amelynek létrehozásában a Hopp Ferenc Múzeummal).[20] A Néprajzi Tartalmak Digitális Fejlesztése kompetenciafeladat a Múzeumban e téren végzett több évtizedes munkán és a szakágban e területen betöltött vezető szerepén alapul. A kompetenciafeladat ellátását elsősorban a Nyilvántartási és Digitalizálási Főosztály informatikus és muzeológus munkakörben foglalkoztatott munkatársai végzik, összhangban az intézmény napi működését biztosító nyilvántartási, és az utóbbi években kitüntetett szerepet játszó költözéselőkészítési feladatokkal, az ehhez kapcsolódó fejlesztésekkel. Az utóbbi során kialakított és rendszerbe foglalt folyamatok, és az ezek kiépítése során felhalmozódott tudások, tapasztalatok már szintén annak a tudásbázisnak, ismeretanyagnak a részét képezik, amelyet nemcsak a néprajzi gyűjtőkörrel rendelkező társintézményekkel osztunk meg személyes vagy online konzultációkon (pl. Beregi Múzeum, Szabadtéri Néprajzi Múzeum), hanem más országos múzeumokkal is. Szintén a szakágon túlmutató szerepvállalást bizonyítja, hogy részt vesz a Néprajzi Múzeum mind a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia mintaprojektjének munkacsoportjában, mind pedig a Múzeumi Spektrumon dolgozó szakértői bizottságban.

A TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG AZ INTÉZMÉNYBEN

A korszerű múzeumi tudományos kutatás két meghatározó területe a gyűjteményi anyag feldolgozása és kutatása, illetve új, a gyűjteményekhez is kapcsolódó (terep)kutatások, tárgy- és dokumentumgyűjtések megvalósítása és feldolgozása. A Néprajzi Múzeumban alapkutatás jelleggel működött a vizsgált időszakban a gyűjteményi anyag feldolgozása. A gyűjteményfeltáró program számos gyűjteményi egységet érintett, és célja a tárgyleírások, tárgypublikálások tudományos kérdéseinek tisztázása volt az anyagközlésen túl. A konkrét feldolgozások és kötetek egy-egy jellemző megközelítési módot valósítottak meg, egyesítve az elméleti szempontokat a leíró részekkel.

A múzeum kitüntetett kutatási témájaként értékelhető az elmúlt évtizedekben az anyagi kultúra, ezen belül pedig a kortárs anyagi kultúra vizsgálata. Előbbi esetében alapkutatások és esettanulmányok egyaránt folytak Az intézményi tudományos szerepvállalás mindezen területeken kimagasló eredményességgel zajlott.[21] A Néprajzi Múzeum megítélése a hazai közgyűjtemények között kiemelkedőnek ítélhető a megújulást eredményező szakmai kezdeményezések és a tudományos tevékenység alapján.[22]

Az intézmény tudományos és szakmai tevékenységét érdemben minősíti, hogy hány szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatárs dolgozik a Múzeumban. A tudományos minősítéssel rendelkezők száma a minőségi feltételek háttereként is informatív, illetve az intézmény sikeres pályázati tevékenységének is fontos eleme.

A fenti két táblázatban szereplő adatok alátámasztják, hogy az intézményi költözés és az új állandó tárlatok előkészítésének, megvalósításának komplex feladatrendjéhez igazodva, milyen hangsúlyt kapott a személyi erőforrás fejlesztésben a tudományos potenciál képviselete az utóbbi évtizedben. A 2003-as minősített munkatársi arány 13,5 % volt, ami közel a kétszeresére nőtt 2020-ra, azaz 26 %-os volt. A továbbképzés, a szakmai fejlesztés, illetve az életpálya szempontjából is fontos adatot jelent a folyamatban lévő PhD képzésben érintettek száma.[24] 2003-ban 6 munkatárs szerepelt a folyamatban lévő PhD képzések listáján – tanulságos, hogy közülük a napjainkig eltelt időszakban ketten szerezték meg a tudományos fokozatot. A nemzetközi kapcsolatrendszer, a szakmai tevékenység szempontjából egyértelműen fontos, hogy hány munkatárs rendelkezik nyelvvizsgával az intézményben. A táblázatban szereplő adatok igazolják, hogy a Néprajzi Múzeum személyi állománya magas szinten kvalifikált és a kulturstratégiai besorolású intézmény kiemelt jelentőségű feladatainak megvalósításához méltó minősített szaktudással rendelkezik. Az intézményvezetés kiemelt célja, hogy a fiatal munkatársakat továbbképzésre, nyelvvizsgák megszerzésére ösztönözze. A Néprajzi Múzeumban 2020-ban 58 szakirányú végzettségű kutató (ezzel jelenleg a legnagyobb létszámú hazai néprajzos-antropológus munkatársat foglalkoztató intézmény) dolgozott. Közülük nyolcan a költözéssel összefüggésben nem közvetlenül muzeológusi beosztásban, hanem az alkalmazott tudományos tevékenységben szerepet vállalva működnek. A 15 minősített munkatárs közül 1 fő habilitációval is rendelkező kandidátus, 14 fő PhD minősítéssel rendelkezett, és ugyancsak nyolc fő végezte a doktori iskolát. A szakirányú végzettségű munkatársi kör 72 nyelvvizsgával rendelkezett, többnyire angol, német, de néhányan spanyol, orosz, francia, olasz és román nyelvből is.

Az utóbbi harminc esztendő a hazai néprajztudomány és kulturális antropológia történetének rendkívül fordulatos időszaka. Ez közvetlenül leképeződött a Néprajzi Múzeum tudományos tevékenységében is. Évtizedes előzményekre épülő folyamatok teljesedtek ki az 1989-től vizsgált időszakban. Ezek sorát a még 1977-ben megindult 17-19. századi hagyatéki leltárak feltárásának programja nyitotta meg, amely révén több mint tízezer inventárium teljes anyaga került a gyűjteménybe. 1988-tól a feltárt anyag publikálása is megindult. A számítógépes anyagfeltárás végső célja eredetileg a történeti források alapján kimutatható tárgyi felszereltség sokszempontú elemzése, illetve annak összevetése volt a recens, muzeális gyűjteményi anyaggal. A tárgytörténeti vizsgálatokkal szoros kapcsolatban álltak a motívumkataszter és tárgykatalógus munkálatai, melyek az egyes gyűjtemények teljes tárgykészletének rendszerezésére vállalkoztak. Módszertanilag is új eredmények voltak várhatóak a falusi, mezővárosi társadalom gazdasági és kulturális változásait vizsgáló kutatásoktól, melyek közül Besenyőtelek 20. századi családrekonstrukciója készült el ötezer adatlap nyomán. Emellett társadalom-néprajzi vizsgálatok folytak Bajnán, Mezőkövesden és a Sárközben is. Az 1990-es évek első felében nyílt lehetőség a nemzetközi gyűjtemények gyarapítását is eredményező több expedíciós részvételre az Urál vidéki finnugorok körében és Dél-Amerika indián kultúráinak kutatása terén.[25]

Az intézményi tudományos kutatások anyagi feltételeinek megteremtésében időszakonként sajnálatos módon szinte kizárólagos szerepe volt a külső pályázati forrásoknak. Így teremtette meg az intézményi keretét a tárgygyűjtemény-feldolgozáson alapuló OTKA kutatás a kiemelkedő jelentőségű publikációknak (Tárgykatalógusok) is.[26] A program a szakmai szempontok figyelembevételével kiemelt gyűjtések vagy tárgytípusok katalógus formájában való közzétételét ölelte fel. 2004-ben befejeződött egy korábbi OTKA kutatás[27], mely a múzeum Európán kívüli gyűjteményeit és gyűjtőit európai kontextusba helyezte. Ennek a munkának az értékes összefoglalása 2008-ban jelent meg angol nyelven.[28] Az intézmény által kezdeményezett és koordinált OTKA programok mellett további tudományos projektek is szorosan kapcsolódtak a Néprajzi Múzeum munkatársi köréhez. Így A „népi kultúra” képének megszerkesztése Magyarországon 1850–1918 (T 030291); vagy a Nemzeti jelképek a népi tárgykultúrában (T 032126) programok.[29] 2010. végén fejeződött be az újabb, gyűjteményfeltáró munkát támogató OTKA kutatási program, amely 5 tárgykatalógus megjelentetését és további 3 előkészítését tűzte célul.[30]

A Néprajzi Múzeum egyes gyűjteményi egységei már intézmények kapcsolódó kollekcióival közös tudományos feldolgozásokban is megjelentek. 2012-ben jelent meg a Hagyományos járművek országos gyűjteményi katalógusa – melyben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a vidéki szabadtéri gyűjtemények vonatkozó műtárgyai mellett a Néprajzi Múzeum válogatott tárgyai is szerepelnek.[31] A komplex gyűjteményfeltáró tevékenység egyik sikeres programjaként 2013-ban befejeződtek az Ónedények Magyarország közgyűjteményeiben című – digitális formában készülő – katalógus munkálatai (http://onedenyek.neprajz.hu). 19 megyében és 4 önálló intézményben folyt a munka, az egész anyag korszerű digitális publikáció formájában a Néprajzi Múzeum honlapján hozzáférhető. Az utóbbi években folytatódott a munka más múzeumokkal közös online-adatbázisok és online-kiállítási archívumok létrehozásával, amelyekben a néprajzi tartalom is hangsúlyosan megjelenik. Így valósult meg Az Első világháború tárgyi emlékei című kutatás és oldal (http://elsovilaghaboru.neprajz.hu) a Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Múzeummal együttműködésben, és folyamatosan bővül a Xántus János ázsiai tárgyait bemutató oldal, amelynek létrehozásában a Hopp Ferenc Múzeum működik közre. További három online gyűjtemény készült az intézményi költözés időszakában: Lajtha László és csoportjának gyűjtései (http://lajtha.neprajz.hu); Kő kövön (http://kokovon.neprajz.hu); Ellenpedagógia a tóparton (http://ellenpedagogia.neprajz.hu); és Bartók Béla gyűjtései a Néprajzi Múzeumban (http://bartok.neprajz.hu)

Az intézményi tudományos tevékenység egyik közvetlenül megismerhető formája volt az utóbbi évtizedekben is a konferenciák szervezése. Éves rendszerességgel működtek a néprajzos-muzeológus továbbképzések több napos alkalmai, melyeken a tudományos diskurzus mellett érdemi szerepet töltött be az informális találkozások alkalma is. A Néprajzi Múzeum által kezdeményezett és koordinált szakági muzeológusképzés mint országos szakmai kompetenciafeladat lehetővé tette a néprajzi muzeológia teljes spektruma számára az aktuális szakmai kérdések hozzáférhetőségét, a tapasztalatcserét és a szakmai kapcsolatépítést. A néprajzos-muzeológus továbbképzés elsősorban egy intézményen túlmutató, teljes szakágat érintő szakmai és tudományos fórum, a néprajzi gyűjteményekben dolgozók számára teremt lehetőséget az eredményesség és hatékonyság növelésére.

A számos emlékezetes és az aktuális tudományos kihívásokra is érzékenyen reagáló alkalom között indokolt megemlíteni a Fotó és néprajzi muzeológia címmel 2003-ban, vagy a Tudományos kutatás a nép­rajzi múzeumokban című 2004-es, [32] A néprajzi muzeológia „helyi” körülményei és kontextusai a 2006-os vagy a 2011-es Mi a néprajzi muzeológia ma?című tanácskozásokat. Visszatérő témái voltak a továbbképzéseknek a múzeumok alapfeladataira reflektálva a gyűjteményezés kérdéskörének problémái. A 2000-es felsőtárkányi konferenciát követően, a 2008-as lakitelki tanácskozáson és a 2012-es szegedi éves rendezvényen is erről volt szó. A képzés témaválasztását és szervezését jelenleg is a Néprajzi Múzeum felügyeli és végzi, amelyre 2016-ban kidolgozott egy középtávú képzési tervjavaslatot. Az új stílusú továbbképzéseken szekciókra bontva, előadások, kerekasztal beszélgetések és alkalmanként world café keretében értekeztek a résztvevők a felvetett témákról, amelyben az elméleti megközelítés, a módszertani és a gyakorlati tevékenység lehetőségei és kritikái egyaránt helyet kaptak. Az intézményi költözéssel (majd a pandémiával) összefüggésben az utóbbi években nem valósult meg vidéki helyszínre szerveződő több napos továbbképzés. 2020-ban az új állandó kiállítások koncepciójának megvitatására szervezett három napos Útközben című nemzetközi konferencia töltötte be a továbbképzés szerepét. 2021. őszén a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjának megvalósult megoldásaira építve újra gyűjteménykezelés és a nyilvántartás tematikájának elemzésére nyílik lehetőség a tervek szerint.

Az éves muzeológus továbbképzések szakági jelentőségű alkalmain kívül is számos iránymutatóként értékelhető tudományos konferencia megvalósítása kötődik a Néprajzi Múzeumhoz, az itt dolgozó kutatókhoz.[33]

A Néprajzi Múzeumban a kutatási eredmények az utóbbi években a költözési tevékenységgel összhangban – kiállítások hiányában – más rendszerben váltak láthatóvá és hozzáférhetővé: egyfelől kiadványokban, konferenciákon, szakmai és közönség­programokon, másfelől a Múzeum online felületein és social média közegében. A Néprajzi Múzeum a magyarországi közgyűjtemények között vezető szerepet tölt be a digitalizált, publikált, nyilvánosan hozzáférhető gyűjteményi anyag számadatait tekintve. Ez azt a szemléletváltást is tükrözi, amely szerint a szakszerű megőrzés, a tárolás és a kutatás, ismeretátadás múzeumi alapfunkciói mellett a láthatóvá és hozzáférhetővé tétel hasonlóan fontos szereppel és funkcióval bír. A múzeumi szakmai stratégiai feladatok meghatározása kapcsolódik továbbá ahhoz a komplexebb stratégiaalkotó tevékenységhez is, amely a korábbi években már megélénkült. Ezt a munkát a gyűjteményi, gyűjteménygyarapítási és restitúciós stratégiák ugyanúgy meghatározzák, mint egy új tudományos, állományvédelmi, oktatási és kommunikációs stratégia kidolgozása. Ezek egyike sem képzelhető el magában, a gyakorlati működés pedig középtávon egészen biztos, hogy alakítja és formálja a tartalmukat. Létrehozásuk során egyszerre kell figyelembe venni a jelenlegi, aktuális működést és a közeljövőt meghatározó alapvető változásokat.

Fővárosi szakintézményként kevésbé közvetlen és egészen más stratégiát igényel a Múzeum viszonya a vidéki helyi közösségekhez és a lokalitáshoz (például egy városi múzeumhoz képest), mégis a kisközösségek számára a saját kulturális örökség hozzáférhetővé tétele szerves része a muzeológiai tudományos és a közönségkapcsolati munkának egyaránt. Nagy múltra tekint vissza a Múzeum gyűjteménye és kutatói kapcsolata a Heves megyei Átány faluval. Évek óta tartó terepkutatás, a helyszínen megrendezett kiállítások, és a magyar néprajztudomány egyik nagy adósságaként magyar nyelven 2016-ban megjelenő Az átányi parasztember szerszámai című kötet azt a komplex társadalmi és kulturális kapcsolatépítést is igazolja, amely a fizikai távolság ellenére is megvalósítható egy országos közintézmény és egy helyi közösség között. 2014-ben zárult le a Múzeum egyik OTKA kutatása (Bevándorló közösségek kortárs tárgyközpontú vizsgálata Budapesten; témavezető Szeljak György), amely Budapesten élő migránsok körében végzett tárgyközpontú antropológiai vizsgálat volt.

A korszerű módszertan mentén szerveződő múzeumi archívumi tudományos kutatások példaértékű projektjét valósította meg 2013 és 2016 között egy OTKA támogatású, történeti forrásfeltáráson alapuló múzeumi alapkutatás: A köznépi tárgyi világ differenciáltsága és változása a 18-19. századi Magyarországon címmel. A kutatás fő eredménye pedig a négy és féléves munka eredményeiből megjelent kötet: Pamutkendő, vasfazék, fajansztányér címmel.[34] A kutatás eredményei sikeresen kapcsolják össze az írott vagy ikonográfiai történeti források tárgyi világra vonatkozó adatait a múzeumokban őrzött tárgyakkal, s ezáltal bővítik, gazdagítják a róluk, a néprajzi tárgyakról való ismereteket. A hasonló – a kimeríthetetlen gazdagságú archívumi gyűjteményeket és az intézményi műtárgy gyűjteményeket vizsgáló komplex kutatások nemzetközi partnerek bevonásával nyilvánvaló módon kiemelt jelentőségű intézményi vállalásként működhetnek a jövőben is.

Az archívumi kutatással részben párhuzamosan 2018 és 2020 között Osztrák-Magyar kelet-ázsiai expedíció és Xántus János gyűjteménye című NKFI pályázat[35] keretében célzott levéltári és adattári kutatások zajlottak Budapesten és Washingtonban, illetve Lipcsében. A kutatás során összegyűjtött korábban ismeretlen levéltári források, nyomtatott dokumentumok és múzeumi adatbázisok elemzése alapján a kutatást lezáró kötet is elkészült.[36] Az első múzeumvezető tevékenységét összefoglaló monográfia megjelentetése komoly adósság felszámolását tette lehetővé a néprajzi muzeológia részéről. Olyan iratanyag tanulmányozására és másolatban begyűjtésére került sor, amelyek a Múzeum első kiállításával, illetve Xántus ezt megelőző amerikai gyűjtéseinek kapcsolatos új információkat jelentenek, és segítenek rekonstruálni a Múzeum születésének történeti időszakát. A források a vártnál-reméltnél nagyobb számban állnak rendelkezésre, ezért a jelenleg már 3.000-nél is több dokumentum digitális kutathatóvá tételére szolgáló adatbázis háttere is készül. A kutatás eredményei közvetlenül bekapcsolódnak a Múzeum aktuális állandó kiállítási munkájába is.

2017 és 2020 között zajlottak a Néprajzi Múzeum NKFI által támogatott alkalmazott tudományos kutatásai – amelyek a gyűjteményi feltáró munkák mellett, azokat kiegészítve, illetve a költözéselőkészítés mellett az intézmény tudományos kutatásainak fontos pillérei.  Az egyik legfontosabb kutatási projekt célja a Néprajzi Múzeum új épületében megvalósítandó állandó kiállítások kutatási előkészítése, és a forgatókönyv elkészítésének katalizálása volt.[37] Az Útközben. A Néprajzi Múzeum új Állandó kiállításának előkészítése címmel végzett kutatás érdemben támaszkodott a magyar és nemzetközi gyűjteményekben korábban megkezdett és sikeresen folyó kutatások elméleti, módszertani eredményekre is. A komplex kutatás egyik eredménye egy fordításkötet megjelentetése, amely a nemzetközi etnográfiai múzeumok tapasztalatait, kiállítási gyakorlatát, szerepük újradefiniálását tekinti át.[38] Az állandó kiállítási témakönyv/forgatókönyv fejlesztő munkamessze túlmutat az NKFI kutatásban közvetlenül érintett munkatársak munkáján, és lénye­gében a teljes szakmai stáb kutatásán és rendszeres konzultációján alapul. A három – egymástól funkciójában és módszertanában alapvetően különböző – kiállítási egység (Kerámiatér látványtár; Ifjúsági kiállítás; modulrendszerű állandó gyűjteményi kiállítás) várhatóan évtizedes távlatban alakítja a hazai szakági tudományos paradigmát és múzeumi kiállítási gyakorlatot is. A tudományos eredmények megmérettetését is célozta a Néprajzi Múzeum által szervezett három napos nemzetközi Útközben / En Route című konferencia. A pandémia miatt a rendkívül nagy látogatottságú (550 fő!) konferencia online valósult meg.[39]

Nem szorosan a készülő új tárlatokhoz, inkább a megújítani szándékozott múzeumi (gyűjteményi) koncepcióhoz végeztek előkészítő tudományos kutatást 2019-ben és 2020-ban az Európa-gyűjtemény muzeológus és gyűjteménykezelő munkatársai Zágrábban és Belgrádban, egy szélesebb körűre tervezett balkáni együttműködés első lépéseként. A Múzeum több ezer balkáni tárgya mostoha sorsú, de nagyon izgalmas anyag, kutatására a korábbi évtizedekben nem volt sem humán sem anyagi erőforrás. Jelenleg sincs speciálisan a térségre vonatkozó szaktudással rendelkező munkatársa a Néprajzi Múzeumnak, ezért arra törekszünk, hogy ezt a deficitet hazai és nemzetközi együttműködések révén, esetleg jövőbeni közös kutatásokkal orvosoljuk.

A Néprajzi Múzeum nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tervezés folyamatához kapcsolódó aktuális kutatások minél több fórumon megjelenjenek, s ezek eredményei a lehető legnagyobb mértékben hasznosuljanak. Kresz Mária születésének századik évfordulója 2019-ben egy komplex szakmai és közönség programsorozat megvalósítását indikálta – más intézményekkel való együttműködésben. Időszaki tárlat nyílt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, amelyben a Néprajzi Múzeumban zajló kerámiakutatások eredményei is hasznosultak, a munkatársak pedig közvetlenül is részt vettek. Az évfordulóhoz kapcsolódóan online játéksorozat indult szeptember elején a Múzeum honlapján Kresz Mária 100 címmel, amely a kerámia tipológiai rendszert, illetve a gyűjtemény anyagát ismertette meg az érdeklődőkkel. Kapcsolódott ehhez egy promóciós film és egy nagyobb lélegzetű, Kresz Mária múzeumi munkásságát bemutató alkotás – ennek bemutatója a Néprajzi Múzeum, a Hagyományok Háza és a Magyar Néprajzi Társaság szervezésében megvalósult meg. Az online játék és a fejlesztés eredményei az új épületbe készülő Kerámiatér látványtárban is hasznosulnak, az online feladatsor pedig elérhető a Múzeum honlapján, a múzeumpedagógiai kínálatban. Az online és offline, szövegszerű publikációk mellett 2019-ben két filmes alkotás is készült a Múzeumban: Költözik a tojásgyűjtemény, Maglód pünkösdi templomdíszítési szokásai, melyek díjakat is nyertek az AVICOM F@IMP 2.0 (Festival of Audiovisual International Multimedia Patrimony) mozgóképes Sanghajban rendezett seregszemléjén.

Az új állandó kiállításokhoz és a folyamatban lévő kutatásokhoz igazítva a Múzeum az utóbbi évtizedben szabályozott formában lehetővé tette a heti egy nap – tudományos kutatómunkára fordítható – távollétet. Ennek keretében készültek a kutatások köteteiben megjelenő tanulmányok kéziratai, a Néprajzi Értesítő tanulmányok kutatómunkája és a szövegírás, az új állandó kiállítás forgatókönyv­fejlesztésére szervezett tematikus munkacsoportokban végzett egyéni kutatómunka, egyéb tudományos előadások és publikációk előkészítése.

A Néprajzi Múzeum tudományos együttműködései – zárva tartása ellenére az utóbbi években is – több regiszterben működtek. Múzeumi alapkutatásnak számítanak a Múzeum NKFI kutatásai, amelyek a megvalósítás során magyar és nemzetközi együttműködéseket is mozgatnak: a gyűjteményi kutatások – amelyek most elsősorban a Múzeum új állandó kiállításainak megvalósítását célozzák – több esetben igényelnek komplex kutatói és intézményi együttműködést; emellett a továbbiakban is fontos a Múzeum és az oktatási intézmények kapcsolata, melyeket nem befolyásoltak érdemben a zárva tartás körülményei.

Jó példa a tudományos kutatásokkal szorosan összefüggő közvetlen múzeumi szakfeladatok összetettségére az alábbi program: A Néprajzi Múzeum 2018-ban együttműködési keretmegállapodást kötött a Görögkatolikus Metropóliával, amely a tervezett együttműködés szakmai pontjait is tartalmazta. Ezek közül 2019-20-ban megvalósult a magyarkomjáti ikonosztáz ikonképeinek és részben szerkezeteinek teljes restaurálása, a Metropólia finanszírozásában, 25 millió forint értékben. Az együttműködés folytatásaként az intézmény szakrális gyűjteményének vonatkozó egységeit feltáró célzott kutatás, gyűjteményi katalógusok, illetve komplex restaurálási program és időszaki tárlat terve is formálódik.

A társintézményekkel közösen végzett kutatások közé tartozik a Hagyományok Háza, az ELKH BTK Zenetudományi Intézet és a Néprajzi Múzeum együttműködésében megvalósuló Tiszta Forrás program, amelynek keretében a Múzeum a gyűjteményeiből feltárta és átadta az érintett települések múzeumban őrzött hangzó- és képanyagát, továbbá és tárgyi örökségét digitális formában.

A Néprajzi Múzeum a magántőkét, támogatói költséget és mecénási forrásokat bevonó, feltáró, kutató és publikációs tevékenységét is folytatott az utóbbi években. A hazai közgyűjteményi gyakorlatban sajnálatos módon kivételesnek tekinthető finanszírozás és együttműködés eredményeként műtárgyak szerzeményezése, restaurálása is megvalósult. Mecénási támogatás segítette 2014-15-ben a Xántus-adatbázis munkáját, amely az Ázsia-gyűjtemény összes Xántus gyűjtötte tárgy adatait tartalmazza. Az adatbázis bővebb a Monari szabványnál: tartalmaz felületet a vitára, és kétnyelvű. Összesen 2.239 tétel szerepel benne. A korábban nagylelkű mecénási támogatással kiépülő adatbázisok további publikált eredménye 2019-ben készült el. Bíró Lajos gyűjteményei a Néprajzi Múzeumban címmel kutathatóvá vált Bíró kéziratainak, fényképeinek és tárgyainak egy része – egyelőre magyar nyelven (biro.neprajz.hu). A strukturált, böngészhető és kereshető adatbázis elsősorban az etnológus szakemberek érdeklődésére tart számot. Emellett folytatódott a Bíró Lajos rendkívül értékes fotóanyagát elemző látványos kötet előkészítése (Vargyas Gábor munkájaként), illetve a Festetics Rudolf gróf 1893 és 1896 közötti csendes-óceániai utazásának anyagából egy nagyobb szabású kiadvány szakmai előkészítése (Antoni Judit által).

A Néprajzi Múzeum az utóbbi évtizedben újrapozicionált együttműködési hálózatot hozott létre. Ennek részeként a hazai egyetemi karokkal és tanszékekkel kialakított kölcsönös együttműködés az oktatás, a képzés, a múzeumi gyakorlatok, szakmai és oktatási prog­­ra­mok megvalósításában érvényesült: az MTA (ELKH) BTK Néprajztudományi Intézet, ELTE BTK (Néprajztudományi Intézet, Történeti muzeológia, Régészettudományi Intézet, Kulturális Antropológia Tanszék, Finnugor Tanszék, Kulturális Örökség szak), a MOME (tárgytervezői, design- és művészetelmélet szakok), a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem (Integrált művészeti gyakorlatok), a Debreceni Egyetem BTK, az ELTE PPK, a PTE BTK és a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem Magyar Néprajzi és Antropológia Intézete továbbra is aktív partnerintézményei a Múzeumnak. Felsőoktatási tevékenységben a Néprajzi Múzeum muzeológus és múzeumpedagógus munkatársai az utóbbi két évtizedben rendszeresen közreműködtek, egyetemi kurzusok, alkalmi előadások megtartásával, doktori szigorlati bizottsági részvétellel. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékével hosszú évek óta működő sikeres együttműködés keretében a Múzeum rendszeresen biztosít konzerválásra, restaurálásra szoruló műtárgyakat, az Iparművészeti Restaurátor szakirány hallgatóinak vizsgamunkáihoz. A felsőoktatási tevékenység részeként fogadta a Múzeum a hazai néprajz és antropológia tanszékek muzeológiai gyakorlat kurzusainak hallgatóit, illetve alkalmanként külföldi tanszékekről és intézetekből érkező hallgatókat is (pl. Aberdeen University History and Anthoropology tanszék, Goethe Universität Frankfurt am Main).

A Magyar Néprajzi Társaság (MNT) irodája évtizedek óta a Néprajzi Múzeumban működik – s az intézmény bezárásáig rendezvényei többségét is itt valósította meg. Számos program és kiadvány megjelenését a Múzeum közvetlenül anyagi források átadásával is támogatta az utóbbi években.[40] Az erdélyi Kriza János Néprajzi Társasággal zajló együttműködés is több kötet megjelentetését tette lehetővé. A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel folytatott együttműködés komplex tudományos kutatóprogramot, több színvonalas kötetet és a korábbi állandó tárlatot megújító műtárgyösvény létrehozását is eredményezte az utóbbi években.

A Néprajzi Múzeum nemzetközi együttműködései jellemzően kutatási programok és tanulmányutak formájában valósultak meg az elmúlt évtizedben – igazodva a költözési feladatrendhez. A nemzetközi gyűjtemények feltárásában volt kiemelkedő jelentősége a 2010–2013 között zajlott széleskörű együttműködésnek: Japanese Buddhist art objects in European museums /.[41] Afrancia Nouveau Document kiadó és a Néprajzi Múzeum együttműködése Róheim Géza antropológiai tematikájú kutatásainak kiadásáról 2017 őszén eredményesen zárult, a kutatásból készült kötet megjelenésével.[42] A kutatás és a kötet szélesebb szakmai közeg számára teszi láthatóvá a nemzetközi gyűjtemény egy részét. A Múzeum öt nemzetközi szervezettel együtt vett részt az Erasmus+ európai uniós programkeretében elnyertDivercity projektben 2014-15-ben. A Múzeum feladata a projektben egy módszertani és gyakorlati keret kidolgozása volt, amelynek lényege, hogy a marginális társadalmi helyzetben lévő városi fiatalok és fiatal felnőttek számára befogadó hellyé tegyék a Múzeumot, továbbá a múzeumi tapasztalat megélésének és továbbadásának aktív részeseivé váljanak a fiatalok.

Számos külföldről érkezett szakmai delegáció erősítette az együttműködést az utóbbi évek során. A mongóliai partnerintézmények közös publikációs és kutatási programmal összefüggésben látogattak a Múzeumba. A pekingi Néprajzi Múzeummal és a Pekingben működő Magyar Kulturális Intézet közvetítésével ott megvalósított tanácskozással folytatódott az utóbbi években már megalapozott együttműködés. A kínai delegáció az új múzeum tervezésével összefüggésben átvehető tapasztalataink miatt is érdeklődött eredményeinkről. Kazahsztánból érkezett kutatókkal 2019 decemberében közösen folytatott kutatómunka eredményeként segítette a Néprajzi Múzeum a Magyarországon őrzött kazah kulturális értékek és kapcsolatos tudományos eredmények megismerését. Az equadori eredetű gyűjteményi egységgel összefüggésben is zajlott szakmai háttértevékenység az évek során.

A fentiekben röviden összefoglalt szerteágazó tudományos tevékenység alátámasztja az utóbbi évtizedekben némileg gyengülő állítást, mely szerint a múzeumok a tudományos kutatások fontos bázisaiként működnek.

AZ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK VÁLTOZÁSAI

Sajnálatos módon a Néprajzi Múzeum működését a vizsgált három évtizedben szinte ciklikusan nehezítették a központi, fenntartói költségvetési megszorítások. Ilyenek érték el az intézményt 2006-ban, amikor az évi költségvetés szaktörvényi pénzügyi keretének 50%-os csökkentése mel­lett kellett, hogy teljesüljenek a tervek, köztük a bevételi elvárások. A Néprajzi Múzeum jóváhagyott létszáma abban az évben 118 fő, míg a valós létszáma 2006 végén 113 fő volt. A hazai múzeumok többségénél szintén ismeretesek voltak azok az intézkedések melyek az elrendelt 10%-os kötelező létszámleépítéssel párhuzamosan a folyamatosan csökkenő dologi keretek pótlását kellett megoldani. A munkavállalói létszámadatok változásával gyakorlatilag párhuzamosan időről időre lezajlott az intézményi struktúra módosítása is. A fenntartó minisztérium 2006-ban elfogadta a Néprajzi Múzeum új Szer­vezeti és Működési Szabályzatát. Az új SZMSZ a múzeum fő szervezeti egységeit főosztállyá nyilvánította, aminek értelmében főosztályvezetői pá­lyá­zato­kat kellett kiírni a korábbi osztályvezetői helyek betöltésére. Ezek lezárultával 2009-ben teljes átalakítás zajlott és új középvezetők kerültek felelős beosztásokba.[43] 2010-ben új Alapító Okirat és Szervezeti Működési Szabályzat készült, s folytatódtak a vezetőváltások.

A létszámadatok radikális csökkenésében közrejátszott az az intézményvezetői döntés, melynek eredményeként a teremőrök alkalmazása helyett a technikai eszközökkel (kamerákkal) és a fegyveres biztonsági őrséggel kombinált megoldást alkalmazta az intézmény egészen tárlatainak 2017. decemberi bezárásáig. További központi forráselvonással párosuló intézkedések okozták a 2011-es kényszerű létszámleépítés krízisét. Ezzel szoros összefüggésben jelentkezett a kényszerű 20%-os létszámcsökkenés 2012-ben. Az így kialakult engedélyezett intézményi létszám már 100 fő alá esett. Az intézmények önálló gazdálkodását szabályzó 2015-ös központi rendelkezés bevezetésekor a múzeum engedélyezett munkavállalói létszáma már csak 86 fő volt. Ezért volt kiemelt jelentőségű a Néprajzi Múzeum működését tekintve a 127/2015 számú kormányrendelet, mely kivételes státuszt hangsúlyozva megerősítette az önállóságát az intézménynek – függetlenül a foglalkoztatotti létszámtól. Az intenzíven gyorsuló költözéselőkészítési tevékenység folyamatos létszámbővítést igényelt és tett egyben lehetővé megnyugtatóan biztosítva a szükséges költségvetési forrásokat. 2014-től fokozatosan, évente az induló 30 M Ft-os keretről 230 M Ft-ra nőtt az ilyen céllal felhasználható forrás. Ez is segítette, hogy a tanulmány írásakor az intézményben több, mint 140 fő dolgozik.

A fenntartó által elrendelt átalakítások, valamint a törvényi változások szükségessé tették az intézmény Alapító Okiratának módosítását. Ennek megfelelően átalakításra került a Szervezeti és Működési Szabályzat, amely a kényszerű létszámcsökkentésből adódó változásokra figyelemmel a Múzeum szervezetének átgondolását, új alapokra helyezett intézményi stratégia kidolgozását tette szükségessé 2013-ban. A hatékonyabb funkcióellátás biztosításának érdekében szükség volt az osztályok működésének, szervezetben való elhelyezkedésének és a vezetői struktúrának az átalakítására. Ez a struktúra gyakorlatilag alapjaiban máig változatlanul a projektmódszer alkalmazásának erősítésével alkalmassá tette az intézményt a hétköznapi, „normális” feladatokat meghaladó rendkívüli kihívások kezelésére is az utóbbi fél évtizedben. Az új épületekbe költözésekkel szoros összefüggésben formálódik a múzeum szervezeti struktúrájának átalakítása.

Dokumentálható és ellenőrizhető módon zajlott az éves látogatószám nyilvántartása az utóbbi két évtizedben a Néprajzi Múzeumban. Amennyire rekonstruálható, az intézmény vezetése részéről nem volt gyakorlat a sajnálatos módon egyes hazai múzeumokban köztudottan működő, adatok „kozmetikázása”, statisztikai bűvészkedéssel „feljavítása”. A Néprajzi Múzeum vezetői következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a látogatószám eredményességi jelentőségét számos más mérési lehetőséggel együtt célszerű alkalmazni – igazodva a múzeumi intézményi működés komplex jellegéhez. Pusztán a látogatószámok voluntarista kezelése negatív hatású a valós helyzetértékelés, az önreflexív kritikai szemlélet érvényesítése szempontjából – s ezzel a valódi minőségi stratégiai tervezés és működés súlyos korlátozó eszközeként hat. Nyilvánvaló az is, hogy a mindenkori fenntartó részéről változó reakciókat váltott ki ez a következetes intézményi magatartás.

A Parlament működése, az intézmény közvetlen környezetében zajló állami rendezvények, a speciális parkolási feltételek (azok hiánya), majd a jelen tanulmányban elemzett korszak végén a Kossuth tér komplex rekonstrukciója, melynek részeként hosszú ideig csak rendkívül korlátozott módon volt megközelíthető az épület, alakította a múzeum látogatói adatait. 2017. decemberétől a Néprajzi Múzeum bezárt a látogatók elől, annak érdekében, hogy a korábbi kiállítási és rendezvény tereket is felhasználva végezhesse el a nagy felelősségű költözés előkészítési – csomagolási feladatát.

Megállapítható az intézményi statisztikák elemzésével, hogy egyes években célzott és sikeres kommunikációs kampányokkal, jól megválasztott időszaki tárlatokkal és rendezvényekkel a sajátos külső körülmények ellenére is sikeresnek ítélhető volt a látogatottsága az intézménynek. 2003-ban a 150.000 fős látogatottságot érte el a múzeum. A látogatószám növekedés lassult és éveken keresztül gyakorlatilag stagnált, de 2007-ben megközelítette a 160.000 főt.[44] A napi működés biztosítása, a financiális lehetőségek függvényében tervezett komplex kiállítási struktúra megvalósítása, a sokrétű szakmai és közönségrendezvények szervezése, az intenzív muzeológiai és közönségkapcsolati munka együttesen eredményezték a Néprajzi Múzeum látogatottságának erősödését. A közönséggel kialakított komplex és közvetlen viszony formálása viszont arról is szólt, hogy az intézmény ne csak a látogatólétszámban gondolkodjon, hanem a mennyiség mellett további minőségi paramétereket is építsen a munkába – az elért társadalmi közegek számának növelésével. E tekintetben a kulturális alapellátás programjának részeként hátrányos helyzetű társadalmi közegekből érkező látogatókkal (mint például hátrányos helyzetű gyerekekkel, hajléktalan csoportokkal) továbbra is érdemi kapcsolat kialakítására törekedett az intézmény.

A Kossuth téri Igazságügyi palota múzeumi célokra alkalmatlan épületének karbantartása gyakorlatilag a teljes itt töltött korszakban megoldhatatlan kihívást jelentett a Néprajzi Múzeum számára. Az évtizedek során az épület belső udvara, környezete a rendszeres vakolatomlás miatt több alkalommal is életveszélyessé vált. Az életveszélyelhárítás gyakorlatilag minden évtizedben legalább egyszer akut problémaként jelentkezett, de soha nem sikerült az állami tulajdonban lévő – a múzeum által csupán vagyonhasználatra megkapott ingatlan – épület állapotát megnyugtatóan rendezni. A kétezres évek elején felújították, korszerűsítették a múzeum egyetlen, tárgy- és személyszállí­tásra egyaránt használt liftjét, ezzel a mozgáskorlátozottak a bejárattól mindhárom kiállítási szintre eljuthattak. A földszinti látogatói mosdókat felújították és kialakítottak egy újabb, a mozgáskorlátozottak igényeinek megfelelő illemhelyet is.

A legnagyobb infrastrukturális kapcsolódó beavatkozásokat Magyarország Európai Uniós elnökségének időszakában (2011) kiemelt helyszínként működő épületre vonatkozóan, illetve a Kossuth tér rekonstrukcióját alakító Steindl Imre Program részeként 2014-ben sikerült elvégezni.

A Kossuth téri épületbe költözést követően az ezredfordulótól felélénkültek a gyűjtemények elhelyezésén javítani kívánó munkálatok, párhuzamosan a dolgozók munkakörülményeinek formálásával és a látogatói terek változtatásával. Az évtizedes folyamat rendkívüli megterhelést jelentett mindvégig az intézmény számára. A múzeum gyűjteményi raktárainak egy része a főépületben, másik része a törökbálinti DEPO raktárban található jelenleg is. Általánosságban megállapítható, hogy raktárainak zsúfoltak, a tár­gyak tárolására szolgáló szekrények, állványrendszerek, polcok nagyrészt régiek, elavultak, kiala­kításuk nem mindig igazodik a bennük tárolt műtárgyak mennyiségéhez, méreteihez. A múzeum hosszú távú tervében évtizedeken keresztül fontos szempont volt a zsúfoltság csökkentése. 2006 után elkészült két új raktáregység a múzeum fő­épületének padlásterében. A tetőtérben kialakított raktárak szabályozott műtárgykörnyezetet, mű­tárgyvédelmi szempontból optimális tárolási feltételeket biztosítanak érzékeny, sérülékeny tárgyegyütteseknek. A tetőtéri új modulrendszerű tárolóegységek kialakítása, a megfelelő műtárgykörnyezet biztosításának szándéka azonban mindvégig forráshiányos feltételek között, a munkatársi feladatvállalást maximalizálva zajlott.

A főépület raktáraiban a megfelelő műtárgykörnyezet kialakítása szintén évtizedes kihívásként jelentkezett. A Kossuth téri épület minden szintjén található műtárgy raktár. Az alsó szinten a magas páratartalom, a felső szinteken a szárazság okoz gon­do­kat. Szárító berendezések, és párásító készülékek üzembe állításával szükséges meg­kö­zelíteni az optimális műtárgykörnyezetet. A Kossuth téri épület raktáraiban csak kitartó és elkötelezett munkával nyílt fokozatosan lehetőség a műtárgykörnyezet szabályozására. Ugyanilyen gondokkal küz­döttek a szakemberek egészen a 2017 végi zárásig a kiál­lí­tásokban szereplő tárgyak műtárgykörnyezetének kialakítása terén is.

A Kossuth téri problémák mellett mindvégig a vizsgált évtizedek alatt kihívást jelentett a múzeum számára a törökbálinti depóniában lévő raktárak állapota. Ott is számos beavatkozás, heroikus rendezési program működött, azonban az épület eredendő alkalmatlansága, az ott elhelyezett gyűjteményi anyag kiszolgáltatott helyzete mindvégig fönnmaradt.[45] A törökbálinti DEPO raktár épülete műtárgyvédelmi szempontból sok gondot okozott a tárgyal 30 éves periódusban. Az egy lég­terű, betonszerkezetes épületben lehetetlen biztosítani a megfelelő műtárgykörnyezetet. Gya­koriak voltak a beázások, a réseken beáramlott a por. Az utóbbi évtizedben végzett átgondolt tervezéssel és sok-sok munkával sikerült a polcok zsúfoltságán a sok helyen nem megfelelő a polcosztás feltételein változtatni.

Az évtizedes folyamatos kitartó munkát végül az intézményi költözés folyamatát elindító program teljesíthette be. Ennek részeként született meg az a stratégiai döntés az új raktárbázisba költözés projektjével összefüggésben 2014-ben, hogy elsőként innen, az alkalmatlan törökbálinti helyszínről kell a múzeumi anyagot végső, erre tervezett és épített raktáraiba juttatni. Azonban a Kossuth tér rekonstrukciójának az intézmény helyzetétől függetlenül működő kormányzati programja fölülírta ezt a helyzetet. S bár a múzeum munkatársai jól szervezett és szakszerű munkával gyakorlatilag 2018 végére fölkészítették a törökbálinti gyűjteményeket a költözésre – nyilvántartási, revíziós, állományvédelmi szempontból egyaránt – mégsem innen, hanem a Kossuth térről indult meg a költözés 2020-ban.[46]

A gyűjteménytári muzeológiai munka a vizsgált időszakban mind szorosabb kapcsolatot igényelt a tudományos kutató- és feldolgozó tevékenységgel. A tárgynyilvántartás terén hasznosítható számítógépes adatfeldolgozás és adatbázis-építés az egyes gyűjtemények többszempontú rendszerezéséhez, új összefüggések feltárásához, többek között a motívumvizsgálatokhoz kínáltak realizálható lehetőségeket. A tárgygyűjtés terén az ipari forradalom utáni tárgykultúra, a gyári eredetű használati cikkek, eszközök, a közelmúlt és a jelen gazdasági-társadalmi változásait dokumentáló tárgyak feltárása jelentkezett egyre sürgetőbb feladatként. A hatalmas méretűre növekedett tárgyi és archivális anyag szakszerű kezelése megkövetelte a számítógépes hálózat kiépítését, és alapvetően új feldolgozási módszerek alkalmazását. Ennek érdekében alakult meg 1995-ben az Informatikai Részleg, mely számottevő részt vállalt a magyar múzeumok számítógépes nyilvántartási rendszerének kidolgozásában, továbbá a különböző muzeológiai feladatokat elősegítő multimédia megvalósításában.[47] Nem volt minden részletében gyors és sikeres az intézményi nyilvántartási feladatok megoldása. Esetenként évtizedes elmaradásokat kellett rohammunkával feldolgozni. Így történt ez 2003-ban is amikor a minisztériumi átfogó felügyeleti ellenőrzés által feltárt hiányosságok megszüntetése kiemelt feladat volt. A munkatársak megfeszített munkájával abban az évben befejeződött a múzeum 1994–2002 közötti leltározási elmaradásainak végleges felszámolása. Elkészültek az erre az időszakra vonatkozó nyomtatott leltárkönyvek és leírókartonok. Ezzel a régi leltározási hiányok megszűntek átmenetileg.[48] A múzeum 2009-ben újra célul tűzte ki a tárgyi gyűjteményekben, az évek óta halmozódó leltározási elmaradások felszámolását. A feladat teljesítésére év elején ütemezett feladatterv készült, ami az intézményi jelentés szerint teljes egészében megvalósult: 1247 (2003–2008 között bekerült) tárgy leltározása teljesült.

A gyűjteménygondozás és a nyilvántartás feladatai közül a legjelentősebb előrelépés volt a Monari adatbázis 2014-ben megvalósított akkreditációja, amelyet alapos és kiterjedt szakmai egyeztetések, fejlesztések előztek meg. Ennek keretében történt meg a gyűjtemény archív filmanyagának online hozzáférhetővé tétele. Ez az alapja a továbbra is jó ütemben zajló gyűjteményi digitalizálási feladatoknak, illetve az intézmény új országos kompetencia feladatának, a néprajzi digitális tartalmak fejlesztése terén. A Néprajzi Múzeum műtárgynyilvántartó rendszerének akkreditációjával azon szűk hazai intézményi kör részese lett, amely a szakmai kihívásokra releváns válaszokkal rendelkezik. Az akkreditációt követően következetesen és a költözés, illetve az állandó kiállítás előkészítését szem előtt tartó fejlesztés zajlott az utóbbi fél évtizedben. A Monari, integrált nyilvántartási rendszer korszerűen kapcsolja össze a múzeum gyűjteményi, nyilvántartási, kutatási és publikálási tevékenységét. Az ennek eredményeként működő programkörnyezet nemcsak a múzeum gyűjteményi munkájához kínál biztonságos környezetet, hanem a gyűjteményt is hozzáférhetővé teszi, és ez valódi motort jelent a szakszerű nyilvántartási és publikálási tevékenységnek, de további, eddig nem használt lehetőséget is biztosít a néprajzi digitális tartalmak fejlesztése terén, amely új országos kompetencia feladata lett az intézménynek. A költözési előkészítő munka, lehetőséget teremtett arra is, hogy a digitális tartalmak növelése és a múzeum pótolhatatlan legveszélyeztetettebb állományainak, a nitrocellulóz alapú vagy üveg- negatívoknak a megmentése érdekében nagyszabású digitalizálási program indult a legkorszerűbb technológiát alkalmazva, amelynek köszönhetően a külső szolgáltató Phase One típusú rendszerrel 30.000 darab negatívot és 6.000 darab rajzot digitalizált 2019-ben.

Az archívumi gyűjtemények szempontjából egyértelmű korszakhatárként volt értékelhető a Kossuth térre költözés. Az 1980-as években a kézirattár és az Ethnológiai Archívum minden részegysége megfelelő raktári elhelyezést nyert a Kúria volt épületében.[49] A kéziratok tárolását tűzbiztos fémszekrényekben sikerült megoldani és a numerikus rendben elhelyezett kéziratok könnyen hozzáférhetővé váltak. Azonban a raktárterület szűkössége már a kilencvenes évekre egyértelmű problémaként jelentkezett. A raktári rendezőmunka, anyagmozgatás feltételei nem voltak ideálisak a vizsgált korszak jelentős részében. Ezzel szorosan összefüggött, hogy az intézmény tevékenysége az 1980-as 90-es években alapvetően kiállításcentrikus volt. A kézirattár kiszolgálta a tárlatok rendezése során fölmerült igényeket, elsősorban az adatszolgáltatásokhoz szükséges gyűjteményfeltáró, -rendező munkálatokkal. Az 1990-es években mérséklődtek a kézirattár állagmegóvási problémái. Gyökeres változást eredményezett a folyamatos állagmegóvás bevezetése. 1994-től dolgozik papírrestaurátor a gyűjteményben. A speciális papírrestaurátor műhely 1996-ban jött létre. Különlegesen értékes gyűjteményi egységek tervszerű restaurálására nyílt lehetőség az utóbbi évtizedekben. (Így pl. Kálmány-hagyaték, Baráthosi-hagyaték, gazdasági naplók, Xantus napló, stb.) Az 1990-es években számottevően megnőtt a közönségszolgálati feladata az archívumi munkatársaknak. Az érdeklődés folyamatosan nőtt egészen az archívum költözés miatti 2018-as bezárásáig.

A kézirattár gyarapításának elemzése egyértelművé tette, hogy a tudományos gyűjtőhálózat révén érkezett anyagok aránya folyamatosan csökkent az utóbbi évtizedekben. Szembetűnő volt, hogy az ajándékba kapott kéziratok száma sokkal nagyobb, mint a vásárlással megszerzetteké. A 2000-es évektől a kézirattár feladatai erőteljesen módosultak, elsősorban a megnövekedett közönségszolgálat, a kiállítási feladatok gyarapodása és a számítógépes adatbázis kiépítése, illetve a digitalizáció erősödése miatt.[50] A számítógépes nyilvántartási rendszer éppen a tárgyalt korszak kezdetén 1989-ben indult el. A munka a kéziratgyűjtemény katalógusában nem szereplő anyagok feldolgozásával kezdődött. A hagyatékok feldolgozása folyamatosan zajlott, számuk évről évre csökkent. A legnagyobb előrelépést a múzeumi költözéselőkészítési feladatok 2015-től felgyorsuló működése eredményezte ezen a téren is.

A MÚZEUMI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSE

A múzeumi könyvtár a Jankó János által 120 éve meghatározott elvek alapján nyilvános könyvtári szolgálattal áll a kutatók, az egyetemi hallgatók, s minden néprajz iránt érdeklődő olvasó rendelkezésére. Eredeti könyvlajstromát már az 1990-től számítógépen épített, 2001-től az interneten is elérhető katalógus váltotta fel. A Néprajzi Múzeum könyvtárának működését az utóbbi három évtizedben jelentős fejlesztések jellemzik, informatikai, tartalmi és fizikai szempontból egyaránt.[51] A kurrens néprajzi bibliográfia anyagának gyűjtését és szerkesztését 1971 óta végzi a Néprajzi Múzeum Könyvtára. 1989-től már nem a Néprajzi Hírekben, hanem önállóan az intézmény kiadványaként jelent meg. 2008-ig általában kétéves ciklusokban összesen 12 kötet látott napvilágot az 1988 és 2004 közötti tárgyévekre vonatkozóan. 2001-től először párhuzamosan online is elérhetővé váltak a bibliográfia tételei.[52]

Az informatikai fejlesztések között kiemelkedő a korszak elején még 1990-ben nyílt lehetőség, mellyel élve a Könyvtár elektronikus katalógus szoftvert (ISIS) kaphatott, mely egy évtizeden keresztül 2000-ig működött. Ez a fejlesztés azt is magával hozta, hogy a katalógus kartonokat a rendszerből nyomtatták ki. A 2001-es újabb fejlesztéssel a hazai múzeumi könyvtárak között mindenképpen a legelsők közé lépett az intézményi könyvtár. Olyan integrált könyvtári rendszerre (Tinlib) váltott, mellyel kapcsolatban már évtizedes nemzetközi tapasztalat állt rendelkezésre, és az angol tulajdonos a magyarországi ügyfeleket egy magyar disztribútor közreműködésével szolgálta ki. A szoftver hadrendbe állítása több szempontból is jelentős változást hozott, mégpedig: Ekkortól működik a könyvtár interneten keresztül szabadon elérhető online katalógusa http://hunteka.neprajz.hu/, a papíralapú katalógus tárgyszókészleténél sokkal bővebb, részletezőbb tárgyszókészletet alkalmazhat és a fejlesztést követően minden beérkező kötet (függetlenül a megjelenési évtől) bevételezése, bibliográfiai leírása, tárgyszavazása már csak a gépi rendszerben történt, és a papír alapú katalógust egyáltalán nem építették tovább. Továbblépésként értékelhető, hogy 2005-re, mire a Tinlib angol tulajdonosa felhagyott a rendszer további fejlesztésével, a budapesti disztribútor a tapasztalatokra és az itthoni ügyfelek igényeire alapozva egy új, saját fejlesztésű integrált rendszert hozott létre (Huntéka), melyet a Tinlib használói kedvezményesen szerezhettek be. A Néprajzi Múzeum képes volt élni a kedvező lehetőséggel, s így már abban az évben megtörtént az adatok migrációja az új rendszerbe.

A modern könyvtári működést meghatározó informatikai fejlesztések tovább folytatódtak, amikor 2010-ben létrejött a Magyar Néprajzi Bibliográfia online keresőfelülete. A fejlesztés eredményeként a bibliográfia kétéves nyomtatott ciklusai mellett naprakészen, online kereshetővé vált az anyag, hiszen maga a gyűjtés és feldolgozás már addig is az elektronikus katalóguson keresztül történt, azt „csak” nyilvánosan láthatóvá, kereshetővé kellett tenni. A kedvező fogadtatás következményeként a hagyományos nyomtatott kötetek kiadása le is állt. Ezt a fejlesztést hangsúlyozva indokolt megemlíteni, hogy a bibliográfia, mint online adatbázis építésével ismét csak a ritka könyvtárak közé számít a Néprajzi Múzeumé. A hasonló könyvtárak többsége ugyanis a nemzetközi adatbázisok megjelenésekor felhagyott a magyar szakirodalom bibliográfiai számbavételével. A Magyar Néprajzi Bibliográfia munkálatainak folytatását az teszi szükségessé, hogy a magyar nyelvű etnográfiai, etnológiai, antropológiai szakirodalom termése nem kerül be a nemzetközi adatbázisokba, viszont a dokumentumok számbavétele is, és analitikus feltárása is nélkülözhetetlen.[53] Az informatikai fejlesztések közül a legutóbbi a 2017-es év kiemelkedő változása volt, a moduláris felépítésű Huntéka rendszer kibővítése a kölcsönzési és az RFID modulokkal. Mindkettő alapvetően szükséges a korszerű könyvtári működéshez, és beszerzésük már az új múzeumi épületek, a több helyszínen történő munkavégzés miatt volt messzemenően indokolt. A modern kölcsönzési rendszernek köszönhetően olvasóink is láthatják, hogy a számukra szükséges könyv elérhető-e, az RFID rendszer pedig vagyonvédelmet is biztosít.

A vizsgált korszakban a könyvtári területen számos tartalmi fejlesztés valósult meg az intézményben. 2002-ben nagyszabású retrospektív katalogizálási projekt zajlott. Ennek keretében az 1990 előtt bevételezett könyvek bibliográfiai adatait a katalógus kartonokról rögzítették az online katalógusba. Az adatrögzítésre válogatva, a kartonok alapján legkevésbé problematikus, legkönnyebben rögzíthető tételeket vonták be. Ugyanezen évtől vált lehetővé, hogy a muzeológusok az EBSCO full-text folyóirataihoz hozzáférést kapjanak. 2002 után csatlakozik a múzeumi könyvtár az Országos Széchényi Könyvtár által létrehozott Libinfo rendszerhez, amely az OSZK online felületén beérkezett olvasói kérdésekre nyújtott szakszerű választ, tájékoztatást. 2008-ban a „Reneszánsz év” keretében részt vett az intézményi könyvtár az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Digitális Képkönyvtár pályázatában. A saját állományban lévő, értékes illusztrációs anyagot tartalmazó könyvekből 1.803 kép digitalizálására került sor, metaadatokkal és tárgyszavakkal ellátva. A képeket tartalmazó könyvek közül a néprajzi szempontból fontosakat teljes terjedelmükben digitalizáltattuk, ezek elérhetővé váltak a múzeum honlapján.[54] 2010-ben egy nyolctagú múzeumi, könyvtári konzorcium tagjaként TÁMOP-pályázatot nyert a Néprajzi Múzeum könyvtára, ami több jelentős fejlesztést tett lehetővé: retrospektív katalogizálással 27.500 bibliográfiai rekordot hoztak létre, kiépült az informatikai kapcsolat a Magyar Országos Közös Katalógussal (MOKKA), ahová azóta is naponta eljutnak új tételek, a pályázati időszakban rendszeressé és tervszerűvé vált a kapcsolat általános- és középiskolákkal, kézműves iskolákkal, ahonnan szervezett csoportokat fogadtak. Nem a pályázat részeként, de arra épülve a rögzített 27.500 rekordot kiegészítették a papíralapú szakkatalógusban hozzájuk tartozó etnikai tárgyszavakkal is.

A 2012. év jelentős változása volt, hogy intézmény csatlakozott az EISZ Konzorciumhoz (Elektronikus Információ Szolgáltatás). A kutató muzeológusok régi igénye teljesült azzal, hogy online adatbázisokra, forrásokra fizetett elő a múzeum. A könyvtár felkerült a nyilvános könyvtárak jegyzékére. Ténylegesen már a korábbi évtizedekben is fogadott és kiszolgált számos külsős érdeklődőt, diákot, kutatót – hiszen a mindenkori múzeumvezetést kezdettől fogva a nyitottság jellemezte –, de a formálisan is elnyert státus egyes pályázatoknál feltétel is volt. A következő fejlesztés eredményeként a könyvtár NAVA-ponttá vált. A NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) filmjei az olvasói számítógépeken keresztül bárki számára elérhetők.

Az intézményi kapcsolati hálót erősítve a könyvtár közvetítésével sikerült állandó kapcsolatot kialakítani egyetemekkel. Rendszeressé váltak az ELTE Néprajzi Intézetének hallgatói, a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatói, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói könyvtári órái a múzeummal együttműködve. Az egyetemi hallgatóság elérését is, illetve a könyvtár népszerűsítését szolgálta, hogy 2010-től minden évben önálló standdal részt vettek a múzeum könyvtárosai az ELTE Könyvtári Nap című rendezvényén, ahol az állományt, és a szolgáltatásokat mutatták be, beiratkozási lehetőséget biztosítottak, és a múzeum kiadványait árusították. Szintén évente a Néprajzi Múzeum Napján a Könyvtár is saját programmal várta a múzeumba látogatókat. A költözési előkészítés átgondolt programjának részeként 2017-től ismét szisztematikus retrospektív katalogizálás kezdődött, kiterjesztve könyveken kívül különlenyomatokra, kolligátumokra is, válogatás nélkül. Szintén lehetőség nyílt az ú.n. régi könyv gyűjtemény szakszerű, és a könyvek kézbevételével történő katalogizálására azzal a céllal, hogy az állomány teljes mennyisége bekerüljön bibliográfiai adataival az elektronikus katalógusba. 2019. december 31-ig 454 régi könyv, és 16.469 egyéb dokumentum rekordja készült el.

A múzeumi könyvtár tevékenységének tömör összefoglalásakor indokolt jelezni, hogy érdemi fizikai változások is zajlottak az utóbbi évtizedekben. A 2000-es év elején az olvasóterem új polcrendszert és bútorzatot kapott. A 2000-es évek végén az úgynevezett régi könyv gyűjteményt raktáron belül áthelyezték abba a helyiségbe, ahol a restaurátori mérések a könyvek számára legkedvezőbb klimatikus viszonyokat mutatták. A 2000-es években jutottak el odáig, hogy már az olvasóinknak is rendelkezésére álljanak számítógépek a könyvtárban, s ezeken dolgozhassanak és kutathassanak. Szintén a költözés előkészítéssel szoros összefüggésben a könyvtár története során első alkalommal került sor 2017-ben a teljes könyvtári állomány portalanítására, amely tömeges, de szakszerű, restaurátori portalanítást jelentett. 2019-ben megkezdődött egy másfél ezer kötetre kiterjedő komplex állományvédelmi program. A program keretében különböző kezeléseket (teljes restaurálást, kötésrestaurálást, kötésjavítást, vagy vörösbomlás kezelést) végeznek azokon a köteteken, amelyeken az szükséges az előzetes állományvédelmi fölmérés szerint.

A múzeumok, könyvtárak történetének mérföldköveiként értékelhetőek a jelentősebb gyűjteményi gyarapítások. Ezek számos esetben a közgyűjteményekben hagyatékok megszerzésével valósulnak meg. A Néprajzi Múzeum a tárgyal három évtizedes korszakban számos meghatározó jelentőségű hagyatéki gyarapítással gazdagodott.

1988-ban Hoffmann Tamás jóvoltából jutott a könyvtár birtokába egy mennyiségében is jelen­tős könyvhagyaték, Dömötör Teklának (1914-1987), a népszokások, a néphit, a népi színjátszás és színháztörténet kutatójának néprajzi könyvtára. A külön leltárkönyvbe DTH jelzéssel bevéte­lezett gyűjtemény 1.172 kötet könyvet tartalmazott. A hagyaték többsége magyar nyelvű, ebből a folklór, néprajz tárgyú könyvek jelentős része a könyvforgalomban jól haszno­sítható duplumként szerepel a könyvtár állományában. A népi vallásosság, a néphit, a népmese, a népi színjátékok, a színháztörténet témakörében gyűjtött angol és német nyelvű szakirodalma érdemi hiányokat pótolt a gyűjteményben.

A múzeum könyvtárába került könyvhagyatékok számos esetben az intézmények adományozott vagy a múzeum által megvásárolt tárgyhagyatékokhoz, gyűjtemények­hez kapcsolódtak. Ilyen hagyaték volt a műgyűjtő Rudnyánszky István és felesége, Szávay Edit könyvhagyatéka, amelyet 1997-ben minisztériumi dotációból vásárolt meg a múzeum. A gyűjtő Párizsban, Nyugat-Afrikában, Egyiptomban volt sajtótudósító, s 246, e területen vásárolt afrikai tárgyához 135 könyv társult. A könyveket nem a könyvtár numerus currens leltárába, hanem külön leltári tételként, ne­vesített hagyatékként vételezték be. Ezek jellemzően nem elsősorban tudományos céllal beszer­zett művek, hanem az afrikai tartózkodás során érdeklődésből vásárolt könyvek. Az afrikai törzsi művészettel foglalkozó néhány értékes mű mellett elég sok kiállítási kata­lógust és apró ismeretterjesztő füzetet is tartalmaz az adomány. Németh Lajosné Fülöp Katalin (1930-2000) húsz éven át volt a Néprajzi Múzeum textilgyűjte­ményének vezetője; becses hagyatékát az örökösei adományozták a könyvtárnak 2002-ben. Az 1.881 tételből álló könyvhagyaték a viselettörténet gazdag tárháza. Különös ritka­ságértéke a gyűjteménynek, hogy Fülöp Katalin igazi muzeológusként rengeteg apró, pár lapos kiál­lítási katalógust is megőrzött, amelyeket korábban az intézményi könyvtár efemer aprónyomtatványként kezelt.[55] 2008-ban került sor a hazai antropológia és etnológia meghatározó személyiségének Boglár Lajosnak a könyvtári hagyatékának megvásárlására. A legutóbbi kiemelkedő jelentőségű gyarapodás Vajda László hagyatékaként került a múzeumba. Tartalmán kívül mennyiségét tekintve is kiemelkedő: az állományba vett anyag megközelíti a 10.000 kötetet.

A hagyatéki gyarapításokkal párhuzamosan az utóbbi fél évtizedben a múzeum külön erőfeszítéseket tett a nemzetközi kiadványcsere programjának újraépítésére, illetve fönntartására. A számos évtizedes partneri viszonyra építő kiadványcsere eredményeként a Néprajzi Múzeum szakkönyvtára megőrizte és erősítette regionális szinten is erőteljes helyzetét. A nemzetközi kiadványokkal összefüggő gyarapodásnak meghatározó elemeiként értékelhetőek a múzeum OTKA, illetve az utóbbi években NKFI kutatási pályázatai is. Ezeknek a pályázatoknak határozott célja volt az utóbbi években, hogy tematikák mentén a legfrissebb és legfontosabb külföldi könyvek beszerzését is célként szerepeltették. Így például a MaDok programhoz kapcsolódó pályázat olyan kurrens szakkönyvek beszerzését tette lehetővé, melyek máshol Magyarországon nem hozzáférhetőek. Hasonlóképpen működik az új állandó kiállítás előkészítését támogató négyéves kutatási pályázat, melynek egyik komoly eredményeként értékelhető a vonatkozó külföldi szakirodalom beszerzése. További komoly nemzetközi szakkönyv gyarapodás kötődik az utóbbi fél évtizedben zajlott, célzott külföldi tanulmányutakhoz. Az új épületek tervezésével, illetve a korszerű raktározási feltételekkel összefüggésben megjelent könyvek mellett számos kiállításokkal foglalkozó kiadvány is ezeknek az utaknak az eredményeként került a Néprajzi Múzeum könyvtárába.

A NÉPRAJZI MÚZEUM KIADVÁNYAI

A Néprajzi Múzeum legfontosabb rendszeresen megjelenő kiadványa az először 1900-ban napvilágot látott Néprajzi Értesítő. A 2018-ban a századik évfolyam kötetének megjelenésekor Szarvas Zsuzsa szerkesztő tanulmányában foglalta össze a múzeumi évkönyv történetét.[56] A magyar néprajztudomány második legnagyobb hagyományú rendszeres kiadványaként az Értesítő, a Magyar Néprajzi Társaság Ethnographia című folyóiratához hasonlóan története során mindvégig bizonyos értelemben keresztmetszetét adta a szaktudomány – elsősorban az anyagi kultúra – eredményeinek, tematikai irányváltásainak. Különösen tanulságos annak értékelése, hogy a Néprajzi Múzeum saját gyűjteményei, milyen súllyal szerepelnek az egyes számokban, mennyiben határozzák meg a kutatás, a feldolgozás perspektíváját.[57] A Néprajzi Értesítő utóbbi 30 esztendőben megjelent kötetei alapján megállapítható, hogy több irányváltást is jeleznek a tanulmányok jellemzői.

Az 1980-ban elakadt Néprajzi Értesítő három összevont száma után 1992-től ismét valódi évkönyvvé lett. Számos olyan kötet jelent meg, amelyben a munkatársakat köszöntötték hatvan, hetvenéves születésnapjukon. Fél Edit, Kresz Mária, Csilléry Klára (1993, 2003), Diószegi Vilmos (2004), Hoffmann Tamás (2007), Csalog Zsolt (2016), Hofer Tamás (2017), Balassa Iván (2017), Jankó János (2018) munkásságára is emlékeztek a szerzők egy-egy számban.

Az 1990-es évektől a rendszeresen, az intézmény által szervezett országos néprajzos muzeológus konferenciák/továbbképzések előadásaiból jelentek meg válogatott írások, illetve a Néprajzi Múzeumban megvalósult konferenciák anyagából közöltek tanulmányokat (Barokk a magyar népművészetben, Magyarok Kelet és Nyugat között 1995, Kalotaszeg – a népművészet felfedezése 1998). A Néprajzi Múzeum 125 éves jubileumát ünnepelte az évkönyv 1997-es évfolyama. Ekkor elsősorban tudománytörténeti megközelítésben értékelték a múzeum születését, intézményesülését, gyűjteményeinek alakulását. Fejős Zoltán főigazgatósága idején a Néprajzi Értesítő tematikáján is érzékelhető volt a tematikai irányváltás. A hangsúly egyértelműen az intézményre, működésének különböző muzeográfiai aspektusaira került. 2000-ben az országos néprajzos muzeológus továbbképzés témája a korszerű gyűjteménykezelés volt, ennek anyagát nemzetközi kitekintéssel adta közre az a szám. A közép- és kelet-európai néprajzi múzeumok előtt álló kihívásokról rendezett nemzetközi tanácskozás előadásait fűzte csokorba a 2001-es angol nyelvű kötet. 2002-től új arculattal jelent meg a Néprajzi Értesítő[58].

2004-től a múzeum által alapított Bátky Zsigmond-díjjal jutalmazott kutató ünnepi előadását is közreadták a megjelent számok. 2008-tól az évkönyvek végén rövid tömör összefoglalás látott napvilágot a múzeum aktuális éves tevékenységéről. A hosszútávú tudományos kutatások intézményvezetői korszakokon keresztül ható jelentőségét is igazolták a 2009-es és 2010-es kötetek, melyekben egy Hofer Tamás által vezetett OTKA kutatás eredményeit összefoglaló írások jelentek meg. A 2012-es Néprajzi Értesítő a muzeológus továbbképzés kiemelt jelentőségű témájával a korszerű gyűjteményfejlesztéssel összefüggő tanulmányokat adott közre. A legutóbbi kötetek a néprajzi muzeológia meghatározó témáit (katalógusok 2014, kiállítások 2015) tárgyaló és intézménytörténeti, illetve a nemzetközi vonatkozásokat bemutató elméleti írásokat tartalmaztak. Olyan tanulmány is megjelent az évkönyvben melyből a Néprajzi Múzeum új épületeinek, költözésének és állandó kiállításainak koncepcionális kérdéseiről is olvashattak az érdeklődők.[59] A 2018-as századik szám pedig már az új állandó kiállítás előkészítésével összefüggő intézményi tudományos kutatások eredményei közül is bemutatott többet.[60]

A múzeumi kiadványstratégia részeként még 1988-ban indult meg a forráskiadás a „Fontes musei ethnographiae” sorozatcímmel, amit a következő évben a jóval eredményesebb tudománytörténeti kiadványsorozat. a „Series historica ethnographiae” követett. 1997-ben végre angolul is megjelenhetett a múzeum magyar néprajzi állandó kiállításának vezetője (Folk Culture of the Hungarian. Catalogue) Selmeczi Kovács Attila és Szacsvay Éva szerkesztésében.

A gyűjteményi rendszerező és feltáró munka eredményeinek megismertetését 1993-tól „A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai” című sorozat biztosította, elsőrendűen pályázati támogatások révén.[61] Ez utóbbiban a múzeumi gyűjtemények jelentős részét érintette a tárgygyűjtemény-feldolgozáson alapuló Tárgykatalógusok OTKA kutatás, a nemzetközi gyűjteményrészlegeket A Néprajzi Múzeum Európán kívüli gyűjteményei európai kontextusban kutatás. A Nemzeti Kulturális Alap tette lehetővé a nagy múltú „Magyar Népművészet” c. kiadványsorozat felelevenítését, évenként egy-egy kötet megjelentetésével. Az 1924-ben Bátky Zsigmond által megindított sorozat értékes tematikus tárgyi ismeretanyagot közöl.[62] 2013-ban befejeződtek az Ónedények Magyarország közgyűjteményeiben(Vida Gabriella) című – digitális formában készülő – katalógus munkálatai. 19 megyében és 4 önálló intézményben folyt a munka, az egész anyag korszerű digitális publikáció formájában a Néprajzi Múzeum honlapján hozzáférhető.

2016-ban a Múzeum szakmai stratégiájának fontos eleme volt, hogy a költözéselőkészítési munkák mellett fenntartsa a látogatói érdeklődést. Mindezt úgy, hogy az épület második emeletén a 2016 márciusában zárult Élő népművészet című tárlatot követően nem nyílt újabb kiállítás, a teremsorra ugyanis a gyűjteményi (restaurálási, fotózási és revíziós) munkák elvégzéséhez feltétlen szükség volt. 2016 tavaszától volt elérhető a Néprajzi Múzeum új honlapja, ami nemcsak a Múzeumban folyó szakmai munka eredményeit teszi korszerűbb formában hozzátérhetővé, hanem a közönséggel való kommunikációt is jelentősen könnyíti. A nemcsak számítógépre, hanem a különféle okos eszközökre optimalizált honlap a hozzáférést rugalmassá teszi. Az utóbbi években a múzeumi honlap fejlesztése több lépésben folytatódott és megállapítható, hogy jelenleg ez egyik legkorszerűbb és informatívabb múzeumi felület Magyarországon.

KIÁLLÍTÁSOK A NÉPRAJZI MÚZEUMBAN, 1989–2019

A múzeumok működésével kapcsolatban még napjainkban is a tevékenységükre vonatkozó közvélekedés elsősorban a kiállításokkal függ össze. Egyes intézmények – melyek nemzetközi szaktudományi téren elismert – kutatási, gyűjteményezési, állományvédelmi tevékenységet folytatnak, szinte láthatatlanok a „közönség”, az őket körülvevő társadalmi környezet számára. Egyes tárlatok – különösen a „korszerűen kommunikált” kiállítások viszont népszerűséget, megugró látogatottságot, közfigyelmet, fenntartói s esetenként mecénási – szponzori aktivitást is generálhatnak. Ezt az állapotot lehet elhibázottnak, „igazságtalannak”, „álságosnak” értékelni, de tudomást nem venni róla – az lehetetlen.

A Néprajzi Múzeumban a vizsgált három évtizedes korszakban mindvégig működött kiállítási bizottság, melynek egyik feladata az volt, hogy az intézmény középtávú kiállítási koncepcióját megfogalmazza, kiválassza az ajánlatokból a megvalósítandó tárlatokat, vagy ilyeneket maga is kezdeményezzen. Az intézményben 1989 és 2019 között megvalósított kiállítások száma több mint háromszáz.[63] Nyilvánvaló módon nincs tér a teljes múzeumi kiállítási tevékenység minden részletre kiterjedő bemutatására.[64] A Néprajzi Múzeum kiállítási tevékenységével összefüggő adatokat példaszerűen összefoglalja 2000-ig A Néprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötet vonatkozó melléklete.[65] Az utóbbi három évtized több, mint háromszáz kiállításából a legfontosabbakat említve lehetséges felvázolni az intézményi kiállítási küldetés és stratégia irányait és elért eredményeit. A múzeumi kiállítások számba vételénél indokolt figyelembe venni az intézményben rendelkezésre álló tereket is. A második emeleti teremsorban 1995-ig volt látogatható az 1980-ban megnyílt állandó tárlat Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel, a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagy értékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani.

A magyar gyűjteményi anyagra épülő A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására hosszas, esetenként éles vitákkal járó előkészítést követően 1991-ben került sor.[66] A magyar nyelvterület egészét bemutató tárlat az épület első emeletén 13 teremben (900 m²) tárta a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakig. A kiállítás a magyar népi kultúra gazdag tárházából nyújtott ízelítőt, példák segítségével érzékeltette a hagyományos népélet sokszínűségét, Európához tartozását. A bemutatott tárgyak túlnyomó része a 19. század második feléből származott, ezért a tárlat földrajzi kiterjedése értelemszerűen az első világháború előtti történelmi Magyarország határaihoz igazodott.

A kiállítás viseleteken keresztül érzékeltette a Kárpát-medence népeinek etnikai és vallási sokféleségét, bemutatta a jellemző településformákat és intézményeket, megismertette a paraszti munka és a kézművesség sokrétűségét és változatos eszközkészletét. A falu és a város kapcsolatát, találkozási alkalmait a piac és a vásár enteriőrjei tárta a látogatók elé. A 19. századi lakáskultúra két pólusát szemléltette az őrségi „füstös” régi ház, valamint a sárközi gazdagparaszti új ház „tisztaszobája”. A legszebb korai népművészeti darabok külön egységben voltak találhatók. Az emberi életút bemutatásának középpontjában a lakodalom állt a kalotaszentkirályi menyasszonyi kelengye és a kalotaszegi templomi esküvő felidézésével. A kalendáriumi ünnepekhez kapcsolódó népszokások elemei képezték a kiállítás utolsó fejezetét.[67]

A tárlat 1997-ben és 2001-ben is teljes körű felújításon ment keresztül. A korszerűbb ismeretátadási megoldások érdekében számítógépes tanulmányi állomással bővítették 2003-ban. 2011–2012-ben készült el a tér grafikai korszerűsítése. A kiállítás eközben maradt a régi: erős tárgyak, lineáris tér és történet, patinás installációs környezet. 2015-ben – miután nyilvánvalóvá vált, hogy az intézmény új épületekbe költözése miatt a Kossuth téri épületben már nem nyílik lehetőség új állandó tárlat megvalósítására – egy megújítási kísérletet folytatott a múzeum. Az ABLAK című műtárgyösvény egy olyan muzeológiai munkaként valósult meg, amely újabb tárgyak, tudások és gondolatok kiállításba illesztésével fűzött új tartalmi szálat a több évtizedes állandó kiállításba. Nem rendezte át, és nem bontotta le a meglévő kiállítást, csupán új perspektívákat kínált fel, amelyekből másként vált nézhetővé a mű és a múzeum. Az új olvasatok új tartalmi és módszertani rétegeket mutattak meg, és az értelmezés lehetőségét kínálták fel a nézőknek.[68]

A Néprajzi Múzeum utóbbi három évtizedében az intézményben megvalósított tárlatok jelentős része valamilyen eseményhez, évfordulóhoz kötődött. Ilyen volt pl. a Barokk a magyar népművészetben (1993) című kiállítás. amit a Néprajzi Múzeum és a nyírbátori Báthori István Múzeum közösen rendezett a „Közép-Európai Barokk Évében”. Néprajzi szemlélettel készült, a magyar népművészet emlékanyagának néhány sajátos csoportját mutatta be kiállítás katalógusában olvasható célmeghatározásként.[69]

Az intézményhez is kötődő kutatók életműveit elemezte az időszaki kiállítások egy további köre: így Xántus János, Lajtha László, Reguly Antal, Vargha László, Jankó János, Diószegi Vilmos, Baráthosi Balogh Benedek, Győrffy István munkásságát bemutató és értékelő kiállítások is készültek. A millecentenáriumot a múzeum két nagy időszaki kiállítással ünnepelte: a második emeleten az előző évben elbontott nemzetközi kiállítás helyén rendezte meg négy külföldi múzeum közreműködésével a Rokonnépek és őshazák. A finnugor népek hagyományos kultúrája c. kiállítást, ami a Budapesten rendezett finnugor népek második világkongresszusának programjában is szerepelt, továbbá az Utazások Magyarországon. Magyarországi interpretációk a millennium és a millecentenárium közötti időben című tárlatot (1996). 1997-ben pedig a Birodalmak határán címmel az ázsiai nomád népek sajátos tárgykultúráját bemutató kiállítás valósult meg a Budapesten sorra került orientalisztikai világkongresszus alkalmából.[70]

Az ezredfordulóig is többször fölmerült jelenkorkutató részleg vagy a modern társadalom egyes rétegei, csoportjai életmódjának, tárgyi világának jelenkori dokumentációs munkája, anélkül, hogy ez a Néprajzi Múzeum beállítottságát, anyagcsoportosítási elveit érdemben befolyásolta volna. Ilyen kísérletek legföljebb kisebb tárgyegyüttesek beszerzéséhez vagy egy-egy kiállításhoz vezettek. Az egyik első ilyen kísérletként értékelhető A vidék polgárosodása – új szerzemények a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben 1980-1989 című 1990-ben megnyílt tárlat.[71] Ez az időszaki tárlat az életmód-történeti és a népművészeti kiállítások között helyezhető el. A bemutató újdonsága nem annyira a megjelenítésben, mint inkább a bemutatott tárgyak újszerűségében volt.[72]

A múzeum időszaki kiállításainak többsége a népművészet egészének, vagy némely részletének, tárgycsoportjának bemutatásához kapcsolódott. Szorosan kötődött például az új állandó tárlathoz a szintén 1991-ben megnyílt A parasztház „öltözete” – hímzéstechnikák a Kárpát-medencéből című időszaki kiállítás, melyben kutatómunkájának összefoglalását végezte el egyértelműen az állandó tárlat keretei között be nem mutatható mélységben és részletezettséggel.[73] Nyilvánvaló módon a nemzetközi érdeklődés, így a külföldi vándorkiállítások között is szerepeltek a látványos és népszerű népművészeti témák.[74] Több olyan közepes méretű időszaki kiállítás is készült népművészeti tematikában, melyek a készítő gyűjteményfelelős muzeológusok érdeklődését, kutatási irányait tükrözték elsősorban. Közvetlenül nem kapott sorozat megnevezést, de általánosnak tartható, hogy a nagyobb egyházi ünnepeket és népszokásokat megelőzően ahhoz kapcsolódó tárgyakat mutatott be a múzeum, így például elsősorban hímes tojásokat (1993-ban és 1997-ben) és a farsanghoz (busómaszkok 1999), karácsonyhoz kapcsolódó tárgyakat, mint a betlehemek. Ez utóbbi gyűjteményi egység esetében évtizedekkel később megvalósult az a koncepcionális szándék is, hogy elkészült a kétnyelvű gyűjteményi katalógus és egy látványos nagy alapterületű, hosszú ideig látogatható Betlehem „nagy dolgok a jászolnál történnek” című időszaki kiállítás is létrejött 2015-17-ben.[75]

A múzeumi kiállítások önálló és markáns csoportját jelentették a korszakban mindvégig a fotókiállítások. Érdemes kiemelni azokat a tárlatokat, melyek már témaválasztásaikkal is a társadalom jelentős csoportjait foglalkoztató kérdésekhez kapcsolódtak. Ezek a tárlatok antropológiai, etnográfiai módszerekkel elemezték a jelenségeket – érdemben formálva az intézményi gondolkodás- és beszédmódot. A munkácsi zsidók között készített fotókból és gyűjtésekből rendezett Keserű gyökér (1995), vagy A társadalom peremén címen bemutatott kiállítás (1989) is ezek közé tartozik. Ez utóbbival szoros összefüggésben nyílt meg 1993-ban a Képek a magyarországi cigányság 20. századi történetéből című tárlat. Ebben a kiállításban a fotó- és életmódtörténet párhuzamos szálon futott, s eljutott a jelenig.[76] Egyszerre tudománytörténeti és önreflexív jellegű időszaki kiállításként értékelhető az 1995-ben megnyílt Ethno – Phono – Photo – Kinematográfia. A néprajzi hang- és képrögzítés fejlődése című tárlat. A sokszínű és kreatív technikai megoldásokat alkalmazó népszerű időszaki kiállítás számos módszertani tanulsággal is szolgált az elkövetkező időszakra nézve.

Az 1992 és 1997 közötti évek legemlékezetesebb kiállítása a Magyarok Kelet és Nyugat között – Nemzeti legendák és jelképek (1994). A tárlat több éves közös kutatómunka eredményeire épült és a Néprajzi Múzeum munkatársainak szinte teljes közössége dolgozott a megvalósításán. A tárlat a megvalósítás terén is kínált új elemeket. A látogatóknak hálózat szerű, topológiai asszociációs kapcsolatokba állítva kínálta föl a tárgyalt komplex témákat. A kiállítás abból a szempontból is újszerű volt, hogy a kiállított tárgyak többsége más intézményekből került a múzeumba.[77] Szintén jelentős arányban más intézményekből származó anyag bemutatására vállalkozott az Utazások Magyarországon című kiállítás 1996-ban. Ezen tárlat látványvilágának meghatározó jellemzője volt, hogy minimalizálni törekedett a hagyományos vitrinek alkalmazását és ezek helyett enteriörök sorozataként kezelte a rendelkezésére álló teret.

Hofer Tamás főigazgatót leginkább a nemzeti kultúra megkonstruálásának folyamata, a népi kultúra kialakítása, ennek a nemzeti kultúrába való beépítése érdekelte. Ezen problémakör számára nem szűkült le csupán a magyar gyűjteményekre, hanem szélesebb összefüggésekre is nyitott volt. Ezzel összefüggésben értelmezhető az ezekben az esztendőkben megélénkülő nemzetközi anyagokat is feltáró tudománytörténeti időszaki kiállítások számának gyarapodása.[78] 1995 után az állományvédelmi okokból lebontott nemzetközi állandó tárlat helyére több, szintén a nemzetközi tematikába sorolható időszaki kiállítás került. 1997-ben a Birodalmak peremén – Nomádok és városlakók Ázsiában és Észak-Afrikában című, vagy az 1999-es Nem csak sastoll – indián és eszkimó kézművestechnikák című tárlatok. A nemzetközi tematikát képviselte a külföldi vándorkiállításként Észtországban, Finnországban, Csehországban is megfordult Rokonaink Szibériában – Hantik című tárlat 1991 és 1994 között.[79]

Hofer Tamás utolsó, a múzeumban megvalósult kiállítása (Szacsvay Évával közösen) a Kalotaszeg – a népművészet felfedezése (1997) című tárlat volt. Az időszaki kiállításhoz tudományos konferencia és a tanulmányokat közreadó kötet is kapcsolódott. A Hofer „korszakban” megvalósuló tárlatokra általánosan jellemző volt, hogy egyszerre érvényesült az intézményi alapokra építő hagyománytisztelet és témaválasztásaikban a releváns társadalmi kérdéseket tárgyaló jellegük.

A kiállításoknak az egyes intézmények életútján belül kitüntetett szerepe hasonló a muzeológusok, kurátorok életében betöltötthöz. Esetenként évtizedes előkészítés, komplex kutatómunka eredményeként készülhet el egy-egy tárlat, mely megvalósítóinak és a megvalósulásnak helyet adó intézmények szempontjából egyaránt korszakosként értékelhető. Nemzetközi téren is ismert az a jelenség, hogy az egyes önmagukat újrafogalmazni kívánó múzeumi intézmények mintegy szimbolikus fordulópontként kezelnek egy-egy időszaki vagy állandó kiállítást. A magyarországi múzeumi közvélemény számára ilyen határkőként volt értékelhető a Néprajzi Múzeum „Időképek” című, Fejős Zoltán főrendező-főigazgató irányításával megvalósított tárlata 2001-ben.[80] A kiállítás hatása messze túlmutatott a Néprajzi Múzeum falain, tevékenységének erőteljes változásán. Ez a kiállítás jellegét, méretét és a hazai viszonyok között szokatlannak ítélhető reflektáltságát tekintve is kiemelkedik a sorból.[81] Korszakhatárnak ítélhető ez a kiállítás a jelenből visszatekintve abból a szempontból is, hogy ettől a ponttól kezdve minimális elvárássá lett a Néprajzi Múzeumi tárlatok esetében a kétnyelvűség (magyar–angol), a kiállításvezető vagy katalógus, konzekvens látványterv, esztétikus grafikai munka. Az ezredfordulót követően lényegesen fölerősödik az intézményi kiállítási projektek tervezettsége, stratégia mentén formálódó átgondolt megvalósításának igénye. A nagyméretű terjedelmes kiállítási katalógusok mellett ezektől az évektől rendszeres a kisebb méretben megjelenő katalógustípus is, a kiállításvezető, a Kamarakiállítás, illetve a KépTár sorozatokban.[82]

Mind témaválasztásával, mind módszertani újszerűségével kiemelkedik az évtized időszaki kiállításainak sorából a műanyag című 2006-2007-ben látogatható tárlat. Az élő szociokulturális környezetből származó téma a kortárs múzeumi kutatások komplex bemutatására kínált lehetőséget. Impozáns kiállítási katalógusban nyílt tér a modern anyagi kultúra megközelítéseinek korszerű módszertani kérdéseivel érdemben foglalkozni. Számos szempontból a tárlat az Időképek időszaki kiállítás programadó jellegét idézte.[83]

Fejős Zoltán egy évtizeddel készítését követően 2019-ben publikálta egy állandó tárlatként is megvalósítható kiállítási koncepció jellemzőit. A nép mint látvány általa javasolt kiállítása azt a komplex 19. századi folyamatot kívánta bemutatni, amelynek során a magyar politikai osztály és a társadalom felfedezi, beilleszti önképébe a népet. Az ötletből forráshiány miatt nem született kiállítás és nem nyílt lehetőség részletező kidolgozására sem.[84]

A Fejős Zoltán főigazgatói irányításával fémjelezhető másfél évtized időszaki tárlatai között erőteljes vonalat képviselt a gyűjteményfeltáró tevékenységhez, a gyűjteményi katalógusokhoz szorosan kötődő kiállítások sorozata. Ennek első darabja, a több szempontból provokatívnak ítélhető és formabontó szándékkal megvalósított önreflexív Itt a helyed! című időszaki tárlat volt 1999-ből.[85] Ugyanabban az évben az Európai gyűrűk a Néprajzi Múzeumban című kiállítás is kapcsolódott gyűjteményi katalógushoz. 2000-ben nyílt meg A cifraszűr című időszaki kiállítás. Példaértékű gyűjteményfeltáró kutatómunka látványos eredményeként készült el – párhuzamosan a vonatkozó gyűjteményi katalógussal – a Néprajzi Múzeum nyereggyűjteményére épülő Nyeregbe című időszaki kiállítás 2002-ben.[86]

A gyűjtemények gyarapításával összefüggésben is készültek időszaki tárlatok. Így került sor az 1999-ben gyűjtött „Parasztebédlő” – népies enteriör a századfordulóról A társadalmi idő tárgyai című kiállítás megvalósítására. A 2001-es kiállításon bemutatott enteriőr nemcsak a páratlanul gazdag népi és népies tárgyi anyagot magába foglaló értéke miatt jelentős, hanem kultúrtörténeti szempontból is, hiszen olyan történelmi jelentőségű személyek kapcsolhatók készítésének körülményeihez, illetve használatához, mint Jungfer Gyula (1841-1908) fémműves, a historizmus korának kiváló iparművésze, vagy (Dálnoki) Miklós Béla (1890-1948) egykori miniszterelnök.[87]

A múzeum első vezetőjének Xántus Jánosnak a kinevezésére évente március 5-én nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett a Néprajzi Múzeum. Hagyományosan ezen a napon nyílt meg évente az előző időszak Új szerzeményeket bemutató időszaki kiállítása is. Ezek a tárlatok minden évben érzékeltették az intézmény gyarapításának lehetőségeit/korlátait és egyben irányait is, ezáltal közvetlenül formálták a hazai néprajzi muzeológia vonatkozó működését is, egészen a 2017-es épület zárásig.[88]

A múzeum 2003-2004. évi kiállítási programja a néprajzi tárgyak, tények és dokumentációk problematikája köré szerveződött. A két nagyszabású (800 m²) kiállítás – A kitalált hagyomány. Az aratóünneptől az új kenyér ünnepéig; Eredeti, másolat, hamisítvány: tárgyak párbeszédben –, de a kamarakiállítások is különböző szempontból vizsgálták a hagyomány, a hagyományalkotás, -átadás kérdéskörét. A múzeum kiállításait teljessé tevő programkínálat mellett 2003-ban, hagyományteremtő módon, a múzeum először rendezte meg éves központi eseményét a Néprajzi Múzeum Napját március 5-én, mely nagy sikert aratott, élénk sajtóvisszhang kísérte. [89] A gyűjtemény kevésbé ismert értékeinek feltárását célul tűzte ki a „Aki dudás akar lenni…” Dudák és dudások a Kárpátokon innen és túl” című tárlat 2005-ben.

A nemzetközi gyűjtemények ritkán, vagy korábban még soha be nem mutatott műtárgyait is igyekezett az intézmény időszaki tárlatain bemutatni.[90] Ilyen céllal is készült 2002-ben a Kaméleon című időszaki tárlat, vagy a 2003. áprilisától látogatható A kaland nyomában. Tolnai Festetics Rudolf gróf óceániai utazásai című látványos kiállítás. A Néprajzi Múzeum egykori munkatársa, a hazai kulturális antropológia és etnológia meghatározó alakjának elhunyta után az intézmény emlékkiállítást rendezett „Csak igaz varázslók álmai válnak valóra” Boglár Lajos emlékére címmel 2004-ben. Egy izgalmas gyűjteménygyarapítással szoros összefüggésben, régészeti magángyűjtemény állami megvásárlását követően került sor Sámánszobrok és kőjaguárok. Ecuador ősi művészete című látványos időszaki tárlat megvalósítására 2005-ben.[91] Az intézmény különleges értéket képviselő nemzetközi zenei és hangzó gyűjteményeire épült a 2006-2007-ben nagy látogatottsággal működő Síppal, dobbal, didzseriduval… Népek hangszerei a Néprajzi Múzeumból című időszaki kiállítás. Tanulságos együttműködés részeként készült el 2010-ben az Aranyba rejtett arcok Arany maszkok Ázsiából a Zelnik-gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban című tárlat, melynek bemutatott anyagát az intézmény kivételesen gazdag kapcsolódó kollekciója tette teljessé.[92]

Példaszerűen fölépített komplex kísérő programokkal, kamaratárlatokkal működött a (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállítás 2009-2011-ben. A Néprajzi Múzeum Európa-gyűjteményének gazdag finn anyaga és más magyarországi múzeumok finn vonatkozású tárgyai mellett a finn kultúra iránt érdeklődők által behozott tárgyak és a MaDok tárgyvásárlási pályázatából vásárolt mai tárgyi világ is megjelent a komplex tárlaton. A kiállítás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyarok finnekről alkotott képét milyen tényezők alakították és befolyásolták a 19. század végétől napjainkig. A hagyományos kultúra elemeitől elindulva, a finn-magyar kapcsolatokat felvázolva eljutott napjaink meghatározó finn cégeinek termékeihez, a finn példa, a finn csoda okainak feltárásához, bemutatásához és értelmezéséhez.[93]

Az archívumi gyűjtemények intézményi hangsúly erősödése a tudományos kutatások mellett olyan közvetlen területen is igazolható, mint az időszaki tárlatoké. Egészen az intézmény költözésével összefüggésben elengedhetetlen bezárásig számos sikeres tárlat valósult meg az archívumi anyagok feltárását végző muzeológusok munkájának eredményeként. Meghatározó eleme volt az ilyen kiállítások sorának a Boldog/képek című 2004-2005-ben látogatható tárlat. A komplex szempontokat érvényesítő tárlat számos hazánkban úttörő jelentőségű szempontot és megközelítési irányt felvállalt így az etnográfia falu képét, a képek társadalmi életét is érzékletesen elemezte és bemutatta.[94] A korábban szinte már elfeledettnek ítélhető Huszka József hagyatékának példaértékű tudományos mélyséfű feltárásával függött össze a rendkívül látványos 2005-2006-os kiállítás, a Huszka József, a rajzoló gyűjtő címmel és látványos katalógussal.[95] Szorosan az archívum tevékenységéhez kötődő tárlatként évtizedes kutatási eredmények összefoglalásaként valósult meg 2007-ben a Néprajzi Múzeumban a Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen A Kováts-napfényműterem száz éve című kiállítás és a szintén látványos katalógus.[96]

A 21. század első évtizedében is folytatódott az intézményben a leggazdagabb gyűjtemények anyagaira építő, hangsúlyosan magyar etnográfiai anyagot feltáró, érdemi – akár több évtizedes –kutatások eredményeit is közreadó időszaki tárlatok sora. Ilyen volt 2002-ben a „Félre gatya, pendely” Látható és láthatatlan a népviseletben című, a földszinti teremsorban 400 m²– es alapterületű látványos kiállítás.[97] Kiterjedt és eredményes kutatás eredményeinek hiteles és látványos bemutatását célozta a 2007-ben megvalósult „Virágozódott… anno” Az Umlingok Kalotaszegen című kiállítás. 2009-2010-ben volt látogatható a Fél Edit és Hofer Tamás által folytatott nemzetközi elismertségű átányi kutatással foglalkozó időszaki tárlat az Egy falu az országban – Átány Emberek, tárgyak, kapcsolatok címmel. A kiállítás első kísérletként ízelítőt adott a páratlan tudományos vállalkozásból. Forrásanyagát az Átányon gyűjtött, eddig kiállításokon szinte soha nem szerepelt tárgyak, korabeli feljegyzések és a bőséges fotóanyagból válogatott képek alkották.

A Néprajzi Múzeum 2006-ban Faluforduló címmel új rendezvény- és kiállítás-sorozatot indított. A Falufordulóban egymást követve „fordultak meg” egyes magyarországi települések, és kaptak különleges bemutatkozási lehetőséget a múzeumban. Kiemelt program és kiállítás keretében mutathatták be a budapesti és az ide látogató külföldi közönség előtt régi és új hagyományaikat, ünnepeiket és hétköznapjaikat, amelyeket a Néprajzi Múzeum archív fotói és filmjei, dokumentumai és tárgygyűjteményei, valamint a néprajzi jelenkutatás legújabb eredményei együtt tettek teljessé.[98]

A múzeumi kutatásokat, kiállítási programokat érdemben alakító tényezők között az intézménytől független külső befolyásoló elemként értékelhető a komoly pályázati lehetőségeket kínáló tematikus évek, programok, nemzetközi együttműködések működése.[99] Érdemi és eredményes együttműködés eredményeként valósult meg 2011-ben a Néprajzi Múzeum által koordinált MaDok-program új, mobil időszaki kiállítása az EtnoMobil 2.0. Az egyedülálló, lakókocsiban utazó kiállítás 17 hazai múzeum együttműködésével jött létre, célja a mozgás és a kultúra kapcsolatának bemutatása kortárs tárgyak és történetek mozaikos elrendezésével, a látogatók bevonásával.[100]

Kiváló lehetőséget kínált színvonalas időszaki tárlat létrehozására a Nemzeti Kulturális Alap 2008-ra meghirdetett Reneszánsz éve és a Néprajzi Múzeum élt a kínálkozó lehetőséggel és rendkívül látványos időszaki tárlatot valósított meg a 18-19. századi népi tárgyak és a reneszánsz kapcsolatának újragondolásával. Az imént felidézett Umling festőasztalos-család tevékenységét bemutató tárlat eredményei is inspirálták bátor vállalkozásként a közkeletű leegyszerűsítő és általánosító vélemények megtörésére a reneszánsz és a népművészet viszonyait illetően a tárlat megvalósítóit. A Legendás lények, varázslatos virágok – a közkedvelt reneszánsz című 2008-2009-es tárlat jobbára ismeretlen és feltáratlan gyűjteményi anyag feltárására vállalkozott sikerrel.[101] A komplex kutatási programra épülő, akár több évtizedes gyűjteményfeltáró háttérmunkát igénylő időszaki kiállítások közé tartozik a hosszú időn keresztül 2011. júniusi megnyitásától egészen 2013-ig látogatható komoly szakmai és látogatói érdeklődést kiváltó Nők, szőnyegek, háziipar című tárlat.[102]

2013-ban széleskörű munkatársi közreműködésre épülő középtávú időszaki kiállítási program készült az intézményben. Az útkeresés, az új épületekbe költözés és az ezzel párhuzamosan meginduló új állandó tárlat szakmai előkészítése komplex múzeumi működést tett szükségessé. Ennek volt szerves része több olyan, a kiállítási területen szereplő projekt, melyek tapasztalatai közvetve – közvetlenül szolgálták az új állandó kiállítás tervezésének folyamatát. Ilyennek tekinthetők a Hónap műtárgya, a Hónap kortárs műtárgya sorozatok, vagy az aulából nyíló, a korábban kihasználatlan térben megvalósuló tematikus kamara tárlatok sorozata. Itt pl. megvalósult egyetlen tárgytípus látványtári elemeket is alkalmazó bemutatása (Miskakancsók) vagy a nemzetközi gyűjtemény kiemelkedő súlyú kongói gyűjteményére épülő anyagából készített kamara tárlat is.[103]

Egyes országos kulturális programokhoz kapcsolódva nyílt alkalom a Néprajzi Múzeum korábban be nem mutatott gyűjteményi elemeinek időszaki kiállításon való megismertetésére. Így a kapcsolódó gyűjteményi anyagból 2009-től kezdve az országos Szakrális Művészetek Hete programjának részeként kamara tárlatok, virtuális bemutatások sorozata valósult meg.[104] Számos tanulságot hordozó intézményközi együttműködés zajlott 2013 és 2017 között a Magyar Állami Operaházzal, melynek részeként az Erkel Színházban a bemutatók közül évadonként három – négy előadáshoz is Néprajzi Múzeumi kamaratárlatok csatlakoztak, egy, speciálisan a kiállításokra alkalmassá tett térben.[105]

2013-ban három olyan – elsősorban saját anyagra épülő – új kiállítása nyílt a Múzeumnak, amelyekhez jelentős kutató-, illetve fel­dol­­­gozó munka kapcsolódott. A Saaremaa, Muhumaa és Hiiumaa Az észt szigetvilág néprajzi képe száz évvel ezelőtt – Bán Aladár gyűjteménye,[106] az Erdélyen innen, Alföldön túl. A Fekete-Körös-völgy lakói és települései a századfordulón, valamint a Több mint szomszéd, Horvátország európai uniós csatlakozására készült kiállítás. Mindhárom tárlat olyan gyűjteményi anyagokat mutatott be elsősorban melyek soha korábban nem voltak láthatóak-ismertek. A nemzetközi gyűjteményt különleges összefogással megvásárolt kollekcióját mutatta be a Boglár Lajos hagyatékából származó gazdag dél-amerikai indián tárgy kollekcióra épülő Tollvarázs című időszaki kiállítás 2014-ben.

A sikeres és szakmailag megalapozott gyűjteményfeltáró tevékenységre épülő időszaki tárlatok létrejötte a távlati új állandó kiállítási programon túl közvetlenül hasznosítható vándorkiállítási projektek bázisaként is működött. Így az Ácsolt fatornyok – védelmező templomok. Válogatás a Néprajzi Múzeum grafikáiból, fényképeiből című tárlat is a budapesti bemutatót követően 2013-2014-ben számos magyarországi és határon túli helyszínen is látható volt. A nemzetközi gyűjtemények féltett kincsei közül szintén több helyszínre eljutott a Kauri és nagyító. Óceániai ékszerek Bíró Lajos gyűjteményéből című időszaki tárlat. Az egyik legtöbb helyszínen sikeresen bemutatott időszaki kiállítás a már fentebb említett, korábban ismeretlen gazdagságú anyagot feltáró Fekete-Körös völgyi tárlat volt. A külföldi Magyar Intézetekkel intenzív szakmai együttműködések működtek az utóbbi években. Ezeknek részeként került sor a Múzeum archív fotóanyagából (Műkedvelő pillanatképek. Vajdaság a 20. század kezdetén egy amatőr fotográfusnő szemével) készült tárlat bemutatására 2015-ben a párizsi Magyar Intézetben, ahol 2016-ban a Kő kövön című kiállítás megrendezésére került sor. A tallinni Magyar Intézetben szintén 2016-ban volt látható a „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel…” Magyar népi hangszerek című múzeumi vándorkiállítás.

Az utóbbi években az archívumi gyűjteményekhez kapcsolódó időszaki tárlatok sorozata új lendülettel folytatódott. Így „Az igaz hitben végig megmaradjunk…” Népénekkutatás az 1950-es években című tárlat 2013-ban korábban be nem mutatott gyűjteményi anyagot feltárva a magyar vallásos népénekkutatás Lajtha László és a Lajtha-csoport által feltérképezett, gyűjtött, dokumentált kulturális örökséget mutatta be kották, jegyzőkönyvek, tárgyak és eredeti felvételek segítségével. Az intézmény archívumi filmgyűjteményének ritkán látható értékeire hívta föl a figyelmet az épület rendhagyó, első emeleti kiállítóterében a „Minden kocka érték”. Etnográfus kamerával elnevezésű nyitott, tematikus bemutatótérben az „Én voltam a gyalogfilmes” Keszi Kovács László 1908-2012 című tárlat. A kamara-kiállítás a rendkívüli tehetségű és termékeny, iskolateremtő néprajzi filmes alkotó, Keszi Kovács László etnográfus életútjának főbb állomásait követte végig az általa készített filmek, dokumentumok, fotók, személyes tárgyak és technikai eszközök segítségével.[107] Párizsban is látható volt a Műkedvelő pillanatképek Vajdaság a 20. század kezdetén egy amatőr fotográfusnő szemével című fotókiállítás 2015-ben.

Az intézmény az utóbbi harminc évben összetett és számos szempontból komoly eredményeket létrehozó kapcsolatot alakított magángyűjtők és műkereskedők körével. A számos sikeres, a gyűjteménygyarapítástól, a kutatómunkán át a közös kiállításokig terjedő komplex kapcsolat egyik legjobb nemzetközi példáját képviselte Tuomas Sopanen a Ryijy élő hagyománya A finn szőnyeg 1707 – 2012 között című időszaki kiállítás 2013-ban.[108]

2014-16-ban volt látogatható a Néprajzi Múzeumban a Kő kövön Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című tárlat, mely a Holokauszt Emlékév programjának projektjeként jött létre.[109] A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tárt a látogató elé, amely megkísérelte előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektált. A kiállítás törzsanyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteménye adta. Ez a kollekció – egy-egy tárgy kivételével – még soha nem szerepelt kiállításon, sőt igazán eddig még a múzeum zsidó vonatkozású anyagának pontos számbavétele, értelmezése sem történt meg. A tárlat erre tett látványos és korszerű módszereket alkalmazva kísérletet: bemutatta a kicsiny, ámde jelentős judaika gyűjteményt.[110]

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékező program támogatott projektjeként jött létre A szabadság kódjai. Jelek és jelképek a függetlenség jegyében című időszaki kiállítás 2016-ban. A tárlat az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc összefüggéseire hívja fel a figyelmet a két történelmi esemény szimbólumainak összefüggéseit a múzeum gyűjteményein keresztül elemző kísérletként.[111]

Az intézménytörténeti összefoglalás szempontjait szem előtt tartva indokolt jelezni, hogy 2001-től egészen 2017-es bezárásáig a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületében rendezték meg a World Press Photo professzionális sajtófotósok díjazott alkotásaiból készülő vándorkiállítását.[112] Szintén több alkalommal került megrendezésre a Magyar Sajtófotó éves tárlata a Néprajzi Múzeumban. Egy-egy évben a múzeum saját anyagából, illetve szervezésében kísérő kiállítás is csatlakozott az utazó tárlathoz. Az intézményközi együttműködésekkel (Hagyományok Háza, Népművészeti Egyesületek Szövetsége) szoros összefüggésben voltak láthatóak a Néprajzi Múzeumban az Élő Népművészet című időszaki tárlatok (2010, 2015-16). A népi kézművesség legszebb alkotásait bemutató népszerű kiállításokra az előző öt év legfontosabb, legjelentősebb tárgyait, mestermunkáit, mesterremekeit szakmai zsűri válogatta ki a beérkezett több ezer pályamunkából.[113]

Szintén az intézményi kiállítási komplexitás érzékeltetése érdekében szükséges a külföldről érkezett, illetve oda meghívott vándorkiállítások, illetve a közös projektként megvalósított tárlatok sorára is fölhívni a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi intézményi együttműködések és a tematikai összefüggések alapvetően formálták az ilyen kiállítások budapesti bemutatásának feltételeit. A korszak elején több osztrák és csehszlovákiai helyszínen is bemutatták a Magyarország címere a népművészetben című tárlatot.[114] Kiemelkedően sikeres volt a múzeum cifraszűrjeit bemutató „Fiers Magyars” című tárlat a párizsi Musée de l’Homme meghívására 2001-ben.  Szlovéniából érkezett a Szerelem a levegőben Szerelmi ajándékok a hagyományos szlovén kultúrában (2002), vagy a párizsi Musée de l’Homme-ból indult Mindenki különböző, mindenki egyforma (2002), az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum Háztörténetek című tárlata (2003). 2004-2005-ben a múzeum nyereggyűjteményének feltárására épülő sikeres időszaki tárlat több külföldi helyszínen is szerepelt.[115] A Másik. Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség címmel a Genfi Néprajzi Múzeum és a Néprajzi Múzeum, valamint más európai múzeumok gyűjteményeiből származó bőséges és színes etnográfiai gyűjteményt, korabeli dokumentumokat, kortárs művészeti alkotásokat mutatott be 2008-2009-ben kiváló példájaként a budapesti gyűjtemény kapcsolódási pontjainak alkalmazási lehetőségeire.[116] Napjainkban különösen nagy érdeklődést kiváltó témájú volt a Dán Kulturális Intézet Jégszakadás Klímaváltozások hatásai Grönlandon című tárlata 2012-ben azt is jelezve, hogy a Néprajzi Múzeum érzékenyen reagál társadalmi múzeumként az aktuális jelenségekre. A klímaváltozáshoz hasonló rendkívül fontos témaként valósult meg a berlini Európai Kultúrák Múzeumának Casa mare (Nagy tér) tárlata az intézményben 2012-ben. A kiállítás kultúratörténeti kérdésfeltelésekkel próbálta Kelet- és Délkelet-Európa kulturális kapcsolatait is konfliktusait vizsgálni. A nagy tér nem más, mint Európa keleti, délkeleti régiója, egy történetileg többnemzetiségű, multikulturális terület. 2013-ban a madridi Cigány Kultúra Intézetével közös projekt részeként valósult meg a Vidas GitanasCigányok Spanyolországban című időszaki kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Ebben az évben voltak láthatóak a berlini Európai Kultúrák Múzeuma Kelet-Közép- és Délkelet-Európa Koordinációs Központjának vendégkiállításai a Néprajzi Múzeumban a Találkozások című kiállítási sorozatban.[117] A nemzetközi gyűjtemény gyarapításához is hozzájárult a Vietnami porcelán – törékeny múltidézés című a vietnami köztársasági elnök magyarországi látogatására időzített tárlat.[118] 2014-ben a katasztrófa sújtotta japán régió kultúráját bemutató Egy hányatott sorsú vidék Tóhoku kézműves hagyománya című vándorkiállítás volt látható a Kossuth téren.

Nem csupán saját gyűjteményi elemeket alkalmazó kiegészítésekkel befogadott projektként működött a Szabadkai Városi múzeummal közösen megvalósított rendkívül népszerű időszaki kiállítás, a Bicikliváros Szabadka – Budapest című tárlat 2014-ben. A kiállítás a 19. század második felétől kezdve tárgyakon, szövegeken és fotókon keresztül dolgozta fel a kerékpározás történetét a két városban. Hasonló módon nem egyszerűen egy befogadott tárlat budapesti bemutatásaként működött, hanem a zsolnai Považské Múzeum vonatkozó gazdag anyagát szervesen a budapesti koncepcióhoz alkalmazó nagy alapterületű és látványos kiállítás volt a Megvetés és önbecsülés Igaz történet Üstfoltozóról, Drótostótról, Teknőscigányról című tárlat 2014-15-ben. A kiállítás az intézményi küldetés részeként a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek életmódjának, társadalmi helyzetének és kulturális szokásainak bemutatását célozta, annak érdekében, hogy aktívan segítse a különböző csoportok közötti közeledést, egyúttal hozzájáruljon az alávetett csoportok önbecsülésének növekedéséhez, a velük szembeni előítéletek csökkentéséhez.[119]

A társadalmi múzeumi küldetéssel szoros összefüggésben az aktuális, érzékeny jelenségek (Hot Spots)[120] múzeumi megközelítésére jó példa a migrációval foglalkozó múzeumi tevékenység. Célzott tudományos kutatási projekttel összefüggésben a 2015-ös menekülthullám kivételes hazai múzeumi reflexiójaként értékelhető a speciális nemzetközi közegben és korszerű módszertannal megvalósított Talált tárgyak. Interaktív padlótárlat és fotókiállítás a szerb-magyar határnál gyűjtött tárgyakból a Sziget Fesztiválon, ami 2016 nyarán volt látható. A kiállítás hátterét az adta, hogy a Néprajzi Múzeum egyik kutatócsoportja a 2015 nyarán felerősödött menekülthullám egyik meghatározó állomásán, a szerb-magyar határövezetben járt. A kutatók Röszkénél és Ásotthalomnál egy rövid terepbejáráson tárgyakat gyűjtöttek és fotódokumentációt készítettek. A tárlat a látogatókat párbeszédre hívta, hogy közösen próbálják meg értelmezni a tárgyakba sűrített élethelyzeteket, személyes sorsokat.[121]

Szintén külső helyszínen – a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt Picasso – Alakváltozások című kiállítással párhuzamosan – valósult meg a Néprajzi Múzeum nemzetközi gyűjteményére építő korszerű elemzési kísérletként értékelhető látványos Perspektívák Művészet és etnográfia című kamara tárlat 2016-ban.[122] A kiállítás szervesen kapcsolódott a formálódó új múzeumi állandó kiállítás koncepciójának egyes kérdéseihez.

Az utolsó nagylélegzetű időszaki tárlat, melyet a Néprajzi Múzeum költözése előtt búcsúzásként a Kossuth téri épületben valósított meg, a témaválasztásával az átmeneti helyzetre utaló Bocskor, csizma, paduka. Kalandozás a lábbeli körül című tárlat volt 2017-ben.[123] A kiállítás a Néprajzi Múzeum gyűjteményének egy tárgytípusa, a lábbelik példáján mutatta be a néprajzi tárgy idő- és térbeli változatosságát, használatának és jelentéseinek gazdagságát. Kísérletet tett arra, hogy a Múzeum Kárpát-medencei és nemzetközi lábbeli anyagának jelentős részét, csaknem kétszáz év különféle tárgyait egymás mellé helyezve a merítést együtt értelmezze. A kiállítás nem teljes öltözetek részeként láttatta a lábbeliket, s az anyag nem volt sem időrendi sem régiók szerint sorba rendezve. A tárlat az új állandó kiállítás koncepciójának kidolgozásához is tanulságokkal szolgált.

2017 végén a Kossuth téri épület a látogatók előtt bezárt, annak érdekében, hogy a korábbi kiállítási terekben is a költözés szakmai munkaállomásait lehessen kialakítani. A komplex tevékenység azt igényelte, hogy az intézmény kiállítási programját hangsúlyosan külső helyszíneken valósítsa meg átmenetileg. Sikerült olyan időszaki vándorkiállítási projektet kidolgozni, melynek elemei számos hazai és határon túli bemutatáson sikeresen működtek. A számos tárlat között az intézmény összetett tevékenységi és küldetési jellemzőit érvényesítő projektek szerepeltek[124]: A szerelem kertjében Szerelmi ajándékok a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben című kamara tárlat a Don Giovanni opera Erkel Szinházi bemutatójához igazodva készült. A Mindenkinek ismerős dolgok 1-2. A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak és a Néprajzi Múzeum kutatóinak kiállítása két verzióban is létrejött, kapcsolódva az intézményi MaDok programhoz. Az egzotikus cigány Cigány a művészetekben című kamara tárlat, vagy a Húzd rá cigány! című vándorkiállítás a cigányzenekarok és híres zenészek történetét is tárgyalta. Ez utóbbi tárlat hazai helyszínek mellett lengyelországi városokban a Lengyel – Magyar Kulturális Évad programjaként működve. A nemzetközi gyűjtemény értékeit felvillantó Tea és legyező A japáni gyűjtemény a Néprajz az Operában sorozat részeként készült. A migráció aktuális témájával foglalkozott az Íszt szájd sztori – határtalan szerelmek Vegyes házasságok történetei és tárgyi emlékei című (a Néprajz az Operában kiállítás sorozat 11. egysége) kiállítás. A kamarakiállítás témája a West Side Story című musical történetének ellenpontozása volt: olyan, bevándorlók és magyarok között kialakult szerelmek bemutatása, amelyek beteljesültek, együttéléssel, házassággal, családalapítással végződtek. Erdélyi múzeumokban szerepelt A székelykaputól a törülközőig Szinte Gábor gyűjtései című, az archívumban feltárt gyűjteményre épülő kiállítás, melynek eredményei közvetlenül megjelennek a tervek szerint az új állandó kiállításban is. 2018-at követően a Néprajzi Múzeum átmenetileg leállította még ezeket a külső helyszíni megjelenéseket is a biztonságos feladatellátás érdekében.

A Néprajzi Múzeum a hagyományos kiállítások mellett már 1996-tól elindította a virtuális tárlatainak sorozatát. A sikeres időszaki tárlatok virtuális verziói közül a Kalotaszeg (1998), vagy az „Itt a helyed! Székkiállítás SZÉKKIÁLLÍTÁS A WEBEN Foglalj helyet! (1999) című tárlatok voltak az ezredforduló előtt a legnépszerűbbek.[125] A korábbi virtuális tárlatok folyamatosan elérhetőek maradtak az intézmény új honlapján is. Így az Istenek arca: afroamerikai oltárok, vagy az „Éljen a Haza!” 1848-49 emlékezete című ünnepi kiállítás is hasonlóan A régi világ falun című megújított változatban elérhető fotókiállítás anyagához.[126] 2003-tól elérhető a honlapon keresztül a látványos A cifraszűr című tárlat. 2012-ben készült Fejős Zoltán vezetésével az utolsó időszaki kiállítás az intézményben, melynek virtuális verziója Rakosi60@neprajz.hu címen szintén megtalálható a honlapon.

Az intézményvezetői stratégiával összhangban a MaDok program hangsúlyváltásával és útkeresésével összefüggésben több virtuális kiállítás is megvalósult az utóbbi években. Ezeknek a tárlatoknak a múzeum épületében, vagy speciális külső helyszínen volt látható az eredeti verziója. A Tárgyas ragozás – szubjektív etnográfia című kiállítás, vagy a 2014-ben készült, Fejős Zoltán 60. születésnapját köszöntő Múzeumháló című projekt[127], illetve az együttműködés és részvétel korszerű múzeumi működési megoldásaira is reflektáló eredetileg a múzeumban 2015-ben bemutatott, majd virtuális megoldással 2017-től elérhető Ellenpedagógia a tóparton című virtuális tárlat.[128]

Az intézmény költözésével összefüggő stratégiai döntés eredményeként készültek el olyan időszaki kiállítások virtuális projektjei, mint a Boglár Lajos amazóniai tárgyait bemutató Tollvarázs című (2016), vagy a számos hazai és külföldi helyszínen is bemutatott népszerű vándorkiállításra épülő Erdélyen innen, Alföldön túl (2016) Györffy István Fekete-Körös völgyi kutatásait feltáró virtuális tárlatok. A Kő kövön Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című izgalmas gyűjteményfeltáró kísérletet megvalósító időszaki tárlat szintén szerepelt hazai és külföldi helyszíneken is, majd 2017-ben elkészült a virtuális verziója is.

A virtuális tárlatok között különös jelentőségűnek értékelhető a 2017-ben bezárt, majd a költözéshez szükséges munkaterület kialakítása miatt lebontott még 1991-ben megnyílt A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó tárlat anyaga, amely 2019-ben az intézmény honlapján keresztül minden korábbi hasonló tárlathoz mérten lényegesen komplexebb megoldással készült. A virtuális tárlat, amely a magyar parasztság egykori életének tárgyi világába enged betekintést a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakban, mintegy háromezer tárgyat, többezer fotót, iratanyagot tartalmaz. A cél az volt, hogy a bezárás pillanatában látható kiállítást minél teljesebb módon megörökítve, maradjon továbbra is megismerhető. Ehhez a kiállított tárgyak, fotók, szövegek, filmek számbavétele mellett a kiállítással kapcsolatos, évtizedek során felhalmozott dokumentumokat: népszerű és tudományos szövegeket, kritikákat; videóinterjúkat, tárlatvezetéseket is rögzítettek az alkotókkal és interpretátorokkal, végigfotózták a tereket és virtuális séta készült. Mindezekből állt össze azután a sokszínű és rétegű anyag, amely újra hozzáférhetővé teszi a kiállítást.[129]

ÖSSZEFOGLALÁS

A Néprajzi Múzeum, mint korszerű szemléletet képviselő társadalmi múzeum, elsősorban a társadalom mozgásaival, a mindennapi élettel foglalkozik, és ezeket a – múltra és jelenre egyaránt vonatkozó – tapasztalatokat és tudásokat illeszti be a múzeum prezentációs gépezetébe, a társadalmi elkötelezettség hangsúlyozásával. A gyér hazai példák ismeretében, kitekintéssel a nemzetközi tapasztalatokra 2013-ban kiérlelt küldetésnyilatkozatot fogalmazott meg, majd fogadott el a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársainak közössége:

A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, archiválja, óvja, kutatja és közvetíti a magyarországi, az európai és az Európán kívüli közösségek hagyományos és modern kulturális emlékeit. Tárgyak, képek, szövegek, hangok és gondolatok gyűjteménye, amely a világ megismerésének gazdag és sokrétű forrása. A Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne. A néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia első számú magyarországi intézménye, múzeumtudományi műhelye. Gyűjteményének és tudáskészletének köszönhetően a Múzeum más tudományok és a művészet számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, a kulturális sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez. A tudás, az élmény és a tapasztalat összhangjával lehetőséget teremt a közösségi és egyéni értelmezések, viszonyulások megfogalmazására.[130]

A költözéssel párhuzamosan készülő gyűjteményi stratégia nyilvánvalóan nem előzmények, komoly előtanulmányok nélküli. Több évtizedes elemei is vannak a stratégiai tervezés előmunkálatainak a Néprajzi Múzeumban. Messzemenően ilyennek értékelhető Fejős Zoltán főigazgató tudatos és átgondolt gyűjteményfeltáró programja. A Néprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötetben az egyes részletesen elemzett és bemutatott gyűjteményi fejezeteknek a főszerkesztő szándékai szerint markáns külön egysége volt az érintett gyűjtemények jövőjének, fejlesztési irányainak a rögzítése.

A néprajzi tárgygyűjtés mai szükségletei, lehetőségei, követelményei és a néprajzi gyűjtemények jövője is igénylik a tudományos elemző munkát. A Néprajzi Múzeum jelenlegi tárgyállományát hiba lenne rendszeres gyűjtőmunka eredményének tekinteni, nyilvánvaló, hogy gyarapodása nem volt független az ötletszerűségtől s más hiányosságoktól sem.[131] A műkereskedelem egyértelmű hatással volt és van az etnográfia tárgykoncepciójára. Át kell gondolni a műtárgy- és régiségkereskedelem szereplőihez fűződő viszonyt. A tárgyakkal kapcsolatos értékképzésben érzékelhetően érvényesül a műtárgypiac léte, hatása. A műkereskedelemmel való viszony elemzése része szaktudományunk önreflexiójának, a tárgygyűjtést leíró kritikai elemzéseknek. A múzeumi eljárások megteremtették az értelmezés, a tudás bázisát, mindazt, aminek jegyében saját tevékenységük zajlik.[132]

A tárgy gyűjtemények mellett az archívumi gyarapodás tervszerűsége is kiemelten fontos eleme a stratégiának. Az aktív archívumi tervezett dokumentálás, mint a gyarapítás erőteljes iránya messzemenően indokolt a Néprajzi Múzeum újra formálódó feladatrendjének részeként. A hétköznapi működés tapasztalatai alapján a passzív gyarapodási tendenciák részeként további archívumi jellegű hagyatékok múzeumba kerülése várható és indokolt is egyben. Célszerű intézményünknek az ilyen jellegű állomány gyarapításra kiemelt figyelmet fordítania. A külön gyűjteményként kezelés viszont csak jellegénél, illetve méreténél egyaránt kimagasló hagyatékok esetében célszerű megoldás. A múzeum korábbi munkatársainak, a szaktudomány jelentős művelőinek az intézményhez kapcsolódó archívumi anyagai jelentős értéket képviselnek. Azonban ezen anyagok feldolgozásakor egyöntetű tapasztalat, hogy gyakori a duplum, másolati anyagok szerepeltetése. Az archívum fizikai raktározási adottságai ugyan várhatóan az új épületben legalább két évtizedes távlatra megnyugtatóan rendeződnek, de az erőforrásokkal való gazdálkodás miatt elengedhetetlen a feltáró szelekció következetes érvényesítése. Az intézménytörténeti adattári- és fotóanyag gyarapodása várhatóan felgyorsul a nyugdíjasoktól származó anyagok gyarapodásával. Indokolt a múzeum nyugdíjba került munkatársaitól fokozatosan a felhasználható és az archívum, illetve az intézmény számára értékes dokumentumok összegyűjtése, illetve ugyanilyen fontos a már a gyűjteményben lévő anyagok esetében az elmúlt évtizedekben összegyűjtött személyes ismereteiknek felhasználása, pl. az azonosítások, a digitalizáláshoz is fontos hiánypótlások. A nyugdíjasok és az intézmény számára az egyik leginkább értékes együttműködési lehetőség az archívumi szakmai tevékenységben történő közreműködés.

A kultúrpolitikai döntések eredményeként megindult költözés előkészítési folyamat nyilvánvalóan lehetőséget kínál a Néprajzi Múzeum számára strukturális változásokra is. Az új Néprajzi Múzeum a létező gazdag és sokrétű gyűjteményi adottságot kívánja hasznosítani a mai nemzetközi múzeumi tendenciákkal összhangban álló szemléletmód érvényesítésével és a legkorszerűbb muzeográfiai technikák alkalmazásával. Az új intézmény kiemelkedően épít a közönséggel való együttműködés, a nyitottság és a társadalmi felelősség, a fenntarthatóság elveire. Ezeket a jellemzőket képviselik a műszaki tervezés során megfogalmazott területi igények – messzemenően építve a Kossuth téri állapotból származó tapasztalatokra. Az új épületekbe költözés semmi esetre sem jelenti a meglévő intézmény változatlan áttelepítését, hanem minden szempontból az intézmény újragondolását igényli. A Néprajzi Múzeumnak meg kell haladnia a korábbi kötöttségeket, korlátozottságokat, a pillanatnyi működési adottságokból adódó rossz kompromisszumokat. 2019. decemberében a kulturális törvény módosításával a Néprajzi Múzeum bekerült a Nemzeti Kulturális Tanács kultúrstratégiai intézményeinek a körébe. Ezáltal megnyílt a lehetőség ágazati stratégiai programok kidolgozásán keresztül távlatos intézményi feladatvállalás részeként meghatározó projektek és széleskörű együttműködések kialakítására, működtetésére.

A Néprajzi Múzeum adottságainál fogva nem lokális, hanem társadalmi jellemzőkkel és globális kontextussal rendelkezik – a magyarországi néprajzi muzeológia terepén egyedüliként. A Múzeum legerősebb identitása történeti öröksége: a gyűjteménye; feladata pedig ennek az örökségnek a továbbvitele, ami már önmagában is lehetőséget teremt arra, hogy saját tárgyát – a kultúrát és a társadalmat, annak hétköznapi és populáris jelenségeit – átfogóan, nemzetközi kitekintésben tárgyalja. Ezt korszerű, jelenre nyitott, közérthető és kritikai módon képes közönsége számára láthatóvá, érthetővé, élvezhetővé és élményszerűvé tenni – s ebben kínál 150 éves története során először számára tervezett és épített épületeibe költözése minden korábbi időszaknál nagyobb esélyt.